Heves Megyei Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)

1990-10-10 / 161. szám

2. Hírlap 1990. október 10., szerda Visszaesett a fizetőképes belföldi kereslet Csökkent az ipar termelése Közbiztonsági razzia (Folytatás az 1. oldalról) Az idén egyébként nagyon megszaporodott a tiltott határát­lépések száma. Szeptember vé­géig több mint 10 ezren kísérel­ték meg illegálisan átlépni a Ma­gyar Köztársaság államhatárát, s ez a korábbi évekhez képest mint­egy tízszeres növekedést mutat. Kilenc hónap alatt több mint 7000 ezer román, s mintegy 1000 török állampolgárt tartóz­tattak fel a határőrök. A magyar­román határszakaszon mintegy 3000-en szöktek át magyar terü­letre, az osztrák szakaszon pedig 5500-an próbáltak illegálisan Ausztriába jutni. Már „fogad" a pécsi szülészet A Köjál feloldotta a Baranya Megyei Kórház pécsi szülészeté­nek felvételi zárlatát, amelyet szeptember 24-én azért rendelt el, mert az újszülöttek körében halmozottan jelentkeztek egy is­meretlen kóreredetű, lázzal és hasmenéssel járó megbetegedés tünetei, és két koraszülött cse­csemő meghalt. A több mint két­hetes zárlat ideje alatt a kórház teljesítette a szülészet újbóli megnyitásának feltételeit. Az eddigi eredmények alap­ján bizonyosnak látszik: a fertő­zést nem enterovirus okozta, ha­nem feltehetően egy colibaktéri- um-törzs lehetett a kórokozó. A kórbonctani vizsgálatok még nem zárultak le. A Köjál ugyanakkor megálla­pította, hogy a Baranya Megyei Kórház pécsi szülészeti korsze­rűtlen épületben működik, s a járványügyi vizsgálatok szerint az újszülöttrészlegen a betegsé­gek halmozódásakor nagy volt a zsúfoltság. Ilyen körülmények között a járványveszély minden­kor fennáll. A KSH legfrissebb adatai sze­rint az év első kétharmadában az ipar valamivel több mint 1100 milliárd forint értéket produkált, s ennek 92 százalékát a nagyvál­lalatok állították elő. A termelés mennyisége összességében csök­kent: a nagyvállalatoké 12,1 szá­zalékkal, az 50 — 300 emberrel működő kisszervezeteké viszont ugyanakkor 20,5 százalékkal emelkedett. E jelenségnek, mint a szakértők hangsúlyozzák, csak egyik figyelemre méltó eleme a termelés csökkenése, a másik, s ugyancsak fontos jelzése az, hogy a nagyvállalatok körében érvényesülő decentralizációs fo­lyamat, illetve a nagyobb szerve­zetek felbomlása növeli az ala­csonyabb kategóriába tartozó gazdálkodók számát és össztelje­sítményét. Jól mutatja ezt, hogy az ipari kisszervezetek száma a múlt év végén még nem érte el a kétezret, ez év közepén viszont már meghaladta a 3500-at. Az ipar termelésének mérsék­lődését a statisztikusok megálla­pítása szerint a fizetőképes bel­földi kereslet, valamint a rubelel­számolású export visszaesése ha­tározta meg. Az év első nyolc hó­napjának rubelelszámolású ex­portja 3,2 milliárdot, a dollárel­számolású pedig 3,5 milliárdot tett ki. Az exportstruktúra folya­matban lévő változását jellemzi, hogy az egy évvel korábbihoz ké­pest a rubelexport 1,4 milliárd- dal csökkent, a dollárexport pe­dig 500 millióval növekedett. Az ipar a nagy- és kiskereske­delemnek nyolc hónap alatt 10 százalékkal, az iparvállalatok­nak továbbfeldolgozásra 9,5 szá­zalékkal, a többi hazai termelő felhasználására, valamint beru­házási célra 17,5 százalékkal ke­vesebb árut szállított, mint egy évvel korábban. Az ipari terme­lés csökkenése a foglalkoztatot­tak számának mérséklődésével együtt jár. Az ötven főnél na­gyobb létszámmal dolgozó válla­latok ez évben átlagosan 1 millió 228 ezer embert foglalkoztattak, 8,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. A létszám az alapanyag-termelés területén 13,2 százalékkal, ezen belül a ko­hászatban 18,6 százalékkal csök­kent. Az energetikai ágazat — főként a bányászat létszámának 16,5 százalékos mérséklődése miatt — a tavalyinál 8,9 száza­lékkal kevesebb embert foglal­koztatott. A feldolgozóiparban 7,6 százalékkal dolgoztak keve­sebben, mint tavaly az első nyolc hónapban. Az ipari termelői árak növe­kedése (az előző évben 13,4 szá­zalékos volt) az idén még erőtel­jesebbé vált: nyolc hónap átlagá­ban a belföldi értékesítési árszint 21 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A feldol­gozóipar termékeit 21,4 száza­lékkal, az energiát és az alap­anyagokat 20,5 százalékkal kap­ták drágábban a hazai felhaszná­lók, mint tavaly ilyenkor. Har­minc százalékot is meghaladta az áremelkedés az élelmiszeripar több ágazatában, valamint a gyógyszeriparban. Bár nem vi­gasz, de csökkent az ipari terme­lés az év első felében a kelet-eu­rópai országokban, valamint a Szovjetunióban is. Európa íöbbi részén viszont általában nőtt az ipar termelése: legnagyobb mér­tékben — nyolc százalékkal — a szomszédos Ausztriában, legke­vésbé — 0,3 százalékkal — Fran­ciaországban. Az európai orszá­gok közül Svédországban csök­kent a termelés volumene, össze­sen négy százalékkal. Az USA ipari termelése az idén a múlt évinél mérsékeltebben, 0,7 szá­zalékkal növekedett. A jeruzsálemi összecsapások után a ^••■üavminisztérium közleménye um együttérzését fejezi ki az ál­dozatok és sebesültek hozzátar­tozóinak, továbbá hangot ad an­nak a reményének, hogy a tér­ségben felülkerekednek a gyű­lölködést visszaszorító, a népek és vallási felekezetek egymás iránti megértését, tiszteletét hir­dető józan erők. Elvárja, hogy a város felett ellenőrzést gyakorló hatóságok felelősségteljesen biz­tosítsák a vallási kegyhelyek', a vallások szabad gyakorlásának tiszteletben tartását. E tragikus incidens is arra fi­gyelmeztet, hogy mielőbb meg­oldást kell találni a térség népeit megosztó, egymással szembeál­lító közel-keleti válság békés, va­lamennyi érdekelt fél jogos érde­keit kielégítő igazságos rende­zésre. FELHÍVÁS Heves megye cigánylakosságához Tisztelt cigány nemzetiségű választópolgárok! Az 1990. szeptember 30-án lezajlott helyhatósági válasz­tásokon nem nagy számban vettetek részt, nem mentetek el szavazni, ha pedig elmentetek, a cigány kisebbségi listákon átsiklott a tekintetetek. Tudnotok kell, hogy törvény adta joga a cigányságnak, hogy saját köréből juttasson be az önkormányzatokba kép­viselőt. Olyan cigányt, aki ismeri problémátokat, bajaito­kat, aki megfelelően tudja képviselni érdekeiteket. Ameny- nyiben október 14-én nem mentek el szavazni, ettől a lehe­tőségtől fosztjátok meg a cigányságot, magatokat. Ezért tisztelettel kérlek benneteket, hogy saját érdeketekben menjetek szavazni, és támogassátok a cigány kisebbségi lis­tákat. Lóié Mihály a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének Heves megyei elnöke Párthírek A hevesi szocialisták vendége október 11-én, csütörtökön 18 órától a művelődési központban az MSZP budapesti tanácsának elnöke, dr. Szabó Lajos Mátyás politológus. Az országos politi­kai kérdések megvitatása mellett a helyi programokat és a polgár- mesteijelölteket is be kívánják mutatni. Ezért az MSZP Heves városi szervezete bemutatkozás­ra hívja a település polgármes­terjelöltjeit is. * A Magyar Demokrata Fórum egri szervezete október 11-én, csütörtökön este gyertyafényes hangversenyre hívja az egri pol­gárokat a Dobó térre. Fellép az Agria Régi Zene Fúvósegyüttes és az Agria vegyes kar. Vezényel: Lorenz Péter és dr. Ocskay György. A rendezvény jótékony célú, urnát helyeznek el, amely­be adományokat lehet helyezni a város szegényei javára. Rossz idő esetén a programra másnap, ugyanebben az időpontban kerül sor. Huszonnégy ország kommu­nista és munkáspártja képviselői között az egri dr. Vasas Joachim, az MSZMP KB titkára is részt vett Nicosiában, Ciprus főváro­sában a ciprusi dolgozók politi­kai szervezete, a Haladók Pártja XVII. kongresszusán. Az októ­ber 3 — 7. között tartott rendez­vényen felszólalt a magyar mun­káspárt küldötte is. * Október 12-én, pénteken dél­után 3 órakor nyugdíjas választá­si gyűlésre hívja az érdeklődőket Egerben a Demokrata Nyugdíja­sok Pártja. A politikai mozga­lom önkormányzati képviselője­löltjei is bemutatkoznak Eger­ben, a Kallómalom u. 1—3. alatt lévő idősek klubjában. * A hevesi 2. sz. vk. SZDSZ és Fidesz által támogatott független képviselőjelöltje, dr. Vincze Fe­renc választási gyűlést tart októ­ber 11-én, csütörtökön 18 órától a háziipari szövetkezet ebédlőjé­ben. Gyöngyösiek, Gyöngyös környékiek! gT Ezúton mondok köszönetét mindazoknak, akik MITLEIDER ZOLTÁNNÉT utolsó útjára elkísérték. /Pályázati felhívásit Istenmezeje Község Önkormányzati Képviselő-testülete pályázatot hirdet a jegyzői állás betöltésére. Pályázni részletes, a szakmai tevékenységet is bemutató önéletrajzzal, valamint a jelenleg érvényben lévő' képesítési előírásoknak megfelelő, Államigazgatási Főiskolán vagy jogi egyetemen szerzett diplomával lehet. Az alkalmazás feltétele legalább 5 éves állam­igazgatási szakmai gyakorlat. A pályázatot 1990. október 31-ig lehet benyújtani a község polgármesterénél. Istenmezeje, Nefelejcs u. 18. S—- -—/ [ Ugye nem felejtette el?) Október 14-én, vasárnap helyi önkormányzati választás második forduló. Mindenki szavazata számít! BM Választási Iroda S_ ______________________________________________________________________/ á llásajánlatai: KAEV 4. SZ. GYÁRA: Gyöngyös, Karácsondi út 14. Felvesz esztergályos, lakatos, gépszerelő és festő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti és munkaügyi vezetőiénél, vagy a 37/12-284-es telefonon. MÁTRAI ÁLLAMI GYÓGYINTÉZET: Mátraháza. Felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: Ápolónő (felnőtt- és gyermek-szakápolói képesítéssel), szakács (nő) vagy főzni tudó konyhalány, takarítónő, parkmunkás, jogosítvánnyal rendelkező belső szállító. TARTÓSÍTÓIPARI KOMBINÁT Rt. HATVANI KONZERVGYÁRA: Hatvan, Szocialista brigádok tere 2. sz. Felvételt hirdet géplakatos szakmunkások részére három műszakos munkarendben. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. PÁLYAKEZDŐK FIGYELEM! A Heves Megyei Munkaügyi Hivatal Gyöngyösi Irodája (Gyöngyös, Kossuth utca 1. sz.) 17. életévüket betöltött pályakezdők részére szakmai képzési lehetőséget ajánl munkaerőpiaci képzés formájában NŐIRUHA-KÉSZÍTŐ és HEGESZTŐ szakmákban. A képzés időtartama 10 hónap, mely idő alatt a résztvevők átképzési támogatásban részesülnek. A tanfolyam kezdési időpontja: 1990. október 29. Jelentkezni lehet: 1990. október 17-ig a fenti címen. A Magyar Köztársaság Kül­ügyminisztériuma mély meg­döbbenéssel értesült arról a rendkívül súlyos és tragikus ösz- szecsapásról, amely október 8-án a kelet-jeruzsálemi muzul­mán kegyhelyen, majd Jeruzsá­lem óvárosában több mint 20 pa­lesztin áldozatot és számos pa­lesztin, illetve izraeli sebesültet követelt. A Magyar Külügvminisztéri-

Next

/
Oldalképek
Tartalom