Heves Megyei Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)
1990-11-12 / 188. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1990. november 12., hétfő Az egyik kézben a kamera, a másikban a mikrofon Mező Ervin, a mindenes.. Ma már nem meglepő, hogy a megyeszékhelyeken, a nagyobb városokban működik helyi televízió, a községekben viszont annál inkább ritkaságnak számít az ilyesmi. Bélapátfalva 161 családja tavaly decembertől hetente egy alkalommal a képernyőről tudhatja meg, mi minden történt a faluban — a múlt év végén kezdődött ugyanis a műholdas adások vétele (e célból egy társulás alakult), s az előbb említett időközönként az egyik műholdas csatorna kiiktatásával nyílt lehetőség a bélapátfalvi tv jelentkezésére. Bár ennek hivatalos elnevezése nem kábeltévé, hanem zártláncú videohálózat, ettől függetlenül a lényeg ugyanaz. Van azonban még egy érdekessége a bélapátfalvi vállalkozásnak: ez tulajdonképp egy egyszemélyes televízió. Mező Ervin, a művelődési ház népművelője, egyúttal a Parabola társaság — májustól az előző társulás jogutódjaként ez az egyesület „adja” az égi jeleket — titkára és a helyi újság, a Hírfutár szerkesztője afféle mindenes: riporter, operatőr, vágó. Az adásokat a saját videokészülékéről játssza, az anyagot a művelődési ház videóival vágja össze, kamerát a cementgyártól kölcsönöz. Mindezt azért, mert úgy gondolta, a népműveléshez ez is hozzátartozik, neki, a népművelőnek, valamit tényleg csinálnia kell. Az persze csak nehezíti a dolgot, hogy egyedül munkálkodik. — Eddig nem egyszer előfordult már, hogy az egyik kezemmel a mikrofont fogtam, a másikkal a kamerát — mondja —, vagy hogy az interjúalany titkárnője készített felvételt a beszélgetésről. Most azonban úgy tűnik, hamarosan szert tudok tenni segítőkre. — Miről esik szó egy-egy műsorban? — Keddenként hat órától van adás, s ez minimum 45 perctől 100-120 percig is eltarthat. Minden hónapban jelentkezik a faluhíradó, és alkalmanként beszámoló látható olyan eseményekről, mint a mikulásest, a nyugdíjastalálkozó, az építők napja, az általános iskolai ballagás, a különbözőünnepségek. A választásokkor a jelöltek bemutatkozási lehetőséget kaptak, s magáról a szavazásról is készült tudósítás. Az önkormányzati üléseken történtek szintén nyilvánosságot kapnak. — Milyen a visszhang? Menynyire tetszik a bélapátfalviaknak a saját, helyi televíziójuk? — Tavasszal próbálkoztam egy kis „közvélemény-kutatással”. Ebből az derült ki, hogy a polgárok — természetesen csak akik foghatják az adásokat — 70-80 százaléka rendszeresen nézi. A visszajelzések tehát pozitívak, van kereslet. Jelenleg az önkormányzati ülések érdeklik leginkább az embereket. Az üléseket egyébként szeretnénk majd egyenesben közvetíteni... — Gondolom, ezen kívül más is szerepel a tervek között. Elsősorban az, hogy minél több lakásba juthasson el a műsor... — Igen. A kábelezés már elkezdődött, és január 31-ig újabb 150 család bekapcsolódhat. A jövő évi cél: 500 család. Ez a falu családjainak több mint a fele lenne. Ennek eléréséhez valószínűleg az önkormányzat is ad anyagi támogatást, a lakosok költsége pedig családonként 8 ezer forint körül alakul. Emellett új központ lesz, a jelenleginél — erre négy műholdas program fér el — nagyobb, így a helyi tévé adásainak idején egyik műholdas műsort sem kell kiiktatni. Ennek megfelelően tudunk majd számítógépről folyamatosan hírcsokrot, képújságotaáni, s ha a kábeljogra meglesz az engedély, a műsor után egy-egy filmet is vetítünk. (rénes) Orvosok, mágusok, kuruzslók... Gondolatok a Celladam-tesztről Az Immunológiai, a Laboratóriumi, az Onkológiai és a Belgyógyászati Szakmai Kollégiumok a Népjóléti Minisztériummal egyeztetve az elmúlt hetekben az Orvosi Hetilap hasábjain jelentették meg a Celladam- teszttel kapcsolatos állásfoglalásukat. A szakmai kollégiumok az egyes orvosi ágazatok (belgyógyászat, szülészet, stb.) prominens képviselőinek testületéi, egyben a népjóléti miniszter tanácsadói. A kollégiumok szakmai állásfoglalásának helyességét nemcsak az bizonyítja, hogy tagjai magasan képzettek, hanem az is, hogy döntéseiket objektív vizsgálatok után, mélyreható elvi viták alapján hozzák. Mindezek előrebocsátásával ki-' vonatosán és közérthető formában ismertetjük álláspontjukat a Celladam-teszt szakmai értékeléséről, mint rákdiagnosztikai vizsgálati módszerről. Ezt követően néhány kommentáló megjegyzést fűzünk az állásfoglaláshoz. „A rosszindulatú daganatos betegségek korai felismerése az ellenük folytatott küzdelem alapfeltétele. A vizsgálati jegyzőkönyvek tanulsága szerint azonban a korai felismerés eszközeként ajánlott Celladam- teszt erre alkalmatlan... Az egészségesek között magas százalékban pozitív eseteket, a biztosan rosszindulatú betegségben szenvedőknél magas százalékban negatív eredményeket ad... Maga a vizsgálat olyan nem kívánatos következményekkel jár, mint a rákfóbia (alaptalan, túlzott félelem a ráktól), amely maga után von számtalan felesleges vizsgálatot és egyéb, költséget nem jelentő beavatkozást, amelyek terhei valamiképpen az államra hárulnak... A hibásan negatív /e/eí pedig megnyugtató lehet panaszok fennállása esetén is, így a beteg késve fordul orvoshoz, az egyébként gyógyító kezelést nem kapja meg időben.” Ehhez az állásfoglaláshoz dr. Petrányi Győző professzor is fűzött kommentárt, amelyből ugyancsak idézünk: „Egyre több helyen végzik az országban... a Celladam-teszt szűrővizsgálatot, amely... az immunegyensúly állapotra adna felvilágosítást, és amely vizsgálat pozitív eredményét a Celladam cseppek szedésének javallatára használják fel. A vizsgálatok ára 300 forint. Az Orvostovábbképző Egyetem II. sz. Sebészeti Klinikáján különböző rákos megbetegedésben szenvedő betegeken... végzett — és mérvadó — vizsgálatok szerint a daganatos betegek valós pozitív eredményt mindössze 41 százalékban adtak... a klinikailag és szövettanilag biztosan rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenvedő esetek 15-65 százalékban viszont az eredmény negatív volt... egészséges egyéneknél is pozitív reakciót adhat (25-45 %). ...különösebb szakértelem nélkül is ki lehet alakítani véleményt a Celladam-teszt értékéről. Nincs szakmailag megalapozott elméleti elképzelés, nincs... a szakma megfelelő próbáit kiálló bizonyíték, de van felelőtlenség és bátorság az egészségüket féltő emberek félrevezetésére. A képlet rendkívül egyszerű: szűrővizsgálatot végeznek borsos áron. Mivel a teszt 20-30 százalékban mindenkinél pozitív, elég nagy számú egyénnél lehet javasolni a Celladam-cseppek szedését. A gyógyulást a kezelés után végzett tesztek valamelyike természetesen negativitásával jelezni fogja. Az eredmény tökéletes. Az üzlet is nyilvánvalóan felvi- rágzik.” Úgy véljük, hogy az előző állásfoglalások még az orvosiszakmai kérdésekben járatlan számára is egyértelművé és világossá teszik, hogy a Celladam- teszt a rák felismerésére alkalmatlan. Manapság, amikor virágkorát éli a kuruzslás, különösen fontos ezekkel a tudomány igazságát szembeállítani. A szakember ugyanis nap mint nap elképesztő tudósításokról értesülhet. így például az Észak-Magyarországi Extra újságból; „Minden daganatos és leukosis- os betegséget, ezenkívül gyo- morbántalmakat, vérkeringési zavarokat, nőgyógyászati panaszokat, epehólyag bántalmakat, érelmeszesedést, epilepsziát, idegi panaszokat és sorolhatnám napestig azon betegségek névsorát, amit teafüvekkel és gyógynövényekkel orvosolni tudunk. A lábszárfekélyt, cukorbetegséget és érrendszeri zavarokat 100 százalékban tudjuk gyógyítani...” Sajnos, azonban ez nem így van. Bár egyes gyógynövényeknek valóban van tudományosan is megállapított gyógyhatása, de ezeknek olyan sajátosságot tulajdonítani, hogy például a rákot meggyógyítják, a mai ismereteink szerint valótlan, és aki ilyet állít, az kuruzsló. Cikkünkkel a mindjobban elharapódzó, a józan ész és a tudomány megállapításaival ellentétes tendenciákra kívántuk felhívni a figyelmet, azzal az igyekezettel, hogy a laikus közönséget a kuruzslóktól, sámánoktól védjük. Ha valakinek az egészsége megrendül, leghelyesebb, ha orvosához fordul, aki mégiscsak 6 évig tanult az egyetem padjaiban... írásunkkal nem kívántunk vitát kezdeményezni, csupán tudományos meggyőződésünknek adtunk hangot. Markhót Ferenc Megyei Kórház tudományos bizottsága Hangverseny November 20-án, kedden este 7 órakor az egri Gárdonyi Géza Színházban a Magyar Virtuózok Kamarazenekar hangversenyére kerül sor. Az Országos Filharmónia koncertjén Berkes Kálmán vezényel. Műsoron: Vivaldi A négy évszak és Csajkovszkij Firenzei emlékek című műve szerepel. Horoszkóp november 12-tól 18-ig KOS (Ill.21.-rv.20.) Szerelem: Ha mindenáron fel akarná adni a függetlenségét, ez a hét mindenképpen Önnek kedvez. Temperamentuma elbűvöli partnerét. Hivatás: Meg kellene próbálkoznia végre a kompromisz- szumos megoldásokkal. Ha rászánná magát, hamarabb célhoz érne, így elég sokat'kell „üresjáratban” hajtania. BIKA (VI.21.-V.20.) Szerelem: Soha olyan önző nem volt, mint I Itt/1 ezekben a na\ / pókban. Ez \ J szerelm' téren vad féltékenységben nyilvánul meg. Hivatás: Rpssz szemmel nézi, hogy mások is érnek el sikereket. Legszívesebben gáncsot vetne, erre azonban nem viszi rá az amúgy szelíd lelke. Belső válságából hét végére kicsit sikerül kilábalnia, de még nem találta meg régi önmagát. Kerüljön minden konfliktust. IKREK (V. 21.-VI.21.) Szerelem: Partnere vakon hisz önben, és ezt a héten egy kicsit kihasználja, s orránál fogva vezetei. Hivatás: Váratlan megbízás köti le a hét első napjait, s közben az eltervezett feladatok háttérbe szorulnák. A következmény: ezen a hétvégén otthon is a félbemaradt munka izgatja, és oda a pihenés. RÁK (VI.22.-VII.22.) Szerelem: Nem szép dolog az érzelmeket belekeverni az üzleti életbe, s egyéni előnyökre felhasználni a kapcsolatot. Ráadásul nem is tudja sokáig titokban tartani fon- dorkodásait. Hivatás: A kellő pillanatban mindig megérkezik a segítség, olykor nem is tudja, ki az, aki a háttérből igazgatja dolgainak. kedvezőbb alakulását. Pénzügyeit ne tárja fel a világ előtt. OROSZLÁN (VII.23.-VIII.23.) Szerelem: Anyagi természetű vitája kicsit lehangolja, de végül is már a hét közepére megoldódnak a gondok. A hét végén kellemes„békülésben” lesz része. Hivatás: Valamivel több dolga akad, mint máskor, de élvezi a munkát, kedvére alkothat, és környezete értékeli ötleteit, javaslatait, anyagilag is kedvező ajánlatot kap. SZŰZ (VIII.24.-IX.23.) Szerelem: Ezen a héten különösen a házasságban élőknek lesz kellemes, boldog meglepetésben részük. Hivatás:Tí\o\ áll öntől a rendetlenség, ezt másoktól még nehezebben viseli. Most különösen sok bosszúsága lesz emiatt. A veszekedés nem segít! MÉRLEG (IX.24.-X.23.) Szerelem: Futó kalandok, kellemes flörtök teszik izgalmassá napjait. De sok MER- LEG-nek ez a hét egy tartó- sabb kapcsolatot is tartogat. Hivatás: Szívesen vállal erején felüli feladatot. S most — mint már oly sokszor — az óriási feladat mintha megsokszorozná erejét, simán veszi az akadályokat, maga mellé tud állítani olyanokat is, akik eddig nem hittek a dologban. SKORPIÓ (X.24.-XI.22.) Szerelem: Ezekben a napokban a romantikus érzé- __ sek kerítik ha/ talmukba, s ■-------^ minden ésszer űséget nélkü- \ löz. Ez a titka határtalan önbizalmának. Hivatás: Feltehetően rá- únt már korábbi teendőire, esetleg a kollégáival, környezetével nem tud kijönni. Tény, hogy változtatáson töri a fejét, s lép is ennek érdekében. NYILAS (XI.23.-XII.21.) Szerelem: Örömteli és kellemetlen pillanatok váltakoznak a héten. Szóbeszédre ad, és ezzel saját helyzetét nehezíti. Társa köny- nyebben viseli a viszályt, s olykor még feledtetni is tudja önnel, hogy haragszik. Hivatás: Munkahelyén közvetlen kollégái miatt lesz néhány bosszús napja, de itt már nehezebben oldódik, mert köti az ebet a karóhoz, és nem eged. BAK (XII.22.-I. 20.) Szerelem: Szívügyekben ezúttal sokkal odaadóbb, mint máskor. Nem latolgatja, hogy helyes-e vagy ész- szerű-e, amit mond és cselekszik, engedi magát a helyzetek által sodorni. Hivatás: Ha önnek van igaza egy vitában, ne hangoztassa, legyen nagyvonalú és elnéző, ez most a hasznára válhat. Kedvező ajánlat van kilátásban. VÍZÖNTŐ (1.21.-11.20.) Szerelem: Közvetlen kör/ Alllű Ilii nyezet®ben I GdAM'w'l kezdeni flörtöt \ / — bizony nem 'MAÉV túl okos dolog. Különösen, ha már elkötelezte magát másnál az illető. Hivatás: Segítőkészségére többen is építenek. Ne hagyja cserben a rászorulókat, még Ón is kerülhet nehéz helyzetbe. Anyagilag különben sem kerül hátrányba, ha most segít. HALAK (11.21.-III.20.) Szerelem: Sokszor érzi úgy: most nagyon szerelmes. De vajon valóban szerelem aj, amit érez? Nem csupán megelégedettség a sorssal? Gondolja végig, milyen áldozatét tudna hozni legújabb partneréért? Hivatás: Miközben azon bosszankodik, másoknak milyen sok lehetőség kínálkozik, elszalaszt néhány jó alkalmat. Herczeg Kata , Átvéve a Tvr-Hétből Hogy majd jó legyen a fogás... Őszi „vetés” horgászvizeken ( Tudósítónktól): Egyre többen töltik szabadidejüket, a hétvégeket vizek partjain. Különösen látogatott a Ti- sza-tó, ahol minden évben újabb lehetőségeket teremtenek a halfogásokhoz. A MOHOSZ még a tavaszon 260 mázsa pontyot, süllőt és más halféleséget telepített a tározó mindkét oldalán. A megyében működő 22 horgászegyesület közül 20 rendelkezik saját vízterülettel, amelyben ilyen időtájt telepítik a halakat. A kedvező őszi időjárás idén segítette az egyesületek igyekezetét, és ezekben a napokban befejezték az idei telepítéseket. A horgászok körében legnépszerűbb halból 84 ezer 588 kilogramm méretes ponty került a tavak, tározók, bányagödrök vizébe. A máris fogható méretűek mellett gondoltak a jövőre is, mivel két nyaras potykákból 11 ezer kilogrammot telepítettek az elmúlt hetekben. A ragadozó halak táplálékát és az úszós horgászok kedvencéből — keszegfélékből — szintén 11 ezer kilogrammot telepítettek. A vizek tisztaságára ügyelő, a nádat és a hínárt legelő amúr- ból ezer kilogramm úszkál néhány egyesület vizében. Több mint ezer horgászt érdekel a megyeszékhely melletti — egerszalóki — víztározó halállományának pótlása. A nyári vízleeresztés miatt már többen fontolgatják a víztározó látogatásának beszüntetését. A MOHOSZ Heves Megyei Intéző Bizottságától kapott tájékoztatás szerint mintegy 130 mázsa fogható méretű ponty és 30 mázsa kétnyaras halat telepítettek. Ezenkívül ötezer kilogramm keszegféle is a tározóba került. Jól sikerült a horgászegyesületek őszi vetése, amellyel megteremtették a jó fogási lehetőségek alapjait. A megyében összesen kilencmillió 204 ezer forint értékű halat vásároltak a tenyésztele- pekről és szállítottak saját kezelésű vizeikbe. Több egyesület a telepítés idejére és utána fogási tilalmat rendelt el, ezért a hét végi kirándulások előtt érdemes érdeklődni a vízterületek gazdáinál a tiltás idejéről. Szabó Lajos S3!