Heves Megyei Népújság, 1989. november (40. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-27 / 281. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. november 27, hétfő POSTAFIÓK :en a szerkesztő „Aláírás nem szükséges” jeli­gére Domoszlóról írt a hadiözve­gyek nevében M. Gy. 90 százalé­kos hadirokkant, mert november elsején, azaz Mindenszentek napján „nagyon szép hősi emlék­mű-koszorúzás volt a faluban az első és második világháború hősi halottairól való megemlékezés keretében.” Köszönetét fejezi ki a tanácselnöknek, a titkárnak névszerint, a Plébános úrnak és a Kántor úrnak meg a „verpeléti” honvédségnek.” Említ másokat is, akik besegítettek. Mi úgy érezzük, hogy a hadi­özvegyek a faluban és maga a 90 százalékos hadirokkant is úgy gondolták, hogy végre ez a tisz­tesség mégis csak eljött, amire a nemzetet önbecsülése kötelezte, kötelezi mindig is: fejet kell haj­tanunk — és nemcsak az ünnepi órákban — azok előtt, akik a há­borút megszenvedték. Az áldo­zat, mint a hadra kelt katonák hoztak és az áldozat, amit az öz­vegyek végigéltek, támasszon er­kölcsi erőt bennünk. S bár a levél­író tudatta nevét, szeretni való görcsös betűivel, azért odatette a beszámoló végére: aláírás nem szükséges. És még ezt is zárójele­sen. H.J. írja: „A lakás az utóbbi idő­ben teljesen lakhatatlanná vált, a tető beázik, a falak penészesek, az oldalfalat kibontották a cigá­nyok. Fűteni nem tudok, hiszen hiába, a lyukpn kimegy a meleg. Eljártam...” És itt felsorol taná­csot, IKLV-t, ahonnan még csak választ sem kapott. Válaszunk: a tanácsi lakás karbantartása az Ingatlankezelő Vállalat feladata, mert köteles­sége, hogy rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban tartsa, tehát kezelje a lakást. Ha panaszára nem mozdulnak, ke­resse meg a Köjált, vizsgáltassa meg a tanácsi bérleményt, hátha ők kimondják, hogy ez az épület, amiben élnie kell, emberi tartóz­kodásra alkalmatlan. Ebben az esetben az IKLV-nek és a tanács­nak is lépnie kell. D.I. Idézzük leírása fontosabb részleteit: „November 4-én este, 21 óra tájban, feleségemmel Egerben a taxiállomásról a Zal­ka M. út 64. szám alatti laká­sunkhoz hozott a Volán-taxi 14- es számú Dáciája. A taxi órája 38 forintot mutatott, ötszázassal fi­zettem, mondván, hogy ötvenből kérek vissza. A sofőr közölte, hogy nincs aprója, majd kis türel­met kérve kezdte számolni apró­pénzét. Mi a hátsó ülésen vár­tunk a visszajáró összegre, majd a sofőr közölte, hogy nehezen összejött. Szótlanul zsebre tet­tem, udvariasan elköszöntünk egymástól. Otthon utánaszá­moltam és megdöbbenve láttam, hogy ötvennel kevesebbet adott vissza. Telefonon hívtuk a köz­pontot, onnan érdeklődtek CB-n a 14-es taxisnál, ahonnan az a válasz érkezett, hogy „a pénztártól való távozás után...” És folytatja: „Nem az 50 forint bosszant, hanem az emberi tisz­tesség mellett, a gerinctelenség ellen emelem fel szavam.” Az utolsó mondata kissé ke­ményre sikeredett. Magunk is végiggondoltuk a jelentetet, ahogyan a sietség és minden egyéb a gyors lebonyolítást kész­teti. A szolgáltatások jó néhány százalékánál „a megrendelő” ki­szolgáltatottnak érzi magát, és nem alaptalanul tudatosul az az érzése, netán állandósul is, hogy jobban ügyeljen, mert „élelmes fiúk, lányok” baleknak nézik és hazavágják. Mi is rájöttünk már, hogy érdemes az éttermi fizető­pincér számlájának is utánaszá­molni. És ha bólintunk, misze­rint az erkölcsi züllés a legmé­lyebb válság ebben az országban, akkor tegyünk is ellene. A szó legszorosabb értelmében „oda kell nézni a körmére” az embe­rünknek és akkor nem lesz fölé­nyes. Mert ebben az esetben is a bizonyíthatóság hiányzik az ön oldalán, noha személy szerint egy pillanatig nincs kétségünk, hogy az eset úgy zajlott le, aho­gyan részletezte. Becsai Antalné, Vécs Panaszolja, hogy postaládájá­ba bedobták a november 20-i lapszámunkat, bekeretezve ab­ban a szerkesztői üzenetekben Sz.I.-nek adott válaszunkat, az­zal a további „szöveggel”, hogy ez rólatok szól, nektek írták. Kérésére közöljük, hogy ez az üzenetünk egy sokat próbált egri ér­telmiségi megnyugtatására szolgált. Nem rózsás a helyzetünk, de... A Népújság” 1989. november 10., pénteki számában megjelent „Csakazértis orosz?” című cikk kapcsán kívánok néhány meg­jegyzést, kiegészítést tenni, való­di problémát megfogalmazni. A cikk szerzője (kova) csupán néhány mondatnyi beszélgetést folytatott velem. Nem kérdést, hanem állítást fogalmazott meg, amelyek lényege így hangzott: úgy hallottam, hogy baj van tíz angol oktatásával. A válasz most is az, hogy ez így nem igaz. Nem igaz az dktatás színvonalát és az angol nyelvet tanulók arányát il­letően. Iskolánkban 463 fő köte­lezett idegen nyelv tanulására. Jelenleg 200 gyerek tanul angol nyelvet . Ez 43,2 százalékos arányt jelent. (Ezt nem tartom rossz aránynak.) Azt is megjegyzem, hogy az angol nvelvet angoltanárok ok­tatják. (Az óraadói feladatot az angol tanszék egyik tanára látja el, egy kollégánk betegsége mi­att.) A cikk írójának feltétlenül is­mernie kellene a gyakorlóiskola kettős feladatát, amely szerint a leendő tanárok képzését is meg kell oldani. (Jelenleg az oroszta­nárok képzését is!) ”...jövo szeptembertől min­denkeppen soknyelvű általános­sá kivannak válni.” — e megálla­pítás a cikk szerzőjétől származik és nem tőlem. A „soknyelvű” ki­fejezéssel nem értek egyet. Az igaz, hogy újabb nyugati nyelvek bevezetését tervezzük (német, francia), de ezt tervszerűen kí­vánjuk megoldani. Ennek meg­felelően az 1990/91-es tanév­ben a német nyelv bevezetését valósítjuk meg. A szervezés már megkezdődött, a szülők írásban nyilatkoztak az igényt illetően. Hetvenhét százalékuk a német mellett voksolt. Az újságíró azon kijelentése, mely szerint „korántsem rózsás a helyzetünk”, igaz. Igaz az okta­tás objektív körülményeire. Csu­pán egyet említek meg ezek kö­zül. Nincs annyi osztálytermünk, mint ahány osztály oktatását vé­gezzük. Érdekes lenne megvizs­gálni, hogy a volt járási hivatal épületében miért nem kapott he­lyet a gyakorlóiskola. A hivatal megszűnése idején a kormány állasfoglalása az volt, hogy az épületeket elsősorban oktatási, közművelődési célokra kell át­adni. Az épület bejárata mellett elhelyezett, a hivatalokat jelző táblák között egy sem található, amely oktatási vagy közművelő­dési funkcióra utalna! Most több épület eddigi funkciója megszű­nik. Nem lehetne célszerű átcso­portosítással megoldani, hogy a már jelzett épületben a gyakorló­iskola is kapjon helyet? Nagy­mértékben lehetne csökkenteni az iskola zsúfoltságát, javítani az oktatás körülményeit. (Építke­zésre — terület hiánya miatt — már nem számíthatunk.) Véle­ményem szerint most lenne erre lehetőség. Csupán a város, a kü­lönböző pártok és szervezetek vezetőinek, tagjainak pozitív hozzáállására lenne szükség. Nem rózsás a helyzetünk, de e probléma megoldása esetén a város sok ifjú polgárának válhat­na rózsásaiba mindennapi élete a gyakorlóiskolában. Vajda József igazgató Visszhang — Bélapátfalváról A szövetkezet — hogy úgy- 2 591 900 forint összegért vásá- mond — jó hírnevének védelmé- rolta meg és kizárólagos tulajdo- ben a bélapátfalvi Bükkalja na volt...” MG TSZ elnöke, Kovács Flórián * levélben kereste fel szerkesztő- A riportban megszólaltatot- ségünket a lapunkban 1989. no- tak, illetve a szerző megjegyzése­imhez 9-én megjelent ”Kúriás ivei, véleményeivel ellentétes álmok ” című riportunkkal kap- szövetkezeti közleményhez nem csolatban. Kifogásainak helyet fűzünk kommentárt, elfogadását adva, kérésére közöljük alábbi az egercsehiekre bízzuk. A Nép­sorait: újságban napvilágot látott írás ’’...nem helytálló, hogy a tsz lényegén ugyanis — megítélé- könnyű szívvel kivágatta (a fá- sünk szerint nem változtat. La­kat) mert kellett a mészégetés- punk tulajdonképpen aggodal- hez... A kastély értékesítéséből mának adott hangot, amikor a származó bevétel — amely 2 200 kastély és környéke pusztulását 000 Ft — a bélapátfalvi Bükkalja _ bemutatta. A nyomtatott szó ere- Mg. Termelőszövetkezetet jogo- jével is arra emlékeztetett, hogy a san megilleti, mert az ingatlant szép fekvésű ingatlan a mostani- 1961. szeptember 5-én — a jog- nál jobb sorsra érdemes. előd szövetkezet — visszterhesen (A szerk.) / Ipari % tevékenységre alkalmas kb. 500-1000 m2-es csarnokot keresünk — Gyöngyös vonzáskörzetében — megfelelő infra­struktúrával. Leveleket „Napfény 206” jeligére a gyöngyösi takarék- szövetkezetbe, (Magyar út 1.) \ kérjük. J* / A NÍVÓKER KFT Magánkereskedőknek, viszonteladóknak, ruhakészítőknek ajánljuk. NSZK-, holland importbői származó zsákos és bálás árukat a legnagyobb engedménnyel, a legolcsóbban nálunk vásárolhat 1989. december 23-íg. Kaposvár, Dombóvári u. 1. sz. alatti raktárunkban. Telefon: 82/19-687. Kaposvári Bála-Butik üzletünkben NSZK-ímport kabátszövet, pamutszövet, bélésanyag is kapható divatos színekben igen kedvező áron. Cím: Kaposvár, Béke u. 49. Tel.: 82/16-026. NÍVÓKER KFT. KAPOSVÁR Két században élt: 101 évesen Felső­tárkányban Feisőtárkányban 101. szüle­tésnapját ünnepelte az Akácfa út 6. szám alatt lakó Sedan Istvánná, leánykori nevén Lukácsi Erzsébet. Az idős matróna 1888 novem­ber 13-án született Jászjákó- halmán, s ott is élt, mint a plébánia háztartásvezetője. Két gyermeke van és egy unokája. Leszármazottai Feisőtárkányban vásárolt felújított egykori paraszt­házba költöztek, s itt ápol­ják, gondozzák a kora elle­nére frissnek mondható idős asszonyt. Bözsi néni kedvenc elfoglaltságai közé tartozik a séta a ház udvarán, olvasás a kemencepadkán, s az esti té­vé-híradó. (Szabó Sándor felvétele -MTI) Bözsi néni 101 éves... November 27-én, vagyis ma ünnepeljük hazánkban a vér­adók napját. Ebből az alkalom­ból szívből köszönjük a dono­roknak, a szervezőknek, a Vö­röskereszt aktivistáinak, az or­vosoknak, asszisztenseknek ál­dozatos munkáját. Kéijük vér­adóinkat e nemes cél érdekében, ezentúl is segítsék e mozgalmat. Ne engedjék, hogy a mai bonyo­lult politikai és gazdasági körül­mények között több területen megnyilvánuló közömbösség, érdektelenség veszélyeztesse ezt a munkát, amit az emberek éle­tének megmentéséért tesznek. Mindenki igényt tart arra, hogy ha megbetegszik, gondos orvosi kezelésben részesüljön, s termé­szetesnek tartja azt is, hogy a vért, ezt az életmentő gyógyszert is bármikor, bármilyen körülmé­nyek között, bármely mennyi­ségben megkapja. De az egész­ségügy is ugyanilyen természe­tességgel elvárja, hogy minden egészséges ember egyszer egy évben véradásra nyújtsa a karját. A megemlékezés napján ké­réssel fordulunk tehát az egye­temek, főiskolák, gimnáziu­mok, szakmunkásképzők, üzemek, vállalatok, oktatási intézmények, termelőszövet­kezetek fiataljaihoz, hogy csatlakozzanak e nemes ügy­höz, és lépjenek-be a véradók sorába. Vezérelje őket az, hogy ma máson, holnap rajtuk segíthetnek. Tóth Sándor megyei véradószervező Eger Közveszélyes rongálok Az ÉMÁSZ Gyöngyösi Üzem- igazgatósága 20 kV-os középfe­szültségű hálózat felújítási mun­káit végzi Ludas és Karácsond között. Dolgozóink Karácsond mellett a téesznél 12 oszlopköz villamos vezetékeit kifeszítették, és szabályosan lekötötték a föl­dút mellett lévő oszlophoz. Rá néhány napra valaki a lekötött vezetéket baltával elvagdosta. Az országnak és a vállalatunk­nak nem kis kárt okozott, és emellett az ilyen ember ön- és közveszélyes. Saját magát hozta veszélyhelyzetbe a rongálással, mert az átvágás következtében a felcsapódó (feszített) vezeték fej- és karsérüléseket okozhatott (vagy okozott is). Az előfeszített betonoszlopok közül most ugyan egy sem tört el, de ha ez megtörtént volna, és az útra dőlt volna, például munkaidő­ben...jobb nem is gondolni rá. Most csak anyagi kár keletke­zett, de ha az ismeretlen kártevő újra megpróbálja, sajnos ez a vandál magatartás emberéletbe is kerülhet. Közös ügyünk ezt megakadályozni. Erdész Mijdós Nyílt levél a pártapparátus dolgozóinak Kedves Elvtársak, Barátaink! Az MSZMP Heves Megyei Ügyvezető Testületé őszintén sajnálja, hogy pártunk függetlenített munkatársainak munkaviszonyát az MSZP 1989. december 1-jétől megszünteti. Becsületesen, tisztességgel végzett munkájukat köszönjük. Meg vagyunk győződve arról, hogy a felszabadulás óta eltelt időszak ered­ményeihez munkájukkal jelentősen hozzájárultak. Tudjuk, hogy Önök és családjuk most nehéz helyzetbe került, de kéijük, hogy e méltánytalan intézkedés miatt ne veszítsék el a szocia­lizmusba vetett hitüket. Az MSZMP megújításában, talpraállításában számítunk segítsé­gükre. Ebben a helyzetükben együttérzően, lehetőségeinknek megfelelő­en támogatjuk Önöket. Elvtársi üdvözlettel: az MSZMP Heves Megyei Ügyvezető Testületé Az EMELŐGÉPGYÁRTÓ VÁLLALAT Nagykanizsa rövid határidőre vállalja: híd- és bakdaruk, darupályák tervezését, gyártását, szerelését, különféle acélszerkezetek kivitelezését, emelőberendezések (daruk, építkezési felvonók) javítását, szervizelését, emelőberendezések fővizsgálatát, emelőberendezésekhez alkatrész gyártását, öntóminták, szerszámok készítését, elektronikus túlterhelésgátló és szélmérők gyártását, lakatosüzemi, présüzemi, hőkezelői munkák elvégzését, forgácsolást, alumíniumtokozott szekrények szállítását. Címünk: EMELŐGÉPGYÁRTÓ VÁLLALAT 8800 Nagykanizsa, Alkotmány üt 54. (Pf.: 179.) Telefon: 93/14-573, 14-560, 14-561 Telex: 33334 Vállalkozási Osztály

Next

/
Oldalképek
Tartalom