Heves Megyei Népújság, 1989. november (40. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-04 / 262. szám
4. GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1989. november 4:, szombat Megosztottság nélkül, higgadtan politizálva Beszélgetés Szarvas Bélával, a Magyar Demokrata Fórum Egri Szervezete elnökével A Magyar Demokrata Fórum az első ellenzéki csoportosulás volt: 1987. szeptember 27-én, Lakitelken jött létre. Azóta sok dolog történt, szinte teljesen megváltozott hazánk politikai élete. Nemrég fejeződött be az MDF második országos tanácskozása, amely nagy visszhangot keltett. Az egri szervezet elnökétől, Szarvas Bé/aíd/érdeklődtünk arról, hogy milyen útravalóval jött haza erről az eseményről. — Úgy érzem, hogy kialakult Magyarországon, az ellenzéken belül egy olyan párt, amely egységes, zárt programmal és tagsággal lép a választók elé — hangsúlyozza elsőként. — így azonnal kormányt alakíthatunk, s ezáltal feloldhatjuk a jelenlegi hatalmi vákuumot. Bár elsősorban koalíciós kormányban gondolkoztunk, mert nem érezzük magunkat olyan erősnek, hogy abszolút többséget szerezzünk a választásokon. Annak ellenére sem, hogy a küldöttek s a külföldi vendégek is mind azt sugalmazták, hogy hazánkban ez a legnagyobb kormányzóképes erő, amely megosztottság nélkül, higgadtan politizál. Nem esünk nekik a kommunistáknak, hanem egyszerűen és nyugodtan felszólítjuk őket, hogy békésen álljanak félre, ha nekik nem ment 40 éven keresztül... — Ezek szerint az önök szervezete túljutott az egyszerű tagadáson, s már az ország jelenlegi szerkezetének átalakítására törekednek... — Igen, már az ország újjáépítésének a tervein dolgozunk, s azon is, hogy a választások után már helyhatósági szinten is megtörténhessen a hatalomváltás. — Milyen eszmei alapon állnak, milyen módon dolgozták ki konkrét elképzeléseiket? — A miénk a legmarkánsabban nemzeti ideológia, számunkra a magyarság az elsődleges. Úgy gondoljuk, hogy nem vesztheti el az egyre inkább felolvadó Európában sem arculatát nemzetünk. A sajátosságainknak megfelelő polgári liberális államalakulatot képzelünk el. — A nemzeti kerékasztalnál megszületett egyességeket a különböző pártok másként és másként értelmezték. Az MDF miként látja az ott megszületett egyezmények értékét? — Szeptember 18-án megállapodásjött létre a pártok között, amelyet szélsőjobbról, illetve szélsőbalról egyaránt támadtak. Azzal vádoltak bennünket, hogy lepaktáltunk. Mi nem kezdtünk el cikkezni, falragaszokat feltenni: ez is mutatja mozgalmunk higgadtságát. Tettük tovább a dolgunkat. Amit el akartunk érni, azt el is értük. Ugyan nem szerepelt a megegyezés szövegében a munkásőrség feloszlatása és a párt munkahelyekről való kivonulása, de ígéretet kaptunk arra, hogy ezek is megoldódnak. Ennek fejében azt kérte az akkor még létező MSZMP, hogy köz- társasági elnököt válasszunk még ebben az évben. Ez volt az egyetlen kompromisszumunk. Tulajdonképpen minden megszületett, ami egy európai állam kereteihez szükséges. Van egy olyan jogi intézménymdszere Magyarországnak, amelyre büszkék lehetünk. Országunk köztársaság. Mindezt tárgyalások útján lehetett megvalósítani, vér és különösebb emberáldozatok nélkül. Megfelelő józansággal, a tárgyalóasztalnál jutottunk olyan eredményekhez, amelyekhez 1956. október 23-a után csak átmenetileg sikerült. — Keretekről beszélt. Ezeket hogyan lehet megtölteni tartalommal, miként alakulhat át hazánk társadalmi-gazdasági szerkezete az önök nézetei szerint? — Ezek nem egyszerűen csak „országos törvények”, megváltozik általuk Magyarország egész intézményrendszere. Kiterjednek a gazdaságon és a kulturális életen át mindenre. Hazánkat az európai követelményeknek megfelelően kell átalakítani. Mindez csak lebontva, helyben lehetséges, nem pedig úgy, hogy mondjuk átszervezünk egy minisztériumot. Beszéltünk önkormányzatokról, állami vállalatokról, s tulajdonképpen minden szóba került, ami a helyi élet rákfenéje ma Magyarországon. Megbeszéltük azokat a kérdéseket, amelyek alapján akár egy kis falut, akár egy olyan történelmi várost, mint Eger lehet formálni, alakítani. Első és legfontosabb feladat a gazdaság működőképes pályáraállítása. A tulajdonviszonyok jelenlegi formáit szép fokozatosan kívánjuk átalakítani, nem mindent felborítva, a jelenlegit még jobban tönkretéve. Számolunk az állami tulajdonnal, ami nem egycsapás- ra kerül majd magánkézbe. A helyi önkormányzatokban is építünk a mostani szakemberek egy részére (ha azok valóban szakemberek). A szétesett helyi és központi hatalmat úgy tudjuk megszervezni, ha a választások után a legrövidebb időn belül működőképes lesz. Nem hangoskodtunk azért, hogy minél több választót nyeljünk meg — ezen a ponton túl vagyunk. Van tekintélyünk, sok helyi szervezetünk dolgozik. A választásokon már a nyugodt erőt szeretnénk hangsúlyozni: nem kell egy hatalomváltásnál „kirugdalni” mindenkit, mert az kaotikus-állapotokhoz vezethet. — A mostani helyzetben, amikor még nem egy politikai erő a szembenállást, a rombolást hangsúlyozza, nem túl megszokott ez a hang. Hogyan jutottak el ehhez az állásponthoz? — Egy bizonyos idő már van mögöttünk. S a népi írók óriási érdeme, hogy azonnal a vidéki Magyarországon kezdtek dolgozni. Nem véletlen, hogy jóval háromszáz fölött vannak szervezeteink. Heves megyében sem tudjuk már nyomon követni, hogy melyik faluban alakul csoport, csak az Eger környékieket kísérhetjük figyelemmel. A helyi közösségekben az országos politika nézetkülönbségein túl, fontos az, hogy miként tudnak együtt élni emberek. Nem feltétlenül kell, hogy gyűlöljék egymást azok, akiket együvé vetett a sors. Mindenképpen kialakult a szervezetünkben a népi bölcsesség. Tagságunkból már nemcsak a düh jön ki, hogy borítsuk fel mindazt ami eddig volt, hanem azon is gondolkoznak, hogy miként lesz ezután. — Sok tehát a helyi szervezetük. Miként tudják összehangolni a munkájukat, mi a szervezeti felépítésük? — A hagyományok szellemében próbáltuk megszervezni a helyiek kapcsolatát a vezetőséggel. Az elnökök gyűlése nélkül nem lehet deklarálni, hogy az MDF ezt vagy azt akarja. Érdekes színfolt ez a honi politikai életben. Nem a vezetőség hagyja jóvá irányvonalunkat, hanem a tagság. A vezetőség dolga a szervezés, s hogy ezt jól végzi, azt az országos gyűlés mutatja, amelyen olyan nagy ég felemelő pillanatok születtek, mint Magyarországon az utóbbi évtizedekben még nem. — Elárulná, hogy mekkora az egri tagságuk, s milyen módon tevékenykednek ? — Mindig pontosan tudjuk, hol állunk. Az országos gyűlés előtt 108 tagot számláltunk Egerben. Többségük rendszeresen jár foglalkozásainkra, minden csütörtökön van gyűlésünk. Ezt más politikai szervezet nem nagyon viszi véghez, mert a bejegyzett és a ténylegesen eljáró tagság között óriásiak a különbségek. Nagyon intenzíven dolgozunk. Mégsem erőszakoljuk rá magunkat senkire, nem rohanjuk meg a sajtót, a rádiót és a tévét, nem ilyen módon igyekszünk a köztudatba kerülni, hanem a csendes, magunk által elhatározott úton. Öt tagú vezetőségünk és kilenc munkacsoportunk van. Helyi programokon dolgozunk, hogy azonnal ki tudjunk állni velük a helyhatósági választások után. Ezek olyan szintűek lesznek, mint az MDF országos elképzelései, mert sok munkát fektettünk beléjük. — Nem egyszer felmerül az új pártokkal kapcsolatban — országgyűlési felszólalásban is hangoztatták —, hogy minden szervezetnek apparátusa lesz, s ez újabb adminisztratív munkaköröket jelent. Önöknek vannak-e fizetett alkalmazottjaik? — Ez a szükséges rossz, amit nem tudunk elkerülni mi sem. Tudomásul kellett venni, hogy ha valaki elkötelezett a jobbító szándékú politizálás mellett, s érdemi döntéseket akar hozni, ezeket megfelelően elő kell készíteni. Ezt nem lehet pusztán este, munkában megfáradtán elvégezni. Nem szeretjük az apparátus megjelölést, mert Magyarországon rendkívül rosszízű. De ettől függetlenül néhány fizetett alkalmazottra szükségünk van. Az országos központban négyen vagy öten vannak, az ország öt területi centrumában is dolgozik egy-két munkatársunk, de itt helyben még nem. A megnövekedett taglétszám szükségessé teszi majd, hogy esetleg a levelezéseinket egy nyugdíjas négyórás munkakörben elvégezze. — Milyen anyagi erőforrásokra támaszkodhatnak? — Tulajdonképpen semmilyenre, kizárólag a tagok befizetéséből élünk. Létezik előírt tagdíjunk, bár nem teljesen merev ez a dolog. A rosszabb körülmények között élőktől nem kéijük, bár ettől függetlenül mégis befizetik. Ebből is látszik, hogy milyen tartás van az emberekben. — Eger megyeszékhely. Ez jelent-e valamit az önök szervezete számára? — Ez adottság. A megye más területein ellenállást kelt ez a viszony, de Eger fejlődésére nézve voltak előnyei. Az kifejezetten hátrány, hogy a megyei apparátusuk ortodox erőket egyesítettek. Eger katolikus és papi város mivoltát ellensúlyozni próbálták azzal, hogy az MSZMP rendkívül baloldali kádereit helyezték meghatározó posztokra. Ezek az emberek egy „szocialista megye- központtá” akarták süllyeszteni a várost. Ez majdnem sikerült is. Az itt élők nehezen mernek kimenni az utcára, óvakodnak a felszabadult ünnepléstől, politizálástól. Megszokták, hogy félni kell valamitől. Ebben benne van az ’56-os sortűz is, s az utána következő fejlemények is. Ennek ellenére Egernek van saját arca, s mi azt akarjuk kidomborítani, s nem megyeszékhelyi szerepét. — Hogyan képzelik a település jövőjét? — Eger szellemiségének a rangját vissza kell adni, diákvárossá szeretnénk tenni. Lehet, hogy a tanulók létszámában megvan ez, de mondanivalójában és tartalmában alatta marad az igényeknek. A városnak vannak előnyei, például a turizmusban vagy a gyógy-idegenforga- lomban. Kár lenne ide nagyipart telepíteni. Inkább a szolgáltatásokat, a pénzügyeket kell fejleszteni, s az infrastruktúrát, hogy ne bukjon orra a külföldi, ha ismerkedik a nevezetességekkel. — Végül arra kérem, hogy beszéljen önmagáról, mutatkozzon be olvasóinkank! — Idén vagyok harmincéves. Üzemgazdászként végeztem, utána okleveles könyvvizsgáló lettem. Az ÉGSZI Számítás- technikai Vállalatnál számítás- technikai vezetőként dolgozom. Három fiam van. őszintén húzódoztam, amikor elnökké választottak. Szerettem volna,ha a tagság korban és más szempontból is megfontoltabb tagjai kerülnek a vezetésbe. Szeretnék eleget tenni a bizalomnak, akár minden szabad időm kárára is. A Magyar Demokrata Fórum politikai iránymutatásait próbálom végigvinni — gondolatmenete szerint próbálok élni. Nekünk ez nem ■időtöltés. Bízunk abban, hogy Magyarország fényesebb történelméért teszünk valamit itt helyben. Nyilván névtelenül, mivel a nevek országosan maradnak fenn. Nagy felelősség és jó érzés, hogy amit csinálunk, annak van értelme. Gábor László A másik Lenkey Lenkey Károly huszárezredes Magyar székesegyházak A Petőfi által is megénekelt Lenkey János honvédtábornok neve nemcsak Egerben, szülővárosában, hanem szerte e hazában is ismert. Alig tud azonban valamit a közvélemény még Egerben is a tábornok Károly nevű testvérbátyjáról. írásom célja az elfelejtett 1848-49-es katona életének bemutatása. 1803. február 27-én született Bécsben. Élethivatásul a katonai pályát választotta. Gimnáziumi tanulmányok után 19 éves korában hadapród lett a József nádor nevét viselő huszárezredben. Pályáján gyorsan emelkedett. Ezt bizonyítja, hogy 1824-ben hadnaggyá, 1829-ben főhadnaggyá, 1830-ban pedig századossá léptették elő. Századosként századparancsnokká nevezték ki. 1839-ben jelenleg ismeretlen okból nyugalomba vonult. Ezt követően, miután édesanyja után szép vagyont örökölt, Egerbe költözött, ahol János öccse született. Azzal a tudattal telepedett le városunkban, hogy a hadi életnek örökre búcsút mond. Az 1848-as márciusi forradalom szülte országos lelkesedés azonban őt is magával ragadta, és felajánlotta kardját a hazának. Nagy szerepe volt az egri nemzetőrség megszervezésében. Buzdító szavainak is része volt abban, hogy a városban majdnem 700 fő állt be a nemzetőrség soraiba. 1848 június 19-én a miniszter- elnök őrnaggyá léptettte elő, és a Heves megyei nemzetőrség első zászlóaljának parancsnokává nevezte ki. ő gondoskodott a nemzetőrök kiképzéséről is. 1848 júliusában felsőbb parancsra a megyei nemzetőröket a Délvidékre vezényelték. Itt Lenkey földijeivel együtt több csatában harcolt hősiesen. Ott voltak Temerinnél, Jareknél és Ver- básznál. Az egriek különösen kitűntek az augusztus 28-i jareki csatában. 1848 december közepén a Honvédelmi Bizotmány rendeletére Lenkey nemzetőrökből és önkéntesekből alig tíz nap alatt 6 század lovasságot toborzott a Schlich osztrák tábornok serege elleni harcra. Hadi érdemei elismeréseképpen 1849 január elsején alezredessé léptették elő. Az év április 2-án ezredes lett, egyben a Vil- mos-huszárok parancsnoka. Május végén részt vett a budai vár ostromában. Kiváló katonai szervezőképességét bizonyítja, hogy júniusban az Alföldön 18 ezer főnyi tartalék hadsereget szervezett. E hónap végén hadosztályparancsnok lett a tizedik hadtestben. A világosi fegyverletétel után nem menekült külföldre. Sok kaland után tért vissza Egerbe, ahol két napig rejtőzködött. A helyi osztrák parancsnok azonban felfedte ittlétét. Ekkor önként jelentkezett a hatóságnál. Pár nap múlva Haynau parancsára Pestre szállították, ahol hadbíróság elé került. A hadbíró, aki régi ismerőse volt „nem súlyos bűnösnek” mondta ki. Később mégis többedmagával Aradra vitték, ahol a hadbíróság golyó általi halálra és jószágvesztésre ítélte. A súlyos ítéletet később kegyelem folytán 12 évi nehéz vasban töltendő várfogságra változtatták át. Majd felsőbb közbenjárásra az ítéletből nyolc évet elengedtek. így 1853 december 19-én szabadulhatott. Kiszabadulása után visszatért Egerbe, ahol a lakosság körében igen népszerű volt. 1861-ben a helyi elllenzék egyik vezéralakjaként tevékenykedett. 1867- ben megyei főszámvevőnek választották meg. Ettől kezdve haláláig hivatalának élt, s a Hon- védegyletnek is tagja lett. Öreg napjaiban sem hagyta el testi és lelki ereje. Megírta a forradalom és szabadságharcról szóló emlékiratait, amelyet a Honvéd című lap 1867-69 között leközölt. 1874 május 18-án hunyt el. Földi maradványait a Kisasz- szony temetőben hántolták el nagy részvét mellett. Több évtizeddel halála után, 1936-ban mellé temették az Aradról hazaszállított János öccse csontjait is. Az utókor szerencséjére arcképét is ismerjük. Az egyik képmását 1853-ban, kiszabadulása után az akkor Egerben dolgozó Kovács Mihály festőművész készítette el. Másik arcképe ismeretlen festőtől származik. Ennek keletkezési idejét nem ismerjük. Most, amikor a helyi könyvkiadás megszervezése várható, érdemes lenne gondolkodni emlékiratainak közreadásán is. Szecskó Károly Manapság a könyvpiacot ellepték azok a művek, amelyeket kiadóik nagy haszon reményében hoztak létre. Sajnos egyre ritkább az olyan ismeretterjesztő könyv, amelynek színvonalas tartalma és külalakja összhangban van. Nem véletlen, hogy a Magyar székesegyházak című kézikönyv egyesületi támogatással jöhetett létre. (Valószínű, nem sok anyagi haszonnal kecsegtet.) Sokkal inkább figyelemre méltó azonban az a hézagpótló szerep, amelyet a művészettörténeti ismeretterjesztésben betölt. „A magyarországi műemlékek sorában a katolikus egyház érseki és püspöki székesegyházai az egyik legjelentősebb csoportot alkotják. De ki ne tudná, hogy ezek építészeti, képző- és iparművészeti értékeik mellett számtalan történelmi esemény emlékét őrzik, nemzeti örökségünk pótolhatatlan kincsei” — érvelnek a szerkesztők a bevezetőben. A színes és fekete-fehér fotókkal gazdagon illusztrált kiadvány 12 tudományos alapossággal megírt fejezetet (tanulmányt) tartalmaz. A legnevesebb egyházi műemlékeket veszi sorra. így az esztergomi, veszprémi, győri, pécsi, váci székesegyházat ismerteti, s az olvasó ugyancsak hasznos információkat szerezhet a székesfehérvári, szombathelyi, kalocsai, szegedi és hajdúdorogi nagytemplomokról. Előkelő helyet foglal el a tanulmánykötetben az egri főszékesegyház. Voit Pál, a múlt esztendőben elhunyt művészettörténész kandidátus, az OMF tudományos osztályának volt főmunkatársa készítette az elemzést. Az egykor Egerben diákoskodó szakember munkásságának jelentős fejezetét képezi a közép-európai barokk építészet és képzőművészet tanulmányozása. Első jelentős műve is az egri főszékesegyházhoz kapcsolódik, 1934-ben írt könyvet róla, majd 30 esztendővel később az egri minorita templom történetéről, művészeti értékeiről is készült elemzése. Ebben a most megjelent kötetben mintegy tíz oldalba sűrítette a legfontosabb tudnivalókat az egri bazilikáról. Elöljáróban ösz- szefoglalja a főszékesegyház történetét, egészen IV. Béla alapítólevelétől napjainkig. Külön figyelmet szentel a jelenlegi épületnek. A következőket írja: „A most bemutatandó főszékesegyház története felsőőri Pyrker János László érsek személyével szorosan összefügg. Pyrkert 1827-ben emelik az egri főegyházmegye érseki székébe, s már a következő évben Johann Baptist Packh bécsi építésszel — az esztergomi bazilika egyik mesterével — terveket készíttet egy alapjában új és méltó székesegyház felépítésére. A ránk maradt és litografált példányokból ismert három rajz — az alap, a homlokzat és a belső tér — a kor hazai építészetétől merőben idegen jelleget mutat. ...A tervezett „Ecclesia Metropolitana” belső terének megjelenése sem volt tetszetős. Packh tervei — a litografált rajzok elterjedésével — erős bírálatot kaphattak. Pyrker érsek ezután elvetette Packh terveit és Hild József neves pesti építőmesterhez fordult, aki igen rövid idő után, 1830 augusztus 28-án benyújtotta költségvetését és az új főszékesegyház terveit, amelynek alapján még november 2-án hozzákezdtek a régi székesegyház lebontásához. 1831 február 16-án megkezdték Hild József tervei és felügyelete mellett az új építmény alapfalainak kiásását, majd hús vét előtt Pyrker érsek letette a főtemplom alapkövét.” Mint látható, kultúrtörténeti hitelességgel és részletességgel készült kiadványról van szó, amelyet laikusok és szakemberek haszonnal forgathatnak. J. 1.
