Heves Megyei Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)

1990-11-26 / 200. szám

HEVES MEGYEI EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY HÍRLAP PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1990. november 26., hétfő A Nap kél: 7.04 órakor — nyugszik: 15.59 órakor. A Hold kél: 12.35 órakor ­Szeretettel köszöntjük névnapjukon VIRÁG nevű kedves olvasóinkat. ■ nyugszik:-------órakor. A szülők mindig szívesen adtak leánygyermekük­nek valamilyen virágnevet (Ibolya, Rózsa, Viola, Lili), és ennek a szokásnak köszönhető a VIRÁG nevünk is, melynek eredete ugyan a latin „Flóra" névre vezethető vissza, mégsem azonos vele, mert ez utóbbinak más napja van. Így régi magyar névnek kell tekintenünk, amely azonban üj életre csak a két világháború között kelt. Névnapjukra fehér cikláment ajándékozzunk ne­kik, amelyet díszítsünk fel párfánylevelekkel. Időjárás Várható időjárás ma estig: A köd már mindenütt megszű­nik, majd nyugat felől többször f erősen megnövekszik a felhőzet, és főként a Dunántúlon várható eső, zápor. A déli, délkeleti szél megélénkül, többfelé megerősö­dik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 11 és 16 fok között ala­kul. Vodka-gate A Szejm rendkívüli bizottsága elé került a lengyel központi ellenőrző bizottság beszámolója a vodka-gate néven ismertté vált botrányról. A beszámoló szerint három minisztérium és a vámhi­vatal a felelős tízért, hogy 1,7 bil­lió zloty kár érte az állami költ­ségvetést alkohol és szeszesita­lok magánimportjának vám­mentes behozatala miatt. t______________________________ ( mozi ) ÉGRI URÁNIA S ' elefon: 11-888) ii.’3,'5, ésttr7, 9 órákor LSköttek Színes, amerikai filmvígjáték ÉGRI BRÓDY (Telefon: 11-773) Du. fél 6, 6ste fél 8 órakor Ifjú Einstein Színes, zenés ausztrál filmbohózat GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4 órakor Brémai muzsikusok Színes rajzfilm kicsiknek, nagyoknak Este 6 és 8 órakor Vad orchideák Színes, amerikai film GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. 4, este 6 és 8 órakor Roxanne Színes, amerikai fiímvígjáték HATVANI • APOLLÓ Du. fél 4, fél 6, este fél 8 órakor Bestseller — Egy bérgyilkos vallomása Színes, amerikai film HATVANI KOSSUTH Tengeralattjá­ró Színes, NSZK film HEVES Hajszál híján PÉTER­VÁSÁRA A philadelphiai zsaru RECSK Segítség, felnőttem! FÜZESABONY Zsaroló zsaruk 2. ( színház ) Gárdonyi Géza Színház 19 órakor A kávéház (Bródy-bérlet) Gyöngyösön 14 órakor Vízkereszt, vagy amit akartok Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákra elő­készítő levelező tanfolyamok indulnak: ma­gyar, történelem, matematika, fizika, bioló­gia, kémia, földrajz, angol és német tárgyak­ból. (Angolból, németből államvizsga-előké­szítő is.) Kérjen tájékoztatót! Cím: PALLAS Felvételi Előkészítő Munkaközösség 1364 Bu­dapest 4., Pf. 126. («) Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy Egerben az alábbi utcákban és időpontúkban hálózatsze­relési munkák miatt ÁRAMSZÜNET lesz. 1990. november 28-án szerdán 8 — 13 óra közötti időben. Szovjethadsereg u. Lenin tér és Ko- háry u. közötti része, Remenyik ■., Grónay u. 2 —12. számig és 5. szám. 1990. november 28-án szerdán 8 — 16 óráig Vörösmarty u. 85., 87. sz., Csiky u. 19—45. számig és 44 — 78. számig, Tízeshonvéd u. 1 —13. számig és 2 — 18. számig, Hatvanasezred u. 2 — 18. számig, Bem tér 2 — 4. számig, Rózsa K. u. 24. sz., Napsugár út 34. szám. Az áramszünet­tel járó kellemetlenségért kérjük szíves meg­értésüket. ÉMÁSZ Vállalat Egri Kirendeltsége l*) Tájékoztatjuk az utazóközönséget, hogy no­vember 27-től december 22-ig Eger, Homok u. és Kertész u. csomópontja csak egy forgalmi sávban lesz szabad. A forgalmi rendet lámpá­val fogjuk irányítani, (x) Közös öröm (Fotó: Szántó György) Olcsóbb a Európa egyik legnagyobb olajcége, a Shell brit részlege gallononként 4,5 pennyvel (literenként 1 pennyvel) csök­kenti benzinárait Nagy-Britanniában. A szigetországban nyolc napon belül harmadszor csök­kentik a benzin árát a Shell-kutaknál. A mostani csökkentés, amelyet a cég a szabadpiaci árak esésével indokolt, közel olyan szintre hozza a brit benzinárakat, mint amilyenek Irak kuvaiti inváziója előtt voltak. Tévedés ne essék: a cím kapcsán nem kis hazánkra gondol­tam.Igaz volt — mindnyájan emlékszünk rá- taxisblokád, méghozzá politikai krízissé mérgesedve. Az is tény ,hogy megvalósul az árak liberalizálása. Ettől függetlenül: nálunk a helyzet tovább romlott. A barr- ikádok hősei ugyanis diszkréten, de határozottan — élniük kell valamiből — felsrófolták a tarifákat. Abban a szigetországban viszont a piac törvényei diktál­nak. Nemcsak alkalmanként, hanem mindig! Mostanság lelkesedünk a csatornán túli gyakorlatért. A baj csak az ,hogy gazdaságunk irányítói restfülűek. Csak a költ­ségvetés számára kedvező információkat hallják meg. A mil­liók pénztárcáját sebzőket. Figyelmezhetnének a nekünk kellemes meglepetést ígérő hírekre is. Végtére is ezért kaptak bizalmat. Nem másoktól, hanem tőlünk..! (pécsi) Igénytelen rablótámadó Szaporodnak a bankrablások né­met földön, elsősorban a keleti tar­tományokban, ahol a pénzintézetek biztonsági berendezései csöppet sem nehezítik meg az elkövetők dolgát. A rendőrség például mind a mai napig bottal ütheti a nyomát a két lipcsei bankrablás tetteseinek, akik októberben 700 ezer, illetve 220 ezer márka zsákmánnyal oldottak kereket. A kisebb kaliberű elkövetők el­lenben többnyire horogra akadnak. Közéjük tartozik az a bajor férfi, aki kedden a thüringiai Barchfeld köz­ségben pisztolyt szegezve lépett be az Oroszlánhoz címzett gyógyszer- tárba, követelve az aznapi bevételt. A patikus elutasította a felszólítást, viszont saját pénztárcájából felaján­lott a rablónak egy húszmárkás bankjegyet. Az illető ennyivel is hajlandó volt beérni, sarkon fordult és távozott. Nem jutott azonban messze a „zsákmánnyal”: a gyógy­szerész által fellármázott rendőrök néhány perc múlva elfogták. A szobor megmozdul Honnan, jönnek, jöhetnek ko­runk hősei? Csak a múltból. Nin­csenek semmiből jött emberek, s ha vannak is, fajsúlytalanok. Csak a megélt, megszenvedett sors adhatja meg a hitet és a hi­telt. Szíven ütött Wajda Márvány­embere. Vonakodva kezdtem nézni, mivel túl sokat is látha­tunk az „átkos” 50-60-as évek­ről, oly mértékben „megfeketed­tek” ezek az esztendők, hogy so­kan szinte szégyellik, hogy tanúi vagy részesei voltak azoknak. Pedig egyetlen időszakot sem le­het kitörölni egy nemzet életé­ből, mert a semmissé nyilvánított történelmi tapasztalat megbosz- szulja magát. Egy sebnek nem használ, ha a kezelés helyett krá- temyi mélységűvé vágjuk. Wajda másként gondolkodik, másfajta terápiát javasol, s ki­zökkenti a nézőt is sablonjaiból. Tudja, hogy akkor is éltek érző, gondolkodó és becsületes embe­rek. Sőt, valójában ők hordták „hátukon” annak a korszaknak is a súlyát, emberi gondját. A Márványember legnagyobb tanulsága az, hogy egyetlen tiszta emberi mozdulat, szándék sem maradhat rejtve s nem enyészhet el: szellemi vagy családi örökség­ként továbbtestálódik a tisztes­ség. S mivel Wajda filmes, nála egy rendezőnő fürkésző szeme előtt tárul fel a múlt. De a szálló évek elsüllyedhet­nek-e egyáltalán? Nem, mivel egyéni és közösségi létünk folya­matos. S ha valaki azt hiszi, hogy a rendszerváltásnál maguk az emberek is új arcot ölthetnek, áz nagyot csalódik. A becsületesből nem lesz gonosztevő, ahogy for­dítva is igaz a tétel. Á szerkezet, az emberi viszonyrendszerek megváltozása csupán keret, amely akkor szolgálhatja a társa­dalmi igazságosságot, ha nem a tisztesség bűnhődik. Keserves tapasztalatokról be­szél Wajda filmje. S nemcsak egyetlen kornak a tanulságát szűrhetjük le belőle, hanem vala­mi általánosabbat. Szobrok min­denhol születnek, de csak látszó­lag mozdulatlanok. Nem rajtuk múlik... (gábor) Műveltebb kínaiak Az 1990. július 1-jei állapotot tükröző kínai népszámlálásról közzétett közlemény szerint az utóbbi nyolc évben (a legutóbbi népszámlálás óta jelentősen nőtt a kínai lakosság műveltségi szintje.Az írástudatlanok és fél­írástudatlanok aránya 22,81 szá­zalékról 15,88 százalékra esett vissza. Minden 100 000 ember közül 1422 végzett felsőfokú is­kolát (1982-ben csak 615). Az országos átlagnál maga­sabb a műveltségi színvonal Pe- kingben, Sanghajban és Tien- csinben, illetve Liaoning, Csilin, Hejlungcsiang, Senhszi, Hupej, Csinghaj és Csiangszu tarto­mányban, továbbá Hszincsiang- Ujgur, belső Mongólia és Nindh- szia-Huj autonóm területen. Kelet-Európa és a Szovjetunió piacait elárasztják a kalóz videoka­zetták, számítógépprogramok, hangfelvételek — panaszkodnak az amerikai kiadók és gyártó cégek. Jelentésük szerint évente több mil­lió dollárjukba kerül a kalózkodás. A legerőtlenebb szerzői jogvé­delmet a Szovjetunió nyújtja, jólle­het, megígérte, hogy számos tör­vénymódosítással fogja azt biztosí­tani. A számítógépes programokat Csehszlovákia, Magyarország és Ju­goszlávia határozottan védi, a Szov­jetunió és Lengyelország viszont egyelőre csak ígéri az oltalmazást. Bulgária intézkedései a nemzetközi normák szerint teljesen elfogadha­tatlanok, Románia pedig még csak kilátásba sem helyezte, hogy bármit is tenne a szerzői jogvédelemért. Ami a hangfelvételeket illeti, csak Csehszlovákiában és Magyar- országon tiszta a helyzet. Hiába vannak azonban törvények, ha nem szereznek nekik érvényt — áll az amerikai kiadók jelentésében. Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE * Felelős kiadó: GAZSO LÁSZLÓ, az AS-B Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644.. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 145, negyedévre 435, fél evre 870, egy évre 1740 forint. * Eg- ______________________ri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9109 M AI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útköz­ben 4.30: Reggeli Krónika 8.05: Hangszemle 8.20: Nyitány. A hét ze­neműve: Bach: a-moll hegedűver­seny. A hét költője: Somlyó György 9.05: Napközben. Közérdekű maga­zin 11.10: Hagyományápolók 11.38: A sötétség mélyén. Joseph Conrad regénye. XII/7. rész 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Önemésztőgödörben... 13.05: Klasz- szikusok délidőben. Perényi Eszter hegedül 14.05: Előjegyzés 14.35: Angol szerzők műveiből 14.55: Somlyó György versei 15.00: urh-n: Országgyűlés 15.05: Kóruspódium 15.30: Zenei Tükör 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Zeneiskolásoknak — zeneiskolások muzsikálnak 16.30: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 17.05: Eco-mix. Gazdsági magazin 17.30: Nóták 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Görög és szerb dallamok a Zsarátnok együttes előadásában 19.50: Gong 20.05: Első kézből 21.05: Rádiószínház. Mándy Iván: Idegen pályaudvar (ism.) 22.00: Ké­ső esti Krónika 22.30: Beszélges­sünk... közben 23.00-23.05: Hírek. Időjárás 23.30: Régi magyar ope­rákból 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor 6.03: Reggeli csúcs 7.37: Sportreggel 8.05: Rivaldafényben: Záray Márta és Vámosi János Aranyalbum c. le­meze 8.50: Délelőtti torna 9.03: Zsebrádiószínház. Első vizit 9.25: A Rádió Dalszínháza. Gésák 10.41: Fülszöveg 10.45: Magyarán szólva 11.03: Hogy tetszik lenni? 11.35: Sanzonok 12.00: Nóták 13.03: Slá­germúzeum 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés 14.00: Hazabeszélünk 15.00: A Rádió kívánságműsora (közben: 15.00-15.03: Hírek. Időjá­rás) 17.00-19.00: RádióMa (benne: 17.00: Hírek. Időjárás 17.30: Visz- szajátszás 17.50: A-B/CD 18.20: Hangpárbaj) 19.00: Hírek. Időjárás 19.03: Kölyökrádió 19.30: Popre­giszter 20.00: Garázs 20.30: Magyar táncok kéziratos gyűjteményekből 21.03: Albumajánlat 22.05: Rock­újság 23.03: Sporthíradó 23.10: A dzsessz világa. BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel 9.10: Gyön- gyössy Zoltán fuvolahangversenye 10.35: A hét zeneműve. Bach: a-moll hegedűverseny 11.05: Janá- cek operáiból 12.05: A Berlini Fil­harmonikus Zenekar Beethoven- műveket játszik 13.00: Kilátó. Világ­irodalmi hetilap 13.45: Labirintus 14.00: Sárközy István műveiből 14.44: Közvetítés a párizsi Champs- Élysées Színházból. Rosssini: Teli Vilmos (közben: 16.00-16.05: Hí­rek. Időjárás) 16.58-17.11: Acseme- gebolt és a bisztrósarok között 18.30: Törd a fejed! 18.45: Fonóka. Beszélgetések versekről — gyere­keknek 19.05: Follow me! — 30/9. 19.20: Pof favor - 15/9. 19.35: A Régi zene Együttes felvételeiből 20.45: Kritika két hangra 21.00: Jobb énekelve? — IV/1. rész 21.20: Salzburgi Mozart-hét, 1990. 22.49: Morales: Lamentabatur Jacob. — motetta 23.00: Szavak csapdájában 23.30: A hét zeneműve (ism.) 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Hang- verseny-különlgességek. „85 éves a Carnegie Hall” 1.50-2.00: A Lipcsei Rádió archaikus hangszeregyüttesé­nek felvételeiből. Éjfél után (Kos­suth kh, Petőfi urh): 0.15-4.20: A rock mesterei — XXX/9., könnye űzene, két szimfonikus költemény, nóták (közben: 1.03: The Missing Jewel — 50.). . ( televízió ) TV 1 8.48: Műsorismertetés 8.50: Tévé- torna nyugdíjasoknak 8.55: Képúj­ság 9.00: A HÉT (ism.) 10.00: Far­kasok ura. NSZK dokumentumfilm (ism.) 10.45: Delta (ism.) 11.10: Képújság 14.53: Műsorismertetés 14.55: Parlamenti Napló. Közvetítés az Országgyűlés ülésszakáról 17.48: Műsorismertetés 17.50: Katolikus Krónika „Veletek vagyok minden­nap” 18.00: Egy szó mint száz. Nyel­vi fejtörőjáték. Egri János műsora 18.50: Esti mese. Jó barátok 19.00: Cimbora. Látogatóban a színház- és filmművészeti főiskolásoknál 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.05: Két férfi, egy eset. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. Egy férfi fényképe 21.10: Édes Anna. Tévéfilm 22.45: Videovilág. Euró­pai médiaművészeti fesztivál 23.25: Híradó 3. 23.40: BBC-híradó. TV2 SUGÁR ÁGNESSEL és DÉRI JÁNOSSAL: 17.00: Képújság 17.15: TV2 Benne: Riportok — Időjárás — Zene 17.45: Kérdezz! Felelek! Egri János műsora 18.00: A Financial Times heti üzleti híradója 18.25: Gyerekeknek. Csip- csup csodák. Holland rajzfilmsoro­zat (ism.) 1. Paprika nem hisz a sze­mének 2. Fény derül a titokra 18.41: TV2 19.00: Szívrabló. Brazil tévé­filmsorozat. VI/3. rész 19.52: TV2 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora: Budapest — Pécs — Szeged 20.55: TV2 21.00: Híradó 2. PÁLYÁZAT 21.20: TV2 21.30: Telesport 23.00: Ma — PÁLYÁZAT. Napi politikai háttérműsor 23.45: TV2. TV 5 16.15: 7-ből 7 (ism.) 17.15: Női szemmel 17.45: ínyenceknek 18.00: Magazin a természetről 18.30: Játék a betűkkel 18.50: Francia sanzonok 19.00: Hírek 19.15: Szempillantás — kult. mag. 19.30: Híradó élőben 20.00: Tét — magazin 21.00: Híradó 21.35: Micsoda este — show-műsor 23.00: Hírek 23.10: Charles de Ga­ulle: A hatalom 0.10: Fred és bará­tai. • SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat 9.10: Egyveleg 16.00: Forró drót 17.00: Adásban — élő videoshow 18.30: Kék éj — ma­gazin 19.30: Nemzetközi hírek 19.45: Időlánc — tévénosztalgia 20.00: Thaiföldi panoráma 20.30: Rövidfilm 21.00: Riportok 22.00: Nemzetközi hírek 23.15: Turisztikai magazin 0.15: Nemzetközi hírek 0.30: Kék éj — magazin. MUSIC TV 17.30: Martha Quinn 18.30: Az MTV slágerei 19.30: Újdonságok a moziban 20.00: Ray Cokes 23.00: Szombat éjjel 23.30: Riport 23.45: Újdonságok 24.00: Az MTV sláge­rei 1.00: Maiken Wexo 3.00: Éjsza­kai videók. EÜROSPORT 7.00: D. J. Kat-show 9.30: Eurobic 10.00: Kaland — magazin 12.00: Motorsport 12.30: Vízisí 13.00: Eu­robic 13.30: Jégkorong EB 15.30: Ritmikus sportgimnasztika EB 16.30: Gyorskorcsolya VB 17.30: Labdarúgás 19.30: Eurosport-hírek 20.00: Gyorskorcsolya VB 21.00: Billiárd 22.00: Ökölvívás 23.00: Amerikai labdarúgás. PRO 7 5.55: Szerelem, házasság... (sor.) Szerenád 6.40: Kimba, a fehér oroszlán 7.05: Tom és Jerry (ism.) 7.30: A csavargó 7.55: Perry Mason 8.45: A Shiloh-tanya 9.50: Szívdo­bogás 10.40: Vicki 11.05: Barney Miller 11.35: Hardcastie és McCor­mick 12.25: Bejrútban hosszúak az éjszakák 13.55: A Shiloh-tanya (am. sorozat) Marjorie a Vadnyugaton 15.05: Kimba, a fehér oroszlán (sor.) Ég a dzsungel! 15.30: A csavargó (kanadai sorozat) Kényszerleszállás 15.55: Rochmond Hill (ausztrál sor.) Kötelességteljesítés közben 16.45: Vicki (vidám am. sorozat) Szerelmi bánat 17.10: Murphy Brown (am. sorozat) Korona és jogar 17.45: A nagy völgy (am. sorozat) Matt Bentall 18.40: Tom és Jerry (rajzfilmsor.) 19.10: Hardcastie és McCormick (sorozat) Rejtély az öre­gek otthonában 20.10: Utazás Ari­zonában (am. film) 21.55: Isten ho­zott Vietnamban. A tavaszünnep 22.50: Szüzet a hercegnek! (olasz­francia komádig) 0.40: Szórakoztató műsor. Kabaré és szatíra 1.05: Hí­rek. Időjárás 1.15: San Francisco ut­cáin 2.05: Isten veled, kedvesem! (ism.) 3.35: Történetek az árnyékvi- lágbol (amerikai sorozat) Az utolsó fogadás4.00: Mindenkihez nem me­hetek hozzá (ism.) RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — Jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik 9.10: A Springfield-sztori 10.00: Ketten egy ötlettel (am. sor.) Utószezon 11.00: Telebutik 11.25: Játssz ve­lünk! 11.35: Rizikó 12.05: Forró nyeremény 12.35: Rendőrségi be­számoló (sor.) A kézigránát 13.00: Gazdag és szép (am. sor.) 13.25: Ka­lifornia klán (am. sor.) 14.10: A Springfield-sztori (am. sor.) 14.55: A vad Rózsa (sorozat) 15.43: Nettó, a gazdaság ma 15.55: Galactica harci csillag (amerikai sci-fi-sorozat) 16.45: Rizikó — játék 17.15: Forró nyeremény 17.45: Játssz velünk! 18.00: Kalifornia klán 19.15: A csa­pat (amerikai kalandfilnisor.) Elsüly- lyedt város 20.15: Légifarkas (am. sor.) Piszkos üzletek 21.10: Átjáró élet és halál között (francia film) 22.40: Kulturális magazin 23.20: Esélyt a szerelemnek! 23.50: M — férfimagazin 0.25: Birkózás 1.00: A csapat 1.45: Aerobic. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok 9.05: Szerelemhajó 9.50: Teletipp / Horoszkóp 10.05: Teleüzlet 10.30: A háztulajdonos 12.15: Szerencsekerék 13.00: Tele- börze 14.05: Casimir és tsa (rajzfilm) 14.30: Teletipp — háztartás / Ho­roszkóp 14.40: Szerelemhajó (am. sorozat) Hamis rózsa 15.30: Egy úr az űrből (sci-fi komédia) Ártatlanul 15.55: Teleüzlet 16.05: Dániel Boo­ne (westernsor.) Mint egy medve 17.10: Szomszédok (ausztrál soro­zat) Rossz hírek 17.35: Teletipp — természet 17.45: Műsorismertetés 17.50: Hotel (amerikai sorozat) Illú­ziók 19.05: Szerencsekerék 20.00: Sport — labdarúgás. Dynamo Dres­den-Bayern München 21.45: Táma­dás a Queen Mary ellen (am. kaland­film.

Next

/
Oldalképek
Tartalom