Heves Megyei Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-31 / 228. szám
HÍRLAP, 1990. december 30., vasárnap 5. A habzó nedű titkai „Pezsgőország” föld alatti birodalma Ilyenkor szilveszterkor, az ínyencfalatok mellé pezsgő is kerül az ünnepi asztalra. Kinek-ki- nek ízlés szerint fehér vagy piros, amelynek íze, zamata még emlékezetesebbé teszi az óévbúcsúz- tatás és az újévkezdés pillanatait. Aki már járt a világ legnevezetesebb „pezsgőországában”, a franciaországi Champagneban, életre szóló élmény részese lehetett. Ezen a jellegzetes tájon, amely egyébként igazán európai, bámulatos rendben sorakoznak azok a szőlőültetvények, amelyek a pezsgő alapanyagát szolgáltatják. Az a magyar, aki az említett „pezsgőország” fővárosába: Epernay-be eljutott már, úton- ütfélen hallhatta az „egyedül igaz” habzó ital dicséretét, valósággal hősi történetét. Ez szorosan összefügg a champagnei különös ízével, kivételes zamatéval. Üzleti érdek is persze azt mondani arrafelé, hogy „csak az a pezsgő, amely Champagneból jön.” Azt már kevesen tudják, hogy Épemaytól alig néhány kilométerre találni a nemes nedű feltalálásának színhelyét. Hautvil- lersbe állt valamikor az a bencés apátság, amelynek a XVII. században a Napkirály, XIV. Lajos kortársaként egy Dom Pérignon nevű atya volt a gazdasági főnöke. Ő kezelte az apátsági borpincét, amelyhez jelentős szőlőterület is tartozott. Tulajdonképpen Dom Pérignon jött rá a pezsgőkészítés titkára, és először alkalmazta a palackok dugaszolására a parafát. Márpedig csak abból a borból lesz pezsgő, amelynek második forrása magában a palackban megy végbe. A derék szerzetes összeházasította Champagne szőlőfajtáit, amelyeket a legenda szerint kiválóan ismert. Olyany- nyira, hogy amikor öreg korában megvakult, és egy-egy szőlőszem került a kezébe, megízlelte, és nyomban megmondta, hogy melyik apátsági szőlőskertből való a fajta. Hautvillersbe egyébként még ma is áll az apátsági templom, ahol Dom Pérignont eltemették és akiről a hálás utókor nem feledkezik meg. É vente népünnepélyeket rendeznek a pezsgő feltalálójának emlékére. De azért kanyarodjunk vissza „pezsgőország” fővárosába, Epernaybe, ahol számos nagy gyár óriási pincéiben, a föld alatt erjesztik a nemes nedűt. Az egyébként kisváros több mint harmincezer lakójából legtöbben ma is a habzó italnak köszönhetik a mindennapit. Az alapanyagot három szőlőfajta adja errefelé, amelyeket helyben termelnek. A fekete Pinot és a Meunier, valamint a fehér Char- donnay. A korszerű technika és a gyors préselés révén még a feketeszőlőből is fehér mustot nyernek. Tehát a campagnei pezsgő is fehér, az igazi azonban — mint arrafelé emlegetik — a Blanc des Blancs, amely az úgynevezett Fehér partról,az Épemaytól délkeletre a Chardonnayval telepített szőlőhegyről kapja alapanyagát. Azért a legjobb, az egyetlen az imént említett habzóbor, mert más titka is van. Kivételes ugyanis a vidék földje, a mészköves altalaj, és mindehhez párosul a táj atlanti és kontinentális éghajlata is. A három szőlőfajta az évszázadok során jól alkalmazkodott a helyi adottságokhoz, nem beszélve a kivételes munkamódszerről, amellyel készítik a pezsgőt. Ennek közelebbi megismeréséhez nagyszerű lehetőséget kínált a Mercier cég, amelynek földalatti pincevárosában jól nyomon követhettük a pezsgő- készítés szinte minden részletét. Valóságos „boszorkánykonyha” ez, ahol kellően sáfárkodnak a tudomány módszereivel. Azzal, hogy a borhoz miként és mennyi cukrot adnak, hogyan palackozzák, és erjesztik az italt. Aztán, hogy a keletkező élesztőüledéket kifagyasztással távolítják el, zamatanyagokat adnak hozzá, és érlelik. Bizonyos, hogy ebben a pincészetben a palackok mozgatásának képe marad meg leginkább az ember emlékezetében. A ferdén lefelé elhelyezett üvegeket ugyanis egy munkás zsonglőr módjára, alig észrevehetően rázza, és jobbra vagy balra elfordítja. Mindezt azért teszi, hogy a később eltávolítandó élesztőüledék a dugón egyenletesen lerakodjon. Ez a bámulatosan finomkezű ember hallatlan érzékkel és tapasztalattal naponta legalább 30 ezer pezsgőt is megforgat. Csodálatos munkát végez, és joggal mondják: igazi mestere szakmájának! A város mellett legalább félszáz kilométer hosszúságban alagutak, pincelabirintusok kanyarognak. Ezek többségében ma pezsgőpalackok millióit rak-1 tározzák. Tulajdonképpen ezt is Champagne „titkaként” emlegetik. Nem véletlenül, hiszen az egyenletes hőmérsékletű tárolókra használt helyiségekben évekig is elállnak a vastagfalú üvegek, bennük a legendás habzó nedűkkel. Érdemes megízlelni ezeket a pompás italokat, nemcsak ilyenkor szilveszter táján, hanem aki teheti máskor is. Mentusz Károly A szilveszter hét kérdése Válaszol: a Hatváradi Harsona közönségszolgálata Kedves Olvasóink! Szokásos módon, beérkezésük sorrendjében válaszolunk leveleikre, a bennük fölvetett gondolatokra. Első kérdés: Beszálltunk Pö- feteg Willibald kisvállalkozásába. Egész napi kemény tintanyalás után gombát tenyésztünk. Mi a munkát adjuk, Willibald szüretel. A brigád ezt igazságtalannak véli. Mi a javaslatuk? Válaszunk: A tagságot szorozzák be huszonhéttel, s bár ennek semmi jelentősége, adjanak hozzá öt kiló csiperke spórát, tíz mázsa komposztot, húsz kis- gombosi szervestrágyát. Az egészből vonják ki Willibaldot, majd terítsék el a pince fövenyén. Rögtön változik az ábra...! Második kérdés: Friss házasok vagyunk. Nejem orvos a helyi kórházban, jómagam most végeztem az Ecset Zénó Főiskola freskótanszakán, de nincs munkám, megbízásom. Illetve! A néptanács ígéri, hogy beszerez a szállítmányozási vállalathoz főmozgatónak. Ez szerintük felelős, szép funkció. Mi a véleményük e képtelenségről? Válaszunk: Hatváradon semmi sem képtelen. Ha csak az nem, hogy mindenki tudásához, képesítéséhez illő munkakörben dolgozzék. Fogadja el tehát az állást. Freskót ugyan a büdös életben nem fog festeni, de bútort és vashulladékot haláláig trógerol- hat. Ez sem lebecsülendő a jelen gazdasági helyzetben. Jelszavunk: fő a tallér, ha csurran is...! Harmadik kérdés: Városunkban népházépítő célkötvényeket hoztak forgalomba. Mint utóbb kiderült, főhatósági engedély nélkül. E dolgokért állítólag Hatvárad pénzintézeteinek a vezetői felelősek. Mint a helyi ellenőrző iroda és a sakkszövetség elnöke fordulok Önökhöz: hogyan húzzunk... ? Válaszunk: Futólépésben. Továbbá bővítessék ki a rendőrségi fogdát és a kórház idegosztályát. Válogathassanak a pénzintézeti vezetők. Negyedik kérdés: Főterünkön nemrég ástak ki egy gótikus kápolnát, amely azóta turisták ezreit vonza. Mellette szeretnék butikot építeni, nagy fantáziát látok benne. Mit tegyek? Válaszunk: Ha csak nem keresztapja a rostagyáros, akinek viszont állandó ultipartnere a Hatváradi Szépészeti Hivatal szittyós elnöke, tegyen le az egészről. Ellenkező esetben akár a gótikus kápolnában is butikot nyithat. Ötödik kérdés: Wind Szörény- nyel betört a modern testkultúra városunkba. A bányatavon már nudista széllovas klub is alakult. Ennek vagyunk a tagjai. Ám utóbb igen méltatlanul bántak velünk: megtiltották a meztelenkedést. Hová forduljunk orvoslatért? Válaszunk: Vegyék fontolóra a sporthorgászok ingerlékenységét, továbbá a hupikékpárti főtitkár javaslatát, miszerint törvényeinkből eredően jó a családi költségvetésekbe betervezni az úszógatyákat, fürdőancungokat. Ha csak nem akaiják ezeket kényszerzubbonyra cserélni. Hatodik kérdés: Mi, őshatvá- radiak, felháborítónak tartjuk, hogy lassan tizedik esztendeje renoválják a Kert Kastélyt, egyetlen idegenforgalmi nevezetességünket. Emiatt rokonainknak, ügyfeleinknek nem tudunk mit mutogatni. Meddig mehet ez így? Válaszunk: Nyugi-nyugi! Hatvárad nevét először 1250- ben említik a krónikák. Hát nem nagyszerű lenne 1750 év múlva, a kerek harmadik ezredfordulón avatni azt a kastélyocskát! Gondolkozzanak rajta. Igaz, addig sok víz lefolyik a Gagyván, de Isten se egyik napról a másikra teremtette a világot. Hetedik kérdés: Ősidők óta bent nyugszik lakásigényem a hatváradi néptanács illetékes fő- hivatalnokánál. De ott csak az ajtóban sort álló talpnyalók, könyöklők érvényesülnek. Hováfolyamodjam? Válaszunk: A helybéli cipész és kovács ipari szövetkezethez. Talpaltassa meg a nyelvét, pat- koltassa meg a könyökét, majd rögvest álljon a sor végére... * * * Kedves olvasóink! Várjuk további panaszos leveleiket, hogy mihamar életrevaló tanácsokkal segíthesse önö- kctz Gyoldvay Mőző Minden valószínűség szerint még jobban le le- Ha legalább tartani szeretnénk eddig elért élet- szünk gatyásodva, mint az idén. színvonalunkat, ennél sokkal jobban fel kell kötni a fehérneműt. (Egyetlen vigaszunk: válság ide, válság oda, továbbra is szépek lesznek a magyar lányok...) Jövő évi jóslataink Már az ókorban is képes beszédben súgták meg a jövőre vonatkozó látomásaikat a jósnők, amiből mindenki azt hámozott ki, amit akart vagy tudott. Ezt a nemes hagyományt követjük most mi is, azzal a különbséggel, hogy a hámozást mi már elvégeztük, s ezzel láthatóvá vált az egyértelmű valóság... Amikor az egri ÁVH szerint Amerikai kém voltam Édesapámtól örököltem érdeklődésemet és bélyegeit, az 1950-es években is lelkes bélyeggyűjtő, bélyegszakíró, bélyegkutató voltam. De sohase gondoltam, hogy valaha is e szép és nemes passzióból, ha úgy tetszik szenvedélyből, könnyen végzetessé válható politikai, rendőri, ÁVH-s ügy kerekedjék. Mivel esetemnek az ÁVH módszereit leleplező tanulsága van, úgy hiszem és érzem, nem hallgathatom el és vihetem magammal a sírba. Valamikor 1950-52-ben arról értesültem az újságokból, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének saját bélyege van. Kíváncsi lévén egy-egy ilyen bélyegre, gyatra angol nyelvtudásommal, szótározás segedelmével levelet írtam az ENSZ (ÚNO) főtitkárának New Yorkba, s arra kértem, hogy 1-2 darab ilyen bélyeget küldjön címemre. Óvatos lévén ajánlottan adtam fel levelemet. S mivel semminemű választ sem kaptam, megkutattam levelem. Legnagyobb meglepetésemre rövidesen étesített az Eger l.sz. postahivatal, hogy keressem fel, és vegyek fel 100 forintot, mivel levelem elveszett és nem találják a budapesti nagy elosztó hivatalban! Zsebrevágva a 100 forintot, nem tartottam az „ügyet” jelentősnék, de nyomban gyanítottam, hogy „fennakadt” az ÁVH postai szűrőgépezetén. Mitől is tartottam volna egy teljességében ártatlan levélnek az ÁVH kezére kerültétől? De nem sokáig tartott örömöm a száz forint felett! Egy délelőtti órákban felkeresett lakásomon a városi tanács hivatalsegédje, a városszerte közismert Pethő Frecsó s közölte, hogy keressem fel 11 órakor a városi tanács személyzetisét, mivel jó állást fog részemre biztosítani. Csodálkoztam e tanácsi meghíváson, s mit sem gyanítva 11 órára megjelentem a személyzeti osztályon, ahol az osztályvezető mosolygó barátsággal fogadott és a szomszédos szobába tessékelt. Ott az íróasztal mögött egy férfiú ült, s a vele szemben lévő oldalra ültetett le, s közölte, hogy ő rendőrtiszt és igen komoly ügyben ki fog hallgatni. Én tiltakoztam ez ellen és kétségbe vontam rendőr- tiszti mivoltát. Egy kínos huza-vona után mutatta fel arcképes igazolványát, amikor is láttam, hogy ÁVH-sal vagyok szemközt. Barátságos, semleges 4-5 perces beszélgetéssel kezdte, érdeklődve családi körülményeim, egészségem iránt, majd bélyeggyűjtő szenvedélyem iránt érdeklődött: honnan ered, mi a célja, kivel állok kapcsolatban és mennyi értékű a gyűjteményem. Ekkor még semmire sem gyanakodtam. Majd egy hirtelen 180 fokos fordulattal kereken a szemembe vágta: ”Kémkedünk? Kémkedünk? Hangulatjelentéseket küldözgetünk rendszeresen az Amerikai Egyesült Államokba?” Még mindig nem gyanítva semmit, ezt kereken megtagadtam. Letartóztatással, bírósági tárgyalással fenyegetődzött, s kijelentette, hogy a kezében lévő bizonyítékok alapján kemény ítéletre kell számítanom! A szememre hányta, hogy nekem már 1947-ben is kapcsolatom volt, mint az ellenzéki Demokrata Néppárt területi titkárának a budapesti USA nagykövetséggel, megkapva onnan heti rendszerességgel kibocsátott „bizalmas” bulletinjüket. (Itt el kell mondanom, hogy az amerikai és az angol nagykövetség hetente 2-3 esetben stencilezett formában jelentős lapjaik cikkeinek magyar nyelvű fordítását bocsátotta a sajtó és az érdeklődők rendelkezésére. Egy egri „barátomnak” hitt jogász egy alkalommal arra kért, hogy adjak neki 2-3 példányt, hogy láthasson ő is ilyet. Igen ám, de a derék fickó beépített ÁVO-besúgó volt és ezeket nyomban átadta megbízóinak, aminek eredménye 1947 őszén egy sor gyötrelmes ÁVO-s kihallgatás volt: akkor is amerikai kémkedéssel gya- núsítgatva!) Nyilván nagyon begyulladtam a kémkedéssel való városi tanácson való kihallgatás során, hiszenab- ban az időben az ilyesféle gyanúsítgatás nem gyermekjátékszámba ment. De — nem szégyellem bevallani, — nagy izgalmamban, eszemágába se jutott az ENSZ főtitkárának írt bélyegkérő levelem. Az A VH-s tisztáz asztalon lévő aktatáskájára mutatva közölte: „Az utolsó dokumentuma a kezünk között van!” Ebben a pillanatban világosodott meg előttem, hogy miről is van szó, s elmondtam a levélírásom históriáját, kiemelve, hogy minden kétségen kívül az az ártalmatlan levél van a birtokukban, melyet a postai továbbítás során jogellenesen elkoboztak! S láthatja, hogy minő gyatra, sok hibával terhes angol szöveggel írtam. A válasz logikus ÁVH-s válasz volt: éppen a hibákban van elrejtve a titkos kémjelentés, sőt bizonyos kémtintával a sorok között is felderítettek Egerből New Yorkba küldött titkos jelentést. Erre nyomban felderült az arcom. „Mit vigyorog?” — volt az ÁVH-s reakció — és előmutattam a Magyar Posta hivatalos tájékoztatóját arról, hogy a budapesti elosztó hivatalban már nem találták a levelemet, tehát az így nem juthatott ki Amerikába, s ez az árt Imát lan levél jutott ÁVH-s kézre, sőt 100 forint ütötte ezért a markom! A fiatal rendőrtiszt kézbevéve a hivatalos postai iratot, szemlátomást megdöbbent, s hol halvány sáppadt, hol pedig vérvörös arccal tanulmányozta az iratot, megbizonyosodva arról, hogy előttem lelepleződött az ÁVH-nak nemcsak levélelkobzó rendszere, de kémkedéssel való aljasan alaptalan gyanúsítása is. Dühösen vágta le az iratot az asztalra, s csak annyit mondott: „Takarodjék innen azonnal, s erről senkinek sem beszélhet!” — A kémkedéssel gyanúsító ÁVH-s tiszt még egy-két éven át nekem már messziről köszönt, barátságos képet vágva, anélkül, hogy én fogadtam volna a köszönését. Azóta is milliomegyszer járt az eszemben, hogy vajon mi történt volna, ha netalán nem lett volna már a birtokomban a levéleltűnést igazoló hivatalos postai okmány. Katolikus létemre nem vagyok gyűlölködő típusú ember, de az arcomba tolul minden vérem, ha szembe találom magam a városi tanács akkori személyzeti osztályvezetőjével, s nem kevésbé azzal a „téglává” aljasodon egri jogász férfiúval, aki 1947 őszén ÁVO kézre juttatta a teljesen ártalmatlan amerikai saitó-bulletineket. Bár többszörösen megjártam az ÁVO-t és az ÁVH-t, de igencsak egyedülálló esettel álltak szemben, amikor a városi tanácsra csalt „áldozatuk” hivatalos dokumentummal szemtől szembe bizonyította be törvénysértő levélelkobzó, aljas módon kémkedéssel gyanúsító módszereiket. Isten óvja népünket hasonló aljas, törvénysértő rendőri eljárásoktól! Hadd említsem még meg, hogy egy jó ismerősöm azon időkben kölcsönkérte egy-két napra írógépemet. Csak 1956-ban árulta el — eskü alatt —, hogy azt az ÁVH részére kérte kölcsön, hogy az írás — azaz betűmintát — vehessen gépemről. Ismerve besúgó voltát és gyanítva mi célból kérte el — noha tudomásom szerint volt neki saját masinája — kész örömest tettem eleget kérésének, hadd legyen az ÁVH birtokában „ártatlan” írógépem betűlenyomata. Sugár István
