Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-16 / 13. szám

NÉPÚJSÁG, 1990. január 16., kedd GAZDASÁG—TÁRSADALOM 3. Elszabadult infláció (?) Jövőkutató a gazdasági kibontakozásról Félő, hogy az elkövetkezendő években hazánk a környező or­szágok mögött mind társadalmi, mind gazdasági téren nagymér­tékben lemarad. Ugyanis Ma­gyarországon olyan mély gazda­sági és társadalmi válság bonta­kozott ki, amelynek felszámolá­sa hosszú évekbe telhet — jelentette ki Gidai Erzsébet, a közgazdaság-tudomány dokto­ra, a Magyar Tudományos Aka­démia jövőkutatási bizottságá­nak elnöke az MTI munkatársá­nak, aki a magyar gazdaság jövő­képéről kért tájékoztatást. — A gazdaságban szinte visz- szafordíthatatlan károk kelet­keztek az elmúlt években — húzta alá —, hiszen az adósság­terhek olyan mértékben növe­kedtek, hogy azok már-már elvi­selhetetlen terhet jelentenek. A felvett hitelek túlnyomó többsé­ge a veszteségek finanszírozását szolgálta és szolgálja ma is. Eze­ket az összegeket nem lehetett fejlesztésre fordítani, azok — ellenőrizetlenül „elfolytak”. A másik neuralgikus pont, mely pillanatnyilag sújtja az egész nemzetgazdaságot: az elszaba­dult infláció. Ez korlátozza mind az egyének, mind pedig a vállala­tok mozgásterét, szabadságát. Továbbá a tulajdonreform sem úgy zajlik, ahogyan arra szükség lenne, mivel a tapasztalatok sze­rint ez ötletszerűen megy végbe, s félő, hogy ha ezen nem változ­tatnak, akkor a nemzeti vagyon kiárusítása következik be. E vál­sághelyzetnek a magyar népes­ség döntő többsége a kárvallott­ja, míg csupán egy szűk réteg — főként az ügyeskedők — nevezhető haszonélvezőjének. — A jelenlegi helyzeten mi­ként lehet Ön szerint változtat­ni? — A jövőről csak akkor lehet tárgyilagosan beszélni, ha tudo­mányos alapossággal föltárjuk, ellenőrizzük,és megismerjük múltunkat és jelenünket egya­ránt. Ennek tudatában azt lehet mondani, hogy a legsürgetőbb feladat a rövid távú, úgynevezett válságkezelő program kidolgo­zása. Ennek koncepcionálisan tartalmaznia kell a választ a je­lenlegi gazdaságpolitikai gya­korlat valamennyi felvetett kér­désére. Vagyis: az eladósodási folyamatot le kell állítani, még­pedig úgy, hogy nem kell min­denáron a fizetőképesség meg­őrzésére törekedni — s ennek terheit a lakosságra hárí­tani! —, hanem az adósságok egy részét le kellene irattatra — amire egy stabil kormánynak jó esélyei lennének. Át kellene üte­mezte t ni az adósság visszafizeté­sét, illetve haladékot kellene kér­ni a törlesztésre. így időhöz jutna és stabilizálódhatna a magyar gazdaság. Mindezt a kutatóink áltál végzett modellkísérletek is igazolják, ugyanúgy, mint azt az állításunkat, hogy azonnal le kel­lene állítani a nemzeti vagyon ki­árusítását, azaz a privatizáció mostani formában való végre­hajtását. Lényeges lenne ezenkí­vül az antiinflációs gazdaságpo­litika kialakítása, amelynek se­gítségével megfékezhető lenne az áremelkedés. Ezt klasszikus közgazdasági beavatkozások­kal, például árstoppal és egyéb más intézkedésekkel lehetne el­érni. Mindezekkel megalapoz­hatnánk egy olyan nemzeti taka­rékossági programot, amely a pazarló költségtényezőket kikü­szöbölné a gazdaságból, ezért nem a lakosság terhére tennénk. E program végrehajtása után te­remtődnének meg azok a feltéte­lek, amelyek szükségesek a gaz­daság fejlődéséhez. — Végül is kijuthatunk-e a je­lenlegi zsákutcából? Vannak-e tudományosan is indokolható kitörési pontok? — Ez attól függ! E ponton mutatkoznak a legnagyobb kér­dőjelek. Ugyanis attól függően, hogy a válságmenedzselő prog­ram megvalósul-e vagy sem, ala­kul a gazdaság jövője is. Ha az is­mertetett program alapján a vál­ságból sikerül kilábalnunk, ak­kor megindulhat a fejlődés; ha nem, akkor nagy valószínűséggel azzal kell számolni, hogy a társa­dalom tűrőképessége kritikus ponthoz érkezik. — Tételezzük fel a legkedve­zőbb helyzetet — azaz, hogy sike­rül úrrá lenni legalapvetőbb gondjainkon —, akkor mindenek­előtt az infrastruktúrát kellene fejleszteni, hogy a különböző ága­zatokat talpra tudjuk állítani, az infrastruktúra hiánya ugyanis az általános fejlődés gátjává vált. Ki­törési pont lehet az agrárágazat, hiszen ez hagyományosan olyan terület, ahol van szellemi és anyagi tőkénk egyaránt, így van mire épí­teni. Ezenkívül iparágközi terüle­teket is meg kellene vizsgálni, hol van nagy szellemi munkahányad, s miként lehetne kis anyagigény­nyel nagy nyereséget elérni, mint például az elektronikában, vagy ennek is egy speciális területén, a szoftverfejlesztésben. Ilyen húzó­ágazat lehet a biotechnológia és a gyógyszeripar. Kiemelt szerepet kell kapnia az oktatás modernizá­lásának is. A gazdaságban úgy kell rendet teremtenünk, hogy a továbbiakban a vállalatok érde­keltek legyenek munkájuk ered­ményességének fokozásában. Még van lehetőség...(?) A mai napig visszatérő emlék első nyugat-európai kirándulásom. Még most is belepirulok, amikor arra gondolok, hogy valahol Mün­chen környékén betévedtem egy elegáns cipőszalonba. Nem akartam vásárolni, csak úgy szétnézni, bámészkodni egy kicsit. Megszoktam itthon, hogy úgy sem szól hozzám a kutya sem, ha bemegyek egy bolt­ba. Ott aztán egy villanás alatt előttem termett egy olyan eladóhölgy, akiről azt hittem, akkor érkezett egy fodrász és manökenversenyről. Ellentmondást nem tűrő kedves mosoly kíséretében ültetett le egy kényelmes fotelba, s mire felocsúdtam, már legalább a tizedik pár ci­pőt próbálta a lábamra. Mindezek után — bár hangsúlyozom: nem volt szándékomban —, vettem egy pár cipőt. Máskor egy kávéval kínáltak meg, mert pont az én méretem nem volt, de amíg kikortyolgattam a feketét a csészéből, addig átszaladtak a konkurenciához, s megvették ott, csakhogy jó érzésekkel távozzak, nehogy olyan hírüket keltsem valamerre, hogy náluk valami nem kapható. Mindezek az emlékek akkor jöttek újra elő, amikor nemrégiben ta­núja lehettem egy több, mint tízmillió forintot érő üzlet magyarorszá­gi lebonyolításának. Az eladó végig .feltételeket szabott, s szinte a ve­vő tett szívességet, amikor végül is pénztárcájába nyúlhatott. Az el­adó aggályainak sokaságát sorakoztatta fel anélkül, hogy kellőkép­pen tájékozódott volna a piacon a kínált portékára való igényről. Amikor erre néhányan szelíden figyelmeztették, kijelentette, hogy nincs ideje tovább az üggyel foglalkozni, pláne nyolcezer forintja még egy hirdetést feladni. Végül mindent a vevő intézett. Fáradozásának meg is lett az eredménye, mert így legalább hárommillió forinttal ol­csóbban hozzájuthatott a portékához. Üzletkötés magyar módra! Jól járt mindenki!? Hiszen volt, akinek pillanatnyi pénzügyi gondját ol­dotta meg a dolog, csakhogy nem gondolt a holnapra. Bár betömött egy lyukat, elherdált három milliót. Kettőjük közül a vevő ügybuzgal­ma volt eredményesebb. Végül már azért szurkoltam, hogy az emlí­tett feltételekkel jöjjön össze az üzlet, megbüntetve ezzel a munkához sohasem szokott „gazdasági szakembert”. Érdemes lenne annak is utánaszámolni, hogy a több, mint tíz éve halasztgatott, a napokban mégis megköttetett Suzuki-üzletből meny­nyi a kiesés a döntésképtelenség miatt. A példákat pedig sajnos lehet­ne sorolni vég nélkül. Csak azt nem tudni, hogy mikor fogunk végre szerkezetet, szemléletet váltani, piacgazdaságot teremteni, előrelép­ni. Lehetőség még van, hiszen nyakunkon a világkiállítás, csak a türe­lem, a tűrőképesség fogyott el —, no meg a tartalékok, amit a fent em­lített módon pazaroltunk el... Kis Szabó Ervin Marosvásárhelyi beszélgetés Király Károllyal Kisebbségről, jogvédelemről A kezekre emlékszem legin­kább, a határtól Nagyváradon, Kolozsváron át egészen Maros- vásárhelyig: V betűt formáló, magasba emelt kezek köszöntöt­ték a magyar rendszámú autót. Király Károlyt, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának alelnökét keresem, aki Maros megye jelenlegi vezetője is. A marosvásárhelyi konzervgyár volt igazgatója ebben a beosztás­ban úttörő szerepre vállalkozott. Meleg kézfogással fogad, és be­szélgetésünk végeztével, amikor búcsúzom, magához ölel. A for­radalomról kérdezem, arról, hogy mit tekint a legnagyobb vál­tozásnak Marosvásárhelyen, a megyében és az országban. — Románia első igazi nagy forradalma zajlott le — mondja. Sem az 1848-as, sem az az előtti, sem az azt követő nem volt az. Mindegyik inkább csak mondvacsinált forradalom volt, kis megmozdulásokkal, amelyek be is fejeződtek a proklamációk- kal. A nagy forradalom: ez a mostani. Tudtam, hogy előbb- utóbb be fog következni ez a földindulás, azt azonban nem voltam képes elgondolni, ho­gyan lehet egy ilyen tüntetést a rezsim ellen levezetni, éppen azért, mert nem lehetett a mun­kásokat megszervezni. A mi for­radalmunknak egyik tanulsága, hogy ha nincs vezetője a tömeg­nek, akkor maga is el tudja ön­magát vezetni. Adott esetben az­után a helyszínen nőnek ki azok, akik végigviszik a forradalmat. Csodálatos volt és tragikus is ami itt történt. Kisebbség, alárendeltség — Király Károly Bukarestben a magyarságot is képviseli? — Éz így van. — Románia első, igazi forra­dalma — ahogyan ezt Ön mond­ta — mit hozhat, mit ígér annak a több mint 2 millió embernek, aki itt Erdélyben él és magyarnak vallja magát? — Meggyőződésem, hogy a magyarok legalább annyira ki­vették a részüket ebből a forra­dalomból, mint a románok. Ezt lehet látni a sebesültek, a halot­tak névsorából. Ez a közös harc összeforrasztotta a magyarokat nemcsak a magyarokkal, hanem a románokkal is. Szent meggyő­ződésem, — igaz nem könnyen, mert sok mindet kell leküzdeni — megvalósul az is, hogy a ma­gyarság nem tűri el többé, hogy alsóbbrendűnek, másodrangú­nak tekintsék. Ebben a forradalomban felta­lálta magát minden nemzet, har­colni fog tehát jogaiért, azért, hogy érvényesüljön. Azt is hi­szem, hogy nem lesz erkölcsi alapja egyetlen erőnek sem, hogy valamilyen ürüggyel meg­tagadja ezeket a jogokat. Ma még ahhoz vagyunk szokva, hogy a kisebbség aláveti magát a többségnek. Nem szabad elfo­gadni ezt a gondolatot, meg kell változtatni. És meg kell változ­tatni mások gondolatát is. Er­délyben három egyenlő nemzet volt a történelem folyamán, már sok száz évvel ezelőtt is. Az más kérdés, hogy nincs székely és magyar, mert a székely és a ma­gyar egy nemzetet képez, hanem van román, magyar és német. Én úgy látom, hogy a kisebbségi jog­védelem a szervezeti biztosítékát elsősorban akkor találja meg, ha nem különböző fórumokat hoz­nak létre a nemzetiségek, hanem önálló pártot alapítanak, mert a pártnak nagyobb az ereje, a te­kintélye, az átfogó képessége és a jogvédelmi lehetősége. Az már részletkédés, hogy miként ne­vezzük ezt a magyar pártot. A jo­gokat meg lehet szerezni, de sze­rintem megvédeni nehezebb. Három egyenlő nemzet — A különböző nemzetek egyenlőségének politikai dekla­rációja megtörtént. Ön szerint milyen intézményekre van szük­ség ahhoz, hogy ez valósággá is váljon? Erdély kultúrája része a magyar kultúrának. Erdély sok kiválóságot adott a magyar kul­turális és tudományos életnek. Az utóbbi évtizedekben viszont azt tapasztaltuk, hogy sorvadnak az erdélyi kultúra bölcsői, vissza­szorulnak az erdélyi magyar egyetemek, s magyar nyelvű ok­tatás pedig meg is szűnt. — Alapkérdés, hogy Erdély­ben három egyenlő nemzet él és három egyenlő nyelv van. Le­gyen meg hát mindegyiknek a rá­diója, a televíziója, a sajtója és helye az iskolahálózatban, fel egészen az egyetemi fakultások­ig. Tapasztalom, hogy az iga alól felszabadult magyarság most alulról szervezkedik, építi ki nemzettudatát és erősíti szerve­zeteit. Mindenki töri a fejét, hogy miként volna jobb, és véleményt formál arról is, hogy mit tart fon­tosabbnak a különböző progra­mokban. — A régi közigazgatást sok bí­rálat érte. Miként képzeli el az újat? — A közigazgatás ma is a régi, de vannak már javaslatok az újra. Hozzám a minap egy székelyud­varhelyi delegáció érkezett és Telkért, segítsem, hogy Udvar­hely újra megyeszékhely legyen. És engedtessék meg nekik az is, hogy újra létezzen a régi Udvar­hely megye. Én egyetértek ezzel, hiszen hagyománya van, és tudom, hogy másutt is lehetnek, lesznek is ilyen követelések. Egy igazi demokratikus kormány ezeket figyelembe is veszi. — Tudom, hogy most, az éj­szaka Bukarestbe utazik, elmon­daná, hogy az Ön útja miképpen tükrözi a változást? — Vonaton megyek Buka­restbe és biztonsági őrség kísér. Ezúttal nyílt őrségem lesz, 12 éve már, hogy tudom: „vigyáznak rám”. A minap átadták azt a ka­zettát is, amelyiken a december 21-i szóváltásokat örökítették meg „mikroelektronikai eszkö­zökkel” az irodámban. S tudom azt is, hogy lehallgatták a tele­fonbeszélgetéseimet és lefény­képezték azokat, akik beléptek a kapumon. Nem beszélve arról, hogy sokszor a munkahelyről hazáig három gépkocsi — vagyis három csoport — kísért. Szóval most tudom, hogy kísérnek, de csak addig, amíg lecsillapodnak a kedélyek. Kerczalmre A nép bizalmát élvező kormányt Király Károly, a romániai Nemzeti Megmentési Front Tanácsának elnökhelyettese — aki gyógyke­zelés céljából tartózkodik Magyarországon — az el­múlt napok romániai tüntetései kapcsán nyilatko­zatot juttatott el a Magyar Távirati-Irodához. Eb­ben kifejti álláspontját a Románia előtt álló legsür­getőbb feladatokról. Szükségesnek tartja, hogy áprilisban választá­sokra kerüljön sor, tehát minél hamarabb a nép bi­zalmát élvező kormány vezesse az országot. A köz­társaságielnöki választásokat később tűzzék ki, vi­szont a Securitate feloszlatása, a rendőrség átszer­vezése január végéig történjék meg. Király Károly szükségesnek ítéli a volt kommu­nista párt végrehajtó bizottsági tagjainak, valamint a párt megyei első titkárainak és titkárainak inter­nálását és bíróság elé állítását. Február során az összes vállalati vezetőséget újjá kell választani Romániában. A Nemzeti Megmen­tési Front Tanácsának tagjait a bukaresti és a me­gyei bizottságok válasszák újjá oly módon, hogy minden tag legalább 10 ezer állampolgár bizalmát élvezze. A Nemzeti Megmentési Front Tanácsa ne vegyen részt az áprilisi vá­lasztásokon. Az ideiglenes kormány kellő mennyiségben biz­tosítsa a lakosság élelmiszer-, energia-, ruházati- cikk- és fűtőanyagellátását — szól a nyilatkozat, amelynek befejező mondatai a következők: „Sze­mélyesen teljes bizalommal vagyok Ion Iliescu el­nök iránt, aki néphű, becsületes, jól képzett európai gondolkodású személyiség, aki az átmeneti idő­szakban biztosítani tudja az ország helyreállítását és a nemzetközi kapcsolatok fenntartását. Kérem ugyanakkor honfitársaimat, hogy legyenek teljes bizalommal az elnök iránt, támogassák tisztségé­ben, élvezze mindannyiunk bizalmát, mert ez a biz­tosítéka a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa jó működésének.” Gazdaságosabb teherszállítás Motorok — gázzal A gazdaságosabb fuvarozás érdekeben egyre nagyobb teher­bírású jármüveket alkalmaznak. Természetesen a nagyobb teher­bírású járművek nagyobb telje­sítményű motorok beépítését is igénylik, így ma már a 350-400 kilowatt teljesítményű motorok alkalmazása sem megy ritkaság- számba. A nagyteljesítményű, levegő-visszahűteses, turbofel- töltos motorokkal szemben nemcsak a nagy teljesítmény a követelmény, hanem az egyre gazdaságosabb üzemmód, a kör- nyezetkimélés és az alacsony zaj­szint is, nem kis fejtörést okozva ezzel a motorfejlesztő konstruk­tőröknek. ígéretes kísérleteket folytattak e célból a motorok gázzal történő működtetésére. A motorok, nyomatékváltók és fékberendezések folyamatos tökéletesítése mellett egyre na­gyobb hangsúlyt kap a hosszú tá­vú fuvarozást lebonyolító jármű­vek vezetőfülkéinek komfortosí­tása. A vezetőfülke kényelmes kialakításán kívül gondolnak Í iersze a karosszéria minél kisebb égellenállású kiképzésére, te- tospoilerekkel és fix vagy elhajt­ható oldallemezekkel való ellá­tására is. A cserefelépítményes és légrúgózású teherjárművek egyre terjednek, és ma már mind f yakrabban találkozunk a félre- apcsolás lehetőségét kizáró, az optimális motorfordulatszámot és fogyasztást biztosító automa­tikus sebességváltókkal is. Képünkön egy nyugatnémet tervezésű, de az Egyesült Államokban elkészített és próbaútra bocsátott kísérleti gázüzemű nyergesvontatót láthatunk. Ä 18 hengeres, furcsa formájú járműből tizenkét pél­dányt készítettek, melyeket gazdaságossági, sebességi és tartóssági szempontok alapján hónapokon keresztül tesztelnek az utahi utakon. (MTI Külföldi Képszerkesztőség)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom