Heves Megyei Népújság, 1990. április (41, 1. évfolyam, 77., 1-23. szám)

1990-04-14 / 11. szám

10 SPORT Hírlap, 1990. április 14., szombat Labdarúgó NB II. Megfogyva bár... Ki vágja el a leleszi csomót? Nyoma veszett 24 ezer forintnak a tarnaleleszi sportegyesületnél — írtuk meg néhány héttel ezelőtt. Akkori cikkünkben Kovács Fe­renc, a labdarúgó szakosztály vezetője nyilatkozott a klubon belüli feszültségekről, és az őt ért sérelmekről. A hiányban leginkább érintett sportköri elnök, Pál Tibor pedig azt Ígérte, hogy a számlát heteken belül rendezi. Ügy gondoltam, hogy szaván fogom az elnö­köt, s ezért nemrégiben felkerestem a lakásán. Az Eger SE labdarúgói hol­nap 16.30-kor rangadón fogad­ják a szarvasiakat. Az előjelek nem éppen kedvezőek, hiszen Szolnokon 2-0 arányban alul­maradtak a piros-kékek. Emel­lett az is bosszantja Bánkuti A szurkoló szemével Kovács Tamás: — Számom­ra érthetetlen az ESE meg­torpanása Szolnokon. A szarvasiak jóval keményebb diót jelentenek majd, de re­mélem a hazai publikum előtt ismét bizonyítanak Lengyelék, s három pontot gyűjtenek a tarsolyukba. László vezetőedzőt, hogy a csa­pat erősségéből, a középpályás­sorból két ember is kidőlt a hé­A 21. fordulóval folytatódik a bajnokság ezen a hétvégén a lab­darúgó NB III. Mátra-csoportjá- ban. A listavezető Hatvani KVSC Deko ezúttal a város má­sik csapatának számító Nagy­gombosról lelátogató H. Gáspár SE együttesét látja vendégül. Noha a papírforma szerint az NB Il-re pályázó éllovas a mérkőzés esélyese, a rangadó jellegű ösz- szecsapásokat mindig jellemzi jó adag bizonytalanság. A honvé­dek feltehetőleg nem tisztelik Sportműsor Szombat Birkózás: megyei úttörő „B” korcsoportos szabadfogású ver­seny, Füzesabony, gimnázium, 10. Kézilabda: megyei bajnokság, férfiak (10): Finommechanika- HKVSC, GYSE-Egri Forgácsoló. Nők (10): Heves-HKVSC, GYSE-Novaj. Motorsport: Enduró országos bajnokság, Mátrafüred, 8. Tenisz: Gyöngyös város baj­noksága, Gyöngyös, Batthyány téri tenisztelep, 8. Teke: Egri VM-Egercsehi NB III-as csapatbajnoki mérkőzés, Eger, népkerti automata tekepá­lya, 9., Ágria Bútorgyár-Borsodi Építők Volán NB Il-es csapatbaj­noki mérkőzés, Eger, népkerti pá­lya, 10. Vízilabda: Eger SE-Szeged, OB I-es bajnoki mérkőzés, Eger, uszoda, 15. Labdarúgás: NB III. Mátra- csoport (15.30): HKVSC Deko- H. Gáspár SE, Birincsik. Megyei bajnokság (15.30): Selyp-Novaj, Pest m. jv., Bélapátfalva-Nagyré- de, Borsod m. jv., Heves-Kom­Í )olt, Szolnok m. jv., Sirok-Porosz- ó, Répás. Heves-Füzesabony körzeti bajnokság (15.30): Köm- lő-Tiszanána. Gyöngyös körzeti bajnokság (15.30): Szücsi-Visz­Vasárnap Motorsport: Enduró országos bajnokság, Mátrafüred, 8. Labdarúgás: Eger SE-Szarvas NB 11-es mérkőzés, Eger, városi stadion, 16.30. V.: Varga L (dr. Szőke, Komáromi) NB III. Mátra- csoport (15.30): Gyöngyös-Szol­noki VSE, Kálmán. Megyei baj­nokság (15.30): Atkar-Füzes- abony, Kocsis, Recsk-Gyöngyös- halász, Nógrád m. jv., Tamaörs- Tamalelesz, Dévai. Eger körzeti bajnokság I. osztály (15.30): Is- tenmezeje-PAKÜSE, Felsőtár- kány-Egerbakta, Balaton-Péter- vásara, Apella-Makiár, Andor- naktálya-Demjén, Egerszólát- Kisnána, Mátraderecske-Egercse- hi. II. osztály (15.30): Hevesara- nyos-Egerbocs, Bekólce-Markaz, MCKSZ Kerecsend-Szajla, Szil- vásvárad-Noszvaj, Nagyvisnyó- Mátraballa. Gyöngyös körzeti baj­nokság (15.30): Boldog-Gyön­gy östaiján, Gyöngyösoroszi- Gyöngyössolymos, ' Karácsond- Abasár, Adács-Heréd, Gyön- gyöspata-Csány, Petőfibánya- Ecséd, Szűcsi-Visznek. Füzes- abony-Heves körzeti bajnokság (15.30): Pély-Tenk, Kömlő-Tisza- nána, Kisköre-Boconád, Sziha- lom-Sarud, Tamaméra-Kápolna, Besenyőtelek-Átány! ten. Oláh combjában egy rúgást követően egy vérömleny kelet­kezett, s az orvos kéthetes pihe­nőt javasolt neki. Simon a térdét fájlalja, így valószínűleg rá sem számíthat a szakvezető. Ismere­tes, hogy Kormost a legutóbbi mérkőzésen kiállították törlesz­tésért. Fodor már gondolatban Finnországban jár, így a csatár­sor meglehetősen foghíjas. Lász­majd a pályaválasztókat, mellet­te birtokolhatják annak tudatát, hogy nem elsődlegesen ezen a mérkőzésen kell a bentmaradást biztosítaniuk. Éppen ezért jóira­mú mérkőzésre számítunk. Idei első hazai győzelmére készül az eddig döntetlenekkel jeleskedő Gyöngyösi SE gárdája. Remél­hetőleg a Szolnoki VSE ellené­ben több szerencséjük lesz Pató- cséknak, mint a legutóbbi fordu­lóban, és akkor kellemesebb hangulatot teremthetnek szur­A megyei labdarúgó-bajnok­ságban a 21. fordulóra kerül sor a hét végén. Szombaton nyolc, va­sárnap pedig hat csapat lép pá­lyára. A legtöbb izgalmat várha­tóan a Bélapátfalva-Nagyréde összecsapás tartogatja. Az Épí­tőknek már ideje lenne egy olyan fegyverténnyel előrukkolni, ami méltó egy bajnokesélyeshez, és elnyeri a szurkolók bizalmát. Most itt az alkalom... A Nagyré- de számára egy esetleges bravúr a közvetlen élbolyhoz való fel­zárkózást jelentené. A recskiek ezen a hét végén a Gyöngyösha­Egri Lendület-Haecken Gö­teborg 6-0 (4-0) Barátságos nemzetközi női labdarúgó-mérkőzés, Eger, 300 néző. V.: Bartos. Lendület: Bagi — Vajmi, So- ós, Szepesházy, Szomolyainé — Lőj, Nagy, Vámosi (Haviár) — Lubai (Ballagó), Szabó, Gál. Edző: Nagy Frigyes. érthető, hogy Bánkuti edző homlokát ráncolja. A kötelező optimizmusról azonban így sem feledkezett meg, s ha vért izzadva is, de győ­zelmet vár együttesétől, amely hozzávetőlegesen a következő összeállításban lép pályára: Bo- dolai — Rácz, Csendes, Lengyel, Fegyvemeki — Mundi, Horváth, Mirkóczki, Jávorszki vagy Smuc­kolóiknak a hétfői locsolkodás- hoz. Az Apci Vasas nincs köny- nyű helyzetben, hiszen a máso­dik helyen álló Gödöllő csapatá­hoz látogat. Végig fegyelmezett játékkal, elszánt akarással nehe­zíthetik meg a hazaiak dolgát az apciak. Pontszerzésükkel a hat­vani reményeket is erősítenék... Tippjeink a további mérkőzé­sekre: St. Kohász-Jászberény 1, Törökszentmiklós-SBTC x, Nagy- bátony-Balassagyarmat 1, Rom- hány-Nézsa 1, Rákóczfalva-Bag x. lásszal mérik össze tudásukat, és az előzetes esélylatolgatások sze­rint, inkább a házigazdák felé leng ki a mérleg nyelve. A Tama- lelesz dobogós helyre ugorhat, amennyiben elhozza Tamaörs- ről a bajnoki pontokat. A Selyp­nek és a Síroknak szinte „kötele­ző” a győzelem a novajiak, illetve a poroszlóiak ellen. Ezúttal a Domoszló gárdája szabadnapos. Tippjeink: Bélapátfalva-Nagy­réde x, Recsk-Gyöngyöshalász 1, Tamaörs-Tamalelesz 2, Sirok-Po- roszló 1, Selyp-Novaj 1, Heves- Kompolt 1, Atkár-Füzesabony 2. Szépszámú érdeklődő tekin­tette meg a Magyarországon tur­nézó svéd csapat és az Egri Len­dület találkozóját, amelyen a kórházi gárda már az első per­cektől kezdve érvényesítette technikai és fizikai (!) fölényét, és különösen az első félidőben mutatott be korszerű labdarú­gást. G.: Szabó 3, Nagy, Szomo­lyainé, Lubai. — Nem, a pénz hollétéről még mindig nincsenek meg a bizony­latok — mondta. De higgyem el neki, ő nem­hogy eltett volna a közpénzből, inkább otthonról vitt el, s áldo­zott a csapatra. Mert neki minde­ne a csapat. Bárki a megmond­hatója, hogy mennyit lótott-fu- tott, csakhogy rendben legyen az együttes szénája. — Mégis mire gyanakszik, ho­vá tűnt el a pénz? — Egy biztos, én nem vágtam zsebre — jelentette ki határozot­tan. — Az én becsületem ennél többet ér. Sokat töprengtem a dolgon, s azt gyanítom, hogy vá­sároltunk valami nagyobb tételt, sportfelszereléseket, aminek hi­ányzik a számlája. Ennek a pénz­nek meg kell lennie! Napokon belül leltárt készítünk, s biztos vagyok abban, hogy megleljük a hiányt. Abban maradtunk, ha lesz újabb fejlemény az ügyben, Pál Tibor felkeresi szerkesztőségün­ket. A lapunkban közölt írásnak még egy nevén nevezett szerep­lője van, így őt is felkerestük. Új­laki László, a klub gazdasági ve­zetője a Finomszerelvénygyár pétervásárai üzemének vezetője. — Gondolhatja, milyen napo­kat éltem át azután az ominózus cikk után — kezdte a beszélge­tést, s hangján még mindig érző- döt a felkavartság. — Méghogy nekem is el kell számolni a hiány­nyal! Képzelje el, a mai napig nincs jogom pénzt felvenni a sportegyesület kontójára. Kér­em én, akkor hogyan dézsmál­hattam volna meg a kasszát? — Arról nem is beszélve — folytatta egy nagy levegővétel után —, hogy a tisztesség aranyat ér. Fiatalon kerültem ennek az üzemnek az élére, a fizetésemre sem panaszkodhatok. A munka­helyemet, az egzisztenciámat nemhogy 24 ezer forintért, ha­nem annak többszöröséért sem tenném kockára. — Mikor vette észre, hogy a bevétel és a kiadás oldal nem stimmel? A tavasszal az egri vízilabdá- sok már megörvendeztették egy ragyogó fegyverténnyel szurko­lóikat. A tavalyi bajnok, a Fe­rencváros elleni bravúr joggal élesztette fel a reményeket, hogy esetleg feljebb tudnak kapasz­kodni a tabellán. A Tungsramtól Pesten elszenvedett vereség még nem torlaszolta el véglegesen a felfelé vezető utat, hiszen a jövő heti újpesti vendégszereplés ki­vételével a többi hat mérkőzés már Egerben kerül sorra. Ma 15 órakor a Szegeddel szemben már el is kezdheti a bizonyítvány javí­tását a társaság. Sajnos, Gyulavári Zoltán edző meglehetősen rossz elője­lekről számolhatott be. A már múlt héten is gyengélkedő Búzát végképp ledöntötte a lábáról a betegség, a héten nem is trénin­gezett. Hasonló cipőben jár a center Tóth Kálmán is, Horváth pedig a lövéseknél a vállát fájlal­ja. Ami viszont jó hír: az eddig a csapat erősségének számító szovjet idegenlégiósnak, Klejm- jonovnak a Fradi-meccsen fel­szakadt szemöldöke begyógyult, így ő már teljes értékű harcos. Egyébként a hazai pálya az eg­riek mellett szól, és a bajnoki pontok megszerzése tízért is lé­— Ott kezdem, hogy amikor 1987-ben a klubnál elvállaltam ezt a feladatot, semmiféle átadá­si-átvételi jegyzőkönyvet nem csináltunk. Tudja, az ilyen kis egyesületeknél, s főként a közsé­gekben bizalmi alapon megy a sportvezetés. Az én ténykedé­sem csupán abból áll, hogy a pa­pírmunkát elvégezzem, tehát gyakorlatilag szortíroztam a számlákat, összeadtam, kivon­tam. A hiányra tavaly ősszel de­rült fény, ám Pál Tibor az aggá- lyoskodókat mindig azzal nyug­tatta meg, hogy hamarosan ren­dezi a számlát. — Ön szerint mi lett ennek a pénznek a sorsa? — Ismerem annyira Tibit, hogy ő nem csonkította meg a klubot. Szerintem arról van szó, hogy egyszerűen nem tudja, mi­kor, hol, kinek és miért fizetett. Hogy őszinte legyek, a leltártól semmit sem várok. Nem fogja tisztázni a helyzetet. Ez a pénz már nem lesz meg. — Tanulság? — Az ember hallgasson a fele­ségére. Hogy miért mondom ezt? ő mindenáron le akart be­szélni erről a munkáról. Kellett nekem, mentem a saját fejem után. De hogy komolyra fordít­sam a szót, abban hibásnak ér­zem magam, hogy korábban kel­lett volna szólnom a hiányról, és mindvégig ragaszkodnom kellett volna a szoros elszámoltatáshoz. Akkor ilyen malőr nem követke­zett volna be. Újlaki László — ha nem is mu­togatnak ujjal a faluban az embe­rek —, különféle pletykáknak lett a céltáblája. Olyanoknak például, hogy a munkahelyén sikkasztott, és persze olyan meg­jegyzések is szárnyra keltek, hogy könnyű a sport pénzéből építkezni. Holott csupán annyi történt, hogy megbízott azok­ban, akik az egyesület pénzéből gazdálkodhattak. Ez lett az ára. S ha már Tamaleleszen jár­tam, felkerestem a sportegyesü­let számvizsgáló bizottságának elnökét, Ferencz Lászlót is, hogy az ő véleményét is kikérjem. Nyerünk! Tonó „eltévedt” Nem kis elképedésemre szolgált, hogy a mai mérkő­zést propagáló plakátokról Faragó Tamás egykori válo­gatott vízilabdázó markáns vonásai és elszánt tekintete nézett vissza rám. Hogyan „tévedhetett” ide az uszodá­ban csak Tonóként ismert vi­lágklasszis kétségkívül taníta- nivaló mozdulata, amint ép­pen kapura lő, a két vidéki csapat rangadóját hirdető plakátra? Tudomásom sze­rint ugyanis őt az égvilágon semmiféle szálak nem fűzték és nem fűzik a két vidéki gár­dához, ha csak az nem, hogy jópárszor gólokkal tömte ki a kapujukat. Gyulavári Zoltán érdeklődésemre elmondta, hogy jól tudja, szerencsésebb lett volna egy egri játékos fo­tóját megjelentetni, de gyor­san kellett cselekedni, és hir­telenjében más fotó nem állt a rendelkezésükre. b.l.) nyeges lenne, hogy felzárkózza­nak a középmezőnyhöz. A kilá­tásokról megkérdeztük Ancsán Andrást, az egriek gólgyárosát, aki szűkszavúan bár, de annál derűlátóbban csak annyit mon­dott: — Nyerünk! — Nézze, Tibi felelőtlenül bánt a pénzzel. Biztos, hogy nem kaszinózott, nem mulatta el az ezreseket, csak nem tudja kinek fizetett. Egy év alatt apródon- ként könnyen összecsorog ez az összeg. Igen ám, de hónapok múltán — ha nincsenek számlák — ki emlékszik arra, hogy mit költöttünk a csapatra. Tibi tanácselnökünket, Zay Lászlót is nyugtatta, hogy meglesz a pénz. De ez képtelenség. Ha lennének számlák, már eddig is előkerül­tek volna. Szerintem Tibi sem bí­zik ebben, legfeljebb reményke­dik. Ahogy megállapodtunk, a sportegyesület elnöke a látoga­tásomat követő héten felkeresett a szerkesztőségben. A hiányból megkerült kétezer forint, a kút­fúrás ára — újságolta. — És a maradék huszonkettő? — Az még hibádzik. De az ösz- szes számlát elvittem egy pénz­ügyi szakemberhez, hogy tüzete­sen vizsgálja át azokat. A napok­ban szerettem volna beszélgetni, szót érteni mindazokkal, akik­nek a sport pénze megfordult a kezén. De senki sem ért rá. Hátat fordítanak nekem. Pedig én tényleg nem akarok senkinek sem a becsületébe belegázolni. Nem úgy, mint Kovács Feri, aki igazán meggondolhatta volna, hogy mit nyilatkozik az újságíró­nak. Könnyelmű kijelentéseivel nemcsak bennünket járatott le, hanem ezt a herce-hurcát a csa­pat is megérzi, s végsősoron a kö­zönség is kárát látja. Feri sem döngetheti a mellét, a becsüle­tesség szobrát másról mintázták. — Ön mondta, tekintsünk el a személyeskedéstől. Inkább azt árulja el, hogy mi lesz ezek után? — őszinte legyek? Nem tu­dom. A történtekért összességé­ben én vagyok a felelős, de min­denesetben jóhiszeműen jártam el. Ezt a pénzt is a csapatra köl­töttük, még ha nem is tudok vele elszámolni. Az a gyanúm, hogy valaki szándékosan robbantotta ki ezt az ügyet. Olyan valaki, aki közel áll a csapathoz, és feltehe­tően én az útjában állok. Arra kérem az ismeretlent, ha netán mégis van számla a birtokában, adja fel a címemre — névtelenül. Hálás lennék érte. Nem csaltam, nem loptam, mégis rajtam csat­tan az ostor. A kibogozhatatlannak vélt gordiuszi csomót Nagy Sándor egyszerűen kettévágta a kardjával. Budai Ferenc Eszmecsere a röplabdáról Április 18-án, szerdán talál­kozóra hívja tagjait és a szurko­lókat az Eger SE női röplabda csapatának baráti köre. Az ESE iroda klubhehelyiségében sorra kerülő összejövetelen szó lesz az NB I-es együttes ez évi szereplé­séről, a további tervekről, lehe­tőségekről. A vendég Torma Ágnes edző-csapatkapitány lesz. A közelmúltban Szegeden nemzetközi cselgáncs versenyt rendeztek, román, jugoszláv és magyar sportolók részvételével. Az Eger SE fiataljai kitettek ma­gukért, több érmes helyezést sze­reztek. A gyermek korcsoport­ban 32 kg-ban Bajzáth Péter nyakába akasztották az aranyat, 58 kg-ban és 35 kg-ban Vincze Ákos, illetve Szerencsi Zsolt a harmadik helyen végzett. Labdarúgó NB I. Menekül a Vác Csepel — Váci Izzó 0—2 (0-1) NB I-es labdarúgó mérkőzés. Csepel, 2500 néző, V.: Kovács I. L. Gólszerzők: Kardos (9. perc), Kerekes (66. perc) A váciak minden csapatrészükben jobbak voltak. A hazai pályán elszenvedett vereség után a csepeliek lassan elbúcsúzhatnak az I. osz­tálytól. ló sem teljesen egészséges, így zer — Fodor, László vagy Deli. Ellenféllesen A vendégek közvetelenül a hazaiakat követik a tabellán. Ide­genben általában zárt védekezésből kontráznak, Supka a Gyön­gyösi SE-t Is megjárt focista nagyszerűen tartja a labdát, amíg társai felzárkóznak. A középpályások közül az Egerben nevel­kedett Aranyos és a szintén jő képességű Somogyi és Bakai je­lenthet veszélyt. Nemrégiben Békéscsabáról kölcsön kapták a fiatal Majort, akivel támadőjátékuk erősödhet. Labdarúgó NB III. Hatvanban, helyi rangadó Megyei labdarúgó-bajnokság Bélapátfalva — Nagyréde Tudósítóink figyelmébe! Felhívjuk tudósítóink figyelmét, hogy az ünnepek miatt a labda­rúgó NB III. mérkőzéseiről hétfőn 10-12 között, a megyei baj­nokság eseményeiről pedig kedden délelőtt 9-10 óráig várjuk je­lentkezésüket. Hat gombóc a svédasztalon Ma, 15 órakor: ESE-Szeged Áncsán

Next

/
Oldalképek
Tartalom