Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-03 / 25. szám
Hírlap, 1990. május 3., csütörtök GAZDASÁG - TÁRSADALOM 3 Olcsóbb hitelt ígérnek Termelők, fogyasztók és terhek Alapítvány a vállalkozóknak Sugallják a népnek mindenfelől, hogy a gazdaság bajaira, az emberek megélhetési gondjaira, a munkanélküliségre az egyik hatásos ellenszer, ha szaporodnak a kisvállalkozások. Ez valóban így is van. Ám aki elhiszi, hogy a gazdaság szívesen fogadja az új vállalkozójelöltet, és belevág, hamarosan rájön arra, hogy hatalmas ellenszél fogadja. Először is: nincs tőke. A lakossági megtakarítások vállalkozásokba t fektetése jó gondolat, csakhogy úgy tűnik, nincs akkora pénz- mennyiség a lakosság birtokában, hogy az elegendő lenne az induló vállalkozások finanszírozására. A hiteligény tehát óriási. Drága hitelek Hitelt a bankok, pénzintézetek nagyon kemény feltételek mellett adnak a magánszemélyeknek és az új társas vállalkozásoknak. A bankok szempontjai érthetőek. Pénzüket csak biztonságos helyre adják, oda, ahol kockázatot nem kell vállalniuk. A banki hitel persze nem azonos a kockázati tőkebefektetéssel. A fejlett pénzpiaccal rendelkező nyugati világban erre találták ki a kockázati tőkebefektető társaságokat. Nálunk egyelőre a speciális adó- és jogi szabályozás késése miatt hiányoznak a kockázati tőkét működtető társaságok, pénzintézetek. A bankok pedig hitelt immár csak 33 százalék fölötti kamatra, rövid lejáratra és a saját személyes vagyon jelzálogosítása fejében adnak. A likviditási nehézségek áthidalására pedig szinte egyáltalán nem. Pedig az országos méretű, 100 milliárdos nagyságrendű sorban állás kárvallottjai a kicsik. Ők, akik a sorban az utolsó sorszámokat kapják. Százszámra mennek tönkre a vétlen kisüzemek a nagyok pazarló, felelőtlen gazdálkodása miatt. Ez a magyarországi piac szigorú törvényszerűsége. Az új induló vállalkozás egyik legnagyobb gondja az infrastruktúra megteremtése. Az iroda- helyiség, a műhely bérlete, a tulajdonszerzés immár olyan nagy költség, hogy csak nagyon kevesen tudják mindjárt a kezdetén elviselni. A legtöbben lakásokban, albérletekben kezdik el a működést. Jogszabályok útvesztői Aki vállalkozásba kezd, jó, ha előre felszereli magát a jogszabályok özönét tartalmazó kiadványokkal, rendszeresen konzultál a szakértőkkel, akik ráadásul maguk sem tudják mindig naprakészen az éppen érvényben lévő szabályokat. Máról holnapra változhat ugyanis az értelmezésük, módosíthatják, kiegészíthetik őket. Az adóellenőrök viszont könyörtelenül számon kérik a legfrissebb jogszabály-módosítások azonnali alkalmazását, különben a büntetés nem marad el. Adózási, jogi, könyvvezetési szakértőként kell helytállnia minden vállalkozónak, legalábbis a kezdetekben. Később, ha talpon marad és gyarapodik, már megveheti a szakembereket. Amelyik vállalkozónak mind- ,ezek után sikerül megvetnie a lábát a hazai, netán a nemzetközi piacon, még mindig nem érezheti biztonságban magát. A hatóság tartogathat számára meglepetéseket. Például a magán-áru- fuvarozók közül sokan nemzetközi fuvarozásra rendezkedtek be. Hatalmas terheket vállaltak, korszerű járműveket szereztek, hosszú távú megrendelésekhez jutottak, indultak is folyamatosan a járműveik Európába. Amíg a hatóság engedte. Az év első negyedének végén ugyanis közölte, hogy elfogyott a magán- fuvarozók részére adott egész éves fuvarengedély-keret. Fuvarengedély nélkül pedig nem lehet az országok többségébe belépni. Az állami nagyfuvarozók százszámra veszik fel a részükre biztosított fuvarengedélyeket az elkeseredett fuvarvállalkozók orra előtt. Reménykeltő alapítvány A vállalkozás élénkítésének jelszavai egészen az utolsó hónapokig üresen csengtek. Mígnem reménykeltő alapítványt hozott létre a kormány kezdeményezésére néhány nagy bank, érdek- képviselet és intézmény a kis- és közepes méretű vállalkozások segítésére. A több mint 4 milliárdos alaptőkéjű Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elsősorban azoknak a 60 — 150fős, legalább 50 százalékban hazai magántulajdonban lévő vállalkozásoknak nyújt kedvezményes, a pénzpiaci hiteleknél 10 százalékkal olcsóbb hitelt, amelyek vállalkozásuk beindítására, fejlesztésére, működtetésére kérnek pénzt. Forgóeszközhiteit az alapítvány nem ad. Biztosítékot is nyújt a hitelek mellé. Amíg az alapítvány pénzét a pályázó bankok között szétosztják, átmenetileg hitelt nyújt a Postabank, az OTP, a Kulcs Kft., a Dunabank és a Hitelbank Széchenyi István Igazgatósága. A bankok pályázat útján nyerhetik el az alapítvány pénzét. Az általuk elnyert összeghez a saját forrásaikból még legalább ugyanennyit kell hozzátenniük — természetesen saját pénzüket piaci kamaton adják —, ily módon az alapítvány hitelét megduplázzák. Az alapítvány pénzével foglalkozó bankok névsorát legkésőbb májusra közzéteszi az alapítvány kuratóriuma. Addig türelemmel kell lenniük az első rohamról lemaradó vállalkozásoknak. Az alapítvány forrásai remélhetően nem dugulnak be, hanem inkább kibővülnek a külföldről beígért adományokkal, kedvezményes hitelekkel. Az alapítvány tőkebefektetéssel is foglalkozik, szintén az arra pályázó és a pályázatot megnyerő pénzintézeteken, befektető társaságokon keresztül, melyek névsorát azonban valószínűleg csak egy-két hónap múlva tudhatjuk meg. Reméljük, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány csak az első lépés a vállalkozásbarát gazdaságpolitikában. Következő lépések lehetnek: az egységes, egyértelmű adó- és jogi szabályozás, az infrastruktúra kiépítése, az új vállalkozások erőteljesebb támogatása, nemcsak anyagi eszközökkel. Nincs egyetlen párt sem, amelyik ezt ne ígérte volna meg, így tehát számon is kérjük tőlük. Demcsák Mária Új műszaki áruház Hatvanban A Hatvani Háztartási Elektromos Karbantartó Vállalat, amely 1983. januárjában vált le a Gelkától, s önálló kisvállalatként működik a Horváth Mihály úton: bővítette szolgáltatásait. Vagyis tegnaptól nem csupán a különböző használati eszközök — mosógép, centrifuga, televízió, video — javítását, alkatrészelemeik pótlását végzi, hanem immár önállóan forgalmazza frissen kialakított áruházában a legkülönbözőbb márkájú televíziókat, videókat, hifitornyokat, de lehet itt vásárolni egyéni műholdberendezést is! Azt szintén érdemes följegyeznünk Takács Sándor elnök tájékoztatása nyomán, hogy mindezeket a cikkeket nem idegen valutáért, hanem forint ellenében bocsátják áruba. S ami a legkorszerűbb, legmodernebb elektronikai cikkeket illeti, szintén említsük meg, hogy ezeket közvetlen szerződés alapján az Akkord osztrák-magyar Kft. közvetítésével szerzi meg a hatvani vállalat. Miért drága a sertéshús? (M/1.) Az elmúlt esztendő nem volt politikai és gazdasági problémákban, eseményekben szűk év. A mezőgazdaságban három — esetenként már botrányjellegűnek minősített — esemény korbácsolta a kedélyeket: a júniusi gabonaárvita és országos demonstrációja, a földtulajdonviszonyok rendezése, és nem utolsósorban a sokunkat érintő húshiány. Az év végén ránk köszöntött a 20 éven át elfeledett tény, hogy a boltokból eltűnt a hús, és az ország jelentős részén húshiány volt. Hiába a kormány élelmiszer-kiviteli korlátozása, hiába a kínai tőkehúsimport, a választék igencsak sok kívánnivalót hagyott maga után. csillagos égig” emelkedtek Az év végén mindenki kapott lehetőséget arra, hogy a közvélemény előtt bizonygassa, a januári húsáremelésre miért van szükség. Véletlen talán, hogy éppen a termelők nem kaptak elég teret véleményük kifejtésére? A termelők a magas tápárakhoz — a költségek 70 — 78 százaléka — viszonyított alacsony felvásárlási árakra panaszkodtak. A húsipar a tőkehús hazai forgalmazásának veszteségességét bizonygatta. Közben az év végi felvásárlási lázban fölösleges volt a húsboltok pultjait nézni, hisz azok az ürességtől kongtak országszerte. Jött az új év, ami általában az emberekben a jövőbe vetett hitet és reményt jelenti. Ennek az évnek a második hétfőjén a húsárak a csillagos égig emelkedtek, ami a vásárlók egyre szélesebb rétegeinek lesz elérhetetlen. Sajnos, lassan csak a fogyasztók „ elitjei” fogják élvezni a karajt, a sertéscombot, a jobb minőségű felvágottakat, és milliók leszünk kénytelenek beérni a levescsontokkal, a csülkökkel és a párizsival. Ide jutott az az ország, ahol a mezőgazdaság évtizedeken át a gazdaság szilárd vázátadta, ahol elfeledett szó volt az élelmiszer-, a húshiány. Nem akarok igazságot tenni, hogy ma a fogyasztók milliói által magasnak tartott húsárak, és a termelők által alacsonynak vélt árak között kötelezően képződő nyereség hol van, és ki hiteti magáról, hogy nincs ilyen! Megjelentek az osztrákok, a jugoszlávok Az elmúlt év eleji felvásárlási- ár-emelés 48 — 50 forintra tornázta föl a hízósertés felvásárlási árát. Úgy látszott, hogy az akkor érvényben lévő takarmányárakkal van valami remény a kifizetődő hizlalásra. Az év közben három alkalommal megemelt takarmányárak miatt hamar illúzióvá vált ez az elképzelés. Következmény, hogy fokozatosan csökkent a kocaállomány, az első fél évben közel huszonötezer kocával vágtak le többet, mint 1988 hasonló időszakában. Mind vészesebben fogyott a felvásárolható hízósertések száma, míg a húsipari vállalatok előtt szélesre tárult a nyugat-európai sertéshúsértékesítés lehetősége. Ezen a piacon a hazaitól lényegesen kedvezőbb jövedelmezőségi viszonyok között értékesíthető az élő állat és a hasított fél sertés. Ugyanakkor egyre jobban fogyott a felvásárolható alapanyag mennyisége, és a határszéli húsboltokban megjelentek vásárlóként az osztrákok és jugoszlávok. Az ipar az exportból képződő nyereségből egyre nagyobb összeget kénytelen volt a felvásárlási árakba költségként beépíteni, hisz az alapanyag-ellátási zavarok enyhítésére egymásra licitáltak a vállalatok. így alakult ki, hogy év végén a nagyüzemi hízósertésekért 64 — 68 forintot, míg a háztájiból fölvásárolt hízósertésekért 60 — 66 forintot fizettek kilogrammonként. De már itt fölvetődhetne a kérdés: ha 1987 — 88-ban közel elfogadható szinten lett volna a hízósertés-ágazat jövedelmezősége, következésképp sertés- alapanyag-kínálat van, s a húsipar ki tudja elégíteni a nyugati exportigényeket, ebből a profitból, azaz, amit a múlt évben a húsipar kapott, a termelők részesültek volna-e? Állíthatom, aligha! Az csak a tőlünk nyugatra lévő országokra jellemző, hogy az elért profitból mindenki részesedhessen. A nyugati országokban sem olcsóak az ottani átlag- jövedelmekhez képest a húsárak, de ott a fogyasztók széles rétegeinek megadatik, hogy válogathasson a különböző hús és hús- készítmények között. Ott a ter- melő-feldolgozó-Jorgalmazó mind TISZTESSÉGES haszonnal gazdálkodik. Az alábbi négyes kapcsolatból: termelő-fel- dolgozó-forgalmazó-fogyasztó, ha valamelyik láncszem érdektelenség vagy fizetőképesség híján kiesik, meginog, majd összedől az egymásra utalt kapcsolat. Ma nálunk, úgy vélem, a láncszem két végén igazán kritikus, problémás időszakot érünk meg. Az elmondottakból kiindulva írásom további részében a kisüzemi, háztáji termelők jelenlegi helyzetből adódó problémáival szeretnék foglalkozni. Azért velük, mert a hazai sertéshústermelés több mint ötven százaléka ebből a szektorból kerül ki, és leginkább ők a legkiszolgáltatottabbak a feldolgozó vállalatok árajánlatainak. Az elmúlt évek húsipari kartellje után napjainkban megjelennek a nagyüzemi ser- téshizlalók érdekeit szolgáló kar- tellok. De ki képviseli a háztáji gazdálkodókat, azok a tsz-kép- viselők, akiknek nagy része eddig is a háztáji gazdálkodás ellensége volt? Nézzük meg, hogy az ez év január harmadik hetében jellemző árakon milyen költségei adódnak a háztáji termelőknek, és az értékesítés során milyen árbevételre számíthatnak? A második részben jredig láthatjuk, hogy egy 108 kilos nettó élőtömegű hízósertést tőkehúsként értékesítve a kereskedelmi hálózat milyen árbevételhez jut, és ezen miképpen osztozik a kereskedő, forgalmazó és feldolgozó vállalat. Csökkentett adagba keverik Ez évben a hazai vásárokat járva megállapítható, hogy egy 17 — 22 kilós nízóalapanyag ara 1600 — 2100 forint. A tápáremelkedés — amely 22 — 35 százalékos volt — következményeként 100 kiló gyenge minőségű süldőtáp 1050 — 1150, míg a hízótáp 980 — 1050 forintba kerül. Ezek minőségéről, tápanyagtartalmáról regényt lehetne írni, de táplálóértéke leginkább a szomszédos Romániában letűnt Condukátor tudományos táplálkozás-élettani tanácsaira bevezetett különböző élelmiszer-mennyiségek fejadagjaihoz hasonlítható. Ezekbe a tápokba már évek óta csökkentett adagban keverik be, vagy azokból teljesen kimaradnak a nagy feheijetartalmú értékes hordozók, a szója-, hús- és halliszt. A sertés életfenntartására a szakirodalom 10 százalék emészthető fehéijetartalmat jelöl meg. Az életfenntartó szükséglet azonban csak azt jelenti, hogy az állat nem hízik, a takarmányt szó szerint csak élete fenntartásához, emésztéshez használja fel. Süldokorban körülbelül 40 kilóig a kedvező arányú húsbeépülés miatt közel 15 — 16 százalék emészthető fehérjét tartalmazó, míg a hizlalás befejezéséig 12,8 — 13,5 százalék feheijetartalmú takarmányt igényelne az állati szervezet. Ezzel szemben a hazai táppiacon legjellemzőbb az alábni nyersfehéqe-tartalom: süldőtáp 12,8, hízótáp 11,5 százalékban tartalmaz fehérjét. A nagyüzemeket csak kisebb mértékben érinti az importfehéije-korlátozás, így ők közel az élettani igényeknek megfelelő tápot etetnek. Ezért van, hogy a nagyüzemi hízósertés átlagban 32 nappal korábban éri el az értékesítési végtömeget. (Folytatjuk) Halász Károly Kupa Mihály vallomása Kifejezetten szép, kupákkal díszített szobája van a Pénzügyminisztériumban. Ez jó ürügy arra, hogy a kollégák a folyosókon a főnökkel, illetve a kupáival él- celődjenek, megengedve maguknak esetenként egy-egy derűs mondást, viccet is. — Mikor került a PM kötelékébe, illetve vonzáskörébe? — Hosszú történet, mert 1975 szilveszter napjára nyúlik vissza. Úristen! Hogy rohan az idő... A serlegek csillognak a vitrinben, legszívesebben egyenként kíváncsiskodnék mindegyikről. — Másnap, vagyis 1976. január elsejével egy szigorú létszámtakarékosságot hirdettek meg a minisztériumban, és ezzel a visz- szaszámlálással lehetett kikerülni a megoldhatatlannak látszó stopot. Az első munkahelyem tehát a Pénzügykutató Intézet volt, ahol kilenc esztendeig dolgoztam. A végén már „felvittem” az igazgatóhelyettességig. — Jól érezte itt magát ? — Annyira jól, hogy a miniszter úr gyorsan átcsábított az apparátusba, és a PM kötelékében ténykedtem különböző posztokon. — Minden újságíró kíváncsi, kérem, tegyen vallomást! — Először a pénzügypolitikai, majd a lakossági adófőosztályra kerültem, innen az adóreform-, illetve a költségvetésire- form-titkárságra. Manapság is így van: a beosztottak kíváncsiskodnak, ki volt, mi volt azelőtt. Hallottam, hogy ön segédmunkásként kezdte? — 1959-től valóban hat évet húztam le segédmunkásként a Chinoinban, majd a szervesvegyipari szakmunkás- vizsga letétele után szakmunkásként, később a Mikrobiológiai Kutatólaboratóriumban ténykedtem, mint kísérleti üzemvezető. Eközben esti tagozaton végeztem a közgazdasági egyetemet, ahol — meg kell mondanom — kedvvel tanultam. — Tagja volt-e az MSZMP- nek? — Soha nem voltam, ma sem vagyok egy „apparátcsik” alkat, és ezért nem is a PM-ben, hanem a két kutatóintézetben éreztem legjobban, legotthonosabban magam. Ezek testhezállóbbak voltak, mint a hivatal, íróasztal, értekezletek. Érti, ugye? — Nem is akarták rábeszélni? — Amikor kineveztek osztályvezetőnek, egy időben emlegették, ugyanis akkoriban értelmiségizárlat volt a pártban, és bizonyára jól jött volna oda egy magamfajta. Nem erőltettek! Tudomásul vették, hogy én tisztelem a politikusokat, de ehhez a szakmához nem értek... Ne vegye rossz néven, de amikor ön szerepelni kezdett a ívben, a nézőkben — legalábbis sokakban — egy ellentétes kép alakult ki. — Mire gondol? — Hogy is mondjam! Ez a kép nem egy átlagpolgár által elképzelt minisztériumi vezető képe volt. Teljesen meglepő és szokatlan volt az a kicsit vagány, szókimondó stílus. Beszélik, hogy ezt a „gyereket a nevén nevező”, bátor hangot ön honosította meg ebben a házban. — Lehet, hogy igaza van! Említettem már, hogy én sohasem voltam jó és szolgalelkű apparátcsik, olyan típusú vagyok, aki csak akkor szól és olyan mond, amikor már bizonyos abban, amit beszél. De akkor mondja a saját mondókáját... A beszélgetés során nyilván szó kerül erről-aiTÓl, és miért pont éppen az adórendszerről ne... — Manapság sokan keresik a felelősöket az adórendszer bevezetéséért. Önben megtalálják? — Az adórendszer bevezetése érdem és erény volt! Ezt most már nyugodt szívvel állíthatom, ebből sem előnyöm, sem hátrányom nem származik. Bűn volt viszont, hogy nem előbb vezettük be! Az adott politikai és gazdasági szituációban ugyebár több mindent meg kellett érteni: hogy nem elég korszerűek ezek az adórendszerek, társadalmi igazságtalanságot hordoznak magukban, sértik az állampolgárokat... Közgazdasági értelemben ez utóbbi megkülönböztetés ugyan nem állja meg a helyét, mert az adórendszer van, akiket hátrányos, másokat előnyös helyzetbe hoz. Állíthatom viszont, hogy a mi adórendszerünk — bár nem egy piacgazdasági formáció — mégis a magyar irányítás legkorszerűbb eleme. — Mit változtatna most rajta? — Ehhez ismernem kellene a jövendő magyar kormány konkrét gazdaságpolitikai vonalvezetését! Valószínűleg minden adófajtát szélesebb bázisra kell majd helyezni, és olyan jövedelmeket is be kellene vonni az adóztatásba, amelyek eddig kimaradtak, vagy túl kedvezményezettek voltak. Annak megfelelően lehet majd mérlegelni, hogy milyen adómértékeket akarunk alkalmazni a vállalkozásoknál — a VÁNYA-nál, SZJA-nál, az áfánál. — Milyen kifejezett tanácsot adna a leendő magyar kormánynak? — Azt, hogy vegyék figyelembe, hogy milyen adóharmonizációs tevékenységek folynak az Európai Gazdasági Közösségben, ahol 1992-re legalábbis az áru, szolgáltatás és tőke „forgalmát” egységesen próbálják kezelni az adórendszerekben. Ez mindenfajta adót, a személyi adót és nyilván az áfát is érinti. — Mit mond a pártok gazdaságpolitikai elképzeléseiről? — Meg kell mondanom, hogy a legkorrektebb és a legelfogadhatóbb számomra a Fidesz koncepciója. Nem azért, mert fiatalok a gyermekeim, hanem mert nem ígér semmi olyat, ami nem teljesíthető, amit viszont ígér, azt teljesíteni lehet. — Önt és munkatársait május 14-étől a szakemberek Egerbe várják, ahol a megyei tanács nagyterme ad otthont egy nagyszabású konferenciának. Mit gondol? A magyar pénzügyi szakembereknek sikerül-e megtanultok az adózási politikát, magát a rendszert? Ezt azért is kérdezem, mert ön a védnöke az említett egri konferenciának... A kíváncsi kérdésre meglepő és gyors választ ad Kupa Mihály. — Kitűnőek a magyar pénzügyi szakemberek! Jo és új dolgokat gyorsan és jól megtanulnak. Ezt nemcsak mi magyarok mondjuk, mások, külhoniak is, itt úgyszólván ezt minden szakterületre értik. Magyar „tehetségről” beszélnek! Én továbbmegyek: az állampolgárok, akik adóznak, gyakran már jártasabbak az előnyökben, a hátrányokban — mondjuk az adózást illetően — mint némely szakember. Itt, kérem, mindenki érti a lényeget, a részleteket, a finomításokat pedig elsősorban a szakembereknek kell majd elsajátítani- ok. Nyilván ezért szervezték ezt a konferenciát is, amelynek fővédnöki tisztét köszönettel fogadtam el, és igyekszem majd az elvárásoknak meg is felelni. Eszembe jut egy nyilatkozat, amelyet a Tallózóban jó negyedéve olvastam, nevezetesen, hogy Kupa Mihály otthagyja a Pénzügyminisztériumot. — Igaz a hír? — A dolgok még folyamatban vannak, ezért erre a kérdésre — ritkán fordul elő — ezúttal nincs egyenes válaszom... Szalay István
