Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-05 / 235. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. október 5„ csütörtök

GAZDASÁG — TÁRSADALOM

3,

Ez itten most már demokrácia?

Mert ha igen, akkor máris elegem van az egészből! És gyanítható, hogy elege van mindazoknak, akiket az újsütetű politikusok is a „csendes többségnek” neveznek, időnként és egyre gyakrabban nem titkolva értetlenségüket, mondván, hogy ugyan vajon miért csendes ez a „többség”? Hisz mindaz, ami történik, végül is a nevükben és értük történik.

A lehetséges válasz: ez a javarészt erőszakosan depolitizált, tekintélyes hányadában a létminimum környékén vergődő, „csendes többség” egyre inkább megütközve, hogy ne mondjam, most már undorodva ■ figyeli mindazt, amit manapság nálunk egy nagyon hangos kisebbség demokratikus megújulásként kezel és hirdet. Ez a „csendes többség” ugyanis a jelek szerint nem olyan kultúrálatlan, olyan primitív, hogy ne venné észre: ami mostanság történik, az valójában közönséges politikai cirkusz, amelynek porondján a legócskább csepűrágók is megjelenhetnek, otrombán primitív mutatványaikkal riogatva az igen tisztelt nagyérdeműt.

Berobbant e porondra nemrégiben a füijtenyésztő-kohász- bányász-bádogos és újságíró, kerek perec fegyveres puccsal fenyegetőzve, mondván, hogy a marxista (marxista?) eszmék és értékek védelmében ők erre is hajlandóak, mert erre is képesek. És nem kisebb rangú embernek, mint a Honvédelmi Minisztérium egyik főtisztjének kellett (nem akármilyen kínos vállalkozás lehetett ez...) a hadsereg nevében kategorikusan cáfolnia és visszautasítania a füijtenyésztő rémálomba illő „politikai programját”.

Szöveg — felhangokkal

Ott ágál a porondon a Magyar

— Lengyel Országjáró Diákszövetség egyik vezetője, aki a „likvidátoroktól” (??) félti a proletárdiktatúrát, és megmentése érdekében „Kádár János Társaságot” szervez, félszázezer jelentkezési lapot máris szétosztva. „Vitték, mint a cukrot” — állítja büszkén, merthogy az MSZMP

— idézem — „egyre több engedményt tesz a világimperializmusnak”. Amúgy pedig szerinte az államminiszter hazaáruló, „a kapitalizmus szálláscsinálóit hazánkból száműzni kell” (sic!), és az eddiginél jobban kell együttműködni például Albániával, Mongóliával, de még Burkina Fassóval is.

Nem mellesleg: a szóban forgó diákvezér egyébként csillagászati tanulmányokat is ír, nem mindig a saját nevén, mert —fél. Szerinte ugyanis a — csillagászati tanulmányokat (is) író — igazi kommunisták veszélyben vannak, ugyanis „... az országban súlyos ellenforradalmi válság van”. (Pontosan idéztem: nem ellenforradalmi veszély, hanem ellen- forradalmi válság!...)

Attól tartok, hogy ama bizonyos „csendes többség” mindezt hallva és olvasva még inkább megerősíti magát abban, hogy jobb ettől a cirkusztól távol maradni. De hiába, mert az őrült kakofónia messzire hallatszik az agyonrongyolódott cirkuszsátorból: harsogja például a Fidesz, hogy „a kommunistákat be kell döngölni az agyagba...”, és harsogja az MSZMP Összefogás Platformja, hogy ”állítsátok meg Orbán Úit...” (micsoda primitív parafrázis!...) A fiatal szervezet magyarázkodik: ők — akik egyébként is csak a választásokon óhajtják „agyagba döngölni” a kommunistákat — „azon kevés szervezet közé tartoznak, amely alapelveiben rögzítette az erőszakmentességet.” És e cirkuszzsivajtól már félőrült, ám még mindig csendes civil ekkor kap a fejéhez, hogy te atyaúristen! Hát ez végül is nyílt elismerése annak, hogy „ők” ugyan nem, de mások igenis az erőszakos politikai megoldás hívei. Netán „alapelveikben” is... A Fidesz mindenesetre perre viszi a dolgot „Orbán Ui”-ügyben, de azért nyugtatja a közvéleményt: nálunk nincs meg a demokratikus struktúra, szélsőséges kijelentések félelmet keltenek.”

így igaz! Azzal a nem lényegtelen bővítéssel, hogy elsősorban nem a szélsőségesen primitív megnyilatkozások, hanem a politikai cirkusz porondján ágáló dilettánsok keltenek egyelőre nem is annyira félelmet, mint inkább közönyt és tartózkodó fél- rehúzódást. Végtére is, mi másként lehetne védekezni például olyan csoportosulás (vagy „platform”?) ellen, amelynek egyik képviselője egy másik csoportosulást — tessék figyelni a kezdőbetűkre! — „Szemét Disznók Szövetségének” titulál.

Eszmék és rögeszmék

Agyrém, nem? És csak annyi a haszna, hogy mostanság mintha kiderülne: ama bizonyos „csendes többség” alighanem sokkal intelligensebb annál, semhogy azonosulna mindazokkal, akik a politikai és újabban a szakmai fórumokon is egyre inkább már csak útszéli hangvételű személyeskedéssel próbálnak érvényt szerezni rögeszmeszerű elgondolásaiknak.

Olvasom például, hogy az Országgyűlés építési és kereskedelmi bizottságában „...időnként kifejezetten alpárivá alacsonyodó vita zajlott” a lakásgazdálkodás lehetséges megújításáról, és „amilyen hangnemben a demi- szes Nagy Imre rendre utasított egy hajlott korú hozzászólót, az már nem politikai, nem szakmai, hanem egyszerűen jóízlésbeli normákat sértett.”

Mi történik itt? Semmi különös, csak éppen valóban kiderült — és ezt érzi ösztönösen ama bizonyos „csendes többség” —,

hogy Magyarország valóban nem más, mint sokáig visszafogott indulatok kirobbanásának terepe. A porondon ügyetlenkedők közül aggasztóan sokan abszolút fölkészületlenek, képzetlenek és éretlenek, következésképpen tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy az országot kultú- remberek módján irányítsák a valóban demokratikus átalakuláshoz vezető úton. És erre mondják egyesek, — általam irigyelt optimizmussal — hogy édes istenem, tanuljuk a demokráciát! És mondják mások, hogy „megadatott a lehetőség a független, szabad ország felépítésére.” S állítják megint mások, hogy nyugalom, nyugalom, mert a mégany- nyira is nagyfokú ellenérzést keltő politikai módszerek, az átalakulás szükségszerű és végül is ártalmatlan velejárói”.

Meglehet! De ha ez így, ahogy most van, valóban törvényszerű, ha csakis ily módon kövezhető ki a demokratikus jogállamisághoz vezető út, akkor senki ne furcsállja, hogy a politizálástól mindeddig erőszakoltan távoltartott nagy többség változatlanul, de most már önszántából nem hajlandó a politikai aktivitásra. Senki ne furcsállja, hogy drasztikusan csökken az MSZMP tagjainak a száma, hogy a legerősebbnek látszó ellenzéki párt is mindössze hu- szonvalahány-ezer tagot számlálhat össze, és egyáltalán: hogy a nagy többség torkig van már az úgynevezett demokratizálás nálunk meghonosodott módszereivel, a jó ideje már és egyelőre még mindig sehova nem vezető megújulási törekvésekkel.

Érősen kétlem, hogy ily módon —főként gazdaságilag, amiről egyébként szinte szó sem esik e viták során — fölzárkózha- tunk-e Európához. Inkább gyanítom, hogy az elvadult stílus, az egyre minősíthetetlenebb politikai módszerek miatt inkább mélységesen szégyenkeznünk kell az olyannyira irigyelt „Európai Ház” mai lakói előtt. És tapasztalati tények alapján meggyőződéssel állíthatom, hogy a jelenleg oly sokak által értetlenkedve figyelt „csendes többség” egészen másként ítéli meg a fölzárkózás, a valamikori „beköltözés” lehetőségét.

A nagy többséghez tartozók ugyanis változatlanul azt tartják, hogy ez csakis nagyon szívós, nagyon kemény és nagyon szakszerű munkával lehetséges. S az e többséghez tartozók most már egyre kiábrándultabbak, egyre csalódottabbak. Mert ők azt hitték, hogy a beígért és elkezdett politikai reformok, a politikai demokratizálódás minden másnál jobban segíti majd az értelmes, a hasznos, a valóban értékelhető munkavégzés feltételeinek lehető leggyorsabbb megteremtését.

Vértes Csaba

Egyedülálló gyógyszeralapanyag csontritkulás ellen, a Chínoínból

Új, világszínvonalú berendezésén folytatja — szabadalma alapján — a csontritkulás elleni gyógyszer hatóanyagának, az Ip- raflavonnak a már korábban megkezdett gyártását a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Rt. A 420 millió forintba került beruházást, technológiai rendszerének irányítását, a gyártás folyamatait a mikroszámítógéppel vezérelt berendezések végzik. A japán igényeket is kielégítő hatóanyagot a távol-keleti országban dolgozzák fel gyógyszerré, és innen kerül — Osten néven — a világ gyógyszertáraiba.

Az Osteochin-üzemrészben, ahol a gy ártás kezdődik. A szó- összetétel az Osten gyógyszer nevéből, a „chin” végződés a Chinoinra utaló szóból ered.

(MTl-fotó: Demecs Zsolt)

A kérelmek majd felét elutasították — Sok a segédmunkás és a szellemi dolgozó — Tervezik az útiköltség-térítést

Munkanélküli-segély — megyénkben

Lapunkban nemrégiben jelent meg cikk Heves megye munkaerőhelyzetéről. Az alábbi írásból

— a megyei tanács munkaügyi osztályának összesítése alapján

— kiderül az is, hogy megyénkben kik, hányán és miként kaptak munkanélküli-segélyt.

Az idei év első hat hónapjában kilencvenhárman kértek a közvetítő szervektől munkanélkülisegélyt. A kérelmek 54 százalékában álltak fenn a jogosultság feltételei, így ötvennégy ember- nak adtak — összesen 2924 napra — munkanélküli-segélyt. A segélyezés átlagos időtartama egy-egy személy esetében 59 nap, a bruttó segély átlagos havi összege pedig 4444 forint. Tehát a kérelmek 46 százalékát különböző okok miatt elutasították. Például azért, mert nem tudtak 18 hónap munkaviszonyt igazolni az utolsó három évben, vagy a munkaviszonyuk egy évnél régebben szűnt meg, vagy azért, mert nem tettek eleget az előírt együttműködési - kötelezettségnek. Olyan eset is volt, hogy a kérelem benyújtásakor azonnal el tudták őket helyezni.

A legtöbben Egerből és körzetéből igényelték a segélyt, itt 37

emberből 22 vált jogosulttá. A segélyezettek 60 százaléka férfi, 42 százalékuk szakképzetlen, és 18 százalékuk még a nyolc általánost sem fejezte be. Középfokú végzettségű közülük 46 százalék, e kategórián belül igen magas a gimnáziumot végzett nők aránya.

A segélyezettek 12 százaléka diplomás, talán érdemes megjegyezni, hogy ebből egy agrármérnök, egy kertészmérnök, egy villamosmérnök, egy jogász, ketten pedig pénzügyi és számviteli főiskolát végeztek. A segélyezettek közül legnagyobb arányt a segédmunkások (34 százalék), illetve a szellemi foglalkozásúak (28 százalék) képviselik. Az adatokból kiderül az is, hogy 70 százalékuknak közös megegyezéssel vagy munkáltatói kezdeményezéssel szűnt meg a munka- viszonya, ezért a segély mértéke a bruttó átlagkereset 70 százaléka. A kinek „felmondás a dolgozó részéről” bejegyzéssel szűnt meg a munkaviszonya, a bruttó átlag- kereset 65 százalékát kaphatja meg (ők a segélyezettek 22 százalékát teszik ki). A „ kilépett ” bejegyzés következménye az, hogy az átlagkereset csupán 60 százalékára jogosult a segélyezett (itt az arány 8 százalék). Ötven emberből huszonegyet időközben sikerült elhelyezni, hátukat pedig kizárták a további segélyezésből.

Az 1989. január 1 -jével bevezetett munkanélkülisegély-rendszer eddig eredményesen funkcionált: ma már nem fűződik érdeke a munkáltatóknak ahhoz, hogy szociális intézményként viseljék a túlfoglalkoztatás terheit. Az úgynevezett foglalkoztatáspolitikai eszközrendszer többi elemével — így az átképzési támogatással, a közhasznú munka szervezésével, az újrakezdési kölcsönnel és a korengedményes nyugdíjazással — egyelőre jórészt megoldottnak mondható az átmenetileg munka nélkül maradók szociális biztonságának szavatolása.

Újdonságnak számít, hogy idén a második fél évben tervezik a munkanélküli-segélyhez kapcsolódó helyközi útiköltség-térítési rendszer bevezetését. Ezt az indokolja, hogy a segélyben részesülők számára a jelenlegi utazási költségek nagy áldozatot kívánnak meg, s ez jelentős terhet jelent a felajánlott (és más településen levő) munkahely esetleg többszöri felkeresésében.

Társközségek válófélben

Avagy válasz „Az önállósodás első lépései” című cikkre

A „kényszerházasság” elmúlt, viharainak összes felhője most újra tornyosulni látszik.

Valós és vélt sérelmek orvoslásra várnak. A kisközségben számolják, hányat „alszanak” még január elsejéig, az Elnöki Tanács döntéséig. Vajon kik és hányán számolják? Kiknek az érdekei húzódnak meg a viharok árnyékában? Vajon a tanács vezetői és a másik község lakói számolják-e, mennyit alszanak még?

Erről általában senki nem kérdezi őket. Pedig 15 évvel ezelőtt őket is kényszerítették, hogy társuljanak. Szeretném megismerni azt az embert, akinek az a gondolata támadt, hogy el kell vinni a gyerekeket a falvakból. Én ezt is falurombolásnak nevezném, hiszen elvitték a jövőt, s a falut halálra ítélték. Na szerencsére ez nem mindenütt jellemző, ahol reménykedtek abban, hogy az ésszerűség egyszer győzni fog, azok most „válnak”, és megpróbálják megalapozni a jövőjüket. Van, ahol tisztességes minden erre irányuló törekvés,

van, ahol nem. Hibáztatják a tanács vezetését, s az elöljáróság nem válogat az eszközökben. Érthető, hiszen 15 évig „anyagi és erkölcsi hátrányban” éltek.

Vajon kik és hányán érzik ezt így? Nem lehetséges, hogy csak néhány ember hatalmi törekvéséről, intrikájáról van szó?

Tévedés ne essék, nem az önállósulás ellen szólok, csak azok védelmében, akiktől „válni” szeretnének. Abban a másik községben is emberek élnek. Nem tartom tisztességesnek a jelenlegi tanácsot hibáztatni, jó magyar szokás szerint az utolsó pillanatokban még tovább mélyíteni az ellentéteket.

Az erkiek számára érthetetlen, miért nem járult hozzá a tar- naörsi tanács az óvoda és az alsó tagozat szeptemberi önállósodásához. Egyszerű! Ahogy az egyesítéshez „pecsétes utasítás” kellett, gondolom, a válás sem lehetséges nélküle. Az sem tisztázódott, hogy mi lesz a felső tagozat sorsa, és hogyan oldják meg a gyerekek étkeztetését. Vagy marad minden a jelenlegi keretek

között, csak a hatalom és a pénz kerüljön vissza az „illetékesek” kezébe?

Az éremnek két oldala van, én a másik oldalt szerettem volna bemutatni. Nem áll szándékomban senkit hibáztatni, egyik községben sem élek, csak ismerem a tényeket. Akaratlanul is tanúja voltam tizenöt éven át a felesleges'vitáknak, haragnak és intrikának. Jó lesz, ha szétválnak, és vége szakad a meg nem értésnek. De január elsejéig még sok idő van. Nap mint nap súrlódások, problémák, veszekedések fűszerezik majd a két község jelenlegi vezetésének életét.

Eszembe jut az is, hogy vajon kik vállalnak majd szerepet az önálló községekben országszerte.

Isten ments, hogy alkoholista, lezüllött pedagógusok és bukott párttitkárok keressék elveszett illúzióikat az igazgatói és a vb- titkári székekben. Ebben a nagy demokráciában lesz-e illetékes, aki erre is figyelni fog?

1989. szeptember 15.

Gy. A.-né

Tiltakozás

Gyöngyös város és vonzás- körzetének párttagjai a kongresz- szusi küldöttválasztások előkészítését annak tudatában végezték el, hogy a KB-, a PIB- és a KEB-tagok e fontos tanácskozáson szavazati joggal vesznek részt.

Ennek ellenére az előkészítés során több alapszervezet és választási körzet kereste fel Rajki Sándomé elvtársnőt — a KB és a PIB tagját, a városi pártbizottság első titkárát —, hogy szívesen jelölné kongresszusi küldöttnek.

Ezeket a kéréseket Rajki elvtársnő a fenti ok miatt elhárította magától.

Gyöngyös város és vonzás- körzetének pártalapszervezetei és -tagjai meg nem értéssel vették tudomásul azt, hogy a párttagság egy részének javaslatára csak azok a KB-, PIB- és KEB- tagok vesznek részt szavazati joggal e sorsdöntő fórumon, akiket küldötteknek megválasztottak.

Erre több alapszervezet és jelölőgyűlés tett kezdeményezést Rajki elvtársnő jelölésére, aki ezeket elhárította, hiszen ezzel megsértette volna a titkári tanács által kialakított szabályokat, mivel a jelölés határideje lejárt.

E szabályok betartása őt nagyon hátrányosan érintette, ugyanakkor tovább növelte a párttagság körében — az eddig sem kismértékű — tiszteletét, népszerűségét, megbecsülését, és tisztességében, következetességében való hitét.

Az késztet bennünket tiltakozásra, hogy az ilyen tisztázatlan körülmények között végrehajtott választás után a mandátumvizsgáló bizottság által a közvélemény számára kiadott tájékoztatóból úgy tűnik, hogy Rajki Sándomé elvtársnő nem élvezi a párttagság bizalmát.

Ez a beállítás nem hiteles, sőt rosszindulatú.

Gyöngyös város és vonzás- körzetének párttagsága nagyra értékeli Rajki elvtársnő eddigi tevékenységét, és bizalmáról biztosítja őt. Reformelkötelezett, következetes, harcos elvtársnőnek tartja, és ezért kéri, hogy a mandátumvizsgáló bizottság módosítsa a közleményét, és ezt a sajtóban tegye közzé.

A Gyöngyös város és vonzás- körzetének 5500 fős párttagsága Rajki Sándomé elvtársnőt alkalmasnak és méltónak tartja a jövőben is a párt legfelsőbb vezető testületének tagságára. Gyöngyös, 1989. szeptember 29.

Gyöngyös város és vonzáskörzetének titkári tanácsa nevében és megbízásából Gáspár Sándor párttitkár