Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-07 / 237. szám

4. GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1989. október 7, szombat v" ^ Egri építészek pesti kiállításon „Magánügyeim” A Budapest Galériában (V. Szabadsajto u. 5.) szerepelnek október közepéig az Egri Építész Kör tagjai. Húszán vannak ők, akik hosszú évek óta eggyétömö- rülve közös szándékkal, tehetsé­gükkel, egyéniségükkel alakítják Eger új arculatát. Igyekeznek a történelmit a jelen igényeivel, lelkiségével ötvözni, hogy a hol­napi egri ember is jókedvvel érezze magát ebben a városban igazán városlakónak. Hogy ez G yakorlatban — mármint mun- ájuk és a belőlük sugárzó alko­tóerő — mit jelent Egernek, azt még nem lehet véglegesen be­mérni, hiszen a feladatok, a lehe­tőségek naponta változnak, nö- ■ vekednek-apadnak, a kor sze­szélyes járása szerint. Akik Egerben élnek, olykor meg-megállnak egy-egy új épü­let, sarokház előtt, s főleg a bel­városban mustrálgatják, meny­nyire olvad bele például a Kos­suth Lajos u. 5. számú ház meg­oldása a nagyon is igényes mű­emléki környezetbe, hogyan ta­lálta el a tervező a térségben a rit­must, a hangulatot, hiszen száz méteren belül olyan épületek he­lyezkednek el, mint a Lyceum, a Megyeház, a Franciskánus templom, a Szilágyi Gimnázium, az egykori Foglarianum épülete és Barchetti-ház. Dely György, a létesítmény tervezője nyilván so­kat töprengett, míg eljutott ah­hoz a vonalrendhez, amely most már végérvényesen meghatároz­za ennek az utcának az arcát. Já­tékosságával, mértéktartásával, méreteivel feloldja azt a nem mindenkinek tetsző hatást, amit a posta nagy tömbje gyakorol eb­ben az egyébként is kényes stí­luskörnyezetben. Belsőépítésze, Fehér László közreműködése és a szobrász, Pusztai Ágoston al­kotása emeli az építész teljesít­ményének összhatását. S mintha csak a kiállításon is versenyre akarna kelni a Kossuth u. 5-tel a Rátkai Attila, Thoma Emőke, Kiss Csaba, Nagy József kvartett a Kis Dobó-tér rekonst­rukciójának összetett és több he­lyen igencsak bonyolult megol­dásával, arra itt a kiállításon jöt­tünk rá. Ahogy a fotókat és az épületeket több oldalról bemu­tató felvételeket összevetettük, kiderül, hogy a szemlélet-azo­nosság, a feladat-adta keretek és az alkotói ötletek sora hol és mi­ben hoz másat, érdekeset, a szemnek izgalmasat, az épületek használóinak hasznosat. Még mindig sláger itt is, a Car- lone-ház és a Széchényi u. 13. tömbrekonstrukciója (Komáro­mi Péter tervezése), a tárlatláto­gatók — főképp fiatal egyetemis­ták — elmélyülten foglakoznak a látható és tanulmányozható té­mákkal. De nemcsak Egerben él­nek, és nemcsak itt hatnak ezek az építőművészek, vállalnak fon­tos, jelentős megbízatásokat a megyében és a megyén kívül is. A boldogi házasságkötő terem, a mátraszentimrei üdülőszálló, Noszvaj, Szilvásvárad, Hatvan, Poroszló megoldásai, a hevesi gimnázium es szakközépiskola épületcsoportja a műfaj szelle­mes, értékes eredményei. Jó lát­ványpárosításnak tűnik a kiállí­táson, hogy a boldogi házasság- kötő terem mellé tették Fekete Miklós Árpád brüsszeli szociális épületének fotóját. A két vonal­rend mintha köszöntené egy­mást. Érdemes a feljegyzésre és ta­nulmányozásra az az oktatási központ, amely Szügyben ala­kult a volt megyeháza épületéből és a további létesítményekből és a környezethez, a felújított palo­tához méltóan Madách Imre ne­vét viseli. Némely tablón feltűn­nek fotóban az alkotóművészek is. Példának okáért Rátkainé Kiss Róza az ő külön kis térségé­ben Magánügyeim cím alatt ösz- szefoglalja nezeteit tömör pár mondatban, bemutatja tervezé­seit is, de mert ő nemcsak mér­nök, anya is, a legfelső helyen so­rakoznak fel gyermekei: Eszter, András és Anna. És csak ezek után következik a szakmai szö­veg. A látogatók rövid megjegyzé­seiből csentünk el kettőt a ven­dégkönyvből. „Ügyesek vagy­tok, egriek” — vallja az egyik ol­vashatatlan aláírás tulajdonosa. Egy másik azt véste papírra, hogy a kiállítás jelentős részét ki­tevő tervrajzok ilyen kicsinyített — azt mondanánk inkább —, zsugorított méretben nem hat­nak úgy, mint kellene. Ha a kí­váncsi bemegy egy tárlatra, s fő­képp, ha épületekről van szó, ott mindig a tágasság érzetét kell kapnia. Magunk is úgy éreztük, hogy ezek az értékes munkák más erővel törtek volna ránk, ha legalább a fotók rendjében fel­vett méretek szerint kerülnek élénkbe. Nagyobb térben jobban működik még a képzelet is. A Duna Galéria nyújtotta a lehető­séget a kinagyításokra, ám a láto­gatónak olykor törzshájlítással kell közelítenie az érdekes fogal­mazványokhoz. És mintha csak visszaköszön­ne Rátkainé Kiss Róza magánü­gyeinek: gyerekrajzok árulkod­nak arról, milyen házakról is ál­modnak ők. Hazai és külföldi szerepléseik, sok-sok eddigi ismert munkájuk után ez a kiállítás is szép siker. Az egrieknek ezen felül még azért is ajánljuk a tárlat látogatását, mert szokatlan és kedves élmény az egri házak élményeivel találkoz­ni a pesti belvárosban. (farkas) Mit ígér a Tévé 2? A nézők kívánsága a döntő A televízió megjelenése pilla­natától kezdve vitathatatlanul a legfontosabb tömegkommuni­kációs eszköz a világon. így van ez hazánkban is, s jelentősége, szerepe egyre nagyobb forrongó, változó társadalmunkban. A Magyar Televízió — mint a nem­zet televíziója — két csatornán sugározza műsorait. Ilyen felál­lásban, nem kell külön hangsú­lyozni, mekkora jelentőségű sze­rep valamelyik program egysze- mélyű felelősének lenni... Nemrég Baló György ötbízták meg ezzel a munkával, miután elkészített egy tanulmányt arról, -hogy milyennek képzelné el ezt a programot, milyen feltételekkel, apparátussal stb. működtetné azt. A televízió vezetésének 30 tagú szakembergárdája megvi­tatta ezt a tanulmányt, és elfo­gadva annak tartalmát, úgy vélte, a gyakorlati megvalósításra is felkéri annak szerzőjét. Baló Györgyöt nem szükséges a nézőknek bemutatni, hiszen évek óta elismert televíziós sze­mélyiség. Ám más egy-egy — mégha oly fontos, jelentős — műsor szerkesztőjeként” ripor­tereként bizonyítani, mint egy csatorna felelős gazdájaként, hi­szen itt minden nézői réteg igé­nyeinek eleget kell tenni. Közis­mert az új programigazgató fel- készültsége, vitakultúrája, kompromisszumkészsége, a problémák iránti fogékonysága, munkabírása. Minderre most igen nagy szüksége lesz, hiszen nemcsak az elvárások nagyok, de a gondok is. Kevés a pénz a műsorokra, a technikára, mosto­hák a gyártási körülmények, má­sok a korábbi műsorkészítési be­idegződések stb... Mindezeket és a már elkészült műsorok átfutási idejét figye­lembe véve Baló György hang­súlyozta, hogy igazán csak 1990 márciusától tud felelni mind­azért, ami a 2. műsorban megje­lenik a képernyőn. Addig is lesz azért változás. Szeretnék a Nap­zártát — amikor csak lehet — 21.30-ra előrehozni, hogy e „ko­ránfekvő országban” mindazok nézhessék, akik ilyen típusú esti beszélgetésekre, vitákra vágy­nak. A 2. program egyenrangú mű­sor akar lenni, versenyezve az 1. programon kínáltakkal. Egy szempont lehet csak: mit akar a néző? Ennek a felmérése közel sem könnyű feladat, de ezt a ki­hívást e\ kell fogadni, fogalmazta meg gondolatait az új programi­gazgató. Visszajelzések, szakmai kritikák, kulturális, nemzeti szempontok mérlegelésével ál­landó készenlétben az újra, a frissre, de mégis tervezetten, elő­re megrendelt, felkészültségről, színvonalról tanúskodó műso­rokkal kell szolgálni a nézőket, akik kikapcsolódásra, szórako­zásra vágynak. A 2. program ki­alakításában fontos szerepet kapnak a televízió különböző műhelyei, de más, külső alkotók is. A 2. program megrendelő­ként jelentkezik majd, csakúgy, mint az 1-es, s versenyeznek egy- egy színvonalas produkcióért, de ha kell, anyagi és technikai esz­közeiket közösen is felvonultat­ják, segítik valamely, egyébként nehezen megvalósítható, értékes műsor megszületését. Érdekes az új igazgató elkép­zelése a 2. program egészét ille­tően. A kora délutáni időben 17- 19 óráig egy széles nézettségre számot tartó, különösen gyere­keknek, fiataloknak, idősebbek­nek szóló szolgáltató, informáci­ós, háttérműsort kívánnak indí­tani. A főműsoridőben 21.30-ig filmeket, tv-játékokat, szórakoz­tató műsorokat, sporteseménye­ket stb. sugároznak majd, sok hu- rhorral, színvonalas, kellemes es­téket nyújtva, amiben nem lesz direkt politika, híradó sem, csu­pán rövid hírek. Ezután a mosta­ni Napzárta-szerű vitaműsorok, majd pedig olyan rétegműsorok kerülnek a képernyőre, amelyek már egy-egy kisebb létszámú né­zőigény kielégítését szolgálják: kísérleti műhelyek, komolyzenei hangversenyek, tudományos fej­tegetések, stb. Azt is szeretnék, ha a záró vitaműsorok kötetlenül zajlanának, és akkor fejeződné­nek be, amikor a megjelentek ténylegesen is befejezettnek vé­lik, rugalmasan kezelve az adá­szárás időpontját. A tervek imponálók, kívánjuk Baló Györgynek — és persze mindannyiunknak —, hogy mi­nél több meg is valósuljon belőle! P. E. Hábent sua fata libelli — A könyveknek megvan a maguk sorsa Jegyzetek Ojtozi Eszter könyvének olvasásakor Az egri gimnáziumok könyv­tárai valaha a tudományművelés és ismeretszerzés naprakész bá­zisai voltak. Az iskolai értesítők évről évre közölték az új beszer­zések jegyzékét — jelezve, hogy az intézmény vezetése különös gonddal viseltetik a könyvtár dolga iránt. Jó lehetett tanárnak lenni egy-egy ilyen intézmény­ben, a könyvtár a szakmai isme­retek szintentártásának, de a tu­dományművelésnek is biztos eszköze volt. Aztán változtak az idők, a nem állami iskolákat államosí­tották s könyvtáraik gazdag, ma már pótolhatatlan anyagát zúz­dába vitték vagy éppen kidobál­ták. Erre a sorsra jutott például a cisztercita rend egri gimnáziu­mának páratlan értékű, mai megítélés szerint tudományos könyvtárnak minősülő biblioté­kája is. Ahol megmaradt a könyvtár, ott egy szégyenletes „útmutató” alapján (kiadta a Népkönyvtári Központ 1950- ben) „rendezni”, magyarul selej­tezni kellett a könyveket. S hogy milyen műveket, annak illusztrá­lásaképp álljon itt néhány példa. Nem kívánatos mű lett Amb­rus Zoltán néhány munkája (pél­dául a Berzsenyi dinasztia, A Berzsenyi lányok 12 vőlegénye), Ivó Andric Híd a Drinán című regénye, Áprily Lajos verseinek gyűjteménye, Benedek Elek könyveinek sokasága, a jeles er­délyi író, Bözödi György több munkája, Oskar Davico parti­zánregénye, a Hellasz sziklái kö­zött, Hans Fallada művei, Gár­donyi Géza Ábel és Észtere, az Aggyisten Biri, a Dávidkáné, a Te, Berkenye, a Pöhölyék és más művek, a Grimm-mesék, Panait Istrati és Hunyadi Sándor köny­vei, Kodolányi János valamennyi műve, Kuprin magyarra fordított munkái, Makkai Sándor regé­nyei és elbeszélsei, a világiroda­lomban már akkor is nagy ne­vekként jegyzett Maugham és André Maurois művei, a jeles költő, Nadányi Zoltán verseskö­tetei, Remenyik Zsigmond azóta már klasszikussá nemesedett olyan munkái, mint Az atyai ház és a Bolhacirkusz, a lengyel Si- enkiewicz világhírű regényei, a Quo vadis éppúgy, mint A ke­resztes lovagok vagy a Vízözön, Upton Sinclair „minden műve”, Babindranath Tagore számos munkája, Thurzó Gábor regé­nyei és Stefan Zweig Sakknovel­lája, s ki tudja még hány jeles műalkotás, a magyar művelődés nagy kárára... A szerzetesi könyvtárak be­cses értéket képező régi könyvei (némely kor ősnyomtatványok is) még nagyobb veszteséget je­lentettek. Alig maradt belőlük valami szétszóródva az ország­ban. A Debreceni Egyetemi Könyvtár gondozásában mosta­nában jelent meg egy könyv, amely mindezt felidézte ben­nem. A tudós szerző, Ojtozi Esz­ter ugyanis ebben az újabb mű­vében (A Debreceni Egyetemi Könyvtár külföldi antikvái és possessoraik. Debrecen, 1989.) pontosan leírja mindazon régi könyvek származását, amelyeket az 1916-ban alapított egyetemi bibliotéka őriz. Nem kevés mű­ről van szó, a könyvtár „régi könyvállománya” ugyanis „ma mintegy 30.000 művet számlál, 1800 előtti külföldi és 1850 előtti magyar, illetve magyar vonatko­zású nyomtatványokat”. S hogy ki-mindenki birtokolta e nagy értékű könyveket, s hogyan szár­maztak át ezek a Tiszántúl e pá­ratlan értékű gyűjteményébe, ar­ról tüzetesen tudósít Ojtozi Esz­ter könyve. Az egykori külföldi tulajdonosok „többsége német, illetve osztrák személy vagy tes­tület”, a többségük viszont ma­gyar, irodalmunk és történel­münk ismert, jeles alakja. Ott ta­láljuk közöttük a magyar refor­máció korának ismert alakját, Dudith Andrást” az „ex-piarista történészt”, Kolonovich Gábort (1698-1770) és galánthai Esz- terházy Józsefet, aki huszárezre­des volt, de emellett igen művelt, filozófiai doktorátussal rendel­kező személyiség, számos orszá­gos tisztség viselője (horvát bán, országbíró). Eszterházy szenve­délyes könyvgyűjtő volt, aki egész gyűjteményeket is megvá­sárolt (így Munkátsi István Pál nagyszombati jogtudós könyvtá­rát), de egyházi könyvtárak lét­rejöttét is támogatta; a tatai ka­pucinus rendház alapítását köve­tően „saját könyveiből adomá­nyozott néhányat a kapucinusok alakulóban lévő könyvtárának.” Bennünket persze azok a munkák érdekelnek elsősorban, amelyek útja Egerből vezetett a debreceni univerzitás könyvtá­rába. Meglepően sok könyv — jóllehet: az eredeti mennyiség­hez viszonyítva katasztrofálisan kevés. De e kevésnek is örülni kell, már tudniillik, hogy meg­maradt néhány fontos kiadvány, s általuk némi képet alkothat az utókor az egri rendházak könyv­anyagának értékéről és jellegé­ről. Az egri jezsuiták öröksége volt például Valerius Maximus egy 1518-as kiadású munkája (Dictorum, etfactorum memora- bilium, libri noverrí), amelyben megtaláljuk a XVIII. század vé­gén Egerben működő jeles tanár, Pászty Rajmunk nevét, s valószí­nűleg ebben az időben lett „az Egri Kath. Főgymnasium Könyvtáráé” több Justinianus- kiadás is (valamennyi a XVI. századból való), de megtaláljuk az egri ciszterciek egykori tulaj­donjogát bizonyító bejegyzése­ket is olyan jeles, ó- és újkori szerzők munkáiban, mint Cice­ro, Lucanus és Erasmus. Ez utóbbiak kiadásai is mind a XVI. században készültek. Talán arról sem szabad itt megfeledkezni, hogy az említet­teken túl még másik két, Eger­ben működő szerzetesrend (a minoriták és a serviták) könyvtá­rából is Debrecenbe menekítet­tek néhány nagy értékű munkát, így például az egykori minoriták könyvtárának tulajdonát képező Amoldus Laurentius-művet (Collationis philosophiae morá­lis cum iure scripto, Francofor- diae, 1589-1594.) valamint Jo­sephus Flavius, a híres zsidó tör­ténetíró összes munkáinak 1582-es bázeli kiadását. Habent sua fata libelli — könyveknek megvan a maguk sorsa. E néhány egri könyvé bár hányatott, de szerencsés sors, nem lettek az enyészeté. Köszö­net illeti Ojtozi Esztert, hogy szép munkájával erre is felhívta figyelmünket... Lőkös István BABLONKAY ILDIKÓ KORMOS GYULA DELY GYÖRGY MÁCSAI JUDIT FEHÉR LÁSZLÓ NÉMETH FERENC FOHL KÁROLY RÁTKAINÉ KISS RÓZA FEKETE MIKLÓS ÁRPÁD RÁTKAY ATTILA GADAVICS GYULA F. RÓNAI KATALIN HOÓR KÁLMÁN RUBOCZKY JUDIT KAPUVÁRI ANDRÁS STYASZNY SÁNDOR KISS CSABA THOMA EMŐKE KOMÁROMI PÉTER VISNYEI GYÖRGYI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom