Heves Megyei Népújság, 1990. február (41. évfolyam, 26-50. szám)

1990-02-22 / 45. szám

NÉPÚJSÁG, 1990. február 22., csütörtök Ma eldől: egri játékos lesz-e Klejmjonov? Világbajnok szovjet vízilabdázó az ESE-ben A ragyogó idó kedvez a pólósoknak Megyénk sportolói közül talán az Eger SE vízilabdázói örül­nek leginkább a tavaszias télnek. Fedett uszoda htján kis túlzással már-már azt is mondhatnánk, hogy ideális körülmények között dol­gozhatnak a nyitottban, persze mindez csak a ragyogó időjárásnak köszönhető. A Pécsik Dénes, Gyulavári Zoltán vezette OB I-es csapat a napokban két feladatra is készül. Március 10-én és 11-én kupa mér­kőzést vívnak a Szentessel, rá egy hétre pedig folytatódik az OB I-es bajnokság. Az együttes edzésén Szántó György fotóriporter járt. A tavaly év végén önállóvá vált Magyar Vízilabda Szövetség tegnap sajtótájékoztatót tartott a hét végén sorra kerülő magyar­román válogatott mérkőzés kap­csán a jónevű fővárosi Kalten­berg Sörözőben. Megtudhattuk, hogy eddig összesen hatvanhat- szőr találkozott a két ország vá­logatottja hivatalos mérkőzésen, amiből ötvennégyszer a magya­rok győztek, hatszor döntetlen, hat ízben pedig vereség született. Dr. Konrád János szövetségi ka­pitány a vasárnapi mérkőzés sportdiplomáciai jelentőségét hangsúlyozta, Corneliu Rusu ro­mán sportvezető pedig arról be­szélt, hogy csapata a kivándorlá­sok miatt lényegesen meggyen­gült, s a megfiatalított együttes­nek jól jön a hét végi erőpróba. Egyébként a mérkőzést a televí­zió — programját megváltoztat­va — vasárnap, 11 órakor egye­nes adásban követíti. A sajtótájékoztató érdekessé­ge volt annak a szovjet sportdele­gációnak a jelenléte, amely Pé­csik Dénesnek, az Eger SE úszó- és vízilabda szakosztálya igazga­tójának társaságában kapott meghívást. Tavaly elteijedt az a hír, hogy a szovjet válogatott ak­kori csapatkapitánya Naumov a Vasashoz szerződik. Ez a terv kútba esett, de tegnap dr. Bodnár András, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke bejelentette, hogy küszöbön áll Alekszandr Klejmjonov egri szerződésköté­Egerben a mester és tanítványa, a kétszeres olimpiai bajnok Alek­szandr Kabanov a CSZKA Moszkva és a szovjet válogatott edzője (balról) és a világbajnok vízilabdázó Alekszandr Klejmjonov (Fotó: Koncz János) se, amellyel első szovjet játékos­ként szerepelne a bajnokság ta­vaszi idényében. A CSZKA Moszkva hatvanháromszoros válogatottját az 1982-es VB ara­nyérmesét elkísérte többek kö­zött A. Kabanova, moszkvai csa­pat és a válogatott edzője, aki egyébként két olimpiai bajnok­sággal és több világbajnoki cím­mel is büszkélkedhet. A küldött­ség tagja volt még L. Oszipov, a FINA vízilabda szakbizottságá­nak képviselője és M. Kovtov, a CSZKA Moszkvát szponzoráló cég, a Lexika igazgatója. A szovjet vendégek a délutáni órákban érkeztek a megyeszék­helyre, és a mai tárgyalásokon dől el véglegesen, hogy egri játé­kos lesz-e Klejmjonov. A tervek­ben úgy szerepel, hogy négy hó­napra írna alá, amiért az egriek — az előzetes megbeszélések szerint — semmit sem fizetnének a moszkvai klubnak, csupán a já­tékos ellátásáról és fizetéséről gondoskodnának. Ebből is érzé­kelhető, hogy előnyös „üzlet” előtt állnak az egriek, hiszen nagy szükségük lenne a 32 éves irányító szerepkört betöltő pó­lósra. A világklasszis vízilabdá­zóval beszélgetést folytattunk eddigi pályafutásáról, amelyet szombati számunkban közlünk. nyugdíjazás miatt megüresedő KÖZGAZDASÁGI IGAZGATÓHELYETTESI és FŐKÖNYVELŐI munkakör betöltésére. Kötőelemek — akkumulátorok — gumiköpenyek szaküzletünkben állandóan, nagy választékban kaphatók! Eger, Sertekapu u. 26. sz. Telefon: 10-005 AKKUVILL Kisszövetkezet Nyíregyháza, Moszkva út 7-9. Telefon: (42) 11-643. A munkakör betöltésének feltétele: Legalább pénzügyi számviteli főiskolai, vagy mérlegképes könyvelői végzettség. Jelentkezni lehet: személyesen, vagy írásban a gazdaság igazgatójánál, vagy a személyzeti vezetőnél. Cím: Csányi Állami Gazdaság 3015 Csány. Comaneci,az ara Újabb szenzációs bejelentéssel lepte meg a világot az ötszörös olimpiai bajnok tomásznő, Nadia Comaneci. A múlt év végén Romániából megszökött 28 éves bajnoknő be­jelentette, hogy a közeljövőben házasságot köt egy honfitársával, aki hozzá hasonlóan az Egyesült Államokban él. Az igazi meglepetés az volt, hogy nem Panait a kiválasztott, hanem a még nős, 30 éves Vasi- lescu mérnök. Gullit helyett Hagi? A Pásztói SE rendezésében megkezdődött az idei Mátra-ku- pa sorozat. Az úttörő A-korcso- portban szabadfogásban küz­döttek a meghívottak a helyezé­sekért. Az erős mezőnyben a kö­vetkező Heves megyeiek állhat­ták a dobogóra: 28 kg: 2. Győri G. (GYSE), 30 kg: 2. Barta I. (Füzesabony), 3. Ipacs R. (E. Vasas). 32 kg: 3. Török S. (Egri Vasas), 41 kg: 2. Marsi Zs. (Egri Vasas), 50 kg: 3. Gál G. (Egri Vasas), 55 kg: 2. Szuromi D. (Egri Vasas), 66 kg: 1. Halkó J. (Füzesabony), 2. Nagy P. (GYSE). Egerben a megyei szakszövet­ség rendezésében került sor a Kozma István Országos Emlék- verseny területi selejtezőjére. Út­törő B-korosztály vívta kötöttfo­gásban színvonalas szőnyegcsa­táit a 9-es számú iskola tornater­mében két szőnyegen. Az első két helyezett szerezte meg a jo­got a budapesti döntőkön való részvételre. Megyei eredmé­nyek: 32 kg 2. Sánta A. (GYSE), 35 kg: 2. Szabó P., 3. Sike Cs. (mindkettő E. Vasas), 38 kg: 2. Szabó I. (E. Vasas), 41 kg: 1. Ja­kab P. (E. Vasas), 50 kg: 3. Végh J. (GYSE), 55 kg: 2. Bakos T. (Füzesabony), 60 kg: 2. Mir- kóczky P., 3. Bóta I. (mindkettő E. Vasas), +73 kg: 2. Báder Cs. (E. Vasas), 3. Kovács P. (Füzes­abony). Röplabda baráti kör Más időpontban A korábban meghirdetett idő­ponttól eltérően az Eger SE röp­labda szakosztálya február 27- én, kedden délután fél hatkor tartja meg a városi körcsarnok tanácstermében a baráti kör ala­kuló összejövetelét. Véglegessé vált a rájátszás se­lejtezőjének időpontja is. Az ESE március elsején 17.30-tól hazai környezetben játszik a DVSC-vel, a visszavágót másnap rendezik meg Debrecenben. Amennyiben szükség lenne a harmadik találkozóra is — két győzelmet kell elérni —, akkor azt negyedikén délután öttől bo­nyolítják le Egerben. A Guerin Sportivo olasz sportmagazin értesülése szerint elképzelhető, hogy a BEK-győz- tes AC Milan labdarúgó csapata a román csatár, Gheorghe Hagi átigazolásával helyettesíti hosszú ideje sérült klasszisát, a holland Ruud Gullitot. A cikkíró úgy tudja, a Milan 200 ezer dollárt fizetett a Steaua Bucurestinek az elővásárlási jog megszerzéséért. Hagi megvéte­léről 40 napon belül születik vég­leges döntés, azt követően, hogy az egyesület belga orvosa határo­zott diagnózissal szolgál Gullit állapotát illetően. A Csányi Állami Gazdaság pályázatot hirdet A hét végén Pétervásárán Sebes G emléktorna A pétervásári általános iskola, karöltve az Eger városi tanács művelődési és sportosztályával valamint a helyi sportegyesülettel az idén immáron ötödik alkalommal rendezi meg az 1986-ban elhunyt neves labdarúgó szakemberről, Sebes Gusztávról elnevezett serdülő futballtornát. A városi sportcsarnokban szombaton sorra kerülő se­regszemlén ezúttal a házigazdákon kívül az Egercsehi, az Istenmeze­je, a Mátraderecske, a Recsk, a Sírok, a Párád és a Tarnalelesz vesz részt. Sebes Erzsébet, a névadó lánya az idén is felajánlott egy dijat a torna gólkirályának. Úszásoktatás Egerben kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 13-16 óra között lehet érdeklődni az uszodában. (Eger, Petőfi-tér 13. Tel.: 36/15-282). A tanfolyamra vidéki iskolák je­lentkezését is szívesen fogadják. Az Eger SE úszó- és vízilabda szakosztálya úszótanfolyamot indít március elsejétől. A foglal­kozások megtartására a városi sportuszodában a délelőtti órák­ban nyílik lehetőség. A részle­tekről File István úszóedzőnél Csak röviden... Nemrégiben a hatvani Han­gya Áruház színháztermében vá­rosi sakkversenyt rendeztek álta­lános iskolások részvételével. A viadalt két korcsoportban hu­szonnégy kisdiák részvételével bonyoh'tották le. Az eredmények. Alsó korcso­port: 1. Szentgyörgyi (2-es szá­mú iskola), 2. Korín (1-es számú iskola), 3. Szentgyörgyi J. (2-es isk.), 4. Szécsényi (4-es iskola). Felső korcsoport: 1. Bider (4-es iskola), 2. Sánta (1-es iskola), 3. Lipus, 4. Gulyás (mindketten 2-es iskola). * Ismét diák kézilabdatomának ad otthont a hét végén az egri körcsarnok. A lányoknál kizáró­lag egri középiskolák csapatai mérik össze tudásukat, a fiúk mezőnyében viszont az egriek mellett ott találjuk a tatai Eötvös gimnázium csapatát, és a hevesi gimnazistákat is. A sportese­mény szombaton 7.50-kor a megnyitóval kezdődik, majd egészen az esti órákig zajlanak a küzdelmek. Másnap ugyancsak 8 órakor lépnek pályára az első csapatok, az ünnepélyes ered­ményhirdetés 14.20-kor lesz. Lejátszották a városi sakkcsa­patbajnokság 6. fordulóját. Az eredmények: Forgácsoló-212-es ISZI 3-1, Csuvas-ÉMÁSZ 3,5- 0,5, Egri Vasas-Közút 4-0, Len- key I.-Finommechanika 3-1, IRC Kft.-HÁÉV 3,5-0,5, Gár­donyi gimn.-Vezér SC 4-0. A bajnokság állása: Gárdonyi gim­názium 18,5, Lenkey I. 16, Egri Vasas és IRC 15,5-15,5 ponttal. Az Eger SE NB Il-es labdarú­gó csapata előkészületi mérkő­zésen 1-0-ra legyőzte az Ózd együttesét. A borsodi városban megrendezett edzőmeccsen az egriek gólját László szerezte. Legközeleb az ESE hazai pályán a hét végén, szombaton 11 órától játszik a B. Ép. Volán ellen. Területi súlyemelő versenyen, Diósgyőrött a Kolacskovszky SE két utánpótláskorú sportolója vett részt. Szabó Ákosnak nem sikerült érvényes gyakorlatot be­mutatnia, míg Németh Rolandaz 56 kg-s súlycsoportban 57,5 kg-s szakítással és 72,5 kg-s lökéssel az ötödik lett. - _ Birkózás

Next

/
Oldalképek
Tartalom