Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)
1989-12-30 / 307. szám
t V Szeretettel várjuk kedves magán és közületi ügyfeleinket az 1989. december 1-jén megnyílt ingatlan és kapacitásközvetítő irodánkban. Tevékenységi körünk: — családi házak, lakások, telkek, üdülők adás-vétele, cseréje, bérbeadása — telephelyek, irodahelyiségek forgalmazása, tulajdon és bérleti jogának közvetítése — ipari és építőipari kapacitásközvetítés, piackutatás, feleslegessé vált állóeszközök értékesítése, belföldi gépek lízingelése. Ügyfeleink gondjainak sikeres megoldását garantálja az, hogy irodánk országos hálózat részeként működik, széles körű információs rendszerre támaszkodik. Irodánk munkanapokon 8-16 óráig fogadja az ügyfelek megbízásait személyesen, levélben és telefonon. TÉR ÉS FORMA Építéstervező Vállalkozó Kisszövetkezet 3300 Eger, Telekessy u. 2. Telefon: (36) 10-494; 12-034. A TÉR és FORMA Építéstervező Vállalkozó Kisszövetkezet Egri Irodája J EREDMÉNYEKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK! *• ____9 É szak-Magyarországi TUZEP V f Az Eszak- magyarországi Gazdasági Kamara Heves megyei képviseletére munkatársat keres. Az állásra közgazdasági, műszaki vagy jogi egyetemi végzettségűek jelentkezését várjuk. Nyelvvizsga, nyelvismeret előnyt jelent. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezést a Kamara miskolci irodájába Miskolc, 3501 Pf. 376. kérjük eljuttatni 1990. január ._____ühüL_____< C Zlofty íj (EjSítentfó'ü kíván a t UHUNGARIÄ JRl IBIZTÖSITÓ HUNGÁRIA TAXI 1 9 9 O-ben is gondoskodunk kényelmes és biztonságos utazásáról • 13111813-9-13 SZEMÉLY és TEHER HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatom, hogy nagynéném MEZEI FERENCNÉ 1989. december 4-én elhunyt. Temetése 1990. január 3-án 13,30 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Popovits Ferencné és családja. ■EGERi Hirdessen a Népújságban! v j Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, PINTÉR IMRE műtősaszisztens életének 62. évében december 22-én elhunyt. Temetéséről később intézkedünk A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága édesanyánk özv. SZOBOSZLAI ALADÁRNÉ temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. VILÁGMAG AZIN Merre dől a pisai torony ? Giacomo Granchi, pisai polgármester e héten—remegő kézzel és keserű szívvel — aláírta azt a tanácsi rendeletet, amely január 7-től három hónapra bezáija a látogatók előtt a város nevezetességét, a ferde tornyot. Három hónapja tartó kötélhúzás zárult le ezzel, s a hétszáz éves nevezetes építmény történetében új fejezet kezdődik — tele ismeretlennel. A háborúság szeptember végén indult, amikor Giovanni Prandini, a frissen hivatalba lépett közmunkaügyi miniszter riadót fújt:„A torony veszélyben van. Azonnal be kell zárni, és konkrét terveket készíteni helyreállítására.” A miniszter szakértőkre hivatkozott, hivatala műszaki bizottságának véleményére. A márvány repedezik, az árkádok omladoznak, a dőlés folytatódik, s ki tudja, mikor éri el a kritikus pontot. Az 58 méter magas és 14 ezer tonnányi márványtömeg a világ egyik csodája. A XIII. században kezdték el építeni, és a harmadik emeletnél abbahagyták, mert az építmény megdőlt, kezdett süly- lyedni. 1275-ben Giovanni di Simone folytatta az építést, folyamatosan korrigálva a dőlést. Máig titok, hogyan csinálta. Tény, hogy néhány évtized múlva a torony állt, folytatta a dőlést, de máig sem dőlt össze. Ma 2,40 méterrel van talajszint alatt az egyik oldala, és a csúcsán a függőlegestől való eltérés lassan eléri az öt métert. Századunkban számos terv készült megmentésére. Az angol Pyrke 1964-ben azt javasolta, hogy fecskendezzenek alá cementet. 1971-ben egy nemzetközi bizottság négyévi tanulmányozás után sürgős beavatkozást javasolt. Műszerekkel állandó megfigyelés alatt tartják a tornyot, és megállapították, hogy a dőlés folyamatos, átlagban évi 1-2 milliméter, száraz időben a talaj jobban mozog, és ilyenkor gyorsul. „Nem vitás, hogy egyszer össze fog dőlni, ha nem csinálunk semmit — mondja Mario Gaudio mérnök, megyei közmunkaügyi főfelügyelő, aki műszereivel állandó ellenőrzés alatt tartja a ferde tornyot. — De éppen az utóbbi időben nyugod- tabban viselkedik, semmiféle azonnali veszély nincs. Nem értem a minisztert.” A sok terv két alapváltozatra készült: földbe mélyesztett betoncölöpökkel megerősíteni az altalajt, hogy elbírja a tornyot, és ne mozogjon, vagy ugyanezt nagy nyomással történő befecskendezéssel elérni. Mindkettő kockázatos és költséges, s eddig senki sem mert belevágni. Vitathatatlan, hogy maga az építmény is felújításra vár. Prandini fejében valószínűleg a paviai torony esete járt: az a tavasszal — 1100 év múltán — halkan összerogyott, négy embert temetve maga alá. Csakhogy a miniszter nem számolt a várossal, amely büszke nevezetességére, és belőle él. 1922 óta szednek belépőt a toronyért. Azóta 22 millió turista kereste fel a világ minden tájáról. Az utóbbi időkben évi 650 ezer a látogatók száma. 4000 líráért (200 forint) mehetnek fel a torony tetejére, megnézni, honnan ejtegette Galilei híres golyóit. A város 2,5 milliárdtól esik el, ha bezáiják.„Szó sem lehet róla. Ugyan mire alapozza a miniszter a véleményét, és milyen alapon dönt egyáltalán? A torony a városé” — közölte a nagy riadalmat keltett miniszteri bejelentés másnapján Granchi. Prandini azonban makacs ember. Összehívta minisztériuma szakértői tanácsát, és mindenre kiteijedő vizsgálatot, szakvéleményt kért. A mérnökök, építészek, geológusok összedugták a fejüket, és arra a megállapításra jutottak, hogy a turistákat ki kell tiltani, épületfelújítás végett, ami legkevesebb három év és 6 milliárd; folytatni kell a kutatást és kísérleteket a dőlés megállítására, és mindehhez külön pénzt kell kérni a parlamenttől. Most már miniszteri utasítással kötelezték a polgármestert a bezárási rendelet kiadására. Beleszólt az ügybe a műemlékvédelmi minisztérium is, mint illetékes; a katolikus egyház, mert a torony a templomhoz tartozik; a pénzügyminisztérium, mert ő adja a pénzt; a belügyminisztérium, mint a helyi tanácsok felügyelője és a sajtó, mint a közhivatalok ellenőre. A pisai polgármester végül megadta magát. Ezután csak a feltételeken alkudozott. Rendben van, bezárják a tornyot, de ha semmi nem történik, mint eddig évekig, nem sok értelme az egésznek. Továbbá, ha valóban veszély van, nemcsak a tornyot kell bezárni, hanem körülötte a teret is.„Amíg nincs pénz, nincs bezárás” — jelentette ki. Prandini végül kénytelen volt írásban kötelezettséget vállalni, hogy sürgős úton 140 milliárdot kér a parlamenttől, és azonnal átutal 500 milliót, a legsürgősebbekre. A karácsonyi-újévi ünnepeken a torony még látogatható. „Meglátjuk, hogyan halad a pénzkérő törvényjavaslat az illetékes fórumokon, és ennek függvényében döntjük el áprilisban, hogy folytatódik-e a bezárás” — mondta a polgármester. Egyelőre csak annyit tesznek, hogy a tornyot körbeállványozzák, a köveket megerősítik, a hiányokat pótolják. „Úgy bánunk vele, mint a többi középkori műemlékkel. Remélem, nem omlik közben össze” — mondja ujját keresztbe téve a megbízott mérnök-felügyelő. A pisai torony sorsa a jóisten kezében van ezentúl is (mint 700 éve), de most, hogy az olasz állami hivatalok is beleszólnak, egymással vitázva, bizonytalanabbá vált ez a sors. Magyar Péter Eladó Tito Mercedese „A legjobb a legjobbak között. 1971-es modell, Mercedes- Benz 600. Pullman Landaulet, felnyitható tetővel, teljesen eredeti, 21 000 kilométert futott. Csillogó fekete színű, barna bőr belső huzattal. Csak egy tulajdonosa volt: Tito jugoszláv elnök.” Ez a hirdetés jelent meg a Classic and Sportscar című folyóirat decemberi számában. A belgrádi Vecsemje Novoszti szerkesztőségének egyik kíváncsi újságírója felhívta a hirdetés végén megadott norvégiai telefonszámot, és a következő választ kapta: Ha ön komoly vevő, akkor kérem, hogy juttassa el írásbeli ajánlatát, és csatolja hozzá fizetőképességének igazolását. Amint ezt kézhez kapjuk, tájékoztatjuk önt a fontosabb részletekről és tényekről. Ez vonatkozik természetesen a fizetés és a leszállítás módjára is. Kinek a nevében árulják a gépkocsit? — érdeklődött a jugoszláv újságíró. Erre csak azt mondhatjuk — hangzott a válasz —, hogy jelenlegi tulajdonosa nevében. Állítólag már több ajánlat érkezett a hirdetésre, és a gépkocsi vételára szédítő gyorsasággal emelkedik. Tito elnök özvegyének, Jo- vankának belgrádi örökösödési perében több gépkocsiról történt említés. A listán szerepelt egy Rolls-Royce (Szlovénia ajándéka), egy fehér Cadillac (Horvátország ajándéka), egy sötétzöld Cadillac (amerikai jugoszláv kivándoroltak ajándéka), egy világoskék Lincoln (kanadai kivándoroltak ajándéka), két Zastava és egy AMI-6. Az özvegy védőügyvédje nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy kié lehetett a Mercedes-Benz, és hogyan hirdethetik eladásra egy norvégiai telefonszámon. Éppen ez a probléma — mondta Veszna Vojvodics védőügyvéd —, Tito elnök vagyonáról nincs teljes lista, vagy ha létezik is, az örökösök számára hozzáférhetetlen. Egy francia lap öt évvel ezelőtt azt a szenzációs hírt röpítette világgá, hogy hárommillió svájci frankért eladták azt a jachtot, amely Titóé volt. A Nice Matin cikkében akkor azt állította, hogy a jacht 48 méter hosszú, 275 tonnás. Álh'tólag Saint Trapez kikötőjében, árverésen kelt el. Angol üzletemberek egy csoportja adta el, azt állítva, hogy egy gibraltári férfitől vásárolták meg. Az illető ellenőrizhetetlen módon azt bizonygatta, hogy az 1959-ben készült jachtot a néhai Tito elnök családjától vette... Tény, hogy Tito neve még ma is sokat jelent a nemzetközi életben, de az üzleti világban is — írta a Vecsemje Novoszti. — Nehezen érthető azonban az, hogy miért hallgatnak olyan kitartóan a néhai elnök hagyatékáról azok, akik pontosan ismerik. Arra sincs magyarázat, hogy miért tud olyan keveset a közvélemény Jo- vanka Broz örökösödési peréről, amelyet közel egy évtizede folytat az özvegy a jugoszláv államelnökséggel. Az információk tömegében jócskán akadnak szenzációhaj hász hírek is, s ezek kárt okoznak Joszip Broz Tito és egész Jugoszlávia nemzetközi tekintélyének. Valóban jó lenne tudni, hogy a szóban forgó Mercedes hogyan került a norvégiai közvetítők eladási listájára, s hogy voltaképpen ki árulja. Márkus Gyula Azt is elfúlta a szél... Az amerikai filmgyártás legendás alkotása, az „Elfújta a szél” decemberben ünnepelte 50. „születésnapját”. Az Atlantában megrendezett „űjrabemutató” csak egyetlen dologban tért el az 1939-es ünnepi premiertől: ezúttal nemcsak a filmvásznon, hanem a közönség soraiban is ott lehettek az Egyesült Államok fekete bőrű polgárai. Fél évszázaddal ezelőtt a hajdani rabszolgatartók unokái frakkban és estélyi ruhában jelentek meg annak a filmnek a bemutatóján, amely a déli arisztokrácia és a rabszolgatartó civilizáció alkonyát ábrázolja az északi és déli államok közötti polgárháborúban. Az akkori körülmények között csillagászati összeget — tíz dollárt — fizettek azért, hogy a mozipalotában elábrándozhassanak Clark Gable férfias vonásai láttán, vagy szurkolhassanak Vivien Leigh akaratos és bájos Scarletjének: sikerüljön megmentenie a családi ültetvényt. Nos, 1989-ben a közönség újra igen elegáns volt, sőt egyes hölgyek mélyen kivágott ruháikhoz még a korabeli krinolin kényelmetlenségét is vállalták, hogy — ezúttal „potom” száz dollárért — újra megszemlélhessék, hogyan égették le a durva és faragatlan jenkik kedves városukat. Atlanta határában egyébként ma is emlékpark és szobormű tiszteleg a polgárháborúban levert déli államok és vezetőik emlékének. A hasonlóságok ellenére azonban az ötven év nem múlt el nyomtalanul Atlantában sem. Akkor a hollywoodi fényű bemutatón és a pompás bálon nem lehetett ott Hattie McDaniel, aki Mamie, a vadul lojális fekete dajka ábrázolásáért — a néger színésznők közül elsőként — kapta meg az amerikai filmakadémia díját. Nem tehette be a lábát a terembe Butterfly McQueen sem, a másik kitűnő fekete színésznő, aki a filmben Prissyt, az együgyű kis rabszolgalányt alakította. Most azonban a néger elit maroknyi csoportja is megjelent, eleganciában felvéve a versenyt a fehérekkel. Az elmúlt fél évszázadban ugyanis sok minden megváltozott Atlantában. A dél eme jeles városában azóta két fekete bőrű polgár- mestert is megválasztottak, sőt, a város azzal is büszkélkedhet, hogy itt született Martin Luther King, a meggyilkolt polgárjogi harcos. A szél, úgy látszik, nemcsak az ültetvényesek kultúráját fújta el, hanem — évszázados késéssel ugyan, de remélhetőleg végleg — a rabszolgatartók előítéleteit is. Mezei Marianne
