Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)

1989-12-14 / 295. szám

1989. december 14., csütörtök A Nap kél: 7.24 órakor — nyugszik: 15.53 órakor. A Hold kél: 17.48 órakor — nyugszik: 9.21 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon SZILÁRDA nevű kedves olvasóinkat Milyen szép név a mai, ami azonban néhány évvel ezelőtt még nem SZILÁR- DA, hanem Szilárdka alakban szerepelt a naptárban. Természetesen a Szilárd férfinév női megfelelője, s mindkét név a latin Constantinusból származik. A „constans” szó jelentése „állandó, szilárd”. Caius Flavius Valerius császár vet­te fel — atyja után — ezt a nevet és Nagy Konstantinként maradt fenn a történe­lemben. 0 helyezte át 330-ban a római birodalom székhelyét a mai Isztambul­ba, amely város hosszú ideig őróla viselte a Konstantinápoly nevet. Ha van ilyen szép nevű ismerősünk, akkor fásszárú, azaz szilárd, fényes leve­lű Cissus antarctica nevű dísznövényt ajándékozzunk számára. nik a csapadék, felszakadozik a felhőzet. A délnyugati, nyugati szél többfelé lesz élénk, főként a Dunántúlon időnként erős. A leg­Várható időjárás ma estig: magasabb nappali hőmérséklet 5 Napközben nyugat felől megszű- és 10 fok között alakul. ^[időjárás TEGNAPRÓL — MÁRA A belépők mától igényelhetők A vendég: dr. Béres József rákkutató A Megyei Művelődési Köz­pont és a Hevesi Szemle Galériá­jának következő kiállítása de­cember 20-án, délután 4 órakor nyílik meg Egerben, az Egész­ségház utca 4. szám alatti oktatá­si igazgatóságon. Ekkor dr. Far­kas András ga\éría\ezető mutat­ja be a két alkotót: Csonka Er­zsébetet és Ferenc Tamást. Ezt követően dr. Béres József rákkutatóval készít nyilvános ri­portot Pécsi István lapunk olva­sószerkesztője. Az ingyenes be­lépők mától 19-ig délelőtt 10 órá­tól délután fél 5-ig igényelhetők az oktatási igazgatóságon. Ma és holnap: Algákban sem... A kaliforniai La Paz városka napenergiai intézetének tu­dósai olyan technológiát dolgoznak ki, amelynek segítségével tengeri algákból diesel olajat és benzint lehet nyerni. A tengeri növények ésszerű felhasználása esetén fennáll annak lehető­sége, hogy az Egyesült Államok üzemanyag szükségletének nyolcvan százalékát ebből fedezzék. A hír majdhogynem érdektelen a számunkra. Valami azt súgja, hogy országunk ezek után sem lesz diesel olajjal és ben­zinnel folyó kánaán. Ugyanis algákban sem bővelkedünk ki­fejezetten... (b.l.)- TISZTÚJÍTÓ KÜLDÖTT- ÉRTEKEZLET. Az Agrártudo­mányi Egyesület Heves Megyei Szervezete december 19-én dél­után Gyöngyösön, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Üzemmérnöki Intézetében tartja tisztújító küldöttértekezletét. Ezen beszámoló hangzik el az egyesület 1986-89. év közötti időszakának munkájáról, majd megválasztják az új vezetőséget.- KÉSŐBBI IDŐPONT­BAN. Domoszlón és Kisnánán nem december 18-án tartják a fa­lugyűlést, hanem mindkét tele­pülésen későbbi időpontra ha­lasztották.- HAJDÚ-HEGYI HÁZ­HELYEK. A december 12-i számunkban megjelent hirdetés szerint közmű nélküli különálló családi házak építésére alkal­mas telkek várnak értékesítésre Egerben, a Mikes Kelemen ut­cában. Á telefonszám tévesen jelent meg. Felvilágosítást a 11- 403-as telefonszámon lehet kérni.-TAGTOBORZÓ. A Ke­reszténydemokrata Néppárt (a volt Barankovics-Párt) Egri Szervezete december 16-án szombaton 10 órakor tagtoborzó gyűlést tart a városi tanács nagy­termében.-NYILVÁNOS VIZSGA- BÁLOK. A kezdő és haladó tár­sastánctanfolyam végzős hallga­tói nyilvános vizsgabált rendez­nek december 16-án, szombaton 16 órától Egerben, az MMK dísz­termében. Bemutatót tartanak az Agria Társastánc Klub verseny­zői is. Hevesen ugyancsak szom­baton 19-23 óra között lesz a vizsgabál a városi művelődési központban.- CSERKÉSZ TANÁCS­KOZÁS. Az egri 212-es Számú Bornemissza Gergely Cserkész- csapat december 16-án, szomba­ton 10 órakor rajgyűlést tart Egerben, a Markhót F. út 2. szám alatt. Az öreg cserkészek össze­jövetelét 11 órakor ugyanitt ren­dezik meg.- ALTERNATÍV FÓRUM. A füzesabonyi városi könyvtár Vélemények, viták sorozatában az alternatív politikai szervezetek fórumát rendezik holnap 17 óra­kor Új pártok, új programok cím­mel.- A HADMŰVÉSZET­RŐL. Egerben,az Ifjúsági Ház­ban december 18-án, hétfőn dél­után 5 órakor folytatódik a had- és sporttudományi sorozat. A kí­váncsiak ezúttal Winkler Gusz­táv előadását hallgathatják meg. Az európai és a magyar hadmű­vészet története 1500-tól, és vár- építészet a IX-XV. században címmel.- TAGGYŰLÉS. Ma, 16 órától a Magyarországi Szociál­demokrata Párt Egri Szervezete taggyűlést tart a Széchenyi utca 18. szám alatti székházban. ^[orvosi ügyelet EGERBEN: Felnőtt betegek ré­szére 18 órától másnap reggel 8 óráig, napközi sürgősségi ellátás 11-től 16.30 óráig. HELYE: a rendelőinté­zet épületében. Bejárat a Knézich Ká­roly utca felől, az épület Minaret felé eső végén. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályá­nak földszintjén. Telefon: 10-841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi út 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan vá­ros és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: Ren­delőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. ■ § NÉPÚJSÁG Eger, Beloiannisz HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet hevesi lakosok részére 19 órá­tól holnap reggel 7 óráig az egészség­házban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11-831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dor- mánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfar- mos lakóinak Füzesabonyban, a Rá­kóczi út 42. szám alatti rendelőben. Tel.: 41-020. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. TISZANANÁN: 19 órától más­nap reggel 7-ig; hétvégén szombat re­gei 7-től vasárnap reggel 7-ig, az egészségügyi kombinátban, a Vörös Hadsereg u. 106. alatt Tiszanána, Kis­köre, Kömlő és Sarud lakosságának. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napo­kon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrög­zítőn lehet bejelentést tenni. Pódiumon a Sziámi-Sziámi zenekar „A Sziámi-tévében a halál napján nem lesz csak rock and roll és szex”- énekelte hétfőn este az egri If­júsági Ház „MÁS”-klubjában Müller Péter Iván, a hazai underground muzsika kimagasló alakja, aki né­hány éve a Sziámi-Sziámi zenekarral dolgozik. Több mint egy órás programjuk is ennek a két fogalomnak a jegyében telt el, s olyan különlegességeket is kapott a közönség, mint a ráadásban az egykori URH-zene- kar egyik legnagyobb slágerét (Minden rendbejön, szerelmem), s a tetőtől talpig tetovált Deák Ferenc fa­hangú produkcióját. (Fotó: Gál Gábor) Főkapitányi tájékoztató és fórum A Hazafias Népfront megyei bizottsága és a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság véle­ménycserére hívja a megyében tevékenykedő társadalmi szer­vezetek, egyházak, politikai jel­legű tömegmozgalmak, valamint a sajtó képviselőit a HNF megyei bizottsága egri székházának első emeleti tanácskozó termébe. A rendezvény időpontja: decem­ber 16., szombat, délelőtt 10 és 13 óra között. Először a megyei főkapitány­ság új vezetője, dr. Jónás Pál ad tájékoztatást a közrend és köz- biztonság alakulásáról, a rendőr­ség helyéről és szerepéről a meg­újuló jogállamban, az önkéntes rendőri szervezet eredménye­sebbé tételéről, a közlekedésbiz­tonsági tanácsok munkájának ja­vításáról. Ezt követően fórum kereté­ben öt rendőri szakvezető és az előadó válaszol a kérdésekre. Szívesen fogadnak el javaslato­kat az együttműködés lehetősé­geinek szélesítéséről is. Azokat továbbítják a belügyminiszter­nek. Amerikai tapasztalatok Gazdasági kamarák együtt Hazánkban tartózkodik D. Kraus, az Egyesült Államok Ke­reskedelmi Kamarájának alelnö- ke, aki az USA kamarájában a területi ügyek felelőse. Szerdán ellátogatott a Heves, Borsod- Abaúj-Zemplén és Nógrád me­gye nagyvállalatait, üzemeit tö­mörítő Magyar Gazdasági Ka­mara Észak-Magyarországi Bi­zottságához Miskolcra. A talál­kozónak külön hangsúlyt adott, hogy 1990-től önálló regionális kamaraként kívánják működtet­ni az észak-magyarországi bi­zottságot is. Az értekezleten szó volt az utóbbi kialakításával kap­csolatos kérdésekről, az erre vo­natkozó amerikai tapasztalatok­ról, továbbá az Egyesült Álla­mok és az észak-magyarországi térség közötti kapcsolatrendsze­rek létrehozásának lehetőségei­ről. Kodály emlékezete Hatvanban ez év őszén vette fel nagy zeneszerzőnk, Kodály Zoltán nevét a Széchenyi utcai általános iskola. Ezt ünnepelen­dő házi hangversenyt rendeznek pénteken délután 5 órakor a tan­intézet saját kis kórusa, továbbá a Kossuth téri iskola kamara- együttese, a tamaleleszi gyermek fúvószenekar, és a túrái ifjúsági zenekar közreműködésével. A házikoncerten minden érdeklő­dőt szeretettel látnak és fogad­nak. Az egri szociáldemokraták vitája a kormány inflációs politikájáról Nyilvános Lapunk december 11-i szá­mában jelent meg a Heves me­gyei szociáldemokraták tiltako­zó nyilatkozata a pénzügyi kor­mányzat inflációs politikájáról. Az érdeklődéssel fogadott nyilatkozat szemlélete lényege­sen eltér a kormány kidolgozás alatt álló gazdasági terveitől,és nem egyezik a Magyarországi Szociáldemokrata Párt központ­ja által képviselt hivatalos elgon­dolással sem. A pártközpont ugyanis a múlt héten folytatott „nemzeti csúcstárgyalás” során a vitafórum kormányt „inkább kímélő” szemléletet alakított ki. A fontos politikai kérdés rész­letesebb megvitatására az SZDP megyei vezetői december 15-én pénteken délután fél 5 órakor a népfront Eger városi bizottsága Sándor Imre út. 6 sz. alatti ta­nácskozó termében nyilvános vi­tafórumot tartanak, amelyre mindenkit szívesen hívnak. A tiltakozást szervező egriek álláspontját és fellépésük hátte­rét dr. Korompai János megyei elnök, az SZDP országos vezető­ségének alelnöke ismerteti. Nem okozott gondot a hó Az éjjel lehullott hó nem oko­zott gondot a közúti hálózatban, — tudtuk meg az Utinform Hó­szolgálat ügyeletesétől, Tasi Bé­lától. Ugyanis Szarvaskőtől dél­re, mindössze Makiárig hullott a téli csapadék, s csupán csak egy centiméteres. A megye többi te­rületén — sem a Mátrában, sem Heves térségében nem esett, szá­razak voltak tegnap az utak. Mindössze a 25-ös út egyes sza­kaszain csúszott, ám tegnap reg­gel hét-nyolc órára fel is olvadt. Az előrejelzés szerint me­gyénkben várható további csa­padék: havazás, eső, ónos eső. Mennyisége viszont nem haladja meg a tegnapiét. Erdélyi képek Hevesen Elsüllyedt világ címmel fotókiállítás nyílik ma délután öt órakor Hevesen, az úttörőházban. A fényképeket munkatársunk, Koncz Já­nos készítette idén tavasszal Erdélyben, illusztrációul Sziki Károly előadóestjéhez. így a két program most is együtt szerepel: a tárlatot az egri színművész és Szabó Viola nyitják meg a Kányádi Sándor versei­ből készült, Elmennek a harangok című műsorukkal. 1200 nyugdíjast jutalmaznak meg a Hatvani Lenin Tsz-ben Ma és holnap 1200 nyugdíjas vesz részt azokon a találkozó­kon, amelyeket a Hatvani Lenin Tsz vezetősége szervez egykori dolgozóinak. Az összejövetele­ken Vágó Józsefe lnök tart tájé­koztatót a gazdaság idei tényke­déséről, a végzett munka várható eredményeiről, majd ismerteti az 1990-re tervezett változtatáso­kat. A szövetkezet hatvani nyug­díjasai egyébként már ma, dél­előtt 9 órakor a cukorgyári mű­velődési házban, a herédiek 13 órakor a községi klubkönyvtár­ban, a nagykökényesiek pedig délután fél 3 órakor ugyancsak a helyi művelődési hajlékban jön­nek össze, Boldogon pedig hol­nap délelőtt 9 órai kezdettel hall­gatják meg az elnöki tájékozta­tót. A szövetkezet vezetősége uzsonnával is megvendégeli nyugdíjasait, valamint megköze­lítően 800 ezer forint összegű ka­rácsonyi jutalommal ajándékoz­za meg őket. (A Merkúrtól^ l jelentjük J Trabant Lim. Hycomat Bp. 744 Trabant Combi Hycomat Bp. 164 Trabant Lim. Speciál Bp. 21595 Debrecen 18662 Trabant Combi Bp. 8049 Debrecen 6421 Wartburg Standard Bp. 5294 Debrecen 3914 Wartburg Special Bp. 6347 Debrecen 5421 Wartburg Spec, tolót. Bp. 17539 Wartburg Tourist Bp. 5986 Debrecen 3103 Skoda 120 L Bp. 36242 Debrecen 19204 Lada 1200 Bp. Debrecen Lada 1300 S Bp. Debrecen Lada Szamara Bp. Debrecen Lada Szamara ötajtós Bp. Debrecen Lada 1500 Bp. Debrecen Lada Combi Bp. Debrecen Lada Niva — Polski Fiat 126 E Bp. Debrecen Dacia Limousin Bp. Debrecen Dacia Combi Bp. Debrecen Dacia TLX Bp. Debrecen Zastava — Opel Kadett — Volkswagen Golf — Volga Limousin — Volga Combi — Maruti — FSO 1500 Győr 51487 37299 24316 19623 7214 5214 83 209 22657 17402 2112 1105 1183 7033 4642 26203 19345 10091 5777 20648 12453 20538 1306 726 44 31 990 341 lm ÁG — Politikai napilap. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadd: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: loiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200Te- j lefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és La­pellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dija egy hónapra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. Index: 20 062. — Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0133—0705

Next

/
Oldalképek
Tartalom