Heves Megyei Népújság, 1990. április (41, 1. évfolyam, 77., 1-23. szám)
1990-04-07 / 5. szám
Hírlap, 1990. április 7., szombat _______________________________3. „Csiszolatlan gyöngyszem” Az ostorost tó kincse A jövő Magyarországának szól? Három éve—két szinten A magyar gazdaságirányítási rendszer reformjának 1968- as bevezetésekor szó volt a pénzügyek, pontosabban a bank- rendszer átalakításáról is. A következő esztendőkben ez sajnos elakadt, s nem valósulhatott meg, miután a ’70-es évek elején megkezdődött a visszarendeződés! Ez ma már gazdaságtörténeti tény, ám az is bizonyos, hogy ha nagy késéssel is, de három évvel ezelőtt mégiscsak létrejött az új bankrendszer hazánkban. Ennek lényege az volt — emlékezzünk csak vissza —, hogy a központi pénzintézet, a Magyar Nemzeti Bank mellett egymás után megalakultak a kereskedelmi bankok. Ez lehetővé tette a feladatok megosztását, szétválasztását. Az említett folyamat viszont még nem ért véget. Sokan okkal felvetik, hogy az átszervezés nem volt kellően előkészítve. Nem egyértelműen határozták meg akkoriban, hogy mit értünk jegybanki, illetve üzleti banki tevékenység alatt. Ma már tudják, hogy tudományos igénnyel kellett volna megalapozni. Emellett sok helyen hiányoztak a kellő személyi és tárgyi feltételek a pénzszolgáltatáshoz. Azóta persze sok minden javult, de mégis másként kellett volna kezdeni. Változatlanul sok az aggály, főként pénzügyi és vállalati körökben, hogy mennyire vált be ez a rendszer. Többen azt állítják, hogy az elmúlt három esztendőben kialakult új banki szerkezet a hatalom átmentésének egyféle eszköze lett. Arra hivatkoznak, hogy a Magyar Nemzeti Banknál maradt például a központosított devizagazdálkodás, sőt a fejlesztésekhez, a beruházásokhoz szükséges hiteleket felülről osztják el. Az aggályok egy része jogos és reális, ugyanis különbséget kell tennünk az állami, illetve a vállalati hatáskörbe tartozó és megvalósuló beruházásokról. Az előbbiek esetében valóban a Magyar Nemzeti Bank szerepe döntő, viszont az üzemi, vállalati fejlesztések hitelforrásairól nem a jegybank dönt, miután az egyes cégekkel közvetlenül a kereskedelmi pénzintézetek vannak kapcsolatban. Sőt, az olvasóink előtt is ismert világbanki kölcsönök esetében is az utóbbiak játsz- szák a főszerepet. Ebben az esetben a központi bank csak közvetítőként vesz részt az ügyletekben. Három évvel ezelőtt még — kétségtelen — a Magyar Nemzeti Bank volt a devizagazdálkodás központja, amely az elmúlt időszakban változott, miután az üzleti bankok is ma már eladnak és vásárolnak valutát. Az viszont kétségtelen, hogy az MNB működése jelenleg a kormánytól függ, tehát közreműködik a gazdaságirányításban, sőt finanszírozza a költségvetést. Sokan bírálják ezt, ugyanakkor ahhoz, hogy a jegybank döntsön, mielőbb jegybanki törvényre lenne szükség, és a Magyar Nemzeti Bankot az Országgyűlés alá kellene rendelni. Ez egyelőre várat magára! Remélhetőleg hamarosan már az új parlament erről is dönt majd. Természetesen meg kell határoznia, hogy erős vagy gyenge, önálló vagy a kormány alá rendelt pénzintézetre van szüksége az országnak. Nagyon felelősségteljes döntés előtt állnak tehát az új képviselők, mert elhatározásuk a holnapnak, a jövő Magyarországának szól! Annyi viszont bizonyos, hogy a kereskedelmi bankok kedvező helyzetben vannak. Míg egymás után halljuk, hogy vállalatok, szövetkezetek nem kevés számban a csőd szélén vannak, addig az üzleti bankoknak ettől nem kell tartaniuk! Nem is kerülik el a cégek gyakori szemrehányását, miután hitelt csak magas kamat mellett adnak. Igaz, ilyen a pénzpolitika jelenleg, többek között nagyon drága a kamat, és nemigen ösztönöz a fejlesztésekre. Ez hosszú távon nem maradhat így. Mentusz Károly Gyanús a sietség A Megamorv — Petőfi-bizottság közleménye Körülbelül tíz éve, az akkori gazdasági szempontok alapján, az ostorosi Egyetértés Termelő- szövetkezet elhatározta, hogy a vidéken öntözéses szőlőkultúrát honosít meg, s mivel ennek elengedhetetlen feltétele a víz, egyidejűleg egy víztározó építése mellett is döntött. Az ostorosi patak völgyét, vagyis az Ostoros és Eger közti völgyet egy gáttal lezárták; az ott létrejött tó három éve folyamatosan töltődik. Ezután Eger és környéke általános rendezési tervében már szerepelt a tó, s az elképzelések magukban foglalták egy majdani üdülőkörzet kialakításának lehetőségét is. Mindemellett a térségben, pontosabban a víztározó közelében, attól mintegy háromszáz méterre egy 1973 óta lezárt, lefojtott termálkút is található, amelynek igazi értékét ugyan még nem mérték fel, de bizonyos, hogy a tóval együtt, az Egertől való kis távolságot is figyelembe véve, igen jól szolgálhatná az idegen- forgalmat, turisták ezreit csábíthatná megyénk e szegletébe. — Nem szeretném, ha ez esetleg a „második Egerszalók”lenne — kezdte a beszélgetést Kisari Zoltán, az ostorosi községi tanács elnöke. — Ezért tavaly már a részletes rendezési terv is elkészült, a tanácstestület is elfogadta. Ezen terv szerint a környéken csak olyan munkákat lehet végezni, amelyek nem zárják ki az üdülőkörzetté válást. Üdülőkörzeti kritérium például az is, hogy minimum 800 négyzetméteres parcellákat lehet létrehozni, s Riportútjaimon szívesen visz- sza-vissza fordulok magam is egy-egy érdekesebb, kedvesebb témához, személyhez. Emlék és érdeklődés egyaránt csal a helyszínt újra felkeresni, s szemre venni a változást. így kopogtatok most is Gyön- gyösorosziban Horváth Jenő népi fafaragó kapuján, hogy a mesterrel és sajátos munkájával megint találkozzam. A házból azonban már csak az özvegye jön elém. Az alkotó — rebegi fájdalmas szomorúsággal — közel három esztendeje örök álmát alussza a községi temetőben. — Csöndben ment el — mondja az itthagyott feleség —, úgy, ahogyan élt és dolgozott A tisztesség kedvéért ugyan küldtünk néhány hivatalos helyre is gyászjelentést annak idején, de a halálhírrel, a temetéssel a világért sem akartunk terhelni minden ismerőst. Évek múltán is megdöbbentő a búcsú nélküli, váratlan távozás, az elkezdett beszélgetés immár lehetetlen folytatása. Jó darabig, némán állok a pázsitos udvaron, s szótlanul ballagok az asszony után, a műhely felé. Csikorogva nyílik a zár az ajtóban, pedig a kamrába is itt kell bejárni. . — Megvallom őszintén, nem szívesen jövök erre — kesereg az elárvult hitves. — Az asztalon, s hogy közösségi funkciójú területek is legyenek a vízparton. Egyébként korábban egy vállalkozó szeretett volna itt üdülőkörzetet létesíteni, de elképzelései meghiúsultak, mert nem voltak szinkronba hozva a különböző érdekek. — Milyen előnyöket sorakoztathat fel az ostorosi tó, mekkora vonzerőt jelenthet az idegenforgalom szempontjából? — Először: a vízisportnak kedvező a völgy fekvése, a vízfelület. Másodszor: szép a természeti környezet is, a tó vize tiszta, már most is sokan fürdenek benne — a tiltó táblák ellenére. Közkedvelt hely a falusiak körében, s emiatt jó néhány vállalkozó standok felállítását kérvényezte, ami elől a tanács nem zárkózott el, kiadta az engedélyeket. Azt is szeretném elmondani, hogy több érdekszféra úgy véli, átfogó koncepcióra van szükség, a termál- kútra és a víztározóra alapozva szállodát, kempinget építenének. Én ennek egyelőre nem látom a realitását, hiszen minél nagyobb a falat, annál nehezebben tudunk megbirkózni vele. Külföldi érdekeltségek — legutóbb a hollandok — szintén megjelentek. — Gondoltak a horgászokra is? Mert ha igen, azt hiszem, ez elkerülhetetlenül együtt jár a vízminőség romlásával. — A termelőszövetkezet elnöke a közelmúltban bejelentette, hogy egy horgászszövetséget alapítottak, és halakat is telepítenek majd. A telepítés azóta megtörtént, ahogy a legutóbbi falugyűlésen kiderült. Most tehát körös-körül szinte minden úgy van, ahogyan hagyta. Sem én, sem a gyerekek vagy az unokák nemigen nyúlnak a szerszámokhoz, meg azokhoz, amiket az uram velük csinált. S a szobában még a legszebb darabokról is csak a port törölgetjük. Végtelenül rossz, hogy csak ez maradt ■helyette... Nézem a hagyatékot. Az ablakban pompás virágok nyújtózkodnak a bekacsintgató tavaszi nap felé, mellettem az ember nagyságú mokány Árpád-szobor, aztán a Dagasztó nő, a Kö- pülő asszony, az Arató pár, a Pa- rasztsellő, s társaik. Fából valamennyi. Miként a többi is, az „első házban”. A Csikós ménessel, a Pásztor libáival, a Juhász, a befejezetlen Pusztai rackanyáj vagy történetesen az utolsó szereplést jelentő bűbájos Lovas szekér. — A kecskeméti kiállításra még ő küldte el az anyagot — hallom a lakás legféltettebb kincsei előtt —, de sajnos, már nem érte meg a hemutató végét. Nekünk kellett hadakoznunk érte, hogy visszakerüljön hozzánk. S megvallom, azóta nem is nagy kedvvel hajlok újabb kérésre. Pedig éppen nemrégiben a Mátra Művelődési Központból is felkerestek egy tervezett tárlat ügyében. Az az igazság, hogy félek kiadni innen bármit is, mert nem vigyáznak rá úgy, mint én. Legutóbb Kecskemétről nemcsak van hal a tóban, nagyrészt növényevők (igaz, nem túl sok), amelyek a tisztításban is „közreműködnek”. Intenzív horgászat még nincs, de szerintem nem is lenne jó, ha csak horgászati célt szolgálna a víztározó. Annál is inkább, mivel a 30 hektáros vízfelület egy része igen alkalmas a strandolásra, s a részletes rendezési tervben is benne foglaltatik egy szabad strand létrehozása, olyan szabad strandé, amely hivatalosan üzemel — mert nem hivatalosan már most is működik. — Milyen határidőket rögzített a részletes rendezési terv? — A kérdésben említett tervnek nem feladata a határidők rögzítése. Itt a községi tanácsnak kell olyan intézkedéseket tenni, amelyek meghatározzák, hogy mit, mikorra kell megvalósítani. Fontos persze a területgazdák, vagyis a termelőszövetkezet, Ostoros község, a Tamamenti Víztársulat és a már kiparcellázott 240 telek tulajdonosainak magatartása is. A leglényegesebb, hogy belátható időn belül megállapítsuk a lefojtott termálkút értékét, ehhez természetesen először meg kell nyitni azt, majd szigorú üzleti szempontok alapján lehetne értékesíteni. A kis távolságból eredően kézenfekvő, hogy a kút vize a tóba vezetődjön, így annak is a hasznára lehetne. Ezenfelül szükséges a tó körzetében a legminimálisabb dolgokat minél hamarabb biztosítani: elsősorban a nyilvános illemhelyei, a járható utat. Ezután következhetne a nagy koncepciók kikésve, hanem sérülten is jött haza a közszemlére tett faragás... Értékes, ami Horváth Jenő után itt maradt. Nem mindennapi tehetségre, művészetre vall. Több mű is kiállításokon forgott Miskolcon, Nyíregyházán, Egerben, Budapesten, Győrben, Szlovákiában, országos elismerésekkel adóztak értük alkotójuknak. A rangos oklevelek mellett sajtócikkek sokasága méltatja a ritka munkásságot. Csalhatatlanul is azt juttatja eszembe, hogy jobb sorsra érdemes. — Mi lesz vele?— kérdem özv. Horváth Jenőnétől, megtörve a hosszú percekig tartó csöndet. — Valójában még csak nem is sejtem — válaszolja halkan. — A családban eddig komolyabban még szóba sem került. Annyi biztos, hogy nagyon ragaszkodunk hozzá, nem szeretnénk megválni a gyűjteménytől. Annak örülnénk legjobban, ha továbbra is, mindig a magunkénak mondhatnánk. Más dolog, hogy meddig lesz itt nálunk igazán jó helye. Lehet, hogy talán okosabban tennénk, ha anpak rendje és módja szerint valami (megfelelőbb, hivatalos bemutatóhelyet keresnénk neki, a nagyközönség elé tárnánk az egészet. S persze, nem itt a faluban, hanem ott, ahol sokkal többen is kíváncsiak lennének-rá. Ezt azonban még meg kellene beszélnünk idehaza... (Fotó: Koncz János) dolgozása; a kemping helye megvan, a közművesítésről, a szennyvízkérdés megoldásáról folynak a tárgyalások, a telefon kisebb gond, hiszen a térség nemrég kapcsolódott be a crossbar-rendszerbe. Nem irreális elképzelés tehát a jövőbeni üdülőkörzet, csak sajnos a községnek jelenleg nincs számottevő tőkéje az in- vesztálásra, de bízom benne, hogy néhány év múlva lesz. — Említette a külföldi partnereket. Arra is kíváncsi lennék, milyen a kapcsolatuk Eger város tanácsával ez ügyben? Valószínűleg a megyeszékhelynek sem mindegy, hogy van-e vagy sem a közelében egy ilyen idegenforgalmi „mágnes”... — A külföldi érdeklődők egyike sem zárkózott el az együttműködéstől, tetszett nekik a környék, de sajnálják a magántelektulajdonosok megjelenését, mert így beszűkültek a lehetőségeik. Egerrel a két tanács szintjén nincs kapcsolat, az egri városi tanács nem lépett még, úgy néz ki, nem is nagyon akar lépni az ügyben, nem volt a részéről kezdeményezés közös programra. Az ostorosi tanács semmit nem adott ki a kezéből, szigorúan ostorosi dologról van szó. Véleményem szerint nagy távlatokat nyithat a falu számára a víztározó, a leendő üdülőkörzet. Csiszolatlan gyöngyszem most a tó, amelyet akár el is lehet rontani, de ugyanakkor valóságos kincsesé is válhat. — Azért megemlíteném a gyöngyösi múzeumban — mondom, hogy elköszönök. S úgy is teszek, mint ígértem. — Nem ismerem az anyagot — kezdi dr. Füköh Levente, a Mátra Múzeum igazgatója —, de amint így emh'ti, számomra sem közömbös. S készséggel segítenék is, ha tudnék. Ám legjobb esetben is éppen hogy csak köz- gyűjteménybe tudnánk venni. A bemutatására egyelőre, s még ki tudja meddig, nincs módunk. Mást ne mondjak: a híresebb, sokkal nagyobb értékű Herman Lipót-hagyaték is jelenleg csupán raktárban van. Ugyanekkor — ahogyan ismerem a körülményeket — a városi intézmények sincsenek jobb helyzetben. Átalakítás alatt van a Gyöngyösi Galéria, a könyvtárépületben kérdőjelek sora a jövő előtt. Sok biztatót nem látok... Mi lesz Horváth Jenő munkáival?— tudakolom ismét, de már csak önmagámtól. S hamarjában — bárhogyan fáj — magam sem adhatok megnyugtatóbb feleletet. Hiszen előttem sem titok, hogy egyre szegényebb a művelődésügyi tárca, s az állam is, ismert, népszerű helytörténeti kiállítások, tájházak számíthatnak bezárásukra, megszűnésükre. Miért jutna hát most pénz éppen a Gyöngyösorosziban szunnyado- zó faragásokra...? Gyóni Gyula A Magyar Hírlap március 29-i számában jelent meg az MTA sajtótitkárának, Odze Györgynek a nyilatkozata az Akadémiai antropológuscsoport 28-i üléséről, az eddigi vizsgálatok rész- eredményeiről, a Petőfiének feltételezett barguzini csontvázzal kapcsolatban. Ez három tényt közöl: 1. A vizsgálatok szerint a tetem száz évnél korábban nem került a földbe — ez megegyezik a bizottságunk 1856-os temetési feltételezésével. A címben tévesen így írták: Száz évnél fiatalabb a csontváz — de ez a becslő szöveggel nem egyezik meg. A második adat: a csontváz 23 — 25 évesnél idősebb, de fiatal egyéné. A Petőfi-bizottság 1856-os sírfeliratadata alapján 33 éves volt ekkor a költő, s Kiszely István — aki a napokban kapott a washingtoni Albert Einstein Tudományos Akadémiától UNES- CO-kitüntetést antropológusi munkásságáért —, valamint a két amerikai és a leningrádi antropológus 30 — 35 évesnek állapította meg írásbeli nyilatkozatában a személy korát. Ez tehát nem mond ellent az Akadémia megállapításának. Ami viszont a harmadik megállapítást illeti, hogy a csont cit- ráttartalmát vizsgálva olyan súlyszázalékot találtak, mely „hasonló korú csontokon női nemre jellemző” — tudományos szempontból nem elfogadható, kontrollanyag vizsgálata nélkül. Nem ismerjük a helyi testlebóm- lási körülményeket, nem áll az Akadémia rendelkezésére kont- rollcsontváz, amelyhez hasonlítani lehetne a citráttartalmat, és így nem lehet megállapítani sem az abszolút kort, sem a nemiséget. Tudvalévő, hogy Szibériában a lebomlási folyamat a nagy hidegek miatt lényegesen lassúbb, mint a Kárpát-medencében. A csont-kontrollanyag szükségességét január 4-i nyilatkozatában maga az akadémiai bizottság elnöke, Harsányi László is hangsúlyozta, ezt a Népszabadság közölte: „Feltétlenül kell földminta és úgynevezett kont- rollcsontváz, hiszen az ottani körülmények különböznek a magyarországiaktól, így az emberi test lebomlása is másként történik, mint nálunk. Emiatt egy csontváz korát csak egy másik ismert korú kontrollcsontváz segítségével tudjuk megállapítani. Erre a vizsgálatra július hónapja látszik a megfelelőnek. ” Idézzük Farkas Gyula profesz- szomak az összehasonh'tó csontanyagról a napokban megjelent, szavait is. „Ezek nélkül — figyelembe véve a szibériai éghajlati és talajviszonyokat — megtévesztő eredményre juthatunk.” Tehát Odze György kijelentését: „Ennek ellenére a minták értékelhetők voltak... Ezt a megállapítást már nem cáfolhatják”, és a címadó kategorikus kifejezést — „Női csontváz” — a kontroli- vizsgálatok befejezése előtt tudománytalannak tartjuk. Azt is sérelmezzük, hogy a moszkvai hangszalagjegyzőkönyvből — amelyre a Petőfi-ex- pedíciónak nem adtak módot, csak az Akadémia rögzíthetett — a mai napig nem kaptunk példányt. Áz alaki, morfológiai vizsgálatoknál nem vették figyelembe az egyik legfontosabb, nemet meghatározó csont, a csecsnyúlvány (processus mastoide- us) rendkívül férfias jellegét, és valószínűleg hangszalagra sem rögzítették! Mivel a méréseknél száz adatból több mint a felét a női jelleg felé kerekítették, kétségeink vannak a bizottság tárgyilagosságával kapcsolatban. Ragaszkodunk a júliusi kontroli- vizsgálatokhoz. Petőfiről van szó! Ránk mondták augusztusban, de most mi érezzük: „Gyanús a sietség!” Pécsi István szóvivő Kénes Marcell Faragások egy elárvult műhelyben Mi lesz a Horváth-hagyatékkal...?
