Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-15 / 12. szám
NÉPÚJSÁG, 1990. január 15., hétfő GAZDASÁG - TÁRSADALOM 3. A megújuló MSZMP az egységes, erős baloldal megteremtéséért munkálkodik Népszámlálás a peresztrojka szellemében Hányan élnek a Szovjetunióban? A Magyar Szocialista Munkáspárt XIV. kongresszusa 1989. december 17-én tartotta első ülésszakát. A kongresszus meghallgatta az előkészítő bizottság beszámolóját. Megvitatta és elfogadta a párt új szervezeti szabályzatát. Megválasztotta a párt elnökét, alelnökeit, valamint központi testületéit. Az ügyvezető titkárság 'átlagéletkora nem éri el a negyven évet. A párt elnöke 36 éves. Az új Központi Bizottság tagjainak egyharmadát — ezen belül az ügyvezető titkárság tagjait — a kongresszus választotta meg, kétharmadát a megyei és a budapesti küldöttek útján az alapszervezetek delegálták. Heves megyéből Oláh András, a Mátraaljai Szénbányák Vállalat vájára és e sorok írója tagja a Központi Bizottságnak. A megújuló MSZMP mozgalmi tevékenységében, működési rendjében, munkastílusában véglegesen szakít a marxi — lenini elvektől idegen módszerekkel. Erkölcsi és politikai elégtételt szolgáltat a méltatlanul megbántott elvtársainknak. A Magyar Szocialista Munkáspárt XIV. kongresszusa az elfogadott új szervezeti szabályzatban is kinyilvánította: marxista politikai párt, amely magáénak vallja a magyar nép haladó történelmi vívmányait, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom időtálló értékeit, s a kommunista és a baloldali szociáldemokrata hagyományok folytatója. Képviseli a munkások, a szövetkezeti parasztság, a szellemi dolgozók, a saját munkájukból élő kistulajdonosok politikai érdekeit, munkáséletük során és nyugdíjas korukban is. Védi és képviseli az ifjúság érdekeit. Tevékenységében tiszteletben tartja az alkotmányt, munkáját a pártok működését és gazdálkodását szabályozó törvények alapján végzi. A XIV. kongresszuson elfogadott szervezeti szabályzat biztosítja a párt demokratikus felépítését és működését. A párt politikájának meghatározásában, a vezetők kiválasztásában a tagság szava a döntő. A vezetők, a vezető testületek munkája fölött a tagság ellenőrzése érvényesül. A párton belül természetesek és szükségesek a viták, ugyanakkor elengedhetetlen a demokratikusan hozott döntések egységes végrehajtása. Az MSZMP a magyar valóság talaján, a nemzeti érdekek szem előtt tartásával keres konkrét válaszokat társadalmunk kérdéseire. Része a nemzetközi munkás- mozgalomnak, nemzetközi kapcsolataiban elsőrendűnek tartja a kommunista pártokkal, valamint a baloldali szocialista, szociáldemokrata és más haladó pártokkal való együttműködést. Az újjászerveződő és megújuló párt céljait és törekvéseit politikai nyilatkozatban kívánja kifejezni és megerősíteni. Erre a nyilatkozat tervezetének az alapszervezetekben lefolytatott vitáját követően a XIV. kongresszus közeljövőben megtartandó második ülésszakán kerül sor. A tervezet a párt legfőbb céljaként fogalmazza meg az élet új minőségét, a dolgozó ember gazdasági, szociális, politikai, kulturális felemelkedését biztosító szocialista társadalom megteremtését hazánkban. Az MSZMP védelmezi a dolgozók munkájával a szocialista építésben elért eredményeket, a termelési eszközök döntő többségének társadalmi tulajdonát, a dolgozó emberek létfeltételeinek történelmi léptékű javulását, az egészségügyi és szociális ellátás, a művelődési lehetőségek elért színvonalát. Fellép a tőkés restaurációs törekvések ellen, s a tulajdonformák sokféleségét elismerve, nem hagy kétséget abban a tekintetben, hogy a társadalmi tulajdon és a közösségi gazdálkodás hatékony működtetésében látja a szocialista megújulás legfőbb esélyét. Elhatárolja magát a szocializmus eszméjét eltorzító hibáktól és bűnöktől. Elítéli a törvénysértéseket, az önkényeskedés, a hatalommal való visszaélés, a kiváltságok, a korrupció minden formáját. Ugyanakkor a párt támogatja és védi mindazokat a gazdasági, állami, szövetkezeti és egyéb területen dolgozó vezetőket, akik nem éltek vissza hatalmukkal, akik jó színvonalon vezették az adott kollektívát, akik tisztességgel szolgálták a dolgozók érdekeit, és mentesek mindenféle kétes ügyektől. A párt az elmélyülő válság, a szétzilálódó gazdaság, a fokozódó jobbratolódás, a keményedő külföldi diktátumok körülményei között fellép a helyzet további romlásának megállítása, a nemzeti katasztrófával fenyegető gazdasági összeomlás és politikai káosz elhárítása érdekében. Tiltakozik az ellen, hogy a kormányzat a válság terheit egyoldalúan a dolgozókra, a nyugdíjasokra, a fiatalokra hárítsa. Követeli, hogy a kormányzati munka középpontjában a dolgozók helyzetét és érdekeit legközvetlenebbül érintő gazdasági és szociális problémák megoldása álljon. Az MSZMP az érdekvédelmi szervezetekkel, mindenekelőtt a szakszervezetekkel együttműködve kezdeményezi egy új gazdaságpolitika és konkrét szociálpolitikai intézkedési terv kidolgozását. Az MSZMP egységes, erős baloldal megteremtéséért munkálkodik. Az MSZP-hez való viszonyában — az elvi politikai eltérések ellenére — nem testvérharcra, hanem baloldali összefogásra törekszik. Pártunk együttműködésre kész minden olyan politikai és társadalmi erővel, párttal, szervezettel, mozgalommal, amelynek cselekvését a haza, a magyar nép, a dolgozók érdekeinek szolgálata vezérli. Sorainkba hívunk mindenkit, korábbi párttagokat és új jelentkezőket, akik azonosulnak a párt céljaival, és készek dolgozni azokért. Hívjuk és várjuk azokat, akik munkájukkal és tetteikkel eddig is önzetlenül szolgálták a szocializmus ügyét, köztük azokat a volt MSZMP-tagokat, akik még nem döntöttek párttagságukról. Számítunk a feloszlatott Munkásőrség tagjainak csatlakozására, akik példamutató közösségi szellemben, társadalmi megbízatásként végezték önként vállalt feladatukat. Hívjuk és várjuk a fiatalokat, akik a szocializmusban látják jövőjüket, és maguk akarják alakítani saját sorsukat. Dr. Vasas Joachim az MSZMP KB tagja, a Központi Bizottság titkára Maria I janosz-Masz, az APN tudósítója beszélget Mark Tolccal, a neves szovjet demográfussal, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Népességkutató Intézetének munkatársával. — Közzétették a szovjet nép- számlálás első eredményeit. Miről árulkodnak a kapott adatok? — A népszámlálás adatai azt mutatják, hogy a szovjet lakosság létszáma töretlenül nő, immár elérte a 280 millió 717 ezret. A legutóbbi, 1979-es népszámlálás óta 9,3 százalékos növekedést regisztrálhatunk. Ez a növekedés azonban az egyes köztársaságokban eltérő. Az Oroszországi Föderációban a lakosság létszáma 7,2, Ukrajnában 4, Belorussziában pedig 7 százalékkal nőtt. Hozzávetőleg hasonlóképpen alakult a létszám a balti köztársaságban is: Litvániában a növekedés mértéke 9, Lettországban 6, Észtországban pedig 7 százalék. A közép-ázsiai köztársaságokban sokkal nagyobb a növekedési ütem: Tádzsikisztánban tíz év alatt a lakosság létszáma 34 százalékkal, Üzbegisztánban 29 százalékkal, Türkméniá- ban 29 százalékkal, Kirgíziában pedig 22 százalékkal emelkedett. 1959-ben Közép-Ázsiában élt az ország összlakosságának 6,6 százaléka, míg jelenleg ez a mutató 11,5 százalék. — A népi küldöttek kongresz- szusán Vaszilij Belov író az elnéptelenedés veszélyére hívta fel a figyelmet.' Belov azt állította: a helyzet olyan elszomorító, hogy számadatokkal inkább nem is terheli a hallgatókat. — Hosszabb időt figyelembe véve, a szláv lakosság számára valóban kedvezőtlenek a kilátások. A nyolcvanas évek első felében házasságot kötött orosz, ukrán és belorusz nők esetében a várható gyermekáldás nem éri el a két főt sem. Ez pedig nyilvánvalóan nem elegendő ahhoz, hogy a megszületett és megszületendő gyermekek — számukat tekintve — a szülők helyébe lépjenek. Végül is nem minden családban születik gyerek. Statisztikai átlagban családonként 2,3 gyermeknek kellene születnie ahhoz, hogy a demográfiai újratermelődés megtörténjen. Egy szaratovi szülészeti osztályon — csökken a Szovjetunió szláv lakosainak száma (Fotó: Time — MTI) — A közép-ázsiai köztársaságokban ugyanakkor ma is magas a születések száma. A közvélemény-kutatás adatai szerint ezekben a köztársaságokban a fiatal nők továbbra is több gyermeket szeretnének: az üzbégek, a tadzsikok és a türkmének ötnél is többet, a kirgizek pedig 4-5 gyermeket. — Közép-Ázsiában egyébként magas a gyermekhalandóság is: Türkméniában ezer megszületett gyermek közül ötven, Tádzsikisztánban csaknem 49, Üzbegisztánban pedig 42 hal meg. — Nyáron, amikor különösen megnő a gyermekhalandóság, az ország központi részeiből népes orvoscsoportok indulnak Kö- zép-Ázsiába. Munkájukat közpénzekből finanszírozzák, ezt a feladatot a Lenin Gyermekalap látja el. Ezáltal némileg csökkentek a gyermekhalandósági mutatók, de áttörés még mindig nem történt. — Milyen váratlan tények birtokába jutottak a demográfusok? — A népszámlálás még nekünk, szakembereknek is szolgált néhány meglepetéssel. Kiderült például, hogy a mezőgazdasági lakosság létszámának csökkenése lényegesen lassúbb, mint azt várták. Az előzetes számítások szerint az 1979-es nép- számlálás óta 3,2 millióval kellett volna csökkennie a mezőgazdaság létszámának, valójában azonban csak 900 ezerrel csökkent. — A városi lakosság esetében ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltuk, vagyis a városokban kevesebben laknak, mint azt korábban gondoltuk. — Lehet, hogy a nyilvántartás pontatlansága okozta az eltérést? Vagy esetleg az összeírás során csúsztak be hibák? — Valószínű, hogy a lakossági helyváltoztatás nyilvántartásában történtek hibák. A Szovjetunióban bejelentkezési kötelezettség van érvényben. Amikor az ember lakóhelye szerint bejelentkezik, egyúttal bekerül a statisztikai jegyzékbe is, és ez a regisztrálás szolgál alapul a lakóhelyváltozás nyilvántartásához. A valóság azonban gyakorta eltér ettől a sémától. Előfordul, hogy nem tesznek eleget a bejelentkezési kötelezettségnek. Egyébként napjainkban többen fontolgatják, hogy a bejelentkezési rendszer helyett elegendő lenne a lakónyilvántartás. — Változtatott-e a peresztrojka a szovjet demográfia módszerein? — Életemben először mondhatom el, hogy könnyebb lett a munkánk. Hozzáférhetőkké váltak az adatok, nincsenek titkok. A legutóbbi népszámlálás adatai elfértek egyetlen kötetben, miközben a húszas években, amelyek szelleméhez most igyekszünk visszatérni, a népszámlálás anyagait 56 kötetben adták ki. A múlt évben hosszú szünet után először jelent meg A Szovjetunió lakossága című statisztikai évkönyv. Idén újabb kiadását tervezzük. A korábbi évek legtitkosabbnak minősített adatait ma nyíltan publikáljuk. Olyan adatokra gondolok, mint a lakosság életkora, az abortuszok és az ön- gyilkosságok száma, a halandóság okai stb. ü -íi , — Intézetünk tavaly jött létre, a peresztrojka gyermeke. Létrehozását egyébként a sajtó is sürgette. Lehetőséget kaptunk arra, hogy széles körű kutatómunkát végezzünk, kialakulóban vannak nemzetközi kapcsolataink is. A demográfiában megszűntek a nemzetközi tudományos integráció útjában álló egykori korlátok. Megalakult az MSZP Országos Egyeztető Bizottsága Szombaton megtartotta alakuló ülését az MSZP Országos Egyeztető Bizottsága (OEB). A bizottság fő feladata, hogy segítse a párt alapszabály szerinti működését, s őrködjön a párttagok jogai felett. Az OEB a szocialista párt hitelessége miatt különösen fontosnak tartja, hogy a párt tisztségviselői, tagjai ne csak politikai, hanem etikai szempontból is vállalják a nyilvánosság kontrollját. Ezért javasolja, hogy tegyenek vagyonnyilatkozatot. (MTI) Fedezethiányos cég 248, rekordösszeg a „sorban állóknál” Növekedett a vállalatok és a vállalkozók tartozása Saját „lábán” vonul a monstrum A Magyar Nemzeti Bank közzétett jelentése szerint mind a vállalatok, mind a vállalkozók tartozásai jelentősen növekedtek az elmúlt évben. A bankszámlákról fedezet hiánya miatt nem teljesíthető vállalati fizetési megbízások — az úgynevezett sorban állások — nagysága tavaly folyamatosan növekedett. Az 1989. november 30-i állapot szerint a sorban állások az addigi legnagyobb összeget, 96,7 milliárd forintot értek el, ami 60 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi adatot. Az elmúlt évben 248 fedezethiányos vállalat volt, ez a szám hetvennel több az egy évvel azelőttinél. A vállalkozók bankoknál nyilvántartott tartozása 1989. december 31-én 454,3 milliárd forint volt. Forgóeszközeik és beruházásaik hitelezése miatt, valamint a bankok által leszámítolt váltókban a kereskedelmi bankoknak és egyéb pénzintézeteknek 423,5 milliárd forinttal, viszontleszámítolt váltókban a Magyar Nemzeti Banknak pedig 30,8 milliárd forinttal tartoztak. A vállalkozók teljes bankhitel- tartozása az év végén 63,2 milliárd forinttal — 16,6 százalékkal — haladta meg az egy évvel korábbit. A bankoknál elhelyezett vállalkozói betétek nagysága az év utolsó napján 165,1 milliárd forint volt, ez 27,1 milliárd forinttal, azaz 19,6 százalékkal haladta meg az 1989. év elején elhelyezett betét nagyságát. El tetszik képzelni a látványt: egy tízemeletes tömbház megindul Visontán, és Bükkábrányba tart? Mintha egy sci-fi forgató- könyve elevenedne meg. Pedig mostanában ez történik, végig a 3-as út mentén. Hogy mi ennek az oka? Nagyon egyszerű: a takarékosság. Ha szétszerelik a gépet, és darabokban szállítják át Bükkábrányba, hogy ott újból összerakják, akkor a számítások szerint ez a művelet csekélyke 140 millióba került volna. És hozzávetőleg egy esztendőbe. Ezzel szemben a Skarabeus Kisszövetkezet az egészet elvállalta 55 millióért úgy, hogy az „utaztatást” másfél hónap alatt lebonyolítja. De mi mozgatja a gépet? Amelynek a magassága 36 méter, a szélessége majdnem ugyanannyi, a hossza 80 méter, a súlya pedig 1200 tonna. Fantasztikus számok. Ha kábellal csatlakoztatják az áramforráshoz, mint a bányában, állandóan újabb és újabb csatlakozóhelyeket kell kiépíteni. Ez túlságosan bonyolult lenne. Akkor nincs más: legyen saját áramforrása a gépnek. Jójó, de hol van ekkora aggregátor? Talán a honvédségnél...! Ügy is volt. A katonaság tudott segíteni. Az aggregátort rászerelték a kábelkocsira, azt összekötötték a monstrummal, és... gyí, lovam, gyí, betyár... a lánctalpak hajtókerekei máris megindultak. Ez önmagában egy újabb műszaki bravúr. Érdemes lesz szabadalmaztatni. A gép a 3-as út mellett halad. Csak Kápolnánál, Füzesabonynál és Mezőnyárádnál keresztezi azt. A vasútvonalat is két helyen „hágja át”. Patakokból már hat is akad útközben. De néhány magasfeszültségű villanyvezeték is akadályt képez. Valóságos haditervet kellett kidolgozni a gép vonulásához. Egyelőre a dolgok jól alakulnak, még bizonyos időmegtakarítás is mutatkozik az eredeti elképzelésekhez viszonyítva. Ahogy a szövetkezet műszaki vezetője, Bokor Sándor adta a tájékoztatást: Ez a vállalkozás már magában hordozza egy kicsit a jövő műszaki megoldásait is. (gmf) A gépmonstrum serényen poroszkál a 3-as út mentén, a szántóföldeken Tíz emelet magas