Heves Megyei Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)
1990-11-29 / 203. szám
HÍRLAP, 1990. november 29., csütörtök GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 5. Függetlenek a szövetkezetiek Fejlődjék még jobban a magyar falu című, november tizedikéi lapszámunkban közölt interjúnk félreérthető szövegrészével kapcsolatban tettek észrevételt Gyöngyössolymosról az MDF, az SZDSZ, az FKgP és az MSZP megbízottjai. Kérésüknek helyt adva, most egyértelműbben tájékoztatjuk olvasóinkat: a Magyarországi Szövetkezeti és Agrárpárt négy tagját független jelöltként választották a szavazók a községi képviselő-testületbe, bejutásuk így nem az MSZAP győzelme. Művészeti minősítő A Vidróczki-alapítvány védnökségével az ismert néptáncegyüttes és a Mátra Művelődési Központ „így tudom — így mondom” címmel minősítő műsort rendez a város reprezentatív kulturális intézményének nagytermében december elsején fél hétkor, és december másodikén délután négykor. A közönség ez alkalommal bodrogközi, dél-alföldi, nyugati palóc, rábaközi, kutasföldi, bonchidai, mezőségi és csángó táncokat, lakodalmasokat, illetve más koreográfiákat, hangszerszólókat, zenekari produkciókat élvezhet. Sok lűd disznót győz Nemrégiben került közforgalomba a Lutra-játék, amely rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert. Természetesen Gyöngyöst sem hagyhatta ki hódító útjából, az ottani gyerekek is szívesen cserélgetik egymás között az állatokat ábrázoló matricákat. Szombaton délelőtt erre intézményes keretek között is lehetőségük lesz, ugyanis a Török Ignác Gyermek-Szabadidőközpont kilenc órától Lutra-csere- berét rendez. Fosztogatók éjszakája Százezrek — elhagyott táskákban is Dr. Gergely Sándor városi vezető ügyész a térség bűnözéséről A hazánkban egyre inkább kiszélesedő társadalmi, gazdasági és erkölcsi válság a bűnözésben is mind jobban tükröződik. A helyzet romlását tekintve Gyöngyös és körzete sem kivétel. Mint dr. Gergely Sándor városi vezető ügyésztől megtudtuk — hogy csupán a legutóbbi éveket tekintsük -: amíg tavaly október végéig 482 bűncselekmény történt Gyöngyösön, addig az idén ugyanennyi idő alatt már 917-ről beszélhetünk. A munkanélküliség vagy ennek fenyegető veszélye kiváltképpen a tolvajlások, a betöréses lopások, rablások, a sikkasztások nagyarányú növekedését okozta. Jellemző a kellemetlen tapasztalatokra, hogy a mostani esztendőnek már a feléig 12,9 milliós a vagyon elleni bűncselekmény az előző évi együttesen 18,7, illetve az 1988-as 5,7 millió forintos kárral szemben. Megdöbbentő, hogy az összbűnözésnél sokkal emelkedőbb a tulajdon elleni elkövetések száma, az egész körzetet tekintve 964-ről 2049-re nőtt. Szinte hihetetlen, ami nem túl régen is, például a november 7-re virradó éjszaka történt a térségben. Nem kevesebb helyen jártak a hívatlan látogatók, mint a vécsi italboltban, a gyöngyössolymosi Lenin út egyik magánlakásában, a mátrafüredinépművészeti árudában, a gyöngyösi Fő téri, a Posta téri, a Kossuth utcai trafikokban, a Széchenyi utcai Arzenál, a Petőfi utcai Gábriel butikokban, a Szövetkezet utcai műszaki üzletben, a mezőgazdasági iskolában, autófosztogatás céljából pedig a Táncsics, a Baross Gábor, a Dobó utcákban. S hogy teljesebb legyen a sor: megfordultak a Mátra Művelődési Központ parkolójában is, ahonnét történetesen egy Ladát el is akartak tolni... Az emlékezetes őszi éjszaka legnagyobb kárát is felülmúlja azé a gyöngyösi orvosé, akinél az egymillióforintot meghaladja a nyáron eltulajdonított festményeinek értéke. Előfordult olyan is, hogy támadásra, betörésre sem volt szükség — „a prédát valósággal felkínálták a vadásznak.” Ilyennek mondható az a vendég, aki átutazóban ebéd után az étteremben hagyta kézitáskáját 258 ezer forinttal, vagy a kocsija mellett 530 ezer forint készpénzt és egyéb értékeket felejtő autós ember. Más példa — röviddel ez utóbbit követően — a cigányasszony esete. Ő a talált pénzzel nem a rendőrség elől, hanem a rendőrségre futott. Gyerekei leltek a 300 ezer forintos összegre — mondta —, amikor játék közben kukáztak... Nem csupán könnyelműek, hanem közömbösek is a gyöngyösiek vagy a Gyöngyös környékiek értékeikkel szemben. Legalábbis arra vall az, hogy amikor tetten érték 16 ezer forint érték eltulajdonításakor az egyik piaci tolvajt, a sértett még biztatásra sem volt hajlandó telefonálni a rendőrségre. — Mindezek mellett — mondta a vezető ügyész — a közlekedési bűncselekmények, s ezen belül az ittas vezetések száma is emelkedik, annak ellenére, hogy már hosszabb ideje következetesen szigorúbb a rendőrség fellépése. Ugyanekkor olyan új jelenségről is beszélnem kell, mint például a külföldi állampolgárok bűnözése, amely sajnos piár korántsem csak a közlekedésben mutatkozik. Hasonlóan az utóbbi idők felismerése a fiatalkorúak és az ifjú felnőttek szintén növekvő aránya, illetve a börtönt már megjárt személyek egyre aktívabb részvétele „ügyfeleink” között... Kifejezetten szervezett bűnözésről ugyan talán még mindig nem szólhatok, de sajnos a szervezettségnek bizonyos jeleivel már mi is találkozunk. Említhetném itt a csoportos fosztogatásokat, az utazó elkövetőket — amit kitűnően érzékeltet az idézett novemberi éjszaka —, és utalhatnék az egymásnak tippeket adó bűnözőkre. — A körzetben egyformán rossz a helyzet? — Szerencsére nem. A mátrai „szent falvakkal” még elégedettek lehetünk, s Kisnánárólsem mondhatok rosszakat. Gyöngyösön'azonban komoly a baj, sok dolgunk akadt Gyöngyöspatán, Karácson- don, Mátrafüreden, a Sás-tónál, a visontai nagyüzemekben és környékükön. Patán a polgárőrség megalakulása óta kedvezően változott a helyzet, s ez önmagában is buzdítás lehet ilyenféle törekvésekre. A hasonló önszerveződéseket mi is örömmel látjuk és készséggel támogatjuk. Gyóni Gyula Vendégségben A Nonstop pizzásnál A Mátra fővárosában, a Gyöngyszöv Áfész Áruház sarkánál van egy kis helyiség. (Mellette tájjellegű borozó...) A neve Nonstop. Nem túl egyedi elnevezés, de ha feltevésünk nem csal, ez éjjel-nappal működik, ami pozitív dolog. A választék bőséges. Ha valaki fogyókúrázik, kilencféle salátából kérhet, mexikóiból, burgonyásból, szerb babosból, gombásból, tojásosból, oroszosból — tovább nem soroljuk. Ezek között a legdrágább a svéd és a majonézes gombasaláta: huszonkilenc forintért adnak tíz dekát. De ez a plafon... Ettől csak olcsóbban mérik a többit. A pizzáknál hasonlóan bő a kínálat: hawaii gyümölcsöstől a szardellásig, közép- és óriás méretekben, 30 és 50 forint között. A hamburger tetején szezámmag — tiszta Amerika (vagy legalábbis McDonalds). Es akkor most azokról az étkekről, amik a fantáziánkat is megmozgatják. Mert lát az ember egy panírozott rudacskát — amiben elvileg bármi lehet. Darált hús, szójatöltet, spenót, hurkából itt maradt vagdalék: szóval ezek a rudak elsőre elég titkosak, s még az egyforma vörhenyes színük is izgató — gasztronómiailag persze. Van karfiolos, gombás, sajtos, ezt az utóbbit megkóstoltuk. A sonkába csavart massza élvezetes és nemkülönben laktató volt. A konzervatív, a krúdys, az igazi ínyenc viszont nem kockáztat. Nem bízza magát holmi titkos rudacskákra: rábök a malacsültre („na, kislány, ebből kanyarítson le egy darabot”), és úgy eszik, mint aki mindent tud már az életről. Hozzá teát kér — megjegyzem, ez nem vall valami kifinomult ízlésvilágra, de megbocsátható. Fázik, minek hát neki pincehideg ür- mösbor — meg azt talán nem is mérnek itt, azért át kellene lépni a „tájjellegűbe”, ami idő, fáradság, és különben se ugyanaz a hangulat. A sok jó élmény után maradt egy apró, ám kritikus észrevételünk. A Nonstop pizzás kicsi. Szűk. Minden ajtónyitásnál átrendeződnek a vendégek, vállak bökődnek össze ismeretlen vállakkal, kilottyan a kóla, ingerültebbé válik a csámcso- gás is, túlteng a gyomorsav... Nem jó ez senkinek. Úgyhogy mi arra szavazunk: gyarapodjék a tulaj anyagiakban, ahogy csak tud, aztán nyisson egy ugyanilyet, de ötször ekkorát. (doros) Kinek a győzelme? Szerkesztem a híreket és olvasom közöttük, hogy a Magyarországi Szövetkezeti és Agrárpárt négy tagja hiába jutott be a gyöngyössolymosi önkormányzatba, ez nem jelenti pártjuk győzelmét, mert függetlenként indultak. Nem voltam rest, felhívtam a solymosi községházát, hogy is van ez. A tizenegy képviselőből hármat támogatott közösen az MDF, az SZDSZ és az FKgP, egyet pedig az SZDSZ és az FKgP. A helyhatóság további hét tagja független. A Magyar Szocialista Párt — amelynek megbízottja szintén ágál a MSZAP győzelme ellen — egy mandátumot sem szerzett. Ezzel szemben ez a négy független ember mégiscsak tagja egy pártnak, még ha a választásokon nem is írták a nevük mellé ezt. Ebből — ugye — lehet arra következtetni, hogy ezek csúnya emberek, valahonnan át akarják menteni magukat, ezért elhallgatják, hová is tartoznak. Viszont tételezzük fel, hogy a falu tényleg azért választotta őket, mert hiteles emberek, bíznak bennük, tőlük várják a fellendülést, satöbbi. S a községben bizony egyetlen párt sem tud ennyi embert felmutatni az önkormányzatban, így ez a párt nyerte meg helyben a legtöbb népszerű embert. Bocsánat, uraim, hogy erre felhívom a figyelmüket, de ez van! (kova) Gyöngyösi szivárvány A szivárvány bármelyik színét viszontláthatja autóján az, aki egy újonnan megnyílt gyöngyösi boltban vásárol festéket. Az olasz Pálinál cég termékeit árusító üzletben tetszés szerinti árnyalatot kevernek igény szerint az elárusítók. (Fotó: Szántó György) Környezetünk a 21. században Lapunkban írtunk már arról, hogy a gyöngyösi Török Ignác Gyermek-Szabadidőközpont az egészségnevelési hét alkalmából pályázatot hirdetett „Környezetünk a 21. században ” címmel. Azt is megígértük, hogy a legjobbnak ítélt hét munkából rö vid részleteket közlünk oldalunkon. íme: „Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, nálunk a robotgépek minden munkát elvégeznek, hatalmas üzemeinkben alig található ember, azoknak is csak a számítógépek által leadott adatok olvasására kell figyelniük. Micsoda szerencse, hogy nem kell felesleges beszéddel tölteni a drága idejüket. Képzeljék, a műit század fiataljainak legkedvesebb szórakozása a diszkó volt. Amint a múltból előhívott filmünkön is láthatják, őrületes zenére, lábukat használva ugráltak, ezt a mozgást őseink táncnak nevezték.” Juhász Edit, Karácsond * „Egy-egy család nagyon sokat lehetett együtt, mert az emberek napi 6 óra munka után hazamentek. Nem volt szükség túlórázásra, mert a megkeresett pénz elegendő volt a család eltartására. Legmeglepőbb dolog mégis az volt, hogy a gyerekek nem jártak iskolába, hanem vi- deoláncon tanultak” Ender Kornélia, Gyöngyös 4. Sz. Ált. Isk. * „Tom, ahogy meglátja Kriket, a pisztolyához kap. Meghúzza a ravaszt. A lézer átlyukasztja Krik szívét. A földre esik. Szpít megnézi Kriket. Halott. Szpít teljes gyűlöletével meghúzza a ravaszt. Tom hörög, amint a lézer keresztülment a gyomrán. Szpít azt mondja, hogy másodszorra nem hibázik, és megPALYAZAT prózát ró verseny KÖRNYEZETÜNK A XXf. SZÁZADBAN húzza a ravaszt. A fején találta el. így ölte meg Szpít Tom bandáját.” Matalik Ignác, Gyöngyöspata * „Először is az iskola igazgatójává a bölcs diófát teszik a növénycsemeték okítására. A pompás nőszirom lesz az, aki illemre tanítja az ifjakat, s a virághölgyeket, hogy kecsesek és illatosak legyenek. Hagyma Hajnalka nagy számtantehetség, ám az egyik hagymatek-órán csődöt mond a tudománya.” Tábi Annamária, Gyöngyöspata „A közlekedésben is nagyot fejlődtünk. A környezetszennyezés elkerülése végett már elektromos meghajtású, egy- és többszemélyes tojásokkal közlekedünk. A bolygóknak különböző szerepet szántunk. A Merkúron napenergia-bázist építettünk ki. A Vénuszt a botanika bolygójává alakítottuk. Itt kapott helyet például a vénuszi trombita-kaktusz, amely éles, sivító hangot ad ki. Szőke József, Gyöngyösoroszi # „Az emberek tablettákkal élnek, ez az ételt és az italt helyettesíti. Megszűntek az iskolák. A gyerekek közül ki milyen szakmához vonzódik, olyan tablettát kap. Szérummal gyorsítani vagy lassítani lehet a fejlődést. Létrejöttek a pirula-automaták. Dobróka Péter, Detk * „A Duna és a Tisza egész halállománya elpusztult, a Balaton pedig nagyon kicsi lett. Ugyanis vizük nagymértékben szennyeződött, és a Balaton feltöltődött. Álig található egy-két hal az egész országban... Nagyon sok állatfaj kipusztult. A hajdani sok verébből alig maradt három-négy pár. Róka sincs már, hogy lopja a csirkét, hiszen csirke is alig akad. A Föld felmelegedett, így búzát sem lehet már sok helyen ter- me'n*- Forgács Zita, Karácsond Gyöngyöstarján nagyobb megelégedésére Gyöngyöstarjánban — a község 1,5 millió forintjából is — bővítik, átalakítják a Gyöngyszöv Áfész ABC-áruházát. A hónapok óta tartó kivitelezés során az eladótér mellett a raktárát is növelik, az olaj kályhásról központi fűtésre térnek át, s pótolják a kereskedők eddig hiányzó szociális létesítményeit. Megérdemlik az eladók a nagyobb gondoskodást — mondják a faluban —, hiszen tisztességgel helytállnak munkájukban, a mostani nagy „felfordulás” miatt is csak két napig volt zárva a boltjuk, s a szomszédos — eddig bisztrónak használt — épületrészben változatlanul zavartalan a kiszolgálás. Az ellátás szüntelen javításán természetesen nemcsak így fára- - dozik a község vezető testületé. Tekintve, hogy a helyi kutak időközben már nem voltak képesek kielégíteni az idevalósiak igényeit, a mátrai Csór-réti tárolóból már korábban vezetéken elhozták a szükséges többletvizet a fogyasztóknak. A nagyobb biztonság kedvéért pedig most új, 100 köbméteres saját tárolót is építenek az ivóvízhálózathoz. Mintegy kétmillió forintos ráfordítással ezzel is a befejezéshez közelednek. Ha túl lesznek a munkán, a készletek bizonyos tartalékolására is képessé válik a falu, s így az eddiginél kiegyensúlyozottabb vízszolgáltatásnak örvendhet. A szennyvizes gondok eloszlatása — mint a polgármesteri hivatalban megtudtuk — sajnos még odább van. Ám a megvalósításhoz máris kész az ütemterv, ami szerint előbb a fogadóállomás készül majd el. A gerincvezeték, illetve a hálózat kiépítése a későbbiekre marad.