Heves Megyei Népújság, 1989. november (40. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-27 / 281. szám
V Ne/uijfaq 1989. november 27, hétfő A Nap kél: 7.05 órakor — nyugszik: 15.58 órakor. A Hold kél: 6.23 órakor — nyugszik: 14.51 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon VIRGIL nevű kedves olvasóinkat. Érdekes története van a VIRGIL-nek. Valószínűleg a római költőfejedelemnek, Publius Vergilius Marónak nevéből rövidült le és vált közhasználatúvá, éppen úgy, mint ahogyan Homérosz nevéből a magyarban egyébként nem használatos „Homér” lett. Népszerűvé azonban csak a középkor folyamán vált, miután Dante megírta az Isteni színjátékát, melyben Vergilius volt a költő túlvllági útjának vezetője. Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulásokra, szórványos cács[ldőjárás hózáporokra számíthatunk. A délnyugati, majd az északnyugati szél élénk, sokfelé erős, néhol viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +4 fok között lesz. Telitalálat A televízió képes csavarreklám jónak egyikében vásottra sikeredett lurkó a hírverő. Az ajánlott hatlapfejű csavart csúzlijából röpítené világgá — ha nem lenne előtte más is. De — jaj! — van. Szerencsére a néző csak látja, hallja, s nem érzi, hogy célba talált. (Gy. Gy.)- ÚJ NÉV. E héten már Magyar Nők Lapja névvel jelenik meg a közkedvelt hetilap. A Hírlapkiadó Vállalat és a szerkesztőség kéri, aki továbbra is ragaszkodik a változatlan áron, változatlan munkatársi gárdával és megszokott hangon, de új névvel megjelenő képes hetilaphoz, módosítsa előfizetését a lapban közölt bérmentesített nyomtatványon vagy személyesen a lapkézbesítőknél, illetve a postahivatalokban.- A FOGYASZTÓK ÉRDEKÉBEN. A fogyasztók városi tanácsa ma délután 2—4-ig Egerben a Hazafias Népfront városi bizottságának székházában (Sándor Imre út 6.) a fogyasztói érdekvédelemmel kapcsolatos fogadóórát tart a lakosság részére.- A KOMOLYZENE KEDVELŐINEK. Az Egri Szimfonikus Zenekar bérleti hangversenyére kerül sor ma este 7 órakor a Megyei Művelődési Központ dísztermében Gémesi Géza vezényletével. Műsoron szerepel Grieg Peer Gynt I. szvit, két elé- gikus melódia és Dvorák Újvilág szimfóniája.- POROSZLÓ JÖVŐJÉÉRT. A község legfontosabb fejlesztési feladataiként szerepel még ebben az évben a Poroszlón átmenő főút rendezésében a kerékpárút megépítése és a csapadékvíz elvezetése.- RIZIKÓ ÉS SZÍVBETEGSÉG. Ez-a címe annak az előadásnak, amelyet az egészségügyi hónap rendezvényeinek KGERBEN: Felnőtt betegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig, napközi sürgősségi ellátás 11-től 16.30 óráig. HELYE: a rendelőintézet épületében. Bejárat a Knézich Károly utca felől, az épület Minaret felé eső végén. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi üt 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. sorában tartanak meg ma délután 5 órakor a Megyei Művelődési Központ 203-as termében. A szakmai közönség számára este 7 órakor dr. Kékes Ede profesz- szor, az Orvostovábbképző Egyetem II. számú belklinikájának egyetemi tanára tart előadást „Új stratégia a szívelégtelenség kezelésében” címmel.- A JOBB ELLÁTÁSÉRT. Az elmúlt hét vége óta ismét két üzlete van Kisnánának. A do- moszlói áfész a mintegy 550 ezer forintos korszerűsítés-felújítás során 25 négyzetméterrel bővítette is az eddigi „kis boltot”, s a korábbi egy helyett két kiszolgálót állított munkába, a jobb ellátásért. A szövetkezet törekvését a kistelepülések fejlesztési alapjából, s szakminisztériumi segítséggel is könnyítették.- ÉPÍTKEZŐK. Évi 40-50 új lakást építenek az egyre növekvő lélekszámú Nagyrédén. Legutóbb a Mikszáth Kálmán utcában osztottak 12 telket, amelyek közül az idén kettőn már a ház is áll. A helyi tsz legközelebb a Hunyadi utcában ígér további 10—15 házhelyet, a már kész új lakásokkal szemközti területen.- MA: VÉRADÓK NAPJA. Ebből az alkalomból délután 2 órakor Gyöngyösön a Mátra Művelődési Központban városi ünnepséget tartanak. Holnap a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Vezetőségének ülésén Egerben, a dohánygyárban kerül sor megemlékezésre és kitüntetések átadására. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet hevesi lakosok részére 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11-831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dor- mánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfar- mos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi ut 42. szám alatti rendelőben. Tel.: 41-020. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. TISZANANÁN: 19 órától másnap reggel 7-ig; hétvégén szombat regei 7-től vasárnap reggel 7-ig, az egészségügyi kombinátban, a Vörös Hadsereg u. 106. alatt Tiszanána, Kisköre, Kömlő és Sarud lakosságának. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. ^[orvosi ügyelet * V ■ V . ' MÁRA Fejlesztik az egri Shell-kutat Mától gyermekkönyvhét Immár hagyomány, hogy az év végi ünnepek előtt Egerben a Hámán Kató Megyei Uttörőház és a Megyei Gyermekkönyvtár közösen megszervezi a gyermekkönyvhetet. Az érdekes programok sorában ma délután a 4 órai megnyitót követően Kacsints rám címmel, Mikola Péter vezetésével a Lek vár együttes ad műsort. Kedden az általános iskolások Petróczi Évával, a Piknik sorozat műfordítójával találkozhatnak. A rendezvény 3 órakor kezdődik. Szerdán ugyancsak 3 órakor irodalmi játszóház lesz alsó tagozatos napközis csoportoknak. Csütörtökön Mondd, szereted az állatokat? címmel vetélkedőt rendeznek a Megyei Gyermekkönyvtárban, pénteken délután 4 órakor pedig reneszánsz történelmi játszóházra invitálják az iskolásokat. Ekkor kerül sor az úttörőház színjátszó szakkörének szórakoztató, játékos műsorára. A gyermekkönyvhét utolsó rendezvénye szombaton délelőtt 10 órakor lesz, „ Sátorfalva-találkozó ” címmel. Újabb ólommentes A helyi Universal Szerviz Ipari Szövetkezet és a Shell Interág Kft. közös vállalkozásában a napokban hozzáláttak az egri kemping melletti üzemanyagtöltő állomás bővítéséhez. A mintegy 5,5 millió forintos fejlesztés során — két ütemben — újabb két, egyenként 50 köbméteres tartály- lyal gyarapítják a tankparkot, hogy a továbbiakban már ólommentes benzinnel, illetve a dízelüzemű gépjárművekhez szükséges gázolajjal is kiszolgálhassák itt az autósokat. A Tabon gyártott, s már helyszínen lévő hatalmas edényekhez — mint dr. Szőke Miklósné elnökhelyettestől értesültünk — két vadonatúj kút csatlakozik majd két-két kimérőfejjel, a meglévőkkel párhuzamos harmadik szigeten. Ugyen- ekkor a jelenlegi kezelőépület előtető-nagyobbítására is sor kerül. Tatarozzák, felújítják a régebbi létesítményeket, a Shell- kutakat az eddiginél jobban a hálózati sajátosságokhoz igazítják. A feladaton az Alterra Közmű- és Mélyépítő Vállalat, valamint az Universal osztoznak, a kivitelezésben a szövetkezet kútkezelői is részt vesznek. S azon vannak, hogy lehetőleg még a téli fagyok előtt a mélybe kerüljenek a tárolók. Ez az első ütem a tetemes földmunkán túl a jókora betonteknők elkészítését is jelenti, a csatlakozó aknákkal együtt. A folytatást hagyják jövőre, de úgy, hogy annak befejezése se húzódjon május 1-jétől tovább. A kömyezetkímélés mellett a katalizátoros gépkocsik számának gyors ütemű terjedése sürgette az ólommentes benzin árusítását is, míg a gázolajat a növekvő turistaforgalom, a sok külföldi vendéget vonzó szomszédos kemping tette különösen szükségessé. Csupán a két új kút 25 százalékos árbevétel-növekedést ígér. Ezzel az Universal jövőre a töltőállomáson elérheti a kerek 300 millió forintos értékesítést, ami a viszonylag kis szövetkezetnél önmagában is igen jelentősnek mondható. (-ni) Vendégek a világűrből? Különleges fényjelenségek a Dunántúlon Különleges, egyelőre tudomá- lágító négy fényjelenséget, amely nyos magyarázatokkal alá nem támasztott, ám figyelemre méltó jelenségekről számolt be szombaton Bazsó Gyula, a Pápai Meteorológiai Szolgálat ügyeletes technikusa az MTI munkatársának. Pénteken egymástól függetlenül több bejelentés érkezett a Dunántúlról, miszerint furcsa fényjelenségeket tapasztaltak több helyütt. Ezek alapján a pápai állomás felvette a kapcsolatot a közeli honvédségi repülőtérrel, és a szokásosnál is nagyobb figyelemmel kísérte az égboltot. A rendkívüli látványok sorozata éjfél körül kezdődött. Mint Bazsó Gyula elmondotta: a Göncölszekér vonalában tapasztaltak először a csillagoknál mintegy tízszer erősebben vimintegy 1500 — 2000 méteres magasságban mozgott. Több repülőgép felszállt, s a következő információkat adta a mérőállomásnak: négy, észak — északnyugat és délkeleti elhelyezkedésű, alakjukat és átmérőjüket állandóan változtató jelenséget észleltek, ezekről azonban közelebbi magyarázatot nem tudtak adni. Ugyancsak megmagyarázhatatlan, hogy miközben a csillagképek a Föld forgásával együtt mozognak, a négy „objektum” a helyén maradt. A jelenség ugyancsak váratlanul eltűnt az égboltról. Később, szombaton éjszaka 3 óra 35 perckor újabb, mai ismereteink szerint ugyancsak megmagyarázhatatlan esemény történt. Egy hatalmas fényjelenség száguldott el felettünk — számolt be a történtekről Bazsó Gyula, majd így folytatta: „ha nem látom, magam sem hiszem. Olyan volt, mint amikor magnéziumot gyújtanak meg, szinte nappali világosság keletkezett. Sebessége óriási volt, hozzávetőleges számításaink szerint 70 kilométer percenként. Semmilyen hang nem kísérte az óriási fényt, viszont füstfelhőt — a kondenz- csíkhoz hasonlót — láttunk. Ószintén szólva még most sem értem, hogy mi történt az éjjel” — fejezte be beszámolóját Bazsó Gyula. Az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletesének segítségével az MTI munkatársa több dunántúli meteorológiai állomástól a fényjelenségeket egyszerre észlelő információkat kapott. Adventi zenés Pénteken este Eger zeneszerető közönsége a református templomban gyűlt össze. Az érdeklődésre jellemző, hogy még a bejáratnál is akadtak műélvezők, akik Bach-, Widor- és Kodály-darabok mellett XVI. századi fúvószenét is hallhattak. Az est előadói az Agria Régizene Rézfúvós Együttes és az egri tanárképző főiskola női kórusa voltak, Lórentz Péter, illetve Tar Lőrinc vezényletével. Az orgonán közreműködött Bíró Imre. (Fotó: Gál Gábor) A népszavazásról az Egri Városi Televízióban A ma délután 6 órakor kezdődő műsorban a tervek szerint nyilatkoznak azok, akik szavaztak, és akik nem mentek el. A városi televízió munkatársai rövid' értékelést kémek az Egerben működő politikai pártok képviselőitől a népszavazásról. A stúdió élő adásának vendége lesz az SZDSZ Egri Szervezetének két tagja, dr. Novák Rudolf és Weil Zoltán Iván, valamint a megyei tanács vezető jogtanácsosa dr. Vass Géza. Természetesen várják a nézők népszavazással kapcsolatos észrevételeit, kérdéseit a 19-999-es telefonon. A várospolitikai magazin többek között tudósít a vasútállomás tatarozásáról, színes összefoglalót ad az Egri Néptáncegyüttes minősítő előadásáról. Riport-összeállításban mutatják be az egri mentősök munkáját, és rövid ízelítőt adnak a legújabb bábszínházi bemutatóból. A műsor végén a Talpig olajban című filmet láthatják a nézők. Az MMK és a Hevesi Szemle miniszínpadának vendége: Felföldy Anikó, érdemes művész A Megyei Művelődési Központ és a Hevesi Szemle miniszínpadának vendége november 29-én, szerdán este 7 órától — az intézmény színháztermében — Felföldy A nikó érdemes művész, a Fővárosi Operettszínház tagja lesz, aki Portréka címmel élő nagylemez-bemutatót tart. Zongorán kísér Szentirmai Ákos zeneszerző. A hagyományokhoz híven a jegyek zömét a folyóirat galériájának közös fenntartásában közreműködő üzemek, illetve iskolák dolgozói, tanulói kapják, a mecénási alapállás honorálásaként. A többi megvásárolható az MMK-ban. (A Merkúrtól" f jelentjük Trabant Lim. Hyc. Bp. 772 Trabant Combi Hyc. Bp. 164 Trabant Lim. Spec. Bp. 21595 Debrecen 18662 Trabant Combi Bp. 7903 Debrecen 6237 Wartburg Standard Bp. 5294 Debrecen 3914 Wartburg Special Bp. 6347 Debrecen 5407 Wartburg Spec, tolót. Bp. 17539 Wartburg Tourist Bp. 5738 Debrecen 2924 Skoda 120 L Budapest 36209 Debrecen 19204 Lada 1200 Budapest 51405 Debrecen 37299 Lada 1300 S Bp. 24999 Debrecen 19623 Lada Samara Budapest 7186 Debrecen 5129 Lada Samara ötajtós Bp. 83 Lada 1500 Budapest 22630 Debrecen 17374 Lada Combi Budapest 1914 Debrecen 1051 Lada Niva — 1183 Polski Fiat 126 E Bp. 7033 Debrecen 4552 Dacia Lim. Budapest 26190 Debrecen 18199 Dacia Combi Budapest 10043 Debrecen 5714 Dacia TLX Budapest 20673 Debrecen 12162 Zastava — 20538 Opel Kadett - 1301 Volkswagen Golf — 726 Volga Limousin — 44 Volga Combi — 31 Maruti — 990 FSO 1500 Győr 341 I NÉPÚJSÁG — Politikai napilap. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon : 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon :38-ll-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Élőfizetési díja egy hónapra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. Index: 20 062. — Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0133—0705