Heves Megyei Népújság, 1990. április (41, 1. évfolyam, 77., 1-23. szám)
1990-04-14 / 11. szám
8 Hírlap - HÉTVÉGE Hírlap, 1990. április 14., szombat Darga;- Lajos Kaiocse, Kinizsi u.20 H-‘)3C } I-aar Mr. Dargay, May 26, 1967 This is a long overdue note but better late than never, Tne rCepes museum is still pending and ngr hope and inclination is to have it irfiyer. After the final decision I will do my harrowing besr to go to Hungary to look at the site and -'uggest some layout T r the rooms. I am sure you know that your helpful participation has been deeply appreciated and I am looking forward to seeing you, with hope at the dedication. I send ny warmest greetings and thanks. cerely yours, o-Jc^kOo: A^a György K^pes ! ^ / J J Kedves Dargay Lajos! Köszönöm a június 10-én írt levelét, amit csak a napokban kaptam kézhez. Természetesen én büszkén és boldogan fogadnám el a tiszteletet. Egyelőre még nem kaptam hivatalos meghívást és íészletesen később megbeszélhetjük a jövő terveket, addig meleg köszönet az ön segítségéért, baráti üdvözlettel: Kepes György Dargay Lajos Kalocsa, Kinizsi u. 20. H-6300 Kedves Dargay úr, ez a levelem már régen esedékes, de jobb későn, mint soha. A Ke- pes-műzeum ügye még mindig függőben van, de remélem és őszintén akarom, hogy Egerben legyen. A végső döntés után mindent meg fogok tenni, hogy elmenjek Magyarországra megnézni a helyszínt és javaslatot tenni a belső tér elrendezésére. Biztos vagyok benne, hogy tudja, mennyire értékelem segítőkész közreműködését, és nagyon várom az Önnel való találkozást. Sok szeretettel üdvözlöm és köszönetem küldöm. Őszinte híve: Kepes György Olyan szobrász vagyok és egykori egri rajztanár, akinek most, amikor divat; nincs miért visszakészülődnöm Európába. Ugyanis mindig is európai voltam, és így is oktattam hajdani tanítványaimat. Ez abban is megnyilvánult, hogy a művészeti életben a három „T” rendszerében a tiltottból küzdöttem fel magam a tűrt kategóriába. Majd európaiságom és európai művészekkel tartott kapcsolataim miatt többször elbeszélgettek velem az illetékesek. A két gimnáziumban, a Dobóban és a Gárdonyiban pedig művészettörténetórákon tanítottam a művészet aktuális eseményeit, melyek akkoriban a világban zajlottak, így közel húsz esztendeje Kepes Györgyöt is... Miért írom mindezt? Mert az Egri Újság 1990. március 9-i számában olvastam, hogy az elmúlt idők torzulásai miatt az egriek nem hallottak Képesről, sőt több olyan tévedést, ferdítést is, melyet úgy érzem, nem szabad megválaszolatlanul hagyni. Van a világban egy sajátosan magyar gyökerű képzőművészeti tendencia, amely már a negyvenes-ötvenes években Europa határain is túlnőtt. Ez a konstruktivista-kinetikus művészet. Olyan világhírű művészekkel, mint Moholy Nagy László, Kepes György, Nicolas Schöffer és Victor Vasarely. Magam is 1967- től ebben a vonzáskörben indultam, és éppen Egerben készítettem el első programozott fénytornyomat. (Hírek szerint egyaránt pusztul a lakóteleppel.] Párizsban kerültem személyesen kapcsolatba Schöfferrel és több más művésszel, akik a „magyar vonulat” követői, mint például az amerikai származású, Párizsban élő Art Brenner, aki Moholy és Kepes tanítványa volt. Az első hazai Schöffer-kial- lítást is Egerben rendeztük Balogh László kollégával 1975- ben, a Technika Házában. Kalocsa akkori vezetői a sajtóból értesültek városuk híres szülöttéről. Közreműködésre kértek, hogy kapcsolatba léphessenek Schöfferrel. Két év múltán a hajdani szülőház múzeummá alakult, közel negyvenmillió forint értékű műtárgyegyüttessel. Egy évre rá egy 27 méter magas kibernetikus fénytoronnyal gazdagodott a város. Az állandó kiállítás nagy látof atottsága és a kétévenkénti chöffer-szemináriumok új színt ős rangot adnak a városkának, és igazolnak engem is, akit mint kezdeményezőt és autentikus művészt felkértek az intézmény igazgatására. így kerültem Kalocsára 1983-ban. Az itteni tapasztalatok alapján — hogy mit jelent egy város életében egy rangos képzőművészeti gyűjtemény es a hozzá kapcsolódó rendezvények, esetleg iskola — ajánlottam Eger vezetőinek, hogy próbáljuk meg a Heves megyei születésű Kepes Györgyöt (Selyp, 1906.) ajándékozásra bírni. Személyes kérésemre Kepes azonnal es pozitívan válaszolt, még 1986-ban! Az amerikai nagykövetségre invitáltam a városi tanács (Bakos Antal) és a 3 ei tanacs (Kovácsné) el- elyettesét. A találkozás közvetítésemmel és közreműködésemmel létrejött. (Az MSZMP képviselői nem voltak hajlandók a követség területére lépni!) M. M. Salgonagykövet és T. Chikes kulturális attasé fogadott bennünket, és közvetlen kapcsolatba léptek Kepes Györggyel. Ezek után felajánlották az ingyenes és biztosítás nélküli szállítást. A nagykövet ekkor fogadta el a város meghívását, és egynapos Eger és kornyéke kirándulással megtisztelte a várost. Ezután akadtak el a dolgok... Kiss Sándor, MSZMP ágit. prop. osztályvezető, sajnálatára ugyan, de nem tudott fogadni, később közvetlen munkatársa, Haffner- né Miskolczi Margit sem reagált levelemre és az amerikai nagy- követség táviratára. Kósza hírek jutottak el hozzám, például egy Pócs nevezetű pártmunkás kijelentéséről, miszerint: „Dargay azért hajtja a Kepes-ügyet, mert jó állást akar magának...” Továbbá más fórumról — pontosabban a városi tanácsról -: „Nincs pénze a városnak Kepes repülőjegyére...” Kepes pedig betegsége miatt a Budapest által küldött repülőjeggyel sem utazott a tavaszi fesztivál keretében rendezet Vigadó- Galéria-beli kiállításának megnyitójára. Telt-múlt az idő, és nemrégen az Egri Újságban értesültem a további fejleményekről, amikor is kiderült, hogy másképpen alakultak a dolgok a késlekedések miatt. Nem az amerikaiak szállítottak akkor és ingyen, hanem a Művelődési Minisztérium pénzért és most! Közben kész csoda, hojgy Kepes nem vonta vissza ígéretét. Most úgy tűnik, hogy lesz valami a dologból, ezért egy-két jó tanács: — A Kepes-életmű annyira egyedi és rangos, hogy hiba lenne és egyben elképzelhetetlen más műalkotásokkal egy épületbe helyezni. — Kepes művészetpedagógiai munkássága legalább annyira jelentős, mint a művészete, ezért a múzeum mellett egy vizuális oktatási-nevelési bázist lehetne létrehozni. Gondolom, most már sikerrel. A kedves egrieknek pedig a mellékelt dokumentumokkal és azok fordításával igazolom a tényeket, melyeket leírtam. Az a fiatal művészettörténész pedig, aki hajdanán az MSZMP megbízottjaként faggatott bennünket, egri művészeket, hogy mi a véleményünk a művészet pártosságáról, aki eleve kilátástalannak és lehetetlennek tartotta a „Kepes-ügyet” Egerben, most a megérkezett anyag „szakértő gondozója”, és Amerikába repül, — talán fogadja is Kepes György. Dargay Lajos Ha ezt Krisztus látná A televízió kvízműsorában biztos bukás lenne, ha föltennék a kérdést: kik Olaszország leg- szórakozottabb autósai, kik okozzák a legtöbb gondot a biztosítónak? Nem a rómaiak, nem a nápolyiak, nem a milánóiak. Nem a rohanó fiatalok, nem a kezdő vezetők. Nem a Ferrari-, a Maserati- vagy az Alfa Romeo- tulajdonosok. A statisztika elképzelhetetlent állít az itáliai félsziget közlekedési moráljáról: 1988-ban a legtöbb, figyelmetlenségből eredő balesetet azokkal a kocsikkal követték el, amelyeknek rendszám- tábláján ez a három betű olvasható: SCV; Stato della Citta del Vaticano. Vatikánvárosi Állam. Az olasz átlagot messzemenően meghaladó volt a kár. Az átlag ugyanis két és fél millió líra, egy balesetre számítva. A vatikáni kocsikkal okozott balesetek után viszont közel 12 és fél milliós — pontosan 11,9 millió líra — kárszámlát nyújtottak be, autónként. Az adatok a kötelező biztosítás dijának emelését voltak hivatottak igazolni. Vagyis a vatikáni rekord következményeit azok szenvedik, akik nem is SCV- rendszámmal járnak. Felsóhajthatnak hát az égre nézve, és mormolva az SCV „műfordítását”: „Se Cristo lo Védéssé.” Ha ezt Krisztus látná... Üvegcsúcsot kapott A frankfurti Kereskedelmi Torony Európa legmagasabb irodaházának építésén Frankfurt: A Kereskedelmi Torony, amelyre 1990. március 12-én emelték rá az üvegből készült háromszögletű csúcsot. Európa legmagasabb irodaháza így elérte a teljes, 256,5 méteres magasságot. (Hírlap-telefotó: MTI Külföldi Képszerkesztőség) 3500 sorakozik a vitrinben MinipalackA*« . » gyújtó Alapja lehet egy italmúzeumnak A gyűjtőszenvedélyű embereknek sokféle hobbija létezik. A bodajki Fellegi Imre — ma már nyugdíjas — 15 évvel ezelőtt kezdte gyűjteni a mini palackokat, melyből már 3500 sorakozik vitrinjeiben. A gyűjtő a kollekciót — amely esetleg alapja lehet egy italmúzeumnak — most felajánlotta a Budapesti Likőripari Vállalatnak. (MTl-fotó: Kaháczy Szilárd) Kepes György ajándéka Egernek — de hogyan?