Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-20 / 249. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. október 20., péntek SPORT 5. Alapkőletétel 1990. március 15-én (?) Döntött a testület: az új fedett uszodát a nyitott mögött építik meg NB-s eredmények Régóta várt pillanathoz érkezett el tegnap az egri leendő új fedett uszoda ügye. Legyen, ne legyen, hol legyen, mikor legyen? E kérdéskörben zajlott a vita a városi tanács ülésén, ahol a honatyák és az érdeklődők arról igyekeztek meggyőzni egymást, hogy a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet szakemberei által elkészített tanulmányterv ajánlásai közül melyik a legmegfelelőbb az 50 méteres sportlétesítmény megépítésére. A VÁTI három területet vizsgált meg. A fürdőkörnyéket, a Cifrakapu út, valamint a Nagylapos térségét. Az első változatot, tehát a strand környékét nem tartják alkalmasnak, többek között azért, mert a zsúfoltság miatt nincs mód a terjeszkedésre, az uszoda gátat szab a gyógy-ide- genforgalom további fejlesztésének. Kritikussá válik a parkolás, és nem lesz mód kisebb sportpályák, zöld területek kialakítására. Ugyanakkor azt is megjegyzi a tanulmány, hogy a KÖZTI telepítési terve, mely a lerobbantott régi fedett helyén képzelte el az újat, nagymértékben veszélyezteti a gyógyforrásokat, míg a Bárány-uszoda mögötti területen való építkezés során kisebb a kockázat. A második változat az Egér- patak — Malom utca — Cifrakapu út által határolt területet értékeli. Közművesítési szempontból kedvezőnek ítéli meg ezt a helymegválasztást, ám ennek a résznek is az a hátránya, hogy csak a sportpálya rflegszünteté- sével lehetséges a bővítés. A Nagylapost alkalmasnak tartják a verseny- és a tömegsport új városi bázisának, ahol a rekreációs központ magja lehetne az úszócentrum, azaz a strand, amely tehermentesíthetné a belváros zsúfoltsággal küszködő fürdőjét. Helyet kaphatna itt ezenkívül a tanmedence, nyitott sportuszoda, idővel sportszálló és különféle sportpályák kialakítása is megoldható. Mint írja a tanulmány: városképi megjelenés szempontjából a sportcentrum zöldterületi környezetben történő elhelyezése nemzetközi gyakorlat. Összefoglalva: a vizsgálat hem javasolja a fedett uszoda telepítését a fürdőkörnyékre. Ehelyett funkcionális és környezetvédelmi szempontból park létrehozását ajánlja. A Cifrakapu út és a Nagylapos térségét viszont előtérbe helyezi egy, a város versenysportját és úszásoktatását szolgáló fedett uszoda megépítésére. Nyűt nap a főiskolán Az egri tanárképző főiskola testnevelés tanszéke ma 12 órától a főépület (Szabadság tér 2.) 6-os számú előadójában nyílt napot rendez a testnevelés szakon tovább tanulni kívánó középiskolás diákok számára. Ennek során ismertetik a felvételi követelményeket, és a felkészüléshez is adnak tanácsokat. Serdülő-labdarúgás A megyei serdülő labdarúgóbajnokság legutóbbi fordulójában a következő eredmények születtek. Keleti csoport: Erdő- telek-Eger SE II. 4-7, Kompolt- Tamalelesz 5-4, Poroszló-Novaj 1- 4, Bélapátfalva-Heves 2-2, Füzesabony^Sirok 1-3, Eger SE III.-Recsk 8-1. Nyugati csoport: Gyöngyöshalász-Petőfibánya 2- 3, Nagyréde-Tamaörs 4-1, Apc-Hatvan 2-0, Gyöngyös II.- Domoszló 5-1, Gyöngyös I.-At- kár 14-0. Vajon hogyan véleményezték e tanulmányt az érdekeltek? Általános vélemény, hogy a tervezői munkát alaposnak, szakmailag megfelelőnek tartották, és a megállapításokkal a többség egyetértett. Eltérő véleményét csupán a megyei és a városi tanács ifjúsági és sportosztálya nyilvánított. Ók ugyanis a Bá- rány-uszoda mögötti területre voksoltak, míg például a Szociális és Egészségvédelmi Minisztérium illetékesei, az Országos Műemléki Felügyelőség, a megyei tanács közlekedési osztálya, az Eszak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a megyei településfejlesztési és építészeti albizottság ellenzi, hogy itt induljon meg a kivitelezés. Az uszoda építésének idejére létrehozott társadalmi bizottság elsősorban a pénzügyi lehetőségeket vette számba, így ennek konklúziója az volt, hogy a legolcsóbb a fürdőkörnyéken megépíteni az uszodát. Egy másik vélemény ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az itteni úszócentrum a helyhiány miatt a távlatokban sem lesz teljes értékű. És ha már szóltunk a pénzről, nézzük, mibe kerül a létesítmény, és ami még fontosabb, honnét lehet előteremteni a szükséges összeget. A gazdasági kalkulációk egyértelműen kimutatják, hogy a kivitelezést a fürdőkörnyéken lehet a legolcsóbban megúszni. Az olcsóság persze relatív fogalom, hiszen mai áron számolva több mint 400 millió forintba kerül az uszoda. A városi tanács évente száznyolc- van-kétszázhúsz millió forintot fordíthat fejlesztésre, tehát ebből kell finanszírozni az építkezést is. Nem titok, hogy a város súlyos gondokkal küzd, hogy csak a csatornázás hiányosságaira, a korszerűtlen úthálózatra, az elégtelen telefonhálózatra, vagy épp az ivóvízellátásra gondoljunk. Ezek olyan, megoldásra váró sürgető problémák, amelyek esetenként százmilliós nagyságrendű beruházást is igényelnek. Ha tehát zöld utat kap az uszoda, akkor számot kell vetni azzal, hogy tanácsi pénzből a megyeszékhelyen semmiféle beruházásra nem lesz mód. E tényeket tudva foglalták el helyüket a tanácsteremben a testület tagjai, és jó páran eljöttek azok közül is, akik szívükön viselik Eger úszó- és vízilabdasportjának jövőjét. A vitában húszán A megyei kézilabda-bajnokságban a nőknél már befejeződött az őszi szezon, míg a férfiaknál az utolsó előtti fordulót bonyolították le. Az ETK — Füzesabony rangadón gyenge mérkőzésen a vendégek örülhettek a két pontnak. Az eredmények: Gyöngyösi SE — HKVSC Generalcoop 36- 14 (22-6) Ld.: Sellei 8, Román Gy. és Román Zs. 5-5, illetve Kaszás 5. A mérkőzés sorsa már az első félidőben eldőlt a házigazdák javára. szólaltak fel, s hallgatva az érveket, helyenként a nosztalgiát sem nélkülöző beszédeket, az ezeket követő tetszésnyilvánítást, sejteni lehetett, hogy a szavazáskor milyen eredmény születik. Dr. Ringelhann György arra hívta föl a figyelmet, hogy az úszásnak milyen fontos szerep jut az egészségmegőrzésben, az orvosi rehabilitációs munkában. Eger iskolaváros, tehát több ezer diákról van szó, akik közül sokan vidékről kerülnek a megyeszékhelyre, és iskolás éveik alatt tanulhatnának meg úszni, ha lenne fedett uszoda. Ezért is fontos, hogy a halogatás helyett mielőbb a tetteké legyen a főszerep. Az MDF nevében dr. Herczeg László kért szót, aki kifejtette, hogy veszítettünk ugyan egy évet, de megakadályoztunk egy felelőtlen döntést. Mint köztudott, tavaly a demokrata fórum kezdeményezte az uszodaügy nyilvánosság előtti vitáját, s a szervezet kardoskodott amellett, hogy az új létesítményt ne a régi helyén, a páratlan értékű Szent József-forrás tőszomszédságában építsék meg. Gerzovits József a fürdőkörnyéki telepítés mellett emelt szót, többek között már csak azért is, mivel a Csebokszáriban jóval kevesebb az iskola, mint a belvárosban. Hajdú Miklós szerint a nagy- laposi úszókomplexum megvalósítása a jövő generációjának lesz a feladata, a realitás azt diktálja, hogy a Bárány-uszoda mögött készüljön el az új uszoda. Pócsik Dénes eloszlatta azt a félreértést, hogy kizárólag a versenysport miatt kell megépíteni a belvárosban az új uszodát, sőt ezt a döntést inkább az idegenforgalmi szempontok és az úszásoktatás szem előtt tartása diktálja. Nem hisz abban, hogy megoldhatatlan feladat lenne erre a laza talajú területre tökéletes uszodát építeni, hiszen a világot járva látott ő már az ötödik emeleten is úszómedencét, és mocsárra épített uszodát is. Király Vilmos népszavazást javasolt, azaz döntsön ebben a kérdésben Eger lakossága. Szerinte túl sok szubjektív, érzelmi elem keveredett ebbe az ügybe, így nem születhet elfogulatlan döntés. (Ezt a felvetést azonban a testület nagy többséggel leszavazta.) Dr. Nyíri Beáta szerint ezt a kérdést H. Zalka SE — Gyöngyösi Főiskola 26-18 (13-10) Ld.: Rácz 7, ill. Körmendi 5. A honvédcsapat végig vezetett ugyan, de a főiskolások sem játszottak alárendelt szerepet a mérkőzésen. Egri TK — Füzesabony 23-34 (11-15) Gyenge színvonalú találkozót hozott a rangadó, amelyen kétség sem fért a vendégek sikeréhez. A Finommechanika — Gyön- gyössolymos mérkőzés eredményéről nem kaptunk tájékoztatást. döntse el majd az új tanácstestiilet, hiszen nekik kell majd megbirkózniuk a feladattal. Ha viszont mindenképpen választani kell, ő a nagylaposi elképzelésre szavaz. Tóth Elemér szembeállította egymással a fürdőkörnyéki és a nagylaposi kivitelezés pénzügyi igényeit. S bár a kettő között nem túl sok a különbség, ám felhívta arra is a figyelmet, hogy a Nagylaposon egy medence önmagában működésképtelen. Felvázolt egy építési ütemtervet is, amely szerint a kisajátítást, a rendezési terv módosítását még az idén el kell kezdeni, az alapkőletételt 1990. március 15-én tarthatnák meg, az uszoda elkészülte pedig 1992. augusztus 20-ra valósulna meg. A Bárány-uszoda rekonstrukcióját egy időben lehetne elkezdeni a fedett építésével, azzal a különbséggel, hogy a nyitott uszoda felújítását csak egy évvel később fejeznék be. Dr. Kerekes Lajos feltette a kérdést: luxus vagy létszükséglet a fedett uszoda? A válasz csak egy lehet: létszükséglet. Tehát nem szabad tovább késlekedni. A vitát Békési József, a városi tanács általános elnökhelyettese foglalta össze. A legfontosabb várospolitikai feladat ma az uszodaépítés — hangsúlyozta. Izzadtságos munka lesz végigmenni ezen az úton, ami csak úgy képzelhető el, ha a város polgárai, a vállalatok, az intézmények magukénak érzik az uszodaépítést, és elfogadják azt a nézetet, hogy a megyeszékhelyen a következő bő két évben az új sportlétesítmény élvez elsőbbséget. Személy szerint a Bárányuszoda mögötti területet javasolta a testületne, hozzátéve, ha mégis a Nagylaposra szavaznának, inkább vegyék le a napirendről az uszodaépítést. A szavazáson, mint ahogy azt már említettem, elsöprő többséggel a nyitott uszoda mögötti terület futott be. A jelenlévő ötven tanácstag közül negyvennégyen voksoltak erre, hárman voltak ellene, és ugyancsak hárman tartózkodtak. Az egy éve húzódó vita tehát lezárult. Hogy a legjobb helyet jelölte-e ki a testület, erről még sokáig megoszlanak majd a vélemények. Egyvalami azonban biztos. Még egyszer nem járhat úgy a város, mint a korábbi fedett uszodával. Mementónak ott a gazzal benőtt terület, melyen egykoron már állt egy fedett uszoda... Budai Ferenc találat Egri Lendület — Gyulai SE 5-1 (3-1) Országos női labdarúgó-bajnoki mérkőzés, Eger, 200 néző. V.: Birincsik. Lendület: Kollár — Vajmi, Soós (Ballagó), Simon, Szomo- lyainé — Lőj, Nagy, Lubai (Vámosi) — Nagyné, Szabó, Gál. Edző: Nagy Frigyes. A vidéki rangadón az egriek már a 9. percben három góllal vezettek. Ezután kissé visszafogták az iramot, és kiegyenlítettebb lett a játék. A második félidő derekán ismét erősítettek a kórháziak, és magabiztos győzelmet arattak a gyulai lányok fölött. Góllövők: Szabó 2, Gál, Nagy, Vajmi, ill. Vajmi (öngól). Jók: Szomolyai- né, Nagy, Lubai. Szombaton 10.30-kor az északi pályán játszik a Lendület, a többszörös bajnok Renova lesz az ellenfél. Kézilabda Füzesabony — Hajdúböszörmény 16-12 (8-4) NB Il-es női mérkőzés. Füzesabony, 200 néző. V: Pálfi, Robotka. Füzesabony: Szarka — BE- RECZKINÉ, Barati 5, FOR- GÓNÉ 3, Baloghné 2, Németh 5, Katona 1. Cs: Bocsi, Erdélyi, Nagy, Barta, Trencsényi (kapus). Edző: Atkári Lajos. A füzesabonyi lányok kiváló védekezésükkel valósággal felőrölték az élbolyban helyet foglaló ellenfelük ellenállását, kizökkentették őket megszokott ritmusukból. Mindjárt az elején 8-2-re elhúztak tőlük. A vendégek a szünet után egy gólnyira megközelítették a házigazdákat, ám egy huszáros hajrá utolsó reményeiket is szétfoszlatta. Az FSC nem hagyott kétséget afelől, hogy melyik csapat jobb ezen a napon. Az egyéni teljesítményekről szólva elmondható, hogy Bereczkiné nagyszerűen semlegesítette az NB II tavalyi gólkirályát, Keserű Ibolyát. For- góné higgadtsága nagyban hozzájárult a győzelemhez. A jó teljesítményért az egész csapatot dicséret illeti. Amennyiben támadójátékukon még javítani tudnak, akkor tavasszal már nem lehetnek kiesési gondjaik. Siroki Vasas — Nyíregyházi TK 22-19 (9-11) NB Il-es női mérkőzés. Nyíregyháza, 100 néző. V: Farkas, Kerepeczki. Sírok: FEKETE - JÓNÁS 5, SIMON 9, Nagyné, Fésűs 1, Tóth L, KOVÁCS 3. Cs: Jakab 1, Szabó, Ivády 2, Bóta. Edző: Somogyi Tibor. Hazai győzelem esetén helyet cserélt volna a két csapat a bajnoki tabellán, ezt azonban a siro- kiak megakadályozták bravúros játékukkal. Az első félidőben még úgy tűnt, hogy a nyíregyháziak az esélyesebbek, a szünet után azonban a vendégek jobb erőnlétüknek köszönhetően felülkerekedtek. Az őszi szezon utolsó mérkőzésén, szombaton 15 órakor a Pilisszentiván együttesét fogadják. Kosárlabda Egri Tanép — Budafok 118- 87 (64-43) NB Il-es férfi mérkőzés. Eger, 150 néző. V: Béliéi, Bukta. Tanép: Káló 8, Nádai 9, SZÉPHEGYI 18, Sipeki 17, A napokban Egerben rendezték meg megyénk II. és III. osztályú asztalitenisz felnőtt egyéni bajnokságát, amelyen hét sportegyesület ötven versenyzője állt asztalhoz. A nőknél az egri Kö- vendi Anita és Sibelka Ágnes nyert bajnokságot, míg a férfiak mezőnyében a bélapátfalvi Tó- bik József és az egri Bölkény Árpád számára termett babér. Említést érdemel, hogy a bélapátfalvi pingpongozó maga mögé utasította Várszegi Istvánt, az egri Kolacskovszky SE kiválóságát. Örvendetes dolog, hogy hosszú hallgatás után valami megmozdult Bélapátfalván, az NB III-as Ringer 12. Cs: Feledy 29, Labo- da 2, Huszti 14, Irlanda 2, Tompos 7. Edző: Komenczy Lajos. Annak ellenére, hogy a mérkőzés nagy részében az egrieknél a tartalékok voltak a pályán, nem volt megkérdőjelezhető a tanácsiak sikere. A következő három fordulóban idegenben játszik a csapat. Röplabda HK VSC - Esztergom 3-0 (8, 2,3) NB Il-es női mérkőzés. Hatvan, 100 néző. V: Lajos, Oláh. HKVSC: OLDAL, KERESZTFALVI, Páncsics, Kovács B., Sáfrány, Bondarenko. Cs: Bucholcz, Krafinger, Búzás. Edző: Kovács István. Az első játszmában még jól tartotta magát a vendégcsapat, ezt követően azonban már nem találták Bondarenko bombaerős nyitásainak ellenszerét. A harmadik szettben a hatvani lányok kitűnő játékkal rukkoltak kg esélyt sem adtak ellenfelüknek. Ifik: Esztergom-HKVSC3-0. Gyöngyösi SE — TFSE 3-1 (15,15 -10, 10) NB Il-es férfi mérkőzés. Gyöngyös, 100 néző. GYSE: Simon — Fráter, SZO- BOSZLAI, SZÁRAZ, FÖLDHÁZI, Ivády. Cs: Gál, Tokai. Edző: Fráter János. A mátraaljiak csaknem két óráig tartó drámai küzdelemben megérdemelten nyertek a fővárosiak ellen. Teke Agria Bútorgyár — Ózdi Spartacus 6-2 (2430:2366) NB Il-es férfi csapatbajnoki mérkőzés, Eger. Agria: Kun 388, Jéger 404, Bárdos 413, Tóth T. 383, Kiss 421, Tóth J. 421 fa. Az elején még csikorgott ugyan a gépezet a sereghajtó elleni mérkőzésen, de aztán a bútorgyáriak egyre jobban belemelegedtek a játékba, és akár nagyobb arányú győzelmet is arathattak volna. Egercsehi Bányász — Nádújfalu 6-2 (2331:2237) NB III-as férfi csapatbajnoki mérkőzés, Egercsehi. Bányász: id. Kátai 409, Barta 380, Tarczali 372, Utassy 361, ifj. Kátai 409, Vincze 400 fa. A tartalékosán felálló házigazdák magabiztosan tartották otthon a két pontot. csapat is egyre reményt keltőbb eredményeket ér el. Az eredmények. Nők. II. osztály: 1. Kövendi 2. Horváth 3. Beniczky és Sibelka (mind Áfész VM). III. osztály: 1. Sibelka, 2. Inancsik A. (Lakszövadat), 3. Agárdi (Kolacskovszky SÉ) és Szabó E. (Lakszövadat). Férfiak. II. osztály: 1. Tóbik (Bélapátfalva), 2. Várszegi (Kolacskovszky SÉ), 3. Cseh (Bélapátfalva) és Pálosi (Kolacskovszky SE). III. osztály: 1. Bölkény (Kolacskovszky SE), 2. Tóbik, 3. Pálosi és Veress (Bélapátfalva). Sakkmaratoni Dortmundban Manapság a maratoni hosszúságú versenyek korát éljük. Ebben a versengésben természetesen a sakkozók Sem akarnak háttérbe szorulni. Ezúttal az NSZK-beli Dortmundban két + egy fős csapatok részvételével 24 órás csapatvillámversenyt rendeztek. A házigazdákon kívül Jugoszláviából, Szovjetunióból, Ausztriából és Magyarországról érkeztek játékosok a viadalra. A végső győzelmet a jugoszlá- vok szerezték meg, Komljanovics és Lalic nemzetközi mesterek révén. Az egriek a 21. helyen végeztek a 103 csapat versenyében, Kiss P, Cseh, Seres összeállítású gárdájukkal. A rendkívül erős mezőnyben sikerült néhány értékes skalpot is begyűjteniük. Ezek közül az élre kívánkozik Kiss győzelme az NSZK válogatott Lan nagymester ellen vagy Cseh döntetlenje az ugyancsak válogatott Bischof nagymesterrel. Az újdonsült magyar válogatott Tolnai Szalánczival párban a 10. helyen végzett. Ötös Kézilabda Rangadót nyert a Füzesabony Asztalitenisz Valami megmozdult Bélapátfalván...