Heves Megyei Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)
1990-06-23 / 69. szám
4 Hírlap 1990. június 23., szombat A piramisoknál, a Szfinxnél igen, de kórházban nem Egri orvos — egyiptomi konferencián Nem kis megtiszteltetést jelent egy-egy szakmában, hogyha külföldi konferenciára hívnak meg valakit. De az még ezen belül is ritkaság, hogy nem egy európai ország vendége a magyar szakember. Nemrégiben dr. Farkas Márton megyei szülész-nőgyógyász főorvos, az orvostudományok doktora Egyiptomban járt. Ottani kollégái előtt tartott angol nyelvű előadásokat. De milyen alkalomból? — A Medimpex szervezte ezt a szimpóziont — mondja—, mert érdeklődik az afrikai piac iránt, gyógyszert kíván ott eladni. Különösen Egyiptom lehet érdekes, ahol jó kapcsolatok alakultak ki. Egy Egyiptomban élő úr, bizonyos dr. George Bassilyvállalata, az Alfa tart összeköttetést a magyar külkereskedőkkel. Közösen szervezték a kairói Hilton Hotelban ezt a rangos tanácskozást, amelyen nyolc orvosi egyetem professzorai és tanszéki munkatársai vettek részt. — Milyen témakörökről tájékoztatta kollégáit? — Két gyógyszerfajta alkalmazási lehetőségeiről beszéltem. Az egyik a Kőbányai Gyógyszer- árugyár által gyártott Túrinál tabletta, amellyel kapcsolatban kutatásaim alapján arra mutattam rá, hogy jelentős a terhességmegtartó ereje. Olyan esetekben is segített a terhesség kihordásában, amelyben fenyegetett — sárgatest-elégtelenség miatt — a vetélés. Másrészt alkalmas arra is, hogy a magzatot erősítse. Olyan esetekben, amikor ultrahanggal kimutatható a sorvadás, ajánlott a használata. Szedésétől a gyermek olyan ütemben fejlődik, mint az egészséges. A másik témám ugyancsak a Richter márkanévvel fémjelzett Bromocriptin felhasználásával kapcsolatos: azt elemeztem, hogy ez a gyógyszer miként segít bizonyos esetekben a meddőség leküzdésében. A különböző gyógyszerek: altatók, nyugtatok, fogamzásgátló tabletták tartós szedése vezethet funkcionális meddőséghez. Ilyenkor tanácsolható a Bromocriptin alkalmazása. — Nyilvánvalóan alkalma volt bepillantani az ottani egészségügybe. Milyen benyomásai vannak? — A helyzet az, hogy mindenhová vittek, csak kórházba nem. Láttam a piramisokat, a Szfinxet, s más műemlékeket, csak egészségügyi létesítményben nem jártam. Nyilvánvalóan ennek is meglehet a maga oka. Csak általános benyomásaim lehetnek az ország helyzetéről, annyit megállapíthattam, hogy kiáltóan egymás mellett él a szupergazdagság és a rettenetes szegénység, a csiszolatlan kőkorszak, s a legújabb műszaki civilizáció. Valószínűleg ezért nem ismertettek meg bennünket az egészségügy helyzetével. — Viszont feltehetően nagyon sok kollégájával váltott szót, s ennek alapján képet alkothatott helyzetükről... — Mint a világon mindenhol, a fiatalabb orvosok érdeklődőbbek. Kitűnt, hogy jól ismerik a diagnosztikát. Az idősebbek viszont fásuknak tűntek. Akadtak 40 — 50 éves professzorok is, akik nagyon érdekes kérdéseket tettek fel. Az ország vallása, hagyományai miatt a fogamzásgátlás és a terhességmegszakítás tilos, de ettől függetlenül érdeklődtek ebben a témában. Valahogy azt éreztem: az európaizá- lódás megállíthatatlan, ezért felkészülnek a következő időszakra. Bemutattuk a Postinorral kapcsolatos filmet, amelyet némi — nálunk orvoskörökben szokatlan — szégyellős kuncogás kísért. Azt állapítottam meg a hangulatból, hogy egyelőre az önmegtartóztatás a védekezés, nincs olyan — mint például nálunk —, hogy az ilyen szert a tinédzserek, az elvált asszonyok, netán az urukat tartósan nélkülözők igénybe vehetnék. A levegőben van, hogy szeretnének szabadabbak lenni ilyen téren is, csak még a nőorvosok sem tudják, hogy ez mikor következhet el. — Milyen haszna lehetett ennek a tanácskozásnak? — Elsősorban üzleti. Azért vittek el bennünket, hogy az ajánlott készítmények minél több alkalmazási lehetőségét villantsuk fel. Ilyenkor természetes módon találkozik a tudomány és a piac. Beszéltünk a neurológia, a belgyógyászat és a szülészetnőgyógyászat új gyógyszereiről. Másrészt ilyenkor közzétehetjük a hazai kutatások eredményeit, s szembesíthetjük az ottani tapasztalatokkal. A rendezvény jellegéből fakadóan nemcsak elméleti kérdések kerültek terítékre. A program része volt például — a vendéglátók büszkék is voltak rá — az a hastáncosnő, aki annak idején Kis- singernek mutatta be tudását. Hát igen, az meglátszott, hogy a jeles amerikai politikus már jó ideje nem külügyminiszter. Annak idején a legjobb volt a maga műfajában ez a hölgy, de azóta akadnak már nála különbek is... Ezzel együtt izgalmas, különleges élmény volt ez az ötnapos út, a maga sajátosságaival együtt. (gábor) Nem volt könnyű A „próbaév” letelt Önkéntelenül végighallgattam egy üzletkötési eljárást a nagyrédei Szőlőskert Tsz elnökének irodájában. — Jó, akkor ötezer hektó — zárta le a beszélgetést Nagy András tsz-elnök. — Az árak pedig fajtánként, ahogy beszéltünk róla. — Közvetlenül a vevővel folyt a tárgyalás? — kérdeztem, bár előre tudhattam a választ. — Nem, hanem a magyar külkereskedelmi szervvel. Aző közvetítői munkájuk anyagilag is sokkal előnyösebb nekünk, mintha önálló exportrészleget kellene működtetnünk. — Hány ilyen telefonálásra van szükség ahhoz, hogy a meglévő borkészletet értékesíteni tudják? — Sok ezerre. Főként a palackozott borból gyakori a kisebb tétel. Máris eljutottunk a lényeghez: az új idők új szelei hogyan érződnek ebben a közös gazdaságban? A válasz nagyon egyszerűen hangzott. — Vannak dolgok, amiket folytatnunk kell, és vannak, amiket új alapokra kell helyeznünk. De minden területen az első és legfontosabb a minőség. Csak így lehet a piacon maradnunk, illetve a tőkés piacra megfelelő kínálatot ajánlanunk. És, ami még nagyon fontos: csak olyan ágazatokat szabad megtartanunk és fejlesztenünk a gazdaságunkban, amelyek megfelelő nyereséget hoznak. A többit fel kell számolnunk. Mindjárt a példa is elhangzott. Kiderült, hogy a húsmarha nem hoz annyi hasznot, amennyit kellene. Tehát...? Ráfizetésből nem lehet megélni. A szőlőoltvány iránti kereslet is erősen visszaesett. Ma már a korábbi mennyiségnek csak a negyedét állítják elő. Borból a tőkés piacon a köny- nyű fajtákat veszik meg. Tehát...? Váltani kell, és azokat a szőlőket termeszteni, amik megfelelnek a nyugati ízlésnek. — A rizling elveszti a jelentőségét ezek szerint? — Nem. Arra itthon szükség van. — De az is felmerül, hogy a szerkezetváltás az emberek foglalkoztatására is kihat. Mi lesz velük? — Ahogy szokás mondani, átcsoportosítjuk őket. Munkát mindenkinek tudunk adni. — Ebben a kérdőjeles világban milyen a közhangulat a faluban? — Az emberek bizonytalanok. Hiányzik egy sor törvény, amely a földről, a mezőgazdaság jövőjéről rendelkezne. — Hányán kérték már vissza a földjüket? — Ketten-hárman összesen. — És mi várható? — Ezt nehéz megmondani. Nekünk, vezetőknek az a feladatunk, hogy mindenben segítsük a tagjainkat. Az a fontos, hogy a gazdálkodók jól érezzék magukat. Hogy az történjék, amit ők akarnak. Hogy úgy dolgozzanak, ahogy nekik a legjobb. — Nem félti az elnöki székét? — Egyáltalán nem. Amikor egy évvel ezelőtt megválasztották a vezetőséget, azt mondtam, fel kell arra készülnünk, hogy valószínűleg nem innen megyünk nyugdíjba. Ezt otthon is megtárgyaltuk. — Nem volt nehéz Frecska Sándor után elnöknek lenni? — De, nagyon nehéz volt. Egy ilyen jó nevű, eredményesen gazdálkodó tsz-ben megtartani a színvonalat, sőt fejleszteni is, az nagyon sok erőfeszítést követelt meg. Ezért is kellett mindjárt a kezdetkor összeállítanunk egy programot. — Idáig minden évben kitüntetést kapott a tsz. Az idén ez elmarad. De, ha volna rá lehetőség, megérdemelnék az idén is a kitüntetést? Nyugodt szívvel mondhatom: igen. — Egy év telt el azóta, hogy átvette a tsz-elnöki posztot. Ez a „próbaév”milyen tapasztalatokkal járt együtt? — Olyanokkal, amik csak általánosságban fogalmazhatók meg. Például, hogy az első és a legfontosabb, törődni az emberekkel. Ha erre a követelményre építjük minden tevékenységünket, akkor mindenben helyesen járunk el. Ehhez a témakörhöz tartozik az is, hogy mi lesz a tsz-szel? Marad? Nem marad? — Nem hiszem, hogy itt nálunk, bárki „szét akarná verni” a tsz-t. Vannak itt olyan részek, amiket nem lehet szétosztani. Például a hűtőipari ágazat. De a gépeinkkel is mi legyen? A kisgazdák gépek nélkül nem boldogulhatnak. Mi bérmunkában tudunk olyan feladatokat elvégezni, amikre felszerelésük nincs a kisgazdáknak. Ez egyértelmű. Hozzátette, hogy a volt birtokívek, a tulajdont igazoló okmányok mintegy kilencven százalékban megmaradtak. Ez a tény nagyon megkönnyíti majd az igazságos visszaadást. Június 25. és augusztus 31. között Nyári műsorváltozás a Petőfi rádióban Megváltozik a Petőfi rádió műsorszerkezete a nyári hónapokra. Június 25. és augusztus 31. között, 10 héten át a szokottnál nagyobb műsorblokkokat állítanak össze, s ezeket élő adásban ismert személyiségek, műsorvezetők irányítják majd. A közvetlen hangú adásokhoz várják a telefonhívásokat. Reggelente 8 — 9 óra között gyerekprogramokat sugároznak. Ezeket követi a Nyári zeneszó című, 10 — 15 percenként témát váltó műsorblokk, amely széles körű szolgáltatásokat, zenét, irodalmat, játékot és sok meglepetést kínál a hallgatóknak. A Rádió ma című blokk 17 és 21 óra között főleg a fiatalok érdeklődésére számít: a már népszerűvé vált műsorok mellett szóba kerülnek szociális és környezetvédelmi problémák. Az adást humorral, rövid történelmi krimikkel, érdekes portréműsorokkal és sok-sok zenével élénkítik. Csütörtökönként 14 és 16.30 óra között a szórakoztató osztály új vállalkozással jelentkezik. Ez a műsorblokk hol személyiségekhez, hol egy-egy közérdekű témához kötődik. Vöröskeresztes perselyakció A Magyar Vöröskereszt a hazai szegényeket támogató kétnapos perselyakcióján csaknem félmillió forint gyűlt össze. A vöröskeresztes világnap alkalmából meghirdetett országos gyűjtést a helyi szervezetek — hat megye kivételével — mindenütt megszervezték. A legnagyobb összeget — 210.751 forintot — a budapestiek adományozták. A megyék közül Baranyában teltek meg leghamarabb a norvég testvérszervezettől kapott piros vöröskeresztes perselyek. Nagy András tsz-elnök (Fotó: Bárok András) Még valami meglepőt hallottam. Nagyrédén már a februári közgyűlésen döntöttek arról, hogy a tsz vagyonát nevesítik, ahogy szokás ezt mondani mostanában. Ami magyarán azt jelenti, hogy a közös vagyont a tagság nevére írják. Ezzel a tulajdonukba adják. Ebből is látszik, hogy a Szőlőskert Tsz vezetői és gazdái értik az idők szavát. Nyitottak a világra, nyitottak arra a kisebb világra is, amelyik körülöttük él és mozog. Azt is mondhatnám: ebben is őrzik a korábbi gyakorlatot, hiszen mindig is az volt rájuk jellemző, hogy az események elébe mentek, és nem utánuk kullogtak. Nagyrédét a kezdeményezőkészségéről emlegették akkortájt is, amikor még nem „szerették” a főhatóságok, ha a rédeiek már megint „kitaláltak” valamit. A nagyrédeiek már csak ilyenek...! G. Molnár Ferenc Hivatásuk: nevelőszülő * „Észrevetted már, hogy mindenki anyunak hív?” Margó anyu: „Ezt pénzért nem lehet csinálni” Nem számítottak ránk, hívatlan vendégekre Novajon a Gerencsér családnál, ahol a reggeli órákban csöngettünk fotóriporter kollégámmal. Margó, a ház úrnője ennek ellenére kedvesen, ám egy kicsit fáradtan szabadkozik, amikor kaput nyit: — Hajnal kettőig cseresznyét raktam be, alig aludtam egy pár órát — mondja, miközben beljebb tessékel. A tágas konyhában ülünk le, ahol öt eleven, „örökmozgó” lurkó majszolja a reggelit. Számukra láthatóan izgalmas epizód a látogatásunk, ugyanis pillanatok alatt „feltérképeznek” bennünket. A jegyzetfüzetből üres lapot kémek rajzolni, majd a fényképezőgép kelti fel érdeklődésüket. Körbeveszik kollégámat, s kisebbfajta közelharcot vívnak, hogy a szerkezetet megkaparintsák, s alaposabban szemügyre vehessék a rajta lévő mütyürkéket. Kissé meglep oldott- ságuk, barátságos gesztusaik, mivel tapasztalataim szerint a hároméves gyerekek többsége bizalmatlanul fogadja az idegenek közeledését, és időbe telik, mire hajlandók valamilyen szinten kommunikálni a felnőttekkel. Ezek a gyerekek azonban nemileg különböznek kortársaiktól, hiszen alig három hónapja kerültek igazi családba, állami gondozásból. — Az első hetekben nekünk is szokatlan volt, hogy mennyire közvetlenek, hogy nincs bennük egy cseppnyi félelemérzet sem — mondja az anyuka. — Nagyon hamar beilleszkedtek, feltalálták magukat, és gyorsan megbarátkoztak egymással is. Olyanok, mint a kis táltoslovak, állandóan hancúroznak. Eleinte minden új volt nekik. Bebújtak a hűtőszekrénybe, felkutattak minden zugot, és ha valami nem tetszett nekik, egyszerűen földhöz vágták magukat, és sikítoztak. Az óvodában nagyon nagy szeretettel fogadták őket, de ott is gyorsan kiderült, hogy jóval élénkebbek, vadócabbak, mint a többi gyerek. — Hogyanlesz valakiből hivatásos nevelőszülő? — kérdezem, miközben az előbbi megállapítást megerősítendő, valamelyik kis kópé egy váratlan mozdulattal kiragadja a kezemből a tollat. — Hat évvel ezelőtt tudtuk meg egy újságcikkből, hogy van ilyen lehetőség, de akkor még olyan feltételt szabtak, hogy csak pedagógus vállalkozhat ilyen feladatra. Később a tv-ben láttunk egy riportfilmet egy miskolci családról, és akkor gondoltam rá először, hogy talán nekünk is meg kellene próbálkozni. Kicsit féltem előhozakodni az ötlettel a féljem előtt, de a nagyobb lányom biztatott. Azelőtt adminisztrátorként dolgoztam. Éreztem, hogy ez lenne a nekem való hivatás, és örültem, amikor a férjem beleegyezett a választásba. Tavaly februárban jelentkeztünk a GYIVI-nél. Eljöttek hozzánk, környezettanulmányt végeztek, és megfelelőnek találták a körülményeket. Aztán eljött a nap, amikor választanunk kellett a gyerekek közül. Sokáig a fülembe csengett az egyik ismerősöm aggályoskodása, aki azt mondta: „Nem tudjátok, mire vállalkoztok. Ki tudja, milyen géneket hordoznak ezek a gyerekek?” Aztán, amikor ott voltunk a csecsemőotthonban, csak azt láttam, hogy ezek a kicsik gyönyörűek, aranyosak, s hogy nem különböznek semmiben a többiektől. Nem bántam meg, hogy így döntöttünk. Bár rengeteg a tennivaló, de mindennap adódik egy-egy felejthetetlen, örömteli pillanat. Persze, amikor hazaértünk, ért néhány meglepetés. Nem tudtuk például, hogy egy napig azért nem volt áram, mert az egyik kicsi kíváncsiságból kikapcsolta a villanyórát. Megszoktuk azt is, hogy minden héten van beteg a családban, hogy a mosógép mindig be van kapcsolva, hogy ha főzök, hatalmas adagokat készítek. Tudomásul kellett vennünk azt is, hogy „kinőttük” az autót. — Úgy tűnik, alaposan megváltozott az életük. — Sokkal több a munka, de a legnagyobb gond mégis az egyelőre, hogyan induljunk el együtt valahová. Távolabbra, forgalmasabb helyekre még félek velük menni. Nehezen tudom elképzelni, hogy például a Dobó téren sétáljunk egyet, mert pillanatok alatt elcsatangolnának. De többször voltunk már közösen gombázni, gyümölcsöt szedni. Ezeket a programokat nagyon élvezik. Nemrégiben látogattuk meg először együtt a húgomékat. — A faluban mit szóltak az emberek? — Sokan azt gondolták, hogy csillagászati összegeket kapunk a „gondozásért”, ami persze nem igaz. A legtöbb ember azonban rendkívül segítőkész. Nap mint nap jön valami vendég, hogy megnézze, hogyan élünk, mit csinálunk. Délutánonként pedig a kert egy óvodává alakul, egymás után érkeznek a gyerekek játszani. Visszatérve az anyagiakra, nekem meggyőződésem, hogy ezt nem lehet pénzért csinálni. Csak annak érdemes belevágni, aki szereti a gyerekeket és a házimunkát. Én ilyen vagyok. Kezdetben arra se volt időm, hogy átfussak egy újságot, hogy meghallgassam a híreket, de lassanként kialakulnak a közös szokások, az új életforma. Körülbelül két hétig néninek, bácsinak szólítottak engem és a féljem. Jómagam alig vettem észre a változást, a lányom jegyezte meg egyszer: „Észrevetted már, hogy mindenki anyunak hív?” Barta Katalin Három hónapja kerültek igazi családba, állami gondozásból
