Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)

1990-07-03 / 77. szám

HEVES MEGYEI 1990. július 3., kedd j|íi, :' A Nap kél: 4.52 órakor — nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kél: 16.05 órakor — nyugszik: 00.03 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon KORNÉL és SOMA nevű kedves olvasóinkat A gens Cornelia az egyik római nemzetség neve Volt, innen származtak a Gracchusok és a Scipiók is. A Kornél jelentésére nézve kétféle magyarázat van: az egyik szerint a „szarv”, latinul „cornu” neve után a jelentése „kürtös”, míg a másik szerint a „cornum”: azaz „som” fordítása képezi alapját. Először került a nap élére a Soma név, amit a nyelvújító mozgalom hozott be a Cornelius, azaz a Kornél magyarosításával. Ugyanis a latin .cornum” jelenté­se: „som”. Egyébként ez az alapja a Samu és Sámuel nevünknek is. tar. Pár órás napsütés főként kele­ten valószínű. Az északi szél csak zivatarok környezetében erősödik meg. A legmagasabb nappali hő­mérséklet nyugaton 20 fok körül, Nyugat felől tovább növekszik a keleten még 25,30 fok között ala- felhőzet, sokfelé várható eső, ziva- kul. Várható időjárás ma estig: Ma este: A fojtogató köldökzsinór Az Egyesült Államokban és Kanadában élő magyar költők verseiből áll A fojtogató köldök- zsinór című műsor, melyet első­ként ma este, majd holnap és júli­us 9-én fél kilenctől láthat a pub­likum a Gárdonyi Géza Színház belső udvarán, az Agria Játékok egyik programjaként. Sziki Ká­roly estjén többek között Vitéz György, Tűz Tamás, Baránszky Jób László, Bakucz József költe­ményei hangzanak el. Az ameri­kai hangulatot a színész fotói és munkatársunk, Koncz János szí­nes diái segítik felidézni, illetve elképzelni. Hunyadi László és a Nyitott ablak Két színházi est, a hatvaniaknak A Hatvani Galéria két közeli színházi produkció megtekinté­sét is kínálja az érdeklődőknek. Július 21-én, szombaton reggel fél 6-kor különbuszt indít Hód­mezővásárhely és Szeged célál­lomásokkal. Az utasok ennek során megtekinthetik a két nagy alföldi város nevezetességeit, művészeti értékeit, a pusztaszeri nemzeti parkot, jeles alkotókkal találkozhatnak mindkét helyen, s igazi csemegeként részt vehet­nek a Szegedi Szabadtéri Játé­kok július 21-i produkcióján, a magyar énekkultúra jeleseit fel­vonultató Erkel-daljáték, a Hu­nyadi László előadásán. A teljes ellátást és programot biztosító kétapos út kedvezményes rész­vételi szelvényeit július 15-ig a galéria pénztáránál válthatják meg az érdeklődők. Szegedről hazatérve, másnap, július 23-án, hétfőn, a Damja­nich szakmunkásképző intézet dísztermében, tehát „hazai pá­lyán” nyújt két és fél órányi vi­dámságot a galéria a színházked­velő helybélieknek. Ez alkalom­mal a kecskeméti Katona József Színház művészei lépnek szín­padra, éspedig egy régen játszott zenés bohózattal — Nyitott ablak —, amelyet Nóti Károly írt, kitű­nő zenéjét pedig Fényes Sza­bolcsnak köszönhetjük. Nemkü­lönben kiválóak a színészek, Hullai Kálmánnal, Fodor Zsó- kával, Bácskai Jánossal az élen, akit a hatvaniak megismerhettek már a népkerti zenés színházi nyarakon, így többek között a szegedi Nemzeti Színház Mosoly országa című Lehár-operettjé- nek egyik főszerepében. A Nyi­tott ablak jegyei már szintén megválthatok a galériában. Gyöngyösi ankét a független szakszervezeti mozgalomról A dolgozók bőrére megy a „játék.. (Tudósítónktól:) Milyen legyen az igazi függet­len demokratikus szakszervezet, miért van szükség az önszervező­dő, valóságos munkavállalói ér­dekeket képviselő szakszerveze­tekre... — ilyen és ezekhez ha­sonló kérdésekre adott választ a Gyöngyösön tartott előadásá­ban Csákó Mihály, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája ügyvivő bizottságának tagja. A gyöngyösi vízműnél megrendezett sikeres ankét kap­csán az előadó külön is tájékoz­tatta a Hírlapot. — A legfontosabbnak azt tar­tom — amit már elég régóta mondunk —, hogy mindenkép­pen szükség van a magyar szak- szervezeti mozgalom megújítá­sára... Ez azonban még csak el­kezdődött, a megújulás konkré­tan azt jelenti, hogy a dolgozók­nak saját kezükbe kell venniük saját érdekeik védelmét. A Ma­gyar Szakszervezetek Országos Szövetsége maga is jól tudja, hogy bizalmi válságban van, mi­közben birtokolja mind a va­gyont, mind pedig a tagdíjakat, amelyeket állandóan „levonat” a dolgozóktól. Ahol a tagok nem bíznak a szakszervezetekben, ott ezt visszaélésnek tartják. Éppen ezért továbbra is azt mondjuk: mindenütt támogatjuk, kezde­ményezzük a dolgozói érdekvé­delem megújítását. Ennek elsőd­leges formája az új, független szakszervezetek megalakítása lehet. — Feltehetően lényegi dolog, hogy miként viszonyul az elkép­zelésekhez a gazdasági vezetés... — Ez valóban érdekes kérdés. Teljesen egyetértünk abban — amit nemrég a munkástanácsok képviselői is nyilatkoztak —, hogy semmi nem történt a gaz­daságban. — Mitől független és demok­ratikus a szakszervezeti liga? — Vegyük sorra: három do­logtól. Független a munkáltató­tól, független az államtól, kor­mánytól ugyanilyen értelemben, s független a politikai pártoktól, mert a politikai pártoknak nincs közvetlen szerepük a gazdaság­ban — összegezte előadásának lényegét Csákó Mihály. Korcsog Béla — TÍrivAi»iiöi------------„aha I iiUÍMArKUL — JHAJIA — ____________ ■ jm Emberéleteket is követelt a vasárnapi vihar Vasárnap észak, északnyugati irányból tomboló szokatlan ere­jű széllel átvonult vihar az or­szágban sok helyen okozott ká­rokat. Veszprém, Debrecen, Bé­késcsaba, Budaörs, Szeged és Pécs környékén jelezték a legna­gyobb szélsebességet. Az erős széllökések fákat döntöttek ki, kéményeket, tűzfalakat omlasz- tottak le. A tűzoltók országosan több mint 200 helyre vonultak ki, hogy eltávolítsák az úttestre, a villanyvezetékekre, a parkoló autókra zuhant fákat, és a meg­sérült kéményeknél, tűzfalaknál megszüntessék a további omlás- veszélyt. A legtöbbször, mintegy 130 esetben, Bács-Kiskun me­gyében vonultak ki. A közutakon több helyen ka­rambolt idézett elő az úttestre zuhant fa. így Bonyhádnál 2, Le­vél község térségében 3, Sze­rencsnél 2 személygépkocsi, Po­roszló közelében pedig 1 sze­mélyautó és 1 teherautó ütközött a vihar idején. Utasaik közül ket­ten életüket vesztették, sokan megsérültek. Az ország magasfeszültségű távvezeték-hálózatában nem okozott kárt a vihar. Ám a 20 — 35 kilovoltos középfeszültségű és a lakossági kisfeszültségű há­lózatot villámcsapások, kidőlt fák szaggatták meg, főleg Sze­ged, Pécs és Debrecen körzeté­ben. Budapesten nem volt szá­mottevő kár, a középfeszültségű hálózat alig 20 helyen sérült meg, de ezeket nyomban, illetve még a hétfőre virradó éjszaka ki­javították. A kisfeszültségű lég­vezetékek javítási munkáinak je­lentős részét is elvégezték, és várhatóan hétfőn a kora délutáni órákban mindenütt befejezik a helyreállítást. A változékony időjárás hétfőn is okozott kisebb-nagyobb meg­lepetést. Megyénkben számos helyről jelentettek heves záport, zivatart, sőt jeget is. A szilvásvárad! fiatalok berlini nyaralásra készülnek Tavaly óta van testvérkapcso­lat Berlin zehlendorfi kerülete és Szilvásvárad között. Dr. Jürgen Klemenn polgármester nem hi­vatalos magyarországi látogatá­sát követte a bükki község tanács­elnöke, Koncz Lajos vezetésével a Heves megyeiek küldöttségé­nek első hivatalos útja, amely az ismeretséget, a barátságot még szorosabbá tette. A találkozások — a kedvező politikai változások következtében — az idén meg­élénkültek. Még februárban megállapodtak a szilvásváradiak az akkori ”nyugat-berliniekkel” a két helység delegációinak, tu­ristacsoportjainak, tábórozó fia­taljainak rendszeresebb, kölcsö­nös fogadásában. így már májusban kisebb társa­ság, júniusban pedig nagyobb német vendégsereg kereste fel szűkebb hazánkat, s házigazdái kalauzolásával megyénk határa­in túl is több szép vidéket bejárt. Július 13 — 20. között Szilvásvá­radról 15 ifjú kél útra, illetve tar­tózkodik Zehlendorfban, majd nyaralásukat hasonló számú kis csapat viszonozza július húszadi­kától huszonhetedikéig, egya­ránt a szülők költségén. Míg szeptemberben 30 idős német embert köszöntenek szép üdülő­falunkban. A júniusi látogatásnak — amely során képviselő-testületi tagok, pártküldöttek, kerületi la­kosok érkeztek Szilvásváradra — külön kedves emléke az a játszó­térifelszerelés, amelyet a zehlen- dorfiak magukkal hoztak és fel­állítottak községünk óvodájának udvarán. Az érdekes, értékes ajándék az apróságok nagy örö­mére szolgál azóta is, s az ország­úton járók, a faluban üdülők vagy az itt megforduló turisták érdeklődését sem kerüli el. A barátkozó németek és ma­gyarok természetesen kapcsola­taik szélesítését tervezik. Próbál­kozni szeretnének a gazdasági együttműködéssel is. A megbe­szélések során szóba került, hogy a berliniek akár az elképzelt vi­lágkiállítás szervezésén is osz­toznak, s anyagilag támogatják a rendezvényt, ha a pompás adott­ságokkal, lehetőségekkel rendel­kező Szilvásváradot érinti. Hazajött a hatvani hazárdjáték vesztese Lapunk is közölte a rendőrség körözését, melyben azt a petőfi- bányai fiatalembert keresték, aki a hatvani lengyelpiacon az „itt a piros, hol a piros?” nevű hazárd­játékon elveszítette szülei Tra­bantját, majd ő maga is eltűnt. Napról napra nőtt a szülők aggo­dalma, vajon mi történhetett e zavaros ügylet után gyermekük­Új forma Hatvanban: kel, hiszen ő nem ment haza, csak a kocsi- és lakáskulcsokat, illetve az adásvételi szerződést küldte el egy ismerősével. Öt napon keresztül mit sem tudtak fiukról, aki a hét végén váratlanul hazaállított. Mint ki­derült, fölösleges volt az izgalom és a rendőrség mozgósítása, mert Szűcs József ezt az időt a Balaton partján töltötte, ahol az adásvé­teli szerződés fejében a játékot bonyolító cigányoktól kapott 8 ezer forintból egy szállodában lakott. A fiú tehát megvan, a Tra­bant visszaszerzése azonban elég reménytelen, hiszen a szerződés szabályos. Marad tehát a polgári per, amelynek se vége, se hosz- sza... Belső vállalkozásban megkezdődött a nyári betakarítás A hatvani termelőszövetkezet földjein 2190 hektárnyi őszi ár­pa, 723 tavaszi árpa és 810 hek­tár borsó vár betakarításra a kö­zeli napokban. Sajnos, nem a legrózsásabbak a kilátások ter­méseredmény dolgában, mivel a közelmúlt aszályos időjárását erősen megsínylették a különbö­ző növényi kultúrák. Különben a közös gazdaság kellően felkészült az aratásra, amit a múlt héten lezajlott gép­szemle is alátámaszt. Ezt követő­en, múlt hét végén be is álltak a gépek a tavasziárpa-táblákba, ahol legsürgetőbb volt a helyzet. Ami a hozamot illeti? Az első tábla befejeztével nem túl bizta­tóak a terméseredmények. Vi­szont ide kívánkozik annak föl­említése, hogy a folyó gazdasági évben a növénytermesztés terü­letén négy belső vállalkozásé csoport összehangolt munkájára lesz szükség ahhoz, hogy a közös gazdaság eredményesen fejez­hesse be a nyári betakarítást, mint ezt Józsa Pál elnökhelyettes ottjártunk alkalmával megje­gyezte. Két halott, sok sérült megyénk közútjain Lovas fogattal ütközött az autó Szombaton a reggeli órákban Atkár és Gyöngyöshalász között a vámosgyörki Tóth Csaba sze­mélygépkocsijával nekiütközött a vele szemben közlekedő Kana­las Ferenc gyöngyösi lakos lovas fogatának. Az autó vezetője könnyű, míg a fogat utasa, Laka­tos László súlyos sérülést szen­vedett. Ugyanezen a napon este Hat­vanban a helybéli Huszár Róbert motorkerékpárjával nekiütkö­zött a szintén helybéli Kenéz Ti­bor gépkocsijának. A motoros kórházba szállítás közben meg­halt. A gépkocsi vezetője nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg utasai könnyű sérülést szenved­tek. Vasárnap reggel Egerben Szá­lai Tibor helybéli lakos gépko­csijával elütötte az egri Simon Miklóst, aki gyalogosan közleke­dett. A járókelő súlyosan megsé­rült. Még mindig vasárnap délelőtt Egerbakta és Bátor között Gazsi Ferenc autójával nekiütközött Szerencsi János motorkerékpár­jának. Különös véletlen, hogy mindketten salgótarjániak. A motorkerékpár vezetője, vala­mint utasa, Szerencsi Antal sú­lyos sérüléseket szenvedtek, amelyek nyolc napon túl gyó­gyulnak. Szintén a hét utolsó napján délelőtt, Gyöngyös és Kápolna között a budapesti Fehér László összeütközött Nagy Péter Pál szécsényi lakos személygépko­csijával. Nagy Sándorné súlyo­san, Lakatos Pálné könnyebben megsérült ennek következtében. Gyöngyös és Hatvan között vasárnap dél körül Bordás István vecsési lakos autójával egy út- árokba borult, s emiatt ő, valamint utasai Kocsis Lőrinc és Sós Imré- né könnyebben megsérültek. Úgy látszik a vasárnap „bővel­kedik” a balesetekben, hiszen még mindig ezen a napon Hat­vanban a helybéli V. T. segédmo­tor-kerékpárral összeütközött Oldal István hatvani lakos autó­jával. Szerencsére a kerékpáros könnyebb sérülésekkel megúsz­ta. Szintén vasárnap késő este a 33-as számú főúton Kalmár Já­nos Mihály lőrinci lakos sze­mélygépkocsijával nekiütközött egy, az úttest szélén álló teher­gépkocsi hátsó részének. Utasa, özv. Kalmár Béláné olyan sérü­lést szenvedett, hogy a helyszí­nen életét vesztette, míg a teher­gépkocsi vezetője, Rezgő Zol-, tán, valamint Kalmár Jánosné és Szeicz Ferenc súlyosan megsé­rültek. * A balesetek ügyében a rend­őrség folytatja a vizsgálatot. Magyar ruhasiker a párizsi di­vatbemutatón Hírlap-telefotó — MTI) 1 Éljen...! A HÉT nevű — egyéb­ként abszolút elfogulatlan és pártbefolyásoktól mentes — tévéműsorban riportot lát­hattunk a hittanoktatás té­maköréről. Azt mondta benne Kunszabó Ferenc író, szociológus, hogy: a tévé, a rádió, meg az újságok, tehát az egész magyar sajtó olya­nokra hivatkozik a hittan ügyében, mint a korabeli rá­kosista sajtó. Ergo, a tévé, a rádió, az újságok mind­mind rákosisták, olyanokat úrnak, mint azok, akkor. Azért ez egy kicsit erős! Nem is az, hogy ekkorát nem illik hazudni, hanem hogy ennyi ember előtt. Rá­adásul vasárnap este. De nem is ez az érdekes, hanem a következő. Ha az egész sajtó rákosista, akkor A HÉT is az? Ha az, akkor Kunszabó miért nyilatkozik nekik? Egy nem rákosista a rákosista tévében? Ho­gyan? Feltételezem, hogy az író-szociológus nem is adna interjút egy ilyen (vad kom­munista, bolsevista, sztáli­nista, krumplipista satöbbi) műsornak. Ha viszont így áll a dolog, akkor az ő logikáját követve ki kell mondanunk a nagy igazságot, a nagy kunszabói tételt. Tehát: az egész ma­gyar sajtó rákosista; csak A HÉT nem rákosista... Úgyhogy éljen Kunsza­bó! Éljen A HÉT! És éljen Rákosi! (Hosszan tartó üte­mes taps...) Na, most mi lesz? (havas)- KÉPVISELŐI FOGA­DÓÓRÁK. Kelemen József, a 2-es számú választókörzet kép­viselője július 5-én, csütörtökön délelőtt 9 — 11 óráig Bodony- ban, 12-től délután 3-ig pedig Bélapátfalván tart fogadóórát. A tanácskozások mindkét eset­ben a tanácsházán lesznek.- HELYVÁLTOZÁS. A De­ák Bili Gyula-koncertet, melyet július 6-ra, a gyöngyösi szabad­téri színpadra hirdettek meg, a Mátra Művelődési Központban tartják. A kezdési időpont: 20 óra.- ÚJ LÉTESÍTMÉNY EGERBEN. Szeta ruharaktár nyílt Egerben, a Ságvári Bölcső­dében. Akik hozni vagy vinni szeretnének ruhákat, apró. hasz­nálati tárgyakat, hétfőn és csü­törtökön délután 3—5-ig keres­hetik fel a ruharaktárt (Csebok- szári-lakótelep, Olasz u. 1. szám).- IFJÚ KERAMIKUSOK. A Megyei Művelődési Központ újra meghirdeti és szervezi a ke­rámia.szakkörét. Érdeklődni és jelentkezni szeptember 10-ig az intézményben személyesen, vágj' a 11-954-es telefonon lehet. Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő és felelős kiadó: KAPOSI LEVENTE * Kiadja: az AS-B Kft. * Szerkesztő­ség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszám­ra. Előfizetési díj egy hóra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. » Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László — HU ISSN 0865—9109 ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom