Heves Megyei Népújság, 1990. április (41, 1. évfolyam, 77., 1-23. szám)
1990-04-06 / 4. szám
6 SPORT Hírlap, 1990. április 6., péntek Junior ökölvívó ob A barcelonai mag A junior ob-n megyénket tíz öklöző képviseli Rajtol a kézilabda NB II. tavaszi idénye. Sírok—Kazincbarcika, szombat 11 óra, Füzesabony—Nyíregyházi TK, vasárnap 15 óra Derűlátás Sírokban és Füzesabonyban — Régebb óta kértük a Magyar Ökölvívó Szövetséget, hogy tiszteljenek meg bennünket egy rangosabb verseny rendezési jogával. A harmadik próbálkozásunk bejött, így négy napon keresztül Petőfibányán bunyózik a bajnoki címekért a magyar juniormezőny — mondta Herle István, a klub vezetője. A községi sportcsarnokban összesereglett ökölvívókat, szakembereket és a szép számú közönséget a védnök vállalat nevében dr. Urbán Gábor, a Mátraaljai Szénbányák vezérigazgatóhelyettese köszöntötte, majd sikeres mérkőzéseket kívánva a versenyzőknek, a nézőknek pedig jó szórakozást, megnyitotta az ob-t. Igen népes mezőny gyűlt össze Petőfibányán, hiszen százhu- szonketten adták le nevezésüket, így például tegnap, a selejtező első napján harminckilenc pár lépett szorítóba. Vagyis a késő esti órákig zajlottak a ringcsaták. A helyi bokszolok edzője, Rezes László bízik tanítványaiban. Fiát, és az ugyancsak junior válogatott Lakatos Viktort mindenképpen a dobogóra várja. A magyar utánpótláskeret valamennyi Asztalitenisz Petőfibánya-Karácsond 11-5 NB III-as férfi csapatmérkőzés, Karácsond. Győztek: Here 3, Kovács 3, Nagy 3, Szilágyi 2, ill. Csintalan 2, Sándor 2, Szabó. Sportszerű mérkőzésen magabiztosan győzött a vendégcsapat. Ezzel a petőfibányaiak — a még hátralévő esztergomi mérkőzés eredményétől függetlenül — megnyerték a bajnokságot, és ősztől egy osztállyal feljebb, az NB II-ben indulnak. Kosárlabda Külker SC-Egri Tanép 73-67 (37-37) NB Il-es férfi csapatmérkőzés, rájátszás, Eger. V.: Budai, Galambos. Tanép: Káló 9, NÁDAI 28, Feledy 5, Széphegyi 11, Ringer 6. Cs.: Sipeki 6, Molnár J. 2. Edző: Komenczy Lajos Tungsram II.-Egri Tanép 91- 79(39-36) NB Il-es férfi csapatmérkőzés, rájátszás, Budapest. V.: Bánky, Papavasziliu. Tanép: Káló 6, NÁDAI 25, FELEDY 16, Széphegyi 5, Sipeki 11. Cs.: PETRUCSIK 14, Molnár J. 2. Edző: Komenczy Lajos Megkezdődött a rájátszás a kosárlabda NB II-ben. Áz egriek csak a harmadik helyen végeztek tehetsége bemutatja tudását a bajnokságon. Ők nem kisebb feladat előtt állnak, mint a júliusi, csehszlovákiai Európa-bajnok- ság és az ősszel Peruban sorra kerülő vb. No és arról sem szabad megfeledkezni, hogy a barcelonai olimpiai csapat magját is ezek a D-csoportban, ugyanis a versenybíróság nem vette figyelembe a Tungsram II. eredményeivel kapcsolatos bejelentésüket. A tanépesek kérték, hogy a fővárosi csapat eredményeit csak versenyen kívül számítsák be, ugyanis nem biztosítottak egyenlő feltételeket mérkőzéseiken. Volt amikor szinte az úttörő csapatot szerepeltették, és ezzel komolytalanná tették a küzdelmet. Érthető lehangoltsággal vágtak neki az egriek a rájátszásnak, s ez bizony az eredményeken is tükröződik. A további hazai mérkőzések: április 6,17 óra: Egri Tanép-Sal- gótaiján; április 27,17 óra: Egri Tanép-Tungsram II. A mérkőzéseket a körcsarnokban játszák. Röplabda HKVSC-Dabas 3-2 (8, -12, -13, 4, 9) NB Il-es női csapatmérkőzés, Hatvan, 100 néző. V.: Oláh, Katona. Hatvan: Augusztinné, Kovács T., Bondarenko, Páncsics, Sáfrány, Braun. Cs.: Bucholcz, Kovács B. Edző: Kovács István A lényegesen esélyesebb hatvani csapat alaposan megizzadt a győzelemért. Ifik: Hatvan-Da- bas 3-0 Teke Agria Bútorgyár-St. Síküveg- Somos 6-2 (2466-2436) (Fotó: Gál Gábor) a fiúk alkotják majd, ha lesz elég szorgalmuk, kitartásuk. Ma délután négy órától tovább folytatódik a selejtező, szombaton 16 órától már az elődöntőket kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, míg a tizenkét súlycsoport fináléját vasárnap délelőtt fél tíztől rendezik meg. NB Il-es férfi csapatmérkőzés, Salgótarján. Agria: Kun 428, Kádár 382, Vajda 409, Tóth L. 408, Tóth J. 391, Kiss 448 fa. Színvonalas összecsapáson az első dobásoktól végig vezetett a bútorgyári csapat. A házigazdák ugyan még megpróbáltak fordítani, ám a remekül játszó Kiss József meghiúsította szándékukat. Három fordulóval a bajnokság befejezése előtt tíz egriek a 6. helyen állnak, 27 ponttal, de a versenyfutás annyira szoros, hogy jó esetben még akár az ezüstérmet is megszerezhetik. Vízilabda Egri Vízmű-Tipográfia 10-7 (2-2, 2-3, 4-1, 2-1) OB I/B-s férfi mérkőzés, Eger. Vízmű: Béres — Dely, Vecseri 2, Bozsik 2, Madarasi Gy. 3, Szász 1, dr.Sike 2, Kelemen L. Kanalovics, Fülöp, Nagy. Edző: Denk János Nagy küzdelemben nyertek csatát az egri pólósok az esélyesebbnek számító Tipográfiával szemben. A bajnoki pontokra mindenképpen rászolgáltak, hiszen hét akciógólt szereztek, és az erőnlétük is jobbnak bizonyult. A hét végén több, mint háromhónapos szünet után újra csatasorba állnak a kézilabda NB II-ben érdekelt női csapataink, a Siroki Vasas és a Füzesabonyi SC. Noha egy osztályban szerepelnek, a két együttesnél eltérő célok, vágyak és lehetőségek fogalmazódtak meg már a pontvadászat tavalyi nyitányánál. A körülmények érthetően behatárolták a tervezgetést, és amíg a siro- kiak az élmezőnybe kerülést célozták meg, addig az újonc abo- nyiaknál a kiesés elkerülése számított elsődlegesnek. A tavaszi folytatás előtt mindkét gárdával felvettük a kapcsolatot, és az iránt érdeklődtünk, hogy a hosz- szúra nyúlt felkészülés hónapjai alatt mi minden történt a házuk táján. Somogyi Tibor, a siroki kispad gazdája nem volt borús kedvében, és ez a feldobottság a hangján is érződött. Megtudhattuk tőle, hogy a csapat munkájába nemrégiben bekapcsolódott az Eger SE egykori két erőssége, Nádassyné Káló Zsuzsa és Bótá- né Veres Andrea. A tavaly ősszel igen súlyosan megsérült, térdke- resztszalag-szakadást szenvedett Bóta Mariann újra harcképes állapotban van. Ha már a változásoknál tartunk, feltétlenül említést érdemel, hogy Nagyné Kozák Angéla családi okok miatt leadta a szerelését. Az edző úgy ítéli meg, hogy lényegesen ütőképesebbé vált a gárda, és jóllehet, korábbi elképzeléseikben a negyedik hely megszerzése szerepeit — az őszi szezont is ezen a helyen zárták —, most már a dobogó felé kacsintgatnak. A felkészülésük zökkenőmentes volt, Gyöngyösön egy tornán a Jászberény és Megyénkben befejeződtek a Magyar Ifjúság Centrum Kupa kispályás labdarúgótorna küzdelmei, melyen ötven csapat vett részt. A finálét az egri stadion salakos pályáján bonyolították le, s a tét a Salgótaijánban április 21- én megrendezésre kerülő területi döntőbe jutás volt. Itt korosztályonként egy csapatunk képviseli szűkebb hazánkat, megmérkőzve a Pest megyei és a nógrádi együttesekkel. A legjobbak az országos döntőbe kerülnek. A gyermekeknél és a nőknél az indulók kis létszáma miatt Salgótarján mögött bronzérmesek lettek, akárcsak az egri Dobó-emlékversenyen. Manapság szokatlan dolog, hogy a szakember a pénzszűke miatt sem sopánkodott. A megyei bajnokságban szereplő focistáknál százezer forinttal többel gazdálkodhatnak, ami meg is illeti őket, mivel többet és mesz- szebbre kell utazgatniuk. Edzéseiket Egerben, a közgazdasági szakközépiskola tornatermében, illetve a körcsarnokban végzik. Már alig várják az új 45x25 méteres siroki tornacsarnok átadását — jelenleg a belső munkálatok folynak —, amelyet szeptemberre ígért a kivitelező Sályi János magánvállalkozó. Szombaton 11 órakor nagy falattal kezdik az „étkezést”, a listavezető Kazincbarcika látogat hozzájuk. Az ősszel egyedül a Sírok rabolt pontot a barcikai oroszlánbarlangból, ami tovább táplálja reményeiket. Nagy csatában győzelmet várnak maguktól a siroki lányok. A füzesabonyiak három év alatt — második nekifutásra — szinte az ismeretlenség homályából ugrottak a másodosztályba. A siker feletti örvendezés — a dolgok rendje szerint — gyorsan elmúlt jöttek a dolgos hétköznapok. Atkári Lajos edző és a lányok többsége is tudta, hogy az NB II-ben csakis az adhat maga- biztosságot, ha az edzéseken a verejtékezés sem marad el. Ezt támasztották alá Forgó Jánosné szavai is, aki az ősszel az utolsó két mérkőzésen már abonyi színekben játszott. A többszörös ifjúsági válogatott irányító már abba a korba lépett, amikor tapasztalatával, higgadtságával hasznára lehet a zömében fiatanem volt szükség megyei döntőre. A Hatvani 5-ös DSK illetve az egri gyermekváros csapata így páholyban érezhette magát. A serdülőknél a kiskörei általános iskolások, az iijúságiaknál a sely- pi 215-ös szakmunkásképző diákjai vívták ki a továbbjutást. A felnőtteknél parázs meccseken dőlt el, hogy ki szerzi meg ezt a jogot. Végül a bélapátfalvi Bélkő nevet viselő csapat kvalifikálta magát a területi döntőbe. Az első helyezett együttesek egy futball-labdával is gazdagabbak lettek a megyei finálét követően. lókból verbuválódott együttesnek, a kritikus pillanatokban. Az erőgyűjtés hónapjaira visszaemlékezve elmondta, hogy februárban egy jókora betegséghullám söpört végig a csapaton, egy kézen megszámolható hányán vettek részt a foglalkozásokon. Szerencsére még maradt idő az újabb belerázódásra. Azt, hogy sikerült visszazökkeni a kerékvágásba igazolja a Dobó-kupán elért 2.helyük. Maguk mögé utasították a jóval esélyesebbnek tartott sirokiakat, négy góllal nyerve ellenük. Mindezt úgy érték el, hogy időközben Bocsi Márta sportszerűtlen életmódja miatt megvált a csapattól és a Kazincbarcikáról átigazolt, kulcsjátékosnak szánt Barati Erzsébet is — se szó, se beszéd — elhagyta őket. A kapus poszton már-már krónikus gondokkal küszködnek, annak ellenére, hogy a rendkívül kellemetlen csigolya sérüléssel bajlódó Szarka Katalin még vállalta a hálóőrködést. Szerencsére, tehetséges ifjúsági játékosaik Szűcs Noémi, Nagy Nikolett, Kiss Krisztina és Felber Ágnes bizonyításra készek. Atkári edző lehetőséget lát arra, hogy az igen lelkes, lendületes társaság elmozduljon a 9. helyről, akár két-három fokkal is feljebb kapaszkodjanak. Ehhez elsősorban a riválisoktól, a Mátészalkától, a Pilisszentivántól, a Szeghalomtól kell a pontokat begyűjteni. Vasárnap 15 órakor a Nyíregyházi TK-t látják vendégül. Szurkolóik annak örülnének, ha az ellenfelet nem várná terülj-te- rülj asztalkám... Az új klubban is Karate tanfolyam Hosszú huzavona után az Eger SE-ből kivált karatésok megalakították önálló klubjukat. Mint azt Borza József három dános mester elmondta, a szervező munkában hallatlanul sokat segített neki Mátyás László, aki maga is műveli a harcművészetet. A Kyokushin Karate Klub a továbbiakban is a Szilágyi gimnázium tornatermében taiják foglalkozásaikat, köszönhetően annak, hogy az intézmény vezetői pártolják a sportágat. Áz országos ranglistán — ki- lencvenből — nyolcadik helyet elfoglaló egri klub tanfolyamaira ismét váija a jelentkezőket. Az edzések helyszínén kedden és csütörtökön este héttől nyolcig várják az érdeklődőket. Öregfiúh-meccs A Bélapátfalva megyei bajnokságban játszó labdarúgó csapata ezen a hét végén Gyöngyöshalászra látogat, ám ettől függetlenül nem marad foci nélkül a község szurkolótábora. Vasárnap ugyanis barátságos mérkőzésen méri össze erejét és tudását a nyugatnémet TUS 82 Wetterwald együttesével a házigazdák öregfiúk csapata. A találkozó délután fél ötkor kezdődik. NB-s eredmények (buttinger) Öt csapat a területi döntőben MOST OLCSÓB! \ Húsvétra bort az EGERVIN Kutatótól. Fajtatiszta borok 5 és 3 literes kiszerelésben is. Kőlyuktető pincészet Eger 7-15 óráig. ^ J — s, Hívjuk, várjuk! Vagyonvédelmi (betörés- és tűzjelző) berendezések kiállítására a Várkapu étterembe. Az érdeklődőket április 9-e és 12-e között 10-től 17 óráig várjuk. Ez idő alatt megrendelt munkákra 15 % kedvezményt adunk. VAGYONVILL Kisszövetkezet miskolci kirendeltsége N Az Egri Erdőfelügyelőség pályázatot hirdet nyugdíjazás miatt megüresedő igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére. Olyan okleveles erdőmérnökök jelentkezését várjuk akik 10 éves gyakorlattal rendelkeznek. A pályázathoz csatolni kell önéletrajzot, szakképzettséget tanúsító okirat másolatát, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. A pályázatot 1990. május 15-ig kell benyújtani 3301 Eger, Pf. 41. címre. A pályázatokat 1990. május 31-ig elbíráljuk. Az állást 1990. július 1-jétől kívánjuk betölteni. Részletes felvilágosítás 06-36/12-962 telefonon. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. V N Gyöngyös városban az NA 400-as főnyomóvezeték bekötési munkái miatt április 7-én szombaton 8-16 óra között a város magasabb részein nyomáscsökkenés, vízhiány várható. Kérjük a lakosság megértését. Heves Megyei Vízmű Vállalat.