Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-11 / 60. szám
4. GAZDASÁG - KÖZMŰVELŐDÉS — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1990. március 11., vasárnap Erdély: bizonytalan télutó (IV/1.) .Szavaink hét szűk 99' esztendejét éljük' Színházi üzenet a Székelyföldre 99 Hideg szél vágta az arcunkat, ahogy kaptattunk föl a kőrösfői templomhoz. Lépésenként megcsúsztunk a fagyott havon, és majdnem egyensúlyunkat vesztve gurultunk alá. A kőrösfői tisz- teletes, aki egyenes tartású, sudár ember, nyugodtan lépkedett mellettünk. — A Virrasztó felől fúj, de még csak cirógatás ez — mondta, majd megtoldotta: - Jól oda kell nyomni a talpat az anyaföldhöz, akkor nem csúszik. Ezek voltak az első mondatok, amiket erdélyi utunkon kaptam. .* * * Sütő András és Kányádi Sándor műveiből összeállított műsorral indult el Erdélybe február második felében Szabó Viola előadóművész és Sziki Károly, a Gárdonyi Géza Színház társulatának tagja. Ötnapos turnéjukat Gál Gábor fotóskollégámmal kísértük végig. A körút az első állomása volt annak a kapcsolatnak, mely az egri és a a marosvásárhelyi színház között létrejött. Zenés irodalmi összeállításukkal kilenc alkalommal léptek fel, öt településen: Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Kézdivásárhelyen, Sepsi- szentgyörgyön és Székelyudvarhelyen. E városokban ez volt az első Magyarországról érkezett előadás. A világos szerkezetű, sallangmentes műsor első részében Kányádi Sándor verseit mondta el Sziki Károly és énekelte Szabó Viola, a második felében pedig Sütő András Engedjétek hozzám jönni a szavakat című esszéregényének részletei hangzottak el, népdalokkal váltakozva. A címet — Üzenet Erdélyből — még akkor adták, amikor évekkel ezelőtt itthon álltak színpadra a kisebbségi magyarság irodalmának tolmácsolásával. Az üzenet akkor — a határok szögesdrótjain itt-ottfennakadva — eljutott Magyarországra. Most végre azoknak vihették el Sütő és Kányádi szavait, akiknek azok elsősorban szólnak: az erdélyi magyaroknak. Akik felnéznek a Hargitára, és pontosan tudják, milyen ég alatt születtek az írások, melyek tartották bennük a hitet. A kisebbségben élők ugyanis megtanulták, hogy az anyanyelvbe kapaszkodva maradhatnak csak életben. * * * Szavak érkeztek a határ egyik oldaláról a másikra, oda, ahol ugyanazt a nyelvet beszélik. Ennél egyszerűbb és természetesebb dolgot nehéz elképzelni. Irracionális diktatúra kell hozzá, hogy jó évtizedig tilossá, elképzelhetetlen merészséggé nyilvánítsák ezt. Hogy megpróbálják betiltani a szavakat, tőből kivágni a kisebbség nyelvét. Az ilyen hatalomtól szabadulva aztán eseménnyé válhat, ha a szavak még tiszta mondatokká rendeződnek. Ha az író és költő annyiszor olvasott, jól ismert sorait Magyarországról jött művészek mondják el. Olyanok, akik még a tilalmas időkben hallották meg az üzenetet, és nem most, amikor mindenki Erdélyre figyel. Nyíltan, hangosan, ötszáz ember közösségében kimondva új jelentőséget kapnak a versek, az esszé részletei. Ahogyan a félelem is osztani kezd, ha megnevezhetjük, amitől rettegünk. Sütő esszéregényében a nagyapa beszélni tanítja unokáját, a kis Lászlót. Madárneveken, táltosmesén és mondókákon át oktatja az életre. A gyermek ugyanis „a világot — legyen az törött cserép is — csak úgy veheti birtokába, ha először megnevezte”. Hogy ez milyen nagyszerű dolog, talán csak ott értik meg, ahol a nyelv, az ember legelemibb, létfontosságú joga már veszélybe került. Ahol a bőrükön érzik, mit jelent az, újra gsak Sütőt idézve: „Nyelvéből kiesve létének céljából is kiesik az ember” * * * Az erdélyiek fehér ingben, ünneplőbe öltözött lélekkel jönnek színházba. Akár a templomba: magyar szavakért. Amikor első .este a marosvásárhelyi színházban felhangzott a taps, és nem akart véget érni, azt mondtuk: milyen csodálatos ez a közönség. Később ugyanez a fogadtatás ismétlődött a többi városban, elegáns színházban és didergő kultúrházban is. Nem a siker, a taps megfoghatatlan ebben, hanem a megrendülés, amellyel a széksorokat mindig zsúfolásig megtöltő öt-hatszáz néző fogadta az Üzenetet. Egy sepsiszentgyörgyi lelkész (Fotó: Gál Gábor) „Engedjétek hozzám jönni a szavakat” elmondták: nem akarnak területi autonómiát, az valamiféle nemzetiségi gettóba szorítaná őket. A határok lebontásának csak azt a módját kívánják, hogy a kultúra szabadon áramolhasson Magyarországról Erdélybe és vissza ugyanúgy. Nem a szellemi bóvlira várnak persze, a Nyugatról levetett, majd Magyarországon már megunt rágógumi-kultúrára, hanem az igazi értékekre. Az „erdélye- zés” divatjából születő szirupos slágerestekre, flitteres gálaműsorokra sincs túl nagy szükségük. Kár volna eljátszani a „nagy testvér” szerepét, és mindenféle limlommal kopogtatni az erdélyi magyaroknál. „Szavaink hét szűk esztendejét éljük ” — írta Sütő András, s ez nemcsak a kisebbségben élőkre igaz, hanem Magyarországon is valóság. Szavakat és mondatokat hoztam hát magamnak Erdélyből. Olyanokat, amilyeneket a kőrösfői tiszteletestőlhallottam. Az erdélyi emberek ugyanis tudnak valami fontosat. Talán azért, mert erősebben nyomják lábukat az anyaföldhöz. Palágyi Edit ifliÍP SIRAlő I f-ESt MIHH6Ö PORSZEMÉRT j •mí a***»**»****»? Vidám sirató a marosvásárhelyi előadás után mesélte, hogy az egyik vasárnap az istentiszteleten ötven év óta először énekelhették el a Székely Himnuszt. Kézdivásárhelyen pedig az történt, hogy az előadás utáni taps egyszer csak abbamaradt. Mintha egy képzeletbeli karmester intését látták volna, egyszerre énekelték: maroknyi székely, porlik, mint a szikla... Majd néma csendben mentek ki, hogy még a lépteiket is alig hallottuk. * * * Most itt ülhettek, nézhették ezt az előadást, de lehet, hogy holnap sokkal rosszabb lesz: többen beszéltek e félelmükről. Mi a garancia arra, hogy a most rés- nyire nyílt ajtót, amin átférnek a szavak, nem záiják, szögezik be újra? írók, költők, okos emberek Kell az állami támogatás Zavarok a kistelepülések áruellátásában A szórványtelepülések ellátása évtizedek óta neuralgikus pontja a kereskedelemnek, noha az elmúlt években számos forrásból támogatták a bolthálózat bővítését, az ellátás színvonalának javítását. Jelenleg azonban csökkent a technikai felszereltség bővítésére és az elhasználódott eszközök cseréjére fordítható összeg. Állami támogatásból az elmúlt évben például 20 millió forint állt rendelkezésére erre a célra, szemben az 1987. évi 44 millió forinttal. Az Országos Kereskedelmi és Piaci Főfelügyelőség a közelmúltban vizsgálta a kistelepülések ellátási helyzetét, s megállapították: továbbra sem várható javulás, sőt a nemrégiben korszerűsített üzletek színvonala is napról napra romlik, mivel például a technikai eszközök, a gyenge minőség miatt, rövid időn belül tönkremennek. Az ellátásban zavarok, fennakadások várhatók, ami súlyos gondot jelent. A statisztikai adatok szerint az országban 2016 olyan kistelepülés található, ahol a lélekszám nem éri el az 1500-at, s itt él a lakosság 12 százaléka, mintegy 1,3 millió ember. A kistelepüléseken működő és alapvetően napi élelmiszereket árusító üzletek fenntartása a vállalkozók számára nem vonzó, az adókedvezmények nem eléggé ösztönzőek, s a tőkebefektetés hozama is bizonytalan. A magas költségek miatt az áfészek megszüntették a mozgóboltok rendszerét, holott ez korábban jó szolgálatot tett a kistelepülések ellátásában. Ennek következtében ma már van olyan település, ahol egyáltalán nincs üzlet, illetve számos olyan akad, ahol erősen beszűkült a lakosság vásárlási lehetősége. A vizsgálat tanúsága szerint a nagykereskedelmi vállalatok nem szolgálják ki kellőképpen a kistelepülések üzleteit, a megrendelt áruknak általában csak 50-60 százalékát szállítják ki. Az olcsóbb cikkeket gyakran drágábbal helyettesítik, a nagyobb csomagolást nem bontják meg. Az OKPF jelentése tovább sorolja a hiányosságokat: a boltokban minden második vevőt becsapnak, s a megvizsgált termékek 12 százaléka nem felel meg a követelményeknek. A tapasztalatok alapján a főfelügyelőség olyan szabályozó- rendszer kialakítását javasolja, amely érdekeltté teszi mind a szállító vállalatokat, mind pedig az áfészeket, illetve az egyéni vállalkozókat abban, hogy a kistelepüléseken és a peremkerületekben üzleteket létesítsenek. Mindaddig — állapítja meg a jelentés —, amíg ilyen szabályozó- rendszer nem lép hatályba, fenn kell tartani, sőt az ország teherbíró képességétől függően tovább kell növelni a kistelepülések üzleteinek állami támogatását. Mire használjuk a külföldi hiteleket? Interjú az MNB ügyvezető igazgatójával Hitel, tőke, kamat, pénzpiac — mind-mind olyan fogalmak, amelyekkel naponta találkozunk. A közvélemény egyre érzékenyebben követi a gazdasági eseményeket, sokkal érzékenyebben reagál minden, gazdasággal kapcsolatos hírre, információra, mint korábban. Megnövekedett adósságállományunk kapcsán sok szó esik a külföldi íútelfelvételekről, ám azok felhasználásáról már kevesebbet tudunk. Tulajdonképpen mi a lényege a külföldi hitelfinanszírozásnak, hogyan működik ez a piacgazdaságokban, illetve hazánkban — kérdeztük dr. Harsányi Frigyest, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatóját. Miért volt tájékozatlan a lakosság? — Külföldről hitelt akkor kell felvenni egy országnak, ha a folyó fizetési mérlegében nincs meg az egyensúly. Tehát többet költ, mint amennyi a bevétele. A nyugati piacgazdaságokban szintén vesznek fel devizát a bankok, s gondoskodnak arról, hogy a pénz hatékonyan térüljön meg. A központi bank ezekben az államokban felügyel, ellenőriz, esetenként beavatkozik, megemeli a kamatokat vagy leértékeli a hazai valutát. Magyarországon ezeket a banki kiegyenlítő mechanizmusokat politikai presztízsokok miatt nem alkalmazták hosszú időn keresztül, s egyre több kölcsönt kellett külföldről felvennünk. így ment ez öt, tíz, tizenöt évig, amely végül elvezetett a jelenlegi magas adósságállományhoz. — Mire fordítják a felvett hiteleket? — Először is: a kamatot, valamint a lejárt kölcsönök egy részét minden évben fizetni kell, különben fizetésképtelenné válik az ország. Tehát az adósságszolgálat mindig prioritást élvez. A másik nagy terület az importfinanszírozás. Az MNB köteles forintért a vállalatoknak az importtervezéshez valutát biztosítani. Magyarországon központi devizakassza van, ha nincs elég devizája az MNB-nek, akkor felveszi hitel formájában. — Az Ön véleménye szerint az elmúlt években miért misztifikálódott a hitelfelvétellel, -fel- használással kapcsolatos kérdéskör? — A külföldi kölcsönfelvételekről a közvélemény az elmúlt egy évet leszámítva gyakorlatilag semmit sem tudott. A misztifikáció nyilvánvalóan innen ered. Magyarországon a hetvenes évek elején alapoztuk meg a külföldi adósság alapját, amikor is elkezdtük az importtöbbletet hitelből finanszírozni. — A gazdasági vezetés hazánkban mindig azt mondta, csak ezt az évet ússzuk meg, jövőre pedig megállítjuk az adósságnövekedést. Ez a politikai mentalitás vezetett a mostani, közel 20 milliárdos adósságállományhoz. Mire költjük az egymilliárd dollárt? — Brüsszelben nemrégiben jelentették be, hogy egymilliárd dolláros kölcsönt kapunk a Közös Piactól. Kötött vagy szabad felhasználású pénzről van szó? — Áthidaló jeliegű hitelt ad az EGK, a pénzt a szerkezetátalakításhoz lehet felhasználni. Öt- százmillió dollárt kapunk a Közös Piactól, az összeg másik felét a huszonnégy OECD-állam adja. Finánchitelekről, a fizetési mérleget javító kölcsönről van szó. Hosszú távon azonban csak akkor van értelme, ha tényleg a struktúraváltáshoz használjuk fel. Remélem, 400 milliót már március végén megkapunk, a fennmaradó kétszer 300 milliót pedig fél-fél év eltelte után. — A 400 millió dollárból mennyig használunk fel adósság- szolgálatra az idén? — így külön nem pántlikázzuk a pénzeket, nem is lehet. Idén ugyanannyi a törleszteniva- ló, mint tavaly: 1,7 milliárd dollár, plusz 1,5-1,6 milliárd dollár kamat. Ebből 800 milliót lefedez az exporttöbblet, és 200-300 millió lehet a turizmusból származó többlet. Az 1,7 milliárd dollárhoz tehát 500-600 millió le nem fedezett kamatrész jönne hozzá, tehát összesen 2,3 milliárd dollár a mérleghiány 1990- ben. — Tartalékaink 200-300 millió dollárra csökkentek tavaly, így ezt is fel kell tölteni. Az idei felvételi terv 2,5 milliárd dollár. Ehhez a Valutaalaptól 200 milliót, a Világbanktól 300-400 milliót kapunk, körülbelül 200 millió vállalati tőkebevonással számolunk, 800-900 millió dollárt várunk az idei kötvénykibocsátásainkból. A maradék pénzt, 600- 800 milliót, bankközi hitelekből kívánjuk fedezni. A közös piaci 400 millió a tartalékhelyzet megerősítésére szolgál. Ám éppen ezek a szabad felhasználású nyugati kölcsönök teszik lehetővé, hogy az importhoz szükséges devizát biztosítsuk a vállalatoknak. Hová lett a Grósz-kormány egymilliárd márkája? — Milyen tartalékokkal rendelkezik az ország, s hogyan változott ez az elmúlt ötéves időtartamot figyelembe véve? d- Jelenleg 1,1 milliárd dollár értékű deviza és körülbelül 500 millió dollár aranytartalékunk van. — Általában elmondható, hogy 1-2 milliárd dollár közötti operatív tartalékkal működünk. 1982-ben semmilyen tartalékunk nem volt, 1983-ban 900 millió dollár. 1988-ban 1,9 milliárd volt, most pedig 1,6 milliárd. Szívesen látnék operatív tartalékként 3 milliárdot, ez jelentene biztonságos helyzetet. Ilyen háttérrel a kormány nem lenne állandó lépéskényszerben, a drámai intézkedéseket — mint például a turistaellátmány drasztikus csökkentése — nem kellene azonnal meghoznia. Megfelelően operatív tartalékkal az ilyen intézkedések átgondolásához a kabinetnek hosszabb idő állna rendejkezésére. — Ä Grószrkormány 1987- ben egymilliárd márkás hitelt vett fel. Milyen kölcsön volt ez, és mire használták? — Szabad felhasználású hitel volt, bonni kormánygaranciával. A teljes összeggel az akkori adósságszolgálatot finanszírozták. El kell ugyanis mondani: az 1986-os évben, valamint 1987 első felében olyan rossz gazdasági eredményeket értünk el, hogy a nemzetközi hitelpiacok bizalma egész egyszerűen megszűnt. Ezt az akkori vezetés nem vallotta be. 1986-ban 1,6 milliárd dollár volt a folyó fizetési mérleg hiánya, 1987 első felében pedig majdnem 900 millió. Ha 1987 második felében nincs ez az egymilliárd dolláros nyugatnémet hitel, akkor nem tudtuk volna biztosítani az ország fizetőképességét. Szabó Béla
