Heves Megyei Népújság, 1989. november (40. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-11 / 268. szám
4, GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1989. november 11., szombat Mi legyen a Munkásőrség épületében a megyeszékhelyen? A jól ismert APEH-ügy ez év tavaszán az MDF kezdeményezésére (nyilvánvalóan a közvéleményre figyelve) az egriek érdeklődésének középpontjába került. Akkor a vizsgálódások eredménytelenek voltak. Közmegegyezés nem jött létre. Azóta a hatósági eljárások — amelyek az építést is megszakították — lezárultak, s az APEH- székház építése eredetileg tervezett helyén folytatódott. Most ismét felvetődött — a Népújság hasábjain is — az APEH elhelyezése a meglevő épületben. Arra tett javaslatot a cikkíró, hogy az APEH — új építés helyett — az időközben megszüntetett Munkásőrség Pozsonyi úti épületébe kerüljön. Úgy vélem, hogy ez ügyben — személyemben — annak a szakembernek is meg kell szólalnia, aki már az APEH-ügyben is „benne volt”, s így több ismerettel rendelkezik. Nos, az APEH épülő székháza 2574 négyzetméter hasznos alapterület. Ezzel szemben a Munkásőrség jelenlegi formájában 1655 négyzetméter. Ez a szükséglet kétharmada. így csak a telek és az épület bővítése biztosíthatná a teljes szükségletet. De vajon az épület alkalmas-e egyáltalán irodaház kialakítására? A Pozsonyi úti épületegyüttes összekapcsolt két tömeg. Három-, illetve egyszintes. Mindkettő 5,70 méteres tengelykiosz- tású vb. pillérvázas, vb. lemezes szerkezetű (ún. HŰNNEBECK zsaluzattal készült). A három pillérsor közül a középső éppen az épületek középvonalában van. Ezért olyan középfolyosó, melynek mindkét oldalán irodák vannak, nem alakítható ki. Nem ad megoldást a középső pillérsor melletti középfolyosó sem. Azért, mert a nem irodai területszükséglet nagyobb hányada nagy alapterületi igényű. Iroda kialakításához, továbbá — válaszfallal együtt — 3, illetve 3,6 méteres szélesség szükséges (2, illetve 4 fős elhelyezéssel). Ez az 5,70 méteres vb. pillérosztás miatt nem lenne biztosítható. Mindezek miatt a Munkásőrség épülete nem alkalmas irodaház céljára! Akkor hát mi legyen benne? Gondolom, nem lenne célszerű elkótyavetyélni. Közcélú hasznosítása közérdek. Jól ismerem a város gondjait. Ezek sorában — sajnos — előkelő helyen van a szociális otthon megoldatlansága, illetve a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet helyzete. A szociális otthonról annyit, hogy Eger az egyetlen megyeszékhely, ahol ilyen intézmény nincs! Ami volt — s azóta Párádra költözött —, a múlt századi szegényház szintjét sem érte el. Nedves, penészes falait, állandó beázásait jó lenne feledni. Szégyen volt! GYIVI céljára néhány éve indult beruházás-előkészítés. Északon, a Gyermekváros mögött 1,2 ha területet megszereztek. A terület funkcióban jól kapcsolódik az ott lévő gyermekintézményekhez. Az akkori elgondolás szerint 3140 négyzet- méter hasznos alapterületű épületet kívántak megvalósítani. Ez kétszer akkora, mint a Munkásőrség épülete. Szociális otthon céljára — 100 férőhelyes nagyságban — az épület, alapterületét tekintve elegendő. A középtengelyben elhelyezkedő pillérsor nem olyan körülmény, amely gátolná a megfelelő kialakítást. A teljes traktusban az otthonszobák s a társalgók, a másik traktusban a középfolyosó (a jelenleginél szélesebb szükséges) és a kisebb szélességű kiszolgálóhelyiségek kaphatnának helyet. Az otthonhelyiségek szélességét az 5,70 méteres vb. pillérosztás nem befolyásolja. Sőt! Egy 5,70/570-es egység éppen egy darab 4 ágyas egység alapterületét biztosíthatná (az előírt 7,5 négyzetméter/ágy előírást figyelembe véve). A födém teherbírása megfelelő. A lépcső mérete 15,06/29 centiméter, tehát igen kényelmes, még időskorúak számára is. A lépcsőház nem foglal el egy teljes pillérközt. így mellette a kötelező felvonó kialakítható. Természetesen belső átalakításokra, vizesblokkok kialakítására, a teljes elektromos rendszer átépítésére, s nyilvánvalóan a fűtési rendszer módosítására szükség lenne. Az épület teljes szerkezete, beleértve a külső falakat és ablakokat, minden változtatás nélkül alkalmas a célra. Ezzel — új építéshez viszonyítva — jelentős költségmegtakarítás érhető el. Azt a kérdést nem vizsgáltam, hogy az épület kinek a tulajdona volt, most kié, s végül kell-e érte valakinek fizetni. Erre — gondolom — vannak nálam illetékesebbek is. Összefoglalva: javaslom, hogy az egri Munkásőrség Pozsonyi utcai épületegyüttesét szociális otthon céljára hasznosítsák. Ehhez — a megfelelő döntésen kívül — az is szükséges, hogy a városi tanács az átalakítási, s majd a működtetési költségeket biztosítani tudja. Véleményem szerint kell, hogy biztosítsa. Ott László megyei főépítész Tovább folytatódik a Petófi-kutatás Szibériában Ulan Udéban, a Burját Autonóm Köztársaság fővárosában, ismét azonosítási eljárás alá vették azokat a csontmaradványokat, amelyeket 1989. július 17-én találtak Barguzin régi temetőjében, és a feltételezések szerint Petőfi Sándoréval azonosak. Dr. Kiszely István (jobbra) antropológus és dr. Straub Imre igazságügyi orvosszakértő és Petőfi-kutató a költő feltételezett koponyájával (MTI-fotó: Karáth Imre) Egerben is működött az irgalmasrend „A kórházat felépítettük, aztán meg államosították” (Fotó: Gál Gábor) A közel kilencven esztendős dr. Bédi István először nem nagyon érti, mit is akarok tőle. — Az egri kórház története meg van írva az évkönyvekben — érvel. Akik itt élnek, tudják, milyen fellendüléseket és viszontagságokat élt meg az egykor Markhot Ferenc által (egyetem céljára is) alapított intézmény. A szemtanú hitele talán mégis adhat valami többletet az azóta felserdült generációknak. S talán tanulságokkal is szolgál az életpálya. — Amikor Szegeden elvégeztem az egyetemet, az ottani kórház elmeosztályán volt segédorvosi állás, ezt elfogadtam, s ott dolgoztam 1934-ig. Mivel Egerhez rokoni kapcsolatok fűztek, így kerültem ebbe a városba. Akkoriban az irgalmasrend végezte itt a gyógyítómunkát. Beléptem a rendbe. A szolgálat minden fázisát végigjártam, előbb a kórtermekben ápolóként is dolgoztam. (Hozzáteszem, az ápolók nagy része nem volt rendtag, ők a városból jártak be, s fizetséget is kaptak.) Aztán két év után elmentem az ország más kórházaiba is tapasztalatokat szerezni. Előbb Pécsre, aztán Lipótmező- re. A rend kívánta így. 1937-ben tértem vissza, s akkor az itteni elmeosztály vezetőjévé neveztek ki, meghatározott időre. —' A hivatást tehát vallási meggyőződésből, emberszeretet- ből gyakorolták? — Természetesen, mi, akik vállaltuk ezt a kötelezettséget, elfogadtuk, hogy ezért külön fizetség nem jár. Hiszen mindenünk megvolt, élelem, ruházat, s a lakás is, hiszen bent laktunk a rendházban. — Hogyan lett igazgató? — 1944-ben neveztek ki a kórház élére, s ez a megbízatásom egészen 1950-ig tartott. Természetesen az osztályt továbbra is vezettem. — Ezek bizony nem voltak könnyű esztendők. — 1944-ben a kórházat szinte teljesen lebombázták. A betegeket átvittük a legényegylet épületébe (ma művelődési központ), s ideiglenesen ott folyt az ellátás. Rengeteg volt a sebesült, megfagyott katona, oroszok is. Kötszerünk persze nem volt. Fehérneműt, ágyneműt nem lehetett kapni. A lakosság adományait „dolgoztuk fel”. Mihelyt megszűntek a harcok, javultak a körülmények. Megkezdhettük a kórház újjáépítését. — Arról még nem esett szó, miből tartották fenn magukat? — Egyrészt a betegek fizettek is, de köztudomású, hogy volt az irgalmasrendnek szőlője, ez tisztesen jövedelmezett... — De futotta-e ebből az újjáépítésre? — Igen csekély állami támogatást is kaptunk. Segélyek, adományok is érkeztek. Akkori pénzben, hajói emlékszem, egymillió forintba került az újjáépítés, ez 1947-től 50-ig tartott. A város nem járult hozzá. Mihelyt befejeztük, szinte azonnal államosították. Emlékszem, egy szeptemberi napon érkezett a végzés, olvashatatlan aláírással. — Ennek önökre nézve voltak személyes következményei is... — Hát hogyne, voltunk rendbeliek többen, orvosok, gyógyszerészek. Ugye, a rendünket feloszlatták, ki kellett költöznünk, de az állásunkat többnyire meghagyták. Mint osztályos főorvos dolgozhattam azután. 1800 forint havi fizetésem volt. — Hogyan zajlott az Ön nyugdíjaztatása 1960-ban? — Javasolták, hogy mondjak föl, amikor elértem azt a korhatárt. Aztán mint rendelő főorvos jártam be egy ideig. — Ügy tudom, a gyógyítással, az emberekkel ma sem szűnt meg a kapcsolata. — Heti két órában bejárok a megyei rendelőintézetbe, az ideggyógyászatra. — Sok évtizedes ideg- és elmeorvosi működése során nyilván rendkívül sok kritikus esetet kezelt. Hogyan látja ma az orvostudománynak e területét? Van olyan kórtünet, amely kor-tünet is egyben? — Az alkoholizmusból adódó betegségek rendkívül elszaporodtak a nők körében is. Sok a fejfájós, depressziós, problémáját egyedül megoldani nem tudó ember. A férfiak között egészen, fiatalon szenvednek gerincbán- talmakban, derékfájásban. A gyógyszeres kezelés vagy más terápia itt nem is mindig hoz végső megoldást... A túlhajszolt munka az oka. — Smia titka annak, hogy Ön ilyen jó egészségnek örvend? — Számomra a nyugdíjas évek hozták meg a lelki békét. Negyvenéves korom után leszoktam a dohányzásról, alkoholt sem iszom. Józan életet élek. Úgy tapasztalom, ma különösen a vezető poszton lévő emberek vagy szívbajt, vagy gyomorfekélyt kapnak ebben az életkorban. Ez szoktatott le a cigarettáról. És nem kell az embernek minden konfliktust, sértést a szívére venni. Pedig az elmondottakból kitűnik: az egykori igazgatónak, főorvosnak lehetett része mindezekben. Bácsalmási születésű, hétgyermekes család tagja. Párthoz, szervezethez nem kötődik. Barátai rendszeresen látogatják, a visszatérő tarokkpartikon például. Trabantot vezet, a szemüveget csak olvasásra használja, s gyakran kirándul a természetbe. Lenin úti lakásában szerény, de tisztes környezetben él. Az ünnepeken helyettesít, dolgozik. 1985-ben Markhot Ferenc-emlékérmet kapott. Azt mondja, nem érzi magát magányosnak. Jámbor Ildikó Magyar nyelvtanfolyam amerikaiaknak A Magyarországot évente tízezrével felkereső amerikaiak között egyre több a „valódi” , a nem magyar származású látogató. Egy washingtoni tankönyvkiadó elérkezettnek látta hát az időt, hogy a turistáknak szánt sorozatában a német, a francia és az orosz mellett rövid, kazettára vett magyar nyelvtanfolyamot is megjelentessen. A két kazetta és a kísérő könyvecske az amerikai Katona Judit munkája, aki a külügyminisztérium washingtoni iskoláján oktatja a magyar nyelvre a Budapestre készülő diplomatákat. Legismertebb tanítványa Mark Palmer, a jelenlegi nagykövet, aki szívós szorgalommal tanulta az amerikaiak számára is „rendkívül nehéz nyelvet”. Sőt, legtöbb kollégájával ellentétben, akik a kötelező, de alapfokú tanulmányok után inkább mégis az angolnál maradnak, alapos magyartudását sikeresen kamatoztatja is. A rövid nyelvismereti tananyag természetesen nem megy részletekbe, de bevezetőjében emlékeztet arra, hogy magyarok nemcsak az óhazában és Eszak- Amerikában, hanem millió- számra élnek a környező államokban is. A vállalkozó kedvű amerikai turista eligazítást kap, hogy mit jelentenek a feliratok a közlekedési táblákon, a boltokban, hogyan értesse meg magát a piacon, a postán vagy az autójavítónál, és mi is az a halászlé, a töltött káposzta. A könyvecske magyar forgatói számara a „fránya” magyar szavak kiejtési leírása szolgál olvasmányélménnyel. Például: a fayr-fi vay-tsay (férfi WC), a poa-ray-hawdgmaw (póréhagyma),. nemkülönben a pin-tsay- nooe, azaz a pincérnő. Megvan egyébként a megfelelő mondat arra az esetre is, ha valaki családi bonyodalmakba keveredik magyarországi kalandozásain. „Nem taw-laalom aw fayr-yem” — kell mondani adott esetben az elhagyott asszonynak, ha nem leli rakoncátlan férjét. Képes kárpitok a 19—20. századbó Otto Eckman: Öt hattyú Vaszary János: Vásár Két évvel ezelőtt, 1987-ben már rendeztek az Iparművészeti Múzeumban egy nagy sikerű kiállítást, ahol a magyar gyűjteményben fellelhető 17 — 18. századi képes kárpitokat mutatták be. Abban a brüsszeli, német, francia, olasz faliképeket felsorakoztató anyagban nem volt magyar munka, merthogy a legkorábbi kárpitok Magyarországon a 19. század utolsó éveiben készültek. A sorozatot folytató, s az „Európai és magyar kárpitok” (a 19. század végétől a II. világháborúig) című kiállítás viszont jószerével magyar művekre épít. Már csak azért is, mert bár a múzeum a múlt század végén tudatos gyűjtőmunkával az európai kárpitok néhány élvonalbeli darabját is meg tudta szerezni, az I. világháború után már nem volt vásárlási lehetősége. Jelentős viszont a múzeum magyar kárpitgyűjteménye, amelyben valamennyi hazai irányzat képviselve van. A17 —18. században oly népszerű falikárpit Európa-szerte a 19. században nyerte vissza rangját. Éppen az angol preraffaeli- ták iparművészeti érdeklődéséből következően, mert ez a művészcsoport a kor jellegtelen, gépi termékeivel szemben a kézművesség becsületét hirdette meg. William Morris manufaktúrájában bútort, ötvöstárgyakat, szőnyegeket terveztek. Hasonló törekvések figyelhetők meg azoknál a francia mestereknél is, akik Gauguin köré gyűltek, és fával, kerámiával, üveggel dolgoztak, szőnyeget terveztek. E körből alakult ki a Nabi- (Próféta-) csoport, melynek stílusalakító törekvéseiben Rippl-Ró- nai József is részt vett. Skandináviából ered a népművészet motívumainak, a népi kárpitok egyszerű technikájának újrafelfedezése (skandináv gobelin). Rippl-Rónain kívül a magyaros szecessziónak Nagy Sándor, Horti Pál és Vaszary János volt a megteremtője. Szőnyegterveiket az itthon és külföldön is sikert sikerre halmozó németeleméri műhelyben szőtték. Az angol preraffaeliták példáját követte az 1904-ben alakult gödöllői iparművészeti telep, melynek tagjai a nemzeti ipar fellendítését tűzték ki feladatul maguk elé, s ennek a megvalósítására a népéletben, a népművészetben találtak példát. Stílusuk a szimbolizmust és a szecessziót követte. A művésztelepet vezető Körösfői Krisch Aladár és Nagy Sándor mellett a Gödöllőn megforduló művészek — Mihály Rezső, Zichy István, Remsey Jenő, Hende Vince — is terveztek kárpitokat. A két háború közötti időszak magyar szőnyegszövő-művészetében három irányzatot emel ki a kiállítás: a festői stílust, amelynek Rudnay Gyula és Iványi Grünwald Béla volt a legjelesebb képviselője; a Pekáry István, Ba- silides Barna, Basilides Sándor és Domanovszky Endre által képviselt, római iskola néven számontartott csoport törekvéseit; valamint az egy művész, Fe- renczy Noémi nevéhez fűződő irányzatot. (kádár)
