Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)

1990-05-14 / 34. szám

4. Hírlap 1990. május 14., hétfő 1. rész Letettem a telefont, és töp­rengve meredtem magam elé. Tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor nem túl értelmes arcot szoktam vágni. Mondták is ré­gebben a lányok, no és nem csu­pán ők. „Tedd meg nekem, bará­tom — mondta az imént az, aki­vel beszéltem —, csak rád szá­míthatok. Te vagy a legjobb em­berem.” — Hát, ha ez van, ezt kell sze­retni — mondtam félhangon. Ez a szokásom is régi. Egyáltalán, túl sok régi szokásom van — vet­tem észre —, most már ideje vál­toztatni. Összepakoltam a holmimat, és elhagytam a kis szállodát, ahol az utóbbi napokban meghúztam magamat. Végre volt célom, és nem kellett lődörögnöm, fo­gyasztva kis pénzemet. Ha sike­rül most ez a dolog, nem lesz hi­ány a földi javakban, ebben biz­tos lehettem. Mostanában ez az életem: havonta kétszer eluta­zom valahová, és ha sikerül a do­log, kapok érte egy kis pénzt. Senki sem sejti, mivel foglalko­zom valójában. Kivéve a baráto­mat, persze. Felszálltam egy vonatra, és ak­kor már számtalan érvem is volt, amikkel gondolatban megnyug­tattam magamat. Végsősoron, csak a munkámat végzem majd ott is. Mi az nekem...? Hiszen mondhatjuk úgy is: szakember vagyok, aki most ténykedni fog. És kész, ennyi. Jó messze voltam a fővárostól, amikor a kalauz beszólt a fülké­be: — Erding következik, uram! — Köszönöm. Délelőtt tíz órakor fékezett a vonat Erding pályaudvarán. Sze­mem előtt nőtt a vasútállomás épülete. Olyan volt, mint ezer más állomás ebben az országban. De én tudtam, ez csak a látszat. Ami Erdingben most történni fog, az egyszer talán belekerül egy bizonyos szakma évkönyvei­be. Tanítani fogják. Ebből az ál­mos kisvárosból híres helyet csi­nálok. Felrázom az ittenieket — vége a tespedésnek, a százéves álomnak, hé! — Erding! — kiáltotta valaki a peronon, a vonat megállt. Huszonnégy órám van rá. Hu­szonnégy óra múlva itt minden más lesz — mondtam magam­ban, és leléptem a földre. Megér­keztem. Tudtam, senkinek sem mond­hatom el, miért jöttem. Utazá­som célját rajtam kívül csak egyetlen ember ismeri, és ő most valahol a messzeségben feszül­ten várja az eredményt. Ott ül a telefon mellett, hogy mindig el­érhessem. így beszéltük meg. De én eltökéltem, hogy csak akkor hívom, ha már felmutathatok va­lamilyen eredményt. Vagy akkor sem. Az eredményt megtudhatja a tévéből, rádióból is, ha nagyon kíváncsi és türelmetlen lesz. Pe­dig nem szokott az lenni, sok éve jól ismerem őt. Útközben végiggondoltam a dolgot, és kész tervem volt. Rá­adásul reméltem, hogy azt végre is hajthatom, talán csak kisebb változtatások árán. A lényeg az, hogy senki sem tudjon beleköpni a levesembe. Huszonnégy óra nem sok. De nem is kevés. Ha ügyes leszek, sokat elérhetek eny- nyí idő alatt, de talán rövidnek bizonyul az ellenfeleim számára. Merthogy már azok is vannak Erdingben. Ellenfelek. Csak még nem tudnak róla. Az állomás előtti téren por­szag úszott a levegőben. A tető­kön tévéantennák, néhány taxi az árnyékban, másutt a napsü­tötte téren pár szomjazó fa, és egy elhanyagolt virágágyás. Vi­déki fészek ez az Erding. No, úgy tűnik, álmosak itt az emberek. Ma este már kicsit élénkebbek lesznek. A szálloda ott volt az állomás­sal szemben. Komótosan átbal­lagtam a téren. Néhány gyerek szaladt arra, egy kutya lihegett a bejáratnál, az árnyékban... Oda­Egészséget mindenkinek — mikorra is? Összességében mintegy 800 szegénységben, alultáplálta^ Az Egészségügyi Világszerve­zet 12 évvel ezelőtt hirdette meg az „Egészséget mindenkinek 2000-re” mozgalmat, de most, tíz évvel a kitűzött határidő előtt úgy tűnik, a magasztos cél némi haladékot szenved, különösen ha szemügyre vesszük a harma­dik világ egészségügyi helyzeté­ről közzétett elborzasztó statisz­tikákat. A számok magukért beszél­nek. A világ legkevésbé fejlett országaiban hét közül csak egy gyerek kapja meg a szükséges vé­dőoltásokat, minden nyolcadik csecsemő meghal első születés­napja előtt, és öt közül egy nem éli meg az ötödik évet. Évente mintegy félmillió asszony hal meg a terhesség és a szülés körül az elementáris feltételek hiányá­ban. Ötmillió ötéven aluli gyerek hal meg minden évben hasmenés következtében, egymilliót malá­ria öl meg. Összességében mintegy 800 millió — az Egyesült Államok, a Szovjetunió és az Európai Kö­zösség lakosságával egyenlő szá­mú — ember él Földünkön sze­génységben, alultáplálton, kínzó betegségek közepette. A WHO Géniben jelenleg fo­lyó ez évi közgyűlésén az egymást követő szónokok botrányosnak nevezték azt az egyre növekvő szakadékot, amely a gazdag és a nincstelen országokban élők helyzetét elválasztja. Az okok között megemlítették, hogy a se­gélyezők között nem ritka a riva­millió ember él Földünkön kínzó betegségek közepette lizálás, sok támogatást fordíta­nak olyan fejlett technológiákra, amelyekből csak jelentéktelen kisebbségek részesülnek, míg a távoli vidékek tartósan elesnek az egészségügyi gondoskodás elemi feltételeitől. A megoldásról kevesebb szó esett. Michael Jancloes, a WHO nemzetközi együttműködési részlegének vezetője, a tanács­kozás egyik szünetében újságí­róknak beszámolt arról, hogy munkatársaival az elmúlt másfél évben kidolgoztak egy progra­mot a 14 legelmaradottabb — többségében afrikai — ország ré­szére. Első lépésben azt kérték ezektől az országoktól: vázolják röviden ők, miben igényelnék a segítséget. Rövid távon meg kel­lene fékezni az agyhártyagyulla­dást, a maláriát, a tuberkulózist, és el kellene látni ezeket az orszá­got a legalapvetőbb felszerelé­sekkel és gyógyszerekkel. Kö­zéptávon a Nemzetközi Valuta­alap és a Világbank bevonásával meg kellene teremteni az egész­ségügy személyi feltételeit. Hosz- szú távon pedig a WHO ellenő­rizné egészségügyi programjai­kat és segítene kijavítani az eset­leges hibákat — mondta Janclo­es. S hogy elérhető-e a 2000-re mindenkinek egészséget ígérő cél? Jancloes a kérdésre így vá­laszolt: Engem nem nagyon ér­dekelnek a jelszavak. Problémá­kat látok, amelyeket meg kell ol­dani. KERÍTÉSRE FESZÍTETT PILLANGÓK Mottó: Új államvédelmi szervezet alakult Romániában. Ennek lét­rehozását a marosvásárhelyi események indokolják. A szer­vezet — ellentétben a securitatéval — nem tartóztathat le senkit. (Ion Iliescu, 1990. április 8.) A színjáték tovább folytatódik: a Rendező a látszatra sokat ad. Úgy illik manapság, hogy a vezető demokratikusnak tűnjék — lega­lább (!). Igaz, mindenki tudja, hogy a szerepeket a jól bevált stáb tag­jai kapják majd, ők játszák leginkább, s legfőképpen, no meg vissza­vonhatatlanul és végérvényesen, mégis: illik meghirdetni — legalább! — egy kis próbafelvételt, demokráciát. Hadd tolongjanak a vidéki as­piránsok is! Mi majd érdeklődést tanúsítunk, fotózzuk is őket, hadd lássák nyitottságunkat. A küzdelem nyitott, a lehetőség nyitott, az ajtó nyitott ( csak tudd, hol a határ!) S aztán majd kattan a zár, ha már határtalanul szeretnél élni. Ég­ni? — Nem! Hisz kinőttünk már a középkorból — szaval a Rendező —, hiába a patétikus felfuvalkodás, hogy „a furkósbotok nem az űr­fegyverkezés kellékei”. LIBÁN ON LIBANON? HODAK, HUSAK, HUSÁNG, (HU SANG) auf gang — Gangra veletek, gyerekek! Aztán titkosan, szolgálatkészen aTitkosszolg(álat), majd eljátsz- sza megint a Rendező kénye, s kedve szerint az új dorongot ( pardon! darabot) is. ők megbízhatók: (Sütő Andrásnak) tegnapelőtt még az ...ESCU-ban nappali forgatáson játsztak, tegnap (a Gyimesbe jártam... — s mit láttál, hallgattál le ott? OLTYÁN!) éjszakai jelenetek hősei (ŐSEI BŐSZEI) s ma végre felkérték őket újabb szolgálatra. — Gátra legények újra! S legény legyen a talpán, ki ezt megérti, hogy tegnap még tiltva, s ma újra gátra! Marosvásárhely! Maros vásár? Hej!... ( Káromkodni lenne ked­ve e sorok (s)írójának, de nem illik obszcén az abszurdba). Kiárusít­juk újra! Vissza a pofozógéppel! S Gálfalvi Uram majd csodálkozva látja, hogy a folyók visszafelé ömölnek. — De gyerekek — nyugtatgat a Rendező — ez még a tegnapelőtt fel­vett készlet-részlet. Ézt tekerjük most vissza. Ezért a visszafutó figu­rák. STOP! PLAY! Stop, fiúk! A tapsot elfelejtettük bevágni az elejére. No,(ro) mán most — szól a Rendező — semmi lazítás, gyerekek! Ébresztés, vir­rasztás, riasztás! (RIASZTÓ JELEK A LEVEGŐBEN) PLAY...! Taps. Budapest — Bukarest — Boston — (Turin?) Menetrendszerű járat indul újra. Feldúlt, beesett szemű embe­rekkel a vetítésre. KERÍTÉSRE FESZÍTETT PILLANGÓK Sikert ígér a cím! Sziki Károly Ferihegy, április 9. bent kellemes volt a félhomály, a hűvös levegő. Fiatal nő állt a re­cepciónak csúfolt kicsiny asztal­ka mögött, engem nézett. Egyál­talán, az volt az érzésem, min­denki engem néz. Olyan volt, mint a rühesség, vakarózni lett volna kedvem miatta. — Jó napot! Szoba kell — mondtam bőbeszédűen. A lány tizennyolc lehetett még, vékony gyerek, de a ruha alatt már látni, hogy kiteljesedik. Az arca sem volt csúnya, a szeme értelmes. Szép zöld szemei voltak. Rokon­szenves, mondják erre a filmek­ben. Meglehetősen vonzó az olyanoknak, mint én. — Naponta egy tizes — így ő. Szeretem a célratörő, egyszerű válaszokat. — Rendben van — lepörget­tem egy húszast. — Két napra kell. — Ez a holmija? — mutatott magában árválkodó bőröndöm­re. — Ez mind — intettem, és ak­kor először mosolyintottam is egyet. No, nem vittem túlzásba a jókedvet. Nem is volt rá okom. Mióta ezt a szakmát űzöm, vala­hogyan nincs sok kedvem vigyo­rogni. — Milyen nevet újak be? — kérdezte kis mosollyal az ajka szegletén. A szája is szép volt. Még szinte gyerek, az ördögbe is, és mégis nő. A cinkosságával azt sejtette, tudja, álnevet fogok mondani... Nem is tévedett. — Traun. Anton Traun. Maga elé húzta a könyvet, közben odaadott egy kulcsot: — Nyolcas, az emeleten balra. Szép keze volt. Szívesen meg­simogattam volna. Egyáltalán, nagyon jól éreztem magamat a közelében. Ugyanakkor mást is éreztem. Ez a lány itt csak kény- szerűségből van, ez sugárzott be­lőle. Szívesebben lett volna má­sutt. — Kösz — és felmentem. A lépcsőfordulóból visszanéztem, de csak a napbarnított kaiját lát­tam. Elképzeltem, hogy nyelve hegyét kidugja ajka szögletében, úgy körmöli a megfelelő rubriká­ba: A-n-t-o-n T-r-a-u-n. (Folytatjuk) Az élet védelmében A nem kívánt gyermekáldás szé­les körű és megfelelő felvilágosítás­sal elkerülhető; a szociális gondokat nem az abortusszal kell megoldani - rögzítették azon a hét végi konfe­rencián, amelyet a Magzatvédő Társaság kezdeményezett, Az élet védelmében elnevezéssel. A SOTE Elméleti Tömbjében rendezett két­napos tanácskozáson a résztvevők egyetértettek abban, hogy szüksé­gesnek látják az anyai, az apai hiva­tásra nevelés, a családi életre való felkészítés iskolai bevezetését. Fent: Mihail Gorbacsov szovjet elnök, felesége Raisza Gorbacsova és a moszkvai vendégszereplésre érkezett Luciano Pavarotti olasz operaénekes. A világhírű tenorista a Bolsoj Színházban adott jóté­konysági koncertet. ♦ * * Lent: Pavarotti a sztárvendég. Ezen a képen Suttgartban látható, amint büszkén mutat „Vitorlás bál­nával” című alkotására a 26 olajfestményt bemutató kiállítás megnyitóján. (Hírlap-telefotó — MTI) Fesztivál fokozatot érdemeltek ki Jubilál a füzesabonyi Tinódi-kórus Húsz esztendő alatt se szeri, se száma az elismeréseknek: a jubi­leumi vitrinben egymás mellett sorakozik az ezüstkoszorús mi­nősítés, majd az arany diplomá­val fémjelzett aranykoszorú, s az 1985-ben elért Fesztivál fokozat. A füzesabonyi áfész által patro­nált Tinódi Férfi Kamarakórus — tagjai pedagógusok, üzemi és hivatali dolgozók — hírnevet szerzett magának az országos ze­nei életben. A városi művelődési központ által is támogatott ének­kar éppen húsz esztendeje állt először pódiumon, akkor tizen­két daloskedvű helybeli alakítot­ta. Kisebb-nagyobb változások után jelenleg 16 tagja van a ka­marakórusnak, amely a hazai fellépések mellett számtalanszor szerepelt a Szovjetunióban, Csehszlovákiában és Bulgáriá­banis. Repertoárjuk — amelyből a május 25-én rendezendő jubi­leumi hangversenyüket állítot­ták össze — több mint 160 kórus­műből áll. Az eseményen, amelyet a vá­rosi könyvtár udvarán rendez­nek meg, számtalan iskolai és fel­nőtt énekkar vesz részt a helyiek mellett Kálból, Dormándról, Kompoltról, Sarudról és Jászbe­rényből. A Tinódi kórust Nagy László vezető karnagy dirigálja majd, a jubileumi hangverseny összkari műveit pedig Karai Jó­zsef Erkel- és SZOT-dúas zene­szerző, karnagy vezényli. Nemere István: Leszámolás i i i i \ I i » I í

Next

/
Oldalképek
Tartalom