Heves Megyei Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)

1990-11-02 / 180. szám

HÍRLAP, 1990. november 2., péntek GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 5. Vendégségben A Mátra Szálló cukrászdájában ta-Kinte” nevű süteményből kértünk egy darabot, s már a név is elin­dította szárnyaló fantáziánkat. A látványnál viszont egy kissé elbi­zonytalanodtunk, egy kezdő háziasszonynak is feltűnik ugyanis, ha egy piskótatészta száraz. Ez egy kicsit több volt annál: aszott, szinte ehetetlen tortaszelet került az asztalunkra. Nevéből adódóan barna és fehér tészta volt összeillesztve valami fehér krémmel, kevésbé cico­más körökben ezt a sütit „méteresnek” nevezik, és kevésbé cicomás körökben sokkal jobban készítik el. Azt nem tudjuk, magában a szál­loda konyhájában sütötték-e, de ha nem, akkor sincs miért megkö­vetnünk a Mátra Szálló cukrászdáját. A máshonnan hozott készítmé­nyeknek is frissnek kell lenni: ez alapkövetelmény. A „fojtós cseme­ge” után epekedve nyúltunk a rostos meggylé után, ami végül is feltet­te az i-re a pontot. Ragacsos, cukros, befottléhez hasonlító, émelyítő nedűt kaptunk, ami után szinte sikítva követelte magának torkunk és gyomrunk a vizet. A teljességhez tartozik, hogy egyetlen dologban nem kellett csa­lódnunk. A Coca-Colát nem bírták elrontani... (doros) Feltámadt Fábián A Neoton hajdani vokáléne- kesnője feléledve Csipkerózsi­ka-álmából munkához látott. Vi­dámpark címmel összeállított gyermekműsorát november 7-én délelőtt 10 és délután fél 3-tól mutatja be a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban. Pikáns pillanatok Könnyű erkölcsök címmel a Radnóti Színház két művésze, Schütz Ila és Haumann Péter ad elő — feltevéseink szerint — hu­morosan szaftos jeleneteket no­vember 8-án este 7 órától a gyöngyösi művelődési központ­ban. Egyesült erővel A gyöngyösi kertbarát kör nemrégiben egyesült a helyi gaz­dakörrel. Ez egyebek mellett azt is jelenti, hogy foglalkozásaikat ezentúl együtt tartják, a Fő tér 8. szám alatt. Nem lesz kiállítás A Mátra Művelődési Köz­pontban ebben a hónapban nem nyílik kiállítás: nincs hely az in­tézményben igényes tárlat ren­dezésére — tudtuk meg. Amiket ajánlhatunk, azok a helyőrségi művelődési ház, illetve a Mátra Múzeum tárlatai. Parajelenségek A paraj elenségekről tart Egely György előadást a Mátra Művelődési Központban no­vember kilencedikén két alka­lommal is. A téma ismert szakér­tője, aki a közelmúltban sorozat­ban is tájékoztatta olvasóinkat a csodásnak vélt jelenségekről, 17 és 19 órakor találkozik az érdek­lődőkkel. Halódik a famesterség „A tölgyet és a juhart szeretem...” F anyar fűrészporillat. Olyasfajta műhelyhan­gulat, hogy az ember már csak arra vár, mikor jelenik meg egy kisinas, égővörós fülekkel, vagy mikor rikolt ebédhez a mes­ter felesége. De aztán semmi ilyesmi nem történik, elvégre a huszadik század végén vagyunk, s az atkári Rácz Sándor is "gépe­sített fafaragó”. Álmai ehhez a korhoz szólnak, s lehetőségei is 2000-hez közel kötik gúzsba. — Tudja kisasszony, fa az van elég — kezdi kesernyés mono­lógját. Ha kell, akkor Felnémet- rolkapunk, de nézze meg, akár a tűzifának valóból is kiválogatok olyan darabokat, hogy bármit megcsinálok belőle. Nem kér­dezhet olyat, amire én azt vála­szolom: ezt nem vagyok képes előállítani. Persze faban. Lép­csőházakat, belső faburkolato­kat — kompletten: na, de erre csak főorvos urak jelentkezze­nek, mert mások úgyse nagyon tudják megfizetni az árát. Kér­hetnek tőlünk kézi faragást, gépi faragást, bölcsőt, függönykarnist vagy zongoralábat. Egyet nem tűrök. Amikor valaki idejön, hogy csináljak már neki valamit, erre csavarodjon, arra görbüljön, szép legyen ám, de neki nem kell a legdragábból, neki jó lesz a leg- islegolcsóbb — csak szép legyen. Hát nem lesz szép. El se válla­lom, ha ilyen „tessék-lássék” ci­comákra kémek, mindegy mi­ből. Én szeretem a fát. Szeretem a tölgyet, a juhart — az akácot nem, mert az irtó göcsörtös. Ébenfa? Nem láttam még az éle­temben, csak csodálom, messzi­ről. És elhiszi, hogy abból is ké­pes lennék kihozni valami igazán szépet? A faszakmában a mi águnk a legmostohább, a legkevésbé elis­mert. Pedig ide kell a legtöbb in­telligencia meg szellem. De haló­dik a vas is...nem kell a kézimun­ka, nem kell az egyediség. Nincs pénzük az embereknek. (Mutatja a műhelyét. Benne olyan eszközöket, amiket saját maga állított össze, gépeket, me­lyeket a saját ízlésére formált. Jó adag műszaki érdeklődéssel megáldott ember, főállásban gyárban dolgozik, hogy hol, azt nem mondja. Amúgy gépész: napi nyolc órában nem fával fog­lalkozik, csak ilyenkor, szabad­sága alatt( vagy délutánonként.) Tessék, itt egy etetőszék — mutatja elégedetten. — Nyugat­német exportra tervezték, le­§ yártottunk néhány mintadara- ot, aztán mégse vették meg. Nem bíznak bennünk odaát, va­lakik eljátszották a hitelünket. Keresni fogunk más piacot — de hol? És hogyan termeljek én ha­tékonyan, na minden száz forint bevételemből 84 az államé? Hát így vagyok én vállalkozó...meg úgy, hogy képtelen vagyok köl­csönt felvenni. Mert a bank ga­ranciát kér a fizetőképességem­ről, és kevés neki a házam vagy a műhelyem. Neki olyan ház kell, ami értékes — de nem laknak benne. Vagy nyugati autó, amit nem hasznainak. Vagy pár kiló arany... Nekem meg itt van ez a kis fészer, sok év után végre csi­náltattam az előtérre fedelet, de körbefalazni már nem tudtam, télen majd megfagyunk, és köz­ben gyönyörködhetünk, hogy milyen szépen esik a hó. (Rácz úrnak hiányzik egy ujja. Levágta a gép, amikor kolóniáit faragott. Azt mondja, a legtöbb hasonló mesterséget űző embert eléri ez a „baki” — áldozat ez a fának, de lehet, hogy csak figyel­metlenség. És a csonka kezével melegen simogat végig egy míve­sen megformált széklábat.)-Két fiam van, az egyik aszta­los, a másik kádár. Közük van a fához. Mindig azt mondogattam nekik, hogy nem az a lényeg, mit tanultatok, hanem hogy miből éltek meg. Csak lassan már ma­gam sem tudom, hogy miből le­het megélni. Abból nem, hogy odafent ígérgetnek...abból ide- lent nem latszik semmi.-Jöjjön be, ha erre jár, máskor is, nyugodtan. Elleszünk itt szé­pen, a fa nem beszél vissza, nem politizál, meg legalább magácska is hoz valami szint ebbe a romos udvarba. (És ahogy kérges te­nyerében szinte elmerül az enyém, ahogy elbúcsúzik, ér­zem: ez az ember nem csap be, itt Atkáron akkor is jó lesz bejönni a fedetlen fészerbe, ha kint hűvös lesz, és a hó átsétál a nemlétező falakon.) Doros Judit Miért ragaszkodnak a tsz-hez Visontán? Ha az időjárás újfent meg is „tréfálta” a mezőgazdaságot, az idei évről sem mondhatta a szak­ma, hogy kedvező volt ám a vi- sontai Reménység MgTsz-ben mégsincs különösebb ok a pa­naszra. Hacsavecz Béla elnök a termésátlagokat tekintve még jobbnak is tartja az esztendőt a tavalyinál, hiszen 47 helyett 50 mázsa búza termett a földjeiken hektáranként, a korábbival nagyjából azonos az egyéb szán­tóföldi kultúrák hozama, vala­mivel többet adott a borsó, a napraforgó, s kicsit kevesebbet a kukorica, lényegesen sikeresebb a szőlő-betakarítás. Ráadásul a szürettel jól is haladtak: már ok­tóber elején túljutottak a felén. — Úgy is mondhatnám, hogy a legutóbbi öt év legnagyobb ter­ménymennyiségét adta a határ — összegezi irodájában a téeszel- nök, amint amolyan korai szám­vetést próbálunk készíteni be­szélgetésünk során. — Ez azon­ban sajnos csak egyféle öröm. Mindjárt hozzá kell tennem azt is, hogy miközben az egyik szemem nevet, a másik majdnem sír. Mert bizony — bármilyen furcsán hangzik is, várható ered­ményünk csak fele az előbbinek. Legfeljebb az vigasztal, hogy a 20 millió körülire taksált nyere­ség sem éppen kevés a mintegy 140 millió forintos árbevéte­lünkhöz képest... Az ok — ahogyan kiderül, amint alaposabban is belemélye­dünk a témába — hasonló a má­sutt is panaszoltakhoz. Igen erő­teljesen növekedtek a költségek a közös gazdaságban. Miközben három esztendő óta például a szőlőért alig öt százalékkal kap­tak többet az előzőnél, a ráfordí­tások 60-70 százalékkal is növe­kedtek. Több lett az elvonás, te­temesek az adók, nem utolsósor­ban pedig a partnerek mindegyi­ke sem rendezi időben a számlá­ját. Ráadásul a felvásárlók csak részletekben fizetnek. Ilyen körülmények közepette igazán azon sem lehetne csodál­kozni, ha a tsz a kisebb pénzt ki­zárólag tartalékolná a még szű­kösebb időkre. Ama szövetkezet az idén is fejlesztett. Áldozott szolgálati lakás felújítására, be­ruházott üzemi útra, kombájnt, traktort, tehergépkocsit, munka­gépeket vett, 10 hektár új szőlőt telepített az áthúzódó 60-nak a finanszírozása mellett. — Egyrészt így gondolunk a jövőre — folytatja az idén 30 éves szövetkezet elnöke —, másrészt egyéb módon is igyekszünk nagyobb biztonságot teremteni a holnaphoz. A megye azon néhány tsz-ének egyike a miénk is, ahol már megtörtént a napjainkban annyit emlegetett vagyonnevesítés. A 280 milliós érték felét írtuk tagjainkra. A megosztásnál megpróbáltunk úgy is humánusak lenni, hogy a házastársaknál messzemenő fi­gyelemmel voltunk a közös szer­zeményre, s a túlélőnek csonkí- tatlanul biztosítottuk a járandó­ságot. -Korábban — lehetősége­inkhez képest ha meglehetősen jelképesen is — a behozott föld egyharmadát „megváltottuk”, kifizettük már, ami 280 személyt érintett. Az ügyet azonban ter­mészetesen a számukra sem te­kintjük lezártnak. Eszünkben sincs a használati jog monopoli- zálása, elfogadnánk, ha más szférában is versenytársai lenné­nek a közös gazdaságnak. Há­romszáznyolcvan régi tulajdo­nosnak írtunk így levelet, hogy megtudakoljuk: van-e más el­képzelésük, miként tervezik jö­vőjüket. Magunk is meglepőd­tünk, amikor mindössze hatan hagyták írásos válasz nélkül ér­deklődésünket, s ők is inkább csak öreges bizonytalanságból. Nem tudják, hogy a későbbiek­ben mire jutnak a nyugdíjjal. Úgy vélik, hogy talán eltartási szerző­désre lesz szükségük életük utol­só szakaszára, s eltartóik esetleg éppen a földjükért vállalják a gondoskodást. Tagjaink inkább csak valamivel nagyobb háztájit szeretnének, s akiknek a régi bir­tokaikat annak idején megvál­tottuk, azok közül is néhányan úgy jelentkeztek az önállóbb sző­lőművelésre, hogy a földet a kö­zösben hagynák. Mit mondhat­nék ezekre, segítünk mindab­ban, amire módunk van. Mert bármilyenek is a változások kö­rülöttünk, kerüljük a haragosdit. Vigyázunk a barátságra, ami ed­dig annyira összetartott bennün­ket, valamennyiünknek tisztes­séges megélhetést biztosított, s a szövetkezetnek a ’’talpon mara­dást” jelentette. A tsz-ből — vitathatatlan — sokat gyarapodott a falu. A nagy­üzemi gazdálkodásnak Visontán ma is tekintélye van. A bányától, az erőműtől is többet számít az itteni embereknek. Nem véletlen, hogy a helyi vá­lasztások alkalmával 37 százalé­kos szavazatot kapott az Agrár- szövetség, s az új önkormányzat 9 képviselőjéből 7 ennek a színe­iben indulhatott a voksokért és nyert is. A decemberi szövetkezeti „ju­bileum” felé közeledve, a vissza­emlékezésnél ez utóbbi is szívet melengető, bizonyosan... Gy. Gy. Szekrénytől — dobozig Kevés kisbolt van, amit felsőfokú kereskedelmi vizsgával vezetnek. Gyöngyösön — vagy a me­gyében is — talán egy sem, Iván Józsefén kívül. A tulajdonos — aki éppenséggel a Dunántúl­ról követte nővérét a mátraalji városba, s mond­hatni: merő véletlenségből került a pályára itt — több, mint három évtizedet töltött az állami szek­torban, mígnem végre a maga ura lett. — Eredetileg a háztartási, vegyi, kozmetikai cikkek eladását tanultam — vallja szakmájáról — aztán érettségiztem is, majd a bútor- és a lakbe­rendezési áruk értékesítéséből tettem újabb vizs­gát. Olyan élményben volt részem, hogy társaim­mal ABC-áruházat nyithattam, s vezetőhelyet­tesként irányíthattam a volt „Búzapiacon”, húsz esztendeig pedig jelentős bútorbolt élén állhat­tam. Cégemtől és a minisztériumtól is kaptam ki­tüntetéseket, elismerték a munkámat. Ám vala­hogy ott sem láttam igazi perspektívát számom­ra, ahol a leghosszabb időt töltöttem. Szinte főis­kolai értékű képesítésemmel a zsebemben is há­tat fordítottam hát a Heves Megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalatnak, s nagy elhatározással ne­kivágtam annak, amivel sohasem próbálkoz­tam. Saját portánkon építettem, berendeztem egy olyasféle kis üzletet, amelyről olykor legfel­jebb csak álmodtam. Néhány nap óta pedig már vevőket is fogadok a „Mini Markt”-ban... Patikatisztaságú, kedves kis „ékszerdoboz” Gyöngyös alighanem legújabb üzletkéje, amely­nek egyedi kialakítása, bútorzata, ügyesen elren­dezett, változatos, gazdag készlete — látványos­ságként is vonzó. Iván József azonban — mint mondja — koránt­sem csak holmi dísznek szánta. A kórház szom­szédságában elsősorban a beteglátogatók igényeit igyekszik sokoldalúan kielégíteni. Ugyanekkor természetesen a környékbeli vásárlók kívánsága­ihoz is szeretne alkalmazkodni, hiszen az erre la­kók legközelebb csak a Kossuth utcában vagy a Mátrai úton találnak olyasféléket, amelyeket most a „helyükbe” hozott. S addig bizony jócs­kán kell gyalogolni... Régi gyakorlatát, széles kö­rű szakmai kapcsolatait úgy igyekszik kamatoz­tatni, hogy a „dobozkában” is legalább úgy rá­szolgáljon a nagyközönség elismerésére, mint az előtte vezetett állami bútorbolt szekrénysorai, garnitúrái között. -igy­Akik a Mátraaljáról tudósítanak Kovács Attila Doros Judit Gyóni Gyula Három munkatársunk vállalkozott arra, hogy Gyöngyös és vonzáskörzete mindennapjairól beszámol­jon. Az ott élő olvasóink gyakran találkozhatnak majd velük, s elmondhatják nekik véleményüket, tájé­koztathatják őket az aktuális eseményekről. Telefonon legkönnyebben az egri szerkesztőségben érhetők el, de bármikor készen állnak egy gyöngyösi „randevúra” is. Olyan sorozatot indítunk útjára, amely vagy ajianaszos, vagy a kö­szönő levelek áradatát jelenti majd — várakozásunk szerint. Vélet­lenszerűen ellátogatunk ugyanis Gyöngyös és környékének egy-egy vendéglátóipari egységébe, legyen az első osztályú étterem, sarki kocsma, fagylaltozó vagy hamburgeres. Fogyasztani fogunk, enni vagy inni — és nem rejtjük majd véka alá véleményünket, ahelyszínen szerzett benyomásainkat. Megítélésünk természetszerűen szubjektív lesz, hisz nem vagyunk vendéglátós szakemberek; csupán olyan hét­köznapi halandók, akik rövidebb-hosszabb időre „vendégekké” vál­nak, tapasztalva e kategóriának minden előnyét és hátrányát. Elsőnelyszínünk a gyöngyösi Mátra Szálló cukrászdája, ahová egy szerdai kora délután tértünk be. Nem tartozik a „lepusztult” helyek közé, s bár nem jegyeztük meg, első avagy másodosztályú egységben ülünk, abban egyetértettünk: színvonal tekintetében Gyöngyös egyik minőségi üzletében kellene lennünk. Sajnos csalódtunk. A kiszolgálásra ugyan nem lehet panaszunk, hiszen a hölgy gyors volt, előzékeny, bár nem túl segítőkész. A „Kun-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom