Heves Megyei Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)

1990-12-31 / 228. szám

HÍRLAP, 1990. december 30., vasárnap SPORT 15 Eger szülöttei: Pécsik Dénes, Lázár Rita, Pohl Anett és Rafael Irén az úszó- és vízilabda-világbajnokságon Üj csapattal, új babérokért Ausztráliában A megyeszékhely úszó- és ví­zilabdasportja már rég túljutott zenitjén, sokak véleménye sze­rint a mélypontra került. Az el­keseredésjogos, de azért az is ta- adhatatlan, hogy a hajdanvolt icsőség morzsáiból azért ma­radt meg mára is. Ha valaki ké­telkedne ebben a megállapítás­ban, annak úgy hiszem, elég elő­sorolni azok nevét, akik szegről- végről városunkat és megyeriket is képviselik a sportág nagy ün­nepén, az ausztráliai Perthben januárban megrendezendő úszó- és vízilabda-világbajnokságon. Lázár Rita hosszutávúszó Euró- pa-bajnokunk a Swan folyó vi­zén teszi próbára szívósságát a 25 kilométeres távon. Hiába nyert két éve kontinensbajnok­ságot, a rendkívül erősnek ígér­kező mezőnyben és az akklimati- zációs nehézségek miatt már az első tíz közé jutás is bravúrnak számítana. Pohl Anett a 100 és 200 méter mellen próbál szeren­csét, akárcsak a gyöngyösi szár­mazású Csépe Gabriella. Ok ugyan már mindketten a BVSC versenyzői, ám a fővárosba már érett sportolóként kerültek. Az Egerben nevelkedett és úszónak induló Rafael Irén külhonban idegenlégioskodik, Németor­szágban vízilabdázik. Tekintettel nagy tapasztalatára és gólerőssé­gére, a női vízilabda-válogatott edzői, dr. Tóth Gyula és Pócsik Dénes rá is számítanak a vb-n. A kiutazás előtt megkerestük Pócsik Dénest, és arról beszél­gettünk, hogy mi történt az utób­bi esztendőben a válogatott háza táján, és hogy milyen esélyekkel látogatnak el az ötödik konti­nensre. — Eey éve vettétek át a staféta­botot dr. Konrád Jánostól, aki minden kétséget kizáróan egy si­kercsapatot hagyott rátok. Ezt igazolja az Európa-bajnoki ezüstérem és a világbajnoki ötö­dik helyezés. Aztán a csapat ke­mény magja külföldre távozott. Ilyen körülmények között nem volt-e nyomasztó ez az örökség? — Szentesi kollégámmal tisz­tában voltunk azzal, hogy egy jó­formán teljesen új csapatot kell formálni. Ismert és nagyon jól bevált játékosok mentek el kül­földre játszani. Elég, ha Rafael Irén, Kertész Aliz, Eke Andrea, Várkonyi Gabriella, Schillingné Ernst Ágnes, Kókai Ildikó és Ba­jusz Andrea nevét említem. Fi­gyelembe kellett venni, hogy erre az első generációra csak részben számíthatunk, a jövőt új játéko­sokra kell alapozni. Ez persze nem jelenti azt, hogy az idegen­légiósokat kizárjuk a szereplés lehetőségéből. Kikötöttük, hogy az edzőtáborozásokon és a nem­zetközi mérkőzéseken kötelező számukra a részvétel ahhoz, hogy bekerüljenek a válogatott­ba. Ennek a feltételnek többen eleget tudtak tenni, köztük Rafa­el Irén is, aki Egerben kezdte pá­lyafutását. — Érzésed szerint hogyan si­került a felkészülés? — Sajnos, rányomta bélyegét a pénztelenség. Csak kevésszer nyílt lehetősegünk nemzetközi erőpróbákra, edzőtáborozások­ra, és szinte az utolsó pillanatig bizonytalan volt a vb-szereplé- sünk, éppen a magas költségek miatt. Többek között ennek számlájára is írható a hullámzó teljesítmény. Áprilisban Paler- móban egy nyolcas tornán Kana­da és az USA mögött a harmadik helyet szereztük meg. A nyár elején az olaszok edzőtáboroz­tak Egerben, s jól segítették fel­készülésünket. Az ősz folyamán két ízben isjátszottunk az USA- val, egy győzelem és egy vereség került a statisztikánkba. Ellenük egyelőre még kedvezőtlen a mér­legünk, amolyan mumusnak szá­mítanak. Ezután egyhetes kölni edzőtáborozás következett, amelyen játszottunk a német vá­logatottal, s kikaptunk tőlük. Nehány nap múlva Budapesten viszont sikerült látványosan visz- szavágni. Nem tartozik ugyan szorosan ide, de érdekességként megemlíthető, hogy erre az idő­szakra esik a japánok megjelené­se a nemzetközi porondon. Eu­rópai turnéjuk során a B-váloga- tottunkkal is találkoztak, és le­győzték őket. — Az új csapat építése során rábukkantatok-e újabb tehetség­re? — Első dolgaink közé tarto­zott, hogy megalakítsuk az után­pótláskeretet, ahol külön edző foglalkozik a jövő ígéreteivel, és a csapat indult az ifjúsági Buda- pest-bajnokságon, a fiuk mező­nyében. A bővebb keretbe há­rom egri is bekerült, Tóth Linda, Koncz Krisztina és Denk Zsuzsa. Az újoncok közül a mindössze 16 éves Stieber Mercedes, az OSC sportolója rendelkezik a legjobb adottságokkal, és biztos tagja a kezdő hetesnek. Mellette meg Takács Ildikó, Nagy Katalin és Denk Zsuzsa egészíti ki a sort. Ezek a fiatalok biztosítékot je­lentenek arra, hogy a nemzedék­váltás nem jár maid együtt törés­sel, sikerül nagyobb megrázkód­tatások nélkül átvészelni az át­menetet. — Legjobb tudomásom sze­rint első ízben ülsz egy női csapat kispadján. A nők köztudomású­an szeszélyesek, néha kiegyensú­lyozatlanok. Mennyire sikerült az átállás erre a hullámhosszra? — Tény és való, hogy na­gyobb odafigyelést kivannak, mint a férfiak, más bánásmódot igényelnek. Noha a válogatott az első női csapatom, mégsem vág­tam neki teljesen rutintalanul a feladatnak. Hollandiai edzőskö- désem alatt közel kerültem a női pólóhoz, hiszen a tulipánok föld­jén már 1924-ben megrendezték az első bajnokságot. Itt óriási kultusza van a vízilabdának a gyengébb nem körében, és alkal­mam volt arra, hogy megismer­jem a holland póló szervezeti fel­építését, edzésmódszereiket. Személyes tapasztalatot is sze­rezhettem Guayaquilben az 1982-ben megrendezett első női vb-n. — Milyen esélyei vannak a csapatnak az ausztráliai vb-n? — Esélyeinket rontja, hogy csak 29-én utazhatunk, és január 4-én már kezdődik a mérkőzés­sorozat. Számításaink szerint legalább 10-12 nap kellett volna az átálláshoz. Meg szerencse, hogy könnyű ellenfellel, Brazíli­ával kezdünk, a rá következő na­pon viszont már sorsdöntő mécs­esünk lesz a házigazdákkal. Az ötödik-hatodik helyet minden­féleképpen szeretnénk megsze­rezni, de a körülményeket figye­lembe véve, ez már bravúrnak számítana. Ahhoz már jó adag szerencse is kellene, hogy az első négy közé jussunk, hiszen a házi­gazdákkal és az USA-val kell a selejtezők során erőnket össze­mérni. Az úszás és vízilabdázás ked­velői nem csupán a női váloga­tott szereplései kísérik majd fi­gyelemmel, hanem minden bi­zonnyal izgatottan várják a híre­ket a Heves megyei „különít­mény” szerepléséről is. ___________Buttinger László___ K i mit mondott 1990-ben ? Az év legfontosabb sporteseményeit összefoglaló krónikához hasonlóan beszédes áz az összeállítás is, amely 1990 legfrappánsabb, legtöbbet mondó nyilatkozatait gyűjtötte egybe. íme, egy kis ízelítő a hírességek és sportrajongók véleményeiből, gondolataiból, amelyek megtöltötték a sportújsá­gok hasábjait! „Nincs mentségem, veszítettem. De ez a kudarc csak átmeneti, hamarosan újra én leszek a bajnok. A visszavágón bizonyítani fogom, hogy minden idők egyik legnagyobb bokszolója én vagyok”. (Mike Tyson, volt nehézsúlyú ökölvívó világbajnok a James Douglas elleni K.O-vereség után.) „Nagyon örülök, hogy kikaptak az amerikaiak. Úgyis mindenben ők a legjobbak, legyen az kosár­labda, ökölvívás vagy atlétika. Végre akad egy olyan sportág, amelyben csak a „futottak még” ka­tegóriába tartoznak”. ( Andrea Rossi itáliai szurko­ló, miután a Mondialén Olaszország labdarúgó-vá­logatottja l:0-ra verte az Egyesült Államokat.) „El fogom mondani nagyobbik lányomnak, Dal- mitának, hogy a futballban is létezik maffia. Telje­sen jogtalan volt az a tizenegyes, amely az NSZK- nak aranyérmet, Argentínának pedig méltánytalan büntetést jelentett”. ( Diego Maradona, az argentin labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, egy nappal a vesztes vb-döntő mérkőzés után.) „Természetesen nem szabad lebecsülni a Feröer- szigetek válogatottját, de azért mindennek van ha­tára”. (A dán labdarúgó, válogatott játékos, Micha­el Laudrup véleménye arra a jóslatra, hogy a kis szi­getország együttese meglepi Dániát az Eb-selejte­zőn. A mérkőzést azután a dánok 4:l-re megnyer­ték.) „Helyes vagy helytelen, de Ben Johnson ára min­den eddiginél magasabbra szökött. Az már a sport iróniája, hogy ha Johnsont eltiltása ideje alatt meg­nyertem volna egy bemutatóra, a nézők verekedtek volna a belépőkért”. ( Thomas Jordan, a portlandi fedett pályás atlétikai verseny szervezője.) „Tavaly az utolsó pillanatban győztem, így nem élvezhettem annak örömét, hogy a sárga trikót hordhatom. Idén viszont igen, ráadásul majdnem elsírtam magam, amikor megláttam a finist jelentő Champs Elysée-t”. (Az amerikai Greg Lemond, miután harmadszor diadalmaskodott a Tour de France kerékpáros körversenyen.) „Azt szokták rám mondani, hogy lassú és ala­csonyvagyok. Most pedig már túl öreg is”. (Minden idők egyik legjobb jégkorongozója, a kanadai Way­ne Gretzky.) „Isteni dolog egy győzelem után a dobogó tetején állni és nézni, amint felkúszik nemzetem zászlaja az eredményhirdetésnél. Örülök, hogy nyertem, de ugyanakkor szomorú is vagyok, hogy ez volt a bú­csú az NDK színeiben. Mostantól új himnuszhoz kell hozzászoknom. Az egyesülés nekem egy kicsit túl gyorsan jött”. (Jens-Peter Herolde spliti atlétikai Eb-n 1500 m-en aratott győzelme után.) „Ez hihetetlen, minden álmom valóra vált. Akármit is érek el a jövőben, örökké amerikai baj­nok maradok”. (Az amerikai Pete Sampras, aki minden idők legfiatalabb amerikai férfi teniszbaj­noka lett.) „Apám még a halálos ágyán is azt fogja hajtogat­ni: Andre, a szervádon kell javítani. És ha így lesz, boldog emberként távozhat a világból, mert ez azt jelentené, hogy még mindig a tenisz áll a közép­pontban”. (Az amerikai teniszező, Andre Agassi.) „Elbúcsúzom a világtól, mert Kamerun kiesett a labdarúgó-világbajnokságról”. (Idézet Banu Be­gum búcsúleveléből. A 30 éves bangladesi asszony öngyilkos lett Kamerun kiesése feletti bánatában.) Jenei visszatér ? A Debreceni VSC élvonalbeli labdarúgói ezekben a napokban pihenőjüket töltik, s egyelőre fo­galmuk sincs arról, hogy kinek az irányításával vágnak neki az új évnek. A hajdúságiak nem remekel­tek az őszi idényben: a 15 mér­kőzés közül csak kettőt nyertek meg, s négy alkalommal zárták a 90 percet döntetlennel, összesen nyolc pontot gyűjtöttek, s ezzel az utolsó előtti, a 15. helyet fog­lalják el a bajnoki tabellán. A múlt héten a klub elnöksége is elfogadhatatlannak ítélte meg ezt a gyenge teljesítményt, s az edzők es a játékosok között meg­bomlott összhang miatt reményt sem lát a jelentős előrelépésre. A testület ugyanakkor felhatal­mazta dr. Jakab Sándor ügyve­zető elnököt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket. Néhány nappal később, egy helyi terem­tornát követően Szabó Béla ve­zető edző — megelőzendő, hogy „megköszönjék* munkáját — a játékosok előtt bejelentette le­mondását. — Lehetséges vezető edzőként felvetődött Nagykaposi Imre, Szentmihályi Antal és Jenei Imre neve. Róluk mi hír? — Még nem született semmi­féle megállapodás, bár Jenei Im­re, a világszerte ismert nagyvára­di szakember azt ígérte, hogy va­sárnapig végleges választ ad. Az sem titok, hogy Jenei, aki az őszi idény hajrájában tanácsaival már segítette a csapat felkészülését, nem vezető edzőként venné át a szakmai munka irányítását, ha­nem olyasfajta technikai igazga­tó lenne, mint a francia Olympi- que Marseille-nél a német Franz Beckenbauer. A román váloga­tottól elköszönt szakember nem tagadja: ismertebb csapatra vá­gyik, mint a DVSC. Ennek elle­nére úgy tűnik, június 30-ig nincs kilátása semmilyen „nagy fogás­ra”. Addig pedig — a baráti kap­csolatok révén — szívesen segíte­ne nekünk. — Azt lehet már tudni, hogy kit szeretnének megnyerni az edzői feladatok ellátására? — Munkatársaimmal úgy be­széltük meg, hogy ez ügyben az óév utolsó napjaiban már nem lépünk, csak számba vesszük a lehetséges jelölteket. Sok függ attól is, Jenei Imre hogyan dönt, mert amennyiben igent mond a felkérésre, akkor az ő véleménye is meghatározó. A túlélés éve Amikor elérkezünk az esztendő utolsó napjához, szinte minden ember számvetést csinál, visszapergeti emlékezetében a mögötte ha­gyott háromszázhatvanöt nap történéseit, kellemes és olykor kelle­metlen perceit. S amikor már csak néhány óra választja el az új évtől, azon morfondírozik, hogy vajon mit tartogat számára az előtte álló ti­zenkét hónap. Csak rosszabb ne legyen, mondogatjuk évek óta. így van ezzel a kétkezi munkás, az értelmiségi, ez a semmiségnek tűnő kívánság hagyja el a legtöbbünk ajkát, ha a jövőről esik szó. Ebben reményked­nek a sportolók, a hivatásosan és a pusztán lelkesedésből sportot csi­náló vezetők, szakemberek is. Csak rosszabb ne legyen, sóhajtottunk fel mi is, amikor lajstro­mot készítettünk 1990. megyei sportéletéről. Hol vannak már azok az idők, amikor a két kezünk is kevés volt ahhoz, hogy sorba vegyük a kiválóságokat, a nemzetközi hírnévnek örvendőket. Az egyéni spor­tágakban fehér hollónak számít a kiugró teljesítmény, és a csapat­sportokban sem halmozzák együtteseink — nemhogy világraszóló, de még hazai mércével mérve is — a jeles eredményeket. Hogy mégis minek örülhettünk az év során? Jó érzéssel töltött el bennünket, hogy a kolacskovszkysok férfi asztalitenisz-csapata felju­tott az első osztályba, hogy ugyancsak ennek a klubnak a sakkozói is­mét az élvonalban pallérozhatják tudományukat. A tradíciókkal ren­delkező egri birkózásnak Szalai Gábor serdülő világbajnoki bronzé­remmel gazdagította a medálgyűjteményét. S ha már a birkózóknál tartunk, itt kell megemlítenünk, hogy az újjáalakult Egri Vasas talpon tudott maradni, sőt a fejlődés jeleit is tapasztalhattuk a finomszerel- vénygyári egyesületnél. Őrültünk annak, hogy két, kevésbé közönségvonzó sportágban, a vívásban és a teniszben a megyeszékhely együttesei továbbra is az élvonalban szerepelnek. Megtapsoltuk az egri röplabdásokat is, akik másodízben szereztek bajnoki bronzérmet. A siroki kézilabdás lá­nyok NB I. B-s debütálása remekül sikeredett, s ez némi gyógyírt je­lentett arra, hogy korábban felszámolták az ESE első osztályt megjárt csapatát. A hatvani labdarúgók egyévi szünet után jutottak fel ismét az NB II-be, s bár pozíciójuk nem irigylésre méltó, szurkolóik kitarta­nak mellettük, ami jelzi, hogy szeretik a focit a Zagyva-parti város­ban. A sportok királynőjének, az atlétikának egyre kevesebben hó­dolnak. Üde folt a sportág térképén Gyöngyös, ahonnét hétről hétre kaptuk a híreket, hogy hol Fehér Enikő hosszútávfutó, hol a veterán atléták arattak babérokat. Tudjuk, a felsorolás korántsem teljes. Hiszeaszólhatnánk még a a gyöngyösi kézisekről, a petőfibányai asztaliteniszezőkről, a Bá­nyász öklözőiről, a recski futballistákról. Mert ők is kitettek magu­kért. Csak rosszabb ne legyen! Mondjuk ezt akkor, amikor világosan látjuk, a megye versenysportja zárta már fényesebben is az esztendőt. Hogy mégis megelégszünk ennyivel, az azért van, mert tudjuk, hogy embert próbáló év küszöbén lépünk át holnap éjfélkor. Könnyen meglehet, hogy valamikor a túlélés éveként emlegetjük majd 1991-et. Azért, mert habzsol az infláció, azért, mert közügyekben a sport az utolsó helyek egyikén kullog, azért, mert kidolgozatlan a sportfi­nanszírozás rendszere, azért, mert a milliomos mecénások nem sza­ladgálnak az országban, azért mert... Új évtized, a század utolsó évtizede köszönt ránk holnap éjfél­kor. Egy népszokás szerint a spanyolok, miután szilveszter éjfélkor a harangok tizenkettőt kongattak, elfogyasztanak tizenkét szőlősze­met, ezzel kívánva maguknak az új esztendőre szerencsét, boldogsá­got és gazdagságot. Mi is ezt kívánjuk megyénk valamennyi sportolójának, minden­kinek, aki szívügyének tekinti a mozgást, a testkultúrát. Remélhető­leg az évtizedben a gyötrelemből, a kínlódásból jut majd kevesebb, s mihamarább a gazdaság és vele párhuzamosan a sport izmosodásá­nak, fejlődésének lehetünk szemtanúi. Higgyünk a túlélésben! B. F Popóbajnokság Fotóriporterünk, Szántó György közismert arról, hogy minden jelentős sporteseményen jelen van, megörökíti a legizgalmasabb, legérdekesebb eseményeket, pillanatokat. Nem kellett akkor sem noszo­gatni, amikor megérkezett a meghívó az első magyar popőhajnokságra. Bár kissé szokatlan volt számá­ra, hogy ezúttal hátulról kellett megközelítenie a témát, de láthatják, azért így sem vallott szégyent. A látványon annyira felbuzdult, hogy javasolta, a februári Hírlap-kupán mi is rendezzük meg a Miss Popó Egerversenyt. Rögvest fel is ajánlotta, hogy szívesen vállal tisztséget a zsűriben. Bevalljuk, az ötlet tet­szik, de azért még gondolkodunk az ajánlaton.

Next

/
Oldalképek
Tartalom