Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)

1989-12-14 / 295. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. december 14., csütörtök GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Szovjet — amerikai emberi jogi együttműködés A szemrehányásoktól a konzultációkig A kölcsönös szemrehányások kora mögöttünk van. Az emberi jogok és a humanitárius együtt­működés területén a szovjet — amerikai kapcsolatok egyre erő­teljesebben fejlődnek, mind konkrétabbakká és kölcsönösen előnyösebbekké válnak — véli Anatolij Adamisin szovjet kül­ügyminiszter-helyettes, a Kül­ügyminisztérium e témával fog­lalkozó osztályának vezetője. Anatolij Adamisin vezette azt a szovjet delegációt, mely nem­rég konzultációt folytatott az Egyesült Államok kormányával az emberi jogokról és a humani­tárius együttműködésről. A két ország között a'80-as évek köze­pe óta folynak tárgyalások. A számos téma között, amely­ben szovjet — amerikai együtt­működésre törekszenek, fontos helyet foglal el a jogtudományi információcsere. A felek mind­egyikét érdekli a másik fél pozi­tív és negatív tapasztalata is. Az amerikaiak szovjet jogtudósokat hívtak meg, hogy vegyenek részt a Harvard Egyetem jogi szemi­náriumain. Ezenkívül a szovjet jogászok huzamosabb időn ke­resztül tanulmányozzák Ameri­kában a törvényhozó és végre­hajtó szervek tevékenységének jogi alapjait, a szövetségi főható­ságok és az ország egyes állami kompetenciáinak korlátozását. — A felek nem csupán egy­más „gyenge pontjait” kutatják az emberi jogok területén, habár ez is hasznos, hiszen kívülről minden jobban látszik, hanem igyekeznek együttműködést ki­alakítani azokban a kérdések­ben, ahol a legnagyobb gyakor­lati eredmény várható— hangsú­lyozza Anatolij Adamisin. A szovjet bányászsztrájkok kapcsán a szovjet küldöttség ér­deklődött az amerikai munkavé­delmi és szociális problémák megoldási módjáról. Az USA- ban a70-es évek óta foglalkoz­nak aktívan e kérdésekkel. En­nek köszönhető, hogy azóta pél­dául az üzemi balesetek felére csökkentek. A szovjet küldöttség megvizsgálta a bányászok, a bá­nyák vezetői és szakszervezeteik közötti kapcsolatokat is. Az amerikaiak kifejezték azon kész­ségüket, hogy a szovjet bányavi­dékekre tapasztalt szakértőket küldjenek konzultánsként. A szovjet Belügyminisztérium kérésére a küldöttség igyekezett tapasztalat- és információcserét szervezni a szervezett bűnözés el­leni harcról. Az amerikaiak elfo­gadták a javaslatot, annál is in­kább, mivel az utóbbi években az Egyesült Államokba bevándor­lók között mejelent az „orosz maffia”. Az együttműködés másik te­rülete a náci háborús bűnösök felkutatása, habár az eredmé­nyek e téren egyelőre nem kielégí- tőek. Az elmúlt években az Egyesült Államok mindössze két náci háborús bűnöst adott ki a Szovjetuniónak, ugyanakkor több személynek lehetővé tette, hogy valamely más országba vándoroljon ki. A szovjet fél töb­bek között kiadatási kérelemmel fordult az Egyesült Államok kormányához, hogy adják ki Ge- orgij Abrakovot, a Kalmük Lo­vashadtest hitleri megtorló ala­kulat vezetőjét. Az amerikai fél szovjet pszi­chiátereket hívott meg egyesült államokbeli látogatásra. Ez szin­tén azt a pozitív változást bizo­nyítja, amely a korábban éles vi­tákat kiváltó területeken követ­kezett be. Új jelenség a két ország együtt­működése a különböző nemzet­közi szervezetekben, elsősorban az ENSZ-ben, beleértve annak az emberi jogokkal foglalkozó bizottságát is. Korábban a nem­zetközi szervezetekben végzett munkára a versengés és a kölcsö­nös kritika volt jellemző, míg je­lenleg mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok kész a nem­zetközi szervezetekben vitatott bármely kérdésről kölcsönös in­formációcserét folytatni, adott kérdést kölcsönösen megvizsgál­ni, sőt, arról közös nyilatkozatot tenni. Vlagyimir Markov Expedíció a Déli-sarkon 136 napos út után elérte a Déli sarkot egy nemzetközi expedí­ció, , amely kutyaszánokon pró­bálja meg átszelni a világ hatodik kontinensét. A Franciaországot, Nagy-Bri- tanniát, Kínát, Japánt, a Szovjet­uniót és az Egyesült Államokat képviselő hattagú csoport 30 ku­tyával, 50 fokos fagyban tette meg a 3090 kilométeres utat és érte el hétfő este a Domec ameri­kai tábort. Az expedíció tagjai pihenésre mindössze 48 órát szánnak. Utá­na felkerekednek, hogy újabb 3000 kilométer megtétele után márciusban elérjék az Antarktisz túlfelén lévő Mirnij szovjet állo­mást. Utcai zenekar — családi vállalkozásban Ki mint veti ágyát... Kovács Attila — Koncz János Egy kis New York 4. Délben keveset gyilkolnak Állítólag amikor Hruscsov New Yorkban járt, mindenáron meg akarta nézni a legnagyobb négerlakta negyedet, South Bronxot, hogy lássa a kapitaliz­mus bukását. Elvitték, s ő diadal­ittasan hordozta körül a tekinte­tét, s bólogatott, hogy bizony, bi­zony, mire valaki azt mondta ne­ki, hogy a szocializmusban bár­hová el lehet menni, hogy a cső­döt lássuk. Ezt a történetet meséli sofő­rünk, miután közli, hogy megér­keztünk South Bronxba. Gyalog senki nem akart ide engedni ben­nünket, s az igazság az, hogy ne­kem sem akaródzott itt baran­golni. A széles főútról így nap­közben sem kanyarodunk le a mellékutcákra, mert piros lám­pánál könnyen ránk törhetik az ablakot, és megkérdezhetik, mi újság. Most nem tűnik barátság­talannak a vidék, békésen sétál­gatnak a járókelők, itt-ott egy fe­hér arc is felbukkan. New York­ban azt tartják, hogy amíg egy fe­kete bőrű egyedül van, addig nincs vele baj, de amint falkába verődnek, rögvest vissza akaiják adni az évszázados elnyomást. Főleg abban a két negyedben, ahol végképp „átvették a hatal­mat”, így South Bronxban és Harlemban. Magunk is részesei vagyunk az élménynek, ahogy az ember átmetrózik Harlemen. Fekete testvéreink — az égnek hála — a kocsikba nemigen száll­nak be, de minden állomáson százával állnak, támasztják a korlátot, és olyan megvetéssel néznek be az ablakon, hogy Ar­nold Schwarzenegger sem lépne ki Piedonével, nemhogy mi. Igaz, egyszer egy éppen nem földobott állapotban lévő narkós is bevető­dik, aki lehet akár fehér is, és jobb esetben a falat üti kínjában, rosszabban az utast. Ilyenkor célszerű neki negyeddollárt ad­ni, nem azért, mert ő az erősebb, hanem mert akkor egyre mesz- szebbről sikoltozik. Egészen ad­dig, amíg összejön a pénz, akkor a felszínre vágtat, és a megfelelő élelmiszerboltban megfelelő kekszet kér reszketve, és így rendszerint kábítószert kap. Gyalog is bemegyünk Har­lembe, igaz, engem úgy kell be­rángatni. A 114. utca környékén kószálunk, ami még nem a cent­rum, dél van, ami nem a gyilkos­sági csúcsidőszak, ennek ellené­re csak a kiégett házakkal körí­tett, szinte teljesen üres főutakon barangolunk, mellékutcáknak még a bejáratától is elhúzódunk, ott ugyanis hemzsegnek a zűrös alakok, csak időnként ölik és erőszakolják meg egymást, unal­mas a napjuk. Vidámabbak len­nének, ha közéjük lépnénk — fe­hér ember vére unikum —, de mi úgy véljük, messze van még ka­rácsony, akkor meg már nem le­szünk itt, mészároljanak le mást. (Önző az ember.) Koncz egyszer egyedül is arra tévedt fotózni. Nyilvánvaló, hogy kirugdosták. Igaz, őt nem a négerek, hanem a Puerto Rico- iak, tudni illik, ők is ezeken a he­lyeken húzzák meg magukat, s ők sem szívbajosak. Vidámabb hely az ugyancsak kétes hírű kínai negyed, ott aztán felszabadultan hemzseghetünk. A főutca — a Canal street — egy amerikai Mariahilfer strasse, csak éppen itt minden eladó vá- gottszemű sárga. Kotorászha­tunk a fényképezőgépek, mag­nók, telefonok, kínai Playboyok között, vehetünk egy dollárért négy banánt, leshetjük a jellegze­tes keleti építészetet, ihatunk igazi kínai teát. így múlik az idő, s ahogy tel­nek a napok, úgy jövünk rá, hogy nem csak New Yorkra, hanem még a központi városrészre, Manhattanra is kevés az az egy hónap, pláne úgy, hogy olykor ki is kell mozdulni a városból, s las­san közeleg a színházi bemutató, kezdődnek a próbák, ahol mi is dolgozunk; Koncz a hangtechni­kus, én meg a súgó, tehát szak­mabeliek vagyunk, Cseh Tamás­Kúiai negyed: egy kis darab a nagy Ázsiából sál szólva: „színházi múltam van, Veszprémben voltam büfés...” így hát marad a napközbeni rohanás, a drága metró miatt a napi több mint 10 kilométeres gyaloglás, esténként futás. Ugyan nem a Central Parkban, ahol a New York-iak többsége teszi, hanem az éppen esedékes próbahely felé. Most van itt az ideje, hogy le­rántsuk a leplet: New Yorkban nincs is Magyar Színház, mint mi azt hittük. Vannak New Yorkban élő magyar színészek, akik időn­ként összeverődnek, hogy több­nyire Varga László ügyvéd drá­máit előadják. Valamennyien profik, ki Erdélyből, ki Buda­pestről érkezett, s akadnak köz­tük olyanok, akik Amerikában is játszottak már színpadon vagy filmen. Úgyhogy öt óra körül mi hárman vágtatni kezdünk, át ti­los jelzéseken, pocsolyákon, hogy hatra a 80. utca környékére éljünk. Közben, ha valamelyi­künk lassít és sopánkodik, hogy álljunk meg, hiszen mégiscsak New Yorkban vagyunk, a másik kettő ordít: most a bemutató a legfontosabb! (Folytatjuk) Belügyminiszteri ütőkártya Eger városcímere ügyében Eger város címere körül kiala­kult, méltatlanul keltett bonyo­dalmakat egy minden kétségen felül álló eredeti dokumentum közreadása vitathatatlanul egye­nesbe hozza. Ez a magyar királyi belügyminiszter döntése a me­gyeszékhely nevének század eleji törzskönyvezése kapcsán! Mel­lőzve a részleteket, idézzük fel szóról szóra a maga korában ille­tékes belügyminiszter leiratát Heves vármegye alispánjához, Eger városcímere ügyében: 116061/I.fo. Magyar Királyi Belügymi­niszter A válaszirat alapjául szolgáló jelentés száma 27420/902 és 244/903. Tárgy: Eger és Gyöngyös vá­rosok czímere és pecsétje. Heves vármegye alispánjának. Eger A nevezett r. t. (rendezett taná­csú, S. I.) városok czímerrajzait, illetve pecsétlenyomatait a követ­kező észrevételek közlése mellett küldöm vissza. 1. Eger városának bemutatott czímere 1695-ben a városnak az egri püspökkel kötött azon egyezsége alapján keletkezett, melyben a város püspöki városi jellegét elismerte, s előbbi szab. kir. (szabad királyi, S. I.) városi (eddigi egyébiránt az irodalom­ban ismeretlen) pecsétjéről le­mondott. A város czímerének mezeje kék színű, a (természetes színű) várnak három bástyája van, mindegyike zárt kapuval. — A zöld talajon ezüst színű egyszar­vú ágaskodik, a bal oldali (heral- dice véve) két bástya közt s elólá­baikon ezüst pallost tart, melyre zöld kígyó tekerődzött, s amely­nek csúcsára hatágú ezüstcsillag van téve, efölött pedig felkelő nap ragyog, a pallostartó egyszarvú­val szemben a levegőben Szent János evangélistának természe­tes színű sasa kiterjesztett szár­nyakkal lebeg, s karmaival az evangélium könyvét kinyitva tartja. Miután a felterjesztett boríté­kon lévő czímer a fenti czímerleí­rásnak megfelel, utasítsa a város, hogy új pecsétjét annak alapján pecsét alakban, a czímert czímer- paizsba foglalva a színek jelzésé­vel és körirattal, melyben az 1902. év, mint a város nevének törzskönyvezése éve is felveendő, szakértő által két példányban raj­zoltassa meg.” A belügyminiszter döntése 2. pontjában Gyöngyös város cí­merét, illetve pecsétjét úja le. A fentiek alapján a város által megrajzoltatott címert azután a miniszter 1903-ban jóváhagyta —s ezt őrzi féltett kincsként a He­ves Megyei Levéltár. Azon keveseknek, kiknek kétsége lehetett Eger hiteles és hivatalos városcímerét illetően, a fenti legilletékesebb hely és sze­mély döntése, jóváhagyása meg­bizonyíthatta az igazságról! Te­hát a címer rajza valóban közel 300 éves, s mióta színes változat­ban ismerjük azt, csupán cse­kélyke az eltérés: az egyszarvú és a pallos nem fehér, hanem ezüst színű. De úgy ez, mint a címer­mező Fenesy György egri püs­pök címeréből került átvételre, amint azt Végh Gyula „Jegyze­tek a magyarországi püspökök címereihez” című kéziratban fennmaradt munkája tanúsítja. Az A Itenburger — RésőErisei cí­mer- és pecsétgyűjteményben „Eger város név” alatt elfekvő pecsétlenyomatokon (Eger vá­rosának pecsétje, Eger városa pecsétje 1861, Eger város kapi­tányi hivatala pecsétje, Eger vá­ros polgármesteri hivatal) apró- cseprő, lényegtelen eltéréseket mutat: a háromtornyú fal ábrá­zolásának csipkézett vagy nem csipkézett volta. A sas csak a pol­gármesteri pecséten dicsfényes, ugyanezen áll az unikomisz a fal előtti mezőn kissé előbbre, a töb­bi pecséten annak lábai a fal tö­vénél vannak. Itt említem meg, hogy a XIX. század közepe táján én is találtam olyan városi pe­csétlenyomatokat, melyen a sas­madár feje körül dicsfény látha­tó. Ez a motívum még az egri káptalan középkori pecsétlenyo­matáról származott át! De A Iten­burger által a Magyarország cí­mertárában közölt címerrajzon a lebegő sas dicsfény nélküli. Én a város címerén dicsfényes sast áb­rázoló pecsétlenyomatát kutatá­saim során XVIII. század legele­jén kelt iratokon is megtaláltam. Mivel a város címervitája so­rán több esetben felmerült egye­sekben, hogy a püspök által megsemmisített szabad és királyi városi pecséten a címer városfa­lat ábrázolhatott. Ezt a feltétele­zést azonban semmi sem tá­masztja alá, mivel ilyen pecsétle- nyomatot eleddig senki sem lá­tott, semki sem talált! Kérésemre két osztrák történész is kereste ezt bécsi levéltárakban, de ered­mény nélkül. De egri levéltári adat tanúsítja, hogy 1693-ban a káptalan kérésére Jakiin nyitrai püspök is hasztalan kereste ezt a pecsétlenyomatot bécsi levéltá­rakban. — nyilvánvalóan a kan­celláriai levéltárban. Tehát, hogy Eger város címerében közel 300 év óta szereplő bástyás-kapus falrészlet tulajdonképpen város­falat avagy a vár falát szimboli­zálja, örök titok marad, mivel a címer megrajzoltatása elképze­léséről nincs egykorú vagy közel egykorú hiteles forrásunk. De az bizonyos, hogy a magyar királyi belügyminiszter a megyeszék­hely nevének 1902. évi törzs­könyvezését követően jóváha­gyott városcímer rajzolata a fen­tebb említett apróbb-cseprőbb, lényegtelen vésnöki, rajzolási el­térések tudomásulvételével Eger ősi jelképének tekintendő, mely­nek úgynevezett ”megtisztítását” minden bizonnyal szentségtörés­nek tekintenék. Mi sem tanúsítja ezt fényesebben, mint a városi végrehajtó bizottság titkárának lapunk hasábjain közreadott közvélemény-kutatás eredmé­nye, mely szerint csupán 2 száza­lék nyilatkozott a szocialista cí­mer megtartása mellett — ami más szavakkal annyit jelent, hogy a nyilatkozó polgárok 98 százaléka szeretett városa ősi szimbólumának megtartása mellett nyilatkozott. Ezt a tényt pedig a város vezető testületé nem hagyhatja figyelmen kívül! Sugár István Harlemben művészi tökélyre vitték a falfirkát

Next

/
Oldalképek
Tartalom