Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)
1989-12-23 / 303. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. december 23., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. Szalay István: A fenyők karácsonya S zél nyargal az éjszakában, nincs erő, amely útjába állhatna. Fázik az erdő, a bükkök, a tölgyek recsegve hajladoznak a hóviharban, az öreg fenyves sziszegve panaszkodik, és gyökértalpaival riadtan kapaszkodik a fagyos földbe. Kavarja a havat a meg-meg- erősödő vihar, korbáccsal veri a hegyeket, sorra csavarja ki a beteg, vén fákat, de a félelmetes hangzavarban még a zuhanás sem hallatszik. A gyertyános áll, mint a kő, a dermesztő hideg kés módjára vágja az arcot. A fenyvesben is orgonái a szél, de a dörgő hangok a parányi túleveleken megtörnek, és — mintha hárfán játszana valaki — megszelídülve zúgnak tovább a völgyek felé, ahol egyszerre elhalkul a zene... Nyargal a hó, pihéi megkapaszkodnak a fák mohos derekán a déli verőkön, és a szélvédettebb völgyekben mozdulatlanul állnak a vadak, mert ilyenkor nincs szimat, bizonytalanok az érzékszervek, csalóka az életet garantáló ösztön. Fekszem a szénaágyon. A faházikó feketeségében árnyak kapaszkodnak, sziszeg az ablakrés, dudál a kémény, kesernyés füstöt vág be a vágtató szél. A völgyben a kopogó jég alatt némán folydo- gál a patak, két partját hópáncél bontja, és csak középen látszik egy keskeny, fekete csík. Éjfélkor alábbhagy a vihar, csendesedik a hangja, és csak szél bolyong a jeges ágak vergődésében. A bokrokra hósipkákat rak a tél, és a fehér kucsmák alatt rügyeket pattantó tavaszról álmodoznak a gallyak, amelyeken hajnalban már madárkák tollászkodnak. — Jó reggelt, erdő! Dideregve szedelőzködöm, pattog már a száraz gally a dobkályhában, lyukat lehelek a jégvirágokra és kinézek a téli világra, ahol az éjszakát a mély völgyekbe seperte a reggel. Lépkedek a patak mentén, előttem két fekete pont, de amint a távcső közelébb hozza őket, kiderül, hogy hárman reggeliznek a havon. Égy ölyv és két vaíjú! A zsákmány egy nyúl, amelynek félig lerágott csontvázán éppen most vesznek össze. — Ember jár az erdőn! — kiabál a mátyás, mire az ölyv felkapja a fejét, és tele beggyel, lomha méltósággal odébbáll... — Csak a szája jár! — károg a vaíjú, és tépi a véres húst. A fiatal fenyves szélén róka figyel, hallja a mátyás riasztását, de nem fél, mert a sűrű fenyvesoldal biztos védelmet ígér. Látja az ölyvet, amint eltűnik az alacsonyanjáró felhők között, a dög körül ugráló varjúk veszekedésére összefut a szájában a nyál. — Hússzagot érzek... Cinkék, gébicsek gallókáznak a zúzmarás gallyakon, úgy rep- desnek és olyan nyugodtan ülnek, mintha barkás bokron bámészkodnának a fészekrakás idején. A déli oldalon a rudasban szarvasok bámészkodnak, tehenek, boijak. Rügyezni indulnának a közeli csemetekertbe, ahol egy traktor néhány napja elszakította a kerítésdrótot. — Indulhatnánk! — türelmetlenkedik egy ünő, de a vezértehén előretartott lapátfülei közelítő zajt észlelnek. A rudli mozdulatlan, most már a többiek is hallják a gépek zúgását, majd a hirtelen támadt csendben az emberek kiabálását. Fejüket magasra tartják, inaik megfeszülnek, és csak a vezértehén moccanására várnak. — Mennyi karácsonyfa kell? — Kétezer! Az öreg tehén tudja, hogy a kiabáló ember nem jelent veszélyt, a gombázók, az agancskeresők, a turisták hangoskodásaitól inkább felbátorodnak, de a halkan, csendesen figyelők markában mindig ott lapul a halál. — Mi lesz? — rakoncátlanko- dik egy pettyes borjú. Éhes vagyok és fázom is... Szellemek módjára tűnnek el a szarvasok, kerülő úton érkeznek a tilosba, ahol két pofára rágják a csemeték nyári hajtásait. Két motorfűrész is beindul, zúg, recseg az egész hegyoldal. A fiatal fenyvesből menekülnek az ott éjszakázó vadak. Őzek rohannak lógó nyelvvel át a patakon, a róka is hamar odébbáll, de úgy inai, hogy a hús szaga ki ne menjen az orrából. — Ezek frissebbek nálam... Dűlnek a kis fenyők, a Stihl fűrészek pillanatok alatt végeznek velük, az erdő megtelik gyantaillattal, és fenyőágaktól lesz zöld és letaposott a havas föld. Asszonyok húzzák, kötözik csomóba őket, és élettelenül már nevet is változtatnak. — A „karácsonyfákat” méret szerint rakjátok! Ez parancs! Az erdész dörgő baritonja, amelyre felkapják a fejüket a vackolni készülődő vaddisznók, és ijedten loholnak fölfelé a ködös magasságokba. — Csaknem ráfizettünk a nyugalmas szállásra... Egy süldő vélekedik így, aki az éjszakai viharban csak a kis fenyők susogását hallotta, és védelmet talált egy öreg, revés tuskó tövében. Az anyakoca hallgat, lihegve túrja maga előtt a havat, mert orrában hordja az emberszagot és azt a bűzt, amely a puskacsőből árad. A vén kan már hetedhét országon is túl jár, már akkor hallotta a motorzúgást, amikor a többiek még javában turkáltak... — Könnyelmű csürhe! Mordul maga elé, és büszkén gondol az elmúlt hat esztendőre, a téli nagy hajtásokra, amikor fortély- lyal, ésszel, jó szimattal mindig sikerült a hajtok és a kutyák között visszatömie. Tavaly, amikor az egyik vadász a hajtásban megpillantotta, felkiáltott: — Itt a remetekan! Három sincs ilyen a Bükkben... Délben havazni kezd, a szarvasok tele bendővel heverve ké- rődznek egy szélvédett oldalban, de a vezértehén egy pillanatra sem felejti, hogy az örök ellenség — az ember — a közelükben rontja a levegőt. A disznók egy kefesűrű vágásba fekszenek, és még csak nem is gondolnak arra, hogy sötét estig a meleg vacok- ból kimozduljanak. A nyiladékon róka surran, vörös bundája ég a szűzi fehérségben. — Mehetek én is? — kérdezi egy csinos szuka, akinek a szíve táján még bizsereg a téli szerelem. — Válj egy kicsit! Az ember a rókánál is ravaszabb. Nehéz túljárni az eszén... — Én még nem láttam embert! — így a szerelmes leány, és egy villanásnyi idő alatt átdobja magát a nyiladékon. — De a bűzét már érezted? Kutya módra egymás mellé ülnek, és figyelik a traktordübörgést, a kiabálást, miközben az öreg legény jó érzéssel körülszimatolja jövendőbelijét, aki igaz, hogy még csak a második telet tudja maga mögött, de formás és kívánatos... helyezik a különlegességeket, közöttük 14 kézírásos kódexet; egy-egy a XIII., illetve a XIV. századból való, többi mind a XV. században íródott. Bemutatják azt az 1476-ban írt, arany iniciálékkal díszített, és Mátyás király címerével ellátott, fára vont vörös bőrbe kötött korvinát, amelynek címe: „Blondi Foroju- liensis Romáé instrauratae libri trés”. Látványosság a Győri An- tiphonale, amely ugyancsak valóságos műremek. ' Az első emeleten, a könyvtár alatti részben helyezték el a bibliotéka nagyszámú duplikátumait. Mellette létesült az ugyancsak 100 négyzetméteres terem időszaki kiállítások rendezésére. Az épület földszintjén a 70 négyzetméternyi boltíves helyiségben kis kápolnát rendeztek be, ugyanis a földszinten az első és a második emeleten összesen 16 összkomfortos szoba áll az idős papok rendelkezésére. Bizonyára ez az épületmentés is hozzájárult ahhoz, hogy a város megkapta a régi Győrt megújító nagyszerű munkák elismeréseként a műemléki Európa-dí- jat. Imre Béla A Gyári Keresztény Múzeum A tanácstól vásárolták vissza az épületet Győrött a Káptalandomb 26. szám alatti ház alapjait 300 évvel ezelőtt, 1688-ban Széchenyi György püspök rakta le, majd Sinzendorff Fülöp gróf, püspök emeletet építtetett rá. Az 1763. évi pusztító győri földrengés után a püspökvári torony téglaanyagának felhasználásával Zichy Ferenc püspök építtette a könyvtárszárnyat, akkor nyerte el a mai formáját. Ebben az épületben működött 1910-ig a győri papnevelő intézet, később a hit- tudományi főiskola, valamint az egyházmegyei múzeum és a hatalmas értékű könyvtár is. Az államosítások után az épületben diákkollégiumot létesítettek, csak a könyvtár maradt meg, igaz, állaga egyre romlott, már- már veszélyeztetve a hatalmas értékű könyveket. Miután tavaly augusztus 9-én a győri püspökség a győri városi tanácstól 9 millió 535 ezer 120 forintért visszavásárolta az épületet, úgy határoztak, hogy ott hozzák létre Győri Egyházmegye kincstárát — amelynek gazdasága vetekszik az esztergomiéval—, a felbecsülhetetlen értékű könyvtárat is közkinccsé teszik, valamint kialakítják a Győr egyházmegyei papok szociális otthonát. Mindez hatalmas pénzbe kerül, Benkovich Ferenc püspöki irodaigazgató, székesegyházi kanonok érintkezésbe lépett a Párizsban élő dúsgazdag Jean Hindi úrral, aki az új győri Szentlé- lek-templom felépítését is bőkezűen támogatta. Hindi úr közölte, hogy 200 ezer dollárt utal ara győri egyházmegyének azzal a kikötéssel, hogy azt teljes egészében a Káptalandomb 26. számú ház renoválására kell fordítani. A legsürgősebb feladat a tetőzet teljes kicserélése volt. Ezután került sor a második emeleti rész felújítására, ahol kialakítottak egy 100 négyzetméter nagyságú kiállítótermet és egy 80 négyzetméternyi folyosót. Ez a rész ad helyet a kincstárnak. Átvizsgálták már az elhelyezendő csodálatos szépségű kely- heket, közöttük a magyar gótika XV. század végi, feltűnően szép példányait. Közöttük azt a kely- het is, amelyet a szentadalberti prépostsági kanonok, Kelemen 1522-ben Bécsben készíttetett. Látható Keresztély Ágost szász herceg, püspök briliánsba foglalt smaragd püspöki mellkeresztje és gyűrűje. Kiállították Deáky Zsigmond püspök zafírgyűrűjét, amelyet az általa nevelt Don Carlos braganzai hercegtől kapott. Gyönyörködhetnek a múzeum látogatói a pozsonyi klarisz- szák kolostorából származó, késő gót stílusú, 99 centiméter ma- ggs, aranyozott ezüst úrmutatóban; stílszerű szobrocskákkal díszített, a XV. század végi magyar művészettörténeti emléket a né- metjárfalui templomból hozta Győrbe Várady Lipót püspök. Bizonyára sokan megcsodálják Bornemissza Pál erdélyi püspök 20 ezer igazgyönggyel díszített püspöksüvegét, amelynek értéke szinte felbecsülhetetlen. Kiállítják a Győri Egyházmegye ezüsttárgyainak gazdag gyűjteményét is, közöttük barokk gyertyatartókat és körmeneti kereszteket, amelyeket eddig csak kivételes Kincstárának gazdagsága vetekszik az esztergomiéval (Szik Ödön felvételei — MTl- Press) alkalmakkor lehetett látni. Felújították a könyvtár különlegesen szép freskóit, természetesen a könyvtár helyiségeivel együtt, és létesítettek egy kutatószobát is. Az Országos Széchenyi Könyvtár irányításával 100 ezer kötet könyvet — legnagyobb részben társadalmi munkában — győri diákok, gimnazisták és egyetemisták szakszerűen megtisztítottak. A könyvtár új állványokat és tárlókat kapott, amelyekben elKarácsonyi gondok Már december elejétől kezdve idegesen nézegettem a naptáramat: mivel lephetném meg szeretteimet, anélkül, hogy komoly pénzembe kerülne? Őszintén be kell vallanom, hogy év közben átkozottul könnyelműen éltem, és most mindössze néhány forint szomorkodott a zsebemben. Végül is zseniálisan megoldottam a problémát: tízéves kisfiamnak, Gézának vettem egy papírtrombitát, amivel már szilveszter előtt ricsajozhatott. Van-e a gyereknek ennél nagyobb boldogsága? (20 forint.) Hivatalbeli szép titkárnőnknek, Valikának egy utcai telefonfülkéből felszóltam, és közöltem vele tört magyarsággal, hogy a nicaraguai olajkirály huszonnégy éves, éjfekete hajú fia vagyok. Karácsony után, de még újév előtt megesküszünk. Legyen szíves, váija türelemmel újabb telefonhívásomat (1 beszélgetés 6 forint, 4 bent maradt a készülékben.) Főnökömnek dísztáviratot küldtem: A Hivatalos Közlönyt megelőzve közöljük Önnel, hogy a helyi központ vezetése után megbízzuk az országos központ vezetésével. Engedje meg, hogy elsőként gratuláljak Önnek. S. K. főintéző. (26 szó, összesen 60 Ft) Legnagyobb problémám az volt, mivel szerezhetnék örömet élettársamnak, akivel immár húsz éve élünk együtt jóban, rosszban. Névtelen levelet írtam a drágámnak. Többek között ez állt benne: „...Hónapok óta szerelmes szívvel, de némán követem a kisasszonyt. Engedje meg, hogy ismeretlenül bár, néha bámulhassam, csodálhassam az utca forgatagában. Örök imádója: egy szőke egyetemista.” (Levélpapír, boríték, bélyeg = 8 forint.) Dobozlainé, aki a férjétől csak egy pár bundabéléses csizmát kapott, majd megpukkadt az irigységtől. Mindent összegezve, karácsonyi ajándékaim 98 forintba kerültek. Egy kicsit kiköltekeztem, de megérte. Sikerült örömet szereznem embertársaimnak a szeretet ünnepén. Galambos Szilveszter — Pontosan kétezer! Az erdész tudomásul veszi a jelentést, és hazafelé indítja az embereket, maga pedig arra gondol, hogy — ha már itt van — felül egy közeli magaslesre, hátha visszajönnek azok a disznók, amelyeknek a nyomára délelőtt a fenyvesben rábukkant. Áz ember után füst, benzinszag és csend marad. A halott fenyők úgy fekszenek, mint a ravatalon, csendes hóesés borít rájuk szemfedelet... A magaslesen a messzeség egyre fátyolosabb. Feketerigók, sármányok csipognak, beszélgetnek egymás között, és megállapítják, hogy az ember minden erdei lénynél kegyetlenebb, mert mindenáron és mindig ölni akar. — Csak ne mentegesd a rókát. — A róka csak akkor öl, ha éhes! Tele hassal egy moccanást sem tesz a fácánok, a nyulak után... Eláll a havazás, az erdész reménykedik, pedig tudhatná, hogy a fenyőirtást egy jó ideig nem felejti el az erdei nép, hiszen láttak, hallottak mindent, és a maguk nyelvén figyelmeztették is egymást. Nagy úr az éhség, de az élni akarás ösztöne még ennél is erősebb... Alig találom meg a gerendaházat a patak mentén, ahol lámpát gyújtok, tüzet rakok, mire ideér félig dermedten az erdész. Túljártak az eszemen... Vacsorázunk, beszélgetünk, szép karácsonyban reménykedünk, amikor a kis halott fenyők tízezrei — mint karácsonyfák — megtalálják majd azt a szobát, azt a sarkot, ahol a szeretet csillagszórói nem csupán világítanak, de melegítenek is...
