Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-03 / 2. szám

NÉPÚJSÁG, 1990. január 3., szerda ORSZÁGRÓL — ORSZÁGRA 5, Hogyan tovább, Jugoszlávia? 1989 volt az „évtized éve”? Ha van jellegzetessége az elmúlt végződő évnek, akkor éppen az, hogy semmi nem úgy és akkor történt, amikor és ahogyan az ember várta volna. Elmaradt a nyári „uborkaszezon” és fura volt a kará­csony is, amikor a szenteste meghitt családi ünneplése közben az emberek izgatottan meredtek a képernyőre, várva az új és új híre­ket. Az évtized éve: 1989. A szokásos „éve embere; évtized embere” mintájára ilyen szavazást ugyan nem rendezett a nemzetközi sajtó, de ki tagadná, hogy az idei minden elképzelésünket, vagy inkább az elképzelhetetlent is felülmúlta. A meglepetések éve volt ez, a vá­ratlan fordulatoké, a földindulásszerű változásoké, olyanoké, amelyekre bekövetkezésük előtt napokkal még csak gondolni se mert volna senki. Szolidaritás-kormány Lengyelországban; kétirá­nyú forgalom a Brandenburgi-kapun át; egykor kiátkozott ellenzé­kiek a csehszlovák parlament és az állam élén; a kommunista párt vezető szerepének kiiktatása két balti köztársaságban; a gyűlölt Ceausescu-rendszer megdöntése — s akkor még nem beszéltünk a magyarországi pluralizmus kibontakozásáról, fejleményeiről. Az év végi összegzéseket készítők tanúsíthatják, mennyire eltért a megszokottól az idén a feladat. Régebben az események kronoló­giáját igazán nyugodtan le is lehetett zárni úgy karácsony táján. És most? Hiszen csak ami karácsony óta történt az nagyobb változás, mint ami más években hónapok alatt feljegyzésre érdemes. És nemcsak Romániában, amelynek nevében immár nem szerepel a Szocialista Köztársaság kitétel, amely már nem a Ceausescu-klán rémuralma alatt nyög, hanem például Csehszlovákiában is. A jö­vendő szempontjából sokak számára megnyugtató, hogy Alexan­der Dubcek és Vaclav Havel immáron hivatalosan is a csehszlovák politika irányítója. Az ember ilyenkor persze nemcsak hátra tekint, hanem puhatol­ja a jövőt is. 1990-ben Kelet-Európa több országában — s a kör minden bizonnyal tovább fog bővülni — szabadon választhatja meg a nép, több párt képviselőiből igazi érdekeit szolgáló parlamentjét. Igaz, sokak szerint a legtöbb helyen még nincsenek túl a nehezén. Romániában a romokon kell új gazdaságot építeni, szokatlan poli­tikai kultúrát teremteni. S nagy kérdőjel, hogyan alakulnak a dol­gok a Szovjetunióban. Gorbacsov, aki tavaly nagy külpolitikai si­kereket ért el, nem utolsósorban azzal is, hogy szabad folyást enge­dett a kelet-európai változásoknak, nemcsak szavakban szakítva a Brezsnyev doktrínával, nem könnyű év előtt áll. Sorsa nagyban be­folyásolja, mi lesz a válasz mostanhoz egy évre a kérdésre: milyen volt a század utolsó évtizedének első éve? Szászi Júlia Micsoda év volt! Jugoszláviára is kihat a a kö- zép-kelet-európai szocialista or­szágokban zajló politikai olva­dás. Az új szelek azonban jósze­rével még a régi vitorlásokat, s bennük gyakran a régi hajósokat röpítik, és a sok nemzetiségű, gazdaságilag a fejlett északra és az elmaradott délre osztott or­szág sajátos körülményei csak növelik a belső ellentmondáso­kat, nézetkülönbségeket. Az 1989-es év végének jugo­szláviai helyzetére jellemző: a sok éves gazdasági pangás és a hiperinfláció felkorbácsolta a kedélyeket. A már évekkel ez­előtt megkezdett reformok rész­ben elvetéltek, részben lelassul­tak, mert a konzervatív erők szí­vós ellenállást tanúsítanak. Elő­térbe kerültek az ország hat tag- köztársaságának és két autonóm tartományának szűkebb érdekei, a párt, állami és társadalmi veze­tőségek általában a nemzeti programok mögött sorakoznak fel, akadályozzák a jugoszláv szintézis kialakítását, s ha ez mégis sikerül, akkor az új progra­mok következetes végrehajtását. Most, amikor főként Európá­ban mind erősebb az integrációs törekvés, Jugoszlávia szinte ért­hetetlen módon dezintegráló- dott. Jellemző, hogy a legutóbbi évek állandó jelszavává vált az egységes jugoszláv piac megte­remtésének sürgetése. Az orszá­gon belüli gazdasági, ideológiai és politikai összecsapások árnyé­kot vetnek az élet minden terüle­tére, minden társadalmi szférára. A nacionalizmusok és a sovi­nizmus burjánzása rombolja az ország nemzeti-nemzetiségi vi­szonyait, aláássa a titói Jugoszlá­via egyik legnagyobb vívmányát, az egyenjogúság, a testvériség­egység eszméjét. Napjainkban mindennapos jelenség, hogy a tagköztársasági és tartományi vezetőségek visszaélnek a jugo­szláv alkotmány és jogrendszer hiányosságaival, következetlen­ségeivel és nem hajtják végre az államelnökség és a föderáció szerveinek határozatait, rendele­téit. Csaknem tíz éve húzódik, s egyre súlyosabb a koszovói vál­ság, amely napjainkra a köztár­saságok közötti kapcsolatok egyik ütköző pontjává vált, mivel különbözőképpen ítélik meg a tartomány problémáit és meg­kérdőjelezik a megoldásukra el­fogadott szövetségi politika he­lyességét. Szerbia szerint Koszo­vó az egész ország ügye és a föde­rációnak részt kell vennie az al­bán nacionalisták megfékezésé­ben. Szlovénia viszont úgy véli, hogy Koszovo Szerbiának egyik tartománya, ezért elsősorban rá hárulnak az ottani gondok. Ilyen körülmények között ké­szül 1990. január 20-án Belgrád- ban összeülő rendkívüli kongresz- szusára a Jugoszláv Kommunis­ták Szövetsége, amely 1988 júni­usi országos értekezlete óta gya­korlatilag a hat köztársasági és két autonóm tartományi kom­munista szövetség laza szerveze­tévé vált. Bár a demokratikus centralizmus elve alapján tevé­kenykedik, központi bizottsága és elnöksége mégsem tudja vég­rehajtatni döntéseit. Pedig ural­kodó pártként most világosan utat kellene mutatnia. Napjainkban még az sem bi­zonyos, hogy a pártkongresszust a kitűzött időben megtartják. Megrendezéséhez ugyanis egye­lőre hiányzik mintegy 20 milliárd dinár, amit a parlament a szövet­ségi költségvetésből (eddigi sok évtizedes gyakorlatát feladva) nem szavazott meg. Továbbá az egyes köztársasági vezetőségek között olyan éles elvi ellentétek merültek fel, hogy elképzelhető: a szlovén, vagy más köztársasági párt küldöttei távol maradnak. És persze az sem kizárt, hogy a delegátusok más párt tanácsko­zására ülnek le, mint amelyikéről a végén felkelnek. A JKSZ rendkívüli kongresz- szusa rekviem lehet a pártért — írta a Borba -; a hat tagköztársa­ság kommunista nemzeti igazsá­gának jelenlegi körülményei kö­zött a párt végleges szétválásá­hoz vezethet. Különösen, mert egyik fél sem enged. Másrészt igazuk van azoknak is, akik sze­rint a kongresszust a drámai helyzet miatt már holnap meg kellene tartani. A mostani jugo­szláv szakadást éppen a hosszú idő óta uralkodó pártoligarchia váltotta ki, amely csak uralko­dik, de semmilyen problémát nem képes megoldani. Fél, hogy az események elsodorják a poli­tikai színtérről, s az utolsó, de a leghatalmasabb fegyveréhez nyúlt: nemzeti, sőt nacionalista lapra játszik. Ebből fakad a gyű­lölet, a bizalmatlanság, a fékte­len propaganda, a hazugságok, a hamisítások, megtévesztések, vádaskodások, egyszóval az a té­boly, amely a jugoszláv vonat szerelvényét vég- és fény nélküli alagútba tolta be és ott állította meg... Miközben a kelet-európai szocializmus sztálinista koncep­ciója egyre másra megbukik, itt- ott kiiktatják az alkotmányból a kommunista párt vezető szere­pét és tárgyalnak az ellenzékkel, s a nem is olyan régen „rothadó- nak” minősített kapitalizmus egyre jobban él, sőt, együtt kíván működni azokkal akik erre ké­pesek, Jugoszlávia oda jutott, hogy sorsáért jobban aggódnak Nyugaton, mint az országon be­lül, a „nép és a párt képviselői­nek” körében. Jugoszláviában újra a monolit, erős, vezető pártot idézik. Gya­nakvással, utálkozva beszélnek a politikai pluralizmusról, vagy pedig a párt nélküli társadalom utópisztikus köntösébe bujtat­ják, a többpártrendszert pestis­nek tekintik. Kételkednek Euró­pa „jó szándékában”. Egyetlen igazságot ismernek el: a „többsé­gi elvet”, a kisebbséget pedig hallgatásra kényszerítik. Revizi- onimus, a kommunista eszmék elárulása, demokratikus centra­lizmus, az egység szilárd bástya — ezek a jelszavak fejezik ki egy bolsevik típusú, egyre agresszí­vabb ideológiai korlátoltságot. Gyorsan íródik a rekviem a pár­tért, de nem azért a kommunista szövetségért, amelyet szeretnénk elfelejteni. Inkább egy új, de­mokratikus pártért, amelyhez a mai vezérek napjainkban nem engednek közel bennünket — ér­zékelteti sokak hangulatát a te­kintélyes napilap. A „hogyan tovább?” elsősor­ban arra vonatkozik, vajon ma- radjon-e a pártállam, vagy le­gyen parlamenti demokrácia, többpártrendszer? Bár a köztár­sasági pártkongresszusok már le­zajlottak, senki sem tudja megjó­solni, hogy a JKSZ rendkívüli kongresszusa miként dönt. Szlo­véniában, Horvátországban már tucatnyi ellenzéki demokratikus politikai párt működik, Crna Gorában is megalakult közülük kettő, egy bejelentette szervező­dését Szerbiában is, a Bosznia- Hercegovina-i kommunista szö­vetség legmagasabb fóruma pe­dig, ha félénken is, de szintén a többpártrendszer mellett vok­solt. Makedónia eddig hallga­tott, a Vajdaság és Koszovo egy- pártrendszert, Szerbia nemzeti pártok nélküli politikai pluraliz­must akar. A demokratikus centralizmus pro és kontra vitá­ban lényegében ugyanez a hely­zet. A gondok eközben hétközna­piak: a 2500 százalékos infláció, a keresetek reálértékének csök­kenése, a 15 százalékos munka- nélküliség. Az inflációra a Mar- kovics-kormány új receptje: a di­nárt denominálják, árfolyamát az NSZK-márkáéhoz kapcsolják és 1990. június 30-ig befagyaszt­ják. Ezután 10.000 jelenlegi di­nár 1 konvertibilis dinárt ér, s 1 nyugatnémet márka 7, 1 USA- dollár pedig 12 konvertibilis di­nárba kerül. A jugoszlávok kor­látozás nélkül vásárolhatnak hi­vatalos árfolyamon nyugati ke­ményvalutát, árut pedig ott, ahol az a legkifizetődőbb. Ez az új reformprogram a kez­det. Ki tudja, nem rak-e a dolgo­zók vállaira további terheket, s csökkenti-e a várt mértékben a feszültségeket? Gyakorlati vég­rehajtásához mindenesetre meg kell szüntetni a Szlovénia ellen (a koszovói helyzetről vallott eltérő véleménye miatt) meghirdetett szerb gazdasági zárlatot és boj­kottot, ami bárhogy nézzük is: tarthatatlan. Márkus Gyula Január 7. — Meghal Hirohito japán császár, utódja az 55 éves Akahito. 10. — Kuba megkezdi csapa­tainak kivonását Angolából Február 3.- Paraguayban megdöntik Stroessner diktátort, az új elnök Andrés Rodriguez 15.- Az utolsó szovjet katona is távozik Afganisztánból Március 26. — Többjelöltes parlamenti választások a Szovjetunióban, később Gorba- csovot választják államfőnek Április 7. — Lengyelország­ban ismét legálisan működhet a Szolidaritás, amely a júniusi par­lamenti választásokon fölénye­sen győzött és Mazowieczki lett a kormányfő 9. — Tbilisziben 19-en meg­halnak a hadsereg és a tüntetők összecsapásakor 17. — Kínában diáklázadás kezdődik, amelyet országos mé­retű tiltakozó hullám követ. A pekingi vezetés végül tankokkal veri le a tüntetőket. Többszázan meghalnak az összecsapások­ban. 25. — Megkezdődik a szovjet csapatkivonás Magyarországról Május 14. — A peronisták győznek az argentin választáso­kon 15. — Kínai-szovjet csúcsta­lálkozó Pekingben 20. — Rendkívüli állapotot hirdetnek Kínában, később Csao Ce-jangot Csiang Cö-min váltja fel a KKP élén 23. — Egyiptom ismét tagja az Arab Ligának Június 3. — Meghal Khomeini ajatollah, Irán új államfője Raf­A 26 éves Bikfalvi Károlyt Brassóban az 1987-es tüntetések után tartóztatták le. 25 évre ítél­ték. Szabadult 1989. december 27-ikén Nagyenyeden. Különös ismertetőjele: vészesen sovány, bal kaiját és lábát megégették, egyik mutatóujját majdnem le­vágták és durván visszavárnák. Vagyona: ötven lei. A rajta lévő ruha nem az övé. Lakhelye nincs, munkahelye nincs, a személyi igazolványában a politikai elítél­teket örökre megbélyegző „BK” jelzés. Nagyon fél. Bikfalvi Károly a nagyszebeni főutcán állított meg a magyar au­tórendszám láttán, s elsírta ma­gát, hogy Magyarországról érke­zettekkel beszélhet magyarul. Mikor lassan megnyugodott, elmondta, hogy Brassóban 1987-ben vagy 3.000 diák és munkás ment az utcára. Előző­leg megállapodtak Jasi, Temes­vár, Kolozsvár, Marosvásárhely és Brassó diákjaival és munkása­ival, de a többi városokban a Se- curitate nagyon gyorsan elfojtot­ta a lázadást. A brassóiakat elő­ször a rendőrök vették körül, az­tán, mikor nem álltak meg, jött a Securitate, s belelőtt a tömegbe. Egy magyar diákot, a 26 éves ko­lozsvári Tolnai Ferencet találat érte. Ő meghalt. Brassóban ösz- szesen mintegy 350-380 embert szandzsani, aki nyitást ígér a Nyugat felé Július 2. — Elhunyt Andrej Gromiko volt szovjet külügymi­niszter és államfő 13.- Kubában árulás és kábí­tószer-csempészésben való rész­vétel vádjával kivégeznek négy tábornokot és bebörtönöznek több tisztet és minisztert. Augusztus 9. — Japánban hosszas korrupciós botrány után Kaifu Tosiki az új kormányfő Szeptember 10.- Magyaror­szág kaput nyit a keletnémet me­nekülteknek 20. — Dél-Afrikában Frede­rick de Klerk a lemondott Botha elnök utódja 26. — Vietnam befejezte csa­patai kivonását Kambodzsából 28. — A Hawaii-szigeteken meghal a három éve megbukta­tott Ferdinand Marcos fülöp-szi- geteki diktátor Október 7. — Gorbacsov Ber­linben tárgyal, nem sokkal ké­sőbb Egon Krenz váltja fel Erich Honeckert az NSZEP élén. Le­mond a PB és a KB, később Krenznek is mennie kell, utódja a 42 éves Gregor Gysi. Gysi és a az új kormányfő Hans Modrow azonnali reformokat igér. Meg­nyitják a Berlini Falat, Modrow találkozik Kohl kancelárral. Ho- necker több közeli munkatársát letartóztatják, időközben pedig megkezdődnek a kerékasztal- tárgyalások. November 6. — A namíbiai választásokon a SWAPO gerilla­szervezet képviselői győznek. 10. — Bulgáriában Todor Zsivkov elveszti minden hatal­tartóztattak le, hat magyar kivé­telével románokat. Bikfalvi Károly árvaházból került a brassói építészmérnöki karra. Letartóztatása után kí­nozni kezdték. Sebbenzines vat­tát tettek bal karjára és bal lábára és meggyújtották, hagyták égni. Egyik ujjára rácsapták a vasajtót, amely majdnem levágta, s aztán úgy-ahogy, durva öltésekkel visz- szavarrták. Tüdejét leverték: Hátára sózsákot tettek, s azon keresztül verték, hogy nyom ne maradjon. Fogait kihúzták. A kínvallatás „csak” addig tartott, amíg sikerült annyit kicsiholni a letartóztatottakból, ami elég volt egy „vádirat” összeállításához. „A vád az volt, hogy azért tüntet­tünk, hogy Erdélyt Magyaror­szághoz csatolják. Pedig mi sem­mi ilyesmit nem akartunk, csak élelmiszert, ruhát szerettünk vol­na”. Következett a börtön: reggeli­re égetett kenyérhéjból készült 125 gramm „tea”. Ebéd: 250 gramm puliszka, 225 gramm hagymaleves, 350 gramm sava­nyított káposzta. Vacsora: „Cea- usescu-tészta” — így nevezték a zavaros lében főtt árpakását. Magyarul beszélni mindig is tilos volt, a börtönben is. Már 23-ikán a foglyok tudomására jutott a Nemzeti Megmentés Frontja Tá­rnát, utódja a volt külügyminisz­ter, Petar Mladenov. Kormányá­talakítások következnek, majd lassan beindulnak a puhatolózó tárgyalások a kerékasztalról. Közben több tízezer bulgáriai tö­rök menekült indul vissza Tö­rökországból. 17. — A prágai rendőrök bru­tálisan leverik a reformokat kö­vetelő tüntetőket, egy hét múlva lemond a CSKP PB, leváltják Milos Jakest, utódja ideiglene­sen Karel Urbánek. A decemberi kongresszuson ő is távozik. Párt­elnök Ladislav Adamec, volt kormányfő, elsőtitkár pedig Va­sil Mohorita. A CSKP időköz­ben elvesztette alkotmányos ve­zető szerepét. A megalakult koa­líciós kormányban kisebbségbe kerültek a kommunisták. Az év végén Alexander Dubceket par­lamenti elnökké, Václav Havelt — a Polgári Fórum vezetőjét — pedig államfővé választották. 22. — Libanonban meggyil­kolják az alig néhány hete hiva­talba lépett Mouavad elnököt. 28. — Radzsiv Gandhi le­mond, miután pártja súlyos vere­séget szenved a választásokon, utódja Visvanat Pratap Szing. December 2-3. — A máltai szovjet- amerikai nem hivatalos csúcstalálkozón megállapodnak abban, hogy felgyorsítják a stra­tégiai támadófegyverek ötven százalékos csökkentéséről szóló szerződés előkészítését, új len­dületet adnak a bécsi tárgyalá­soknak és 1990. nyarán ismét ta­lálkoznak. 14. — Chilében Patricio Ayl- win, a polgári ellenzék képvise­nácsának rendelete a politikai foglyok szabadonbocsátásáról, őket azonban nem engedték ki a nagyenyedi börtönből. ’’Talán abban reménykedtek, hogy sikerül visszaszerezni a ha­talmat. Végül a katonák szabadí­tottak ki bennünket 27-ikén es­te. A börtönőrök némelyike el­menekült, a többieket letartóz­tatták. Én visszakaptam a ruhá­mat, amiben 1987-ben letartóz­tattak, de ez az egyik diáktársa­mé. Kaptam 50 leit is. Az isme­rősök félve segítenek, az embe­rek még nem látják tisztán, mi lesz” — mondja. Az egyetemre már nem akar visszamenni. Dolgozni szeretne, s az árvaház, a diákotthon és a börtön után végre egy lakást. Nem is tudni, hogy a korábbi po­litikaiak visszamehetnek-e ta­nulni, vagy dolgozhatnak-e. Kérdezni sem mer, a saját árnyé­kától is fél azok után, amit 26 éves koráig átélt. Kérte, hogy adjam közre üze­netét. íme szó szerint: „A ma­gyarok nevében, akik itt szen­vedtek, megköszönöm a magyar államnak és minden egyes em­bernek a gyógyszert, ételt és ru­hát, amit küldtek, és a testvéri szeretetet, annál is inkább, mert tudjuk mindannyian, hogy ott­hon is nagy a nehézségük. Kívá­lője nyeri az elnökválasztást, Pi­nochetnek végképp mennie kell. — Meghal Andrej Szaharov atomtudós, világhírű szovjet pol­gárjogi aktivista. December 17. — A véres te­mesvári tüntetés után Románia népei a diktátor ellen fordulnak. Ceausescu ugyan még elutazik Teheránba, de a hazatérése utáni nagygyűlés rendszerellenes meg­mozdulássá válik. A hadsereg ál­tal támogatott tömegek ország­szerte véres harcot vívnak a Se­curitate alakulataival, elfogják, majd rövid tárgyalás után kivég- zik a Ceausescu-házaspárt. A megalakult Nemzeti Megmentés Frontjának Tanácsába több is­mert ellenzékit, illetve a diktátor által menesztett politikust vá­lasztanak. Az új államfő Ion Ili­escu, a kormányfő Petre Roman, az időközben meggyilkolt Milea védelmi miniszter utódja pedig Nicolae Militaru tábornok. Az új vezetés azonnal érvényteleníti a korábbi népellenes törvényeket és demokratikus programot ter­jeszt elő. December 20. — A Litván KP kiválik az SZKP-ből, Gorbacsov sebtében összehívja az SZKP KB-t és egyelőre sikerül elérnie, hogy más köztársasági pártok ne kövessék a litván példát. — 24 ezer amerikai katona indít inváziót Panama ellen, hogy elfogja az Egyesült Álla­mokban kábítószer-csempé­széssel vádolt Manuel Noriega tábornokot, Panama legfőbb katonai vezetőjét. Noriega a vatikáni nagykövetségre me­nekül. nők minden magyar állampol­gárnak sok-sok boldogságot, kellemes új évet és kívánom, hogy minden vágyuk teljesüljön, s hogy a magyar nép mindig és mindenhol tisztelve legyen.” Egy dologban biztos: egyelőre nem tud Romániában élni, nem bírja tovább elviselni a félelmet. Fél attól, hogy bárhol igazoltat­ják, fél munkát keresni, fél felke­resni a korábbi ismerősöket. Bikfalvi Károly retteg. Szeret­ne Magyarországra jönni, de fél az útközbeni igazoltatásoktól, bár nem tudja, van-e rá oka. Ret­teg attól, hogy megpróbáljon át­jönni a zöld határon, az útlevelet adó hatóságok pedig még nem működnek, hiszen ez a Securita­te feladatköre volt. S retteg attól is, hogy hátha Magyarországon nem látják szívesen. A félelem, a rettegés benne él, ha talán ma alaptalan is. Bikfalvi Károly 26 éves. Le- tartózatták 1987-ben Brassó­ban. Szabadult 1989. december 27-ikén Nagyenyeden. Nem Ro­mánia ellen harcolni ment az ut­cára, hanem csak szeretett volna jóllakni, öltözni és néha talán egy kicsit szórakozni is. A politikát mindig is gyűlölte. Ha találkoz­nak vele, fogadják szeretettel. Horváth Júlia (MTI-Panoráma) Románia Egy volt politikai fogoly vallomása

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom