Heves Megyei Népújság, 1989. november (40. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-15 / 271. szám

4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. november 15., szerda Nem csodaszer, hanem gyógyszer — a csontritkulás ellen Egy népbetegség egri gyógyítói Dr. Gyetvai Gyula: — Megyénkben is rendelkezésünkre áll ez a szer Egyre több szó esik a csont­ritkulásról, arról a beteg­ségről, amely mindinkább megktnozza a benne szen­vedőket, különösen az időskorúakat. Néha fölröp­pen egy-egy hír arról, hogy ilyen vagy olyan módszerrel elejét lehet venni ennek a kórnak. De eközben a tu­domány sem maradt tétlen, hosszú ideje kísérleteznek egy olvan gyógyszerrel, amely enyhülést, gyógyu­lást kínál a rászorulóknak. Egerben, a megyei kórház­ban a 3-as számú belgyó­gyászati osztály kapcsoló­dott be az utolsó stádiumig eljutott munkálatokba. En­nek vezetőjét, dr. Gyetvai Gyula főorvost kérdeztük meg tapasztalataikról. A fájdalomtól a mozgás­korlátozottságig — Azt hiszem, legtöbben úgy vagyunk a csontritkulással, hogy hallani már hallottunk róla, de nem tudjuk, hogy hogyan alakul ki, s milyen következményei van­nak. Arra kérem, erről beszéljen bevezetőként! — Meghosszabbodott az átlagéletkor, ezért növekszik az idős emberek száma. Az életkor­ral kapcsolatba hozható csonttö­megcsökkenés nőknél és férfiak­nál egyaránt negyvenéves kortól kezdődik, és 0,3 százalékot tesz ki. A nőknél a menstruáció el­maradása után a csontrendszer mésztartalma 2-3 százalékkal csökken, de egyes esetekben 6-8 százalékkal is. A férfiaknál ez a változás a 65. év elérése után vá­lik jelentőssé. Ezzel is magyaráz­ható, hogy az ilyen korúaknái gyakoribbak a comb- és más végtagtörések. Nemcsak a csöves csontok, hanem a gerincoszlop is ilyen módon változik, ez is oka a sűrű csigolyatöréseknek. A mészszegénység önmagában is' fájdalmakat okozhat, mert a tar­tócsigolyák meggyengülnek, ezért a mellette lévő izomzat ál­landó görcsös összehúzódásba kerül. Ez szenvedéshez vezet, s emiatt még mozgáskorlátozás is kialakulhat. — Ezek szerint a csontritkulás „föliratkozott” a népbetegségek listájára? — Valóban, a nyugat-európai országokban már az egyik leg­fontosabb közegészségügyi kér­désnek tartják. Magam is tapasz­taltam, hogy a szakkiállításokon a csontsűrűséget mérő izotóp­műszerek már döntő többségben voltak. E probléma nagyságára rávilágíthat az az adat, hogy a vi­lágon 1950-ben 200 millió hat­van év fölötti nő élt, 1975-ben már 350 millióan voltak, a becs­lések szerint 2000-re számuk 590 millióra növekszik. Azért hi­vatkozom a nőkre, mert az eddig elmondottakból is kiderülhetett, hogy ez a betegség őket sújtja a legjobban. Van remény — Arról már értesülhettünk, hogy különböző megoldási lehe­tőségeket kerestek a megelőzésre, a gyógyításra. A tudomány mi­lyen választ ad erre a problémá­ra? — A mészszegényedést ko­rábban is gyógyították, de sajnos olyan nagy hatású, általában hormontartalmú gyógyszerek­kel, amelyek hosszú távú adago­lása mellékhatások miatt nem volt lehetséges. Elég, ha arra em­lékeztetek, hogy mennyire elter­jedt volt a Nerobol-kezelés az ilyen esetekben. A korábbi ké­szítményeket hosszú éveken át nem lehetett büntetlenül szedni. Később viszont sikerült olyan természetes alapanyagot találni, egy úgynevezett flavonszárma- zékot, amely új utakat kínált. Ennek a szintézisét Magyaror­szágon dr. Zemplén Géza pro­fesszor, a Budapesti Műszaki Egyetem tanára, illetve az ő ku­tatócsoportja indította el a hú­szas években. A következő lépés az volt: 1969-ben a Chinoin ak­kori fejlesztési mérnöke, Feuer László szintén kísérletezett az előállításával, s próbálkozásait siker koronázta. Ennek a termé­szetes anyagnak az egyik szár­mazéka, amely gyógyszerként az Osteochin nevet kapta. Ez a szer éveken keresztül lényeges mel­lékhatások nélkül használható, kipróbálták már Japánban, Olaszországban, de Magyaror­szág vezető belgyógyászati klini­káin is. Egyértelműen kimutat­ták, hogy ennek hatására a cson­tok mésztartalmának csökkené­se megállt, sőt a helyzet javult, s ugyanakkor kevesebbszer for­dult elő a kezelt csoportban csonttörés. S már egy hónap után az esetek jelentős részében a fáj­dalom is jelentősen csökkent. — Az egri kórházban mióta kísérleteznek ezzel a készítmény­nyel, s hogyan kapcsolódtak be ebbe a munkába? — Nem hivatalosan már há­rom évvel ezelőtt módunk volt megkezdeni az első vizsgálato­kat,^-közvetlenül a Chinointól ka­pott gyógyszerrel. Ez év nyarától az Országos Gyógyszerészeti In­tézet már hivatalosan is felkérte osztályunkat, hogy nagyon ke­mény feltételek mellett mintegy ötven-hatvan betegnél alkal­mazzuk ezt a szert. Ez a szakasz egy gyógyszer bevezetésének harmadik stádiuma. A negyedik az, amikor már patikákban áru­sítják. Ilyenkor még az intézet meghatározott feltételeket ír elő a használattal kapcsolatban, hogy rendszeres ellenőrzések mellett folyjon a vizsgálat. Az várható, hogy 1991 első felében válik általánosan elterjedtté ez a szer. De ennek ellenére a japá­nok már meg is vásárolták a li- cencét. Hosszú út a betegek érdekében — Mostanában a csodaszerek világát éljük. Ha híre megy, hogy egyik vagy másik készítmény a gyógyulást, az enyhülést hozhat­ja, az emberek gondolkodás nél­kül rohannak, hogy megszerez­zék. Önök azonban lassan két évtizede foglalkoznak ezzel a ké­szítménnyel. Nem túlságosan lassú-e ez a folyamat? — A gyógyszerek bevezetésé­hez éppen a betegek és az egész­séges emberek érdekében egy hosszú, aprólékos folyamatra van szükség. Ez az előállítástól tart az állatkísérleten át a klinikai kipróbálásig, s a bevezetésig. Mostanában többször lehet erről hallani, például a Celladammal vagy más készítménnyel kapcso­latban. Magyarországon szigorú az a feltételrendszer, míg egy anyag gyógyszernek minősül. Az Osteochin is végigjárta ezt az utat, tulajdonképpen az 1970-es évektől folynak vizsgálatok vele kapcsolatban. Most már a befe­jezés előtt vagyunk, azért is nyílt mód arra, hogy megyei kórházak egy-egy kijelölt osztályán kipró­bálják e szert, mert tudják, hogy lényeges mellékhatása nincs. — Ha így áll a dolog, mi kö­vetkezik ezután, miért nem tör­tént már meg a törzskönyvezés? — Mint említettem, a gyógy­szer kipróbálása megtörtént, s közre is adták a szakemberek kedvező tapasztalataikat. Tehát, ha jogilag még nem is, de gyakor­latilag lezárult a kísérletezés idő­szaka, a további törzskönyvezési eljárás következik, tulajdonkép­pen az húzódik el. De azt hiszem, már az is öröm számunkra, hogy a szer már ebben a megyében is rendelkezésre áll, enyhülést kí­nál azoknak a betegeknek, akik­nek megnehezíti az életét a csontritkulás. — Óhatatlanul fölmerülhet ezek után a kérdés, hogy hogyan juthatnak el a megyei kórház 3-as belosztályára a rászorulók? — A körzeti orvos is beutal­hatja a betegeket az osztályunk­ra. Mi elvégezzük az összes vizs­gálatot, s egy ideig havonta egy­szer, fél év után pedig negyedé­vente kontrollvizsgálatoknak vetjük alá őket — saját érdekük­ben —, a szer alkalmazása ese­tén. Gábor László Ikonok és papiruszok ihletésében Görög festő Magyarországon Görögországban, a Meteorák tövében Kalambaka városában, egy bazár kirakatában angol, francia, német, görög lapok kö­zött a Békés Megyei Népújság kivágatán akadt meg a szemem. Az újság, miként a többi lap is, egy görög festőművész, Nabil Shala kiállításáról tudósít. A bazárban a művésszel szemé­lyesen is találkoztam, s itt tud­tam meg, hogy idei kiállítókörút- ján ismét útba ejti Magyarorszá­got. Ausztriai kiállításáról októ­ber végén érkeznek képei Gyu­lára, az Erkel Ferenc Művelődési Házba, majd Békéscsabára. In­nen Belgiumba, majd a francia- országi Vesaulba utaznak a ké­pek. Száz ikon, ötven táblakép és ugyanennyi egyiptomi papirusz­kép, s több görög stílusú váza — ez a kiállítás anyaga. Merthogy Nabil Shala igen sokoldalú művész. Sokféle stí­lusban, sokféle anyaggal dolgo­zik. Merít az antik ikonok és a klasszikus egyiptomi falfestészet hagyományaiból, felhasználja az európai szürrealizmus és a naív művészetek elemeit is. Mind­ezen hatásoktól megérintetten alakította ki sajátos, eredendően keleti indíttatású festői világát. Bravúrosan rajzol, számos akva- rell és szénrajz tanúsítja e készsé­gét. S mivel Görögországban is nehéz a művészetekből megélni, Nabil Shala krokizást (gyors portrékészítést) is vállal. Bazár­jában saját kiállítása mellett a szokásos turistakellékekkel, tér­képekkel, útikönyvekkel, képes­lapokkal, helyi emléktárgyakkal is találkozhat a betérő. Nabil Shala apja egyiptomi, anyja görög, ő maga Egyiptom­ban született 1940-ben. Tanul­mányait Kairóban végezte. Kép­zőművész-diplomáját a kairói Leonardo da Vinci művészeti fő­iskolán szerezte. Járt tanulmány­úton Itáliában, Franciaország­ban, az NSZK-ban. Első kiállítá­sait is külföldön, Olaszországban rendezte 1970-ben, s ezután mu­tatkozott be görögországi kiállí­tásokon. 1976 óta feleségével és gyermekeivel Kalambakába köl­tözött. Itt, az ősi bizánci kolosto­rok tövében kezdett el ikonokat festeni. Tanulmányozta a Meteo- ra-vidék kolostorainak freskóit, ikonjait, másolta a képeket, majd önálló művekkel is előállt. Kü­lönleges technikával, égetéssel, repesztéssel, zománcozással, aranyozással éri el képeinek ré­gies hatását. S Nyugaton óriási sikert aratott ezekkel az antikizá- ló-modern ikonokkal. A papi­ruszképek készítésének techni­káját Egyiptomból hozta magá­val. Sorra rendezi kiállításait Eu- rópa-szerte: az NSZK-ban, Franciaországban, Belgiumban, Ausztriában. Az ikonok, a papi­ruszok üzleti vállalkozásának ré­szei. A görög táj ihlette város- és tájképei, nagyalakos vásznai mu­tatják az igazi Nabil Shalát. Ezekből is hozott mostani, ma­gyarországi kiállításaira. (kádár) Nabil Shala, egy ikonjával Petőfi és a konzervatívok Kedvelem a Bölcs István által szerkesztett Gondolat-jel prog­ramjait. Akkor is, ha a rádió kul­turális hetilapjának számai csak az értelmiség szűk köréhez szól­nak. Érdekelhetnék a szélesebb rétegeket is, ha az egyes riporto­kat kevésbé szakszerű stílusban tálalnák. Végtére is megkérhet­nék a megszólaltatottakat, hogy fogalmazzanak világosabban, közérthetőbben, kerüljék a szak­zsargont, amely néhány esetben egyébként is a fontoskodás lát­szatát kelti. Érdemes lenne eltöprengeni ezen a jó szándékú megjegyzé­sen, hiszen minden műsor alap­vető törekvése az, hogy minél több emberre hasson. Ez a felesleges fennköltség jel­lemezte a november 12-i blokko­kat is. Aztán jött a barguzini rejtélyt megoldók immár törvényszerű­vé vált csakazértis támadása. A módszer és a gyakorlat is­merős. No nem innen, hanem jó­val régebbről. Még a hamisítat­lan posztsztálinizmus országlá- sának csömörszülő periódusá­ból. De címkézés, vádaskodás he­lyett — az effajta szemlélet távol áll tőlem — nézzük a bizonyító erejű tényeket! Az apropót az MTA nem ép­pen friss közleménye szolgáltat­ta. Eszerint legalább két eszten­dő szükségeltetik ahhoz, hogy kiderüljön: a Megamorv — Pető- fi-expedíció tagjai valóban neves költőnk földi maradványait ta­lálták-e meg. A „koncepció” innen ered. Ez volt az eszmei mag, ami köré cso­portosították a szándékosan megrostált hamisítatlan konzer­vativizmusra, csontmerev mara- diságra utaló féligazságaikat. Ezt a szándékot nem is leplezték, hi­szen közölték: a kérdéskörrel utoljára foglalkoznak, a visszaté­rés időpontja az előbb már emlí­tett dátum lesz. Itt álljunk meg! Uraim, mezte­len a király, ugyanis november 7-én — a bizottság szóvivőjeként — módom volt tárgyalni a Ma­gyar Tudományos Akadémia il­letékeseivel, többek között az egyik alelnökkel. Ezen a megbeszélésen az ügy javát szolgáló kompromisszum született, olyan egyezség, amely feltétlenül meggyorsítja a mun­kálatokat. November 20-án már Ulan-Udéba indul az a csoport, amelyben részt vesznek az MTA delegáltjai is. Ha a vizsgálódás napjai alatt mindnyájan kimond­ják azt az igen, akkor a csontok hazaszállításának, s az ezt követő további elemzésnek semmi aka­dálya. Ügy látszik, erről nem óhaj­tottak tudni, persze ha tájékozot­tabbak, akkor korszerűsítik had­rendjüket. Most viszont csak az a lóláb illetlenkedett. A nyitányt hasonló folytatás követte. „Előlépett” az a kandi­dátus, aki a szovjet levéltárak helyzetéről számolt be, s termé­szetesen nyomatékolta, hogy tel­jes képtelenség ez a burját verzió. Aztán berobbant a slusszpo­énnak szánt tétel. Előadta Ba­logh Ernő, az MSZMP Központi Bizottságának volt munkatársa. Ő kardot rántott a debreceni Kossuth Lajos Tudományegye­temen dolgozó Szuromi Lajos és felesége ellen. Az indok: odáig merészkedtek, hogy a szibériai Bajkál című folyóiratban publi­kált két orosz nyelvű vers szerző­jének világhírű poétánkat nevez­ték meg. Az senkinek se jutott eszébe, hogy őket is meginvitálja erre a diskurzusra. Mindenekelőtt azért, hogy vitatkozzanak, hogy meghallgattassék a másik fél is, hogy ne csak a hajdani monoliti­kus pártgépezetben rögződött metódusok diadalmaskodjanak, így viszont semmi sem zavarta az ott megszokott kinyilatkoztatást, mármint azt, hogy tengernyi a bi­zonytalanság, hogy a kiváló líri­kus karakterét nem árnyalta a melankólia, a kilátástalanság, az oblomovi mérlegkészítés. Ehhez a sztorihoz hadd szol­gáljak még egy adalékkal. Nem éppen tegnap, de én kísértem az Egerbe látogatott két orosz kuta­tót— V. V. PagirjátésA. V. Tiva- nyenkót — a Duna-parti Fehér Házba, ahol a mára rideg ellen­zővé vált egykori pártalkalma­zott nagyra értékelte vendégei tevékenységét, s természetesen felajánlotta nemcsak a maga se­gítségét. Úgy látszik, szerencsésen túl­jutott a köpönyegfordításon. Meg aztán erre a csendes beszél­getésre csak négyen emléke­zünk. Vele együtt öten lennénk, ám igen feledékennyé vált. Megértem, hiszen ez a divat járja kis honunkban. Tízezrek hódolnak neki, legfeljebb a Cas- sandrák zsörtölődnek. De ki fi­gyel oda? A verdiktet viszont a jövő hoz­za. Memóriazavar nélkül. Azt azért megjósolhatom, hogy a cívisváros univerzitásá­nak szakemberei nem lesznek a vesztesek között. Hozzáteszem még azt is, hogy a félrevezetés­ként tálalt csigatempó tiszavirág­életű. Akárcsak az a régvolt szocia­lista ígéret, amelynek summáza- ta: nesze semmi, fogd meg jól! Még az a jó, hogy mi már ak­kor tisztában voltunk ezzel! Pécsi István Luxemburgi művésznő képei Gyöngyösön Külföldi művész alkotásai ritkábban kerülnek a nézők elé. Ezért is üdvözölhetjük a Mátra Művelődési Központ igazgatójának, Bara- nyi Imrénének a lépését: helyet adott Germaine Hoffmann Luxem­burgban élő művésznő szürrealista alkotásainak bemutatására. A kamarateremben megjelent érdeklődőket Patkós Magdolna művészeti előadó köszöntötte, és Angyal Mária művészettörténész, az Országos Közművelődési Központ osztályvezetője nyitotta meg a kiállítást. Germaine Hoffmann nem lehetett jelen a kiállítás megnyitásán. Köszönetét a művei iránt érdeklődőknek és üdvözletét a megjelen­teknek magyarországi barátja, Ingusz János közvetítette. A kiállítás november 20-ig tekinthető meg. (m.l.) A kiállítás megnyitóján (Bárok András felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom