Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-02 / 1. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1990. január 2., kedd Mit vár 1990-től? A sport végül is játék, ha komolyan veszik akkor is az. Az ember szellemi és testi megújulását kell szolgálnia, ennél nemesebb eélt nem is tűzhet zászlajára. Épp ezért felettébb szomo­rú, hogy a pénzforrások bedugulásá­val előre láthatúan nehéz esztendő elé néz sportéletünk, bizony a puszta lé­tért is meg kell majd küzdenie. Mivel kiváncsiak voltunk arra, ho­gyan vélekednek helyzetükről, egyál­talán a jövő kilátásairól a legilletéke­sebbek, megyénk sportjának irányí­tói, az e területen dolgozók, ezért arra v állalkoztunk, hogy körkérdés formá­jában járjunk utána: mit remélnek az előttük álló esztendőtől. Ügy hisszük, a válaszok arra is alkalmasak, hogy belőlük képet formálhasson az olva­só: mi foglalkoztatja leginkább sport­vezetőinket a sporthoz közel állókat mostanában. Kovács János, a megyei tanács ifjúsági és sportosztályának veze­tője: — A nehezedő gazdasági kö­rülmények között már annak is örülnék, ha az idén hasonló szin­ten tarthatnánk megyénk sport­életét, mint tavaly. Nagyon bízom abban, hogy a még működő egye­sületeink közül egyetlen egy sem szűnik meg, átvészelik a követke­ző időszakot. Az űj évben az első 'teendőm az lesz, hogy kiharcoljam ja tanácstestülettől a megyei spor­téletnek legalább a korábbi mérté­ket megközelítő támogatását. Ezt ■,az ügyet jó pár tanácstag támogat­ja, de sajnos, egyelőre úgy tűnik, 'hogy még nem vagyunk nyert helyzetben. , A tanács ugyanis az elmúlt évi 14 millió forintos támogatás he­lyett csupán négymilliót akar a versenysportra áldozni. Ez pedig .egyenlő a nullával, megyei szinten ennyi pénzből nem lehet sportot csinálni. Ennek következményeit is látni kell, mert szerintem, ha a tanács mégis pálcát tör a sport fe­lett, az akár öt-tíz évre is visszaveti a megyét. Úgy hiszem, ezt nem szabad megengednünk. Pető Miklós, Eger Város Taná­csa ifjúsági és sportosztályának ve­zetője: — Mint minden sportvezető­nek, nekem is csak az lehet a vá­gyam, hogy a klubok az idén is megőrizzék működőképességü­ket. Bár mindenre kevesebb pénz jut, ám a meglévő sportlétesítmé­nyeink állagát szeretnénk meg­őrizni, és a feltételek javítására tö­rekszünk. Egerben kulcskérdés, hogy megkezdődik-e az űj 50 mé­teres fedett uszoda építése. A megvalósítás a műszaki szakem­berek kezébe került, és én meg­mondom őszintén, nem vagyok derűlátó. Félek attól, hogy előbb vagy utóbb valaki kimondja: a vá­rosnak elsődlegesen nem uszodára van szüksége, másutt sokkal in­kább szorít a cipő. Ezt azért is lá­tom így, mert a múltban is mindig elismertük a sport fontosságát, de amikor a vonalat meg kellett húz­ni, a sport mindig ez alá került. Bár ezúttal ne legyen igazam. Grósz Lászlóné, az ESE úszó­inak vezető edzője: — Annyi hátrányt szenvedtünk már, és annyit fagyoskodtunk, hogy azt hiszem természetes, ha az új fedett uszoda alapkőletételét áhítom a leginkább. Ütána pedig azt, hogy minél előbb tető alá ke­rüljön, és megkezdje működését. Az sem mellékes, hogy legyen ele­gendő pénz úszóink versenyezte­tésére, és arra, hogy minél több gyerek járhasson úszni. Élsportról az adott körülmények között nagy merészség lenne beszélni. Az új uszoda nem csupán a verseny- sportnak jelentene nyereséget, ha­nem sokak számára, akik „csak” az egészségüket szeretnék megóv­ni. Az úszás ugyanis kiválóan al­kalmas arra, hogy rendszerességre és önfegyelemre neveljen. Annak aki nap mint nap rója a hosszakat, előbb-utóbb bele ivódik az élet­formájába a sport. Meggyőződé­sem, hogy többen is választanák ezt a sportágat a megyeszékhe­lyen, ha a körülmények nem len­nének ennyire mostohák. Várkonyi Ferenc, a megyei lab­darúgó-szövetség új főtitkára: — Személy szerint sikeres évet tudhatok magam mögött, ennél rosszabb sose legyen. Szeretett sportágamra is nagyon ráférne már egy valamicskével jobb esz­tendő, de ehhez mindenekelőtt az szükséges, hogy megelégeljük az üres szavakat, a fedezet nélküli fogadkozásokat, és végre a tettek mezejére lépjünk. Az utánpótlás-nevelés új alapokra helyezése nélkül — hitem szerint — csak látszateredményeket érhe­tünk el. Épp ezért minden erőnk­kel azon leszünk, hogy a diákság figyelmét a foci felé irányítsuk, új­ra fellendítsük az iskolai labdarú­gást. Ezen a téren nem tagadom, hogy öles léptekkel szeretnénk előre haladni. Annak ellenére, hogy minden jel szerint a pénz méginkább hiánycikk lesz, mint az idén, jó volna ha a klubok foggal- körömmel ragaszkodnának szak­osztályaikhoz, nem szüntetnének meg még többet. A felsőbb veze­téstől, az MLSZ-től nem várok vi­lágmegváltó dolgokat, mert még mindig a főváros és a válogatott az első számú kedvenc. Nekünk ma­gunknak megyei szinten kell lép­nünk ahhoz, hogy több sikert tar­togasson a jövő. Lényegesnek gondolom, hogy szűnjön meg az évek óta tapasztalható érdektelen­ség és tétlenség. Az önállósulás kapujában áll a megyei labdarúgó­szövetség. Az lenne a kívánatos, hogy olyan emberek kerüljenek a kulcsfontosságú pozíciókba, akik értenek a dolgukhoz, és szívvel, lé­lekkel cselekedni akarnak. Bízom benne, hogy az ESE a le­hetőségekhez képest jól helytáll a másodosztályban, és hogy a kö­vetkező pontvadászatnak is négy NB III-as csapatunk vág neki. Sze­retném, ha a megyei bajnokságban a kiélezett küzdelem mellett a sportszerűség is polgárjogot nyer­ne. Bogdány János, az Egri Vasas elnöke: — Bár több évtizedes hagyo­mányai vannak a finomszerel- vénygyári sportéletnek, az Egri Vasas ismételt megalakulásával új helyzet állt elő. A birkózás vissza­vétele az Eger SE-től számos gyors intézkedést igényel már az új év el­ső napjaiban. Szeretnénk, ha ez a sportág zökkenőmentesen biztosí­taná az eredményeket, folytatná a korábbi esztendők sikeres szerep­lését. Az a célunk, hogy a sporton keresztül emberi kapcsolatok ala­kuljanak ki a gyár dolgozói között. A klub irányítása a kimondottan szakmai jellegű tennivalók kivéte­lével társadalmi munkában törté­nik. Minden kérdéssel az „asztal fölött” akarunk foglalkozni. Sok függ attól, hogy a vállalaton belül népszerűvé válik-e az újjáalakult sportegyesület. Számolunk a ne­hézségekkel, de bízunk abban, hogy már az első évben stabilizáló­dik a helyzetünk. Dr. Estefán Géza, a megyei asz­talitenisz szövetség elnöke, az egri Kolacskovszy SE szakosztályának vezetője: — A mostani helyzetben aligha lehetnek túlzottan nagyratörő ter­veink. Az idén is azt a szintet sze­retnénk tartani, amit a sportág már elért eredményekben és financiális téren. Némi előrelépést azért per­sze csak bekalkuláltunk. Kívána­tos lenne, hogy a megyei bajnok­ságban szereplő csapatok fogyat­kozása megálljon. Az asztalitenisz bázisául szolgáló városi csapatbaj­nokságokban viszont épp ellenke­ző tendencia figyelhető meg, és az is üdvös lennej ha ez folytatódna. A megyében tovább akarjuk népszerűsíteni a pingpongot, s ebben sokat segítene a Kolacs- kovszky SE férfi asztaliteniszezői­nek dobogós helyezése a másod- osztályban. Személyes jellegű kí­vánságom, hogy néhány hónapja hozzánk került kínai játékosunk minél hamarabb megkapja játék- engedélyét, és magánemberként is találja meg a számítását. Bitskey Aladár, egykor főisko­lai világbajnoki ezüstérmes és vi­lágcsúcstartó úszó, a Pro Agria-díj újdonsült birtokosa: — Elsősorban mi mást is kíván­hatnék, mint az új fedett uszoda építésének megkezdését a megye- székhelyen, persze a megszavazott helyen. Addig is nagyon szeret­ném, ha a régi Bárány-uszodában, ahol végül is mindennapjainkat töltjük emberibb körülményeket teremtenének. Úgy hiszem nem kerülne töméntelen sok pénzbe, csak egy kis odafigyelésbe, például egy olyan fedett hely létesítése, ahová az edzők behúzódhatnának amikor esik vagy fúj. Ez mégiscsak elviselhetőbbé tenné a téli viszon­tagságokat. Aztán az öltözőkre is ráférne egy kis csinosítás. Emellett arra számítok, hogy a vízilabdázók megtartják helyüket az első osz­tályban. Mivel nem szeretnék el­rugaszkodni a valóságtól, ezért az úszóknál arra vágyom, hogy az Olimpiai Reménységek Verse­nyén valamelyik csapat a döntőbe kerüljön, és hogy az utánpótlás va­lamennyi korosztályban a tavalyi­nál jobban szerepeljen. Pádár Béla, Hatvan Város Ta­nácsa ifjúsági és sportosztályának vezetője: — A város és környékének diáksportja úgy hiszem, élen jár a megyében. Negyvennégy sport- csoport működik az iskolákban, és ez annak köszönhető, hogy nem­csak a testnevelő tanárokkal sike­rült szót értenünk, hanem az intéz­mények vezetői is a sport mellé áll­tak. Bízom abban, hogy az idei esztendő még nagyobb nyüzsgést hoz a diáksportban, amelyhez a szerény keretek között még meg­próbáljuk biztosítani az anyagi fe­dezet egy részét. Hasonló módon terebélyesedett ki nálunk a sza­badidősport is. Számítunk a lakos­ság önálló kezdeményezésére, hogy csak példaként a Homokgö­dör környékén élők összefogását említsem, akik körülbelül egymil­lió 200 ezer forint értékű sportlé­tesítményt építettek meg maguk­nak. A társadalmi aktívák megbe­csülése a jövőben még nagyobb szerepet kap, hiszen az ő elkötele­zettségük nélkül sok elképzelés, terv befulladna. Ezért szeretnénk megoldani azt, hogy amikor be­jönnek az osztályra, nyugodt kö­rülmények között intézhessék az ügyeiket, ne féllábon állva kelljen dolgozniuk. Dr. Sike József, az Eger SE el­nökségének tagja: — A legfontosabb, hogy mi­előbb rendeződjön az ESE sorsa, és ennek függvényében a meglévő sportágak továbbélésének, meg­újulásának lehetősége is tisztázód­jék. Ami a röplabdázókat illeti, úgy tűnik, biztos háttérrel vághat­nak neki ennek az évnek, hiszen a fővárosban székelő Dohészk biz­tosítja a működéshez szükséges pénz javát. ígéretet kaptunk arra is, ha a csapat továbbra is eredmé­nyes marad, a vállalat megtartja szponzorálási szándékát. Termé­szetesen mi azt szeretnénk elérni, hogy két éven belül az egri röplab­dát valóban egrivé tegyük, vagyis helyi vállalatok, akár kisiparosok, magánemberek tartsák fenn az együttest. Már megkértük a szö­vetséget, hogy tekintettel a körül­ményekre, engedélyezze azt, hogy Torma Ágnes játékos-edzőként szerepeljen a csapatnál. Bízunk abban, hogy a MRSZ megérti helyzetünket, és támogatja a kéré­sünket. Páldiné Pál Ilona, a megyei at­létikai szövetség elnöke: — Az elképzeléseink mind­mind a pénz függvénye. Egy-két támogatót már sikerült megsze­reznünk az atlétikának, de ma még nem tudjuk, hogy ez az összeg mire lesz elég. Az idén három célt sze­retnénk megvalósítani. Először is a legfontosabb, hogy az országos ifjúsági csapatbajnok­ságon hosszú távoliét után ismét ott legyenek megyénk utánpótlás­korú versenyzői is. Másodsorban teljesen az alapoknál szeretnénk újra indítani az atlétizálást, s ennek sarkalatos pontja a kiválasztás. Minden évben tehetségkutatást tartanánk az általános iskolák 6. osztályosainál. Végezetül pedig az egri atlétikai életet akarjuk fel­éleszteni, mert az mégiscsak áldat­lan állapot, hogy a megyeszékhe­lyen ott, ahol egymást érik az isko­lák, jószerivel csak vegetál a sport­ág­Gyulavári Zoltán, az Eger SE vízilabda-csapatának edzője: — Nehéz dolog jósolni, mert minden olyan bizonytalan manap­ság. Nemcsak körülöttünk, hanem egyáltalán a város, a megye sport­életében. Leginkább azt szeret­ném, ha stabilizálódna a sport helyzete, ha megfelelő anyagi hát­térrel és játékos állománnyal ren­delkezhetnénk. Egy város ugyanis — megítélésem szerint — nem le­het meg élsport nélkül, főképp nem egy megyeszékhely. Azt is lát­ni kell, hogy legjobban a csapatjá­tékok vonzzák a közönséget, de ezek fenntartása pénz nélkül hiú remény. Ezen a téren kellene rövid időn belül megnyugtató megol­dást találni, hogy ne lógjon minden a levegőben, és tényleg a sporttal tudjunk foglalkozni. Még ebben a szituációban is azt várom a fiúktól, hogy helyet követeljenek maguk­nak az OB I. középmezőnyében. Sőt, egy jól sikerült alapozással még ennél előrébb is végezhetünk. Rezsnyák András, az Apci Va­sas sportköri elnöke: — Mivel tudjuk, hogy gazdasá­gi téren még a tavalyinál is nehe­zebb év elé nézünk, ezért annyival is beérném, ha focistáink megőriz­nék NB III-as tagságukat. Erre igény van a településen és környé­kén, de azt is be kell látni, hogy egyre nehezebb bármiféle ered­ményt produkálni. Ez már teljes embert kíván a vezetésben, a pá­lyán és a kispadon egyaránt. Ter­mészetjáróink tavaly remek évet zártak, s jó volna, ha az idén sem adnák alább. Nem feledkezünk meg a szabadidősportról sem. Igyekszünk gazdag és érdekes programokkal mozgásra csábítani a falu lakóit. Mi tagadás, ez nem mindig egyszerű feladat a mostani időkben. Az említetteken kívül gazdasági vállalkozással is próbálkozunk. A totózó mellett szeretnénk egy fut- ballstopli gyártással foglalkozó kft.-t összehozni. Kelendő cikkről lévén szó, évente 100-150 ezer fo­rint tiszta bevételre számítunk. Ugyebár, a kis pénz is pénz... Dr. Seress Gábor, az Egri Ko- lacskovszky SE elnöke: — Ebben az évben ünnepli a sportegyesületünk fennállásának 25 éves évfordulóját. Hogy ez al­kalommal mit kívánhatnék? Mindössze annyit, hogy bázisszer­vünk, a megyei tanács teremtse meg a fennmaradásunk minimális feltételeit. Ez a legtöbb. Ugyanis 1989-ben is a működésünkhöz szükséges összeg felét mi magunk „szállítottuk”. Úgy gondolom, szakosztályaink olyan eredménye­ket értek el az elmúlt évben, hogy például csak az RSG-seket, a sak­kozókat említsem, hogy megér­derülik a patronalást. Az idén ta­lán az asztaliteniszezők előtt nyűik meg a kiugrási lehetőség, s mivel náluk nagyszerű utánpótlás-neve­lés folyik, ezt mindenképpen ka­matoztatni kell a jövőben. Utassy Sándorné, egykor ismert egri úszó, nyugdíjas úszóedző: — Békességet és összefogást szeretnék az ország, a megye és a város sportéletében, mert az áská- lódás semmi jót nem szül. A sze­mélyemmel kapcsolatban jól esett a bizalom, amikor beválasztottak a Vidéki Úszó Liga elnökségébe. Jó érzés volt tapasztalni, hogy nyug­díjba vonulásom óta nem felejtettek el. Az ünnepek kellemesen teltek, csak egy kissé zajosan, mivel sze­retett rokonaim meglátogattak Ausztráliából. A tavaszt már nagyon várom, mivelhogy ekkorra ígérték az új fe­dett uszoda építésének megkezdé­sét. Továbbá az is valószínűnek látszik, hogy egy év után újra visz- szatérek a medence partjára. Úgy érzem többé- kevésbé sikerült fel­töltődnöm, és újult erővel láthatok munkához. Ott segítek, ahol szük­ség lesz rám. Keresztesi Lajos, a Gyöngyösi SE társadalmi ügyvezető elnöke: — Sportegyesületünk rendkí­vül nehéz évet zárt. Komoly erőfe­szítésekkel és fokozott takarékos­sággal tudtuk csak biztosítani va­lamennyi szakosztályunk műkö­dését. Hogy ez sikerült, abban döntően a bázisvállalatok és szponzorok vállaltak szerepet. A szakosztályok értékelték munká­jukat és többnyire a kitűzött célok megvalósítását vehették számba. Reméljük, egyesületünknek sike­rült megőriznie előkelő második helyét a megyei sportklubok rang­sorában. Ami az előttünk álló esztendőt illeti, nagyon sok a bizonytalansá­gi tényező, ezért nem számítunk zökkenőmentes évkezdésre. Az egyesület vezetése igyekszik meg­teremteni a biztonságos működés­hez szükséges feltételeket, de eh­hez szükség van a korábbi mértékű támogatásra. Sportolóink 1990- ben eredményeikkel még több örömöt kívánnak szerezni sport- szerető közönségünknek. Sporto­lóink, szakosztályaink és az egye­sület elnöksége köszöni a közön­ség kitartó buzdítását, a bázisvál­lalatok és szponzorok eddigi tá­mogatását, és arra ebben az esz­tendőben is számít. Budai István, a Hevesi SE lab­darúgó szakosztályának elnöke: — Legfőképpen azt várom a so­ron következő esztendőtől, hogy a hevesi labdarúgó-szakosztály helyzete stabilizálódik. Válságos időszakon vagyunk túl az NB Ili­ből való kiesés után. Túlzott remé­nyeket ugyan nem táplálunk, de kiindulásként a 7-9. hely valame­lyikét szeretnénk elfoglalni a me­gyei labdarúgó-bajnokságban. A későbbiek folyamán alapvető cél lesz a saját nevelésű tehetséges fia­talok beépítése. Ez már tovább nem halogatható, mivelhogy az idősebbeket foglal­koztatja a visszavonulás gondola­ta. Az év folyamán négy játéko­sunk leszerel, őket szeretnénk He­vesen tartani. Azt sem titkoljuk, hogy vissza akarunk kerülni a har­madosztályba, de nem olyan gyat­ra előkészítéssel, mint három évvel korábban. Meg kell teremteni a biztos hátországot, ahhoz, hogy helytállhassunk a magasabb osz­tályban. Ez az év talán még nehe­zebb lesz, mint az előző, könnyen megeshet, hogy a fennmaradá­sunk is veszélybe kerül. Lauben István, az idén július­ban alakult Hevesi SC elnökhe­lyettese: — Nagyon szeretném, ha ez a lelkesedés — ami a mostani klub­tagokat jellemzi — továbbra is tö­retlenül megmaradna. Természe­tesen célkitűzéseink is vannak, a tekézőkkel megpróbálkozunk az NB Ill-ba jutással. A teniszezők is a III. osztályba szeretnének felke­rülni. Kispályás labdarúgóinkat pedig a városi bajnokságban a har­madik helyre várjuk. Mi azt vall­juk, hogy csakis szívvel lehet a sportban előre jutni. Köszönet tá­mogatóinknak, akikre a jövőben is számítunk: a Hanyi-Sajfoki Víz­gazdálkodási Társulatnak, az Afész Tarantella Üzemének, a Hevesi Állami Gazdaságnak és a Forg-Org Kisipari Társulásnak. Keskeny László, egri szurkoló: — Közönségcsalogató, táma­dószellemű, gólokban gazdag lab­darúgást várok megyénk NB Il-es csapatától. Olyan mérkőzésekre lenne szükség, ahol hazai környe­zetben nyugodtan ülhet az ember a lelátón, ne kelljen idegeskednie azért, hogy az ellenfél vezet. Ha erőtől duzzadó, élvezetes támadó­játék valósul meg, akkor több lesz a néző is. Nem lepődnék meg, ha ebben az évben néhány játékos munka mellett vállalná a labdarú­gást. Talán így kevesebb pénzt emésztene fel a labdarúgás, és olyan sportágakra is jutna, ahol a sportolók több energiát fektetnek be, mint a focisták. Morális válto­zást is várok, és adjanak több bizo­nyítási lehetőséget a saját nevelésű fiataloknak. Jó lenne, ha nem csa­lódnánk annyit, mint az elmúlt ősz­szel. Összeállították: Budai Ferenc Buttinger László Fesztbaum Béla (Fotó: Szántó György)

Next

/
Oldalképek
Tartalom