Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-27 / 23. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1990. január 27., szombat ^kérdés 1/ válasz Janesó Miklós: „Azt szoktuk meg, hogy helyettünk döntenek...” — Halló, kedves Jancsó Miklós! Mindenek előtt az érdekelne, hogy ön — mint SZDSZ-szim- patizáns — miként gondolja: képes lesz-e az ország megfelelőpolitikai kulturáltsággal megoldani a közelgő választásokat, s lehet-e jóslatokba bocsátkozni a választások végeredményét illetően? S hogyan vélekedik a közelmúltban kipattant lehallgatási botrányról? — Azt hiszem, ez az ország mindenképpen felnőtté válik, ehhez viszont kell egy szabad választás. Tehát az embereknek tudniuk kell, hogy végre valamilyen módon szabadon dönthetnek. Mert azt szoktuk meg, hogy helyettünk döntenek, hogy mindig valaki mellé oda kell állni. A közelmúltban a tévében volt egy dokumentumfilm, amelyben egy fiatal munkás Grósz Károlyban bízott. Mert azt szoktuk meg, hogy Kádár Jánosban, Rákosi Mátyásban — mindaddig, amíg ki nem derült, hogy gyilkos — bízni kellett. Az esélyekről ma semmit sem lehet mondani. Nézze, meggyőződésem volt, hogy a népszavazáskor veszít a négy igen. Aztán más történt. Előre semmit nem lehet tudni. Abban reménykedem, hogy az országban minden erő megpróbál józan maradni. S hogy mi lesz az, ami egyik vagy másik párt javára dönthet majd? Mindenképpen a gazdasági program. Az ország elkeseredett az áremelések miatt, egy-két hónapon belül nagyon rossz lesz a hangulat, legalábbis így érzem. Ha ezzel kapcsolatosan valamelyik párt vagy pártok tudnak konkrét ígéretet tenni, netán olyan gazdasági programot fölmutatni, amelyik megnyugtatja az embereket, hogy nem kell túlzottan sokáig elviselni a rosszat, nos, ez döntő lehet... Ami a lehallgatásokat illeti... Hát, ezt valamiképpen eddig is sejtettük, de illúzióink mégis voltak. Magam is jelen voltam egy értekezleten, ahol egy felelős vezető azt mondta, mindez megszűnt, mindez a múlté. Ez elmúlt év szeptemberének táján volt. Megrázó, hogy rövid idővel utána kiderül, mégis létezik ilyesmi. A kérdés az, kinek használt ez, kik és mire kívánták felhasználni a jelentéseket. Természetesen szükség van effajta rendőrség működésére is, de csakis úgy, hogy a nyilvánosság által is ismert jogszabályok határolják be ezt a tevékenységet. Az effajta ügyek ellen csak tiltakozni lehet, az ilyen eljárásokat le kell leplezni, vissza kell utasítani. — Tény, hogy a hajdani szocialista tábor országaiban manapság forradalmi folyamatok zajlanak. Nézete szerint azok a filmrendezők, akik most maguk is részesei a történéseknek, képesek-e ezeket a folyamatokat alkotásaikban láttatni, avagy ehhez távlatok szükségeltetnek? — Attól függ, milyen alkotásokra gondolunk, ugyanis például hazánkban is született jó néhány olyan dokumentumfilm a közelmúltban, amely a jelenlegi eseményeket, folyamatokat tükrözte. Kétségtelen persze, hogy ez könnyebb, mint játékfilmet csinálni. Viszont arra is van példa, hogy játékfilmek szólnak a kor- társ problémákról. Gondoljon csak az olasz neorealizmusra a negyvenes évék végén, ötvenes évek elején... Lehet, hogy nálunk is sikerül majd ez. Persze kérdés, hogy a közönség mire vevő. A világ közönsége ma inkább olyan filmeket néz szívesen, amelyek nem problémafeltárással foglalkoznak. Gondoljon csak az amerikai filmekre — nem szidni akarom ezeket, csak tényeket közlök —, amelyek igazából meséket mondanak el. Olyanokat, amik — vagy fantasztikusak vagy nem — tényleg mesék. Ezek emberi problémákat néha feszegetnek, de társadalmiakat alig-alig. Nyilvánvaló a dolog, hiszen az emberek örömmel menekülnek a mesékhez a napi gondok elől. — Az írószövetség legutóbbi közgyűlésén megfogalmazódott, hogy jó lenne az igazi irodalmat megvédeni a ponyvától. Szükség van-e ilyesmire a filmvilágban is, hiszen manapság elárasztottak minket sci-fikkel, horrorral, stb., stb. Hogyan lehet támogatni az igazi művészetet? — Nézze, hogy mi az igazi művészet, arról fogalmam sincs. A film az film, amit a közönségnek néznie kell. Az azonban biztos, hogy az amerikai hullám ellen nagyon nehéz védekezni az egész világon. S nem tudom, hogy egyáltalán védekezni kell-e. Ez pillanatnyilag azért van, mert az USA nem csupán gazdasági hatalom, hanem szellemi hatalom is. Mindaddig, amíg ott valamilyen döntő változás nem történik — mert például több közgazdász azt állítja, hogy a kilencvenes években gazdasági válság lesz az USA-ban —, nem biztos, hogy a közönség azt mondja, valami mást is akar nézni. A világ szegényebbik részének példaképe Amerika, anélkül, hogy tudnák, mi is van ott. Az amerikai életforma nagyon vonzó, mert ott a gazdaság magas szinten van. — Vajon miért szidják annyian idehaza a magyar filmeket? — Miért? Mert más az ízlés. A legújabb generáció azt mondja, neki elege volt abból, hogy komoly témákról beszélnek a filmek, vagy éppen filozofálnak. Ezen a véleményen vannak a kritikusok, a nézők, sőt, már a fiatal kollégák is. Ez egy új ízlés, s a film az a műfaj, amelyben a klasz- szikusokat nem szokták megbecsülni. Valószínűleg ez azért van, mert a film drága, s hatalmi helyzet kérdése, hogy hozzájut-e ahhoz a pénzhez az ember, amelyből filmet lehet csinálni. Ezért az újabb nemzedékek mindig azzal indulnak, hogy ki kell szorítani a többieket. Ez a színháznál és az irodalomban nem egészen így van. A filmnél igen, méghozzá az egész világon. — Ön az alkotásaiban igen sokszor boncolgatta a hatalom és az egyén viszonyát. Ma mit mondana erről a kérdéskörről? — Szerintem a dolog ma is változatlanul ugyanaz. Ennek oka az emberi természetben, vagy tudom is én, miben rejlik. Nézzen körül, a családokban is ugyanilyen a helyzet. Ha egy férj és feleség nem tud megegyezni, ha nem csiszolódnak össze, akkor ott is az az alapprobléma, hogy ki kit nyom el. Ugye..? Tehát mindez valamiképpen összefüggésben lehet az emberi természettel — állíthatjuk, noha ez a megfogalmazás talán nem a legpontosabb. Ez tehát állandó probléma lesz. Az úgynevezett demokráciákban is így van. A hazai változás persze sokat jelent, mert így többek véleménye érvényesülhet, de az eltérő nézeteket az egész világon mindenütt nagyon nehezen szokták megemészteni. A demokráciákban is, ahol ugyanúgy vannak politikai harcok, nem is beszélve a gazdaságiakról. — Azt tudom, hogy a közelmúltban Újvidéken állított színpadra két darabot. Dolgozik-e mostanság máson, s milyen tervei vannak az elkövetkező időszakokra vonatkozóan? — Köszönöm a kérdést... Egyébként lehetséges, hogy a közeljövőben Újvidéken dolgozom majd. Talán huzamosabb ideig... De nem szívesen beszélek ezekről, már csak babonából sem. Azt szoktam mondogatni, hogy egy-egy munkámról csak azt követően mesélek, miután már befejeztem. Addig ugyanis semmi sem biztos. Hogy az újvidéki dolog színház lenne-e? Hát, valószínűleg film, de nem mondok erről mást. Babonából... — Hernádi Gyula — az ön „szellemi ikertestvére” — a jelek szerint erősen vonzódik a misztikus dolgokhoz. Ön szintén? — Én kevésbé, de annyit azért hozzá kell tennem, hogy ameny- nyiben olvassa Gyulának az ilyen jellegű írásait — akár a Reformban, akár másutt —, rájöhet, hogy ő voltaképpen ismereteket közöl. S amit misztikusnak szokás nevezni, az nála racionális. Hadd meséljem el egy valóságos élményemet, noha nem szívesen beszélek erről, mert egy újság már megírta. Arról van szó, hogy én már láttam UFO-t... Engem ez nem döbbent meg úgy, hogy na, itt valami misztikusról van szó. Inkább megpróbálom racionálisan magyarázni a dolgot. Úgy érzem, a modern világ kevésbé ad teret a miszticizmusnak. Bár, azok után, hogy annyi mindent elvesztett a világ... Például egyes országok jó időre elvesztették a szocializmus ábrándját. A romok most elfedik az emberiség egyik nagyon régi alapproblémáját. Már a kereszténység is azzal küszködött, hogy mi az a szolidaritás, milyen a szegény ember helyzete, mi az, hogy egyenlők vagyunk-e vagy sem. A kereszténység utóbbit azzal oldotta meg, hogy Isten előtt vagyunk egyenlők. De mindezek napi problémái a társadalmaknak. Ismétlem, e kérdéseket az érintett országok romjai maguk alá temették egy időre. Most már nem lehet azt állítani, hogy a szocializmus mellett vagyok, mert akkor mindenki azt mondja, aljas bolsevik. S visszatérve az UFO-hoz... Szeretném-e, hogy létezzen egy másik világ? Hát, persze, jó lenne... Csak az a nagy tragédia, hogy az ember az ilyenben nem hisz. Mert rettentő nehéz ezt feldolgozni... Sárhegyi István Szoboravatás Martin Luther King emlékére Atlanta, USA: A Martin Luther King fekete bőrű polgárjogi harcos emlékére leleplezett 10 méteres bronzszobor 1990. január 11-i avatóünnepségén, amelyet John Amos világhírű színész, Coretta Scott King és Patrick Morelli színész részvételével tartottak az atlantai King-központ- ban. (Telefoto - MTI Külföldi Képszerkesztőség) Jaragua, Cienfuegos tartomány: A szovjet tervek alapján, 2,5 milliárd amerikai dolláros költséggel épülő atomerőmű. (Telefoto — MTI Külföldi Képszerkesztőség) Épül Kuba első atomerőműve Nyári mikulás D.P. történetét közli a Readers Digest abból az alkalomból, hogy Dániában, a nyár teljes tombolása közepette tartották a nemzetközi Télapó-kongresz- szust. Mi mondanivalója lehet a világ számára egy hivatásos télapónak? Egyáltalán, egymásnak is tudnak újat mondani rövid, karácsonyi fellépésük műhelytitkaiból, amelyek a názáreti gyermek megszületésének emlékét idézik? A múló örömök e képzett szakmunkásai ezúttal kalandjaikról meséltek, mint úja a lap. A D.P. például azzal büszkélkedett, hogy néhány éve tu- ristaúton járt Albániában. S akkor még elismerésre méltó mutatványába került az idegenvezetőknek, hogy az ország múltjából kiiktassák a vallás bármiféle kapcsolódását. A tiranai Néprajzi Múzeumot járva, az olasz turistacsoport megállt egy ékszerládika előtt és a rácsodálkozást követően azt kérdezték a fiatal kísérőjüktől, hogy ugyan melyik korból való ez a tárgy? Ha lenne ilyen, a történészek Aranykönyvébe illene a válasz: ”A lelet nem sokkal a Télapó születése előtti időből származik. ” Családi vállalkozás Az Országgyűlés tavaly decemberi ülésszakán, a kormány jóvoltából, öt nagyvállalat több milliárdos adósságát engedte el, mert ilyen nagy csődtömeggel már nem tudtak mit kezdeni a tisztelt képviselők. Szomorúan és szerényen, ám nagy reményeket táplálva, ezennel bejelentem, hogy a mi családunk is nagy vállalat, mert jelen körülmények között az élni akarás igen nagy vállalkozást jelent, ebből pedig logikusan következik, hogy az élet minden kis és átlagembernek veszteséges ágazat. Az 1988-as családi költségvetési tervezet összege (két aktív keresővel számolva) 204 422 nettó forint volt. Családi vállalkozásunk négy tagja még 1987. novemberében törvényesen megszavazta egy ötezer forintos vésztartalékkal együtt; ez utóbbi összeget a luxuscikkek (fagylalt, kávé, édesség, borravaló, cigaretta, stb.) fogyasztásának befagyasztásából képeztük. Sajnos, 1988-ban az általunk tervezettnél jobban romlottak a belföldi csereárányok. Egy példa ennek illusztrálására. Mivel Miklós nevű gyermekünk teljesen meztelenül, rugdalózva jött a világra, ezért mezt és rugdalózót kellett számára vásárolnunk — 234 százalékos többletkiadásért, „árfel- mérsékelten”. Ennek fedezésére ugyan többletmunkát vállaltam, de ami bejött a réven, az elment adóra. Mint családfő két mérnöki diplomával rendelkezem, tizenkét éves a munkaviszonyom, esti egyetemet végeztem, szakszervezeti bizalmi vagyok, megkaptam a Kiváló Munkáért kitüntetést, az egész üzemi kollektíva figyeli újító tevékenységemet (a forint inflációjának csökkentésével foglalkozom úgy, hogy egyre kevesebbet költők belőle), szocialista brigádunkban én vezetem a naplót. Mindez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a feleségem tanársegédi fizetésének reálértékét jelentősen túlszárnyaljam. A múlt évben fokozatosan eladósodtunk. Bundás Lajos zöldségkereskedőtől kértünk kölcsön 10 ezer forintot 25 százalékos baráti kamatra, hogy az albérleti dijat visszamenőleg ki tudjuk egyenlíteni. A társadalom válláról akartuk levenni a terhet, amikor önerőből elkezdtünk építkezni. Az erő és a pénz azonban ehhez nem bizonyult elégségesnek. Az OTP- től 300 ezer, a két munkahelytől öszesen 150 ezer forint kölcsönt vettünk fel, ismerőseink további 100 ezer forint hitelt nyújtottak baráti kamatra. Az építőanyag hiány a betervezettet jóval meghaladta, s ez szervezetemet és épülő házunkat nagyon megviselte. Csak a fele készült el, én pedig alig ismerek magamra. Meleg front előtt szúr a szívem, hideg front előtt fáj a gerincem, ha egész nap tejen vagyok, begörcsöl a gyomrom, fekete hajkoronámba befészkelte magát az őszi lombhullás. Plusz kettes szemüvegem négyesre kellett cserélnem, három fogam kihullt, telek helyett a vesémben van a homok. A bütykeimet nem számolom, viszont a nagyobbik fiam állandóán rágja a fülemet egy bicikliért — szóval a fülkagylóm is agyon van strapáivá. Kész csődtömeg vagyok. Alvállalkozóm, kedves feleségem, eszmei értékéből több használati értéket vont ki, így most külön költségvetésből, azaz táppénzből él. Jelen körülmények között családi vállalkozásunk képtelen talpon maradni. Tisztelettel kérdezem, közel 800 ezer forintos adósságunkat nekünk nem engedhetné el a kormány és az Országgyűlés? (A nyilvánosság előtt bennünket sem kellene megnevezni, nehogy valaki rosszat gondoljon!/ L ejegyezte: Saiga A ttila
