Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)

1989-12-20 / 300. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. december 20., szerda GAZDASÁG TÁRSADALOM 3. Élénkség a bűne színhelyén. A tőkekínálók és -keresők adatait számítógépekbe táplálták be. Újabb börzenapok Jelentős szerep jutott a vidékieknek Kovács Attila—Koncz János Egy kis New York IX. Három magyar vevő Kövesdy Pál Alkotások a galériában... Három napig nagy élénkség uralkodott a Pesti Vigadóban, ahol valamikor Liszt Ferenc zon­gorázott, ott most üzleteket kö­töttek. A Nemzetközi Befektetési Börze újdonság nálunk és mutat­ja az új idők szelét, netán a viha­rát is. Előtérbe kerül a magántő­ke, kezdeményezésével alakult ki ez a lehetőség is december 4-6 között. A rendezők is érezték, hogy nem köznapi feladatra vál­lakoztak, ezt mutatja az is, hogy nemzeti színű szalagot vágott el Horn Gyula külügyminiszter. Ez a mozzanat is jelezte a Nemzet­közi Befeketetési Börze megnyi­tásának hangulatát. Eszünkbe juthatott ebben a pillanatban, amikor az olló kettévágta a piros- fehér-zöldszalagot, hogy ma kü­lönösen időszerű gróf Széchenyi István példája, aki nyugatra uta­zott tanulmányútra és igyekezett azután itthon meghonosítani azt, amit odakint látott: a hajózást, a hídépítést, a lótenyésztést és egyáltalán, az Angliában látotta­kat. Napjainkban nagyjából ugyanez a helyzet, ajánlatos át­venni a nyugati formákat eszkö­zöket, módszereket, anélkül, hogy behúnynánk a szemünket és kritika nélkül tennénk ezt vagy pedig megfeledkeznénk a helyi sajátosságokról a különleges magyar viszonyokról. Mindenki tudja, hogy a mi lehetőségeink nem azonosak például Angliáé­val vagy akár az Egyesült Állmo­kéval. Amit lehet azonban érde­mes meghonosítani, ezek közé tartozik a befektetési börze is, ahol összetalálkozhattak a nyu­gatról érkező tőketulajdonosok, vagy azoknak budapesti képvise­lői mindazokkal, akik tőkét vagy technológiát keresnek. Voltak standok, diszkréten el- függönyzött tárgyalótermek, nem minthogyha itt titkolózni kellett volna, de az üzleti tárgya­lás időnként megkívánja azt, hogy négyszemközt beszéljenek és az ajánlatok, ha úgy tetszik, al­kudozások nem mások füle hal­latára történjenek. Megjelentek tehát külföldiek és honiak, közéjük tartozik pél­dául Maász Imre, aki Bajáról ér­kezett és élénk érdeklődést mu­tatott minden lehetőség iránt. Ő valóban vállalkozó szellemű üz­letember, ahogy nyugaton neve­zik, ő olyan, aki önmaga „csinál­ja meg” saját magát, illetve ala­kítja ki vevőkörét, üzletmenetét és hoz létre olyan vállalkozást, amelyet nemcsak itthon, hanem egyre inkább külföldön is megis­mernek. Kezdte a kerámiával, mint a Bajolika Kft. ügyvezető igazgatója, majd folytatta a hasz­nált autók kereskedésével, Baja belvárosában sokan megállnak autószalonja előtt, ahol nemcsak valutáért, hanem forintért is le­het nyugati gyártmányú autókat vásárolni. Legújabban kiteijesz- tette tevékenységének választé­kát és beszerzett külföldről szó­rakoztató elektronikát, televízi­ót, rádiót, videót, csodálatos te­lefonokat, amelyek oázisok a magyar hazai telefonálás sivata­gában, mert nemcsak külsejük tetszetős, hanem rendkívül prak­tikusak is. Maász Imre foglalko­zik a Tefal gyártmányok népsze­rűsítésével és árusításával is, ezek különféle háztartási gépek, eszközök, a villanyvasaló épp­úgy megtalálható, mint a hősu­gárzó vagy a rendkívül hasznos háztartási berendezések, kisgé­pek, edények. — Itt a befektetési tőzsdén is felismertem azt, — mondja Ma­ász Imre —, hogy az a kereskedő, az a vállalkozó, aki megáll, az máris olyan hátrányba kerül a vetélytársaival szemben, hogy azt nem lehet behozni. Mindig újítani kell, mindig új kapcsola­tokra kell törekedni, ezért jöttem el erre a Nemzetközi Befektetési Börzére. — Kikkel sikerült itt kapcso­latot teremtenie? — Megemlíthetem egy fran­cia kiadóvállalatot, amely keres partnereket, kínál nyomdagépe­ket és különféle együttműködési lehetőségeket. Érkeztek ide a Vigadóba az ország különböző részeiből, van, aki mezőgazdasági termékeket kínált megvételre és ehhez kere­sett mielőbb nyugati partnert. Amikor megkérdezték, hogy mi van eladó, az illető, aki egy ter­melőszövetkezetet képviselt, így válaszolt: — Annyi eladó termékünk van, hogy órákon keresztül írhat­nám. Lehet, hogy ebben van némi túlzás, de nyilván van alapja is. Később elkallódtunk egymástól a nagy forgatagban, és nem tud­juk, hogy sikerült-e értékesíteni ezeket a termékeket. Voltak jelen osztrák bankok képviselői is, köztük olyanok is, akik rangrejtve tartózkodtak a börze termeiben, kapcsolatot is teremtettek, de nem tették ki lapjaikat az asztalra, azt sem tud­ni, hogy ötszázezer vagy ötmillió schillinget hajlandók befektetni valahol az országban. Minden­esetre kértek az úgynevezett in­formációs csomagból, amelyben benne szerepelt a börze vala­mennyi résztvevőjének minden objektuma és így mód nyílik ar­ra, hogy a tárgyalásokat folytas­sák és eljussanak az üzletkötésig is. Stílusosan csak annyit, hogy a nyitány jól sikerült, ha már a Vi­gadóban vagyunk, akkor ilyen zenei hasonlatot használjunk, a M. A.U.S. kft. alaposan megszer­vezte ezt a börzét, amelyen a seb­tiben elkészített statisztika sze­rint 118 magyar vállalat, cég, ma­gántőkés vett részt és 45 külföldi. Pontosan még nem lehet megál­lapítani az üzletkötések nagysá­gát, de ez minden bizonnyal több mint kétmillió dollár. Folytató­dik a börze, a tervek szerint janu­ár végén újra találkozhatnak a tőkét keresők a tőkét kínálókkal. Érdemes a börzenaptár 1990- es dátumait feljegyezni. 1990- ben minden hónap utolsó kedd­jén 10-14 óra között börzenapot rendeznek, cím: NBB Szervezési Iroda, 1023. Budapest, Borbo­lya út 3. Telefon: 11-58-610. A Pesti Vigadóban pedig március 5-6-7. a Nemzetközi Befektetési Börze rendezésének újabb dátu­Egy nyári napon rongyos ru­hájú nénike kereste fel az egyik New York-i galériát. Az eladó természetesen kedvesen kalau- zolgatta, annak ellenére, hogy tudta, úgysem köttetik semmifé­le üzlet. A látogatás végén a néni rábökött a legértékesebb képek közül kettőre, s megkérdezte, hogy azok mennyibe kerülnek. A tulajdonos mosolyogva meg­mondta a milliós összeget, majd kis híján az arcára fagyott az, ugyanis az idős hölgy kitöltött egy csekket, s kérte küldjék el neki a festményeket, s őt Rocke- fellernének hívják. Ezt a történetet Kövesdy Pál meséli, akinek New York legje­lentősebb galériáinak a környé­kén, a Madison avenuen van üz­lete. Igaz nála ilyen nem történ­het meg, mert az egész kollekció­ja kétmilliót ér, amit máshol egy képért is elkérnek. Hogy magyar a galéria, az a vásárlókörön nem­igen látszik, hiszen huszonhét év óta, amióta kinyitott, három honfitárs vevője volt. Persze mindez nem meglepő, ha tudjuk azt, hogy az óhaza ho­gyan bánt azokkal a képekkel, amelyeket ő árul. Többségükben a magyar avantgárd alkotásairól van szó, Kádár Béla, Scheiber Hugó műveiről. A Magyar Nép- köztársaság álláspontja az volt, hogy nem kellenek ezek semmi­re, vigye őket Kövesdy ahová akaija. ő ezt nem is bánta, hiszen így fillérekért juthatott értékes munkákhoz. — A mű és a kép között óriási a különbség — mondja.- Szász Endre például tökéletesen isme­ri a mesterséget, de mégsem mű­vész. Magyarország viszont óriá­si tehetségeket adott a világnak, a klasszikus avantgárd legnagyobb alakjai magyarok voltak. Büszke vagyok arra, hogy ezeknek egy jelentős részét én tettem rá a tér­képre. Ez persze nem jelenti azt, hogy nagy a forgalmam. A vilá­gon a legnagyobb középosztály az USA-ban van, s ez korántsem jelenti azt, hogy lenne az embe­reknek intellektuális érdeklődé­sük. Ahogy Magyarországon szűk az a réteg, úgy itt is az. Itt aki magyar és van pénze, az többnyi­re a Horthy-rendszer híve, s nem vesz avantgárdokat, mert azok baloldaliak. — Eredetileg operaénekes va­gyok, s ebből is tudtam pénzt szerezni, amikor kijöttem, hiszen én tudtam kelet-európai élő szerzőket megszólaltatni. De dolgoztam én mást is, mostam halottat, árultam virslit, tanítot­tam. Mindig csak nagyvárosban éreztem jól magam, nem tudok vidéken élni. Ott kimegyek az ut­cára, még az sincs aki hátbadöf- jön. A galériát nagyon szeretem. Általában csak nézelődni jönnek be az emberek, mert kíváncsiak, hogy micsodák itt ezek, s akkor el kell nekik magyarázni, hogy ezeket a képeket a történelem le­verte a polcról. így mindjárt ér­dekesebbek nekik a művészi ér­téken túl is. Kénytelen voltam ki­sebb üzletbe költözni, mert a má­siknak elviselhetetlenül magas volt a bére. Két blokkal arrébb lakom, ott van a többi kép, ha ér­deklődőbb vevő jön, őt elviszem oda is. Ezen a környéken csak az értékes galériák tudnak megélni, aki szélhámos, és kóklerségeket árul, annak nincs itt közönsége és tönkremegy. — Magyarország néhány hete az én országom, amikortól kiki­áltották a köztársaságot. Most már jogom van azt mondani, hogy Kádár le van szarva, mint ahogy itt mindig is meg volt az a lehetőségem, hogy a mindenkori elnökről nyilvánosan mondjam ugyanezt. Csak sajnos az itteni emigráció teljesen szétszórt, nincs egy olyan kiadvány ami rendszeresen tájékoztatna ben­nünket a magyar programokról. Múltkor volt itt egy magyar zon­gorista lány, s csak az újság kriti­kájából tudtam meg. Magyar iro­dalmat szerintem alig van, aki ol­vas, a Magyar Házról meg ne is beszéljünk, ott fasiszták vannak. Természetesen ellátogatunk Kövesdy Pál lakására, ahol szin­te egy múzeum fogad. Kortyol­gatjuk házigazdánk whiskyjét, s elámulva barangolunk a képek között, amelyek padlásokról, -szekrények mögül kerültek ide. ma. Molnár Károly A Pesti Vigadó a Nemzetközi Befektetési Börze napjaiban ...és otthon (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom