Heves Megyei Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-20 / 221. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1990. december 20., csütörtök Egri bemutató: Thália szekerén Miért korhadnak 200 éve a világot jelentő deszkák? A korabeli, lelkes közönség — a színpadon (Fotó: Koncz János) Horoszkóp Bak hava December 22-től január 20-ig (A tél 1. hónapja) Latin neve: Capricornus. Szimbóluma: a delfin felkunkorodó farka (Capricornus: kecskeszarvat viselő, félig bak, félig delfin állatot takart régebben) Alaptulajdonsága: kardinális (fő). Férne: ólom. Szerencseszámai: 8, 18, 28. Szerencseköve: onyx. Szerencseszíne: zöld vagy fekete. Szerencsenapja: szombat. Peches napja: hétfő. Temperamentuma: flegmatikus. Híres Bakok: Konrad Adenauer, Paul Cezanne, Cicero, Marlene Dietrich, Federico Fellini, Jack London, Isaac Newton, Richard Nixon, Edgar Allen Poe, Elvis Presley, Maria Schell, Albert Schweitzer. Pszichikai jellemzői: koncentráció, kitartás, önuralom, tervszerűség, kritikus realizmus. A Bak csökönyös kitartással és szívóssággal mászik egyre feljebb a sziklán. Komor, magányos állat, a vadászok feljegyezték, hogy ha bekerítik, akkor képes a legmagasabb szikláról levetni magát a szakadékba, de fel nem adja a harcot. Az asztrológusok azt állítják, hogy ebben a hasonlatban benne van a Bak jelű ember alapjellemvonása is. Tegyük mindehhez hozzá, hogy a Bak földjei (tehát lassú, kitartó, anyagias felfogású, nehézkes), kardinális (azaz akaratos, céltudatos, aktív és becsvágyó), s ura a Szaturnusz, a sötét, Pontos diagnózis Csurka Istvánra érdemes figyelni. Ez akkor is igaz, ha néha — semmiképp nem szándékosan — túllő a célon. Etikai tartását, szuverén személyiségének értékét azonban még ekkor sem vonhatjuk kétségbe. Az MDF-hez kötődik, ez azonban nem befolyásolja egyéni látásmódját, útkeresési hevületét. Kiváló író, s ebből következően nagyszerű, majdhogy lekö- rözhetetlen publicista. A Vasárnapi Újság legutóbbi számában ismét jelentkezett. Ezúttal a jelenlegi gondok okait kutatta. Mélyenszántóan elemzett, kiemelve a problémákat előidéző kóros mozzanatokat. Visszapillantással indított, adalékok sorával igazolva azt, hogy a századelőtől kezdve az egymást váltó rezsimek legnagyobb vétke, hibája az volt, hogy lekezelték, semmibe vették azokat a milliókat, akikkel törődniük illett volna. Emiatt ostorozta joggal — többek között — az 1919-es kommün újsütetű proletárurait, a konszolidált Horthy- éra vezérkarát, a Rákosi nevével fémjelzett pribékek kártékonykodását, a Kádár-féle parfümö- zött diktatúrát. Természetesen nem rekedt meg itt, hiszen — ugyanilyen szempontok szerint kritizálta a jelenlegi kormánykoalíciót, illetve annak politikáját, bizonyítva, hogy nem a párthűség, hanem az igazság a legfontosabb. Nem hagyta ki a dorgálandók sorából a magukat bravúros rafinériával átmentő pártállami, ilkegyetlen bolygó, az úgynevezett „szükséges rossz”, a keserű élettapasztalatok bolygója. Emellett a Bak háza a 10. ház, ez pedig nem más, mint a hivatás, a munka háza. A fentiekből következik tehát, hogy egy igazi Baknak rendkívül fontos a munkája. Törtető és becsvágyó, lételeme a szolgálat, az elismerés, a hatalom. Ezt nyugodt, kitartó, verejtékező munkával éri el, ha kell, az erőszaktól sem riad vissza, semmi más nem érdekli, csak a cél, amit kitűzött magának. Nagyon praktikus és nagyon kitartó: bármelyik másik jel már régen feladta volna a „hegymászást”, a Bak addig küszködik, amíg felér a csúcsra. Hideg, józan és számító. Szilárdan áll a földön, tényszerű, nem idealista, nem álmodozik, következetes és kíméletlen is tud lenni. Ő nem vezető, nincs benne könnyedség, szárnyalás, ő hangyaszorgalommal éri el azt, amit az Oroszlán vagy a Kos lendülettel. Az egyik legmegbízhatóbb jel. Különös, de ennek a nagyon realista jelnek vannak „titkos” tulajdonságai. Ezek a Szaturnusz hatására vezethetők vissza. A Bak szíve legmélyén pesszimista és könnyen esik búskomorságba. Az élettel és a többiekkel szemben olyan bizalmatlan, hogy nem vár tőlük semmi jót, ezért eleve zárkózott, ellenséges, nehéz a szívébe férkőzni. Ha megbántják, nagyon megharagszik, haragtartó és bosszúszomjas, s na- gyon-nagyon sokára békül ki, de ha kibékül, igazán. Kemény és állhatatos, megfontoltsága lomhává, nehézkessé teszi, ettől ériéivé állampárti funkcionáriusokat sem, akik egy része a különböző kft.-k sáncai mögé szökött, másik blokkja pedig szakemberként tetszeleg, fennen hangoztatva az esetek zömében nem is létező hozzáértését. Rámutatott arra, hogy ezek a kaméleonok, ezek a gátlástalan karrierlovagok valaha a kontra- szelekció révén jutottak párnázott ajtajú irodáikba, s most meg azok elől veszik el a teret, akik soha nem kompromittálták magukat, akiknek tényleges tudásuk, valóra váltható ötletözönük miatt dukálnának az általuk féltve őrzött posztok. S.O.S.-jelzése a huszonnegyedik órában küldetett, s azért formálódott, hogy felébressze a félig sem sikerült rendszerváltozás irányítóit, sürgetve őket a mihamarabbi cselekvésre, a pillanatnyilag elsikkadt elszámoltatás következetes végrehajtására. Nemcsak azokban a felső régiókban, hanem lejjebb is, valamennyi közérdekű őrhelyen. Bár hallgatnának rá az érintettek... A kommunizmus múmiái A hétfő este tévés csemegéjének ígérkezett a Maár Gyula által írt-rendezett A kommunizmus múmiái című dokumentumfilm. Ezt vártuk, hasonló szintű produkcióra nem is számítottunk, így aztán kellemes meglepetésként hatott Máthé Erzsi születésnapi műsora, a Szeletek a tortámból... Szembesülhettünk ezzel a szupertehetséges, ezzel az ezerarcú zéketlennek, hidegnek és keménynek tűnik. Pedig a Bak inkább visszahúzódó és mélabús, sokszor kínlódik, csak erről sohasem beszél, mert talán igaz, hogy az állatövi jegyek közül a Baknak van a legnagyobb önuralma. A Bak nagyon fegyelmezett, általában titkolja érzéseit, nem akatja kiszolgáltatni magát, any- nyira fél a csalódástól, hogy többnyire a legtisztább és leghevesebb érzéseit sem fejezi ki. Ezért önzőnek tartják. Pedig önzésének inkább kishitűsége és félénksége az oka: a Bak mindentől retteg, fél, hogy elveszti nehezen megszerzett javait, fél, hogy partnere, barátja elárulja, képes az élet legkisebb bosszúságain napokig rágódni. Tartózkodó és zárkózott szerelmi ügyeiben is, a szerelemben nem akar és nem mer feloldódni. Persze, az is igaz, hogy ha felszabadul gátlásaitól (vagy megértő, okos partnerre álcád), akkor nagyon felszabadulttá tud válni. Az asztrológusok többsége a Bakot az építészekhez hasonlítja. Szerintük a Bak-típus örök tervező-építő (házakat, rendszereket, elméleteket stb.), s ebben az építésben csak az alapvetően fontos szempontokat tartja szem előtt, részletkérdésekkel nem foglalkozik. A valódi Bak szellemi értelemben nagyvonalú, csak a végcélra néz. A típus belső feszültségét épp ez az ellentmondás adja, hogy amíg munkájában (szellemi tevékenységében) eny- nyire nagyvonalú, addig a hétköznapi életben kicsinyes, földhözragadt. színésznővel, aki nem ismer lehetetlent, aki Thália világának szinte összes szerepkörében jeleskedik. Szakonyi Károly, az európai hírű drámaíró ezúttal műsorvezetőként villantott fel új színeket, ezért érthető, hogy e minőségben is szívesen találkoznánk vele máskor is. Aztán jött az attrakció, amelytől oly sokat reméltünk. A narrátorban nem is csalódtunk, csak a képanyagot tartottuk meglehetősen szegénynek. A vállalkozás mégsem volt hiába, ugyanis mindnyájunkat megdöbbentett az a kétségbeesett kultusz, mítoszteremtő erőlködés, amely a bolsevikokat jellemezte. Rajtolt a demokráciát csak szavakban hirdető, ám valójában lábbal tipró Lenin istenülésével, aztán következtek a nagy barát példáját szolgaian másoló bolgár és csehszlovák gerinctelenek, akik szintén megkísérelték mu- mifikálni és mauzóleumokba préselni a zseniknek aligha nevezhető kommunista főkorifeusaikat. Uljanov kivételével már az ösz- szes példakép levizsgázott. Mindebből sejthető az utolsó felvonás is. A színjátéknak vége. Most már csak az a kérdés, hogy kiknek használt ez a csinnadrattás nekibuzdulás. A fellélegző Kelet-Európának semmiképp... Pécsi István Ünnepel a magyar színjátszás. Keserű ez az ünneplés, mert mint 200 éves története során szinte mindig, most is végveszélyben érzik magukat a színművészek. Jókai Mór alkotása, amely eredetileg a Thespis kordéja címet viselte, az évforduló alkalmából került az egri Gárdonyi Géza Színház színpadára. Lehetett volna ebből az előadásból valami könnyes emlékezés, kedves múltidézés is. Ám a jelen feszültségei miatt egy aktuális bemutató született. Nem könnyű feladatra vállalkozik, aki Jókai-darabot játszik. Közmondásos az író sajátos, romantikus lelkülete, s ez a világlátás nem feltétlenül kedvez — különösen ma — a társulatok számára. Sok mindent másként értékelünk, mint Jókai, hajlamosak vagyunk megmosolyogni alakjait, hiteltelennek, fajsúlytalannak felfogni fordulatait. Pedig egyfajta valóság az is, amelyet megörökít, csak hát egy másfajta korban egy másfajta lélek realitása. Másként nemigen tudjuk megérezni sajátosságait, csak ha beleéljük magunkat gon- dolkodásmódj ába. Ráadásul egy színházi előadás létrehozásához nem is elegendő a puszta beleélés, annál jóval több kell. A színész és rendező azonosulása nélkül nem születhet olyan darab, amely leköti a közönséget. Szinte feloldhatatlan ez az ellentmondás. Mit is tegyen az, aki valamilyen okból előveszi Jókait? Próbálja készpénznek venni minden sorát, és sajátos naturalizmussal jelenítse meg Kelemen Lászlóék pajtáját? Vagy éppen ellenkezőleg, kívülről, iróniával szemlélje ezt a közeget, az istál- lószagú hőskort? Született már ilyep és olyan megoldás is, mert valahogy megpróbálták a mai kor ízléséhez közelíteni a művet. Ez az egri előadás egyik megoldás mellett sem teszi le a garast. A megjelenítésnek, a látványnak akadnak naturalisztikus elemei. Ugyanakkor találkozhatunk némi emelkedettséggel is, de azonnal idézőjelbe is teszik azt, a romantikus festmények pózaiba állítva a szereplők csoportjait. Ezenkívül néhány gesztussal, megnyilvánulással, ha kell, a szöveg teljes aktualizálásával igyekeznek kívülről ábrázolni a szereplőket. Ez nem egyszerű feladat. Mert könnyű egy színésznek azt mondani, hogy játsszon el egy részeg embert, de azt már kevésbé lehet elmagyarázni, hogy legyen ilyen is, meg olyan is, de egy kicsikét mégiscsak amolyan... Ezt leginkább a most megújulni látszó Epres Attilaképp megvalósítani, aki Kazinczy szerepében erőteljes alakítást nyújt. Amellett, hogy nincs htján a romantikus figurákra jellemző méltóságnak, mindig csúsztat egy parányit, szavaihoz túl szélesek a gesztusai, fáziskésés is tapasztalható megnyilvánulásaiban. Ez a tudatos felemásság sokat elmond a darabbéli Ka- zinczyról, akinek vág az esze, de egyben kimódolt, nemegyszer modoros is. Ez lehetőséget teremt Epres számára, hogy egyensúlyozzon a hazugság és az igazság között, mert a végén valóban gondolkodóba esik a színpadi és a nézőtéri közönség, hogy írta vagy rögtönözte-e a darabbéli jelenetét. Különösen az ő pontos értelmezése miatt ellentmondásos Kocsis György szerepe, aki Jam- busként sokszor ezt az ironizálást fejeli meg, így — különösen a második felvonásban — végképp elcsúszik valami furcsaság felé. A finom poén így harsány, amolyan papjancsis tréfává válik. A két szélső érték között persze sok árnyalat található még. Nem egységes a szereplők játékfelfogása, de nehezen is válhat azzá, ha maga a rendező sem dönti el, hogy igazából mit akar. Ez különösen a kezdetekben okoz nehézséget, mert hosszú időnek kell eltelnie, míg a néző be tud kapcsolódni a játékba. A mű kevés kapaszkodót kínál ehhez, mert a figurák amolyan „jó- kaisak”, kevésbé értelmezettek, pláne nem ismerhetők cselekedeteikből. Már „készen” kapjuk őket, mindegyik olyan, amilyennek első pillanatban látjuk, később sem változhat meg róluk a véleményünk. Ezért a szokottnál is nagyobb teher hárul a társulatra, amelyet tagjai eltérő módon viselnek el. Kelemen László színigazgatóként Blaskó Balázs, a mai művész szószólója is, aki erőteljesen és fegyelmezetten képviseli az általa szentnek hitt igazságot. Kevéssé romantikus alak, hívő lélekként is realista. Zárszavában visszhangossá teszi a 200 éves színészjajt. A többiek némileg magukra hagyva igyekeznek értelmezni szerepüket, megtalálni az általuk vélt legjobb megoldást. Van, akinek jobban sikerül, van, akinek kevésbé. Ez attól is függ, hogy a szereposztás mennyire találkozik az alkattal. Ilyen szempontból nincs nehéz dolga M. Horváth Józsefnek, Fésűs Tamásnak vagy Deák Évának. Külön érdekesség, hogy a cenzort, Stoppulát Váli Zita játssza. A feminin férfit nő alakítja, így még szélsőségesebbé teheti gesztusait. A tanácstalanság néhány esetben már ellentmondásosabb eredményeket szül, nem túl színes például Moór Anna alakjában Bárdos Margit, ahogy Tatár Gabi sem igen tud mit kezdeni Anischné figurájával. A mellék- szereplőknek lényegesen egyszerűbb a helyzetük, szinte karikatúrákat kell megformálniuk. A rendező, a meghívott vendég, Salamon Suba László sok szempontból közelítette meg a darabot, de nemigen tudott dűlőre jutni vele. Sajnos, a műsortervbe ez kissé „múzeumi” céllal került, de hirtelen nagyon aktuálissá vált. Ugyanis korhadnak a világot jelentő deszkák, immár 200 éve, mert igazi polgárosodás nélkül nehezen képzelhető el a színház. Ez a fájdalmas tanulság keserű ízként kíséri végig az előadást: az összes ellentmondása ellenére ezért tanulságos előadás ez, bár nem kiugró teljesítménye az évadnak. HANG-KÉP A cenzor leckéje: Vali Zita, Epres Attila, Blaskó Péter és Bárdos Margit Gábor László
