Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-16 / 13. szám
6. SPORT NÉPÚJSÁG, 1990. január 16., kedd ■ Asztalitenisz Rangadón mutatkozott be a kínai fiú Thermopor-kupa — harmadszor Al győztes: Kolacskovszky SE—Szolnoki Tisza 11—5 NB Il-es férfi asztalitenisz csapatbajnoki mérkőzés, Szolnok. Győzött: Wei Csin Siu 4, Várszegi 3, Rubi 2, Pálosi 2. Bár még csak januárt írunk, a másodosztályú asztalitenisz bajnokságban a hét végén már megtartották a tavaszi szezon idény nyitóját. Az egriek egyik fő riválisukhoz, a szolnokiakhoz utaztak, akiktől ősszel hazai környezetben 9-7-es vereséget szenvedtek. A csapat tagjait érthetően fűtötte a visszavágás lehetősége annál is inkább, mert ezen a találkozón a Magyar Asztalitenisz Szövetség játékengedélyének birtokában asztalhoz állhatott a kínai Wei Csin Siu. Az, hogy egy távol-keleti pingpongozó bemutatkozott a magyar bajnokságban, egyben sporttörténeti eseményt is jelentett. Hiszen hazánkban ez volt az ilyen első alkalom. A 25 éves fiatalember gyorsan levetkőzte kezdeti idegességét, s ezt követően pillanatnyi esélyt sem adott ellenfeleinek. Játékát a kiismerhetetlen adogatások és a villámgyors ütések jellemezték. A rangadó megnyeréséhez Várszegi is alaposan hozzájárult, aki nagy csatában legyőzte a hazaiak legjobbját, és ugyanezt tette a még ifjúsági Pálosi is. A Kolacskovszky legközelebb január 27-én a bajnoki címre esélyes Kecskemét otthonában játszik. ők huszonnégyen Spanyolország Annak ellenére, hogy az ibériai válogatott nem tudott a hat kiemelt közé bekerülni, Luis Suarez szövetségi kapitány meg van győződve arról: ha valamikor volt arra lehetőségük, hogy világelsők legyenek, akkor 1990 éppen az erre „alkalmas év”. Azután, hogy ezt az Internazionale egykori kéttüdejű játékosa, a most 52 esztendős, gyérülő hajú szakember önmaga megnyugtatására, vagy játékosai bátorítására mondta-e, az aligha deríthető ki. — A múltban mindig az volt a spanyol futballválogatott fő baja, hogy hosszú távon, azaz bizonyos nemzetközi tornákon képtelen volt sorozatban is kiemelkedő, vagy inkább egyenletes formát elárulni — nyilatkozta Suarez. — Hogy igazi szuperklasszisokkal nem rendelkezem, ez aligha tagadható tény. Ám ha egycsapat „egyszerű” — márpedig az enyém az! —, akkor attól még lehet világelső. Suarez részletesen kifejtette, olyan nagyságokat mint Brazília, Anglia, Argentína vagy Olaszország, képesek lesznek meglepni Michelék. Suarez egyébként pontosan másolta Azeglio Vicini olasz kapitánykollégája eddigi pályafutását, hiszen az itáliai szakember is az utánpótlás-válogatott szakvezetőjeként szerzett szakmai rangot magának. Amikor kinevezték a „nagyok” élére, nem sokat késlekedett, bátran nyúlt azokhoz a fiatalokhoz, akiket alaposan megismert korábban. És nem csalódott bennük! Erre utal, hogy gyakorlatilag igazi buktató nélkül vívták meg selejtezőiket a spanyolok. Egy-egy pillanatra talán felcsillant Írországé lőtt a csoportelsőség kiharcolásának esélye, de a továbbjutó helyre például a magyaroknak cseppnyi reményük sem lehetett, lévén, hogy Málta ellen léket kaptak kétszer is. Az ibériai válogatott megszakítás nélkül negyedik alkalommal indul harcba vb-döntőben. Hogy milyen nagy egyéniségekre számíthat Suarez? Erről „vallott” a spanyol nemzeti tizenegy a Népstadionban (2:2), majd Sevillában is, amikor 4:0-ra verte a magyar legénységet. A kapuban Zubizarreta felkészültsége, rutinja utánozhatatlan. A védelem oszlopa Andrinua, a középpályán Michel fáradhatatlan robotember. Utóbbi mellé Martin Vazquez szép lassan, de annál meggyőzőbb játékkal felnőtt az utóbbi két év során. Elöl akárkit is választ a szövetségi kapitány Butragueno mellé, a Real Madrid támadója (ő ugyan nem léphetett a Népstadion gyepére, de tudásáról minden magyar futballrajongó évek óta kaphat bizonyítékot a tv-közvetítések révén) állandó veszélyforrás. Kiszámíthatatlan cselei, ördöngős megoldásai bármilyen védősor álmait zavarhatja. Jugoszlávia Akik figyelemmel kísérik a barátságos válogatott találkozók statisztikáját is, jól tudják: a „plavi” nemzeti tizenegy simán világbajnok lehetne a csakis erőfelmérő jellegű 90 percek eredménylistája alapján. Persze mindez aligha zavaija majd a déli szomszéd legjobb futballistáinak olaszországi csoportellenfeleit, de mindenesetre az is tény, hogy az európai selejtezőcsoportokból elsőként éppen az Ivica Oszim által felkészített legénység harcolt ki itáliai repülőjegyet. Oszimnak 1988 első hónapjaiban könnyen kapitányi székébe kerülhetett volna az Európa-baj- noki selejtezőkön lenyelt keserű pirula. A jugoszlávok nem jutottak el az öreg kontinens legjobb nyolc csapatiLNSZK-ban pályára hívó fináléjába. így azután minden erőt újra összpontosítva kezdték el a vb-menetelést. Nem is rosszul, hiszen hazai pályán pontot sem veszítettek, bár a skótok ellen 0:1-ről kellett huszáros hajrával finiselniük, fordítani 3:1-re. „Akkor látta be mindenki annak igazát, amit én korábban is hangsúlyoztam: ez a csapat most nagyon együtt van, képes világbajnoki 24-es döntőbejutni” — mondta Oszim, s szavai beigazolódtak. Aligha lehet azt állítani, hogy a jugoszláv bajnokság színvonala az egeket verné, de válogatottjuk mégis ütőképes, egységes. Ezt annak köszönhetik, hogy éppen ez az ország Európa legnagyobb játékosexportőre. Tavaly 83 labdarúgójuk kereste kenyerét az országhatárokon kívül. Persze nem az osztrák negyedosztályban, csakis a pénzért, hanem igencsak ismert európai éllovasnak számító kluboknál. A jugoszláv nemzeti tizenegy 1962-ben negyedik helyen végzett, az volt eddigi legemlékezetesebb vb- helytállása. Mai legjobbjuk, a középpályán (így az egész csapatjátéknak is fazont szabni tudó) „uralkodó” Drágán Sztojko- vics jelenleg Európa egyik legnagyszerűbb „építője”. Jó vagy éppen rossz formája kihat az egész válogatottéra is. ő említette nem is olyan régen, hogy ha kijön neki a lépés, akkor sokkal inkább őróla és nem Ruud Gullit- ró/beszélnek majd a futballbarátok világszerte. Ezzel éreztetni kíváfita: képességei meghaladják az AC Milan holland légiósának tudását. Sztojkovics nem áll hadilábon optimista kijelentések megtételével. Azt is nyilatkozta, hogy a jugoszláv csapat van már olyan összeforrott, hogy akár ott legyen az „aranymérkőzésen” is. Néhány hete Brazília otthonába látogatott el az Oszim-gárda, s az ott kiharcolt döntetlennel azt igazolta, Sztojkovics talán nem is olyan fellegekben járó egyéniség, ha a jugoszláv reményeket taglalja. Örökös eltiltás, ... Az 1987-es római atlétikai világbajnokság sikerét ugyancsak beárnyékolta, hogy egy olasz távolugrót a versenybírók segítettek hozzá bronzéremhez. Gianni Evangelisti legjobbnak tartott kísérletét ugyanis 8.38 m-re értékelték, de mint utólag kiderült, az eredményt a rendezők manipulálták. A botrány az itáliai atléta hírnevén is foltot ejtett, s ezt követően több versenyen is tüntetett ellene a közönség. Bár Evangelisti szóban forgó ugrását már 1988 áprilisában érvénytelenné nyilvánította a nemzetközi szövetség, az olaszok csak most zárták le a vizsgálatot. Paolo Danese, a Fegyelmi Bizottság elnöke bejelentette: a vétkesek közül Tommaso Ajello távolságmérőt örökre eltiltották. Salvatore Nicitra, az elektromos mérőműszer kezelője, valamint Marco Mannesi versenyigazgató három évig nem működhet közre semmiféle viadalon. Az olasz La Gazzetta Spórává című napilap munkatársai megszólaltatták a távolugrót is, aki jelenleg a Kanári-szigeteken készül az újabb erőpróbákra. — Olvastam a Fegyelmi Bizottság határozatát, s magam is hasonló ítéletre számítottam — mondta Evangelisti. — A döntés közömbös számomra, engem nem érint. Annak viszont őszintén örülnék, ha jövőben nem kérdeznének többé arról a bizonyos ugrásról! A Mátraderecskei Téglagyár harmadik alkalommal rendezte meg a Thermopor-kupa kispályás teremlabdarúgó tornát. A recski sportkör tornacsarnokában a benevezett négy együttes kétszer húsz perces találkozókon — körmérkőzéses rendszerben — mérte össze tudását. Ezután alakult ki a kisdöntő és a döntő párosítása. Végeredményben a vándorserleget Pétervására csapata nyerte, megelőzve a Recski öregfiúk, továbbá Párád és a Mátraderecskei Téglagyár gárdáját. A torna legjobb kapusa a pétervásári Kiss Béla, a legjobb mezőnyjátékos az Eger és a Békéscsaba NB I-es csapatában is játszott Megyesi Ferenc lett. A góllövőlistán a parádi Fejes József végzett. az élen, 12 góllal. A kupát és a dijakat Keller József, a téglagyár igazgatója adta át. Felvételünk a Párád — Mátraderecske mérkőzésen készült. (Fotó: Perl Márton) Csütörtökön Egerben Vendég a férfi kézilabda-válogatott A hétfőtől Mátraházán edzőtáborozó férfi kézilabda-válogatott csütörtökön délután öt órától előkészületi mérkőzést játszik Egerben, a városi körcsarnokban a megyei válogatottal. Csík János szövetségi kapitány azért kérte ezt a lehetőséget, mert Mátraházán nem tudnak kétka- puzni, s a világbajnokságra készülő csapatnak szüksége van a A napokban rendezték meg Egerben a városi fedettpályás magasugró csapatbajnokságot, amelyen mintegy száz általános iskolás tette próbára ruganyosságát. A viadalon a legjobban a 8-as, a 10-es és a 6-os számú iskola diákjai szerepeltek. Az eredmények. Lányok. 3.-4. osztályosok: 1. Vincze (8-as isk.), 115 cm, 2. Szegedi (10-es isk.) 105, 3. Jakab (6-os isk.) 100. 5.-6. osztályosok: 1. Lő- rinczi (10-es isk.) 125, 2. Tímár (6-os isk.) 125, 3. Nagy B. (8-as isk.) 125. 7.-8. osztályosok: 1.' Pataki (6-os isk.) 140, 2. Semjátékra, a finomságok életszerű begyakorlására. Á megyei együttest négy csapatból verbuválta össze Kékesi László a Finommechanika edzője. így többek között pályára lép a gyöngyösi Sellei, Román, Lengyel, a füzesabonyi Veres, Csa- nálosi, Molnár, az egri tanárképzős Scheili, és a fmommechani- kás Vizes. perger (8-as isk.) 130, 3. Kovács B. (6-os isk.) 130. Fiúk. 3-4. osztályosok: 1. Fodor 130, 2. Kasza 130, 3. Répái 115 (mind 8-as isk.) 5-6. osztályosok: 1. Császár (8-as isk.) 135,2. Bárdos (6-os isk.) 135,3. Jékli (8-as isk.) 130. 7-8. osztályosok: 1. Barta (11-es isk.) 155, 2. Vincze (10-es isk.) 155, 3. Nagy P. (8-as isk.) 145. A csapatverseny végeredménye: 1. 8-as isk. (testnevelő: Pétre József), 2.10-es isk. (tn.: Fejes Péter), 3. 6-os isk. (tn.: Petrovai József), 4. 11-es isk. (tn.: Balázs Katalin), 5. 7-es isk. (tn.: Fejes Adrien). , Toborzók A Kolacskovszky SE súlyemelő szakosztálya toborzót hirdet 10 éves kortól fiúk részére. Jelentkezni hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton 17 órától lehet a hőközpont (Csebokszári- lakótelep) melletti edzőteremben Szeredi Ferencnél vagy Deli Sándornál. * Az Eger SE cselgáncs szakosztálya tanfolyamot hirdet január 16-tól fiúk és lányok részére. Jelentkezni kedden és csütörtökön 16-17 óra között a körcsarnok galériáján Tóth Péter edzőnél lehet. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 2. játékhét nyereményei: 13 plusz egy találatos szelvény 79 darab, nyereményük egyenként 89.481 forint, 13 találatos szelvény 131 darab, nyereményük egyenként 47.443 forint, 12 találatos szelvény 4.974 darab, nyereményük egyenként 1.335 forint, 11 találatos szelvény 48.802 darab, nyereményük egyenként 136 forint, 10 találatos szelvény 269.571 darab, nyereményük egyenként 37 forint. Nyitott füllel Ma délelőtt kilenc órától tizenkettőig ismét ' várjuk telefonhívásaikat az egri ^3-644-es számon. Minden olyan kérdéssel kereshetnek bennünket, amely a sporthoz, a sportolókhoz kapcsolódik. Ha kíváncsiak valamire emeljék fel a kagylót, és tárcsázzanak. Ha ügy gondolják, hogy1 inkább levélben fordulnak lapunk sportrovatához, a borítékra ne feledjék ráírni: Nyitott füllel. Címünk: Népújság Szerkesztősége, Eger, Beloiannisz u. 3., 3300. Öt mérföld, hétfokos vízben Lynne Cox (32) amerikai hosszútávúszónő vasárnap élete eddigi talán legmerészebb vállalkozását vitte véghez, amikor átúszta a Dél-Amerika legdélibb csúcsánál húzódó Beagle-tengerszorost. A bátor sportoló korábban már világhírt szerzett az Alaszkát Kamcsatkától elválasztó Bering-szoros átszelésével. A két és fél évvel ezelőtti bravúrjával Mihail Gorbacsov szovjet államfő elismerését is kiváltotta. Vasárnapi sportteljesítménye azonban minden eddiginél veszélyesebb volt, hiszen a víz hőmérséklete alig érte el a hét fokot, a 3 óra 22 perces úszás végére testhőmérséklete 35 fok alá csökkent, s a teljes kihűlés, vagyis a halál fenyegette. Cox bátorságára jellemző, hogy mindenféle testmelegítő úszóruha vagy szigetelő krém használata nélkül szelte át a tengerszorost mintegy ötmérföldes távon. A 8-as a legjobb ' f HEVES MEGYEI # # MUNKAÜGYI H SZOLGÁLTATÓ IRODA || 3301 EGER.KLAPKAU.fi. «36/13-149 EGRI VASÖNTÖDE: állásajánlatai: Eger, Nemecz J. u. 11. Villanyszerelő szakmunkást keres felvételre. Jelentkezni lehet a fenti címen. FINOMSZERELVÉNYGYÁR: EGER Felvételre keres vegyész szakmunkást, hegesztőt, valamint női munkavállalókat minőség ellenőri munkára. MÁTRA VOLÁN EGRI ÜZEMEGYSÉGE: Eger, Lenin út 194. Felvételt hirdet autószerelő és autóvillamossági szerelő munkakörök betöltésére. Kereseti lehetőség a Kollektív Szerződés szerint. Juttatások: Dolgozóknak Heves megye területén ingyenes utazás, családtagoknak utazási kedvezmények. Jelentkezni lehet a fenti címen a Járműfenntartási Üzemnél. SZOLNOKI MEZŐGÉP EGRI GYÁRA: Eger, Lenin út 261. Felvételre keres: középfokú gépipari végzettséggel rendelkező munkatársakat, MEO II. tanfolyammal rendelkező szakembert minőség ellenőri munkakörbe, Forgácsoló üzemébe esztergályos szakmunkást, Gépgyártó üzemébe lakatos, hegesztő szakmunkást, Villamos üzemébe hegesztő- szerelőlakatos és esztergályos szakmunkásokat. Egyéb területre felvesz betanított és segédmunkásokat. Kezdő szakmunkásokat is alkalmaz. Jelentkezni lehet a fenti címen a munkaügyi csoportnál. MÁTRAI ÁLLAMI GYÓGYINTÉZET: Mátraháza Felvételt hirdet az alábbi munkakörökre: Elektronikai műszerész, energetikus (épületgépész üzemmérnök, vagy technikusi alapképesítéssel), szakács (nő), konyhai kisegítő, takarítónő, klinikai labor asszisztens, általános ápoló. Jelentkezni lehet a fenti címen. HOSSZÚPÁLYI PETŐFI MGTSZ a Tartósítóipari Kombinát Hatvani Konzervgyára részére keres munkatársakat, akik emelőgép vizsgával és vontatóvezetői jogosítvánnyal rendelkeznek. (Folyamatos foglalkoztatás, egy műszakos munkarend, kiemelt bérezés). Jelentkezni lehet a Tartósítóipari Kombinát Hatvani Konzervgyár Szállítási Osztályán Hatvani Györgynél. r