Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-13 / 11. szám
8. NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE NÉPÚJSÁG, 1990. január 13., szombat Bern — tegnap és ma Svájc fővárosa, Bern, a maga száznegyvenezer lakosával nem tartozik az úgynevezett nagyvárosok sorába. Bern ezzel szemben inkább egy igen svájcias és németes jellegű, festői és elbűvölő város. A régi Bern, amely egy hatalmas sziklatömbre épült az Aare folyó ölelésében, ma is sértetlen állapotban mutatja magát. Bernt 1191-ben, tehát száz évvel a Svájci Államszövetség létrejötte előtt alapították. Még ma is láthatók az akkori házsorok, közöttük pedig széles utcák tanúskodnak a régi Bern egykori pompájáról és nagyságáról. Párhuzamosan az utcákkal futnak azok az árkádsorok, amelyek tulajdonképpeni gyalogjárdául szolgálnak a házak homlokzatai alatt, az olasz kisvárosok pompás hangulatát felidézve. Az egykoron a gyalogosok által benépesített utcákat már régóta a modem közlekedési eszközök uralják, a gyalogosoknak pedig megmaradtak a napfény vagy kirakatok világította árkádsorok, amelyek alatt széltől és esőtől védve ke- resztül-kasul sétálgathatnak a városon. Ezt az árkádok alatti kellemes sétálgatást a berniek „Laubele”-nek nevezik. Az árkádsorokra a város árgus szemekkel ügyel. Egyetlen házat sem szabad önkényesen renoválni. Valamennyi homlokzatnak illenie kell a mellette lévőkhöz, így a város egy sajátos otthonosságot sugároz. Nagyvárosi allűröket hiába is keresnénk Bemben. A város sokkal inkább ragaszkodik a medveárokhoz és az ott élő címerállataihoz. Ugyanis már a város legrégebbi, 1224-ből származó címere is egy balra felfelé tartó medvét ábrázol. A székes- egyház magasan a berni háztetők tengere fölé emelkedik. Egyike Svájc legszebb vallási célú épületeinek. A város nagy részéhez hasonlóan, szintén a XV. századból származik. 1405-ben Bemben hatalmas tűz pusztított. A faházak helyét ezután kőből emelt épületek foglalták el, tetejüket pedig cseréppel borították. Már pár évvel a tűzeset után nekiláttak az új városháza felépítésének. Ma is szélesen és hatalmasan áll a Rathaus és Postgasse utcák között. Igazi régi szépségében helyreállított, gótikus építmény. Öt évvel elkészülte után a polgárság megkezdte egy űj főtemplom, a székesegyház építését. Az 1421-es alapítási évre egy emléktábla hívja fel a figyelmet. A székesegyház az egykoron oly büszke és hatalmas Bern egyik ismertetőjele: annak a városköztársaságnak, melynek fennhatósága egészen a Genfi-tóig ért. Mára Bern persze már rég túlnőtte magát az Aare folyón. A külső, a tájba mélyen belenyúló peremkerületekhez vezetve, hét nagy híd íveli át a folyót. Ennek ellenére a város szíve igazán még mindig az óvárosban dobog. Sok hozzáértéssel sikerült megőrizni a város középkorias kinézetét, másrészt azonban sikerült hozzájuttatni a modem városépítészet mindazon eredményeihez, melyek által Bern európai formátumú várossá fejlődött. Bán Zsuzsa Nemsokára A hajnali takarító brigád jó munkát végzett, nesztelen gépeikkel eltüntették az utcákról a port, felmosták az utakat, fertőtlenítették a házak külső falait. A fák nedves-zölden csillogtak a felkelő Nap fényében, és ilyenkor senki nem mondta volna meg, ha nem tudta volna amúgy: ezek a fák a régieknek már csak műanyag másai. A valamikori élő, lélegző lombok rég leszáradtak már, és az embereknek sírni támadt kedve a száraz, csonka ágak látványától. Volt, aki azt mondta, észrevétlenül történt a változás, mások viszont azt bizonygatták, hogy sokan időben meghúzták a vészharangot, de senki nem hallgatott rájuk akkoriban. Hogy az embereknek ne legyen állandóan rossz kedve a kiszáradt fák látványától, valaki kitalálta a műanyag fákat szerte a városban a régiek helyére. így hajnalonta, a takarítóbrigád szorgoskodása nyomán valóban élethűeknek látszottak. A változások többek között azt is magukkal hozták, hogy minden családban otthon maradt valaki naponta — egymást váltották. Erre azért volt szükség, mert reggelre például átlát- hatatlanokká váltak az ablakok, ujjnyi por fedett minden bútort a lakásokban, és valaki egész napos tevékenysége az volt, hogy akkora takarítást végezzen, mint régebben évente egyszer, vagy kétszer szoktak. Estére vagy délutánra, mire hazatért a család, annak az egynek az erőfeszítései nyomán egykét órára tisztának látszott a lakás, ki lehetett látni az ablakokon, és mindez azt az illúziót keltette, hogy még mindig a régi szép időkben élnek. Ä víz sem volt a régi már, az óriási tisztítóberendezések ellenére is sok volt a fertőzés, a betegség a lakosság körében. — Nem tudom, mi lesz — mondta az asszony a férjének, mialatt feltálalta a vacsorát —, hetek óta izomlázam van ettől a rengeteg takarítástól, mégis úgy érzem, napról napra többet kell dolgozni. — Holnap én maradok itthon — mondta a férj vígasztalban. — Nem erről van szó, az a baj, hogy nemrégen még órákra tisztának tűnt a lakás az egész napos takarítás után, de nézd meg, most hagytam abba, és máris ujjnyi por ül megint a szekrényeken. Ha így megy tovább, valakinek egész éjjel is takarítania kell. Már nem lesz elég reggeltől délutánig. El kellene mondani a szakszervezetben. Aki egész éjjel takarít, az nem tud reggel dolgozni menni. A végén már nem tudjuk majd megkeresni a kenyérrevalót. A férj rosszkedvűen tette le a kanalát. — Bezzeg, amikor a búravá- rosba akartak helyezni, te tiltakoztál. Most irigyelhetjük őket, hiszen összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között vannak, mint mi. Hiába kapunk mi takarítási pótlékot, azért az csak hatvan százaléka a teljes fizetésünknek. A búraváros pedig megtelt. Szó van arról, hogy ide is húznak majd egy fóliasátrat, de te is tudod, hogy az mennyit ér. És még azt is a lakosság terhére, a tehóból. — Most már nincs mit csinálni. Akkor elleneztem, mert azt hittem, nem bírom majd a mesterséges levegőt, most meg fulladozom itt — felelte szomorúan az asszony. Két sápadt, vékony dongájú kamaszgyerek is ült az asztalnál, akik eddig nem szóltak, de a nagyobbik most eltolta a tányért maga elől. — Miért nem eszed a vacsorát? — kérdezte az anyja. — Nem vagyok éhes. Újabban szinte soha nem vagyok éhes. — Lógatta a fejét a gyerek. — Van egy nagy hegy — szólalt meg a kisebbik fulladozva -. Hallottam, hogy annak a tetején még egészen tiszta a levegő. Több barátom is nekiindult, hogy felmászik oda. — Aztán mit kezdenek ott fent? — kérdezte az apa. — Hát, valami tábort létesítettek azok, akik feljutottak. Úgy élnek, mint a nomádok, de sokkal egészségesebbek nálunk. Ott még tiszta a levegő. Azt hiszem, holnap én is nekiindulok. — Meg ne próbáld! — ölelte magához az anya. — Nincs teneked erőd felmászni oda! Ha félúton valami szakadékba esel, senki nem tud majd segíteni neked. Kétségbe is esek, ha ilyeneket beszélsz! Egyetek! Az asszony hangja sírásba csuklott, a hang ott rezgett a levegőben, és senki nem válaszolt. Az apa nem mert az ablakokra nézni, melyeket megint vastagon belepett a por. Bent már a lámpák égtek, pedig nem is ment még le a Nap. A lakásból azonban ez már nem látszott. Reggelre kelve a két fiút nem találták, helyettük egy levelet a konyhaasztalon. — Kedves szüléink, bocsássatok meg nekünk, de kilátástalannak és reménytelennek érezzük a piszokkal, fertőzöttséggel való további küzdelmet. Sajnálunk benneteket, de nem akarunk úgy élni, ahogyan ti éltek. Elindultunk a nagy,hegy felé barátainkkal. Talán sikerül feljutnunk oda, ahol igazi élő fák és bokrok vannak, ahol mélyeket lélegezhetünk... Az asszony a levélre borult, úgy rázta a zokogás, az apa viszont hallgatott. Magában igazat adott a fiainak. Még akkor is, ha minden idegszála görcsbe rán- dult az aggodalomtól: vajon nem pusztulnak-e el félúton? — „Ha én fiatal lennék...” — gondolta, de hangosan nem mondta ki. Nekiállt takarítani. „Amerikaiak, igyatok orosz vodkát, hogy ezzel is közelebb kerüljön egymáshoz a két ország!” Félreértés elkerülése végett: ez nem a legújabb vicc poénja, hanem a legfrisebb reklámszöveg, melyet a máltai csúcstalálkozót követően indított útjára a „Sztalicsnaja” vodkát forgalmazó cég. A Washington Post szerint a jelmondat helyzetjelentéssel is felér. Régi szabály ugyanis az Egyesült Államok reklámiparában, hogy a politika — tabu. Ezt gondosan kerülni kell, mégpedig egyszerű ok miatt. Ami jó a liberálisoknak, az nem rokonszenves a konzervatívok körében. Márpedig mindkét csoport elsősorban fogyasztó, és csak aztán politikus. Az árut pedig lehetőleg mindenkinek el kell adni. A reklámlélektan professzorai csak abban az esetben térnek el ettől a szabálytól, ha bizonyosak benne, hogy a hirdetés „üzenetét” minden fül azonos módon hallja meg. És erre is az amerikai-szovjet kapcsolatok szolgáltatnak példát. Amikor Reagan „a gonosz birodalmának” nevezte a Szovjetuniót, az amerikai televízió reklámblokkjában hangot váltott a Coca-Cola és a Pepsi-Cola. Ezeket — a film szerint — csak titokban ihatták a szovjet ellenzék tagjai, míg a párt arra kényszerítette tagjait, hogy a Pepsi és a Coca riválisának készítményeit fogyasszák... Most, a máltai csúcs előtt ugyanez a Pep- si-cég 30 másodperces reklámban kívánt „szerencsés hajózást” Gorbacsovnak és Bushnak. Az idők látványosan változtak. Ennek tárgyi bizonyítéka az is, hogy New Yorkban a legkelendőbb karácsonyi ajándék az a berlini faldarab volt, melyet 10 dollárért bárki megvehetett. Természetesen a garancialevéllel együtt. Csoda Monacóban A tévékamerák megkülönböztetett érdeklődéssel figyelték a milánói katonai bíróság tárgyalását. A vádlottak padján 82 fiatalember számára készítettek helyet, de közülük csak egy volt igazán érdekes: Stefano Casirag- hi. Ismertebben: Caroline monacói hercegnő fétje. Nos, mint az olasz sajtó megírta, Casiraghi, amikor még nem volt monacói és kiváltképpen nem volt herceg, semmi hajlandóságot sem mutatott arra, hogy alapvető jártasságot szerezzen a fegyverforgatásban. Sorkatonai szolgálatra való bevonulásakor — az említett nyolcvanegy bajtársával együtt — legfontosabb felszerelésként az alkalmatlanságot tanúsító orvosi igazolásokat vitte magával. Mint a vizsgálat kiderítette, ezeket nem volt nehéz megszereznie annak, akinek volt pénze. A tarifát ugyan esetenkint határozták meg, de általában havi egymillió lírát ért minden szabadságban eltöltött hónap. Nos, Casiraghi is így vonult be, egyenesen a katonai kórházba, a rejtélyesen hangzó „egypólusú depresszió tünetei” szakorvosi igazolásával. Ötnapi kórház után, újabb „leletekkel” gazdagodva Casiraghi újonc leszerelt. Ä hadbíróság ugyan már akkor vizsgálni kezdte az ügyet, de hogy, hogy nem, az ítélet egyre csak húzódott, mígnem a szörnyű betegségben szenvedő bakajelölt 26 eves lett, s akit a törvény már másként kezel. S nem utolsó sorban benősült a monacói hercegi házba, három gyermekkel ajándékozva meg nejét és apósát, Rainier nagyherceget. Mellesleg az alkalmatlansági leletek teljes és gyógyíthatatlan impotencáiról adtak számot. A Swissair napszemüveges járata Zürich: Napszemüveget kapott a DC-10-es Swissair-repülőgép, abból az alkalomból, hogy először landol a napfényes Los Angelesben. (MT1-PRESS KÉPSZERKESZTŐSÉG) Egy kupac (tengeri) malac Berlin: A látogatók rohamát pihenéssel enyhítik a Chilében őshonos rágcsálók, a tengerimalac közeli rokonai. (MTI-PRESS KÉPSZOLGÁLAT) A vodkafronton a helyzet változó
