Heves Megyei Népújság, 1990. április (41, 1. évfolyam, 77., 1-23. szám)
1990-04-24 / 18. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS Hírlap, 1990. április 24., kedd Egy hét. a 1 KÉPERNYŐ ELŐTT BEEHEKEHSBCTR Biztos recept Az ajánlás kissé fanyalgó volt. A bemondónő nem éppen hízelgő minősítéssel érzelmes történetként szervírozta számunkra a Végre otthon című. amerikai filmet. Mi tagadás: nem örvendeztünk. Ám mivel más kínálat nem akadt, hűek maradtunk a készülékhez. Szerencsére nem bántuk meg, mert olyan sztori bűvölt el bennünket, amelyet az élet szült, amelytől távol állt mindenfajta szirupos, édesded megközelítés. A felelőtlen szülők — ilyenek szerte a világon akadnak — elhagyják három gyermeküket. A kicsik közül a legidősebb vállalkozik arra, hogy öccsét és húgát gondozza. Ha más lehetőség nincs, akkor lopja számukra az ennivalót. Teszi ezt egészen addig, amíg a tengerentúl szervezetten tevékenykedő gyámügyi- sek rájuk nem találnak. Rögvest intézkednek, s örökbe fogadtatják löket. Természetesen nem együtt, hanem egymástól elszakítva. Valamennyien boldogulnak, fejlődnek, emberesednek, ám a valaha kényszerből családfővé lett Donald nem mond le arról, hogy megtalálja övéit. Elhatározása lélektanilag indokolt, s küzdelme egyértelműen megnyerő. Az óhaj a műló idővel sem tompul, s a csakazértis akciót végül is siker koronázza. A magányos ifjú ugyanis megértő társakra, szövetségesekre lel, s közös nyomozásuk mind lendületesebbé, eredményesebbé válik. Nem késik a záró hepiend sem. A szkeptikusok gunyorosan jegyzik meg: az USA-pro- dukciók esetében ez a szokás. Van benne valami. Az általánosítás azonban vaskos hiba lenne, mert ez a mű nem kommersz jellegű. Még akkor sem, ha a stáb tagjai a bevált, a biztos recept előírásai szerint munkálkodtak. Ezért élveztük a fordulatos cselekményt, amiatt rokonszenveztünk az ügyesen megrajzolt karakterekkel, az őket megjelenítő talpraesett színészekkel. A gárda azonban ennél is többet nyújtott. Hatásos művészi eszközökkel — például emlékképek visszajátszásával — hitelesítették a pszichológiai hátteret, meggyőzve a nézőket arról, hogy alapvető élményeitől senki se szabadulhat meg, mert azok tudat alá préselve is befolyásolják cselekedeteinket, s beépülnek logikával álcázott reakcióinkba is. Ez magyarázza azt a sértetlen katarzist, amely ritkán osztályrészünk. Nem ártana, ha a fontoskodó, ám eléggé rutintalan honi alkotók is okulnának ebből az aligha kétségbevonható tetszésből. Ha így lenne, akkor bosszan- kodás helyett szórakozva pallé- rozódnánk. Nem szégyellve a nemesítő emóciókat sem... Pécsi István És csak esik az eső... Néha egybevág a bent és a kint hangulata, találkozik egy tévében látott világ azzal, ami nyomasztóan ránk nehezedik. Krasznahorkai László filmje, a Kárhozat a sárban, az esőben, a lepusztultságban vegetáló emberek panoptikuma. Csütörtökön este, mint egy haragon és vádon túljutott, kegyetlenül tiszta tekintetű jó barát mesélte el történetét. Pontosabban nem is egy sztori volt ez, hanem egy univerzum, amely zsigereinkben rejtezik. Lehet, hogy szélsőségesen fogalmaz, de éppen ezért pontosan: a látlelet nem hízelgő. A nyomorban és a lelki szegénységben vergődő, szinte csúszómászó szinten élő emberek jelentek meg ebben az alkotásban. Nincs hova kitörni, nincs miért szót emelni, nincs egy olyan pont, amelyről megmozdítható a mindenség. Nem csoda, hogyha a végén a főhős kutyával veszekszik, versenyt ugatnak egymással. Az abszolút kilátástalanság, a tehetetlenség röntgenképe ez. Nem mondom, hogy az ilyen filmek jókedvvel töltenek el, különösen akkor, ha egyébként is odakint több napja esik az eső. A szürke ég szürkén tükröződik a koszos pocsolyákban, s az embert valóban elhagyja az a remény, amely egyik napról a másikra, évről évre arra ösztökéli, hogy próbálja így vagy úgy lakhatóvá tenni környezetét. A bizonytalanság, a bennünk húzódó kétely bizonysággá érlelődik a mozdíthatatlannak tűnő ég alatt. Ilyenkor a hírekben is csak a fájdalmat, a gyötrelmet, a meghasonlást halljuk meg, nincs semmi, ami megoldást, ami esélyt kínálna. Ha pusztán múló hangulat lenne, akkor könnyen el lehetpe felejteni. De emberi létünk meghatározó eleme ez Európának ebben a csücskében. Mint a kisváros lakói, amelyen keresztül- robog az expressz, s a gyorsvonat is csak sípol egyet, mikor áthalad az állomáson, úgy érezzük itt néha magunkat. Fejünk felett nagyhatalmak kötélhúzása zajlott, s mikor meglódul a kötél, talán mozdíthatunk mi is. Persze, mindez valóban nem több hangulatnál. Olyan belső beállítódásnál, amely megszabja a jelent, s árnyékot vet a jövőre is. Mert azért ha túljutunk ezen a fázison, talán bekövetkezhet a lelki áttörés is. Anélkül persze nem, hogy szembenézzünk a szürkeséggel, a kopottsággal, minden elhazudott hátrányunkkal. Kegyetlen a Kárhozat. Egyetlen percre sem ad esélyt az olcsó bizakodásnak. Ez van, és kész! Ha nem szeretjük, akkor sem tagadhatjuk le. Az eső zuhog, a sár egyre nagyobb, az épületek kopottak, az emberekben megnőtt a sivárság. Mit lehet tenni azonkívül, hogy „lemegyünk kutyába”? Nincs válasz. A „történet” végtelenített, mert egy ilyen állapot nem feloldható, nem megmásítható. Mint a Pilinszky János által leírt pokol, ahol az alagsorban kilóra mérnek egy haty- tyút. A felelet már ezen a világon túl van. Talán egy másikban, ami szintén a miénk, vagy a miénk lehetne. .. Gábor László „Mezőgazdaság a képzőművészetben” Néhány nap múlva, április 30- án zárul a Magyar Mezőgazdasági Múzeum „Mezőgazdaság a képzőművészetben” című pályázata, amelyet tavaly októberben hirdetett meg. A hónap végéig várják a Magyar Köztársaság Művészeti Alapja és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója tagjainak az elmúlt öt évben született alkotásait: festményeket, grafikákat, textilmunkákat, szobrokat, domborműveket. Olyan alkotásokkal lehet pályázni, amelyek témáit a mező- és erdőgazdálkodás, az élelmiszeripar, illetve a természetvédelem területéről merítettek. Az alkotásokat a Mezőgazdasági Múzeum címére, Budapestre, a Vaj- dahunyadvárba kell a szerző nevével, címével ellátva beküldeni. A legjobb munkákat egyenként 20 — 25 ezer forinttal jutalmazzák minisztériumok, egyesületek, illetve a múzeum. Konstruktivizmus Lengyelországban Avantgárd, konstruktivista lengyel és nemzetközi anyagot állít ki Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában a lodzi Múzeum Sztuki. A múzeumnak két jelentős gyűjteménye van. Az egyik a húszas, harmincas évek lengyel művészetét öleli fel, a másik a modem európai kollekció, amely a művészek ajándékozása révén jött létre az 1930-as években. Számunkra mindkét gyűjtemény bemutatkozása rendkívül érdekes. A korai lengyel avantgárd azért, mert azt alig ismeri a magyar közönség. De még a kutatás se tud például arról, hogy a lengyel — magyar avantgárd kapcsolatok intenzívek lettek volna. Mégis, Kassák lapjában, a Mában megjelentek a lengyel lapokról szóló híradások, csakúgy, mint ahogy a Biok, a Praesens vagy a Zworotnica is közölte magyar aktivisták írásait, grafikáit. A nemzetközi gyűjtemény pedig olyan művészek révén vonzó, mint Arp, Calder, Theo van Doesburg, Max Emst, Léger, Picasso, Ozenfant, vagy a magyar származású Huszár Vilmos. Absztrakt festmények, grafikák, térkompozíciók, építészeti tervek, plakátok, dokumentumok láthatók a kiállításon. Jelentős, még a hatvanas évek művészetére is közvetlenül hatást gyakorló alkotók — Strzeminski, Kobro, Stazewski — kompozíciói. A lengyel avantgárd legfontosabb irányzata a konstruktivizmus volt; ennek sokszínű, sajátos változata a húszas, harmincas években bontakozott ki. Ez az irányzat a művészet forradalmát a társadalmi forradalmisághoz hasonlította, azzal azonosította. A művészetet a társadalmi változások részesének, cselekvő tényezőjének vélte. E felfogás ma már illúziónak tűnik. Ám a művészetben ebből az utópiából nagy erejű művek és művészeti tények születtek. Első kiállításukat Új Művészet címmel 1923-ban rendezték a lengyel konstruktivisták Wil- nóban, csaknem minden képviselőjük részvételével. 1924-ben Kiállítás a Nemzeti Galériában mmmmummmmmmmmm Huszár Vilmos: Kompozíció (1924) alakult meg az első lengyel konstruktivista csoport, a Biok. (Hasonló névvel magazint is kiadtak.) Ezt követte 1926-ban a Praesens-csoport és az azonos című folyóirat. A mindössze két számot megélt lapban olyan nemzetközi tekintélyek jelentek meg, mint Moholy-Nagy László, Hans Richter, Piet Mondrian. Avantgárd költők közreműködésével alakult meg az a. r. (forradalmi művészek, vagy valódi avantgárd) csoport. Működési idején (1929 — 36) a legalkotóbb módon manifesztálódott a nyomdai, kiadói tevékenység a lengyel konstruktivista mozgalom képviselőinek munkájában. Az a. r. csoportnak Brzekowski és Stazewski közreműködésével sikerült megvalósítania Lengyel- országban a modern európai művészeti gyűjteményt. A húszas, harmincas évek több mint száz alkotását gyűjtötték össze. A második világháború után egy része megsemmisült, többségük azonban megmaradt, s alapját képezte a lodzi Művészeti Múzeum gyűjteményének. (kádár) Henryk Stazewski: Kompozíció (1930) Henryk Berlewi: Mechano-faktúra kompozíció (1924) A tanítóság lelkes barátja és tanácsadója volt Kolacskovszky János emlékezete Kolacskovszky János 1866. október 30-án született Esztergomban. Itt szerzett tanítói oklevelet 1885-ben. Ez év szeptember 1-jétől tam'tóként működött. Pályája első állomása az akkor még Nógrád megyéhez tartozó Heréd volt, ahol 1887. január 30- ig oktatott. Innen Ecsédre került. A községből 1888. május 31- én távozott. Június 1-jétől már a Tolna megyei Pincehelyre kapott kinevezést. E falu iskolájában 1889. november 28-ig nevelte a gyermekeket. November 29-től 1890. június 30-ig a me- gyénkbeli sashalmi uradalmi iskolában tanított. Működésének újabb állomása Jászárokszállás volt, ahol 1890. július 1-jétől 1892. szeptember 1-jéig dolgozott. 1892. szeptember 2-ával került Egerbe. A városban 1898. január 1-jéig a községi iskolában oktatott. Innen került az év január 2-ától az állami elemi iskolához. Ennél az iskolánál 1905. április 1-jéig látta el az oktatás és a nevelés feladatait. Az év április 2-ától mint állami tanítót, Heves vármegye Királyi Tanfelügyelőségére rendelték be szolgálattételre. Ilyen minőségben kapta meg 1910-ben a címzetes igazgatói címet. Kolacskovszky János a mindenkori oktatási és nevelési feladatok ellátásán kívül rendszeres társadalmi tevékenységet fejtett ki a tanítóság körében. A tanítóság lelkes barátja és tanácsadója volt. Nagyon aktívan kivette részét a tanítók egyesületi életéből. Hosszabb ideig az Egri Járási Tanítói Kör elnöke volt. 1895. április 11-én a Tanítók Országos Bizottsága közgyűlésén a „Tanítók képviseltetése a fegyelmi bíróságokban” című indítványa nagy figyelmet keltett. 1896-ban a vármegye tanítóságának Magyarország 1000 éves fennállása alkalmából rendezett díszközgyűlésén ő mondta az ünnepi beszédet. Még 1896-ban alapította a Heves Megyei Tanügy című lapot, amely 1901-ig a Heves vármegyei Általános Tanító Egyesület tulajdona volt. Ebben az évben a tulajdonjogot ő vette át, s a lap tulajdonosa volt 1918. június végéig. Az orgánumra mindvégig jellemző volt a gondos szerkesztés, a magas színvonal. Ha kellett, saját pénzét is áldozta a kiadvány céljaira, a szerkesztésért pénzt sohasem fogadott el. A Heves Megyei Tanügy mellett 1891-től főmunkatársa volt az Eger és Vidéke című újságnak. 1894-től 1907-ig segédszerkesztője volt az Egri Újság című politikai lapnak. Sőt, 1908- tól főmunkatársa volt az Egri Híradónak. Sokoldalú közéleti munkásságára jellemző, hogy az ő kezdeményezésére jött létre az Egri Általános Iparosifjúság Olvasóköre. Tevékenységének része volt a Borsod-Gömör és Heves megyei jegyzői intemátus megalapításában is. Kolacskovszky Lajos mint szépíró, illetve mint szakíró is jelentősét alkotott. Már tanítóképzős korában pályadíjat nyert Pásztortűz című idilljével. Első novellái a Ribányi-féle Családi Regény-Tárban jelentek meg 1888 — 90 között. Tárcákat tett közzé az Esztergom és Vidékében, K. Alfonz álnév alatt. A jászberényi Jászság című lapban 1893-ban tárcákat és társadalmi cikkeket írt Jánuszky és Falstaff álnéven. Több fővárosi és helyi lapban verseket tett közzé. A század elején novellái láttak napvilágot a Heves megyei írók és írónők Almanachjában. Önálló munkája volt A szerelem költészete és az Ós-Mátra regevilága. Sajtó alá rendezte és kiadta az egri cisztercita gimnáziumban az 1901 — 1902 tanévtől elhangzott ismeretterjesztő előadások jelentősebb darabjait. Nagy elfoglaltsága mellett a barátkozásra is szakított időt. Gyakorta látta vendégül házában Bartalos Gyula, Kandra Kabos és Türk Frigyes történészeket. Barátai közé tartozott Kiss Lajos ipari iskolai rajztanár jeles festőművész. Baráti körébe tartozott Gárdonyi Géza is. Lajos fia visszaemlékezése szerint: „A nagy író végig szívélyes baráti viszonyt tartott fenn apámmal... Gárdo- nyi egy-kétszer a házunknál is megfordult; a Szúnyoghy mi- atyánkja című regényét aláírva, saját kezűleg nyújtotta át apámnak.” A kiváló tanító és író 1918 novemberében halt meg, viszonylag fiatalon, 52 éves korában, gyomorrákban. Földi maradványait november 26-án hántolták el a Hatvani temetőben. Sírját a gyászolók sokasága vette körül. Szecskó Károly
