Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)

1990-08-18 / 117. szám

YEI 1990. augusztus 18., szombat A Nap kél: 5.43 órakor — nyugszik: 19.53 órakor. A Hold kél: 01.51 órakor — nyugszik: 17.49 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ILONA nevű kedves olvasóinkat Az ILONA ma Is a legkedveltebb neveink közé tartozik. A mai Ilona a „Heléné" görög névből származik, és jelentése: „fénylő, világító fáklya”. Szép Heléna, a spártai királykisasszony emlékét Homérosz Iliásza és Offenbach operettjeőrzi. De ismeretes a görög mondavilágból Páris trójai királyfi története is, aki a ver­sengő istennők közül szépségéért Aphroditének ítélte oda a díjat, és cserébe aztán az istennő megszerezte Párisnak Heléna szerelmét. Történelmünkben I. Béla király leánya, Vak béla felesége volt Ilona, az irodalmunkban Árgírus ki­rályfi és Tündér Ilona mondáját középkori széphistória meséli el. Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka című költeményében Mátyás király egy kedves idilljét dol­gozta fel, Petőfi pedig János vitézének lluskájáva! állított e névnek örök emlé­ket. Vigyázzunk a virágajándékra: halványkék virágokkal köszöntsük nevük hangulata szerint az Húsokat, az lluskákat lila verbénával, az Iliket kék harangvi­rággal, a Loncikat, Icákat lila szalmavirággal, az Ilonkákat erdei ciklámennel, s az Ilonákat pedig halványkék fátyolvirággal. r [időjárás] Várható időjárás ma estig: Keleten csak lassan csökken a felhőzet, ott még előfordul zápor a péntek esti átmeneti erős felhősö- dés nyomán. A szél fokozatosan mindenütt északnyugatira fordul, helyenként viharossá fokozódik. A hőmérséklet délután 23, 28 fok között valószínű. Ülésezett a vagyonellenőrző bizottság A Buttler-házra az egyház tart igényt Csütörtöki számunkban már hírül adtuk, hogy a megyei va­gyonellenőrző bizottság leg­utóbbi ülésén nyolc téma került napirendre. Ebből a tanácskozá­son a résztvevők hetet jóváhagy­tak, köztük a galyatetői sportlé­tesítmények kezelői jogának át­adását a Vasas Sportklub részé­re. Arról is említést tettünk, hogy a Panoráma Szálloda és Vendég­látó Vállalat kezelésében lévő Buttler-házat szórakoztató kft.-be kívánták átvinni. Ezt a kérelmet azonban elutasították, mivel az ülésen jelenlévő egyházi képviselő felhívta a figyelmet, hogy az ingatlan eredetileg egy­házi tulajdon, amelyre igényt tar­tanak.-NAGYGYŰLÉS MÁT- RAFÜREDEN. A Szabad De­mokraták Szövetségének politi­kai nagygyűlésére kerül sor ma délután 3 órakor a mátrafüredi sportpályán. A rendezvény ven­dége Komenczi Bertalan ország- gyűlési képviselő és Magyar Bá­lint, az SZDSZ ügyvivője.- SZENT ISTVÁN NAP­JÁN. Augusztus 20-án délelőtt tíz órakor kezdődik Hevesen a Szent István-napi ünnepség, melyet az MDF és a FKgP váro­si szervezetei rendeznek a templom melletti parkban. A tábori misét Fellegi Sándor apát plébános celebrálja, majd be­szédet mond Pongrácz József országgyűlési képviselő.- SZEMÉTSZÁLLÍTÁS HEVESEN. Az ünnepre való te­kintettel a hétfőre esedékes sze­métszállítás kedden lesz Heve­sen.- HÍRLAP - KEDDEN! Felhívjuk kedves olvasóink fi­gyelmét, hogy lapunk legköze­lebb augusztus 21-én jelenik meg. Pályázati keresztrejtvényünk nyertesei Augusztus 11—i, szombati szá­munkban közöltük lapunk és az egri Domus Áruház közös pályá­zati keresztrejtvényét. A helyes megfejtés: „Rendezze be ottho­nát az egri Domus Áruházból!” A jó választ beküldők közül a következők nyerték az áruház ajándékát, egy-egy 500 Ft-os vá­sárlási utalványt: Ivacska Jó­zsefné (Gyöngyös, Jószerencsét u. 10), Sima Sándor (Hatvan, Dózsa Gy. u. 40) és Fabu Anna ( Hort, Rózsa F. u. 15). A nyere­ményekhez gratulálunk, s azokat az egri Domus Áruházban Mezei Sándor igazgatónál vehetik át. A mai 8. oldalon található rejtvény megfejtését augusztus 23-ig küldjék el. Minden héten nyerhet! Figyelje szombati lapszámunkat, amelyekben nyereményszel­vényt talál. Önnek nem kell mást tennie, csak ráírnia nevét, pon­tos címét, és eljuttatni postán szerkesztőségünkbe. E heti nyeremények: kézi mixelő, autós lámpa, 2 db Hitachi magnókazetta A Hírlap és a Duett Kft. nyereményszelvénye: NÉV: »»******»*. CÍM: Vágja ki, töltse ki és küldje be címünkre: Heves Megyei Hírlap, 3301 Eger, Pf. 23. A borítékra írja rá: „Minden héten nyerhet!” Múlt heti nyerteseink: diplomata táskát nyert Mátrai Géza (Tar- nazsadány, 1 lámán K. u. 2/a), a videokazettát Sík Zsuzsa (Recsk, Hunyadi u. 3-5), a gyermek kvarcórát pedig Katona Endréné (Verpelét, Vasút u. 2.) kapják. Ajándékukat az egri Duett Kft. tit­kárságán vehetik át. Cím: Eger, Maczky Valér u. 2. TEGNAPRÓL - MÁRA A legjobb megfejtők könyvjutalmat kaptak Hol tart az Ismerjük meg Erdélyt vetélkedő? Lapunkban folyamatosan nyo­mon követhették a résztvevő csa­patok, hogy az Ismetjük meg Er­délyt vetélkedő totóinak helyes megfejtőitől hány pontot kaptak. Ezúttal a „támogatókat” is jutal­mazzuk. Csütörtökön délután dr. Murvay Sámulel, az Erdélyi Szö­vetség elnöke volt segítségünkre. Ó húzta ki a helyes megfejtők kö­zül azoknak a nevét, akik jutalom­ban részesültek. A Megyei Művelődési Köz­pont, a Dobó István Vármúzeum és a Hírlap közös versenyén a kö­vetkezőknek kedvezett a szeren­cse: Az első fordulóban: Fekete Ti­bor Eger, Cecey Éva u. 10.; Mol­nár Anikó Hatvan, Móra F. u. 15.; Kerékgyártó Katalin Hatvan, Ta­bán u. 8. II.em. 10. A második fordulóban: Sipos Sándor Füzesabony, Úttörő u. 50.; Tőzsér Ferencné Hatvan, Kastély­kert u. 1.; Ernyi Józsefné Eger, Zalka M. u. 60. A harmadik fordulóban: Eper­jesi László Füzesabony, Ifjúság u. 11.; Nemes Rita Eger, Remenyik Zsigmond u. 7.; Csák Péter Eger, dr. Nagy János u. 22. A negyedik fordulóban: Orsó József Füzesabony, Vörösmarty u. 6.. Becskei Györgyné Bélapátfal­va, József A. u. 10.; Barta Gábor- né Bélapátfalva, Ady E. u. 10.; A sorsolás pillanatai (Fotó: Gál Gábor) Keresztes Lajosné Eger, Zalka M. u. 60. (A negyedik fordulóban a be­küldők nagy száma miatt sorsol­tunk ki négy nevet.) A könyvjutal­mat postán küldjük el a nyertesek­nek. Még két totó következik, au­gusztusban, szerdánként. Figyel­jék a Hírlapot! A170 kiállítóból mindössze kettő Heves megyei — Kedvezményes árusítás a vásárlók utcájában . Megnyílt a Miskolci Ipari Vásár Kétévenként rendezik meg Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén a Miskolci Ipari Kiál­lítást és Vásárt. Ezúttal sorrend­ben a tizenharmadikát nyitották meg tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között. Ebben az évben többen jelentkeztek a cégek kö­zül, mint két esztendeje, hogy ki­állítsák, bemutassák termékei­ket, fogyasztási cikkeiket. Össze­sen 170 kiállító van jelen, zömé­ben hazaiak, de ott találni nyu­gatnémet, osztrák és lengyel be­mutatkozókat is. A városi sportcsarnokban He­ves megyéből mindössze két érintett, a Finomszerelvénygyár pneumatikái és hidraulikai ele­meket, valamint az Egerstar ma­gyar-lengyel kft. tehergépkocsi­kat állított ki. Érdekessége a vá­sárnak, hogy a kiálh'tott termé­keket az érdeklődők a sportcsar­nok közelében lévő vásárlók ut­cájában meg is vehetik. Akik ajánlják ezeket, jelentős árked­vezményt is adnak. Egyébként a miskolci seregszemle augusztus 26-án zárul. Közben több alka­lommal is szakmai napokat tar­tanak, és a jelenlevők üzleti tár­gyalásokat folytatnak. ' Illusztris vendégek Köztudott, hogy az Európa Tanács ez év őszén tárgyalja ha­zánk felvételi kérelmét a tagálla­mok sorába. Ebből az alkalom­ból Strasbourg városában, az Európa Tanács állandó székhe­lyén, november 12 — 30-ig ma­gyar heteket rendeznek. Ennek keretében művészeti, ipari kiállí­tásokra, különböző kulturális bemutatókra is sor kerül. A ren­dezvénynek előreláfhatólag me­gyei képviselői is lesznek. A strasbourgi programsorozat szervezői és irányítói, Wassmer Fabienne városi tanácsos, a Francia — Magyar Baráti Társa­ság elnöke, valamint Hegedűs László, az Emberi Jogok Ma­gyar Ligájának elnöke az Erdélyi Szövetség Heves Megyei Szerve­zetének meghívására augusztus 18-án, vasárnap Egerbe látogat­nak. A művészutánpótlásért... Színészképző stúdió Egerben A Gárdonyi Géza Színház az 1990-91-es évadban újra meg­hirdeti Kelemen László Színházi Stúdióját, ahová tizennyolc-hu­szonöt éves érettségizett fiatalok jelentkezését várják. Azokra számítanak, akik szép ének­hanggal, jó tánckészséggel, tiszta hangképzésen alapuló beszéd­kultúrával rendelkeznek, és sze­retnének részt venni a társulat munkájában. A vállalkozó kedvű ifjak fel­vételi yizsgát tesznek, majd rend­szeres nappali képzésben vesz­nek részt heti 18 órában, mely­nek során elméleti és gyakorlati tudnivalókat sajátítanak el. Köz­reműködnek a stúdiósok a szín­ház előadásaiban is. A tanfolyam két évig tart, ez alatt havonta 4 ezer forint illetményt fizet a hall­gatóknak a színház, a darabok­ban való szereplésért pedig kü­lön fellépti díj illeti meg őket. Fő­leg az egri, vagy a város környéki pályázókat várják, ugyanis lakást nem tudnak biztosítani. Jelentkezni augusztus 27-ig lehet, a következő címen: Gár­donyi Géza Színház Eger, Pf.: 193. Részletes felvilágosítást Pá- nyoki László művészeti titkártól kaphatnak a 13-838-as telefon­számon, vagy levélben. ül divatház Egerben Már a privatizáció jegyében egy újabb kereskedelmi színfolt­tal gazdagodott Eger. A java­részt magántőkéből, kisebbrészt állami befektetésből egy igen íz­léses divatüzlet születétt a Bajcsy-Zsilinszky utcában, az egykori Ajándékbolt helyén. A Bonita nevet kapott üzlet első­sorban olasz áruféleségeket kí­nál. (Fotó: Gál Gábor) Hétfőn este 7 órától Szent István- napi külön­kiadás a városi televízióban Ma délelőtt fél tízről ismétli augusztus 13-i adását, de már augusztus 20-án, hétfőn este hét órától Szent István-napi külön­kiadással jelentkezik az Eger vá­rosi tévé. A mintegy kétórásra tervezett adásba tudósításokat készítenek már az ünnepet meg­előző napok eseményeiről is, mint például a XII. akvarell bien- nálé megnyitásáról, vagy a Me­gyei Művelődési Központ nép­táncestjéről. A fő hangsúly azon­ban a friss, napi eseményekre ke­rül. A városi megemlékezés a Szé­kesegyház előtt délelőtt 9 órától kezdődik az MDF rendezésében, ahol az ünnepi szónok Balsai 1st-. ván igazságügy-miniszter. A Szép- asszony-völgyben reggel fél 9-től zajló Hírlap-fesztivál szórakoz­tató eseményekre, attrakciókra is ellátogat a kamera, de részesei lehetnek a nézők - ha csak rövid ideig is - a szabadtéri színpadon zajló parlamenti párti vitájának is. Az élő adásba a parlamenti pártok vezető személyiségeit várjuk, és természetesen most is hívható a stúdió a 19-999-es te­lefonszámon.-ÁLLATBARÁTOK- ^ NAK.Augusztus 20-án, a hatva­ni Kinizsi Sporttelepen kutya- és kisállatkiállítást és vásárt ren­deznek. Az érdeklődőket reggel 9 órától délután 4 óráig várják. LEGYEN K A JÁTSZÓ­TÁRSUNK! Az egri Centrum Aruház cipőosztályán, ha szerencséje van VISSZAKAPJA vásárolt cipője árát egy napig, augusztus 21-én. NÁLUNK LEGYEN SZERENCSÉJE! SZERETETTEL VÁRJUKI CENTRUM V Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapám KELEMEN JÁNOS augusztus 15-én rövid szenvedés után 64 éves korában elhunyt. Temetése 1990. augusztus 22-én 10 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. A gyászoló család ' A gyászoló család és ' a Heves Megyei Zöldért Vállalat ezúton tudatja, hogy LANTAY TIBOR a vállalat műszaki vezetője 53 éves korában 1990. augusztus 16-án elhunyt. A vállalat saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés. Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő és felelős kiadó: KAPOSI LEVENTE * Kiadja: az AS-B Kft. * Szerkesztő­ség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszám­ra. Előfizetési dtj egy hóra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. * Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László — HU ISSN 0865—9109 mmmmmmmmmmmmÉmmmmmmmm &s/m3mnamsfaagBS)mim MnmwMBmmaMR

Next

/
Oldalképek
Tartalom