Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-06 / 80. szám
1990. július 6., péntek Hírlap 3. Előterjesztés a kormány részére Pályakezdés — gondokkal Az ószerbiai tájaktól Egerig A „Rátz Natio béli” egri kereskedők (V/5.) Megkezdődött a vakáció. A diákok többsége boldog, ám a végzősök máris űjabb gond elé néznek. Sikerül-e — ha nem szándékoznak továbbtanulni — megfelelő munkahelyet találni? Dr. Rolek Ferenccel, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkárával lehetséges sorsukról, jövőjükről beszélgettünk. — Hány pályakezdővel kell számolni az idén? — Várhatóan 120 —130 ezren lesznek, s közülük mintegy 60 ezerről már eddig is tudni lehetett, hogy nem kell szembenézniük elhelyezkedési problémákkal, hiszen idejében megegyeztek a rájuk számító munkaadókkal — állítja dr. Rolek Ferenc. — Mi lesz a többi 60 — 70 ezerrel? —Többségük megtalálja az első munkahelyét, hiszen a korábbi szokás ma is ugyanaz: nemcsak az előre meghirdetett állásokat töltik be pályakezdőkkel. Az viszont az egészen pontos számadatok ismerete nélkül is tény, hogy 15 — 20 ezer fiatal nem tud majd rövid időn belül elképzeléseinek megfelelő munkahelyet találni. — Bizonyára nem azonos arányban lesznek köztük a különböző végzettségi szintű fiatalok. — Természetesen a teljesen szakképzetlen munkaerő foglalkoztatása a legégetőbb gondunk. Az egyetemi, főiskolai diplomásokat a frissen bevezetett gyakornoki rendszer például nagyban segítheti. Központi alapból csak diplomásoknak! — Mi ennek a lényege? — A munkáltató a frissdiplomás fiatal felvételéhez a foglalkoztatási alapból igényelhet támogatást. Fél év után a vállalat, intézmény dönt arról, hogy meghosszabbítja-e űjabb fél évre a gyakornok munkaviszonyát. Erre az egy év letelte után még egyszer van lehetőség, s persze arra is, hogy a már megismert és bevált fiatalt véglegesen alkalmazzák. — Ez a rendszer a középfokú végzettségű pályakezdők esetében nem vezethető be? — Foglalkozunk a gondolattal, de előre kell bocsátanom: országos kiterjesztése nem látszik célszerűnek, legfeljebb helyenként lehet majd róla szó. — A magyar társadalomnak sok egyéb mellett most már a rohamosan növekvő munkanélküliség problémájával is szembe kell néznie. Köztudomású, hogy a minisztérium válságkezelő programot készít. Ebben mire számíthatnak az állástalan pályakezdők? Mit tartalmaz a válságkezelő program? — A program egyik fő pillére az iskolából kikerültek képzése, átképzése, illetve ennek a megszervezése lesz. Ebben hatalmas feladat hárul a megyei, területi munkaügyi szervekre, hiszen a legjobban helyben látható, hogy milyen képzettségű fiatalok foglalkoztatására van lehetőség. Mindez persze megfelelő anyagi hátteret is föltételez, s mert pénz- ügyi forrásaink tudvalévőleg szűkösek, alapelvünk, hogy oda jusson a legtöbb pénz, ahol legsúlyosabbak a foglalkozáspolitikai gondok. — A legalacsonyabb színvonalú munkaerőt, magyarán: a teljesen képzetlen fiatalokat mivel tudják biztatni e területeken? — Például a közhasznú munka kínálatával. — Csakhogy ehhez a fogalomhoz nem éppen kellemes képzetek társulnak. Afféle munkaerőpiaci „elfekvő intézmény”-nek tartja a társadalom, s nem is alap nélkül, hiszen a notórius munkakerülőknek, a börtönökből szabadultaknak is ezt ajánlják fel. — Úgy gondolom, mint a munkanélküliséget, úgy a közhasznú munka fogalmát is maga az élet fogja átértékelni! A közhasznú munkában részt venni csak addig sértő, amíg valamilyen büntetésként fogjuk fel, s amíg a munka jellege is olyan, hogy aki teheti, kerüli az ilyen feladatokat. De az infrastruktúra oly sok helyen igényelt fejlesztése, vagy az egészségügyi ellátás is komoly munkaerő-keresletet támaszt, s ezek a területek is beletartozhatnak a közhasznú munkaalkalmak körébe. Személyes kapcsolatot a munkáltatókkal — Felkészülten várják-e a hozzájuk fordulókat a helyi munkaerő-szolgálati irodák? — Biztos, hogy erősítésre szorulnak. Részint azért, mert komoly létszámgondokkal küzdenek, noha a közreműködésükre számítók száma rohamosan gyarapodik. De szükséges az erősítésük szakmai téren is, mert nem engedhető meg, hogy lélektelen hivatalnokként végezzék az emberi sorsokkal alapvetően összefüggő dolgukat. Elvárjuk az irodák minden dolgozójától, hogy tartson személyes kapcsolatot a lehetséges munkáltatókkal. Ismerjék naprakészen az álláslehetőségeket, sőt maguk is vegyenek részt azok föltárásában. Ne csak a bejelentéseket lajstromozzák, s az ügyféllel se csak a rájuk vonatkozó jogszabályokat és az ölükbe hulló kínálatot ismertessék. — A pályakezdők gondjai hogyan arányosíthatok a munka- nélküliség szélesedésével járó országos gondokhoz? — Most mintegy 40 — 50 ezer munkanélküliről van tudomásunk. ók azok, akik zömmel önhibájukon kívül vannak állás nélkül, s nem számoltuk hozzá azokat, akiknél ez a helyzet életvitelük jellemzője. Tudjuk azonban, hogy az év végére nagyjából kétszer ennyi állástalannal kell számolni. Az ő helyzetük valóban aggasztó. Közöttük a 15 — 20 ezer, elhelyezkedni nem tudó pályakezdő fiatalé is. — A tárca politikai államtitkára nemrég elismerte: rosszul használták fel eddig a foglalkozáspolitikai alapot. Olyan célokat is támogattak, amelyek nem szolgálják a foglalkoztatást, vagy csak nagyon pazarlóan. Maradt-e pénz a közmunkák, a munkanélküli-segély és az átképzés további finanszírozására ? — Az év teljes hátralévő időszakára nem. Éppen ezért dolgozunk ki előterjesztést a kormány részére, az alap feltöltését kérve. Bízunk a pénzügyi segítségben, hiszen enélkül az egyik legsúlyosabb társadalmi problémánk orvoslásának lehetőségétől esnénk él. S.J. Eger város magisztrátusa 1698. június 9-én hirdette ki „a Quaestorok vagy Mercatorok (kereskedők) Confratemitássá- nak (céhének) privilegiális Punctumait.” A „Confratemi- táss” tagjai minden jel szerint szerb kereskedők voltak, akik egyik része a török uralom idején már itt élt a városban. Később görögök is érkeztek, Breznay Imre szerint 1713 táján „...már következő görög kereskedők laktak Egerben: Görög Ilona és Lukács, Mihály, István, Sarpe András, Amót György és András, Adám és Demeter, Görög György, Görög Lukács, Görög Jemandi. Tekintélyes jövedelmű kereskedők... Egyik-másik 30- 40 frt adót fizetett, kétségtelen jeléül annak, hogy üzletük jól jövedelmezett.” A „rác kereskedők” nem örültek ennek a konkurenciának, s panaszt is tettek Telekessy püspöknél amiatt, hogy az „idegen nemzetből álló Amót kereskedők az ő nagy rövidségökkel benn tartanak a városban”, majd azt kérték: „...minket, az sok féle terhek alatt maid, maid el el Lankait, és Csüggedett méltatlan Szolgáit az említett Privilégiumunk mellet Manuteneálnai (védelmezni), és az idegen nemzet ellen... Conserválván, azoknak ki küldetése iránt Kegyel- messen resolválni N(agysá)god Méltóztasson...” Mint Breznay Imre megjegyezte, igazuk mellett érveket is felsorakoztattak a rác kereskedők: „mi minden Súlyos, Szerencsés, és Szerencsétlen. Úgy boldogtalan állapotokban az bö- csülletes Várossal egyet értettünk, és minden emő terheket egyaránt Fel viseltünk... Fent nevezett Privilegiális Levelünket Kegyelmesen Confirmálni mél- tóztatott: az böcsülletes Czéh- beli emberek magunkat, egy Szép rendtartásban fogunk tartani, Semmi némű el Szakadást, avagy az Város Birkáitól és Tanácsától ezzel is magunknak nem vendicálunk, hanem magunkat mindenekben Submittály- lyuk, Obtemporálunk.” Végül ígéretet tesznek, hogy nem emelnek kifogást az ellen, hogy „...minden Féle aprólékos Portékát, Leguminákat (hüvelyeseket) Sátor nélküli Héti Vásárokon... mind külső, mind belső Lakosok Szabadon” árulhassanak, továbbá „Hogy Ha pedig ezen punctumokban Valamelyiket által Hágván megh Sértenénk, avagy ezek által az Köz jó ellen alattomban valamely ártalmas állapotott practicálnánk, akár mellyikünkön tapasztaltas- sék, azon Személy toties quoties abban fogh tapasztaltaim, Bíró Urunk eő Kglme által mindenkor tizenkét, két Forintokra, megh büntethessék, és raita de- summáltathasson. Mely Obligationkat, és rever- siális Levelünket Pecsétünkkel és Nevünknek Subscriptojával Megh erősítettük, és roboráltuk. Agriae, Die 3 Április Ao 1713.” Telekessy püspök — mivel úgy találta: „ezen közönséges Végzésből írott Articulussok helyes- seknek lenni Láczatnak...”' — megerősítette a „privilegiális Punctumokat”, ám a szerb-görög kereskedői ellentétek később újra és újra fellángoltak időnként. Nem is alaptalanul. Mert bár feltehetően a rác kereskedők mindenike sem lehetett makulátlan, a görögökről viszont méltán írja a história, hogy „...nem voltak a szolid kereskedő mintaképei, nemcsakhogy uzsorás- kodtak, hanem például, hogy városokban letelepedhessenek, oklevél-hamisításra is hajlandók voltak. A viszálykodás ellenére — úgy tűnik — a „Rátz Natio béli” kereskedők is boldogultak, s a várossal való olykori huzakodásaik ellenére közülük többen a gazdasági élet meghatározói lettek. Jellemző példaként említhető Antun Totovic egri szerb kereskedő, aki a dédesi vasgyár egyik legnagyobb részvényese volt a XVIII. század második felében. S hogy mivel kereskedtek? Árultak dohányt, borsot, fagy- gyút, faolajat, halat, sáfrányt, viaszt, tajtékpipát, kordovánbőrt, karmazsinbőrt, fűszerszámokat, némelykor — a tilalom ellenére — gyertyát, „Fekete” és „Fejér” Báránybűröket”, s ki tudja, mi mindent még, amit amaz idők vásárlói óhajtottak... Tempora mutantur — az idők változnak. Változtak akkoriban is. Görögök is, szerbek is lassan- lassan visszaszorultak a város életében. Sok közülük elvándorolt, mások — pravoszláv hitüket megtartva, nyelvüket meg lassan elfelejtve — elmagyarosodtak. Századunkban már legfeljebb csak nevük (Popovics, Alexo- vics, Brazovics, Demetrovics, stb.) őrizte, őrzi egykori szerb mivoltukat. A májusi Szent Miklós-búcsú idején, ha a „rác templomban” felhangzik az ősi liturgia szövege és dallamvilága, emlékezzünk rájuk kegyelettel mi is, mai egri városlakók s mondjuk helyettük a Gospodi pomilujt... Lőkös István Ebeltévedtem az állampárt egykori épületében...” Beszélgetés őr. Vass Gézával, az MSZP leköszönt megyei elnökével Június közepén dr. Foss Géza, a megyei tanács szervezési és jogi osztályának helyettes vezetője lemondott az MSZP megyei elnöki tisztéről, amelyet az elmúlt esztendő decembere óta töltött be. Vajon ebbéli tevékenysége milyen mérleggel is zárult, s milyen okok alapján vált meg e pozíciójától? Egyebek melett erről beszélgettünk vele. — Arra kérem, elöljáróban mutassa be röviden önmagát. Már csak azért is szükségesnek érzem ezt, mivel az olvasók zöme aligha ismerheti, hiszen nem túlzottan régen dolgozott profi politikusként... — Nos — mondja —, Besenyő- telekről származom, a középiskolát Egerben, a Dobó István Gimnáziumban végeztem. Később kezdetben a közgázra jártam, ám végül az ELTE-n szereztem jogi diplomát, majd letettem a jogtanácsosi szakvizsgát is. Mellesleg munkás származásúnak számítottam, hiszen az édesapámat — aki az első magyar pilóták egyike volt —, mivel a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalapnál is dolgozott, B-listára tették. Először a megyei tanács vb. füzesabonyi járási hivatalában tevékenykedtem — ez 1973- tól 1978-ig tartott —, majd a füzesabonyi téeszben helyezkedtem el jogtanácsosként. A jelenlegi munkakörömben 1984 óta dolgozom. S még valami... Két gyermekem van, egy tíz esztendős fiú és egy tizenhárom éves lány... — Úgy tudom, az említett időszakban nemigen politizált... — Pontosabban csak annyira, mint az értelmiségieknek egy jelentős hányada, vagyis a barátokkal megvitattuk az eseményeket, beszélgettünk a történésekről, de szervezett politizálásról valóban nem volt szó. A megyei tanácsra még pártonkívüli- ként kerültem, s 1986-ban lettem tagja az MSZMP-nek. — Vagyis akkoriban, amikor már majd mindenki látta, a pártot utolérte a végzete... — Nézze, ha humorosan közelítem meg az ügyet, akkor azt mondom, azért léptem be, mert harminchat évesen már nem hivatkozhattam arra, hogy nem vagyok elég érett. Az igazság viszont az, hogy akkortájt már nem kellett nagy fantázia ahhoz, hogy az ember lássa: a gorbacsovi politika eredményeként Kelet-Eu- rópában is beköszönt a pluralizmus időszaka. Az MSZMP-ben is kezdett körvonalazódni a re- formszámy, így aztán már helyemet láttam a pártban. Jómagam is a reformerőkhöz csatlakoztam, azokhoz, akik a demokrácia, a jogállam megteremtését sürgették. Talán nem túlzás azt állítani, nekünk is köszönhető, hogy idehaza nem golyózáporban győzött a demokrácia. — Egyszóval már szervezetten politizált. Közben persze a munkahelyén is ténykedett. Úgy tudom, a kollégáival 1987-ben egy olyan vizsgálatot is szorgalmaztak, amelynek eredményét azóta sem hozták a nyilvánosságra... — Való igaz, az akkori vezetést rábírtuk arra, hogy a tanácsnál végezzenek munkateher-vizsgá- latot. Minden ottani dolgozónak az osztályvezető-helyettesi szintig bezárólag — azért eddig, mert feljebb nem lehetett menni — egy hónapon keresztül minden ügyirathoz ügyiratkísérő lapot is csatoltunk, amelyen — tevékenységnemenként — tíz perces bontásban kellett feltüntetni az adott ügyre fordított munkaidőt. Kiderült, a feladatoknak mintegy negyven százaléka látszattevékenység, így a létszám egy része is felesleges. A tapasztalatokat egy értékelő-elemzésben foglaltuk össze, de erről az írásos anyagról jószerivel csak annyit mondott a vezetés, hosszú... m— Akárcsak a többi párttag életében, úgy az önében is fordulatot jelentett az MSZMP-MSZP kongresszus... — 1988-ban még pártvezetőségi tagnak sem választottak meg, 1989-ben már kongresszusi küldött lettem. Reménykedtünk sokan, de utóbb már a hibákat is láttuk. Az új párt, azaz az MSZP megtartotta az állampárt vagyonának egy részét, s ezzel, valamint sok egyéb hibás elnökségi döntéssel elvesztette a hitelét. Utóbbiak között említhetném az októbertől decemberig tartó szervezeti vákuumot, a köztársasági elnök megválasztása, illetve az országgyűlési képviselőválasztás közötti primátus téves értékelését, a lehallgatási botrányt, s annak rossz, ügyetlen, késedelmes rendezését, stb., stb. — Viszont ön 1989. decemberében az MSZP megyei elnöke lett. Miért vállalta? — Mielőtt válaszolnék, annyit hadd szögezzek le: azt mondtam akkor, hogy ezt a tisztet csak a kép viselőválasztások második fordulójának a befejezéséig kívánom betölteni. Szóval azért vállaltam, mert soha nem voltam bolsevik, mindig a szakmámban dolgoztam — az állampártnak csak három évig voltam a tagja —, s úgy hittem, reálisabban látom a nyugat-európai szociáldemokrácia honi megteremtésének esélyeit, lehetőségeit, mint azok, akik a pártbürokrácia útvesztőiben tevékenykedtek. A másik motívum pedig — ha úgy tetszik — egy afféle lutheri szerepvállalás volt... Persze, ha előre tudom, hogy a pártvagyonnal kapcsolatos dolgok milyen terhet jelentenek majd e tisztségemben, másként döntöttem volna. Olyasmiket kértek tőlem számon, amelyeket jómagam is csak kívülről ismertem-ismerhettem, akárcsak azok, akik erről faggattak. Jellemző, hogy elnökként jó darabig el-eltévedtem az állampárt egykori épületében, a hajdani megyei pártbizottságon, ahol már csak fantomirodákat lehetett találni. — Ha meg kellene vonnia elnökségének mérlegét, mit mondana? — Úgy gondolom, ezt másoknak kell megtenniük. Szándékaim szerint mindig arra törekedtem, hogy nyugat-európai értelemben vett szociáldemokrata párttá szerveződjünk. Egy olyan-párttá, amelynek ereje nem az irodák számában, az üvegajtók csillogásában van, hanem abban, hogy a tevékenységét miként értékeli a hét és fél millió választópolgár. — S miért köszönt le? — Úgy vélem, amit vállaltam, teljesítettem. Pártunk második kongresszusa elfogadta a Szocialista Internacionálé 1989. júniusi elvi nyilatkozatát, s kimondta, hogy a kommunizmus megrefor- málhatatlan, tehát reformkommunizmus nem létezik. Ez végleges szakítás volt az állampárti bolsevista múlttal. Sokan esetleg arra is gyanakodhatnak, hogy azért távozom, mert megsértődtem amiatt, hogy — 1301 szavazat híján — nem szereztem képviselői mandátumot a területi listán. Nos, ez nem így van. A jogállam megteremtésének folyamatában — legalábbis úgy hiszem — a legfontosabb feladatom az, hogy jogi felkészültségemet naprakészen tartsam, s ezeket az ismereteimet — akár a közigazgatásban, akár másutt — kamatoztassam. — Befejezésül az érdekelne, miként képzeli el az MSZP, illetve a saját jövőjét? — A párt sorsa szempontjából meghatározónak tartom, hogy — a nyugat-európai szocialista pártok gyakorlatának megfelelően — tud-e támaszkodni majd az új típusú szabad szakszervezetekre, továbbá hogy milyen lesz az a parlamenti frakció, ahová a II. kongresszuson leváltott elnökség — a februári választmányi ülésen beígért leváltás elől — evakuált. S végül: döntő lesz, hogy hogyan állnak meg, illetve politizálnak „kifelé” a párt helyi szervei. Ami a személyes sorsomat illeti... Mivel a jogtanácsosi képzettségem konvertálható tudást takar — mint említettem, mindig a szakmámban dolgoztam —, úgy gondolom, akár a közigazgatásban, akár a jogi szféra más területein képes leszek helyt állni. Ejtőernyős soha nem voltam, nem is leszek. A helyzet — ahogyan Bródy János mondaná — jó, de nem reménytelen... Sárhegyi István
