Heves Megyei Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)

1990-12-20 / 221. szám

HÍRLAP, 1990. december 20., csütörtök SPORT 7. Az NB I-es vendégek fölénye nemcsak magassági volt Hengerelt a DVTK DVTK—Egri TK 124-57 (66-32) Magyar Kupa női kosárlabda-mérkőzés a 16 kö­zé jutásért, Eger. V: Kékesi, Nemes. ETK: Sárosi 15, LŐCSEI 26, Szálkái 6, Lénárt 2, Szarvasné. Cs: Márton, Szabó 6, Czuder 2. Edző: Kovács Gyula. Az egri főiskolás csapat nélkülözte legponterő- sebb játékosát a center Nagypál Kittit. A házigaz­dák területvédekezéssel kezdtek a magassági fö­lényben lévő ellenféllel szemben. A diósgyőriek pontos és gyors indításokkal néhány perc alatt tete­mes előnyt szereztek, amit szünet után csak tovább növeltek. A két csapat közötti osztálykülönbség a játékon is érződött, az egriek közül egyedül Lőcsei Eszter tűnt ki harcos játékfelfogásával. Úszás Megyénkből négyen Jó tanulók, jó sportolók Minden év végén hagyomá­nyos eseménynek számít azok el­ismerése, akik a versenysport és a tanulás terén is kiemelkedőt nyújtottak. Az idén megyénkből négy sportolót hívtak meg a fő­városba, ahol átvehették a Jó ta­nuló, jó sportoló címmel együtt járó dijat. Nagy Nikoletta atléta Gyöngyössolymosról, Jánosi Edina úszó az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskolá­ból, Sütő Dénes birkózó az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumból, Balogh Piroska kézilabdázó. Lendl és Graf a világbajnok A csehszlovák Ivan Lendl — a pályán kívül — meglepő győzel­met aratott egyik nagy riválisá­val, a világranglistát vezető svéd Stefan Edberggel szemben, ami­kor a Nemzetközi Tenisz Szövet­ség speciális bizottsága odaítélte az év világbajnoka címet. A ta­gok azzal indokolták döntésü­ket, hogy a csehszlovák játékos legnagyobb vetélytársánál, Ed- bergnél is egyenletesebb formát mutatott a négy Grand Slam- versenyen. A nőknél — megsza­kítás nélkül negyedszer — a né­met Steffi Graf, a világranglista éllovasa, a melboume-i Grand Slam-toma győztese érdemelte ki a világbajnoki címet. IRC—Hungária 100 órás váltó Hosszas tempózás Messzire hangzik a zeneszó, amelynek ütemére az IRC — Hungária 100 órás úszóváltóra benevezettek lankadatlan buz­galommal róják a hosszakat az egri uszodában. A rekordlétszá­mú résztvevő dacol a hideggel, a párával, az idő múlásával egyre inkább elhatalmasodó fáradt­sággal. A közhiedelemmel ellen­tétben nem csupán olyanok van­nak köztük, akik valamilyen for­mában kötődnek a vizessportá­gakhoz, hanem teljesen „kívülál­lók” is. A rendezők egy pályát fenntartottak azok részére, akik ha csak alkalomadtán is, de sze­retnének néhány percet felüdítő mozgással eltölteni a vízben. Akadnak viszont olyanok is, akik soha életükben nem úsztak, nem vízilabdáztak versenyszerű­en, mégis vállalkoztak arra, hogy napi kétszer egy órát végigússza­nak. Ezúttal egy ilyen sportem­berrel ismerkedhetnek meg ol­vasóink. Az amatőr úszó Az úszómaratoni második napján az idősebb korosztályra fordí­tottuk figyelmünket, akik között a negyvenes éveiben járó egri Do- mány Lászlót kérdeztük meg arról, hogyan jutott eszébe erre a nem kis erőpróbára jelentkezni. — Már tavaly is itt voltam a 100 óráson, és akkor nagyon megtet­szett a dolog. Soha életemben nem úsztam versenyszerűen, de a váltó előtti hetekben jóformán mindennap úsztam egy fél órát. Fiatal ko­romban a labdarúgásnak hódoltam, az Egri Spartacus csapatában fo­ciztam. — Ezúttal hány kilométert hagyott maga mögött? — Nem hiszem, hogy a legjobbakkal felvehetném a versenyt, de hát nem is ez a lényeg. Most 48 hosszat tempóztam, ami 2400 méter. — A családban sportol még valaki? — Mindkét gyerekem a vizessportágak elkötelezettje. Anikó úszik, Laci pedig pólózik az Eger SE-ben. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy tavaly szilveszterkor Do- mány László és lánya lambadatudását is bemutatta a városi televízió­ban. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a sport és a tánc nincs egy­mástól fényévnyi távolságra. (buttinger) a Fiedler-kupa Már régóta nem helytálló az az elképzelés, miszerint az úszás ki­zárólag a nyári hónapok sportá­ga lenne. Ahol — a megyeszék­hellyel ellentétben — van fedett uszoda, ott egyre-másra rende­zik télen is a vetélkedéseket. Az egriek három ilyen viadalon is részt vettek, ahol számos elsősé­get szereztek. A diósgyőri 25 méteres uszodában nemzetközi emlékversenyt rendeztek dr. Bitskey Zoltán emléke előtt tisz­telegve, s ezen finnek, szlovákok és még hat magyar klub sportolói léptek rajtkőre. Eredményével felhívta magára a figyelmet a még béka korcsoportú Domb- rády Richard, aki 100 m pillan­gón 1:34,2-vel, 100 m gyorson l:24,4-el csapott célba, ami or­szágos szinten is jó időered­ménynek számít. Pálinkás Gá­bor ugyancsak jól úszott, 100 méter mellen 1:39,9-et ért el, és ötödikként ért célba. A dobogós egriek eredményei. Lányok. 200 m gyors: 3. Szucsik 2:30,7. 100 m hát: 2. Visontai 1:34,3. Fiúk. 100 m mell: 2. Madaras 1:30,7, 3. Vas 1:31,2. Ózdon rendezték meg a ha­gyományos Fiedler Ottó-emlék- versenyt, amelyen az egriek nagyszerűen szerepeltek, meg­nyerték a pontversenyt, és egy évre birtokukba került a kupa. A dobogósok eredményei. Bé­ka. Fiúk. 50 m mell: 1. Pálinkás 43,2, 2. Flaskai 43,8. Delfin lá­nyok. 50 m hát: l. Visontai 42,7, 2. Fábry46,5. Úttörő fiúk. 100 m pillangó: 3. Gólya 1:20,1.100 m mell:\. Gólya 1:25,7, 3. Mada­ras 1:28,5. Úttörő lányok. 100 m hát: 2. Vecseri 1:26,2, 3. Feith 1:26,3. Gyermek fiúk. 100 m gyors: 2. Karanyicz 59,9. Gyer­mek lányok. 100 m gyors: 2. He- rendovics 1:11,9. 100 m mell: 3. Bálint 1:32,6. Serdülő fiúk. 100 m pillangó: 2. Karanyicz 1:09,3. Jakab Cs. 1:09,9. 100 m hát: 2. Karanyicz 1:12,8, 3. Nagy 1:17,1. Serdülő lányok. 100 m hát: 1. Szucsik 1:18,7,2. Heren­dovics 1:24,3, 3. Domboróczki 1:29,8. Felnőttek. Férfiak. 200 m vegyes: 1. Karanyicz 2:25,3... 3. Csák 2:35. Nők. 200 m ve­gyes: 2. Szucsik 2:48,1. Az egriek részt vettek Borsod- Abaúj-Zemplén megye bajnok­ságán is, ahol a legeredménye­sebb béka fiúversenyző különdí- ját Dombrády Richard érdemeld te ki három első helyezésével. Az első helyezett egriek ered­ményei. Békák. Fiúk. 50 m gyors: Dombrády 38,5. 50 m mell: Flaskai 43,8. 50 m pillan­gó: Dombrády 42,6. 4x50 m gyors: (Egy béka indulóval.) 1. ESE „A” (Dombrády, Jakab Cs., Ferencz, Jakab Zs.) 2:01,9, 2. ESE „B” (Végh, Karanyicz, Csák, Grenerczy) 2:04,2. Fel­nőttek. Nők. 50 m pillangó: He- rendovics 35,0. Férfiak. 50 m gyors: Jakab Zs. 27,2. 50 m mell: Karanyicz 34,4. 50 m pil­langó: Jakab Cs. 29,0. 200 m gyors: Karanyicz 2:12,2. 200 m vegyes: Karanyicz 2:27. A napokban zajlott le Eger vá­ros magasugró-csapatbajnoksá- ga. Az eredmények: 1. 8-as sz. ált. isk. 125,8 cm (testnevelők: Petre József és Fehér István), 2. 10-es sz. ált. isk. 125 cm, 3. 6-os sz. ált. isk. 123,3 cm. Egyéniben. Lányok. Kisdobosok: 1. Molnár Beáta (8-as sz. ált. isk.) 105 cm. 5-6. osztályosok: 1. Antók Hen­riett (8-as sz. ált. isk.) 120 cm. 7- 8. osztályosok: 1. Barta Dóra (6- os sz. ált. isk.) 135 cm. Fiúk. Kis­dobosok: 1. Bompoth Balázs (6- os sz. ált. isk.) 125 cm. 5-6. osz­tályosok: 1. Káló Gábor (10-es sz. ált. isk.) 130 cm. 7-8. osztá­lyosok: 1. Erdélyi Zoltán (8-as sz. ált. isk.) 160 cm. * A szomszédos Szolnok megye egyik településén, Új szászon a tavalyihoz hasonlóan az idén is megrendezik a szilveszteri Bo- netti-futást. A teljesítendő táv 4500 méter. A rajt szilveszter éj­jel, 23 óra 50 perckor lesz. Az előzetes nevezéseket december 23-ig várják- a/ újszászi Tsz Csak röviden... Sportkör címére (5052 Újszász, Nagy út 1.). A nevezési díj 70 fo­rint, a középiskola kollégiumá­ban szállás is igényelhető. A napokban Egerben zajlot­tak le a Téli Kupa küzdelmei, amelyen tizenegy csapat negy­venhat tekézője gurított. Az A-kategória eredményei. Csa­patban: 1. Agria II. (Mester, Tóth L., Vajda, Palotai) 1713, 2. Zöldért Éptek 1.1708,3. Agria I. 1688 fa. Egyéniben: 1. Mester József (Agria II.) 461, 2. Osváth János (Zöldért II.) 443, 3. Ré­vász Zsolt (Zöldért I.) 440 fa. B-kategória. Csapatban: 1. Gyöngyösi Dózsa (Gácsi, Berta, Domoszlai, Krasnyánszki) 1606, 2. Heves SC 1543, 3. Agria III. 1542 fa. Egyéniben: 1. Gácsi Ist­ván (Gy. Dózsa) 429, 2. Lau­berth István (Heves) 420,3. Do­moszlai József (Gy. Dózsa) 307 fa. A Téli Kupával még nem ért véget a tekeszezon. Vasárnap 8 órától az egri pályán kerül sor a Tizenkettek bajnokságára. * Beindult a diák-sportélet a hatvani és a város környéki isko­lákban. Ennek jele, hogy a kö­zelmúltban megrendezték az őszi Kupa terem-kézilabdator- nát. Az eredmények. Lányok: 1. Hatvani 5-ös számú DSK (Kozá- ri, Bencze, Hajdú, Balogh, Fü­zér, Hamza, Zólyomi, Takács, Galgóczi, Juhász O., Juhász T., Hegedűs, Karácsony, Rankó, Ondrik. Testnevelő: Monori Gé­za. 2. Hatvani 3-as sz. DSK., 3. Hatvani 4-es sz. DSK. Fiúk.: 1. Hatvani 6-os sz. DSK (Kakucs- ka, Berkes, Micsonai, Serfőző, Oláh, Bartkó, Kiss R., Budai, P. Varga, Varga Z., Lucián, Búcsú, Balázs, Libertényi. Testnevelő: Jagodics István), 2. Hatvani 5-ös sz. DSK, 3. Ecsédi DSK. NB lll-as ifjúsági labdarúgó-bajnokság Mátra-csoportja A gyöngyösiek az élbolyban 1. SBTC 14 13 1­65- 8 27 2. Jászb. 14 11 2 1 55-18 24 3. T.szentm. 14 10 3 1 38-13 23 4. Gyöngyös 14 9 1 4 61-25 19 5. St. Kohász 14 7 3 4 42-15 17 6. Bag 14 7 3 4 29-22 17 7. B.falva 14 7 2 5 34-25 16 8. B.nádasd 14 6 1 7 39-28 13 9. V. Rákóczi 14 4 4 6 17-24 12 10. Pásztó 14 4 3 7 29-39 11 11. Sz. Cukor’ 14 5 2 7 19-29 10 12. B.gyarmat 14 4 2 8 18-43 10 13. Dány 14 3­11 16-38 6 14. Apc 14­1 13 10-59 1 15. Romhány’ 14­2 12 11-97­•Megjegyzés: a Romhánytól és a Szolnoki Cukorgyártól 2-2 büntetőpont levonva. V J Tőkéstársat keresek laskagomba termesztéséhez. A helyiség adott, 720 m2. Kerek Géza Kerecsend, Berek sor 65. \ J / Vásároljon szovjet pezsgó't reklámáron 250 Ft-ért. Az érdeklődőket 1990. dec. 20-21-én és 27-én 8—12 óráig tudjuk kiszolgálni a FORRÁS KFT. Eger, Kistályai út 5. sz. alatti telephelyén. Értesítjük a T. lakosságot, hogy Egerben a Bajusz-völgy zártkertek villamos hálózatát az ÉMÁSZ V. Egri Üzemigazgatósága 1990. december 22-én feszültség alá helyezi. A vezeték érintése életveszélyes! \ J x Kezdő' és haladó nyelv­tanfolyamokat indítunk angol és német nyelvből. Holiday nyelvstúdió 36/17-627 pásztor-völgyi MINI-SHOP dolgozói kellemes ünnepeket kívánnak <$£ minden kedves vásárlónak. / \ Oévbúcsúztató, újévköszöntő' Isztambulban december 29—január 2-ig. Értékes nyeremények, szórakozás, vásárlás. WELC0MET0URS Eger, Jókai u. 5. Telefon: 11-711,13-220 J Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANTAL KÁLMÁN szabó 71 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 1990. december 21-én 13.30 órakor lesz az egri Kisasszony temetőben. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk ANTAL BERNÁT temetésén megjelentek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Lízingajánlataink: CHEVROLET CORSICA 2.2 (légkondicionáló, rádió és számos egyéb kényelmi berendezés) CHEVROLET CORSICA 3.1 automata (légkondicionáló, rádió és számos egyéb kényelmi berendezés) Autólízing olcsó — pontos — gyors PONTIAC TRANS SPORT BMW 316 i, BMW 520 i — 24 V forintért kedvező lízingfeltételek BMW 524 td. Különféle OPEL és LADA gépkocsik. Címünk: 2040 Budaörs, Építők útja 2—4. Felvilágosítást adunk: Telefon: (36-1) 166-8666. Fax: (36-1) 166-8303 (Fotó: Szántó György)

Next

/
Oldalképek
Tartalom