Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-12 / 33. szám
8. Hírlap - HÉTVÉGE Hírlap, 1990. május 12., szombat Zooiskola Pécsett Az ország egyetlen zoo-is- koiája Pécsett van. Kéthetes turnusokban összesen mintegy kétszáz 12—16 éves diák vesz részt délelőttönként az állatkert munkájában, délután pedig a zoológiái és a botanikai ismeretterjesztő programokon. Képünkön a pulikölykök gondozói (MTI-fotó; Kálmándy Ferenc) Nagy emberek—kis történetek Bernard Show megkérdi az egyik londoni arisztokrata hölgyismerősét: — Bocsásson meg a kíváncsis- kodásért, hajlandó lenne Ön, mondjuk százezer font ellenében eltölteni egy éjszakát olyan férfival, akit nem ismert, akivel pár perccel előbb találkozott. — Minden kétség nélkül. — És egy fontért is? — Minek néz maga engem? — Semmi, semmi, csak a legolcsóbb tarifa iránt érdeklődtem. * * * Csokonai Vitéz Mihálynak egy alkalommal azt újságolták, hogy a kálvinista Róma, vagyis Debrecen egyik polgárának a feleségét szőrén-szálán megszöktették. A költő — aki maga is nagy szoknyavadász hírében állott —, berzenkedve így válaszolt: — Na ez már disznóság. Én is megdézsmáltam más szénáját, de az egész kazlat sosem vittem el. * * * Mark Twain egyszer társaságban egy barátságtalan hölgy mellé került az asztalnál, és hiába próbálta szellemes társalgással szóra bírni. Végül a hízelgés mindig bevált eszközét alkalmazta és szeretetre méltó mosollyal ezt mondta neki: — Ön valóságos szépség! — Kár, hogy nem viszonozhatom önnek ezt a bókot! — vetette vissza mogorván a hölgy. Az írót azonban ez az udvariatlanság sem tudta kihozni a sodrából: — Akkor csak egy jó tanácsot adhatok. Tegye azt, amit én! Hazudjon! * * * Gyulai Pálhoz, a Budapesti Szemle szigorú szerkesztőjéhez egy csomó versét köldte be egy fiatal költő, levelében egyszersmind jelezve azt is, hogy pár nap múlva személyesen fog Gyulainál érdeklődni. S valóban, pár nap múlva bekopogtatott Gyulaihoz. Igyekezett könnyed és fesztelen lenni, hogy elfogódottságát leplezze, így szólt: — Főszerkesztő úr, én eljegyeztem magam a Múzsával! — Nagyon helyes — bólintott Gyulai —, úriember nem is tehet mást egy hölggyel, akit ilyen gyalázatos módon kompromitált! * * * August Strindberg, a neves svéd író egy étteremben vacsorázott a barátaival. Megittak jó pár üveg bort, aztán Strindberg elővette a pénztárcáját, és hosszú ideig figyelmesen nézegette. — Mit nézel? — kérdezte tőle a szomszédja. — Azt — felelte tömören az író —, hogy szomjas vagyok-e még? Egyenruháján az aranygombokat rézgombra cserélték... Hogyan temették újra Sztálint? 1961 októberét írták. Szürke, ködös és hideg napok voltak. A Kongresszusi Palotában az SZKP XXII. kongresszusa ülésezett. Október 30-án a lening- rádi pártszervezet nevében I.Szpiridonov javaslatot tett arra, hogy Sztálin holttestét távolítsák el a mauzóleumból. A döntés meg is született. De úgy látszik, hogy a végleges döntést az SZKP Központi Bizottságának 1961.október31- én megtartott plénumán hozták. Amint a plénum megkezdte munkáját, V.Csekalov ezredes, a testőri hivatal vezetőjének helyettese a kormányépületbe hívatott, és megparancsolta, hogy egy szakaszt készítsek fel Sztálin újratemetésére a Novogyevicsi temetőben. Majd telefonon hívott V.Csekalov és azt közölte, hogy a temetésre a Lenin-mauzóleum mögött, a Kreml falánál kerül sor. Esteledett. A Vörös téren igen sokan gyűltek össze. Az emberek csoportosan jártak, a mauzóleum körül ólálkodtak, hogy kilessék, mi történik a mauzóleum mögött. 18 órakor a milicisták kiterelték az embereket a Vörös térről. Azzal az ürüggyel zárták le az odavezető utcákat, hogy a moszkvai helyőrség csapatai a díszszemlére gyakorolnak. Amikor beesteledett, azt a helyet, ahol a sírt kellett megásni, fumérlapokkal kerítették be és fényszóróval világították meg. Kb. 21 órára a katonák kiásták a sírt, és tíz darab vasbetonlapot helyeztek el mellette. A mauzóleum parancsnokságának munkatársai és a tudományos dolgozók segítségével Sztálin testét kiemelték a szarkofágból, és egy vörös vászonnal bevont koporsóba helyezték. Egyenruháján az aranygombokat rézgombra cserélték. A testét sötét fátyolkelmével takarták le, csupán arcát és fél mellkasát hagyták szabadon. A koporsót a mauzóleum egyik oldalsó helyiségében állították fel. N.Svemyik vezetésével 22 órakor megérkezett a Sztálin újratemetésére alakított bizottság. A rokonok közül senki nem volt jelen. Amikor lezárták a koporsót, kiderült, hogy nincs mivel leszögezni. B.Taraszov ezredes, a gazdasági osztály vezetője ezt a mulasztást gyorsan helyrehozta. Ezután az ezred nyolc tisztje az egyik oldalsó kijáraton kézben vitte ki a mauzóleumból a koporsót. Ez idő alatt pedig a Vörös téren egyenes sorokban haladtak a díszszemlére készülő gépkocsik. 22 óra 15 perckor a koporsót a sírhelyhez vitték. A sír mélyén nyolc vasbetonlapból sajátos szarkofágot alakítottak ki. Egykét perces hallgatás után a koporsót óvatosan leeresztették. A sírra helyezett lapon, amely hosz- szú éveken át, egészen a mellszobor felállításáig maradt ott, csupán Sztálin születésének és halálának éve volt feltüntetve. F.Konyev (a Kreml őrezredének volt parancsnoka) rtytuépc foUnti Bizonyíték nélkül Tiltott érdekházasság Az olasz törvények értelmében az az asszony, aki 65 éven felüli állami nyugdíjashoz megy feleségül és a félje nem éri meg a házasság második évfordulóját, nem jogosult özvegyi nyugdíjra. Világos, hogy az állam ezzel védekezni kíván, olyanokkal szemben, akik puszta számításból mennek féijhez maguknál 30-40 évvel idősebb férfiakhoz, és azok halála után évtizedekig segítenek növelni az állami deficitet. Viszont sok igazságtalanságnak is okozója ez a törvény. Vannak idős özvegyasszonyok, akik szimpátiából vagy magányuk megosztása végett választanak egy hasonló sorsú és korú férfit, és ha az huszonnégy hónapon belül meghal, hátralevő éveiket gyakran a legnagyobb nyomorban kell tölteniük. Előfordul, hogy az az asszony, akinek félje egy nappal a két év letelte előtt hal meg, nyugdíj nélkül marad; míg egy másik, akinek férje a második házassági évforduló után egy nappal fejezi be földi pályafutását, akkor is nyugdíjjogosult, ha egyetlen napig sem éltek együtt. (SZER) Számítógépes üzenetközvetítő Egy nagyvárosi nyomozónak bizony sok hullával akad dolga. Sok mindent láttam már életemben, de ilyen holttestet még soha. Mikor Tom Carter, az izgatott gondnok kinyitotta a hatalmas luxuslakosztály ajtaját, és bevezetett a hálószobába, az ágyon fekvő férfi teteme olyan benyomást keltett, mintha már túl lenne a halottmosdatás és -öltöztetés szomorú ceremóniáján. Gondosan eligazított, sötét ruhát viselt, cipőjén látszott, hogy nemrég tisztították fényesre, nyakkendője gondosan megkötve, két keze a mellén összekulcsolva. Tim Mulhane, a társam felmordult a látványra. — Miért mondtad, hogy ön- gyilkosság. Tom? — kérdezte kicsit szemrehányóan a gondnoktól, aki mindkettőnknek jó ismerőse volt. — Azért, mert a mai postámmal kaptam egy levelet, amelynek írója azt kérte, hogy jöjjek fel ide, mert öngyilkosságot követ el — válaszolta Carter. — Igazán? — csodálkozott Mulhane. — Ami engem illet, Tim — szóltam közbe —, nehezen tudom elképzelni, hogy egy öngyilkos ilyen szépen haljon meg. Nem, nem, Tim! Gondold csak el, mekkora önuralom kell ahhoz, hogy valaki így rendbe tegye magát, s meg se moccanjon még akkor sem, amikor már érzi, hogy közel a vég. — Nem tehetek róla, de a levélíró öngyilkosságot emlegetett — bizonygatta Carter. Mulhane az ágy mellé lépve egy levelet emelt fel az éjjeli szekrényről. — Majd később ezt is megnézzük — mondta, és nekem is megmutatta a borítékot, amelyen ez állt: „CSAK A RENDŐRSÉG RÉSZÉRE.” — Öngyilkos típusnak látszik? — kérdezte Tim. — Nehéz lenne megmondani — válaszolta Carter. — Magányos, tartózkodó kis emberke volt. Angol. Amióta csak idejöttem, pedig annak már több mint tizenöt éve, mindig Mr. Wilson- nak dolgozott. Afféle magántitkár volt, vagy mi. Egyszer elmondta, hogy nincs egyetlen rokona sem. De nem panaszkodott. Az ilyen típus nem szokott siránkozni. — Hol van most Wilson? — A múlt héten utazott el San Franciscóba. Ő azt mondta — mutatott Carter az ágyon fekvő hullára —, hogy Mr. Wüson ma este érkezik vissza. — Nem tudsz róla, nem voltak anyagi Mijei? — Neki? — mutatott Carter ismét a halottra. — Éppen lehettek... Rengeteg pénze ellenére Mr. Wilson ritkán fizet, és akkor is általában keveset és késve. — Kösz, most már akár el is mehetsz, Tom — mondta Mulhane. Mikor az ajtó becsukódott Carter mögött, Mulhane fölnyitotta a borítékot. Mellé léptem, s együtt kezdtük olvasni a levelet. „A RENDŐRSÉGNEK: Soha nem szerettem a bizonytalanságot és a befejezetlen dolgokat, ezért írom most ezt a levelet. Néhány héttel ezelőtt véletlenül fölfedeztem, hogy miközben tanúként néhány papírt íratott alá velem Mr. Wilson, aláírtam egy nagy összegű életbiztosítást is, melyet Mr. Wilson az én nevemre kötött, s amelyben saját magát jelölte meg kedvezményezettnek. Tudom, hogy Mr. Wilson- nak az elmúlt időszakban komoly anyagi veszteségei voltak, de el sem tudtam képzelni olyan kétségbeejtő helyzetet, melyből csak az én halálom lehet a kivezető út Mr. Wilson számára. Később, mikor egy alkalommal Mr. Wilson azt hitte, hogy nem vagyok a lakosztályban, észrevettem, hogy valami színtelen folyadékot önt abba a borosüvegbe, melyből esténként együtt szoktunk iszogatni. Mikor elutazott — ahogy ezt gyakran tette —, bizonyára azt hitte, hogy egyedül is elfogyasztom a szokásos italunkat. Ez a kettős fölfedezés megrázó volt számomra, mivel Mr. Wilson az egyedüli hozzátartozóm a világon. Biztosan megdöbbenti Önöket, hogy mindennek tudatában én mégis ittam abból az üvegből. Ennek személyes és csakis rám tartozó oka van. Csak annyit kívánok nyomatékkai kijelenteni, hogy saját akaratomból és tettem minden következményét átgondolva ittam az italból. Viszont annyira szentimentális sem vagyok, hogy Mr. Wilsonnal lehetővé tegyem halálom révén a haszonszerzést. Szeretném azonban, ha ezzel az ügyet lezártnak tekintenék. A mérgezett italt, az üveget és a poharat megsemmisítettem, még mielőtt a méreg hatni kezdett volna. Őszinte hívük.” Mulhane a levelet bámulta. — Gyilkosság — állapította meg. — Öngyilkosság — mondtam én. — Akkor gyilkossági kísérlet! — Végeredményét tekintve öngyilkosság, ő maga írta, hogy nem kényszerítette senki az ital elfogyasztására. — Egyetlen hozzátartozója meg akaija mérgezni, erre úgy döntött, hogy legyen akkor úgy, ahogy lennie kell — mondta Mulhane szinte a fogát csikorgatva, és felvette a telefonkagylót. — Tom, tudod-e, mikor érkezik Wilson gépe? — kérdezte, amikor a vonal túlsó végén meghallotta Carter hangját. Aztán az órájára pillantott. — Nagyszerű — mondta, s lebiggyesztett szájjal hallgatta a gondnok szavait. — Igen, mi akarjuk közölni vele a rossz hírt. Bevártuk a rendőrorvost. Gyorsan végzett, alig negyedóra múlva már indulhattunk is vissza a rendőrségre. Kifelé menet a hatalmas lakosztályból, Mulhane megállt, s alaposan szemügyre vett egy bekeretezett képet, mely egy testes, bozontos szemöldökű férfit ábrázolt — aki nem volt azonos az ágyon fekvő hullával. — És most mit akarsz csinálni? — kérdeztem, miközben a repülőtér felé hajtottunk. — Semmiféle bizonyíték nincs a kezünkben: az öngyilkosság búcsúlevele. De azzal sem megyünk sokra. Ki tudja, igazat írt-e, ki tudja, valódi-e a levél? Mulhane nem válaszolt. Mikor a lépcsőt odatolták a géphez, szinte azonnal fölfedeztem a kiszállók között a fényképen látott férfit. Mulhane kísérletet sem tett, hogy feltartóztassa, de ahogy elhaladt mellettünk, azonnal a nyomába szegődött. Én kis távolságból követtem mindkettőjüket. Mikor kiértünk az utcára, a tülekedő autók és hordárok közé, Mulhane meg- szaporázta lépteit, s kisvártatva Mr. Wilson vállára tette a kezét. — Szeretnénk egy kicsit elbeszélgetni magával arról az üveg borról és a poharakról, amit a lakosztályában találtunk, Mr. Wilson — mondta, s benyúlt a kabátja alá, hallottam, amint megcsörren a derékszíjára erősített bilincs. Wilson villámgyors mozdulattal kibújt a vállára nehezedő kéz alól, és belevetette magát az utca forgatagába. Félrekaptam a fejem a zaj hallatán, amikor a repülőtéri autóbusz gyorsjárata a csikorgó fékezés ellenére pontosan derékba kapta. — Ki hatalmazott fel arra, hogy a Gondviselés szerepét játszd? — kérdeztem Mulhane-t kis idő múlva. — A kis embert valóban senki nem kényszerítette arra, hogy igyon az italból, és Wilsont sem, hogy meneküljön előlünk — válaszolta Mulhane tárgyilagos hangon, és elindult a parkolóban várakozó kocsink felé. Dan J. Marlowe Egy dallasi (USA) cég telefonközpontokban működtetendő számítógépes üzenetközvetítő berendezést fejlesztett ki. Ha a hívott fél nem veszi fel a kagylót, vagy ha a vonal foglaltat jelez, a telefonáló a készüléken benyomhat egy gombot, majd abba egy húsz másodperces üzenetet mondhat be. Ezt a telefonközpont üzenetközvetítő berendezése rögzíti, majd két órán át negyedóránként hívja a címet. Ha az felveszi a kagylót, a számítóAz emberi bőr teljes kereszt- metszetéről sikerült képeket készíteni a manchesteri (Anglia) egyetemen kifejlesztett és a maga nemében a világon egyedülálló ultrahangos készülékkel. Megfelelő továbbfejlesztéssel az újfajta készülék rövid és fájdalmatlan vizsgálattal válthatja fel a bőrgyógyászok jelenlegi bőr-tesztjét. Lehetővé válik, hogy az orvos megvizsgálhassa a súlyosan sérült bőrt, vagy többször ugyanazt a bőrcsíkot, követve a gyógyulás folyamatát: jelenleg ez elképzelhetetlen biopszia, mintavétel — kimetszés — nélkül. Sok időt és fáradtságot is megtakaríthatnak vele, mert nem lesz szükség a bőrminták előkészítésére a mikroszkópos vizsgálathoz. Pogép továbbítja hozzá a hívó üzenetét. Ezt a rendszert a nyilvános készülékekről szándékoznak működtetni. A telefont üzembentartó étteremnek, szállodának stb. ebből az a haszna, hogy ha sikertelen is a hívás, a készülék nem adja vissza a bedobott érmét. Ez nem csekély pénz, mert átlagosan csak minden harmadik hívás eredményes, a többi vagy azért hiúsul meg, mert a hívott szám foglalt, vagy mert nem veszik fel a kagylót. livinilidén-fluoridból készült ultrahangadót használnak, és a felbontóképességet oly módon tökéletesítették, hogy 0,25-0,1 milliméter közötti bőrvastagságot mérhetnek vele. Az előreláthatóan két év múlva forgalomba kerülő készülék végül is a bőr teljes keresztmetszetének képét adja. Az adófej másodpercenként tizennyolcszor mozog előre-hátra egy 0,5 centiméter átmérőjű bőrfelületen, és folyamatos képet hoz létre. A kép olyan nagyítású, mint egy rosszabb fénymikroszkópé. A kísérletek következő szakaszában kisebb készülékek sorozatával váltják fel az egyetlen sugárzófejet, és elektronikus vezérlést alkalmaznak. Ultrahangos borvizsgálat s c < f » í É % h N * p* sN 5 K 0 c í 6 't i* 1« * c tft k k
