Heves Megyei Népújság, 1989. november (40. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-11 / 268. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. november 11., szombat 5, Gróf Teleki Sámuel és €i marosvásárhelyi Teleki-téka A marosvásárhelyi Teleki-téka udvari szárnya Százon túl - a Vasárnapi Újság Az ősnemes, erdélyi Teleki­család egyik kiemelkedő tagja, Teleki Mihály erdélyi kancellár kapta a grófi címet a magyar ki­rálytól. Unokája, Teleki Sámuel 1739. november 17-én született a Marosvásárhelytől nem messze fekvő Gernyeszegen. Atyja ma­gánúton taníttatta. A tizenöt esz­tendős Sámuel továbbtaníttatása 1754-ben megakadt, mert az ár­ván maradt fiúnak örökösödési ügyekkel kellett foglalkoznia, s vitáznia testvéreivel. A dolgok azonban rendbe jöttek, s az ifjú gróf elhatározta, hogy a kor szo­kása szerint külföldön tanul to­vább. A háborús idők miatt azonban nem kapott útlevelet, ezért Mária Terézia királynőhöz fordult, aki az elsők között adott kiutazási engedélyt három Teleki fiúnak: Józsefnek, Ádámtiak és Sámuelnek. Teleki Sámuel 1759. novem­ber 7-én kelt útra, és 1763. no­vember 17-én érkezett vissza. E négyesztendei külföldi tartózko­dás döntően hatott a fiatalem­berre. „Az valóban nagy örö­mömre vágyon, hogy nagyságod iránt való ítéletem... nem csalt meg. Nagyságod nem a bolond­ságon, hanem a tanuláson kap- dos” — írta 1762-ben Bőd Péter az akkor Svájcban tanuló Teleki Sámuelnek. Az ifjú legnagyobb nehézsége kezdetben az volt, hogy anya­nyelvén kívül csak a latint beszél­te. De a bázeliaktól tréfásan „la­teinischer Graf’-nak (latin gróf­nak) becézett Sámuel rövid idő alatt megtanult németül és fran­ciául, olyannyira, hogy útinapló­ját párizsi tartózkodásától kezd­ve már franciául vezeti. 1760. január 2-től 1761. július 14-ig tanult a nagy hírű bázeli egyetemen matematikát, egyete­mes történelmet és fizikát. Innen Hollandiába utazik, ahol az ut- rechti és leideni egyetem hallga­tója másfél éven át, majd öt hó­napig Párizsban tanult. 1763 má­jusában kedvenc városát, Bázelt érintve indult haza. A mintegy hat hónapig tartó utazás közben is állandóan tanult, felkereste az útjába eső városok neves tudósa­Miért Jelentősen korszerűsítették az egri postát — néhány hónappal ezelőtt magam is örvendezve ír­tam e lap hasábjain a nagy össze­gű fejlesztésekről —, a csillogó, elegáns, gépesített ügyfélforgal­mi terembe igazán élvezet belép­ni. Legalábbis először. Mert a szolgáltatás új rendszere, gya­korlata úgyszólván már ez alka­lommal lehűti a lelkesedést, s ha­mar elveszi az ember kedvét a to­vábbi látogatásoktól, találkozá­soktól. Ha az illető véletlenül sem el­lensége a haladásnak, akkor is gyorsan kimondja, hogy lám, a modem technika szétoszlatta a reményt, alaposan megtépázta az illúziókat. Több korábbi gépi munkát is megint kézbe adott, a Széchenyi utcai szép postacsar­nokban általában lelassult a ki­szolgálás, megsűrűsödtek a sor­állások, szinte eltűnt a személy­zet derűje. Még a régi ismerősök között sem igen van idő a mo­solygós szóváltásra, jó, ha egy- egy kedvesebb köszöntésre futja. Fáradtak, idegesek a dolgo­zók, mert azon túl, hogy modern berendezésekkel küszködnek, bizony a türelmetlenebb vendé­gek gúnyos megjegyzéseit, sérté­seit is le kell nyelniük nap nap után. Ha tetszik, ha nem, ki kell mondani a fényes helyiségben, hogy: „beteg” az egri posta. Miért..? A témáról Kállai Albert me­gyeihivatal-vezetővel beszélget­tünk a közelmúltban. — Amikor az idei június 1-jén áttértünk a számítógépes kezelé­si rendszerre, őszintén szólva ta­it, könyvtárait és könyvárusait. Mert külhoni tartózkodása alatt meggyőződésévé vált, hogy tu­dománnyal és a tudományt szol­gáló könyvekkel megrakottan kell hazatérnie, hogy hazáját szolgálja. Ahogyan azt Révai Miklós költő-tanárhoz címzett későbbi levelében írta: „Mi lehet pedig egy jó Hazafi iparkodásá­nak, törekedésének nemesebb tárgya, mint a közhaszonnak előmozdítása, a Nemzetnek bol­dogsága, és abban a Tudomá­nyoknak kiterjesztése?” 1770-ben feleségül vette iktári gróf Bethlen Zsuzsannát. Házas­ságukból kilenc gyermek szüle­tett, akik közül azonban csak hárman érték meg a felnőttkort. A család Sáromberkén élt, innen szervezte meg egyre bővülő könyvbeszerzési hálózatát, in­nen kölcsönözte könyveit, és tá­mogatta, irányította a hazai tu­dósokat. Éveken keresztül rend­szeresen foglalkozott a nagye- nyedi kollégium oktató-nevelő és gazdasági ügyeivel. Közjóra fordított adományai között te­„beteg” Ián a legkevésbé sem gondoltuk, hogy valaha is, főleg pedig nem­sokára ilyen lesz a helyzet, s az elhangzott megállapításra, a fel­tett kérdésre kell válaszolni — mondta a postafőnök. — Más volt az álom, s más lett a gyakor­lat. Kétségtelenül a jó szándék vezetett bennünket, amikor el­határoztuk, hogy ezentúl min­den szolgálati helyen szinte min­dennel foglalkoznak munkatár­saink. Komolyan akartuk, hogy ügyfeleinknek segítsünk, több­nyire egy-egy „ablaknál” elvé­gezhessék összes hivatali dolgu­kat. Ám, mint utóbb kiderült számunkra is: ez korántsem egy­szerű. A számítógépek táplálása, az adatok rögzítése időigénye­sebb az elképzelésnél. Egynél- egynél 30-40 másodpercet vesz igénybe, s ha több kérés is van, hát valóban percekig várakozhat az illető, amíg kívánságait teljesí­tik. Amikor régen — hogy csak egyetlen példát említsek — vala­ki lottót vásárolt, jóformán a ki­mondásáig tartott. Jelenleg pe­dig már nem elég, hogy fizet, a pénz elvételén túl munkatár­sunknak a szelvény árát be is kell ütnie. Az az igazság, hogy kollé­ganőink a megszokott művelete­ken kívül egy sor olyant is végez­nek, ami eddig másokra tarto­zott, s a „kulisszák” mögött, a háttérben zajlott. Könyvelnek, számláznak a küldemények, a pénz kezelésével egyidejűleg. Ehhez pedig — hamar meggyő­ződtünk róla sajnos kevesen vannak. Dolgozóból, gépből is legalább kettővel több kellene a normálisabb, a megnyugtatóbb helyzethez. Pénz viszont egyelő­kintélyes helyet foglalt el az isko­lák létesítésére, iskolai könyvtá­rak gyarapítására, a tehetséges, ám szegény diákok segélyezésére fordított pénz. „Arról is gondos­kodott — írja kortársa, Antal Já­nos —, hogy... a tanítók az élet terhelő gondjaitól menekedve, szent hivataljoknak teljesebben megfelelhessenek, és így az Es- méret terjedése, a Tudományok virágzása, az igaz mívelődés, pal- lérozódás Hazánkban ezen az úton is előmozdíttassék.” Elsőrendű feladatának, hiva­tásának azonban olyan köz­könyvtár létrehozását tekintette, ahonnan a tudomány minden ágát képviselő könyvek kölcsö­nözhetők bárki számára, mert — mint írta — elkerülhetetlen an­nak a népnek a megsemmisülé­se, amelyik a többi művelt, felvi­lágosult néppel nem tud lépést tartani. Márpedig a művelődési élet hátramaradottságának fő okát a könyvek hiányában látta, így lett Teleki Sámuel kora leg­nagyobb és legkörültekintőbb könyvgyűjtője. S nem a maga ja­az egri re egyikre sincs. A közel 80 mil­lió forintos beruházás, felújítás — ami egyébként a város kisebb hivatalait is érintette — önmagá­ban is tetemes kiadást jelentett a Magyar Postának. Fokozza a gondot, hogy a küllemre vonzó munkahely valójában egyre ke­vésbé kedvelt a dolgozók számá­ra. Egy-egy kezelő 30-40 féle művelet végzésére van kénysze­rítve, két műszakos beosztással, szombat — vasárnapi ügyelettel, s mindezért a pótlékokkal együtt sem kap többet tisztán havi 4-6 ezer forintnál. Amiért hárman már hátat is fordítottak reszort­juknak, s azóta sem tülekednek mások a székeikért. A létszámhi­ány legjobb igyekezetünket is fé­kezi, jobb híján osztott munka­idővel, rövid pihenőkkel, bizo­nyos átrendezésekkel iparko­dunk valamiféle megoldást talál­ni problémáinkra. Mégpedig úgy, hogy a tíz „ ablakból” hét közben hat a nap bármely idő­szakában nyitva legyen. Kevés, tudjuk, hogy kevés ez még átla­gosabb forgalom mellett is, nem még olyankor, amikor története­sen a Bongó-láz is tüzeli ügyfele­inket. Hiszen akkoriban akadtak napok, amelyek kéthónapi fel­adattal is terhelték dolgozóinkat. — Várható-e kedvezőbb vál­tozás? — Az egri — mint ismeretes — kísérleti rendszer, ennélfogva máris történtek kisebb módosí- táspk, finomítások rajta. Ám ezek sem gyorsították a postai munkát, mindössze a programo­kat javították. Időközben lecse­réltük a francia nyomtatókat NDK-beliekre, amik ugyan vala­vára, hanem hazája felvirágozta­tására. Számtalan hivatalt viselt 1774-től, Küküllő vármegyei fő- ispáni kinevezésétől erdélyi kan­cellári megbízatásáig, de a köz­könyvtár alapítási szándékáról sohasem tett le. Mindig magával vitte egyre gyarapodó könyvtá­rát, míg végül, 1797-től Maros- vásárhelyen állapodnak meg könyvei, a Teleki Sámuelné örökségét képező Wesselényi- házban. Az épületet Teleki Sá­muel 1799 és 1802 között kibő­víttette, hatalmas anyagi áldo­zattal átépíttette, és 1802 őszén megnyitotta a nyilvánosság szá­mára sok tízezer kötetet számlá­ló közkönyvtárát, a Teleki-tékát, 40 ősnyomtatvánnyal, a Tacitus- korvinával, és 950 régi magyar könyvvel. A pátriárka-kort megért gróf Teleki Sámuel 1822. augusztus 7-én, 83 éves korában hunyt el Bécsben. Végakaratának mcgfe- _ lelően a sáromberki családi sír­boltban helyezték örök nyuga­lomba. posta? mivel már élénkítették az itteni tempót, s halkították a gépeket, de mindez így együtt is elég keve­set ér. A szükséges bővítésre, a létszám és a berendezések gyara­pítására inkább csak ígéretet kaptunk. Az egy-egy dolgozóra jutó műszakonkénti 500-600 munkaművelet észrevehetően fárasztja a nőket, akik többsé­gükben asszonyok, családanyák. Az idősebbek kedve fogy, a ha­gyományos feladatokhoz szük­séges korábbi 4-5 napos helyetti egyhónapos betanulás, az egyéb­ként sok érdekes gép legfeljebb a fiatalokat csalja közénk után­pótlásul. Azokat, akik ebben a technikában kétségtelenül a jö­vőt látják, s valahogy jobban bíz­nak benne. Akik talán még azt az állandó kényszerű „tornát” is él­vezik, ami munkavégzésükkel együtt jár. Ha tetszik, ha nem: ezt a postát — „a jövő postáját” — úgy látszik, az ügyfeleinknek már így kell elfogadniuk. Bizony, „nagyüzem ” lett a mi hivatalunk is, a súlyos terhelés miatt — bár­mennyire fáj — mind kevesebb idő jut a betérőkkel való klasszi­kus foglalkozásra. Egyszerűen nem lehet úgy tájékoztatni, felvi­lágosítani ügyfeleinket, mint várnák, s mint magunk is szeret­nénk. Akaratlanul is elsivárul mindennapi munkánk érzelmi oldala. Megértést kérünk min­den látogatónktól^ s ha lehet, leg­alább egy kicsivel nagyobb türel­met. S őszintén örülnénk, ha a ritkább mosolyokért sem nehez­telnének különösebben... Gyóni Gyula Csendes házi ünnepség, elnö­ki nívódíj és a hallgatók tízezrei­nek gratulációja kísérte a Vasár­napi Újság századik adását. A rádióműsorok rengetegében nem nagy esemény, ha egy jól el­talált cún és a hozzáillő magvas tartalom hetente ráköszön a hall­gatóra. A Vasárnapi Újság „élet- története” szonban más megíté­lés alá esik, mert amikor kilépett a nyilvánosság elé, a pártállam még mindenütt a helyén volt, a sajtóirányítók naponta bombáz­ták véleményeikkel, nemtetszést nyugtázó kritikáikkal a rádiót, kiváltképp a Vasárnapi Újságot. Kétségkívül, ingerlőén hatott a merész tematika, a homályból előlépő egykorvolt politikusok, és fájdalmaikkal, megaláztatása­ikkal színre lépő civilek megszó­lalása. A műsor még az 1988-as májusi pártértekezlet előtt tabu­kat döntött halomra: Erdély, 1956, Nagy Imre és sorstársai­nak igaztalan halála nyílt és őszinte megvilágítást kapott. A Vasárnapi Újság szerkesztői nem féltek a magyar társadalom teljes skáláját felmutatni. Nem számított a foglalkozás, a politi­kai hovatartozás: megszólalhat­tak volt arisztokraták, horthysta tisztek, ÁVH-sok, a sokáig hall­gatásra ítélt főpapok, az MSZMP politikáját bíráló taná­rok, jogászok, újságírók. Szóhoz jutottak kétkeziek, akik egy-egy hiteles élethelyzettel — önnön sorsuk darabkájának felvázolá­sával — pecsétes valóságot tártak a hallgatóság elé. A magyar társadalom arcáról, hogy szép lassan lepereghettek a lakkozások, nem kis szerepet vállalt a Vasárnapi Újság. Ma már szinte köztudott: a szerkesz­tőséget nemegyszer kényszerítet­ték fegyverletételre és teljes visz- szavonulásra. A rádió háza táján az sem ismeretlen: a felelős szer­kesztő és csapata még az MSZMP 1988-as májusi pártér­tekezlete után is kötéltáncot járt, a rádió főnökei és a pártközpont még hatalomban lévő hatalmasai között. Gyakori volt a megintés, a szerkesztői szuverenitást sértő beavatkozás. ( A szerkesztőség — a kezdet kezdetén — hallgatóságával sem volt teljesen szerencsés. A bátor hang meghallói felkapták ugyan a fejüket, de nem tudták mire vélni a dolgot. Azok pedig, akik szentnek és sérthetetlennek tar­tották az MSZMP-t és vezetőit, azok, akik a másként gondolko­dást velejéig romlott jelenség­nek, a szocializmus első számú ellenségének tekintették, csak gyűlölettel és kiátkozással voltak képesek reagálni a Vasárnapi Új­ság friss hangjára. Tulajdonképpen egyors karri­ert befutó rádióműsor feletti ösz- szecsapások világítottak rá vita­kultúránk igen alacsony voltára, demokratikus gondolkodásuk hiányosságaira. Negyven év er­kölcsi-politikai csődje jutott ki­fejezésre a szerkesztőséghez ér­kező levelek hangvételében. Ér­demes itt, e ponton nyugtázni: a Vasárnapi Újság lakkozás és köntörfalazás nélkül adott közre teljesen ellentétes tartalmú leve­leket. Példaértékű ez az elfogu­latlanság. Nem tört egyoldalú­ságra, valakiket vagy valamely csoportosulásokat nem támoga­tott ilyen vagy olyan levéligazsá­gokkal; az episztolákat nem csonkította meg. A szerkesztők — vélhetően — abból indultak ki: a hallgató, bár politikai kultú­ra dolgában sovány koszton élt az elmúlt évtizedekben, nagyko­rú, döntőképes, és igazságérze­tében még nem megnyomorított. Ez a látszólagos fésületlenség emeli ki a rádióműsorok folya­matából a Vasárnapi Újságot, nincs benne rejtett pedagógiai kelepce, nem sugalmaz, nem akar mindenáron állásfoglalásra késztetni. Egyet azonban akar: gondol­kodtatni, szolid tűnődésre invi­tálni. A manipulációtól és a gya­kori csúsztatásoktól sem tartóz­kodó sajtó-, rádió- és tévécsata évadján ez igazán nagy erény. Párkány László Megalakult az első magán­légitársaság Négy magyar magánszemély és egy amerikai magyar, budapesti székhellyel, Prop — Air Kft. néven létrehozta az első magán-légitár­saságot. A vállalkozást — hosszas engedélyeztetési eljárás után — két an­gol gyártmányú, Shadow típusú repülőgéppel kezdték meg. A mind­össze 165 kilogramm súlyú, 64 lóerős, utánfutóban szállítható repü­lőgépet a Mohács melletti Sátorhelyen mutatták be. A vállalkozók — az ország egész területén — mezőgazdasági munkákra, légi fotózásra és határszemlére ajánlják gépeiket. Bemutató Sátorhelyen (Fotó: Gottvald Károly — MTI) Cs. K.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom