Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-26 / 45. szám
* % HEVES MEGYEI Hírla 1990. május 26., szombat A Nap keli 4.56 órakor — nyugszik: 20.27 órakor. A Hold kél: 05.12 órakor — nyugszik: 22.12 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon FÜLÖP és EVELIN nevű kedves olvasóinkat A nevek különös játéka, hogy az 1827 anyakönyvezhető névből soknak nincsen névnapja, de a Fülöp például ebben a hónapban már másodszor kerül a nap élére. Ezért ma is elmondjuk, hogy első formája a „Philipposz” volt, ami az ókorban igen kedvelt név volt. így hívták ugyanis Nagy Sándor király atyját. Jelentésére nézve a görög „philein” igéből kell kiindulnunk, ami a kedvelést jelentő szó, míg a „hipposz” jelentése „ló”, így az értelme: „lovakkal jól bánni tudó, lovakat kedvelő”. Naptárunkban az idén kapott először helyet az Evelin, ami az Éva francia, és az angol Eveline egyik formája, de az angolban férfinévként is használatos. De eredhet a skóciai gael nyelv „Eibin” nevéből is, aminek kellemes, kedves, tetszetős, jókedvű a jelentése. Névnapján az előkelő hangzású Evelint halványszínű orchideával lepjük meg. záporra számítani. Az északi, északnyugati szél fokozatosan megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hőmérséklet délután 18 és 23 fok között várható. Hétfőtől a Hírlapban: Várható időjárás ma estig: Napközben felszakadozik a felhőzet és csak elszórtan kell gyenge Egy éjszaka története Van újabb észrevételük a tettes személyére vonatkozóan? — tette fel kölcsönös kézfogások közben az első kérdést a főnök a jelenlevő kollegáknak. — A nyomozás több iráijyban is folyik — válaszolta Sárdi rendőrszázados. — Az orvos, a dakti- loszkóposok, a fényképész elvégezték feladatukat, de a nyomkutatás még tart. Mint tudjátok, a páncélszekrényt akarták kirabolni. — Mit tudtok a sérültekről? — kérdezte a főnök. — Almási Géza, az éjszakai ügyeletes művezető, már a felfedezéskor halott volt. A másik: Gáti József műszerész állapota válságos; olyan csúnyán leütötték, hogy a főorvos az agysebészeten nem sok reményt fűzött az életben maradásához. — Mikor történt a gyilkosság? — Az orvos szerint éjjel tizenkettő és két óra között. — Ki fedezte fel a bűncselekményt? — Palágyi Béla, a másik művezető, aló ezen a héten nappalos. — Mikor-és ki látta Palágyit bejönni az üzem területére? — pattogtak Magos főnökének kérdései. — Az eddigiek alapján még senki. — És a portás? — Ő sem látta, mert Palágyi nem a kapun keresztül érkezett. Gáti József műszerész, ha netán életben marad, bizonyáratokat tud mondani a történtekről — szólalt meg a Sárdi százados mellett álló főhadnagy.” Mág Bertalannak, a kiváló nyomozónak és írónak a Heves Megyei Hírlap hétfői számában kezdjük el közölni az „ Egy éjszaka története” című krimisoroZa- tát, amely a valóságban megtörtént bűnügyre épül. A talányos bűnügyi eset megoldását pedig ki másra is bízná a szerző, mint Magos őrnagyra és csoportjára, akik számtalan bűnügy végére tettek már pontot. A fenti részlet a krimisorozatból való, és hasonló érdekességekben még bőven lesz része az olvasónak, ha végigolvassa a regény mind a 17 részét. Az egyes fejezetek alatt az olvasó most is egy számot találhat, amelyeket kivágva és egy levelezőlapra ragasztva (együtt mind a 17-et) beküldhet szerkesztőségünknek. A beküldők között ezúttal is majd mini krimikönyvtárakat fogunk kisorsolni. — MÁRA A középpontban a gyermek Északkelet-magyarországi orvosok tudományos ülése Egerben (Folytatás az 1■ oldalról) — Említette, hogy a mai világban különösen fontos a gyermek- orvos szerepe. — Ezt azért hangsúlyoztam, mert egyre több krónikus betegségben szenvedő apróságot képes a tudomány életben tartani, megmenteni, akik azonban családi segítségre is szorulnak. Példának említem a koraszülöttproblémát, hiszen még most is minden tizedik magyar gyerek idő előtt jön a világra, és ennek a populációnak a befogadása, nevelése a szülőkre is nagy terhet ró. A kiskorúak szociális biztonságának megteremtése érdekében sokat kell tennünk, ez egy olyan kihívás számunkra, amit teljesítenünk kell, pedagógusokkal, szülőkkel karöltve. Ha nem rendelkezünk azzal az elhivatottsággal, hogy a mikrokömyezet, a gyermek, a család megtartása legalább annyira lényeges, mint a betegség gyógyítása, akkor tevékenységünk mindig csonka marad. Ezt a világ valamennyi országában szem előtt tartják, középpontba került a gyermek Európában is. Kiállítás az osztrák MILUPA cég kiváló termékeiből (Fotó: Gál Gábor) A szakmai program résztvevője a híres osztrák gyógytáp- szert, -kozmetikumot és bébiételt gyártó MILUPA cég is, amely már az elmúlt években is nagyon sok segítséget adott ahhoz, hogy a különböző felszívódási zavarokkal küszködő csecsemők táplálásához korszerű szerekhez juthassanak a kórházak és a kismamák. Az egri találkozón bemutatott termékeket — amelyek értéke több tízezer schilling — a megyei kórház gyermekosztályának ajándékozták. (szüle) Ma délelőtt Gyöngyösön — Emlékplakett kiemelkedő tanulmányi eredményért üzemmérnöki intézetben Ballagás az Ma délelőtt 11 órakor ballagási ünnepséget tartanak Gyöngyösön, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara Vállalatgazdasági Üzemmérnöki Intézetében. Ez alkalomból 44 nappali és 47 levelező tagozaton végző hallgatót búcsúztatnak. Az ünnepség érdekessége, hogy először köszöntik azokat, akik vállalatgazdasági üzemmérnöki tagozaton fejezik be tanulmányaikat az új rendszerű oktatásban. Ez alkalomból dr. Magda Sándor igazgató mond ünnepi beszédet, majd emlékplaketteket adtak át. A nappalisok közül kiemelkedő tanulmányi eredményéért Szlovacsek Györgyi és Czirják Zsanett, míg a kiemelkedő közösségi munkájáért Kővári Attila, a kollégiumi diákbizottság volt titkára részesül elismerésbefl. A levelezősök közül kiemelkedő tanulmányi eredményéért Rabi Istvánt, az Egri Dohánygyár osztályvezetőjét tüntetik ki emlékplakettel. Ezt követően a búcsúzó harmadéves hallgatók jelképesen átadják az iskola zászlaját a másodéveseknek, majd pedig tanáraikat köszöntik virággal. A ballagás a Szózat hangjaival zárul. Hírlap -stúdió Gyöngyösön és Hatvanban is Egerben már több alkalommal is találkoztak az újságírás iránt érdeklődő diákok lapunk munkatársaival, hogy megismerkedhetnek a műfajokkal, a szakma alapfogalmaival. Május 29-én délután 3 órakor Gyöngyösön, a Jókai út 9. szám alatt várják a rendező szervek, a Diákújságíró Egyesület és a Heves Megyei Hírlap munkatársai az általános iskolák hetedikeseit, nyolcadikosait, valamint a középiskolai tanulókat, akik szeretnék elsajátítani az újságírás alapfogalmait. A találkozóra a Mátraaljai Ifjúsági Szervezet székházában kerül sor. Hatvanban ugyanezen a napon, ugyanezen időpontban a Hatvani Diákok és Dolgozók Szövetsége Münnich Ferenc út 39. szám alatti helyiségében szintén foglalkozást tartanak az érdeklődőknek. A benzinkutas és a pedagógus Egy egri pedagógus tankolni ment a kerecsendi útnál lévő önkiszolgáló benzinkúthoz. Zsebében egy ezres lapult, ám mivel ekkora értékű üzemanyag nem fér az autójába, ötszáz forintért kért és kapott. A pedagógus odavetette a bankjegyet, s már repült is kocsijával gyorsan, hogy valahonnan el ne késsen. Az ezres pedig teljes egészében ott maradt. Kereste a pedagógus délután lázasan a maradékot, mígnem élesen hasított agyába a gondolat: az a pénz már veszett fejsze nyele, otthagyta a benzinkútnál, azok pedig rendetlen népek, hipp-hopp, zsebre vágják a bankót, aztán ménnek finom helyekre mulatni. Mondta este az asszony: csak menjél, nézzél utána, hátha eltették azt a pénzt neked. De a pedagógus csak ült búsan a televízió előtt, annak a pénznek már nyoma veszett. Hanem reggel mégiscsak arra tévedt, s megszólította a benzinkutast. Kért elnézést, s alig közölte baját, a kékköpenyes ember belenyúlt a zsebébe, s átnyújtotta az „Ady”-t. Szabadkozott a pedagógus — erre igazán nem számított -: adjon csak négyszázat, a többit tartsa meg. — Ne sértsen meg, uram — válaszolta a benzinkutas, és már libbent is tova a nagy gumicsővel. Itt a vége, fuss el véle, írhatnák most stílusosan, de hát hibádzik egy dolog: mégpedig az, hegy a fenti történet nem mese. (kova)- LOTTÓNYEREMÉNYEK. A 21. heti nyeremények a nyereményilletékek levonása után a következők: 13 darab 5 találatos szelvény volt, nyereményük egyenként 2.848.726 forint. A négytalálatosokra 49.696 forintot, a hármasokra 746 forintot, a kettesekre 31 forintot fizetnek. Megkérdeztük: Mikor javítják meg a közlekedési lámpákat Egerben? Omker-expo ’90 Budapesten — Négyféle szanatóriumi ágyat mutattak be — Várhatóan Afrikába is visznek belőlük — Különleges csavarok, lemezek, szegek, amelyeket az emberi testbe építenek A gyógyászatot segítve Ismerőseim — autósok, taxisok — szerint az egri Vörösmarty út vonalán többször rossz a közlekedési lámpa, mint jó. Ami lehet, hogy túlzás, de lehet, hogy nem. Szó, mi szó, én mint gyalogos, a múltkor hosszú perceken keresztül nem tudtam átkelni a „folyón”, azaz az említett útszakaszon. Igaz, néha kellemes dolog nézni a hömpölygő autóáradatot, ám ezt egy idő után meg lehet unni. Viszonylag egyszerű kérdéssel fordultunk tehát Holló Imréhez, a Miskolci Közúti Igazgatóság egri géptelepének helyettes vezetőjéhez. Azt tudakoltuk tőle:- ISMÉTLÉS. Az Eger Városi Televízió hétfőn este 6 órától megismétli egy héttel korábbi műsorát. A tévések újdonsággal is szolgálnak, a riportok, beszélgetések után felvételről közvetítik a vasárnapi Eger — Nyíregyháza NB ll-es labdarúgó-mérkőzést. A szokásos játékfilmet csak ezt követően mutatják be. mikor csinálják meg a lámpákat...? — Munkánkat folyamatosan végezzük — mondja — Jelenleg a Sertekapu úti lámpán dolgozunk. Sajnos, sok a probléma. Hogy az átlagosnál sűrűbben hi- básodik-e meg a szerkezet? Hát... azt se tudni, mi az átlagos. Jön az eső, beázik a lámpa, s máris sárgán villog a fény. De ha minden összejön, akkor talán a jövő hét közepére sikerül megjavítani a Vörösmarty úti berendezéseket is. Na, hát akkor váljunk türelemmel. Még egy kicsit...- TAKARÉKBANK. A Takarékbank Eger, Széchenyi u. 18. szám alatti fiókja értesíti a lakosságot, hogy május 21-től, hétfőtől péntekig 7.30—18 óráig áll ügyfelei rendelkezésére. (X) Kedden nyitották meg, és tegnap zárult Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen az Omker-expo ’90 elnevezésű nemzetközi gyógyászati seregszemle. Immár kilencedik alkalommal tárta ki kapuit a szakmai és az érdeklődő közönség előtt Közép-Európa egyik legjelentősebb orvosiműszer- és -készülék-kiállítása. Az utóbbi évtizedben a tudományos-technikai forradalom az orvostudományok területén is felgyorsította a fejlődést. Nap mint nap új műtéti, diagnosztikai és terápiás eljárások, illetve ezekhez kapcsolódó új eszközök, berendezések jelennek meg. A mostani nemzetközi kiállítás célja az volt, hogy megismertesse a szakmai újdonságokat, lehetőséget nyújtson ahhoz, hogy az érintettek személyes kapcsolatba kerüljenek egymással. Tehát a gyártók és felhasználók, az orvosok, műszaki és kereskedelmi szakemberek találkozzanak, véleményt cseréljenek egymással. A kiállítás résztvevője volt a Heves Megyei Finommechanikai Vállalat is. Négyféle szanatóriumi ágyat mutattak be. Ezek érdekessége, hogy a nyugatnémet Medical GmBh megrendelésére fejlesztették ki. A magasságuk állítható, tehát a beteggel együtt emelhető. Főleg intenzív osztályokon, illetve a szívgyógyászatban ajánlják hasznosítását. Bemutatták azt az ágytípust, amely speciális villanymotor segítségével mozgatható, tehát a beteg saját maga is kezelheti, működtetheti. Van viszont hagyományos, hidraulikus mozgatású is. Tavaly Érdeklődtek az emberi testbe beépíthető szegek, lemezek és csavarok iránt is az említettekből négyszázat szállítottak az NSZK megrendelésére, az idén pedig már 200-at adtak el. A vállalat ezen a kiállításon bemutatta azokat a különleges lemezeket, szegeket és csavarokat, amelyek az emberi testben csontsérülés esetén építhetők. Ezek iránt nagy az érdeklődés. Jellemzői, hogy szövetbarát, különleges, rozsdamentes anyagokból készülnek, amelyek nagy szakítószilárdságúak. Mindezeket az NSZK-ból, Ausztriából, illetve Svájcból szerzik be. Mint Szabó Miklós gyártmányfejlesztőtől és Sós Tibor technológustól a helyszínen megtudtuk, szanatóriumi ágyakból a László Kórház illetékesei vásárolnak. Ezenkívül egy frankfurti kereskedő is érdeklődött irántuk, aki Afrikába kívánja exportálni. íme, a kiállításon bemutatott szanatóriumi ágyak egyike a • (Fotó: Szántó György) (h. a.) inmn ■ 1113twn»nT.«w.i».«wg»ij IBBimEnBnHmBSMBBBnBBBRIBaMK Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő és felelős kiadó: Káposi Levente * Kiadja: az AS-B Kft. * Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. * Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0865—9109 SE£KEBSK3F2£T5