Heves Megyei Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-20 / 221. szám
MIÉRT KORHADNAK 200 ÉVE A VILÁGOT JELENTŐ DESZKÁK? (4. oldal) r PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA I. ÉVFOLYAM 221. SZÁM ÁRA: 5,80 FORINT Tvr Extra Jövő heti rádió- és tv-műsorunk holnap, pénteken 16 oldalon Közbiztonsági razzia Tegnap délután országos közbiztonsági és közlekedési razzia kezdődött — tájékoztatta az MTI-t Suha György, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Elmondta: az akció célja, hogy elősegítve a karácsonyi ünnepek előtti bevásárlások biztonságát, kiszűrje a zsebtolvajokat, az ilyenkor felbukkanó bűnözőket. A rendőrök különös figyelmet fordítanak az „itt a piros, hol a piros” illegális szerencsejáték szervezőinek, és a valutázóknak az elfogására. A három napig tartó razzia során fokozott közúti ellenőrzésre is sor kerül. Piaci szemléletű vasutat szeretne a MÁV Februártól 80 százalékos tarifaemelés Meg kell teremteni az állam és a nemzeti vasút közötti piaci kapcsolat feltételeit — ez volt a legfontosabb megállapítása annak a sajtótájékoztatónak, melyet a MÁV néhány hónapja kinevezett új vezérkara tartott tegnap, a MÁV Vezérigazgatóságán. A továbblépéshez nélkülözhetetlen a vasúti törvény megszületése. Ez kimondaná: az állam és a vasút közötti viszonyt — a nyugat-európai gyakorlatnak megfelelően — piaci alapokra kell helyezni. Az elképzelések szerint például a pálya és felsővezeték fejlesztését, fenntartását az állapi magára vállalná, cserébe a vasút pályahasználati dijat fizetne. Ugyancsak az államra hárulna a vasutasok bérének egyszeri emelése, melynek nyomán megszűnne a vasutasok bérelmaradása az ipari átlaghoz képest. Májustól — mint elhangzott a sajtótájékoztatón — a Budapest — Miskolc útvonalon forgalomba áll az InterCity motorvonat, amely háromóránkénti indulással, komfortos kiszolgálással 1 óra 47 perc alatt teszi meg a két város közötti távolságot. Végül egy kellemetlen hírt is bejelentettek: február 1-jétől új egységes belföldi díjszabás lép életbe — a tarifák átlagosan 80 százalékkal emelkednek. „Tündéri” sztori egy Tündér-parti panzióról Pofon volt a válasz minden jó szándékú tettre Az alábbi történetben talán nem is a főszereplő — a panzió — a lényeg. Mert épül Egerben, a Tündér-parton egy többszobás kis szálló. Honi tulajdonosa Micski Gábor és felesége, a többiek hárman Skandináviában élő rokonok, barátok: így teljes tehát a svéd — finn — magyar vegyes vállalkozás. Egészségügyiek az Öbölbe A Parlament döntésének megfelelően a Külügyminisztérium folytatja az előkészületeket a mintegy 40 fős, kizárólag önkéntes alapon szervezendő egészségügyi különítmény kiküldésére az Öböl térségébe. Egy szűk orvosszakértői csoport brit jelzésre napokon belül kiutazik Szaud-Arábiába az ottani feltételek megismerésére. Csak ezt követően kerülhet sor az egészségügyi kontingens itthoni összeállítására, majd felkészítésére, ami minden bizonnyal már a helyszínen történik meg. Soron kívül Az Országgyűlés sajtóirodájának közlése szerint a törvényhozó testület december 21-től soron kívüli plenáris ülést tart. A pénteken 14 órakor kezdődő — s a tervek szerint szombaton és vasárnap is tartó — ülésen a képviselők folytatják az adótörvények vitáját, s várhatóan határozatot hoznak. Gyermekkarácsony Karácsonyi gyermekünnepséf et rendez a Magyar Köztársaság ormánya és a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány december 25-én 13 órai kezdettel a Budapest Sportcsarnokban. Az ünnepség fővédnöke Göncz Árpád köztársasági elnök. Az idei gyermekkarácsonyt a hagyományok alapján, de új tartalommal — Jézus születésének és a szeretet ünnepének jegyében — tartják meg. A rendezvény azért lesz új helyen, mert az Országház kuE olacsarnokát tatarozzák. A BS- e hétezer vidéki és háromezer budapesti gyermeket várnak. Shell-import A Shell és Interag Kft. jövőre saját üzemanyagtöltő állomásainak ellátására kőolajat, vagy motorbenzint kíván importálni, élve a liberalizáció lehetőségével. Azt azonban még nem döntötte el a cég, hogy motorbenzint hozzon be, vagy pedig kőolajat, amelyet Magyarországon dolgoztatna fel. A Hírlap hétfői számának első oldalán közöltük a Ma is azok diktálnak, akik tegnap csődöt mondtak? című írásunkat, amelyben a Gear Csepel Autó Sebességváltógyár Rt. egyik alapító részvényese, Csikász Géza svéd vállalkozó kért nyilvánosságot egy ügynek. A magyar járműipari vertikum privatizálása körüli bonyodalmakról számolt be a részvénytársaság december 13-i igazgatósági ülése kapcsán. Az üzletember tegnap Svédországból küldött telexében a legfrissebb eseményekről számolt be. Az üzenetet Horváth Mátyásnak, a Gear Rt. elnökéAz talán már nem is szokatlan, hogy ez az építkezés sem zajlik zökkenőmentesen. Hogy miért? — Azt hiszem, mi egész idő alatt felelősségteljesen, tisztességesen jártunk el — mondja Mics- kiné. — Még mielőtt megvásároltuk volna a kiszemelt házat, elvi építési engedélyt kértünk a városi tanácstól, amit meg is kaptunk. Ennek birtokában felvettük az újrakezdési kölcsönt — én ugyanis tavaly november óta munkanélküli vagyok —, és májusban kifizettük a lakás teljes vételárát. Véglegesítettük a tervet, amelyet Dely György készített, és junius 28-án végre megnek címezte ugyan, de arra kérte szerkesztőségünket, közöljük az írás lényegét, hiszen Egerben több száz munkást érint. Az üzenetben felszólítja a részvénytársaság elnökét arra, hogy a közgyűlést haladéktalanul hívja ösz- sze. Ezt elsősorban a december 13-i igazgatósági ülésen elhangzottakra és a jegyzőkönyvben rögzítettekre alapozza. Ezek szerint Horváth Mátyás elnök és a társaság ügyvezető igazgatója, Pelyhe Csaba bejelentette lemondását (ők a vezetésben kialakult személyi ellentétekre hivatkoztak). Csikász Géza megismételte továbbá (ezt a tanácsülékaptuk az építési engedélyt a tanácstól. — Idáig minden gördülékenynek tűnik. — Mi is azt hittük. Még az építkezés megkezdése előtt körbejártuk a szomszédokat, megkérdeztük, mit szólnak a panzióhoz. Voltak, akik bementek a tanács műszaki osztályára is érdeklődni, de úgy tűnt, hogy igazából senkinek nincs komoly kifogása a tervek ellen. Aztán lett... Egy idős néni, Szegedi Jánosné feilen bezett a városi tanácsnál. Mikor megtudtam, átmentem hozzá, hogy tessék mondani, mi nem tetszik, mi zavarja? Végül kiböksen is hangoztatta): szerinte egy szanálás alatt lévő cég hivatalos képviselőinek kérniük kell a felmentésüket, s nem megvárni a szanálóbiztos hivatalos felszólítását. Még egy lényeges észrevétel Csikász Géza üzenetéből: a szanálás bejelentése óta a már említett igazgatósági ülés volt az első közös megbeszélés. Ez is indokolttá teszi a közgyűlés összehívását. Mint hírül adtuk, a szanáló bizottsághoz beérkezett pályázatokkal kapcsolatban ma hirdetnek eredményt. Erről ugyancsak beszámolunk majd. te, hogy nem is ő, hanem a vele lakó. rokona, egy Kovács Gyula nevű autószerelő biztatta a felieb bezés megírására. Merthogy szerintük a panzió elveszi majd tőlük a fényt. Ami — mondjuk — nevetséges kifogás, mert a panzió mellett közvetlenül csak a szerelőműhely van. Mindenesetre a megyei tanács elutasította a tervet. — Mire Önök... ? — Felajánlottuk, hogy egy méter hatvan centivel lejjebb vesz- szük a magasságot, és felülvizsgálati kérelmet nyújtottunk be Jakab Istvánhoz a megyei tanácsra. Ez augusztus 13-án történt, október kilencedikén megkaptuk a választ: építhetünk. — Tehát minden rendbe jött. — Nem, mert október 16-án újabb papír jött, hogy a felülvizsgálati kérelemnek nem adnak helyt. (Folytatás a 3. oldalon) Megalakult a Megyei Jogú Városok Szövetsége Megyei Jogú Városok Szövetsége néven szerdán Kecskeméten megalakult a legnagyobb települések országos érdekképviseleti szervezete. A szövetség létrehozásáról 13 megyei jogú város önkormányzatának képviselői döntöttek leszögezvén, hogy az egyesülethez a valami okból most távolmaradt, illetve a jövőben megyei jogot nyerő települések is csatlakozhatnak. A szövetség elnökévé Merász Józsefet, Kecskemét város polgármesterét választották titkos szavazással. Mivel korábban már megegyeztek arról, hogy a szövetség székhelye ott lesz ahol az elnök van, így a szervezet országos központja Kecskemét. A szövetség célja az, hogy a megyei jogú városok önkormányzati jogait egységesen képviselje, tárja fel az érdekeiket, és ezek érvényesítését mozdítsa elő. A tanácskozás résztvevői az egésznapos vita során számos olyan témát soroltak fel, amelyben mindenképpen közös álláspontot kell megfogalmazniuk. Ezek közé sorolták például a készülő földtörvénnyel, a helyi adókkal, illetve a privatizálással kapcsolatos törvények egyes kérdéseit. Jogot a településvédelemhez Amikor az önkormányzat rendőrért kiált Azt mondja Sály László, Erdőkövesd polgármestere: „Egy önkormányzat nem lehet védtelen, de hogy védjük meg településünket, ha nincs rá mód...?!” S bizony ezzel a véleményével ma nem áll egyedül, mert a megye másik sarkából, mondjuk Mezőszermeréről is elhangzik a figyelmeztető szó, miszerint háttérbe szorul a kistelepülések közbiztonsága. Megerősítik ezt még számos faluból, ahol a polgárok áldozni is hajlandóak lennének: „státuszt váltanának, járőrkocsit vásárolnának”. Ez az a helyzet, amikor az önkormányzat rendőrért kiált... (Folytatás a 2. oldalon) Ma hirdetnek eredményt a Csepel-ügyben Két vezető már lemondott... Egy szőlősgazda demonstrál (Fotó: Szántó György) A „borháborúban”: nincs még békeszerződés „Egri szőlő nélkül nincs Egervin; Szüretkor nagy volt az öröm, karácsonyra jött az üröm!” Ilyen és ehhez hasonló transzparensekkel gyülekeztek tegnap a megyeszékhelyen azok — érintettek es szimpatizánsok egyaránt —, akik az Egri Csillagok Mgtsz felhívására részt vettek az Egervin központja előtti demonstráción. Mint ismeretes — éppen lapunk közölte hirdetményüket — a termelőszövetkezet vezetősége nem tartja elfogadhatónak a Borkombinát velük és a kistermelőkkel szembeni fizetési magatartását, vagyis azt, hogy az idén megtermelt szőlő árát csak a következő esztendő augusztusában térítenék meg. A néhány száz összesereglett előtt Tóth István, az Egri Csillagok tsz. elnöke cáfolta Váradi János vezérigazgató szombati számunkban megjelent nyilatkozatát, miszerint a kombinát 9,6 millió forintot már korábban átutalt a számlájukra. Mint elmondta, az összeg nem sokkal a megmozdulás előtt érkezett meg. Nehezményezte továbbá, hogy az 1975-ben 15 évre kötött szerződésük ellenére partnerük 25-30 százalékkal csökkentette az átvételi árakat. Az előzetesen egyeztetett 30-40 millió forintos előleg is csak ígéret maradt. S ráadásként jött a fizetési idő el- nyújtása. Éppen ezért petíció át- nyújtását szorgalmazta ajelenlé- vőknek, amelyben felszólították a vállalati tanácsot álláspontja felülbírására. Miután ezzel mindenki egyetértett, az iratot átadták a címzetteknek. Ezután a felek tárgyaló asztalhoz ültek, majd nem sokkal később felálltak, eredmény nélkül. A ,,borhá- boní” hátterének megvilágítására későbbi számunkban szeretnénk visszatérni. (m.zs.) Figyelmen kívül hagyta a stoptáblát Jugoszláv — magyar baleset a hármason Tegnap a késő délutáni órákban Mamuzic Lajco szabadkai lakos az általa vezetett Volswagen gépkocsijával Füzesabony felől haTád- va figyelmen kívül hagyta az Állj! Elsőbbségadás kötelező!-táblát és beleszaladt a hármas főúton szabályosan közlekedő — a budapesti SZÖVÖK Közös Vállalat tulajdonát képező — Latvia mikrobuszba. A baleset következtében három súlyos és egy életveszélyes sérültet szállítottak a mentők a megyei kórházba. Az anyagi kár jelentős, a rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot a baleset ügyében. (Fotó: Szántó György)