Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)
1989-12-13 / 294. szám
2. NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1989. december 13., szerda NDK Tízezrek tüntettek Emléktábla-avatás Egerben (Folytatás az 1. oldalról) ványtáblát, ahol koszorút helyezett el a Politikai Foglyok Országos Szövetsége, a Magyar Nemzetőr Szövetség, az egykori Heves megyei Központi Munkástanácsok, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Kisgazdapárt, az Egri Öregdiákok Szövetsége, valamint a Magyar Szocialista Párt és a Magyar Demokrata Fórum Egri Szervezetének képviselője. Az ünnepség a szomszédos cisztercita templomban folytatódott, ahol is misét celebráltak a sortűz áldozatainak emlékére. Nem sokkal később egy másik eseményre is sor került. A Szabaddemokraták Szövetsége, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Fidesz egri szervezetei — külön — emlékeztek az 1956-ban elesett polgárokra. Az egykori sortűz helyén gyertyákat gyújtottak, s középen — az aszfalton — koszorút helyeztek el. Gyertyák — az áldozatokért Atomfegyver előállítására is alkalmas Uránium—Romániának? Egy amerikai nukleáris fegyverzet-ellenőrzési kutatóintézet ellenzi, hogy az Egyesült Államok a mai helyzetben átadja Romániának azt a magasan dúsított urániumot, amelyet Románia már régebben megvásárolt. Az uránium ugyanis atomfegyver előállítására is alkalmas dúsítású, és nagy a kockázata annak, hogy Románia terroristáknak adná tovább — mondta az intézet igazgatója az AP amerikai hírügynökségnek. Az urániumot Románia a Bukarest környékén lévő trigai kutatóreaktor számára vásárolta még 1978-ban. Abban az évben az Egyesült Államok 38 kilogrammot le is szállított belőle. A maradék 16,4 kilót a megállapodás értelmében az Egyesült Államok tárolja, és bármikor kiadja, amikor a románok biztonságosan el tudják szállítani. Az illetékes amerikai hatóság tavaly megadta az engedélyt az urán kiszállítására, de az egyelőre ott maradt az Egyesült Államokban, merj a románok nem tudták megoldani az elszállítását. Ákik az Egyesült Államokban ellenzik az urán kiadását, emlékeztetnek arra, hogy Románia minden jel szerint már megsértette az atomfegyverek, illetve az atomfegyverek előállításához szükséges anyagok továbbadását tiltó atomsorompó-szerződést. (MTI) A két német állam egyesítése mellett és ellene tüntettek emberek százezrei hétfőn este az NDK számos nagyvárosában. Lipcsében, ahol immár 10. alkalommal került sor a szokásos hétfői demonstrációra, ezúttal is jóval több mint százezren vonultak az utcákra. Sok plakáton követelték a németek egyesülését és több szavalókórus is „a német haza egyesítését” sürgette. A tüntetők egyes csoportjai azonban füttyszóval fogadták ezeket a jelszavakat, és az NDK önállóságának megőrzése, a szocialista megújulás mellett foglaltak állást. Míg a lipcsei megmozdulást mindvégig az eltérő nézetűek rivalizálása jellemezte, a Karl- Marx-Stadtban felvonult 40 ezer ember szinte egyöntetűen a német újraegyesítést szorgalmazta. A tüntetést lezáró nagygyűlés szónokai támogatták Kohl nyugatnémet kancellár tízpontos konföderációs tervét, és követelték, hogy még a májusi parlamenti választás előtt rendezzenek népszavazást a német egység megteremtéséről. Drezdában mintegy tízezren jöttek össze, hogy a környezetvédelem fontosságára hívják fel a figyelmet. A legtöbb szónok azonban itt is azzal foglalkozott, hogy önálló maradjon-e az NDK, vagy az egyesülésre törekedjen. Á szociáldemokraták Berlin központjában, az Alexander- platzon mintegy kétezres hallgatóság előtt ismertették azt az álláspontjukat, hogy egyesüljön a két német állam, de mindkettő őrizze meg szuverenitását. Tekintettel a két fél közötti jelentős erőkülönbségre, többen teljesen illuzórikusnak minősítették ezt az elképzelést. Ugyancsak a szociáldemokraták szervezték a potsdami gyűlést, melyen Karsten Voigt, a nyugatnémet SPD ismert vezető személyisége a két német állam szerződéses együttműködésének fejlesztése, majd „egymásbanövése” mellett szállt sfläa. Neubrandenburgban és Halléban a forradalom békés folytatása, Schwerinben az oktatás és a nevelés átalakítása, Magdeburg- ban a nemzetvédelmi hivatal és a munkásőrség teljes feloszlatása mellett tüntettek emberek ezrei. (MTI) Színházjegyeket is árulnak „Világpostái, egyesüljetek!” A világ 662 000postahivatala tavaly 401 milliárd postai küldeményt továbbított, a forgalom évről évre nő — ám a nemzeti posták túlnyomó része ennek ellenére veszteséges. A helyzet egyik fő oka, hogy a jó öreg posták elmaradtak a hírközlés, a szállítás robbanásszerű fejlődésében, és mindegyre lekörözik őket a ve- télytársak, a magánvállalatok. Az elmaradás korántsem kelet-európai jelenség, hanem egyetemes: a héten Washingtonban ülésezett posta-világkongresszus öthetes munkájának tengelyében éppen az állott, hogyan újítsák meg a posták szervezetét, technikáját, munkaszellemét, hogy ne veszítsenek el még több ügyfelet — és bevételt. Az egyik riasztó példa éppen a helyszín, az Egyesült Államok, ahol a csomagforgalomnak immár mindössze 3 százaléka jut a postára, a többi a magánvállalatoké, amelyek a hazai és a nemzetközi levélforgalomból is mind nagyobb részt hasítanak ki. Következmény: az állami posta évi 12 milliárd dollár bevételtől esik el, így díjemelései ellenére veszteséges. Hasonló példák világszerte vannak, s immár hazánkban is megjelentek a nagy nemzetközi cégek, amelyek helybe mennek a küldeményért, s azt páratlanul rövid idő alatt kézbesítik bármely kontinensen. — A válasz erre a korszerű piaci, üzleti szemlélet, az igények gyors, magas színvonalú kielégítése, összegezte a világkonferencia tanulságait Oláh László, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese, akinek személyében először tölti most be magyar (Európa képviseletében) az egyetemes postaegyesület végrehajtó tanácsának alelnöki tisztét. 160 ország 900 küldötte megállapodott abban, hogy szakítanak a régi, merev postai szabályokkal, rugalmasan törekednek megfelelni a kor követelményeinek, és sorompóba szállnak a vetélytár- sakkal. A Nyugaton indult újítások közül az egyik példa (amelyet már hazánk is átvett) a nemzetközi gyorspostaszolgálat. Lényege, hogy a küldemények soron kívül, a vámraktárakban való elfektetést is megkerülve jutnak el 24-72 óra alatt bárhová. Egyes országokban rájöttek, hogy a ki- teijedt postai hálózatot sok mindenre lehet használni: a svéd postákon például színház- és operajegyeket is árulnak... A posták válságos helyzetének is betudható, hogy az ötévenként tartott világkongresszusok sorában az utóbbi évtizedekben ez volt az első, ahol semmi szerepet nem játszott a politika — mindenki a szakmai kérdésekről beszélt. A magyar küldöttség egyébként tevékeny részese volt az akcióprogram kidolgozásának, amely még szélesebb nemzetközi együttműködést, tapasztalatcserét is jelent majd a válság leküzdése érdekében. A kérdésre, mit várhat a nem éppen elkényeztetett magyar ügyfél postai ügyekben, Oláh László jobb munkát ígért, amelyet elősegít majd a szigorúbb ellenőrzés is — lévén az utóbbi immár nemzetközileg is kötelező, amiről tájékoztatni kell a postauniót. Jobb szervezéssel, ellenőrzéssel pénz nélkül is gyorsítható a munka, de lesz mód a további műszaki fejlesztésre: míg Nyugaton a munka 50 százaléka gépesített, hazánkban még csak 25-30 százalék... Postánk új felemelkedéséhez jó támogatást adhatnak az európai szomszédok. A nyugat-európai országok postauniója jövőre (Kelet-Európából elsőnek) felveszi tagjai közé a Magyar Postát. Ez nemcsak jó tapasztalatokat, technológiát hozhat, hanem végre valamit az ügyfélnek is: alacsonyabb díjszabást az unió valamennyi országába. Heltai András Megkezdte elnökválasztási kampányát Václav Havel nyilatkozata a szovjet tv-nek Václav Havel csehszlovák író a szovjet tv-nek adott politikai nyilatkozatával megnyitotta elnökválasztási kampányát. Hétfő este sugárzott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy az új elnöknek „mindenkit kielégítő” megválasztásával az utolsó akadályt hárítanák el a csehszlovákai demokrácia megteremtésének útjá- ból. Az ellenzék vezéregyénisége síkraszállt az európai katonai tömbök feloszlatása mellett, s úgy vélte, hogy az első lépést a nyugati államoknak kell megtenniük. — Ha a köztársaság elnökének megválasztása a döntő politikai erők, s mindenekelőtt a közvélemény megelégedésére megy végbe, Csehszlovákiában igazi esély alakul ki a szabad választások megtartására, a demokrácia megteremtésére — mondotta Václav Havel. Méltatta a legutóbbi eseményeket jellemző „nagyfokú bölcsességet, fegyelmet s kultúrát”, s utalt arra, hogy a megmozdulások a csehszlovák társadalom számára fontos győzelmet hoztak: a köztársaság elnökének lemondását és a nemzeti közmegegyezés kormányának létrehozását. Csehszlovákiának a Varsói Szerződéshez való tartozásáról szólva a politikus a közös euróA korábbi kormánydöntésnek megfelelően december 11-én Csehszlovákiában is megkezdték a vasfüggöny lebontását. Először Dél- Csehország- ban, a csehszlovák-osztrák határ harminc kilométeres szakaszán bontják le a műszaki határzárat és távolítják el a drótkerítést. (Népújság-te- lefotó — MTI) pai ház felépítése és a katonai tömbök feloszlatása mellett tört lándzsát. „Ez a célunk, de mi realisták vagyunk. Célunkat nem a Varsói Szerződésből való kiválással és az azonnali semlegesség meghirdetésével kívánjuk elérni. Ez kölcsönösen ható folyamatot tételez fel, s véleményem szerint az első lépést inkább a nyugati államoknak kellene megtenniük” — hangsúlyozta Václav Havel. Kijelentette, hogy a Csehszlovákiában tartózkodó csapatok kivonása „népi követelés”, de ezt sem lehet egyik napról a másikra megoldani, s eléréséhez kétoldalú és a Varsói Szerződés keretein belül folyó tárgyalásokra van szükség. Moszkva Megkezdődött a népi küldöttek kongresszusa Moszkvában, a Kreml Kongresszusi Palotájában, kedden délelőtt Mihail Gorbacsov szokatlanul rövid megnyitó beszédével megkezdte munkáját a Népi Küldöttek 2. Kongresszusa. Mihail Gorbacsov megnyitójában utalt az első kongresszus, május óta végzett feszített ütemű munkára, amely a politikai intézményrendszer gyökeres reformját volt hivatva szolgálni. Eredményesnek minősítette a Legfelsőbb Tanács munkáját e történelmi időszakban, s úgy fogalmazott, hogy a szovjet társadalomban is tudati áttörés valósult meg: a párt által kezdeményezett átalakítás, a szocialista jogállam megteremtése visszafordíthatatlanul a tömegek ügyévé vált. Az eddig végzett törvényhozói munkából elsősorban a gazdasági megújhodást lehetővé tévő dokumentumokat emelte ki a Legfelsőbb Tanács elnöke, majd ezzel összefüggésben — hosszú idő múltán először — ismét az „uszkorenyie” (gyorsítás) kifejezést használta, a reformok ütemének fokozását sürgette, mert az eredmények jelentős előrelépést jelentenének a szovjet társadalom konszolidációjának irányában. A NKK munkaelnökséget választott, amelybe az LT elnökén és elnökhelyettesén kívül csak a 15 köztársaság egy-egy képviselője került be. Megválasztották a kongresszus titkárságát is. Itt egy ukrán képviselőről bontakozott ki éles vita, amely már csaknem az ukrán nacionalizmus és történelmi hagyományok boncolgatásáig fajult. De végül az elnök fellépése, az ukrán képviselőcsoport későbbi állásfoglalását kérő döntése megnyugtatta a kedélyeket. Számos félreértés, derültség forrása volt a Kongresszusi Palotában egyelőre ideiglenes jelleggel felszerelt szavazógép, de ebben valószínűleg nem a szállító Philips cég volt a hibás, hanem a honatyák gyakorlatlansága, idegenkedése a jelentős időmegtakarítást jelentő gépesített szavazatszámlálástól. De végül is órák múltán megbarátkoztak az új gépezettel a küldöttek. (MTI) Lengyelország és a Nemzetközi Valutaalap Csendesen, az éj leple alatt eltávolították a lengyelországi Nowa Huta városban felállított Lenin-szobrot. További sorsáról később döntenek. Az emlékmű az utóbbi időkben a szovjetellenes tüntetések célpontja volt (Népújság-telefotó — MTI) Valószínűleg januárban írják alá Lengyelország és a Nemzetközi Valutaalap megállapodását, amelynek értelmében négy részletben mintegy 700 millió dollár készenléti hitelt kapna Varsó az IMF-től, majd további 300 millió dollár hitelt a Világbanktól konkrét beruházásokra a hírközlésben, a vasúti közlekedésben és a mezőgazdaságban. Ebben állapodott meg az IMF képviselője, Michel Camdessus igazgató és a lengyel vezetés, miután a nemzetközi pénzintézet képviselője három napon át tárgyalt, többek között Jaruzelski államfővel, Mazowiecki kormányfővel, a lengyel külügy- és pénzügyminiszterrel, Lech Walesával és Glemp lengyel prímással. Az IMF igazgatója szerint a lengyel kormány jövő évi gazdasági programja nagyon ígéretes, bátor program, aminek megvalósításához elengedhetetlen az egész társadalom lemondása, megértése, támogatása. Az átmeneti súlyos nehézségek vállalása nélkül azonban a Valutaalap nem látja lehetőségét a lengyel gazdaság megújulásának. A megállapodás az IMF-fel a feltétele annak is, hogy Varsó megkapja a huszonnégyek ígért pénzügyi támogatását. A végleges megállapodás aláírásának feltétele az IMF és a lengyel kormány között, hogy december végén a lengyel parlament jóváhagyja a rendkívül szigorú jövő évi költségvetést.