Heves Megyei Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)
1990-06-28 / 73. szám
1990. június 28., csütörtök Hírlap 3. Imre, a remegő kezű kompolti gyilkos Sose mondd a cigánynak „büdös” jelzővel, hogy az... (Folytatás az 1. oldalról) A szörnyű bűntett gyanúsítottja, Szűcs Imre, az idei esztendő hatodik napján ünnepelte életének negyedszázados jubileumát. Barna bőr, hátul nyakközépig érő fekete haj, erős testalkat. Meglehetősen hideg, szemek. — A cigányszögben éltem 19 évig Kápolnán — mutatja be önmagát kérésünkre. — Földes házikóban laktunk a négy testvéremmel és szüleimmel. Kompokra 1983 után kerültem. Oda udvaroltam. Három kislányunk Mária, Nikolett és Georgina. Velünk van nejem kisfia, Gyuszi is. — Sokszor voltak anyagi gondjaik? — Az átlagemberek szintjén tengődtünk. Sok helyen dolgoztam, próbálkoztam, hol fizetnek többet. Utoljára az áfésznál voltam mindenes, 28 forintos órabérrel. Napszámba mentem időnként, illetve festettem épületeket, hogy kiegészítsem a jövedelmemet. — Barátok, haverok? — Barátom nincs, inkább csak ismerőseim. Gyakran összejártunk. — A kocsmában? A kihallgatásakor — mondják — olyannyira remegett a keze, hogy se pohárból, se kancsóból nem tudta meginni a vizet... — Hát, találkozgattunk a kocsmában, meghívtuk egymást. Sokszor volt úgy, hogy túljutottunk a mértéken. Már munka közben is. A feleségem gyakran mondogatta: baj lesz még ebből... — Bizony, lett is baj... * A helyszíni szemle és az adatgyűjtés hamar sikerre vezetett. Nem kellett hozzá négy óra sem, s már Szűcs Imre válaszolgatott a nyomozók kérdéseire. Akkor még tanúként. — Hogyan jutottak el Szűcshöz? — A szemle közben az áldozat fia is benézett a küszöbről — magyarázza Kormos Miklós r. százados. — Ő fedezett fel egy napszemüveget, amiről bizonyosan tudta, hogy nem az apjáé, de a család egyik tagjáé sem. Elindultunk ezen a szálon is, s kiderült, többen Szűcs Imrén láttak hasonlót. Ő azt mondta, az öccsé- nél van a szemüveg, az öccse viszont ezt tagadta. így került képbe a cigány fiatalember. A tettes — közben erre is fény derült — meglehetősen elővigyázatlan volt: sűrűn hagyott maga után ujj- és lábnyomokat. Szűcsöt először, mint tanút kezdték faggatni. Este fél 7 körül járt az idő, amikor így szólt a rendőrökhöz: ’’Kérem, fejezzük be a tanú- kihallgatást! El kívánom mondani az igazságot, azt, hogy tegnap, azaz szerda este a lakásán agyonvertem Tasi bácsit.” * Beszélgetésünk közben először tűnik némileg izgatottnak a 25 éves férfi. Mindjárt meg is adja az okát: — Megkérem, arról az estéről ne kérdezzen! Valahogy nekem nem jó... — Rendben. Mondja, nagy verekedő hírében áll? — Één?! Utálom az erőszakot! Inkább otthagyom a verekedőket. Mindenki tudja rólam, nekem birkatürelmem van, nemigen tudnak felidegesíteni. Többször is úgy védtek meg engem, nehogy megverjenek. — No, de ital hatása alatt más a helyzet? — Az tény, spiccesen kissé agresszív vagyok. — Erre bizonyíték lehet az a fotó, amelyen egy csaknem felis- merhetetlenségig összevert férfi látható. A tanúk szerint őt is ön intézte így el. Széttárja két karját, s egy cinikus félmosollyal kíséri válaszát. — Az úgy volt, hogy előző vasárnap festettünk valahol, s így munka közben tértünk be a Hársfába. Akkor szólt oda nekem ez az ember, hogy milyen retkes vagyok. Ő szólt oda nekem, akiről jól tudom, hetek is eltelnek, hogy vizet látna! Szerdán (tudniillik a gyilkosság előtt néhány órával) megint összefutottunk, s akkor úgy döntöttünk, megbeszéljük a dolgot. — Ez bizony alaposan sikerült! De térjünk vissza szegény Tasi bácsihoz. Régebbről ismerte az öreget? — Nem olyan régen, a fia hívott két haverommal, hogy rendbe kellene tenni az öreg házát. Lajost, a fiút addig úgy ismertem, hogy bőkezű. Most meg képzelje el, három délutáni munkáért csupán 400 forintot fizetett! Ez egyáltalán nem volt fér. Én is ugyanúgy dolgoztam, mint a többiek. — Mi az igazság abból — hiszen az ön rendőrségi vallomásában is szerepel —, hogy két társával eleve kirabolni mentek a szerencsétlen idős embert? ' — Ugyan kérem — háborodik fel egy pillanatra —, a társaim csak elkísértek, de a közeibe se mertek jönni. — De az már igaz, hogy ön egyszerűen beugrott a ház kapuján? — Odamentem az öreghez, mert úgy gondoltam, ő belátóbb lesz a fiánál. Az az igazság, részeg voltam aznap este... Beugrottam a kapun, Tasi bácsi ott ült a lépcsőn, úgy vettem észre, hogy aludt. Jöttömre felriadt, mondtam neki, adjon egy százast. Befordult a lakásba, s kijött egy százassal. Akkor azt mondtam neki, adjon inkább egy ötszázast, majd megadom. Erre elkezdett kiabálni. — Mit? — Azt kiabálta, hogy „takarodjál innét ki, te büdös cigány!” Nem tudom mi történt velem, nagyon felháborodtam, és nekiestem. — Innentől ne folytassuk, hiszen önnek — mint már említette — ez rendkívül kényelmetlen... Mégiscsak szólni kíván, nem gátoljuk meg benne. — Tudom, hogy most a közvélemény nagyon elítél. Higyjék el, amikor megláttam, mit tettem, magam is rettentően megijedtem. Reszkettem ott egy darabig, majd elszaladtam. — Nagy ijedségében azonban nem felejtette el felkutatni az idős férfi pénzét. — Nem vittem el többet, legAz áldozat, Tasi Mihály háza feljebb nyolcszáz forintot. Adtam belőle az egyik havernak, s még ittam is belőle. Onnan tudom, hogy nem lehetett több, mert másnap reggel körülbelül nyolcszáz forint volt nálam... — Akkor mégsem nyolcszáz forintot vitt el? — Valóban, talán lehetett az ezerötszáz is. * A szakértői vizsgálat még jelenleg is tart, ám az ideg-elmeorvos szakvéleményét már ismerjük. Eszerint Szűcs Imre nem szenved tudatzavarban, elmebetegségben, gyengeelméjűségben, még csak személyiségzavarban sem. Egyszerűen alkoholista, akinek indokolt a kényszergyógyítása. Előzetes letartóztatása mellett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya folytatja vele szemben a büntető eljárást. * — Bizonyára várja már az ilyenkor szokásos kérdést: milyen büntetésre számít? — Nekem még soha semmi bajom nem volt a törvénnyel, nem voltam büntetve. Épp ezért úgy gondoltam magamban, körülbelül 7-8 év az, amit rám mérnek. S azt is megfogadtam, ha kijövök, soha egyetlen kortyot nem iszom! Ezt az ígéretet, reméljük, betartja. De az is bizonyos, számításai a jövőről túlzottan derűlátóak. Vissza a földet... Rehabilitációs törvény Többszörösére nőtt a Földművelésügyi Minisztérium postaforgalma; állampolgárok érdeklődnek a minisztertől, az államtitkároktól, a főhatóság előadóitól, miként kaphatnák vissza a szövetkezetesítés során jogtalanul eltulajdonított földjeiket. Mándy Endre földművelésügyi államtitkár az MTI munkatársának ezzel kapcsolatos kérdésére válaszolva hozzátette: a minisztérium szakértői gyors ütemben dolgoznak a rehabilitációs törvénytervezet előkészítésén. A néhány nap múlva elkészülő szabályozási koncepció előbb a pártok elé kerül, s csak ezután öntik végső formába. Az államtitkár részleteket egyenlőre nem közölt, azt azonban megerősítette: a rehabilitációfundamentumát az 1947 után elkövetett törvénysértések, illetve a Polgári törvénykönyv tulajdonra, nevezetesen a magántulajdonra vonatkozó rendelkezései képezik. Azt indítvánifozjwk, hogy a parasztságot a törvénysértés előtti tulajdoni állapotnak megfelelően helyezzék vissza jogos birtokába annak szem előtt tartásával, hogy a visszakerült földeket teljeskörűen megműveljék. Ez csak több lépcsőben oldható meg úgy, hogy a rehabilitációfolyamata ne okozzon törést sem a belső ellátásban, sem az exportban, és a mezőgazdasági szerkezetváltás szempontjából se járjon nemkívánatos megrázkódtatással. Az államtitkár szerint a többlépcsős megoldás alkalmazásával elsőként — azonnal — birtokba (tulajdonba) kellene helyezni azt a valós tulajdonost, aki a jelenleg érvényben lévő rendelkezés alapján is jogosult arra. Ilyenek azok a termelőszövetkezeti tagok, akik tulajdonosként dolgoznak a közös gazdaságban, de ki akarnak lépni. A kilépők ugyanis — a vonatkozó országgyűlési döntés alapján — visszakaphatják földtulajdonukat, és teljesen szabadon rendelkeznek vele. A második lépcsőben rehabilitálnák azokat a volt földtulajdonosokat, akik helyben laknak és egykori tulajdonaikat gazdálkodás céljára — kisgazdaság kialakítására — kikérik a nagyüzemtől. A tulajdonrendezést helyi bizottságok bonyolítanák le — az előzetes elképzelések szerint — a közigazgatás közreműködésével. Ennek érdekében azt javasolják, hogy állítsanak fel a leendő önkormányzatokhoz kapcsolódó földrendező bizottságokat. A bizottságok életre hívása a közigazgatás kötelessége lenne, s be kellene vonni a testület munkájába a már megalakult önkéntes földrendező bizottságok delegált tagját, továbbá a parlamenti képviselettel rendelkező pártok megbízottját. (MTI) RablóHáttal a tettes, Szűcs Imre. Kormos Miklós r. százados, fővizsgáló kérdéseire válaszol (Fotó: Perl Márton) A holttesten öt halálos sebet fedeztek fel gazdálkodás a magyar erdőkben Rablógazdálkodás folyik a magyar erdőkben — ezzel a Magyarországi Zöld Párt több elnökségi ülésén is elhangzott váddal kapcsolatban Szita Károly társelnök kifejtette az MTI munkatársának: — Erről meggyőződhet bárki, aki az erdőt járja. Rengeteg a tarvágás, melynek során az adott területről minden fát kivágnak, s az ilyen módon letarolt hatalmas területeknek általában csak az 50 százalékát telepítik újra, a többi parlagon marad. A rablógazdálkodás szomorú tényei közé soroljuk azt is, amikor azokra a területekre is fenyőt telepítenek, ahol ősidők óta a lombos fák a meghatározó fajták. Ha lombost választanak, akkor sem a tájazonosság az elsődleges, hanem a gyors megtérülés. 4 ♦ Szalay Zoltán
