Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-31 / 76. szám
I-Vf ri -■“ . r -V , 0 .5 10. NÉPÚJSÁG, 1990. március 31., szombat Labdarúgó NB II. Rangadó Egerben Ellenféllesen A tavaly még kiesés rémétől fenyegetett gépgy áriakat alaposan „gatyába rázta" Palicskó Tibor edző, igaz,a játékosállomány is szinte teljesen kicserélődött. A régiek közül csak a középhátvéd Leskó és a csatárból lett hátvéd Bem maradt hírmondónak. Jellemző a diósgy őriekre, hogy rengeteg pontnígást ívelnek az ellenfelek kapuja elé, s remekül fejelő labdarúgói révén ezekből sokat értékesítenek. Oda kell figyelni majd a középpályás Hu- szákra, s a gyakran felfutó balhátvéd Lakatosra is. eredményességet illeti. Öröm- meggyógyult, így ő is játékra je- mel tölti el a szurkolókat az a lentkezett. Az Eger SE gárdája holnap az egykor szebb napokat látott Diósgyőri VTK együttesét fogadja. Vérbeli rangadó várható, hiszen a házigazdák az előkelő harmadik helyen állnak, s mögöttük közvetlenül a vendégek következnek. Bánkuti László legénysége egyelőre százszázalékos teljesítményt produkált, már ami az A szurkoló szemével Forgó László: — láttam az ESE debreceni meccsét, és tanúsíthatom, hogy különösen az első félidőben játszottak jól. Szünet után viszont kinegedtek. A tudósításban vitatott helyzetekkel nem értek egyet, szerintem szabályos gólokat rúgott az Eger. Amennyiben tovább javul a csapat formája, most sem maradhat el a siker. tény is, hogy olykor-olykor - elsősorban idegenben — ez kiváló játékkal is párosult. A két sárgalapos, Fegyverneki és Rácz letöltötte büntetését, így számíthat rájuk a szakvezető. Simon viszont begyűjtötte a harmadik színes kártyáját is, így már biztosan nem léphet pályára. Csendes vírusos megbetegedéssel küszködött a hét elején, de Bánkuti edző elmondta, hogy küzdelmes, színvonalas összecsapás várható, hazai győzelemmel. Tudja jól, hogy az ellenfél nem lesz könnyű falat, nem hagyják magukat leiskolázni. Várhatóan az alábbi együttes kezdi a mérkőzést: Bodolai — Rácz, Csendes v. Fegyverneki, Lengyel, Jávorszki — Mundi, Oláh, Horváth, Mirkóczki — Kormos, Fodor. Labdarúgó NB III. Gyöngyösön az Apci Vasas Összességében jól szerepeltek az eddigi három tavaszi forduló során a labdarúgó NB III. Mátra- csoportjában lévő Heves megyei csapatok, s mi több a Hatvani KVSC-Deko és a H. Gáspár SE három győzelemmel kezdte az idényt. A jó folytatásra a most következő 19. fordulóban elsődlegesen a HKVSC-nek van lehetősége, hiszen a papírforma alapján hazai környezetben feltétlen esélyesebb, mint vendége a Balassagyarmat. Persze az esélyt majd a kilencven perc alatt kell gólokkal győzelemre váltani a hatvaniaknak. A másik tavaszi százszázalékos H. Gáspár SE eredményei annyira tiszteletet parancsolóak, hogy Romhány- ban sem kell feltett kézzel pályára lépnie. Sőt, egy pontban feltétlen bizakodhatnak honvéde- ink. Két idegenbeli győzelem után élvezheti a hazai pálya előnyeit a Gyöngyösi SE gárdája, ami a mátraaljaiak esetében gyakorta nem számít előnynek. Vendégünk az Apci Vasas, viszont ismételt utazónak számít, és az idén már harmadik alkalommal kísérelheti meg az idegenbeli pontszerzést. Mindent egybevetve szoros mérkőzésre és kevés gólra számítunk a két megyén belüli csapat rangadóján. Most már a játékosok dolga, hogy ránk cáfoljanak. Tippjeink a további mérkőzésekre: St. Kohász-SBTC X, Szolnoki VSE-Nézsa 1, Törökszent- miklós-Bag X, Nagybátony-Rá- kóczifalva X, Gödöllő-Jászberény 1. Megyei labdarúgó-bajnokság Sirok-Tarnalelesz A megyei labdarúgó bajnokságban a hét végén a 19. fordulóra kerül sor. A füzesabonyiak a Gyöngyöshalásszal mérkőznek, és ezen a rangadónak is felfogható találkozón eldőlhet, hogy tovább tart-e az abonyiak lendülete. Jó meccsnek ígérkezik a Sirok-Tarnalelesz összecsapás, amelyen valószínűleg mindkét Röplabda Magyar Kupa Negyed gőzzel is győzelem Eger SE—Budaörs 3-0 (4, 8, 5) Magyar Kupa női mérkőzés. Eger, körcsarnok, 300 néző. V: Ifj. Zsillé, Legendás. ESE: Cserkaszova, dr. Slké- né, Fekete, Fésűs, Seregi, Bukina. Cs: Tóth, Tímár, Kovás. Mb. edző: Torma Ágnes. Izgalmaktól mentes összecsapást hozott a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé kerülésért vívott találkozó. Az első pontokat ugyan a vendégek szerezték, de a folytatásban nem volt egy súlycsoportban a két együttes. A tinédzserekből verbuválódott budaörsiek lelkesedéséből csupán néhány szép megmozdulásra futotta. Torma Ágnes — aki ezúttal nem lépett pályára, — bizonyítási lehetőséet adott a fiataloknak is, így néhány perccel hosszabbra sikeredett a mérkőzés, mint azt az előzetes esélyek alapján becsülni lehetett. csapat szeretné kiköszörülni az előző fordulóban elszenvedett csorbát. A Heves nem veheti félvállról a novajiakat, mert az köny- nyen megbosszulhatja magát. Kíváncsian várjuk, hogy a Tar- naörs Selypen továbbhalad-e a múlt héten megkezdett úton, vagy stoptáblát kap. A Nagyréde veresége Atkáron kisiklásnak A hét végén Szilvásvárad ad otthont a díjlovaglók országos bajnokságának. Az érdeklődők szombaton és vasárnap 10 órától csodálhatják meg a 30 legjobb ló és lovasaik harmonikus összmunkáját. A mezőnyben Heves megyei versenyzőkért is szoríthatnak, hiszen a szilvásváradi Szín Lajos is bemutatja tudását Kölyök és Benő nevű lován. Utóbbi tavaly korosztálya legjobbjaként hívta fel magára a fiszámítana, és elméletileg a Recsknek sem gyűlhet meg a baja a kompoltiakkal. A Bélapátfalvi Építők szabadnapos lesz. Tippjeink: Heves-Novaj x, Si- rok-Tamalelesz x, Selyp-Tama- lelesz 1, Füzesabony-Gyöngyös- halász 1, Atkár-Nagyréde 2, Recsk-Kompolt 1, Domoszló- Poroszló x. gyeimet. A másik ismert szilvásváradi díjlovagló, Lovász József nem indulhat, mivel tavaly eltört a lába, és még azóta is gipszben van. Helyette klubtársa, Szín üli meg Andok nevű lovát. A bajnokság előtt megkérdeztük Szín Lajost, hogy mit vár magától a viadalon. Ő elmondta, hogy tavalyi második helyezése után a hét szám mindegyikében legalább az első négy között szeretne végezni. A Füzesabony—Heves körzeti labdarúgóbajnokság: Mégiscsak nevezett a Pély Lapunk szerdai számában megjelent a Füzesabony — Heves körzeti labdarúgó-bajnokság sorsolása. Mivel az utolsó-pillanatig úgy volt, hogy a pélyi focisták anyagi és szervezési gondok miatt távolmaradnak a pontvadászattól, ezért minden fordulóra jutott egy szabadnapos csapat. Nemrégiben azonban közgyűlést tartottak Pélyen, újjáalakult a sportkör elnöksége, s úgy döntöttek, hogy mégis beneveznek a tavaszi folytatásra. így a sorsolás értelemszerűen módosul, a szabadnapos együttesek a Pély ellen mérkőznek majd, annyi módosítással, hogy az ötödik fordulóban a kömlőiek Pélyen vendégeskednek. Díjlovagló OB Egerben a tavalyi bajnok, ma 12-kor: ESE-FTC tartogat a tavasz Már két hete, hogy elkezdődtek a vízilabda OB I. tavaszi idényének csatározásai, de még adósak vagyunk az olvasónak az igazi beharangozóval. Számításainkat az összetorlódó események húzták keresztül, s terjedelmi okok miatt nem állt módunkban kielégíteni a szurkolók kíváncsiságát. Ezúttal azonban mindent megteszünk ennek érdekében. Az egri gárda — már ötödik esztendeje kívánja meg az objektivitás, hogy leírjuk — nyitott uszodában gyűjtötte erejét a bajnoki rajtra. Szerencsére az idei tél példátlanul enyhe hetekkel ajándékozta meg őket, olyannyira, hogy a tátrai sítáborozásból végül hegyi túrázás lett. Februárban egy kéthetes izraeli edzőtáborozáson vettek részt, majd a Magyar Kupa selejtezői és negyeddöntője jelentett remek ráhangolást a pontvadászatra. Még akkor is igaz ez a megállapítás, ha szoros küzdelemben két mérkőzésen alulmaradtak a szentesiekkel szemben, és később a Vasasnak is sikerült visszavágnia a tavaly ősszel elszenvedett vereségért. Ezeken a találkozókon már bemutatkozott a világbajnok szovjet irányítójátékos, Alek- szandr Klejmjonov is, akinek szerepléséhez — érthetően — nagy reményeket fűztek. Pöcsik Dénestől, az ESE úszó- és vízilabda szakosztályának igazgatójától azt kérdeztük, mennyire elégedett a klasszisjátékos teljesítményével. — Szása az eddigi mérkőzéseken kitűnt játékintelligenciájával, úszni- és küzdenitudásával, gólerősségével. Tulajdonképpen minden jel arra mutat, hogy megérte őt erre a szezonra leigazolni a CSZKA Moszkvától. Túl azon, hogy a három összecsapáson 11 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját, nem ismert elveszett labdát. Az effajta profi Tóth Károlyék nemigen mentalitás pedig példaértékű. A felsorolt erényein kívül emberi tulajdonságai is megnyerőek, ezért a fiúk gyorsan befogadták. — A csapat a 9. helyről vágott neki a tavaszi idénynek. A szovjet fiúval megerősödve van-e esély a feljebb kapaszkodásra? — Úgy gondolom, igen. Az első hat hely valamelyikén ildomos lenne végezni, annál is inkább, mivel nyolcszor játszunk itthon és csak háromszor idegenben. — Klejmjonov ideérkeztén kívül milyen változás történt még a pólósok háza táján? — Két tehetséges fiatal, Simon Tibor és Sustyák Zoltán bevonult Ceglédre, így Tóth Péterrel együtt már három katonánk van. Mégsem vagyok pesszimista az itthoni mérkőzéssorozat előtt, mivel úgy érzem, hogy nagyon jól együtt van a társaság. Itt tartom lényegesnek megjegyezni, hogy a mai, az FTC elleni találkozó előtt búcsúztatjuk el Kelemen Attilát, aki tagja a háromszázasok klubjának, nem kevesebb, mint 329-szer szerepelt elsőosztályú meccsen, s mindany- nyiszor egri színekben. Csak Egri Vízmű-Tipográfia A főműsorszám előtt egy OB I/B-s összecsapást is láthatnak az uszodában a póló szerelmesei. A mai napon 10.30-kor az Egri Vízmű gárdája és a Tipográfia száll vízbe. Abba, hogy mi történt a 18 éve alakult klub életében a bajnokság előtt, dr. Sibelka György, a szakosztályvezetőség egyik tagja nyújtott betekintést: — Elterjedtek olyan hírek a városban, hogy megváltoztatjuk a nevünket, mivel hogy a Heves Megyei Vízmű Vállalat már nem támogat minket. Jóllehet, ezentúl valóban az Interág nevű külkereskedelmi cég lesz a fő szponzorunk, mégsem áll szándékunkban a névváltoztatás, mert a vízmű, ha csökkentett mértékben is, de továbbra is segít minket. Az is a régi név mellett szól, hogy ez fejezi ki a városhoz való kötődésünket. Voltaképpen nemhogy gyengült volna, hanem éppen ellenkezőleg megerősödött a hátterünk, és ilyen körülmények között a csapatot a középmezőnybe, az 5-6. hely valamelyikére várjuk. A MAFC-tól pontot raboltak, de a KSI szerdán alaposan eltángálta őket. Denk János edző tárgyilagosan elismerte, hogy a 14-5-ös eredmény kifejezi a két csapat tudása közötti különbséget. Véleménye szerint a Tipográfia sem lesz könnyebb ellenfél az előzőeknél, de az egyik pont mindenképpen elérhető. A szakembert bizakodóvá teszi, hogy a korábbi éveknél jobban sikerült a felkészülésük, nem tapasztalható széthúzás a csapaton belül, és az ESE-től új játékosokat kaptak. Kanalovics Attila, Bozsik Péter és a máltai Mark Galea Pace is őket erősíti. fogják tisztelni a Fradit (Fotó: Szántó György) olyan ismert pólósok előzik meg a listán, mint Kásás, dr. Görgé- nyi, dr. Bodnár. Közben javában tart az edzés az uszodában, az egriek már az utolsó simításokat végzik a formájukon a tavalyi bajnok elleni összecsapás előtt. Gyulavári Zoltán edzőtől az iránt érdeklődtünk, hogy mit vár a szombati 4x7 perctől. — A favorit természetesen a Fradi, hiszen a magyar mezőnyben a legszínesebb vízilabdát játsszák, és nemcsak egyénileg képzett pólósok, hanem igazi csapatot alkotnak. Az eredmény- listájuk tekintélyt parancsoló — tavaly bajnokok, idén megnyerték a Magyar Kupát —, de mégsem kell megrettenni tőlük. Talán nem nagyképűség kijelenteni, hogy a kiegyensúlyozott erőviszonyok következtében hazai környezetben bármely együttes ellen van esélyünk. — Milyen taktika lehet eredményre vezető a fővárosiakkal szemben? —- Alapvető, hogy a helyzeteket kíméletlenül ki kell használni, akárcsak azt, hogy nekik szokatlan a kisebb méretű pálya. Bonyolítja a dolgokat, hogy nem csupán egy-két kulcsfigurára kell ügyelnünk, mint például Gyöngyösire, vagy Dóczira, mert a többiek könnyen átvehetik a szerepüket. Egyedül az hozhat akár egyetlen pontot is, ha mindenki becsülettel megteszi a magáét. Egyébként nem vagyunk irigylésre méltó helyzetben, mert az influenzajárvány bennünket sem kímélt. Tűzkő több mint egy hetet nyomta az ágyat, Nagy és Búza napokig lázas beteg volt, és Pulay jelenleg is harcképtelen. Tóth Petit is régen láttuk már edzésen, mert egyszerűen nem engedik ki a laktanyából. Érthetetlen ez számomra, mivel az országban mindenütt segítik az élsportolókat, kivéve Egert. Visz- szakanyarodva a szombati mérkőzésre, a siker mindig fontos, de ez a mai különösen az lenne, mert lendületet adhatna a többi itthoni találkozónk előtt. B. L. Szombat Asztalitenisz: Egri Áfész- Gamma NB I-es női mérkőzés, Eger, Kistályai úti játékcsamok, 9.30. Kézilabda: Megyei férfi mérkőzések: HKVSC-Neumann DSK, 10, GYSE-Gy.Főiskola, 10, Finommechanika—Füzesabony, 9. Lovassport: Idénynyitó díjlovagló verseny, Szilvásvárad, 10. Röplabda: Hatvan-Dabas NB Il-es női mérkőzés, Hatvan, József A. Ifjúsági Otthon, 10. Sakk: Ifjúsági egyéni városkörzeti bajnokság, Gyöngyös, Építő és Szakipari Ktsz. klubhelyiség, 9. Tenisz: Hotel Hubertus idénynyitó hobbiverseny, Tepélypusz- ta, 9. Tömegsport: Nyitott tornaterem-akció, Gyöngyös, 7-es sz. ált. isk. 8-12-ig. Vízilabda: Eger SE-FTC OB 1-es mérkőzés, Eger, sportuszoda, Schlosser, Juhász, 12. Egri Vízmű-Tipográfia OB I/B-s mérkőzés, Eger, Sportuszoda, Schlosser, dr. Hecsei, 10.30. Sportműsor Labdarúgás: Hatvani KVSC- DEKO-Balassagyarmat NB Ilias mérkőzés, Veres, 15. Megyei bajnokság (15): Heves-Novaj, szolnoki jv., Sirok-Tarnalelesz, nógrádi jv., Selyp-Tarnaörs, Szántó, Füzesabony-Gyöngyös- halász, borsodi jv. Nemzetközi női labdarúgótorna, Eger, városi sportcsarnok, 14-18-ig. Gyöngyös körzeti labdarúgó-bajnokság (15): Szücsi-Gyöngyöstar- ján, Gyöngyösoroszi-Heréd, Adács-Gyöngyöspata, Ecséd- Visznek. Magyar Ifjúság Centrum-kupa, kispályás labdarúgó- torna, megyei döntő, Eger városi stadion salakospálya, 9. Vasárnap Asztalitenisz: Ifjúsági fiú csapatbajnokság, Gyöngyös, városi sporttelep, 8. Lovassport: Idénynyitó díjlovagló verseny, Szilvásvárad, 10. Labdarúgás: Eger SE-Diós- győri VTK NB Il-es mérkőzés, Eger, városi stadion, Ádám (Lő- rincz, Vida), 16.30. Gyöngyös- ApcNB Ill-as mérkőzés, Tóth S. 15.30. Megyei bajnokság (15.30): Atkár-Nagyréde, Pest m. jv., Recsk-Kompolt, Kóczián, Domoszló-Poroszló, Márton. Nemzetközi női labdarúgótorna, Eger, városi sportcsarnok, 9. Tavaszi torna négy csapat részvételével, Heréd, 9. Eger körzeti bajnokság I. osztály (15.30): Isten- mezeje-Egerbakta, Paküse-Pé- tervására, Felsőtárkány-Maklár, Balaton-Demjén, Apella ISZE- Kisnána, Andornaktálya-Eger- csehi, Egerszólát-Mátraderecs- ke. II. osztály (15.30): Egerbocs- Mikófalva, Vécs-Markaz, Hevesaranyos-Szajla, Noszvaj-Be- kölce, MCKSZ-Kerecsend- Mátraballa, Szilvásvárad-Nagy- visnyó. Gyöngyös körzeti bajnokság (15.30): Petőfibánya- Gyöngössolymos, Boldog-Aba- sár, Karácsond-Csány. Füzes- abony-Heves összevont körzeti bajnokság (15.30): Tenk-Boco- nád, Kömlő-Sarud, Kisköre-Ká- polna, Szihalom-Átány, Tarna- méra-Besenyőtelek, Tiszanána- Pély.