Heves Megyei Népújság, 1990. február (41. évfolyam, 26-50. szám)

1990-02-03 / 28. szám

8. NÉPÚJSÁG, 1990. február 3., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE Ki a labdarúgók kapitánya? Bicskei Bertalan, akit le akar­nak mondatni, vagy más beosz­tásba óhajtanak helyezni a Ma­gyar Labdarúgó- szövetség ve­zetői, vagy Mészöly Kálmán, akit erre a posztra óhajtanak ál­lítani? Bonyolult a helyzet. Bicskei ragaszkodik paragrafu­sokhoz, szerződéséhez, és azt állítja, hogy őt olyan egyszerűen nem is lehet elmozdítani. Az­előtt, amíg a magyar sportélet­ben diktatúra honolt, éppen úgy, mint az élet más szektorai­ban, ez elképzelhetetlen lett volna. Ki mert volna szembe­szállni magasabb hivatalokkal vagy hatalmakkal? Azelőtt ép­pen a diktatúra miatt, látszólag minden olyan simán, egyszerű­en történt, konfliktusok nélkül, mert vagy kevesen mertek csak szembeszállni a felsőbb dönté­sekkel, vagy pedig, ha ilyesmi elő is fordult, akkor ez a színfa­lak mögött játszódott le. Akadnak olyanok, főleg azok, akik valamikor a sportéletet ve­zették, hogy visszasírják azokat a „régi szép időket”, amikor min­den egyszerű volt. Nézzük azoh- ban, hogy milyenek is voltak azok az úgynevezett régi szép idők? Az ötvenes években „aranynak” nevezték a magyar labdarúgó csapatot. Többé-ke- vésbé rá is szolgált erre az elne­vezésre, mert sorra győzte le ve- télytársait, így például az olaszo­kat, az osztrákokat, a csehszlo­vákokat, a svájciakat és az ango­lokat. Itt álljunk meg egy pilla­natra. Sokan emlékeznek rá, hogy 1953. november 25-én a magyarok a Wembley Stadion­ban 6-3-ra legyőzték az angolo­kat. Mik voltak azonban az előz­mények? Ezek majd mutatják, hogy a diktatúra miként érződött a sportban, vagyis milyen volt a sportdiktatúra. Sebes Gusztáv, a hajdani magyar aranycsapat szakvezetője 1952-ben Svájcban összetalálkozott a FIFA vezetői­vel, így a többi között tárgyaló- partnere volt Stanley Rous, a FI­FA örökös elnöke is. Az angol sportdiplomata megkérdezte Se­bes Gusztávtól: — Mikor láthatnánk vendégül a helsinki olimpián győztes ma­gyar labdarúgó csapatot? — Amikor Önök kívánják — hangzott Sebes Gusztáv válasza. Stanley Rous mindjárt javaslatot tett 1953. november 25-re. Igaz, hogy erre az időpontra az ango­lok már korábban le akarták köt­ni a spanyol válogatottat, de csak tárgyaltak, megállapodás nem történt. így azután az angol sportdiplomata és Sebes Gusz­táv megállapodott az angliai mérkőzés dátumában. A folyta­tás azonban nem is volt olyan egyszerű. Az angol Sír és a ma­gyar elvtárs megállapodása Bu­dapesten nagy vihart kavart. Se­bes Gusztáv amint sok évvel ké­sőbb erre visszaemlékezett, ne­héz helyzetbe került. Hivatta őt Rákosi Mátyás, Magyarország teljhatalmú diktátora. Amint er­re később a sportvezető vissza­emlékezett, a fogadtatás nem volt a legbarátságosabb. így kezdte Rákosi: — Maga ellen sok a panasz, nem illeszkedik bele a kollektí­vába, önfejű. Például ki adott en­gedélyt az angolokkal való mér­kőzésre? És mit fog csinálni, ha nem engedélyezem. így kezdte Rákosi: — Maga ellen sok a panasz, nem illeszkedik bele a kollektí­vába, önfejű. Például ki adott en­Sebes Gusztáv előadást tart (1947) gedélyt az angolokkal való mér­kőzésre? És mit fog csinálni, ha nem engedélyezem? Sebes Gusztáv igyekezett mentegetőzni, azt válaszolta, hogy valamennyi ország labda­rúgójának álma, hogy az ango­lokkal mérkőzzék. Minden or­szágkitüntetésnek veszi, ha Lon­donba hívják meg. A sportvezető emlékeztetett arra is, hogy a ma­gyar válogatott 1930-ban játszott Londonban, és akkor 6-2-re ki­kapott. Itt az alkalom a visszavá­gásra. — És mi lesz, ha kikapunk ?- kérdezte Rákosi. — Ez előfordulhat — válaszol­ta a magyar labdarúgó válogatott szakvezetője —, kontinenscsapat még nem győzött az angol válo­gatott ellen Angliában. Remé­lem, a magyarok lesznek az el­sők. — Hát jó lesz vigyázni— ezzel búcsúzott tőle Rákosi Mátyás, nem éppen a legkedvesebb han­gon. Természetesen akkor titok övezte ezt a beszélgetést. A ma­gyar közönségnek halvány fogal­ma sem volt arról, hogy mi törté­nik a kommunista párt központ­jában. Ez jelenleg is bizonyítja, hogy Rákosi Mátyás még a sport kérdéseiben is érvényesítette akaratát. Ma az már sporttörté­nelem, hogy a magyar csapat az­után káprázatos játékkal győzött az angolok ellen a Wembley Sta­dionban, és ez a 6-3-as diadal nem köznapi értékű. Rákosi azután közvetlenül részt vett az 1954-es világbaj­nokságot követő magyarországi viharának elsimításában. Köztu­dott, hogy Bernben a döntőben az NSZK csapata váratlanul 3-2- re legyőzte a magyarokat. Buda­pesten óriási felháborodás kelet­kezett, az emberek ezrei vonul­tak ki a Keleti pályaudvarra, ott fenyegető hangulat alakult ki, és ha a gyorsvonat Svájcból idehoz­za a vezetőket és a játékosokat, Puskást, Czibort, Kocsist, Hi­degkútit és a többieket, ki tudja, hogy hogyan úszták volna meg ezt a találkozást az elkeseredett szurkolókkal. A sportdiktatúra azonban itt is éreztette hatását. A vonatot Rákosi Mátyás utasítá­sára a magyar-osztrák határról nem Budapestre irányították, ha­nem a Dunántúl egyik városába, Tatára, az ottani sportedzőtá­borba vitték a magyar futballis­tákat és vezetőiket. Még ki sem pihenhették az utazás fáradal­mait, amikor vacsorához terítet­tek. Nagy meglepetésükre ekkor megjelent Rákosi Mátyás, és be­szédet intézett a labdarúgókhoz. Kijelentette, hogy a második hely lényegében óriási siker. Mindenki tudta, és különöskép­pen a játékosok tudták, hogy ez enyhén szólva az igazság eltorzí­tása, mert az ezüstérem akkor mindenféleképpen kudarc volt. Ezt mutatta az is, hogy akik a Ke­leti pályaudvarnál összegyüle­keztek, a haragos szurkolók, majd pedig amikor rádöbbentek arra, hogy a játékosok nem ér­keznek meg a Keleti pályaudvar­ra, akkor dühödten a rádióstúdió elé vonultak. Itt újabb tüntetés következett, majd pedig a szur­kolók be akartak hatolni a Ma­gyar Rádió épületébe, hogy ott mikrofonba mondják, hogy el­keseredettek és követelik a ku­darc előidézőinek a megbünteté­sét, leváltását. A karhatalom csak üggyel-bajjal tudta megaka­dályozni, hogy a tüntetők ne ha­toljanak be valamelyik stúdióba. Azzal a trükkel húzták az időt, hogy azt ajánlották: válasszanak a tüntetők maguk közül egy kül­döttséget, mert mindenki nem mehet be, és majd a küldöttség tagjai a mikforonba mondhatnák véleményüket. Bevált a trükk. Amíg a tünte­tők azzál voltak elfoglalva, hogy eldöntsék, ki menjen be a stúdió­ba, addig újabb karhatalmi erősí­tés érkezett, és ekkor már nem tudtak behatolni a haragos szur­kolók a rádió épületébe. Ennek ellenére másnap újra nagy tömeg gyűlt össze a pesti utcákon, és az emberek ismét a rádióhoz vonul­tak. Ismét tüntettek. Sebes Gusz­táv egy ideig még megőrizhette pozícióját, mert élvezte Farkas Mihálynak, az akkori honvédel­mi miniszternek a bizalmát. Jel­lemző az akkori helyzetre, hogy Sebes Gusztáv ellentámadásba lendülhetett. Farkas Mihállyal elintézte azt, hogy ne őt, hanem a magyar újságírókat vonják fele­lősségre azért, hogy olyan han­gulatot teremtettek, amely alkal­mas volt arra, hogy az elvesztett berni döntő után felkorbácso- lódhassék az emberek szenvedé­lye. Ki tudja, igaz-e vagy sem, de azt mondják, hogy csak az utolsó pillantban sikerült megakadá­lyozni azt, hogy az újságírók ne kapják a legszigorúbb büntetést. Rákosi Mátyás letűnése után sem változott meg az a helyzet, hogy a legfelsőbb politika, pon­tosabban a Magyar Kommunista Párt, később a Magyar Dolgozók Pártja, majd az MSZMP ne szól­jon bele a sport valamennyi kér­désébe. Jellemző erre a mecha­nizmus akkori működése. Rend­szeresen összeült a titkárság, amelyben a legfőbb vezetők fog­laltak helyet. Ide minden egyes külföldi sportversenyről és az ar­ra utazó magyar sportolók és ve­zetők névsoráról a titkárság tag­jai döntöttek. Aki azt hinné, hogy az csak formalitás volt, az téved. Gyakran előfordult, hogy sportolókkal, vezetőkkel, újságí­rókkal vagy rádióriporterekkel a külföldi utazást megelőző órák­ban közölték: — A legfelsőbb hatóság az ön utazását nem engedélyezte. Aki azt hiszi, hogy ez csak az ötvenes években volt így, az ala­posan téved. Hogy a Magyar Kommunista Párt vagy jogutód­ja, az MSZMP mennyire rajta tartotta a kezét a sport ügyein, erre csak egy jellemző eset. 1978 a magyar labdarúgócsapat ké­szülődik Argentínába, a világ- bajnokság színhelyére. Az utazás előtt hosszú ideig várakoztatják a játékosokat. Magas vendéget várnak. És egyszercsak megjele­nik Korom Mihály, a Magyar Szocialista Munkáspárt titkára. A csapat vezetői ugyanis addig nem óhajtottak elindulni, amíg egy ilyen magas pártvezető nem adja áldását az előkészületekre és nem kíván sok sikert a csapat­nak. Molnár Károly Az aranycsapat játékosai edzést tartanak (1951) ffA béke feneke alatt vagyunk” Mózsi Ferenc jelene és múltja Mózsi Ferenc negyven év kö­rüli Chicagóban élő magyar köl­tő, a Szivárvány című idősza­konként megjelenő folyóirat szerkesztője. Emeilett örökség révén vezetője a Sebők utazási irodának, s megannyi magyar is­merősét segített már repülőgép- jegyhez. Annak idején, 1970- ben a bolgár tengerparton járt, s el is kelt a gyakorlás a tengerben, ugyanis hazafelé Jugoszlávián át jött, s ott úgy döntött, nem haza­felé veszi az irányt, hanem öt és fél óra alatt átúszik Olaszország­ba. Aterve sikerült, s így valame­lyest megszabadult attól a „poli­tikailag megbízhatatlan” jelző­től, amelyet azzal érdemelt ki, hogy nem éppen helyeselte a hatvannyolcas csehszlovákiai bevonulást. Hosszú kalandozás után végül Chicagóban kötött ki, mert -ahogy ő mondja — „elgán­csolták”, azaz harmadszor is megnősült. Nemrégiben jelent meg a legújabb kötete, Imantra címmel, amelyben többek között tízparancsolat szentenciáira írt költeményeket, amelyeknek an­gol nyelvű változatai is megtalál­hatóak a könyvben. Amikor a napokban Egerben járt, először erről mesélt. A jelen — „A rosszul értelmezett tételeket próbálom megmagyarázni” „Hihetetlen életem legszebb bizonyítéka ez a könyv. Két hó­napon át reggelente imádkoztam a versekért. Először használtam útravalónak a tízparancsolatot... Tanúsítom, hogy tanúskodom. Pedig igazi hamis tanúk vagyunk egy koronaperben. A béke fene­ke alatt vagyunk. Kifosztott tar­talékunk már rég nem elég. Az optimális optika szabályai sze­rint még vissza is fejlődhetünk. A nap alig süt, a hold is ámyéktalan és udvara is alig. Hová költöz­ködjenek a tollnokok?... Hitem félcédulákra tépem, csíkot hasítok a vértörvények visszhangosított hátáról, és felre­pítem a szólamokat. A felrebbe­nő indulat nem tágít, tudatom mezsgyéjét tépkedi — amolyan kárókatona. A költészet a szere- tetvallások eszperantója. Egy időben egyszerre mindenütt ese­dezünk — más nyelven, más szo­kásokkal. Számomra az ige ke­letről is szelet támaszt és nyugat­ról is fosztogat... Az út többfelől, de egy irányba vezet. Könnyű felismerni, akik velem tarta­nak...Megbíztak, hogy vigyáz­zam a szivárvány hangulatszíne­it, ez máris elszánttá tett. A rosz- szul értelmezett tételeket próbá­lom megmagyarázni. Magunk­nak is, miképpen itt, a pokolban is. Nem látjuk a mától a felhőt. Mindez szárnyalásra késztet. Az idill? Az nincs... Nincs igazi tá­volmaradás. Szolgálom a szót és egy igét keresek... Valaki azt írta, hogy ezeknek a soroknak semmi köze a magyarsághoz. Lehet. Emberiességre törekedtem, lel­kiséget térképeztem, s mindezt magyarul. Hogy húsz avagy ti­zenöt éve élek kinn Amerikában az sem érdem.” A múlt ­A „munkásköltő” „Jó egyéves olaszországi tar­tózkodás után felvettek egy bel­giumi katolikus egyetemre szla­visztikából. Ugyan lengyelből itthon is volt középfokú állam­vizsgám, idegenvezetősködtem is, de nem volt a családban vete­rán nácizmusüldözött, így itt nem sikerült a felvételi. Viszont franciául nem tudtam, így egy társam vállalta, hogy egy üveg konyakért leteszi a nyelvvizsgát helyettem, ő berúgott, én meg bekerültem. Előtte Magyaror­szágon a Gyümölcs- és Főzelék- konzervgyárnál dolgoztam anyagmozgatóként, ebből kifo­lyólag sérvem, aranyerem és to­latásvezetői tanfolyamról szóló bizonyítványom van. Ja és per­sze, egyszer háromszáz forintos brigádvezetői jutalmat is kap­tam. Volt egy nagyon kellemes il­latos helyem is az Illatos úton egy táplisztüzemben — harminckét­órás műszak veszélyességi pót­lékkal. Tényleg veszélyes volt, már a bűzt illetően, a család azonnal „kitagadott”, külön he­lyem volt a lakásban és már az előszobában le kellett vetkőz­nöm, de hát ez alig oldott meg valamit, ugyanis a pórusokba is beveszi magát ez a kellemes illat. Később a bőrcserző üzemben próbálkoztam, de rájöttek, hogy írástudó emberrel van dolguk, s így bekerültem a mázsaházba mérlegesnek. Itt pompás sorok adódtak a szabadverseimhez, ilyenek, hogy: háromszázötven kiló a Bárneválból. Azt hiszem, itt tanultam a szabadverset. Nincs rámírva, hogy eszperantis- ta vagyok és vegetáriánus, de hogy ha nem vagyok az, ott ak­kor is megundorodtam volna a hústól. Az egyéves belgiumi tar­tózkodás után muszáj volt a ki­vándorlásunkat kérni adminiszt­ratív okokból, s mivel a környező országok nem fogadtak be, csak az Egyesült Államok, így oda­mentünk Huszár István miskolci barátommal, aki ma New York­ban fotós. Hetvennégy február­jában érkeztünk, s négy napos New York-i tartózkodás után — elég lucskos volt az idő — , úgy döntöttünk, hogy: irány Califor­nia. Ott elkerültem egy Metrix nevű céghez, s elhitettem velük, hogy világéletemben esztergá­lyos voltam. Persze csak egy ide­ig lehetett megetetni velük, hogy azért rontok el mindent, mert mi Európában más mértékegysége­ket használunk, úgyhogy kirúg­tak. Elhelyezkedtem egy mű­szergyártó vállalatnál, ahol más­fél perces gyorsasággal jött ki egy ilyen kis vasdarabka, ez serken­tően hatott rám, úgyhogy másfél évig ott maradtam. Es azután megjelent az első kötetem; Los Angelesben adta ki a Nemzetőr baráti köre...” Kovács Attila iVem #» teszt. . . Jelent-e az valamit, hogy az embernek milyen a külseje? Nem. Semmit. A legfontosabb az, amit a fejében hord. Számít az valamit, hogy milyen alakú az arcod, az orrod, tyúk- vagy birkaszemeid van­nak? Csekélység. A leglényegesebb az, ami a feje­det belülről kitömi, aztán a nézeteid, az intelligenci­ád... Csak ez számít. Persze, ha ehhez még szép kül­ső is párosul, úgy még jobb. Akkor már csak pénzt kell szerezni. De jelent valamit egyáltalán a pénz? Nem, semmit. Akkor, amikor okos vagy, s ráadásul még a külsőd is sokkal jobb az átlagosnál... Persze, a pénz is jó, ha van... De ez aztán minden. Ehhez már csak az kell, hogy a férj és a feleség boldog házas­ságban éljen. Ha okos vagy, remek külsővel áldott meg az ég, és a szerelem sem hiányzik a házból, ak­kor már csak a karrier és a családi boldogság hiány­zik. Hiányzik? Nem, nem fontos, de jó, ha van... Ha okos is vagy, az alakod is jó, pénzed is van, a karrie­red és a családod boldogsága megbízható alapokon nyugszik, akkor az a fontos, hogy egészséges is légy. A többi már igazán nem számít, mert nem a ruha te­szi azembert. (S. A.) Rákosi és a futball

Next

/
Oldalképek
Tartalom